(ez egy csopikép Drezdából, keressétek jobb oldalt a világítóan fehér kalácsfejem, a rögbijátékos méretű szekcióban, de azért tegyük hozzá, hogy az emberek nagy része spanyol, ezért mindenki olyan nagy aki északabbról jön)

Mindig mosolyognom kell magamban, amikor úgy teszünk mint az igazi berliniek, parkokban ülünk és (cseresznye) sört iszunk az utcán járva, nincs nálunk esernyő, mert az ember úgy is elázik, vagy legalábbis vizes lesz, az ember nem is érzi, hogy esik, pedig a vizet minden irányból fújja a szél, apró cseppekben az ember arcába, hajába, még a zoknijába is jut, kaiserses zacsival járunk, mint mindenki, az aluljáróban veszönk perecet, 3-at egy euróért, és filmet nézünk a földön ülve, mert a lakásban nincs bútor gyakorlatilag, de itt amúgy mindenki mindenhol leül a földre, az utcán, az Alexanderplatzon, a metróban, a múzeumben, a reptéren, a vasútállomáson. És néha tudok már térkép nélkül közlekedni, amitől mindig rettenetesen önelégült leszek titkon, nem mintha nem járnék az esetek túl nagy részében térképpel az orrom előtt.

Egyébként meg, nem értem ezeket a bevándorlónegyedeket, meg a bevándorlókat célzó üzleteket, és szolgáltatásokat, mind olyan csillogó és elegáns ruhákat meg kiegészítőket meg mindent árulnak, az összes török és közel-keleti bevándorló bálokat tart a nappalijában?
Tegnap voltam egy grillpartyn is, bár lehet, hogy jobb azt mondani, hogy az egész park egy nagy grillparty volt, egy rakás ember a bársonyblézerében meg menő vastagkeretes szemüvegben, hozták a wurstlijeijet meg a sört a kanken hátizsákocskáikban, ami ronda mint a bűn, de már annyit láttam, hogy én is akarok ilyet (hamarosan névnapom van!:D). Teljesen véletlen összefutottam egy görög holland istennel is, akit tavalyról ismerek Poznanból, ahol csináltunk egy tök jó projektek cigány egyetemistákkal, ami soha nem készült el, viszont most egy másik el fog Pozsonyban októberben! Amúgy az a fiú tényleg olyan elképesztően gyönyörű, hogy komolyan nem is értem, hogy létezik ilyen, hogy miért szól hozzám, azt meg végképp nem.

Láttam az Istár kaput! Gyönyörű, komolyan mondom, gyönyörű. Régen az emelt töri órákon mindig arról álmodtam, hogy egyszer megnézem az Istár kaput (meg a piramisokat, meg Spártát, meg az összes ókori görög/római/bizánci helyet, ahol Brad Pitt  Akhilleusz harcolt, és ahol ezrek harcoltak mindenféle nőkért, és hasonlók) és akkor most besétálok egy múzeumba Berlinben, és tessék, ott az Istár kapu! Meg mindenféle ókori templomok, és Afroditék, az ember hogy ne csorgassa ilyen helyzetekben a nyálát. Főleg amikor egy angol-spanyol fiú magyaráz nekünk mindenfélét a szexi akcentusán ókori költőkről, meg testarányokról és hasonlókról.

A szüleim olyan menők,hogy vitorlázni járnak apa kollégáival, meg a barátaik borospincéjébe, mert nekik van egy igazi pincéjük egy igazi hegyen(!! bocs, alföldi gyerek vagyok).

csak ezt akartam mondani.

(újabban nevetségesen sok olvasóm van, szóval ti, kedves új (régi?) olvasóim, írhatnátok kik vagytok, honnan jöttök, és hasonlók?:)

filmek,

amiket meg akarok nézni:

On the road

The perks of being a wallflower

To Rome with love,

Rettenetesen bosszant, hogy még az Útonba is belerakták Bellát Kristen Stewartot, mármint róla szerintem túl sok embernek jut eszébe hogy vámpíííír, meg nincsi is olyan 40-es- 50-es évekbeli arca szerintem, Emma Watsonról meg nem is beszélve, na de nem teszek úgy, mint valami túlművelt filmkritikus, inkább azt mondom olvassátok el az első kettőt könyvben is.

csak még azt akartam mondani, hogy itt Berlinben 5 euró a csilis lángos. lehet kapni nutellásat is, de arra ránézni sem mertem.

még jó, hogy nem szeretem a csilit.

miután eltört a lábam megfogadtam, hogy soha többet nem veszek sima talpú csizmát, hát elmondanám, hogy már ez a gondolat is vagy 10 ezerbe került.
nem tudom, mások hogy csinálják, de rossz szerencsének érzem újra felvenni azt a csizmát*, amiben eltört a lábam.


*komolyan nem tudom, miért foglalkoztat ilyesmi a nyár közepén.
amúgy meg, ezt kérem.

Elmentünk egy kínai étterembe a múlt héten két csoporttársammal, aztán a végén odaadtam nekik a pénztárcámat, hogy fizessék ki az enyémet is, mert nekem mosdóra kellett mennem. Komolyan eszembe sem jutott, hogy elcsórnák a pénzemet, de aztán mikor visszamentem az asztalhoz, mindketten elkezdték bizonygatni, hogy nem, mi nem vettük el a pénzedet, és tényleg nem is vették el, de miért kellett volna elvenniük, nekik is van pénzük, miért vennék el a másikét? Nekem ez komolyan eszembe sem jutott, mármint mi értelme lenne, úgy is észrevenné mindenki ha a másik elvette a pénzét, egyértelmű, kellemetlen szituáció, amibe senki nem akarna magától belekerülni.
Jó neked, hogy olyan országból jössz, ahol az emberek nem veszik el egymás pénzét, nem akarják elvenni, mert nekik is van, ezt válaszolták. De én nem jövök olyan országból, és lassan már nem is tudom, milyen ország az, ahonnan jövök, ahol az emberek egyik fele 300 euróból él, és vannak ezek az idillek a Blahán,  de    az emberek tömegelnek az indiai meg mindenféle ázsiai nagykövetségek ajtaja előtt, és a plázában, meg az összes többi másik plázában, és a starbucksban is, ahol 600 forint egy kávé, de megveszik mert menő, és mert megtehetik, szétnyílik a társadalmi olló, én is tudom, én is látom,  de ettől még nem tudok mit kezdeni vele, azzal, hogy én vajon melyik végére fogok csúszni, bárhogy is lesz, jó lesz ez nekem? jó lesz ez itt nekem? nem tudom, egyre kevéssé tudom, mi lesz itt velem, vagy máshol mi lesz velem, ki leszek, és hol fogok lakni, milyen kocsim lesz, de nem lesz kocsim, én szeretek metróval járni, szeretem nézni az embereket, és unalmas napokon könyvet olvasni, narancslét venni a cigis kioszknál, és figyelni a sok turistát, és szeretek vonattal meg busszal meg taxival menni a reptérre ha eltévesztem a terminált,  de elszomorít a hetes busz, mert olyan fáradtak és koszosak és sokszor olyan nincstelenek az emberek, és rá van írva az arcukra, hogy egész életemben güriztem és ide jutottam, hova, sehova.

Nem tudom miért ilyen kulcskérdés, hogy mennyi pénzem van, mert nekem  soha nem kellett azt mondanom, hogy nem tudok szombaton moziba menni mert egyszerűen nincs pénzem rá, csak nem fér a fejembe, hogy az aki másik országban él, oda született, az miért kaphat annyival többet ugyan azért mint én. miért kell, hogy ennyire a részem legyen az, hogy honnan jövök, hol lakom, hol laktam, nem akarom, hogy ez határozza meg, hogy milyen az élethez való viszonyom, hogy milyennek látom a dolgokat, milyen könyveket olvashatok, és mit tudok a világról, mert az állambácsi megmondja, hogy mi megy a rádióban, és a tévében, az újság meg úgy sem pártatlan ezt sosem gondolta senki. Csak aztán ott van az is, hogy a svéd csoporttársam, és a barátai olyan szabadok. Olyan szabadok, úgy szabadok, ahogy mi magyarok talán sosem leszünk, érdekli őket minden, azt csinálják az életükkel, és úgy ahogy akarják, mert nem kell azzal foglalkozniuk, hogy mi lesz belőlük, és hogy 3 diplomára van e szükségük, vagy nem, vagy elutasíthatnak dolgokat, amiket mi még csak éppen kezdünk menőnek tartani, mert lehet, már náluk úgy is mindenki megtehetni, megtehetné ha akarná.

Berlin

brit/amerikai rádiótorony, Berlin

Lipcse, és túl sok kép

Lipcse nagyon szép szerintem, sokkal konvencionálisabb mint Berlin, bár persze Berlin sok sok mindenben más mint az összes többi hely amit idáig Németországban láttam, kevesebb a hipszter/jupi és hasonló stílusú emberek, akiknek divatja hozzánk gondolom még nem jutott el... És amúgy kicsit Budapestre emlékeztet, ami nem tudom, hogy mennyire szeretnivaló tulajdonság egy városban, mindenesetre engem megnyugtat.

Ez a csoda a képen kevéssé tömör gyönyör, a szocialista művészet csúcsa NSZK  időkből, a székházukból. Az épületetek kivülröl elfelejtettem lefotózni, Runde ecke, nézzétek meg itt, innen indult a tüntetés, ami a fal lebontásához vezetett.

A Zeneakadémia






szociális lakások

Ajtó a 12. századból

Thomas kirche, ahol Bach is volt karmester vagy mi, igen-igen, már megint ferde, és béna szögből fotózott kép.

Festmény, ami jobban néz ki fotón mint a valóságban, bocs.

A rendkívül megalomán Napóleon denkmál, ami a legnagyobb emlékmű Európában, és ugyan a képen nem kifejezetten látható, de van rajta egy erkély vagy inkább terasz is ahova fel lehet menni, mint valami kilátótoronyba, bár én ezt nem tettem meg, mert elkezdett zuhogni az eső. (lásd:fehér ég) Amúgy 91 méter magas.

Best of semmi, na jó, nem, de ott vagyok a képen amúgy, lássátok feleim.

A csodarózsaszín Nikolai kirche. 

Egyébként most jöttem rá, hogy csomó mindent elfelejtettem lefotózni, mint mondjuk a giga vonatállomást, vagy a városházát, ami eléggé hasonlít egy templomra, vagy az egyetemet, no meg persze a halat amit ebédeltem. 

valami régi vásárcsarnok, egy luxushotel mellett.

