Nagyon sok kép

 Azt gondoltam, hogy majd hirtelen minden nap blogolok (haha, as if) mivel itthon vagyok, de közben meg szerencsére annyi programot "kellett" szervezni, hogy teljesen fáradt vagyok. Meg az idő nyilvánvalóvégessége miatt állandóan ideges is vagyok, úgy képzeltem, hogy mennyit olvasok majd, meg mindenfélét csinálok, de közben meg leginkább csak feszülten matatok itthon meg interentezek meg sejthető módon nagyon-nagyon fontos dolgokat vásárolok 3ezerért vinteden. Egy darab állásra nem jelentkeztem még természetesen, igazából ki se nyitottam még a linkedint vagy semmit, ki vagyok az aktuálpolitikától meg a mentális egészségemtől meg mindentől. Nagyon jó, hogy van a fiúm és mindenféle programokat csinálunk együtt, mint hogy elmentünk az évfordulónkra Prágába meg ilyenek, és azt hiszem, hogy én most akkor szeretem a villamosokat. Nagyon szeretem a villamosokat? Na jó, nem annyira, mint a fiúm, aki arról beszél, hogy milyen tipusú, és hány lóerős vagy mi, de legalább lefényképezni szeretem a villamosokat. 

Ez volt a kilátás a hotelből, hát én imádom, meg amúgy emlékszünk még amikor rendes fényképeket csináltam rendes fényképezőgépekkel? Én is alig, de azért hiányzik néha az az időszak

Amúgy voltam osztálykiránduláson prágában kb 2008-ban, de én alig emlékeztem valamire, mint mondjuk, hogy Prága nagyon szép és tiszta?

Meg az egész olyan kompakt valahogy Budapesthez képest, nekem olyan kicsi és kellemes város érzetem volt végig

Mondom, hogy itt zseniálisak voltak a villamosok, váltottunk jegyet egy nosztalgia vonalra (43-as, ha jól emlékszem, elég drága a jegy (valami 6ezer), de 24 órát lehet használni, szóval mi felültünk vagy 4 alkalommal)

Voltunk egy kávézóban a várban, ahonnan a teraszról ez a kilátás, nagyon szép volt, csak fáradtak voltunk és sokan voltak, az a neve, hogy Lobkowicz Palace Restaurant Café és meglepően nagyon finom volt a kávé

Sajnálom, az ilyen giccsekért dobog a szívem

Ez az utca vezet a Shakespeare and Sons-ba, ahova nyilván muszáj volt elmennünk, már a turistás negyedben van, és borzasztó volt gyalogolni ott, sajnálom, mit mondjak

De legalább giccses szürkület visszafelé 

Ez a Vencel tér, ahol balra egyébként van egy Marks and Spencer, ahova feltétlen be kellett mennem, aznap amikor olyan hideg volt, hogy a fiúm elment a sapkánkért a hotelba, és addig én bementem ide, és vettem egy blúzt, amin jól rajta is maradt a csipogó és most nem tudom, hogy mit csináljak vele (mármint értem a youtube videók módszerét, csak nekünk nem sikerül azzal leszedni) 

A fiúm karja! A fiúm tényleg létezik! Csak viccelek, ez a kép teljes mértékben a tiramisuról szól, ami olyannyira a kedvenc dolgunk lett valaha is, hogy a fiúm szülinapi tortája is tiramisus volt 

rEtRo, meg ez az épület, annyira annyira jó

Mondom!

Prágában vagy, mit csinálsz, öt millió másik emberrel felmész egy hídra és szobrokat simogatsz (lol) (egyébként iszonyat tömeg volt a hídon, csak addig álltam, amíg egy pillanatra mindenki kiment a képből a hátam mögött lévő szobor miatt)

Ezen kívül voltunk még a Mucha múzeumban, ami nagyon-nagyon szép volt, és én teljesen elfelejtettem, hogy egyébként az a fickó reklámplakátokat csinált, meg hogy 75 volt, amikor a nácik elfogták, szóval Iványi Gábor nem az első idős ember, akivel az aktuális hatalom ezt eljátsza, döbbenet 

Voltunk még egy Vytopna nevű zseniális étteremben, ahonnan csak a fiúmról van képem, de az a koncepció, hogy kis modell vonatokon jön a vacsora, és zseniális, a fiúm amúgy vonat mániás (nekem is teljesen fura,hogy ilyen fiúval vagyok, oh well), de iszonyúan élvezte én pedig nagyon örültem, na.