Most még mindig Lipcsében vagyok, ennél megalománabb bagázst komolyan mondom, még életemben nem láttam, itt minden akkora, hogy eldobom az agyam, a vonatállomásba(Európában a legnagyobb) 3 EMELETES  bevásárlóközpont és egy Aldi is belefér, a városháza a világon a legnagyobb, meg van ez a Napóleon monjunent, amiről az Inkák földje jut eszembe, nem Ojrópa,az utcák meg olyan szélesek, mint amilyen hosszúak otthon. Pofátlanul sok pénzt költöttem kajára, de már nem bírok semmire nézni ami Ázsiai, Berlinben a csapból is szusi folyik, kínai, vagy kebab meg a változatai, a török itt is szinte csak törökül, vagy úgy hogy Do you eat here, oder mitnehmen? 
Holnap meg mostmár véget ér a no pictures policy, ígérem, eddig se így akartam, csak hogy a blackberry meg a sony nem kompatibilisek, ejnye.

azért az elég gáz, hogy a Deutsche post micsoda klasszisokkal olcsóbb, (és jobb) mint a retek Magyar posta.

ugyanitt meg még azok az emberek akik pofátlanul elit és magas pontszámú szakokra járnak, é a Nyíregyházi Főiskolán meg a Pannon Egyetemen meg hasonlókon gúnyolódnak.
Nem mintha én nem ugyan ezt csinálnám otthon a takaró alatt, na de azért legalább tegyünk már mintha nem lennénk nevetségesen kultúrsznobok.

sehr schön

A német csoportunkban összesen hatan vagyunk ebből kettő Adrián, (az egyikük francia, a másikuk francia kanadai*), egy meg Adrienn, az az én. A zseniális része az, hogy senki nem tudja, kinek hogy kell kiejteni pontosan a nevét. (leírni meg végképp nem)

Viszont hibátlan lett a szódolgozatom!

*és annyira cuki, hogy az ember még a nyálát csorgatni is elfelejti

A  házinénim azt hiszem egy kiöregedett/affelé tartó hárpia úgy képzeli a szobakiadást, mint ahogy az ember tojást keltet, hogy akkor most jól betesszük ide az albérlőt a tojást, és akkor másfél hónap múlva kiad 600 eurót, addig nem hogy foglalkozni nem kell vele, de még hangot sem ad ki. Hát az a baj komám, hogy ki kell ábrándítsalak, ez nem egészen így működik, mert az egy dolog, hogy te meg sem mukkansz és reggel a padló felett suhanva hagyod el a lakást, és én még fürödni nem hallottalak egyszer sem, pedig egy hete itt lakom, de az ajtónak ha megdöglöm is hangja lesz amikor kinyitom, és amikor becsukom, és akkor is amikor te teszed ugyan ezt, és a fürdőszoba padlója nem csak az én hajamtól mocskos, a fehér kő így vagy úgy,de hamar koszos lesz, meg amúgy is, most komolyan elhitetjük egymással, hogy a zuhanyfülke ajtaját élethalál kérdése lemosni, mert szappanos koszos volt.
On an other note, ma megnéztem a berlini fal egyik régi darabját, ahol egy NDK katona másolat igazi NDK pecsétet ad az ember útlevelébe, ha úgy tetszik, és amerikai szektorosat is, összesen 6 féle van, azt hiszem. Melette pedig a Haagen-Dazsnál az egyik eladó fiú meg úgy néz ki, mint Robert Pattinson, vagy legalábbis rémesen ő jut róla eszembe. De ha már a Harry Potternél tartunk (róla az emberek 99%-ának úgysem az jut eszébe), a hostelben meg volt egy fiú, aki elég Harry Potteresen nézett ki, még az öltözete is hasonlított, bár nem volt olyan vékony, meg szőke is volt.
Azért történnek jó dolgok is, mint amikor egyszerre két fúvószenekar kezd el játszani a metrókocsi két végében, vagy amikor az itteni bkv elengedi a 40 eurós büntetésem, olyannyira, hogy a rossz jegy árát is visszaadták (tehát gyakorlatilag 4 napig ingyen utaztam:D). Jómagyar sóherségem csúcsa nyilván amikor direkt veszek 1 juróért vizet az arabnál, mivel a moziban 2,50, erre a RPattz fejű fiú eladja nekem az 5,60-as Haagen-Dazs csodafagyit. (Abból 5 és fél ásvványviezt vehettem volna,hmpf-) Szó se róla, az egyik legjobb fagyi volt amit valaha ettem,  pedig semmi extrém íz, csokis banán meg mangó. Egyetek mangó fagyit, magnó szmutit, mangós sütit, mangós akármit, a legjobb dolog a világon.

Ez pedg itt a Sony center, ami azért izgi, mert itt van azt hiszem a legnagyobb mozi Berlinben (Imax?), a Fillmmúzeum, és egy 19. században épült hotelnek egy viszonylag kicsiny maradványa, amit a II. vh. alatt lebombáztak, viszont a megmaradt részeket restaurálták, és most üvegfal alatt őrzik. Továbbá ha a fényképezőgépet jobbra fordítottam volna ott lett volna egy másik üvegfalú gigaház, a Ritz hotel (ez nem üvegből van, ne aggódjatok:D), és persze a Potsdamer platz, ahol kersztül ment a fal, aminek a nyomát még most is jelzi egy kősorocska, és vannak még maradványok, meg emlékművek egy csodás magentaszínű gázcső, bár gondolom ez direkt van, és a már korábban említett eredeti NDK vizum lehetőség.

Ezt a második fotót valójában a wkipédiáról csórtam, de túl hatásvadász ahhoz, hogy ne tegyem ide, én nem voltam itt éjjel, meg nincs is ilyen gigalátószögű lencsém.

Igazából Berlin nem olyan nagyon különbözik Budapesttől, és állandóan arról beszélnek, hogy ó nahát, a szovjet építészet, én meg mi mást válaszolhatnék, hogy ja igen, nagyon jó, nálunk is ilyen van, és akkor mindenki csak meglepetten aházik, már amikor nem hisznek amerikainak (wtf?). Jó, hogy az embernek nem kell azt néznie a sötét utcát, meg a metróban, hogy mi történik a háta mögött, és hogy megkéselik-e egy fürt paradicsomért, mindenki bízik a másikban, és ez jó. Én meg persze nem nőttem fel ahhoz, hogy egy ilyen csodás jóléti demokráciában éljek, múltkor csak 50 centet raktam a becsületkasszás újságos ládába, mert nem volt hatvanam, és nem fizettem a wc-s néninek, mert nem volt ott, és akkor minek is. Micsoda kicsinyek kelet-európai vagyok, félelmetes.
És itt is van fedél nélkül, kivéve, hogy az árústítónak North face kabátja van, és itt azt hiszem úgy hívják, hogy sommer in Berlin, és van egy fickó, aki állandóan azon a metrón van, amelyiken én, vagy nem tudom, mi van, szóval ennek a fickónak van egy rettenetesen cuki kutyája, ami mindig a szájában hordja az újságot, és megáll az ember előtt az újsággal, és néz a boci szemével. A múltkor nagyon sokan vettek tőle újságot, tegnap reggel viszont senki, csak egy öltönyös fiú, aki már reggel 8-kor sörözött. Ettől meg mindig azon gondolkodom, hogy ha már annyira bízik mindenki mindenkiben, vagy legalábbis a szokásaik ezt sugallják, és amúgy is, nincs szükség arra, hogy lopjanak, akkor miért nem adnak azoknak akiknek nincs?

nem tudom, hogy az embereknek miért ül ki ez a hülye együttérző/kedveskedő mosoly az arcára, amikor rájuk nézek?

megnéztem, nem foltos a blúzom, és nem csokis a fogam,most akkor mi van. meg kéne tanulnom értelmezni a testbeszédet.

Szóval van ez a szobám most Kreuzbergben, ami jó, mert ez egy szép környék, sok zöld fa, meg növény, parkocska, egy csomó bár, kínai étterem, kóreai étterem, arab trafik, jószomszédi iszony, amit akartok. A szoba szép, és világos, és nagy az ablak, és van könyvespolc, meg olyan ruhaakasztó, mint a svéd lányok blogjain, szóval majd holnap leveszem a ronda ruhákat mielőtt lefotózóm a pulóvereimet nektek. Igen, a pulóvereimet, merthogy olyan hideg van, hogy nem csak pulóver, de kabát is kell és sál is. Naponta ötször esik (ez nem túlzás, attól tartok), és van szél, meg villámlás is, ahogy azt a nagykönyvben megírta a Holle anyó.
Berlin azt hiszem szép. Jó jó, nem láttam belőle még olyan sokat, meg amúgy is, olyan klisé, hogy idejöttem, itt már mindenki járt, vagy legalábbis nekem úgy tűnik facebookon. Nagyon sok metró meg U bahn meg S bahn vonal van, össze vissza mennek, mit nektek magyarok 4   3 metróvonal, mozgólépcső, lépcső van meg alagút, hosszúfolyosók tömege, a házak meg jó esetben U alakban számozódnak, vagy körbe, lehetőleg az utca közepén kezdődik, az ember azt sem tudja hol van, komolyan mondom rettenetes.
Vidám helyeken járunk mostanában, elhagyatott amerikai/angol rádióállomás, Berlin tetején a jószocializmusból*, ahol ironikus módon, egy Ábrahám nevű, mondanom se kell, echte zsidó fiúcska vezetett körbe bennünket, aztán a stázi börtön, ami lényegében olyan, mint ami a terror házában volt, gumiszoba, csöpögő vizecske, tudjátok. Az idegenvezető eszméletlen jó volt, időnként kommunista/náci vicceket mesélt félig németül, félig angolul, jött egy rakás tipkus kínai, akiknek átértékelvén a helyzetet, még a vécéket is le kellett fotózni, majd hüppögő germán nyugdíjasok, őket azért sajnáltam.Holnap meg megyünk egy koncentrációs táborba, ami az első volt, és Berlin mellett van, vidám dolgok ezek.
El ne felejtsem mondani, hogy ma pedig voltunk valami modern művészettel foglalkozó galériában (contemporary art gallery?), ahol voltak  fényszobrok. 5 perc fényszobrok, vagy valami hasonló a kiállítás címe, és lényegében egy nagy, teljesen sötét szoba, ahol a földre helyenként fehér vonalacskák vannak festve, ahova lefekszik az ember. Amikor pedig lefeküdt, felnéz, jön a fény egy kis lyukon. Tehát jön a fény, egészen különös alakokban, mintha az ember egy gúlában feküdne, vagy egy kockában. meg mindenféle más sokszögben, és közben jön valami füstszerű izé, amit megvilágít a fény, mindenféle alakban. Az előtérben pedig, a falból jön a fény, és akkor az olyan, mintha az ember egy lépcsőbe belesétálna, mert nagy fehér köd, vagy gőz terjeng mindenhol, és mindig azt vártam,mikor vágom már fejbe magam valamivel, de ez nem történt meg persze, mindenesetre aki Berlinbe megy, nézze meg, diákoknak csak 6 juró. Van még több kiállítás is, de nem néztük meg az egészet,mert bezárt a múzeum, de a másodikban csomó baba volt, mindenféle ruhákban, a harmadik, ami szerintem izgibb, az meg arról szólt, hogy a terror alatt meghalt embereknek, és a családjuknak milyen volt az egyén halála, az utolsó fotók róluk, vagy a tetthelyről, meg néhány interjú, és újságcikk is, a kiállítás, vagyis a fotók nem voltak kifejezetten látványosak, persze nem is valami HDR fotókat vár az ember, de nekem a koncepció nagyon tetszett, és az interjúk.

Különösen élvezem, hogy a billentyűzetemet random beszorulnak gombok, mint mondjuk ez iiiiiiiiiiiiii

Továbbá tudom, tudom, ez nem a reklám helye, de aki szegedi kertvárosi házat vásárolna, ímélezzen nekem, van hozzá nagy kert, fűvel és örökzölddel, garázs, és szanetli, meg amit akartok.**



*így hívják a disszidens rokonaim
**nem, mi nem költözünk el

Igen, a tűrőképességem tényleg addig tart, amíg egy kedves amerikai fiú félig becsípve arról akar felvilágosítani, hogy mi az, hogy EU.

700

Igazából ma várost nézni akartam, de szakad az eső már megint, és még a kislábujjam sem akarom kitenni a hostelből. Meg amúgy is, a kedves amerikai fiú akivel titkon múzeumba akartam menni, már úgy is elment, holnap meg elmegy Kölnbe. Meg amúgy is, idegesítő volt, hogy mindig a saját viccein röhögött.
Tegnap csináltunk 107 vodka jellyt az egyik hosteles lánnyal, mert búcsúpartija volt, így mindenkinek jutott 12 (:D), a mi tornyunk nagyobb volt amúgy, meg volt benne  fenyőfaízű zöld is, aztán mindenki jól berúgott, bár nem hiszem, hogy a vodka jellytől .
De mégis az a legnagyobb baj, hogy összetört az esernyőm, és hogy most vennem kell egy újat, pedig megfogadtam, hogy nem vásárolok többet legalább július végéig nem, mert már most vásároltam 2 ruhát, és két ujjatlant (bár ez kellett), mi lesz itt.
Már megint unalmas vagyok, na de majd ha költözöm!
(kac)

Egerek vannak a hostel konyhájában bazmeg. EGEREK. Mi ez már, valami Dickens regény?
ah, mit nekem Berlin.

the awkward moment you realize

hogy vasárnaptól kurvára nincs hol laknod.
bassza meg a világ.
francba.


meg amúgy is, állandóan skandinávul szólnak hozzám.wtf.

Most már tényleg Berlin

Amúgy azt hiszem sikerült a lehető leghippibb körzetbe költöznöm, megviselt mint a Ferencváros, és kb annyira menő, mint egy romkocsma, van egy rakás agyontetovált fiúcska, némelyik az egyéves gyerekével a karján, egy rakás biciklis, meg 2 eurós gyros. 

Idáig még nem sokat csináltam egyébként, csak idetaxiztam, frász jött rám, hogy nincs taxióra, de aztán kiderült, hogy a visszapillantó tükörbe van beleépítve (helló Nyugat-Ojrópa!) és sikerült az egészet elintéznem németül, aztán aludtam jó sokat, meg elmentem a bolhapiacra, ami kb 2 sarokra van, és vettem egy ruhát (kék, és van rajta csipke,és csak 17 €, kell ennél jobb) majd elkezdett kergetni egy rakás cigánygyerek, hogy vegyek már tőlük gyerekjátékot, jó sokat, vagy legalább egy jojót, csomó idegesítő bevándorló van, akik hangoskodnak meg köpködnek, meg bámulják az embert, az erőszakoskodásról már nem is beszélve, elég idegesítő. Ez itt Berlin, gyerekek, há' viselkedjetek má', itt mindenki szőke és magas, és zavaróan jól öltözött (amúgy nem,de az átlag igen, vagy legalább nem ocsmány citromsárga kínai flitteres trikókat hordanak), udvarias, és a taxis kinyitja a kocsiajtót.

No ne aggódjatok, teszek majd jó sok vacak képet, csak még nem csináltam. 

Neuschwanstein

 Csak el akartam dicsekedni a fényképezőgépem HDR funkciójával. 

Tessék, már megint csöpögős tájképfotók

(virágbolti kaland:D) 

jaj, semmi, csak már megint flickrön töltök túl sok időt, ez meg innen

unalmas vagyok, tudom, de azért remélem, majdnem olyan jólöltözött lesz a férjem, mint ezek a fiúk a korábban említett blogon. hogy nem itt, Germániában fogom megismerni, az szinte teljesen biztos, mert itt mindenki nagyon szőke, és rettenetesen elegáns, én meg nem. és azt sem tudom, hogy fogom kibírni, hogy ne vásároljak majd mindenféle 90 eurós cipőket üptrehaptra. (ez a szó..:D)

Tegnap két óra alatt csak sikerült megtenni München külvárosától a szállásunkig az utat, közben apa testvére kétszer karambolozott, aztán jöttek tanúk meg rendőrök, és akkor elintéződött.  Aztán ma voltunk vagy öt templomban, ettünk magyar sárgabarackot amit itt mindenhol árulnak, most meg realizálom, hogy bazmeg, nincs szállásom Berlinben.
Meg egyszer írok majd valami backpacker magazinnak valami olyat, hogy how to be an obnoxious tourist, aztán nesze nektek, mert most már elegem van.

A népszerűségemet már bizonyítottam, na de az, hogy az előző lakót* többször keresik itt telefonon mint engem, az már mindennek a teteje.

*aki amúgy meghalt...?

olyan meleg van, hogy a HŰTŐBEN  megolvad a margarin. zugevő vagyok. wtf. most már aztán végképp semmi okom arra, hogy ne deportáljam magam északra/nyugatra/bárhova.

Csak 3 napja vagyok a Balatonon, és már most kritikátlanul leégett az arcom, úgyhogy azt hiszem, az 50 faktoros naptejeknek, amiktől az ember amúgy semmit nem tud barnulni, tényleg én vagyok a célközönsége.
Viszont legalább a vonaton a Terézanyu utazott velem szemben.

Brrrlinn

jövök. És ott is maradok egészen szeptemberig. 

(ja és ez a csöpőgös HDR kép muszáj volt.:D)

your heart beats like a subway train

Ma hallottam ezt amikor a Libriben voltam, és én még soha nem figyeltem azelőtt ennek a dalnak a szövegét, de most hogy már meghallottam, azóta ezen szórakozom. Ja meg még ennek a számnak a francia változatán, ami valójában félig francia félig angol, wtf, az oké, hogy francia kanadaiak vagytok, de döntsétek már el, milyen nyelven akartok énekelni, mer' ez így olyan '98-as. Az énekes fiú meg úgy néz ki, mint valami alkalmazott közgazdász. Vagy azok a szexi fiúcskák, akik mindig a FAKT irodájából jönnek ki, komolyan mondom, miért nem lettem voltam G vagy K karos, már biztos házas lennék.*

De amúgy nem is erről akartam írni, hanem hogy tegnap még voltunk piknikezni is a Mátyás téren, a paplak megett ittunk vagy 4 órán át, aztán ma reggelre meg úgy húzott a fejem, hogy azt sem tudtam, hol a szoba. (Pedig amúgy nem is rúgtam be, de ezt nyilván ki hiszi el ezek után:D) Jó jó, tudom, elég a tinédzser ivós sztorikból, de szerintem ezeket a piknikeket hagyománnyá kellene tenni, volt fánk, meg mini croissant, meg mézes linzer meg persze a törpe agár.
Továbbá voltam ma fehérneműt vásárolni, mert volt ilyen skiny törzsvásárló kuponom**, ahol az eladó csaj állandóan egy számmal nagyobb melltartókat akart rám tukmálni, de hát most komolyan, mit csináljak ha nekem a legkisebb kosár kell, hát bocs, csak mert nem vagyok olyan vékony mint te, attól még kicsi a mellem. Meg miért van az, hogy az összes melltartónak olyan az alakja, mint egy fagyiskanálnak, basszus, senkinek nincs fagyiskanál alakú melle. És minek, miért hitessem el az emberekkel, hogy nagy és fagyiskanál alakú mellem van.? Vagy legalábbis azt, hogy nagy. Mikor nem nagy. De ez nem is az én mellemről szól (hha) hanem egyáltalán mindenkiről, akik felveszik ezeket az izé.. ruhadarabokat, amiket a kínai boltban, a H&M-ben meg a La Perlánál meg mit tudom én milyen pofátlanul drága üzletekben lehet kapni ötezerért valami csipkedarab bugyit (haha, még ha csak annyi lenne, tudom.) Nekem mindig az jut a naív eszembe, hogy majd egyszer jól kidob valami fiú, amikor rájön, hogy az egész mellem egy nagy hazugság. Vagy ha nem, akkor rettenetesen csalódott lesz. Ezzel most nem a borsószem effektusos párnázatlan melltartónak nevezett izéket akarom propagálni, félre értés ne essék, el nem tudom képzelni, hogy az kinek áll jól a fehérnemű modelleket és Palvin Barbarán kívül, ja de a francia nőknek biztos, nekik mintha minden jól állna, és mintha az összes borzalmat magukra húznák, húzhatnák, minél androgünebb annál jobb, vagy nem tudom. 




*Amúgy ezt kizártnak tartom. Apám meg előre sajnálja már most a férjem, vagy akárkim.
**tisztában vagyok vele, hogy ezzel most kellően sznob benyomást keltek, bocs

Na, aggodalomra semmi ok, anyám majd minnyá' kiházasít valami Nők Lapjás társkereső hirdetésből.
(még jó, hogy ezt biztos nem olvassa a csoporttársam, akinek az anyja oda ír ismerős)

ja, meg hívjon már valaki randira*. 35 éven aluli, sötét hajú, lehetőleg nem kifejezetten szakállas, kösz.

*nem tudom mondtam-e már, ez a diploma nem kifejezetten segít a szingliségemen. még mindig vénlány vagyok, francba.

Ma meg már a második jégkrémet eszem, dehát leállamvizsgáztam gyerekek, mi mást tehetnék. Nem volt olyan fényes, mint akartam, meg amúgy is, mint már korábban visítottam említettem, azt a borzasztó bírálatot, nem tudom, mit vártam különösebben.
Amúgy nem vagyok megkönnyebbült igazán, ami fura, és bosszant is, inkább csalódott, csalónak érzem magam, és nem tudom, hogyan tovább, aj, igazából valami igazán alpári mulatság kéne most, nevetségesen sok alkohollal.(ja igen, tudom, hogy kell illóziórombolni ezen a rózsaszín virágos blogocskán,hahaha)

Már megint túl késő éjjel blogolok tanulás helyett, és én késő éjjel amúgy mindig patetikus vagyok, (meg mondjuk nappal is,) de ezt úgy is tudtátok. És ha már ebbe a kellően patetikus állapotba kerültem, hogy két nap múlva államvizsgázom basszameg, és az idegtől már tanulni sem tudok, akkor mi mást tehetnék, mint hogy ismeretlen, és félig ismeretlen fiúk után csorgatom a nyálam-facebookon, természetesen. Meg még háborgok azon is, hogy mások milyen izgin meg szépen írnak a szerelmi életükről, én meg nem tudok semmi ilyesmiről írni, nem is tudom hogy kell csinálni, meg hol van a határ az ilyesmihez, ja meg várjunk csak, nem is tömegelnek értem a férfiak.

eddig hiányzott az a fogalom az életemből, hogy chav, de most hogy már tudom, teljes értékűnek érzem magam.

Kefirzabálók

"Szociológusok sem kellenek, hisz nehogy már jött-ment kefirzabálók világítsanak rá, hogy a 15 évesen munkatáborba küldött vidéki mélyszegénységben élőkön sem a rendvédelmi zaklatások, sem a kényszermunka nem segít."   