Innentől fordított sorrendben vannak a képek, mert a blogger megőrült vagy nem tudom, bocsi

Szóval voltunk ezen a Tastes of Transylvania fesztiválon ami Szentendrén volt többek közt szombaton, és jól feháborodtam, mert 15 ezer volt csak a belépő, és hát jó, Bagossy koncert volt, ami nagyon jó volt, de na

tehát ettem ezt az incifinci lúdlábat többek közt, egyébként príma volt, csak ahogy látjuk, incifinci, de a skanzenben van egy Gerbaud, ahol meg ittunk forró csokit meg ettem makarónt is, ne aggódjunk, még mindig kövér vagyok

a skanzen nagyon szép, csak undorító volt az időjárás, a végére konkrétan úgy fáztam, hogy minden vágyam egy kesztyű volt, vagy inkább egy forró zuhany

ettünk mindenféle leveseket is, valami tárkonyos csorba leves, a másikra nem emlékszem, de minden nagyon finom volt

meg ez a töltött gomba! jó ég, nem tudtam, hogy ennyire jó cucc a töltött gomba

előtte voltunk fél percet Szegeden, mert az apukám 70(!!!) lett, crazy shit, én még ott tartok, hogy ő 44, én 10 vagyok, és az új Seat Cordobánkban ülünk és kocsikázunk a kertvárosban és azt kérdezem, hogy ő hány éves.

van most Szegeden ez a jégkorszakos kiállítás, és egy mammut a múzeum előtt, ami konkrétan a kedvenc állatom, és anyukám nem gondolta, hogy engem mennyire felvillanyozna, hogyha megtudnám, hogy amúgy a mammut mozog és hangot ad ki(!), hát nem is értem.

ez a városháza, biztos látta már mindenki, de annyira szép ez a park és olyan sokat lógtam itt egészen kicsi koromban, mert a nagymamám itt lakott a sarkon, kedves emlékek

meg a fiúm 34 lett és elmentünk a családjával a budai Vakvarjúba enni, már voltam amúgy 4 Vakvarjúban és mindig oda vagyok meg vissza, hogy mennyire jó és megfelelő mértékben kicsit fancy 

semmi, csak ez a pálmafa meg a virágzó fa

egy random kép, amit végül nem küldtem be a vintednek, mert francnak van kedve veszekedni, de engem is elért a vintedes dögróvás, hogy vettem egy ridit, nem elég, hogy kiderült, hogy műbőr, aztán 3 nap múlva szétesett az egész és levált a műbőr, úgy fel vagyok háborodva, hogy nem is tudom, mit mondjak

ún. mŰvÉsZi kép egy könyvről, amit olvastam, nekem nem tetszett annyira, de azért el tudom képzelni, hogy mennyi embernek érdekes lehet, szóval ide teszem

Voltam egy feminista konferencián a CEU-n, és annyira jó volt, vagyis jó keserédes ízt hagyott a számban az egész élmény. Az van, hogy 10 év távlatában is egy kicsit irigy vagyok arra a csoporttársamra, aki ide járt mesterre, mert hát jó, jó, amúgy a Goldsmith is jó volt, szóval most nem erre akarom kihegyezni a dolgot, hanem, hogy a CEU annyira kimagaslóan inspiráló a magyar felsőoktatásban, erre kiutálták (ez most nagyon béna meg eufeminisztikus szó, de nem jut eszembe jobb, mint hogy kitették), és még mindig sorra olvasom redditen az ilyen "hogyan éljük túl a lehető legkevesebb erőfeszítéssel" jellegű posztokat redditen, és annyira kiábrándító az egész. A másik iszonyatosan kiábrándító, hogy az egyik kolléganőm most a Károlira jár talán pszichológiára, és mondja, hogy mennyire arra mennek, hogy túl legyenek a krediteken az oktatók és a diákok is, hogy felesleges nehézségeket és megaláztatásokat okoznak sorozatosan mindenkienk, hogy egyáltalán nem arra mennek, hogy okos, képzett, kompetens szakemberek járjanak oda és jöjjenek ki onnan, és ez annyira lehangoló meg borzasztó. Meg egyáltalán a tudáshoz, tudományhoz, felsőoktatáshoz, doktoráláshoz való viszony olyan kiábrándító, ezen a konferencián meg jöttek ezek a nők belga meg holland meg amerikai egyetemektől, és úgy adtak elő nagyon okos dolgokat, mintha bárkinek joga lenne ehhez is és a tudáshoz is, és mintha ők nem lennének atyaúristenek, csak mert docensek vagy nem tudom kik. Persze, hogy rossz a szájízem a félbehagyott phd-m miatt, nem fogok úgy tenni, mintha nem lenne savanyú a szőlő, igazából egy ideje már úgy érzem, hogy engem ez az oktatási rendszer kicsit meghurcolt ezzel a helyzettel, aztán most már nem is tudom, hogy mondtam-e, de a munkahelyemen kb 9 hónap után derítették ki, hogy amúgy nem jó a diplomáim egyike sem a munkakörömhöz, és így most ugyanezért a munkakörért, ugyanennyi pénzért új mesterszakra köteleznek kvázi, csak az orrom alá dugták a papírt, hogy Adrikám írjad alá. Meg tudtam egy továbbképzésen, hogy más helyen ezt úgy csinálják, hogy 5 évente elbocsájtanak névlegesen, aztán újra felvesznek, és tudom, hogy nálunk ilyet nem fognak csinálni, és ez úgyis egészen a jéghegy csúcsa.