Ennek fényében úgy gondolom, most akkor tanulok is tovább az államvizsgámra, háháhá.  Az ilyen gyöngyszemekre hol máshol lel az ember, mint a Moha online-on, néha csodálkozom, hogy nem cenzúrázzák...
Szellemes társadalom/rendszerkritikát ne várjatok tőlem ezen a ponton, majd a nálam okosabbak, és nagyobb rálátással rendelkezők megteszik, de az az egyértelmű megjegyzés csak kikívánkozik belőlem, hogy nem sanyarú sorsú tudomány egy kicsit a szociológia? Mármint, az emberek egy része azt sem tudja mi ez, ezért inkább túlmisztifikálja a dolgot, és rémesen okosnak tart mindenkit, akinek vagy az anyjának valamilyen köze van ehhez, az emberek egy másik része, általában sikeresek, és minimum egy kicsit gazdagok harácsolásnak hiszik ezt az egészet, mert semmire sem jó, és filozófálunk egész nap a semmiről, meg nagy elméleteket alkotunk, amik túlságosan leegyszerűsítik a valóságot, meg a társadalmat*, anyám azzal traktál, hogy a médiából, de minimum a Kossuth rádióból állandóan a szociológia meg a szociológusok folynak, és újabban már a Nők Lapjában is szociológusok nyilatkoznak, és valójában nem is tudom, hogy mit rinyálok itt, mikor alig követek szakmai dolgokat, eseményeket vagy folyóiratokat, és egyáltalán nem tudom, mit művelnek a szociológusok a politikában, már ha egyáltalán, bár múltkor Görögország jövendőbeli kormányáról egy szociológus beszélt valami folyóriatban amibe csak az újságos standnál olvastam bele.
Amúgy ebben az egészben, hogy mi most nagyon nagyon nagyon komoly dolgokat tanulunk, a szakbarbár vicceket (nem, nem a fentire célzok) szeretem a legjobban, amiket az ember visítva röhöghet, pedig teljesen értelmetlenek,  és nagyjából az az alapjuk, hogy az ember nem megfelelő kontextusban használ valamit, és elsüt valami tipikusan szociológus kifejezést. Kár, hogy nem is tartom magam elég jónak magam ahhoz, hogy jogosnak érezzem a vihogásom ezeken. 


No de aggodalomra semmi ok, ha mégsem lesz tuti karrier a szociológia, majd elmegyek géplakatosnak, anyám meg kemenceépítőnek, és akkor nyitunk egy új családi bizniszt. (viccelek, perszehogy. Anyám van vagy 50 kiló, na jó nem, de kb 38-as ruhát hord, meg cuki gyöngyöket, és fodros/csipkés blúzokat, meg még jobban is néz ki mint én, esélytelen, hogy valaha is fizikai munkát végezzen.)
A fizikai munkáról mindig a bőrkeményedéses kezek jutnak eszembe, amiről meg mindig a majdhogynem nevetségesen finomkezű rezidens,(és a nevetségesen finomkezű doktorbácsi) aki néha kötözte a lábam, és mindig magázott, pedig volt vagy 3 évvel idősebb nálam, és olyan babapofija volt, és kifinomult modora**, hogy a nénikék sem tudtak máshogy reagálni mint hogy nahááááát, ez a fiatalember! csorgatni a nyálukat. Na jó, én meg a finomhangú kedveshangú fiúk, kac, férfiak után csorgatom a nyálam, vagy ha nem is a férfiak(fiúk) után, de mondjuk az után, ahogy beszélnek. Mint mondjuk az évfolyamtársam, akit amúgy nem is ismerek, de biztos említettem már, hogy amikor felhívott telefonon, és elkezdett beszélni, akkor én legszívesebben ahelyett, hogy igen, odarakom a jegyzetet a portára, azt mondtam volna, hogy jójó, csak beszélj már még tovább, jó sokáiiiiiig.
Uhh erről most eszembe jut a kedveske/kifinomult modorú indiai fiú is, aki pont akkor bírt óvszert vásárolni, amikor az Akshardamba mentünk, amit jobban őriznek, mint a repteret, komolyan mondom, pont olyan biztonsági kapujuk van, semmit nem lehet bevinni, még a cipődet is elveszik, ideális terroristacélpont, no és akkor az óvszert is jól elvették tőle, mit képzelsz fiam, templomba mész, nem bordélyházba jelszóval, meg amúgy is, valami fém csomagolása volt, de először ki se derült mi az, mert ugye, ki akarná megmutatni mi az, ami nála van, és csörög, meg hát ez India kérem, nem vesztjük mi el csak úgy a szüzességünket errefelé (szaporodni úgy is sikerül.)

Lehet, hogy az valami természetfeletti, gonosz törvény hatása, hogy minden bejegyzésem ilyen patetikusan végződik, komolyan mondom.

p.s.: mindenki ilyen bucketlisteket meg 20 before 20 listeket csinál, amiről én már lekéstem, de lehet még mondjuk olyan bucket listem, hogy mit csinálok államvizsga után, van is már rajta, két dolog, iszom egy kefírt  felest, és vásárolok magamnak pofátlanuk csipkés és szexi fehérneműt nevetségesen drágán. Nem mintha látná valaki, de majd a nyáron úgy intézem






*ezt tényleg az arcomba vágta egyszer valaki egyébként.
**mondjuk a barbár ápolóhoz képest

Napimacska

Igen, igen, tudom jól, ez az olyan rettenetesen szar  kategória, hogy az már jó.
Továbbá, a zenék  vacakságkategóriájából  ítélve,  melyeket*  az utóbbi napokban  hallgattam,  vége lehetne már ennek az államvizsga heccnek, mert most már igazán kezd kevéssé fun lenni.

*nem tudom, hogy ennél hallotta magát a dalszövegíró? mármint komolyan, ez magyarul az olyan fokon gáz kategóriába tartozna, hogy még a D kategóriás tinidiszkókba is alig jutna be vidéken, itt youtube-on meg több mint 19 millióan hallgatták meg, hogy I wake up to your sunset uuhuu my hárt is so jetlagged wtf.**

**elborzaszt amúgy időnként, és akkor tényleg előveszem az önkritikámat, amikor rájövök, hogy milyen undorító módon tudok kritizálni másokat, mintha nekem nem lenne giganarancsbőröm, hülye ínymosolyom, vagy akkora hajam mint Hermionének az első/második HP-ben. kac. most megyek, veszek magamnak egy cipőt, mert még nem voltam elég idegesítő.

1st world problems

avagy komolyan mondom, ebben a melegben az egyetlen örömöm, hogy a lakás összes légkondicionálóját lehet ugyan azzal a távirányítóval irányítani. Na jó, nem, az igazi öröm, hogy egy hét múlva államvizsgázom és még a felét sem tudom a tételeknek, és most is, kinyitom a módszertanos tételsort, kvantitatívból 8 van ugye, és akkor 9 oldalas a tétel!!! 9!!!4444 (ezen a ponton nehezen, de kibírtam, hogy ne káromkodjak ocsmány módon.) nem tudom, mi van, hogy kell ezt csinálni, hogy végezzek meg tudjam is, meg hogy a hajam ne álljon égnek az egésztől argh. <insert cursing&rant here>

Hogy valami jó is legyen, meg egyébként is, mindenki ilyen summer wishlisteket csinál, nekem is kellett egy:
ruha1
ruha2
ruha3
szandál1
álomszandál
sort, ideális esetben ilyen barna lábakkal
egy ilyen lábbeli

na jó, az igazi 1st world problem gyerekek mégiscsak az, hogy nem tudom melyik nyelviskolába jelentkezzek a nyárra.

p.s: köszönöm a kommenteket az előző elötti meg azelőtti bejegyzésemre amelyben a szakdolgozatomról panaszkodom, kedvesek voltak!:)

GIMME A CAT vol. 725825

Állítólag nincs olyan, hogy giga mega epic fail, de ez a szakdolgozat mi volt, ha nem az.
Még jó, hogy most már aztán végképp semmi okom nincs halogatni a pályaváltoztatást.
Kár, hogy nem merek semmit már.


A patetikus bejegyzéseimből meg soha nem elég, ugye.

A szakdolgozatomat úgy leértékelték mintha egy szombat és vasárnap délután ütöttem volna össze hogy komolyan kár is volt beadni. Nem értem, ha ilyen rossz volt, a konzulensem miért nem szólt, vagy a bácsi, aki a módszertan részét segített megcsinálni, vagy nem tudom, magamtól, magamnak hogy kellett volna önkritikát gyakorolnom ennél jobban. Tudom, hogy nem volt teljesen tökéletes, na de azért, hogy ennyire vacak legyen...
Arra meg már nem is tudom mit mondjak, hogy a bíráló olyan hibákat kér rajtam számon, amiket soha az életben nemhogy nem tanítottak, nem is figyelmeztetett senki, hogy ez hibalehetőség. (De nyilván, amilyen szerencsém van, a legesleg, legszigorúbb szociológushoz kerülhetett csak a dolgozatom, akinek a nevét mindenki ismeri, és csak azt tudja mondnai rá, hogy ja igen, ő mindig leértékeli.)

Nem is értem, miért nem törődök már bele, hogy semmilyen szellemi munkára nem vagyok alkalmas és megyek el inkább géplakatosnak árufeltötőnek az idők végezetéig.

Kismértékben, de azért agyrém, hogy mások már (pl. itt Szegeden,) leállamvizsgáztak, én meg még csak most kezdek el tanulni rá, és még így is van 12,5 napom arra, hogy szépen megtanuljak mindent. Arra pedig, hogy a diplomaosztó JÚLIUS 28-án van, nem tudom, érdemes-e mondanom valamit, most komolyan, ki az aki nem nyaral júliusban/ment el vidékre gyümölcsöt szedni vidékre/fesztiválozik vagy akármi?
Komolyan mondom, kár elrontani ezt a szép nyári időt devianciaelméletekkel, és hasonlókkal.

Mivel a Curvinus  az egyetemmel kapcsolatos anekdotákból sosem lehet elég, azért el kell meséljem a kommunikációs zavarok című tárggyal kapcsolatos esetemet, melyben az volt, hogy szépen befizettem a vizsgadíjat, majd felvettem a vizsgát, ám mire odajutottam, hogy le is vizsgázzak, a vizsga szépen leadódott, a jelenléti ívről eltűnt, akarom mondani rá sem került a nevem, a magam fajta szerencsétlen meg csináljon amit akar/tud, vizionáljon apokalipszist, de minimum évhalasztást, képzelőerőtől függően. Szerencse, hogy az egyetem legalább a gonosz TO-s nénikről szóló sztereotípiákkal nem él,kedves volt, fel is vette nekem a vizsgát, de ha mondjuk zárva lett volna aznap, akkor nem tudom mi van. A jegyem mondanom se kell, azóta sincs beírva, de hát kedves egyetemi polgárok, stresszből sosem elég, de ezt tudtátok ti is. Ja, igen, hogy mi a stressz forrása, hát hogy holnap van a vizsgaidőszak meg a pótzh hét utolsó napja, nekem meg enélkül  a jegy nélkül 177 kreditem van, államvizsgázni/diplomát védeni meg ki vagyok írva, ilyenkor mi van? (Utoljára akkor voltam kiírva bármire, mikor a lábműtétre vártam, kellemes emlékek, good ol' times, y'know.)
(Az apróbetűs rész meg az, hogy tudom, tudom, miért volt annyi eszem, hogy ki legyen számolva a pontosan 180 kredit hát elmondanám, nem volt ennyi eszem, 183 lett volna, csak az egyik tanár elküldött a francba, mit gondolok én, hogy 3 hetet járok egyetemre?)