Végül emlékezzünk meg a legjobb rántott húsról és krumplipüréről amit a Náncsi néniben ettem a fiúmmal az első évfordulónk(!!!???) alkalmából.

Nagyon fontos revelációk

1.  A pak choi és a kínai kel roppant hasonlóak, de nem ugyanazok 
2. A Blue és a Back Street Boys nem ugyanazok, de szintén roppant hasonlóak

A pszichiáterem egy hónap táppénzt javasolt a mentális egészségemre hivatkozva, amit hümmögések meg kb. másfél hét gondolkodás után el is fogadtam, vagy mit tudom én, értitek, szóval most táppénzen vagyok kedd óta és itthon ülök a kasmír zoknimban meg elöl gombos pizsamámban mint valami filmhősnő, kivéve, hogy amúgy megint/még mindig úgy érzem, hogy az életem teljes krízis. 

Azt hiszem, hogy a jéghegy egyik csúcsa az volt, amikor az egyik egyébként is borzalmas és borzalmasan pletykás/határeset rosszindulatú kolléganőm elkezdett fideszezni, és ettől úgy kiborultam vagy két napra, hogy nem is tudom mit mondjak. Úgy érzem, hogy elsorvad az agyam és teljesen tönkremegyek mentálisan nem is a feladataimtól meg a tényleges munkától, hanem a kolléganőim egy részétől, de főleg a felsővezetéstől kombinálva a jelenlegi politikai helyzettel. Karácsonykor is akartam már erről írni, csak persze nem sikerült, de mindenesetre idén már ingyen kellett volna megcsinálni olyan feladatokat, amikért tavaly még járt pénz. Jó, lehet, hogy kb. 7ezer, de ami jár az jár, nem? És akkor ne jöjjön nekem senki, hogy hát de a végén kaphatott egy nap szabadságot aki elvállalta, mert én nem a szabadságomért akarok dolgozni, hanem a pénzemért, elnézést. A főnököm, (akivel amúgy csak közepesen jó a viszonyunk, mert úgy kezel mint egy gyereket, feltételezem, mert én vagyok a legfiatalabb és hát úgy is nézek ki (=olyan is a kiállásom (mint egy fiatal nőnek, nem mint egy gyereknek)) szóval ez a nő teljesen kiáll minden ingyen végeztetett munka ellen, halálosan felháborodik, amikor meséltem, hogy egy kliens felhívott este 8.10-kor, szerencsére eszembe se jutott felvenni, mert tudom, hogy mindenki kiborulna rajta, de ez az attitűd, amit várok a főnökömtől. Ezt a nőt most jól el akarják tenni máshova, ie. nem főnöki pozícióba, és habár ez most még csak pletyka szintjén létezik, de itt általában a pletykák valóra szoktak válni.

Nem fogok félig megmondott insider titkokkal szórakoztatni mindenkit, nem is ezt akartam írni, hanem hogy két nap telt el ebből a táppénzből, és én máris ideges vagyok mert hasznosan kéne eltöltenem, miközben amúgy a koncentrációs időm úgy 5 perc, a 20 féle megoldatlan egészségügyi problémám, amire mindenféle vizsgálatokra kellene mennem, meg hogy nagyon de nagyon fontos, de akarok egy lila táskát is.

Amúgy pont arról nyafogtam Dollynak, (habár szerintem arról is nyafogtam már, hogy nyafogtam) hogy nem akarok ilyen téma nélküli nyafogós-naplózós bejegyzéseket írni, mert nincs hozzá már igazán kedvem, de most meg csak azt tudom, hogy egy káosz van a fejemben. 

Amúgy mindenféle dolgot néztem youtube-on, de ez a videó a kedvenc dolgom hosszú idő óta, vagy úgy valaha is, brit nők öltözködési szokásairól van benne szó a 80-as években (megjelenik benne Margaret Thatcher is, de a többiek átlagos nők) 

Az egész csatorna egy gyöngyszem amúgy szerintem, itt van egy Rich house poor house jellegű epizód is 1974-ből.

 Amúgy teljesen lelkifurdalásom van, hogy nagy ritkán idejövök blogolni, erre posztolok egy hosszú rantet arról, hogy rossz az életem, bár mondjuk momentán tényleg nem olyan jó az életem. Az a baj, hogy ezen a ponton már nem is tudom, hogy miről blogoljak, annyi mindenről lehetne panaszkodni/ kéne szakérteni akartam írni. 