Komolyan mondom, soha ne törjétek el a lábatokat. Ugyanis az egy dolog, hogy tudok járni, de arról soha nem szól a fáma, hogy ha sietek elkezdek hülyén sántítani, ha rossz napom van, akkor is elkezdek idétlenül járni, nem tudok futni, mert a a bal térdem kb összecsuklik a térdem(wtf) nem valami jó az egyensúlyérzékem, és állandóan felbukom/megbotlom/megszédülök/nekimegyek valaminek, lábujjhegyre állni meg alig próbálkozzak, nyilván. Jó jó, befejeztem a rinyálást.

Izgalmas dolgok sajnos nincsenek az életemben, T elment Amerikába, én meg sajnálom hogy nem, na de jövőre.




Ja és ez az első bejegyzés, amit a szüleim új kerti szanetlijéből írtam,(ami egyébként tökéletesen alkalmatlan arra, hogy valóban árnyékoljon) jól jegyezzétek meg csodás világot élünk.


p.s: elkezdődött a az új True blood évad!:D

gimme this.

(asos, perszehogy.)

Hát tessék, megosztok olyan sötét titkokat is, hogy nem mentem el az egyik (hhö) mesterszakos felvételimre, kisebbségpolitika, mit képzeltem én komolyan, hogy én majd egész életemben olyanokat fogok hallgatni, hogy szegény halmozottan hátrányos helyzetű fiúcska sajnálja, hogy megcsinálta a 8. osztályt, mert így kevesebb segélyt kap?
Én ehhez azt hiszem nem vagyok elég elhivatott, bocs.

De amúgy is, szerintem én úgy is az a fajta élvhajhászó presztízséhes szerencsétlen vagyok, aki vagy azt csinálja amit szeret és akkor élete végéig sajnálja, hogy nem gazdagodott meg/tett szert nagyfokú társadalmi megbecsülésre, vagy minderre ugyan szert teszek, de 45 éves koromra, 3 gyerek után és valami kellemetlen túlsúllyal/clamidiával rájövök, hogy marhára boldogtalan vagyok.

még jó, hogy a megalomániám abban teljesedik ki, hogy mindenben a legszebbhez és legjobbhoz kell hasonlítanom magam.
 csak hogy aztán kellően haszontalan/lúzernek/butának/kövérnek érezzem magam.

olyan bénán hangzik kimondani, hogy a blogom, vagy beszélni róla hangosan. mondjuk, lehet, hogy ez azért van, mert tényleg béna a blogom.
majdnem olyan bénán hangzik, mint azt mondani, hogy ja igen nem jártam előadásra, mert a félév kezdete előtti napon eltörtem a lábam.
vagy az, hogy ja, egyébként igen, Samuel tényleg skizofrén volt, tényleg kiugrott a kilencedikről, és tényleg meghalt, ott a nyári egyetem közepén. na jó, ez talán már túlzás, mert ez olyan szar kimondva, hogy a legtöbben nem is tudják mit válaszoljanak, és csak témát váltanak/elkezdenek spiccesen nevetni.

Már megint csak ilyen unalmas dolgokkal szolgálhatok, hogy az esszémnek, aminek az a címe, hogy What impact do the mass media have on modern government and politics? még mindig csak a kezdő sora van kész, és már elegem van abból, hogy nem írja meg magát. Továbbá kezd egy olyan sanda gyanúm is lenni, hogy valami rémes harácsolás lesz a dolog vége. 
Voltam ma úszni is, ahol csak rémesen kisportolt ifjak voltak rajtam kívül, ahogy az már lenni szokott. Erről most zsenge első éves* korom jut az eszembe egyébként, amikor egy fiú, akivel mindig ugyan akkor jártunk úszni, és mindig odavágott nekem egy helót, aztán meg egyszer csak megkérdezte  a nevem a semmiből a medence közepén én meg úgy meglepődtem, hogy szólni sem bírtam.
A banális problémáimat meg, mint hogy uborkát egyek-e vagy koktélparadicsomot, inkább meg se említem.


*el sem hiszem, hogy idén diplomázni fogok(elvileg). Nyilvánvalóan nem lettem kevéssé patetikus, mint 18 évesen voltam, de ezen a ponton nem is ez a kérdés. Meg mindig eszembe jutnak az ápoló nénik, akik állandóan arról kérdeztek, hova járok iskolába, és mit csinálok, meg hogy ugye Tápén lakom, és az orvos, akik többször kérdezett a tanulmányaimról mint a saját apám,  és minden egyes kontrollvizsgálaton biztosítani kellett arról, hogy nem, nem halasztok évet, és mindent remekül kézben tartok. 

Tegnap előtt ültem a metrón, majd egyszer csak jött egy lány, szép drapp kabátban. Én pedig, ahogy az már lenni szokott, egyre csak arra tudtam gondolni, hogy milyen szép ez a kabát, olyan cipzárja van, mint annak amit elvesztettem két éve (már két éve? nahát, öregszem.) Moszkvában, igaz, az fekete volt, és vízálló, de persze azóta sem árulnak pont olyat a H&M-ben. Történt ugyan ezen a napon pedig az is, hogy bementem a Tatuumba, mert ugyebár, helló, nyár eleji leértékelés, és akkor ott volt A kabát. És pont jó volt, pont olyan drapp és fantasztikus.
Azóta pedig már a legjobb barátnőnek is van ugyan ilyen kabátja, és még egy csoporttárs gondolkodik az ügyön. (:D)
A matrac az ágyamban olyan rossz, hogy komolyan már azon gondolkodom, hogy le sem fekszem, úgy is mindenem rettenetesen fájni fog amikor felébredek. Vagy alhatnék a kanapén is, de a nappali meg olyan szokatlanul tágas a szobámhoz képest, hogy rettegnék abban a nagy sötét űrben. Ó a modern kori problémáim.
Haragszom a nyárra, fehér vagyok, és még mindig van vizsgám, viszont tegnap elgyalogoltam az egyetemtől a Móriczig, és közben még két turkálóban is voltam, ez azt hiszem a leghosszabb táv amit valaha egyfolytában megtettem a post-törött láb korszakomban (tudom, tudom, ez elég szarul hangzik), és egy hangyányit büszke vagyok magamra.

Remélem csak pms-em van, és nem vagyok tényleg ilyen patetikus valóban. még saját magamnak is.

Már megint fene a fejem, hogy ilyen kétlakinak kell lennem, miért nem lehet akkor dönteni, hogy Budapest vagy Szeged, mikor vagyok ott, mikor itt, eldobom az agyam, hol menjek orvoshoz, ne is menjek, mert mindjárt Szegeden leszek, és akkor majd elmehet velem anya, én egyedül ugyan nem, leordítják a fejem, hülye kérdéseket tesznek fel ( 1)hogy törted el a lábad? hát.. elestem. de hogy estél el? baleset volt? hogy eshetne el az ember? most komolyan, mi a francot képzeltek? hogy majd bevallom, hogy ja egyébként az agresszív szeretőm lökött le az 50 milliós sikkasztott pénzből vett lakásunk lépcsőjén, vagy mi?* jó, persze, tényleg lehetett volna családon belüli erőszak, de akkor nem a szüleimmel mentem volna oda visítva, nem? 2)emlékszel, hogy szálltál ki a kocsiból?) olyan mogorvák, hogy megszólalni sem merek, és akkor meg azért lesznek mérgesek, francba, hogy én sosem tudom, hogy viselkedjek ahhoz, hogy ne legyenek mérgesek. No de a lényeg nem is ez már megint, hanem hogy valami ortopéd szakorvoshoz SZEPTEMBERRE  kaptam időpontot. Nem vicc. Szeptemberre. Addigra régen sánta leszek, kiveszik a lemezt a lábamból, és túl leszek az egészen, legalábbis ezt remélem, de most komolyan. És nem, nem akarok visszamenni Szegeden a klinikára, ahol állandóan annyian vannak, hogy tele van a folyosó, a doktorbácsihoz vár az emberek kb 2/3-a, és nem tudom, olyan furának érzem odamenni egy orvoshoz, hogy én márpedig gyógytornára akarok járni. (Ilyet lehet egyáltalán?)

De legalább sikerült a tegnapi vizsgám.



* nem, a szüleim nem sikkasztanak, még mielőtt valaki rosszra gondolna. ja és szeretőm sincs, amúgy. az életem unalmas, francba.

Hát megtaláltam az instant boldogságom titkát: nem szabad a szomszédasszonnyal találkoznom. Mert komolyan mondom, ilyet még nem látott a világ, akarom mondani, ezt látni kell, meg együtt élni vele, ahhoz, hogy az ember igazán átérezhesse. A sztori lényegében csak annyi, hogy már megint volt szerencsénk egymásba botlani az utcán, nagy nehezen csak odavágtam egy helót, ha már ő nem, (ne legyek már falusi paraszt, ő ismeri az egész XI. kerületet, a tájépítészekkel jár mulatni meg teniszezni, ó muhaha,) No jó, ne dramatizáljuk túl a dolgot, az még sem lenne fair, viszont ez a nő 5 percben lenyomott egy sebész/ortopéd szakorvos/gyógytornász dietetikus all in one szentbeszédet, mintha legalábbis nem tudnám, hogy kihez kell fordulnom a mozgásszervi panaszokkal. És vigyázzak mert be fog tokosodni (wtf?), és így rögzül majd a járásom, és sánta leszek életem végéig, muhaha, még jó, hogy az orvos azt mondta egyenletes a járásom, vagy legalábbis nem sánta, és még gratulált is, mondjuk abban a percben legszívesebben így reagáltam volna rögtön mielőtt pofán vágom (nem tudom miért vagyok gondolatban ilyen agresszív...?!). Azt sem tudom, miért vált ki ilyen bosszantóan heves érzelmeket ez az egész kórházasdi/törött lábasdi, azon kívül persze, hogy rettegek, hogy újra eltörik, mi van ha újra eltörik bazmeg, és akkor végképp sánta leszek, úgy fogok kinézni mint egy nénike, mindig sajnáltam a csipőficamosokat, mi van ha én is hasonló leszek, és azon kívül is persze, hogy mindig azon gondolkodom, hogy miért én, miért pont én, ezen kár feleslegesen rágódni, így legalább volt időm úgymond megírni a szakdolgozatot (haha), meg aludtam egy csomót.
No de nem ezt akartam eredetileg mondani, hanem ezt a hárpiát, aki igazán mindent tud,szemtelenség is lenne magammal egy lapon említeni. Ah, most elfelejtettem. 
Viszont hova fajul a világ, hogy újabban olyanokon gondolkodom, hogy ilyen 40 meg 50 éves férfiak vajon  hogy nézhettek ki fiatalon, na és akkor tízes skálán. oh fúj mondaná minden épelméjű, még jó hogy megyek pénteken aa pszichológushoz. (nem ezért, aggodalomra semmi ok.)


De legalább a szomszédasszony bocsánatot kért, (bár lehet hogy megmagyarázásnak helyesebb lenne nevezni) amiért végigkutatta a kukánkat, csak hát hallotta amikor kidobtam és lötyögött az üvegekben a víz.
jaj jaj csak nehogy elárassza a víz a műanyag feldolgozót.

ezt ugyan Boglyas Katánál találtam, de muszáj volt idetenni, túl jó ahhoz hogy ne.

Nem értem, hogy van az, hogy mindenki arról beszél, szegény magyarság már megint hogy el van szegényedve, és a helyzet nem is akar javulni, ó az a svájcifrank hitel, francba, aztán meg az ember bemegy egy bevásárlóközpontba, és mindenki úgy vásárolna*, mintha ingyen adnák, és holnaptól apokalipszis közeledne, vagy feltétlenül szüksége lenne egy hatszázhetvenkettedik szandálkára, ami csak egy pántból áll, de hernyóselyemből van a virágocska a lábfején, így racionális döntés 25 ezret kiadni rá. Persze ezen a ponton semmi jogom megjegyzéseket tenni a 25 ezres szandálokra, én is vettem tegnap egy kritikátlanul drágát, igaz, hogy az bőrből van, és fonott a pántja és gyönyörű. Továbbá szeretem azt is képzelni, hogy nem fog majd nagyon fájni a bal bokám benne, bár ezt az elképzelést nem tartom kifejezetten reálisnak.
Egyébiránt rémesen idegesít az is, amikor az eladónénik a privát problémáikat beszélik meg a vásárló előtt, és nem olyanokról beszélek, hogy hogyan lesz a legjobb a rántott csirke, ne aggódjatok. Nem nem akarom tudni, hogy milyen problémák vannak a ciklusotokkal és mi volt a nőgyógyásznál és hogy kinek a férje került börtönbe sikkasztásért. És nem nincs jogotok borzasztóan elitnek képzelni magatokat, csak mert nevetségesen sokba kerülnek azok a blúzok amiket árul az üzlet ahol dolgoztok, attól ti még nem lesztek hihetetlenül felsőosztályiak és igazdagok és szépek, és nem, nem képzelem azt, hogy jogotok lenne bírálkozni, csak mert nem vettem meg valamit amit kétszer felpróbáltam.


*tudom, tudom, szétnyílik a társadalmi olló, és a szegényeknek egyre kevesebb pénze marad, a gazdagok meg egyre többet vásárolnak, és van a középosztálynak az a része, akiket semmi nem rettent meg a hitelfelvételtől.

na de hát most mondjátok meg.
jó jó befejeztem.

továbbá hiányoznak a macskáink.

(ez nem a mienk,sajnos.)

Na tessék, már megint szánalmas vagyok, 13 órát aludtam (!!!) és még mindig olyan vagyok mint akit fejbe vágtak, mi ez már, régen nem voltam ilyen, fitt voltam meg erős, nem ilyen bokatörött*, sánta, elbutult, ó az ifjúkorom. Na, de komolyan, szerintem ez a bokatörés az IQ-mat is csökkentette, vagy nem tudom mi van, hogy bukdácsolok a vizsgáimon, én nem szoktam csak úgy bukdácsolni, csak ha mondjuk közgazdaságtanról van szó,még a statisztikát is megcsináltam, négyes lett, és a tanár sajnálta, hogy nem ötös.
Tegnap két vizsgám volt, és az egyikre nem mentem el, a másik úgy megviselt, és olyan fáradt voltam, ez az egyetemi pályafutásom csődje, komolyan mondom. Mondjuk, talán én vagyok az egész elcseszett szociológia csődje. fml.
De azért nézek mindenféle antropológia mesterszakokat meg ösztöndíjakat, utálom, hogy amikor megállapítom, hogy én erre akarok jelentkezni, akkor a bottom line mindig az, hogy ja igen, egyébként tavaly 170 jelentkezőnk volt, és csak kilencet** tudunk felvenni. Anyátokat***. És még kritériumok sincsenek megadva, az ember azt sem tudja, hogy egyáltalán van-e esélye. Mondjuk én igazából nem érzem magam elég felnőttnek ahhoz, hogy mesterszakos legyek jövőre, aztán meg egy év múlva phd lennék, mármint mindenhol úgy van megadva, hogy egyébként csak MA-ra nem vagy nem szívesen veszünk fel senkit. Én meg nem tudok semmit.
Kedves férfi olvasóim, olvassátok ezt a blogot, vagy vegyetek példát, vagy amit akartok, kockás inget.****





*de itt a fiúnak 0:24-nél még az enyémnél is rosszabbnak látszó vágása van, és ezen meglepődtem/összerándultam/elérzékenyültem egyszerre
**nem ez mégcsak nem is Harvad, ha ilyesmit nevetnétek a bajszotok alatt.
***mióta káromkodom ennyit?
****nem mintha nem gondolkodnék azon, -egy átlag,(nem corvinusos,hhö) fiú öltözködéséből kiindulva- hogy vajon a szerzők közül hányan melegek.

Hát komolyan mondom, az ember ne kapjon gutatütést, MINDENT elolvastam a vizsgára, mindent, az órai jegyzeteket nem olyan részletesen, de azért többnyire tudom mi van benne, és akkor feltesz egy olyan 15 pontos esszékérdést basszameg, hogy még csak nem is tudom, hogy honnan kéne tudnom.
francba. utolsó vizsgaidőpont volt, nyilván.

Nem tudom, mi van velem. Nem csak, hogy állandóan álmos vagyok, állandóan alszom is. És éhes is vagyok, meg reggel frusztrált és szomorú amikor felkelek.

De legalább a vaníliás tej kicsit jobb kedvre derít.

Én mindig azt hittem, hogy az a fajta ember vagyok, aki tudja mit akar, legalábbis a karrieremet illetően, az persze más kérdés, hogy döntésképtelen is vagyok, de gondolom miért is ne hagyjam ezt figyelmen kívül, és essek pofára, amikor rájövök, hogy elvégeztem az  egy egyetemet, és nem tudom, hogy mi van, hogy mit akarok, minél tovább mérlegelem a lehetőségeimet, annál kevéssé tudom, mi lenne a helyes, vagy ne adj Isten, mi lenne a jó nekem,
és mintha ez nem lenne elég, az emberek fele azzal traktál, hogy válasszam ami érdekel, különben nem lesz belőlem semmi, apám szerint meg mindenképpen olyasmit, amivel rettenetesen sok pénzt kereshetek, itt minden a pénzről szól ebben a kegyetlen világban, ebben az elcseszett országban, csak legyen belőlem valaki, meg még egy ház a II. kerületben, mi más kellene még, a sokjegyű fizetésen kívül.
És ez a bejegyzés már megint nem egészen olyan irányt vett, mint ahogy akartam, de ettől még el kell, hogy mondjam, hogy rá kellett jönnöm arra, hogy az összes mesterszak amire jelentkeztem, értelmetlennek tűnik, kivéve az antropológiát, ahova meg szerintem nem fognak felvenni, és amúgy is, nem tetszik a program az ELTÉ-n, és én nem is akarok oda járni, máshol sokkal jobbak a tárgyak a leírás alapján, és az is mennyire kreatív, hogy egy könyvet kell elolvasni a felvételire, és arról fognak majd kérdezni.
De tudom már, hogy velem az a baj, hogy túlságosan vágyom az elismerésre, meg valami presztízsre, vagy nem is tudom minek nevezzem, de megdolgozni érte alig vagyok hajlandó. Alig merek, mert még azt sem merem elhinni, hogy meg tudom csinálni.

Tegnap sikerült annyi koffeint fogyasztanom, hogy szerintem csak most fogyott el a hatása, de sebaj, csináltam egy újabb csésze teát(hello vizsgaidőszak). Vannak még mesterszakos felvételik is, sorra jövök rá, hogy olyan szakokra jelentkeztem, amikre nem is akarok járni igazán, anglisztika, mit képzeltem én? Mondjuk gondolom nem is kell nagy ész ahhoz, hogy rájöjjön az ember, hogy egy szociológia alapszaknak anglisztikával igazán nem sok, semmi értelme nincs.
Frusztrált vagyok saját magamtól is, és attól, hogy még a bloggerszféra is képes megsérteni a fenenagy egónmat, okosnak lenni jó, perszehogy, de ezt ne úgy tegyük már, hogy a másik a lehető leghülyébbnek, és ostobábnak érezze magát,az vagyok, értem én, de tudom magamtól is,nem kell éreztetni inkább befejezem.

Ezt Koptcheknél találtam, és nem elég, hogy önkényesen elcsórtam, de csak a random módon kiválasztott, izgi kérdésekre válaszolok.


2. How much cash do you have on you?
5 és 10ezer közt.

5. Who is the 4th person on your missed call list on your cell phone?
D

6. What is your favorite ring tone on your phone?
nem tudom, igazából utálom a csengőkangokat, valami klasszikus telefonos alapértelmezett van.

7. What shirt are you wearing?
fekete, elöl gombok vannak rajta meg egy kis zseb.

8. Do you label yourself?
nem...? mármint valamilyen mértékben tisztában vagyok vele, hogy milyen ostoba sztereotípiákat lehet rám akasztani, nyilván.

9. Name the brand of the shoes you’re currently wearing?
most nincs rajtam semmilyen, de amúgy victoria.

12. What does your watch look like?
sötétkék szíja van, és fehér a számlap. így

13. What were you doing at midnight last night?
valami kocsmában gintonicot ittam. a 400-ban feltehetőleg.

14. What did your last text message you received on your cell say?
csörgess meg ha a Keletinél vagy(:D)

16. What’s a word that you say a lot?
nevetséges

17. Who told you he/she loved you last?
anya

18. Last furry thing you touched?
a plüsskutya

19. How many drugs have you done in the last three days?
uhh valamelyik nap kipróbáltam a nyugtatót, amit eredetileg a törött lábam miatt kaptam, csak aztán soha nem szedtem be, most meg oda adta anya vizsgaidőszakra.

20. How many rolls of film do you need developed?
mivel beleszakadt, egyet sem.

21. Favorite age you have been so far?
16

22. Your worst enemy?
visszautasítás

23. What is your current desktop picture?
ez


25. If you had to choose between a million bucks or to be able to fly what would it be?
mostanában kifejezetten tériszonyos vagyok, egy milló dollár jó sok repülőjegyre lesz elég

26. Do you like someone?
nem tudom.talán

27. The last song you listened to?
traveling-paper lions
28. What time of day were you born?
este 8, a legenda szerint

31. Are you jealous of anyone?
persze, I'm such a bitch ya know.

32. Is anyone jealous of you?
kizártnak tartom

34. What do you do when vending machines steal your money?
semmit, bosszankodom. egyszer volt olyan,hogy bedobtam vagy négyszázat egy hülye Evian vízért, mire végre kijött.

35. Do you consider yourself kind?
igen
vagy ettől most beképzelt vagyok?

36. If you had to get a tattoo, where would it be?
a vállam elején, a kulcscsontomnál

37. If you could be fluent in any other language, what would it be?
német, de amúgy angolul mondhatni fluent vagyok

38. Would you move for the person you love?
gondolom

41. Name three things that you have on you at all times?
mármint nálam? telefon kulcs diák. ha magyarosan értelmezzük, akkor egy pár fonott karkötő, nyaklánc, fülbevaló

42. What’s your favourite town/city?
Londont kedvelem

43. What was the last thing you paid for with cash?
egy túrórudi

47. How far back do you know about your ancestry?
Arany Margit a rokonom volt, akinek meg Arany János volt a rokona,bár nem tudom hányadik ágon.

48. The last time you dressed fancy, what did you wear and why did you dress fancy?
mert mulattam, és blúz volt rajtam, meg nadrág

Micsoda szerencse, hogy a Corvinuson úgy is sikerülhet ötöst kapni, hogy egyszer sem találkoztam egész félévben a tanárral.

A tegnapi hiperizgi álmomban meg a bazilikában(???) randiztam az évfolyamtársammal, akit amúgy nem is ismerek*, csak tavaly kért tőlem jegyzetet csak úgy heló ismeretlenül, és a hangja meg olyan, hogy az ember csak a nyálát akarja csorgatni. Aztán kiderült, hogy én nem is tudtam, hogy ez egy randi, hanem egy régi osztálytársam jött oda, és közölte velem, majd amikor rájöttem, egészen örültem, de a következő képben már két lánnyal randizott a fiúcska, egy cicamica közgazdásszal meg velem, és itt már kezdett rémálom szerű lenni a dolog, versengeni kellett,mint a való életben.

Mintha ez még nem lenne elég, holnap Hoffman Rózsa a Curvinuson Corvinuson, és én csak most szembesültem vele, hogy a jelentkezési határidő napokkal ezelőtt lejárt, de azon gondolkodom, hogy ennek ellenére megpróbálok beslisszolni, hátha nem is ellenőrzik ki megy be, meg gondolom úgy se lesz ott az összes feliratkozott. mégse hagyhatok ki valakit, akinek 219 publikációja van!

Továbbá most az előbb bevettem valami nyugtatót ami nagyon jó, mert most olyan nyugodt vagyok, hogy hú, csak az a baj, hogy majdnem fél 12 és nem érzem a pánikot sem mint motiváció, hogy na már most aztán igazán kellene tanulni. Ilyenkor mi van.


*és még csak helyesnek sem kifejezetten gondolom.

Kaptam egy levelet egy történésztől(!), aki az állítólagos családom, vagyis az őseik történetét kutatja. No és ebben a levélben a segítségemet kéri, meg küldött egy "kezdetleges" családfát, mely szerint vannak/voltak Jozefa meg Asztrid nevű rokonaim a 18. században, csupa izgalmas dolgok. (Érdekes része a dolognak, hogy eszerint az elmélet szerint Horvátorszádból származom(?), bár apai ágon a családom inkább néz ki Skandinávnak, mint délinek, , és ráadásul a nevem ch-ra végződik, nem cs-re, szóval nem is tudom, hogy része vagyok-e ennek a családnak. De azért most gugliztam a rokonomat, aki költő volt, és van róla wikipédia cikk, melyben azt spekulálják, hogy pont innen származott, meg azt is, hogy paraszt családból, de ez biztos, hogy hazugság.(:D) )

Továbbá van ez a szomszédasszony, akiről szereplőt kéne formázni a Született feleségekben, mint elviselhetetlenül kiváncsi, kelet-európai bevándorló takarítónő, vagy hasonló. Komolyan mondom, megérdemelné. Mert az egy dolog, hogy valami undorító kutyát tart, ami össze-vissza ugat egész nap, és még ő van megsértődve, hogy miért jár haza a többi lakó olyan későn, mindig ragad az előtér a nyáltól, meg amúgy is, nem tudom, hogy nem retteg egy 60 nm-es lakásban egy olyan kutyával éjszaka. Állítólag, vagyis apám szerint önvédelemből tartja, bár valószínűleg őt hamarabb enné meg ez a dög, mert állandóan kizárja az erkélyre, mint bárki mást. No de nem ezt akartam mondani, hanem, hogy ennek a nőnek nem elég, hogy a liftaknába bemászik a szekrényen keresztül, és onnan hallgatózik, hogy ki mit csinál, meddig fürdik (és elég hülye ahhoz, hogy még ezt el is újságolja,) de még a szemetünket is képes megnézni. Tegnap este valami rettenetes csörgés jött lentről, és hát mi volt az, a néni kotor a szemében amit a délután dobtam ki. Na ne már, komolyan.
Az ember ne kapjon gutaütést.

utáljuk magunkat, és közben azon pityogunk, hogy miért nem kellünk senkinek, hát nem kellően ironikus-e ez.

nem tudom, miért olyan furcsa nekem, amikor adjunktusok meg docensek, na és a konzulensem olyan szavakat használnak, hogy shopping, és hogy küldjem már a ppt-met ASAP.

régen a töritanárnő mindig ilyeneket mondott, hogy drágáim,meg koincidencia.

Kész szerencse, hogy tegnap elégedetten nyugtáztam, hogy újabban nem szoktam olyanokat álmodni, hogy letépődik/eltörpül valamelyik testrészem, erre ma azt álmodtam, hogy egy fiúval randiztam akinek nem volt lába, aztán ott voltunk Cs-ék konyhájában, akinek az anyukája megkérte, hogy vegye le a cseresznyebefőttet a polcról, de én nem bírtam szólni egy szót sem, meg senki sem. Ez után pedig kaptam egy rántott csirkecombot, ami a rántalék alatt egy nyers izomköteg volt,ami aztán lábszárrá változott, perszehogy.

Undorító vagyok.


On an other note, most megyek csinálok egy prezentációt is a szakdolgozatomból, mert a jóból (=budapesti elit) sosem elég.

Most, hogy itt iszom magányomban csütörtök este a 100 fokos szobámban a cseresznyesört iszom, és hozzá mentolos csokit eszem, miközben felváltva a karrierlehetőségeimet latolgatom és a bookline-on nézelődök, szinte már idillien keserédesnek is nevezhetnénk az életemet, de

de!

A nagy esemény megtörtént, a gép forog, az alkotó pihen, szakdolgozat meg beadva. 3 óra 12 perckor*. ó ó ó gyerekek, mi lesz itt. Főleg, hogy ma hazamenet már biztos voltam a halálomban, amikor az 53-ason nem csak hogy én voltam az egyetlen utas, de még csak nem is arra ment, amerre kellett volna, végülis kikötöttem a kelenföldi BKV garázsban, ahol a kétfogú sofőr nem elég, hogy letegezett, de leordított, mert még jó, hogy nem seggfejeztem le. Kár, hogy ez eszembe sem volt, ha már.
Visszatérve erre a sarkalatos nevetséges kérdésre, hogy magázódás, ez azért jutott eszembe, mert ez kb olyan életvezetési probléma/megrázkódtatás kategóriába tartozik nekem (mármint, hogy mindenki magáz újabban, jó kivéve random bolti eladókat, velem egyidőseket, az orvosokat, meg a fodrászunkat) mint a nagyanyámnak, hogy újabban felállnak neki a villamoson. Arra meg, hogy túl van a hetvenen (újabban) figyelmeztetni nyilván ki fogja.

Ami pedig Magyarországot illeti, még mindig, akarom mondani mindig szolgál meglepetéssel, elképesztő, hogy itt mindenki panaszkodik, a 343 fokos villamosban az idős nénike esküszik meg arra legalább harmincszor a Móricz meg a Gellért tér közt, hogy mi bizony apokalipszisnek nézünk elébe fiaim, ez a meleg pusztulást hoz ugyanis mindannyiunkra záros határidőn belül, további nyugdíjasok, hogy milyen kevés a pénz (ezt mondjuk, teljesen megértem) hogy a pistike anyjának az unokaöccsével mi történt, milyen borzasztó ez a tüdőgondozó meg, hogy milyen kevés a szék, hát a traumatológiáról nem is beszélve, oda mindenki sántán sérülten megy, és akkor van összessen 5 darab szék, wc meg a folyosó legtávolabbi végén, hát hogy gondolják ez a szélhámosok, felháborító.





*3 volt a határidő.

Hozományok, szárik, a biológia verseny, meg amit akartok.

Persze a ma estét is értelmes internetezéssel és Hunger games olvasással töltöttem, csak hogy meglegyen a kellő ponyvairodalom adag erre az évre is, mindezt vállalhatatlan C kategóriás klubzenék hallgatása közben, ahogy az már lenni szokott, a szakdolgozatom 562. proofreadelése helyett, hát mi más. Ezekért az utolsó szekundumra hagyott dolgokért várom már szinte, hogy mikor érkezik el az életemben a giga mega EPIC FAIL ami majd véglegesen elcseszi az életem, úgy ahogy van.
Úgy is vacaknak éreztem magam már gyerekkoromban is*, mert a tökéletes szüleim tökéletes barátainak a tökéletes gyerekei mindannyian szőkék, és gyönyörűek, és megfelelően göndör a hajuk, és mind kellően okosak, ahhoz hogy Kaán Károly versenyre menjenek, ahova én nem is mehettem volna, még akkor sem, ha annyira akartam volna, mert anyám azon pánikolt volna, hogy megvádolják bundázással, vagy mivel, mert ugye azon túl, hogy ugye senki nem hiszi el, hogy azokat a géniusz plakátokat komolyan 12 évesek csinálják, na szóval mert ugye a saját gyerekét persze hogy mindenki úgy felkészíti, hogy ihajla, vagy legalábbis hogy garantáltan országos első legyen. Az más kérdés, hogy a kolléga tanítványainak az utóbbi években olyan kimagaslóan sok pontja lesz, hogy az abszolút irreális, meg ne mondja nekem senki, hogy azt a versenyfeladatlapot van olyan gyerek aki megírja 90%-ra agy hogy. Én kiskoromban mindig azt képzeltem amúgy, hogy ezek a gyerekek valamiféle univerzális jót, meg erkölcsöset meg okosat képviselnek, mert mindig szépen voltak felöltözve, és borzasztóan modorosak és jól neveltek és nagyon nagyon kedvesek, és mindig azt képzeltem, hogy barátok vagyunk, de talán nem is voltunk azok, csak mert a szüleink is azok voltak, de mindig mintha lett volna valami kilométeres távolság köztünk, de lehet, hogy ezt is csak képzeltem, vagyis ez is csak része volt annak, hogy állandóan hihetetlenül inferiornak éreztem magam
És néha még most is ezen gondolkodom, hogy van-e olyan hogy univerzális jó,vagy hogy nekem vajon mit kell tennem ahhoz, hogy kellően jó és erkölcsös legyek, mert hogy ronda gyerek voltam, antiszociális, és kifejezetten kövér, így itt már eleve bukott biznisz volt talán, csak az esetleges okosság maradt, de ez sem volt igazán tiszta ügy, mert a fél életemet kussban ülve töltöttem, így már eleve nem lehettem az a versenyszellemkedő gyerek, gondolom. Arról meg nem is beszélve, hogy jött ez a szociológia, meg hogy mindenféle helyekre akarok menni, ahova épeszű embernek eszébe nem jutna, nem szeretem az übercuki kutyikat, habzó partikat és rózsaszín converseket, végképp defekt vagyok, hát mit tegyünk.
Ez az egész arról jutott eszembe, hogy most a lengyel barátnő rájött, hogy egy indiai fiúhoz akar feleségül menni(akiknél pedig igen szigorú szabályok vannak), aki előtte amúgy nem tudta hogy működik a szex, mi az, hogy óvszer, és meztelen nőt se látott még sokszor, legfejjebb fotón, még jó, hogy modellkedik a kislány, különben nem lenne meg a kellő illúzió. Szóval ott Indiában az embereknek ilyen mindenféle szociális és családi életre vonatkozó szabályaik vannak, mint hogy mondjuk a feleség nem igazán beszél a férj fiú testvéreivel, meg nem is érintkeznek csak ha nagyon muszáj, és a feleség akkor is teljesen el van takarva, vagy hogy a gyerekek nem csak, hogy rémesen tisztelik az apjukat, de alig beszélnek vele, a hozományokról, szárikról és satöbbiről nem is beszélve, a fura egyenjogúsági kezdeményezéseiket beleértve, a női metrokocsikról, és a mindenféle eszement családi erőszak szabályozásukról nem is beszélve, mi az már, hogy a családi béke és jó hírnév érdekében nem jelentjük, hogy a férj a vasárnapi ebéd után a férj éppenséggel fojtogatta a feleséget, csak mert akkor lényegében Isten mentheti meg a börtöntől, de akkor a család többi gyerekét sem a vénlányságtól, börtönviselt férfiak családjába végülis ki akarna beleházasodni, tiszta sor ez még itt, szerény ki Európánkban is.




*Nem mintha nem lenne olyan érzésem eléggé túl sokszor, hogy ezt nem lehet már fokozni. Lehet, higgyétek el, törött boka, bélféreg, mit akartok. Nyáron meg majd elmegyek valami kellően undorító helyre Ázsiában, ahol összeszedhetek mindenféle fertőzést, hogy ne csak a jetlagtől szenvedjek már, vagy a klinikán berakhassanak a fertőzőre, annak ellenére, hogy éppen csak egy karmos lemezt vett ki a lábamból az orvos, de hát mi az nekem, azzal már járni is lehet, és nem is tart 3 óráig, hacsak nem lesz valami kedves komplikáció, igen, igen, befejeztem a vészmadárkodást.



Még jó, hogy nem felejtjük el olyan könnyen, hogy ez csak egy buta blog, ahova butaságokat ír az ember.

.
.
.



Vagy nem.

Na már most én arra jutottam, hogy addig nem fekszem le, amíg kész nincs teljesen ez a bibliográfia vacak, meg a mentális térképekről szóló szekció, tehát lényegében az egész. K meg már ott alszik a nappalimban békésen, és most még lelkifurdalásom is van, amiért nem szórakoztatom, hanem már megint még mindig a szakdolgozatommal múlatom az időt.
Na de azért nem ez volt egész nap, hanem voltunk a Párizsi áruházban, és vettem könyveket, hogy aztán ülhessük a padon sokáig, amíg nekem végig kellett néznem az egész Budapest füzetkét, amit Indiába küldünk majd el. Majd jött egy hajléktalan, aki olyan sokáig zaklatott minket, hogy már nem bírtam megjátszani elég hitelesen,hogy nem értek magyarul,majd amikor nem beszéltem elég hangosan(=nem hallotta mint mondok) borzasztóan megsértődött, és elkezdett ordítani velem, hogy micsoda egy hülye vagyok.
Erről egyébként valamiért az jutott eszembe, amikor a lábműtét előtt az orvos egyfolytában arról beszéltetett kérdezett, hogy kik a kedvenc szociológusaim, én meg Bourdieuról dumáltam valamit, meg a kultúrális tőkéről, meg hogy Durkheimet a metrón olvastam első évben és milyen borzasztó volt, ez után nem emlékszem már mi történt, csak hogy ott voltam az asztalon. Persze, nem is én lennék, ha ezt nem teszem ide.
Közben amúgy már hatszor elhatároztam, milyen más foglalkozásokra kellene váltanom a szociológia helyett, komolyan mondom,mintha csak ugyan arról beszélnénk, beszélnék egész végig, és így magyarként, magyarként aki mindig sírva vigad, és mintha komoylan mindig csak arról lenne szó, hogy milyen borzasztó nekünk, milyen borzasztó, hát olyan borzasztó, hogy Indiában még a gazdag családoknak sem mindig van áram a házában. (Ja mert ma azon is gondolkodtunk, többek között, hogy mit adjunk egy indiai családnak nászajándékba, miután meghívódtam egy lagzi bihari verziójába, kár, hogy okkal rettegünk attól, hogy a fehér,annyira nem is szőke fejünket többen bámulnák, mint a menyasszonyét)Szóval eredetileg a bekezdés mondat elején azt akartam mondani, hogy szerintem magyarként ez, hogy szociológia különösen tragikomikus, tekintve, hogy többet beszélünk a társadalom problémáiról, mint arról, hogy milyen király a szociális ellátó rendszerünk, állandóan csak a problémákról van szó, a kellemetlen ördögi körről, körökről, amik micsoda öröm, körülveszik az életünket, cigány,3h, BAZ megye, nincs munka, zsákfalu, mit tegyünk, testhezálló ez kérem. Na de azért mégsem annyira, az ember mégse érezze már magát hasznosnak, milyen világhoz vezetne az.


(Ez a bejegyzés már megint rémesen konstruktív, tisztában vagyok vele, köszönöm.)

a járás egy egészen komolyan alul értékelt képesség,egészen amíg nem tudsz járni.

hát ha lesz valami, ami miatt nem tudok lediplomázni ebben a félévben, akkor az nyilván egy 3 kredites VÁLASZTHATÓ tárgy.


ne csináljátok már ezt velem.

a bokám komolyan nagyobbra dagadt mint egy teniszlabda, azon túl, hogy hivatalosan is vastagabb, mint a lábszáram.
és én egyszerűen nem vagyok hajlandó elhinni, beletörődni, hogy buta vagyok, nem,nem nem és nem. erre nyilván megkérdezhetné minden épeszű halandó, hogy miért képzelném ez magamról, csak úgy, hát nem tudom, de azóta tart lényegében azóta tart, mióta egyetemre mentem, szóval gondolom, nem tett nekem annyira jót a felsőoktatás ezen formájában. ebben az iskolában. olyan demoralizáló, hogy bemegyek órára, és összesen öten vagyunk, mondjuk ez gondolom sok a múltheti egyhez(!!!) képest... vagyis nem kifejezetten ez a demoralizáló, hogy nincs senki lényegében az órán, hanem a hangulat, vagy nem is tudom, minek nevezzem, az óráinkon olyan világvége nem történik kibaszott semmi hangulata van mindenkinek, vagy legalábbis ezt mondják, és ettől nekem olyan lesz.

de nem ez a lényeg, hanem, hogy ma voltam ezen a tréningen, amit egy indiai fickó tartott, és elég jó kulcsszavak meg témák voltak megadva, hogy miről fog szólni ez az egész dolog, ami tartott 2 órán át, aztán tanított 2 légzőgyakorlatot (amik alatt túl sokat gondolkodtam azon, hogy hogy jön ki az agyból a vér, és mi van, ha félbevágjuk az agyat, vagy kivesszük egy részét, de nem fogom elhalasztani, hogy anyámnak feltegyem valamelyik kérdést) , ami közben majdnem elaludtam, többször is meg beszélt arról, hogy reggel végezzük el, úgy is csak 20 perc hát ha tudnád, hogy reggel nekem minden perc számít, főleg fél lábon. és hogy higgyünk magunkban,és minden lehetséges, meg hasonló szentimentális klisék, amik általában elég jellemzőek az ázsiaiakra (bocs, ha ezzel megsérteném az egyik olvasómat, nem szándékoztam, ez csak egy empirikus kijelentés volt) szóval kicsit csalódtam, nem tudom miért vártam amúgy Suneel Keswani-féle csodát, argh. szóval volt itt két mesterszakos lány, akiket feltétlen meg kellett kérdeznem arról, hogy mit csinálnak, és milyen munkát fognak kapni, (adatelemző, mint mindig, mi van itt, hogy mindenki adatelemez körülöttem, vagy médiaelemez, vagy bármit elemez, havi 80 ezerért, én azt hiszem nem akarok adatelemző lenni, sőt egyáltalán, nem is hiszem, hogy a továbbiakban szociológus akarnék lenni.

nincs is annál idillibb helyzet, mint hajnali 5-kor szervezetszociológiát tanulni, csak hogy másfél órával a valódi zh időpont előtt rájöjjek, hogy én ezt nem tudom megcsinálni. most meg már azon gondolkodom, mit hazudjak, vagy ne hazudjak, miért nem mentem.   a dolog romantikáját értelemszerűen tovább fokozza a napfelkelte, mi előtt fenn voltam vagy egy órával, és az utcán ordítozó részegek hangja.

azon is gondolkodom, mikor lesz már olyan, hogy ne álmodjak valami rettenetet az orvossal minden második vagy harmadik nap, melyben amputálják valamelyik testrészem, középkori lovagnak állok, és harcolnom kell gigantikus férfiakkal, akiken páncélzat van, meg akar ölni egy az orvosra igen csak hasonlító vén római bölcs (vének tanácsa?), fel akarják robbantani a várat amelyben lakom az unokatestvéremmel,és hasonlók. elegem van. hagyjanak békén. de remélem csuklott már egy sort, legalább.

olyan unalmas lett ez a blog. szakdolgozat-nyafogás-szarazélet-nemtudokjárni-vastagabb a bokám mint a lábszáram-francbamár.

ja,mert a tegnapit lehet fokozni.
 :'D

ezt most Zorától loptam, na de ha egyszer nekem is ilyen most az életem.

Igazából kifejezetten rossz, hogy nem vagyok kiegyensúlyozott. Egyre jobban nem, és nem tudok mit kezdeni vele, egyre csak itt nyávogok mert csak ezt tudok, pedig tudom, hogy nem javít semmit ezen a helyzeten. Csak hát, sokszor annyira rettegek az életemtől, magamtól, és hogy el fogok bukni, hogy nem is merek nem csak hogy semmit tenni, de még gondolni sem igazán, aztán meg, hogy milyen nevetséges ezt akarni.
Másrészt meg,annyiszor jobbnak képzelem magam másoknál, vagy legalábbis kevéssé bunkónak, és ez szintén megijeszt/meglep. Hogy jövök én ahhoz, hogy jobb legyek bármiben is bárkinél, nem mintha nem ezt akartam volna/erre törekedtem volna egész életemben. Mondjuk nyilván, ki ne akarna a legesleg lenni.
Valamiért most az a képzetem támadt, hogy ha teljesen új életet kezdek, akkor minden jó lesz, megszabadulok saját magamtól, a szorongástól, és csak arra fogok koncentrálni, ami van. Gyanítom, hogy ez nem fog működni, vagy legalábbis nem teljesen, mert előbb,vagy utóbb úgy is elkezdem majd megkérdőjelezni magam. És különben is, honnan tudjam, hogy milyen legyen az új dolog, amit nekem csinálnom kell, meg az új életem? Honnan? Egyre kevéssé tudom, hogy mi lenne a jó, most úgy értem, ettől a társadalomtudomány mizériától feltétlenül szabadulni kell, de nem tudom miért, mármint mindig úgy hittem, hogy engem ez érdekel legalább egy kicsit is, de most meg már azt hiszem, hogy az érdekel egy kicsit az nem elég. Nem tudom, miért várok valami csodaszerű megvilágosodást, hogy majd villan valami a fejemben, és akkor hopp tudni is fogom mi lesz az ideális.

félek bemenni a holnap reggeli órámra, mert attól tartok senki nem lesz ott. (mondjuk abból ítélve, hogy mennyien járnak be, ennek van alapja.)
továbbá azt álmodtam, hogy levágták a bal mellem, és nevetett rajtam az aneszteziológus, aki ugyan az az orvos volt, aki műtötte lábam. (how sick&twisted can I get.)