Közben meg nincs időm, mert holnap Prágába kirándulunk a fiúm szülinapja és az egy éves évfordulónk (such izgalmak!) alkalmából. Egyébként idáig minden egyes alkalommal amikor kirándultunk valahova (szóval a Balatonra kétszer is, aztán Sárvárra, aztán Tunéziába, aztán Bécsbe, majd Kőszegre) akkor megjött, sőt Bécsben még herpeszt is kapott a fiúm. Egyébként sajnos eléggé gyakran kap herpeszt, de na, kiábrándító. 

Egyébként is, szuper izgalmas dolgokon szoktam gondolkodni szex közben: 

• melyik blúzom vegyem fel
• a szuper kellemetlen kolléganőm
• grízes tészta
• a szuper kellemetlen szomszéd
• Epstein és a  brit királyi család 
• hogy nézek ki, és amúgy miért tetszem a fiúmnak
• melyik zokni van rajtam és gázabb-e az átlagnál

Rant a sanyarú életemről

 Szerencsére mondhatni teljesen ki vagyok égve. 

Írhatnék mindenféle jó dolgokról, mint hogy elmentünk újévre Szlovákiába, aztán a fiúm barátnőivel Visegrádra luxi wellnessezni, aztán meg a fiúmmal Valentin napra Kőszegre, és hát jó, ezek nem olyan nagy kalandok mondjuk Cicza blogger kalandjaihoz mérten, de azért lehetne sokkal rosszabb is, bár természetesen nem erről lesz szó.

A munkahelyemet illetően pont az utolsó idegszálamon lógok, közben meg szó szerint nem merek felmondani, mert most járattak velem végig egy hosszas továbbképzést, és amúgy is félek, hogy mit fog mondani a főnököm. (amúgy, lol) Az a nő kapta a legjobb értékelést az egész intézményben, aki amúgy gyakorlatilag elfelejtett betanítani, és papírkupacokat rendeztett velem hónapokon át, és azt hiszem, hogy ez is az utolsó cérnaszál része, nyilván vannak dolgok, amikben khm, nem értünk egyet a főnökömmel.

Az álláskeresés úgy halad, hogy jóformán sehogy, nem tudom még vizionálni sem, hogy nekem valaha is kedvem lesz újra dolgozni, az internetből meg az ömlik, hogy mennyire rettenetesen nehéz állást kapni. Közben meg ilyeneket olvasok redditen, hogy a pszichológus, aki másfél milliót keres, szerinte az a középosztálybeli kereset, és egyébként is megérdemli mert megdolgozott érte, hát ok, de én se a 312 ezres fizetésemért dolgoztam meg, meg beszélek két nyelvet. Jó, most emeltek rajta ki tudja mennyit, de 15%-os emelés marhára nem fogja jelentősen megemelni az életszínvonalam, ezt mindenki beláthatja. Egyébként halálosan kiborít a feljogosítottság érzés az emberekben (az én hibám, minek olvasok redditet) a pénzt illetően meg a mindent illetően, mind renditen, mind a való életben mind mondjuk a munkahelyemen, én komolyan mondom, hogy sikítani fogok még egy "de a kisgyerekesek..." kezdetű mondattól. 

Fogalmam sincs, hogy mi lesz az életemmel, és ez nagyon megijeszt. 35 éves vagyok, igazából nem sokra vittem ebben az életben eddig, és én ezt nem így képzeltem. Mármint jó, persze, senki nem úgy képzeli senki, hogy jól félbe hagyja a mesterszakot, aztán a phd-t, aztán végre kap valami állást, amitől kb kihullik a haja és megint nem lesz állása és én legszívesebben elutaznék valahova, bárhova, de igazából pénzem is alig van, és ez még extrán megvisel.  

Pár hete anyukámmal úgy összevesztünk, hogy rátettem a telefont és utána napokig fel sem hívtam még elnézést kérni se, de annyira felidegesített, hogy elkezdett hívogatni vagy ha már úgy is beszéltünk darálni, hogy milyen pompás állásokat talált nekem ebben meg abban a facebook csoportban, olyan területeken amikhez semennyire nem értek, de hogy mennyire ügyes lennék benne, bár nyilván úgyse értek semmihez különösebben. Aztán egy családi ebéden apám tolta nekem az okosságot olyan mértékben, hogy a fiúm mondta neki, hogy talán most már elég lesz. A szüleim egyértelműen valami alternatív univerzumban élnek egyébként is, amelyikben nem annyira értik/nem akarják érteni, hogy a szocializmus normái már nem érvényesek, és szerencsére mindkettőjüknek egy munkahelye volt életében, ill. apám annyit csinált, hogy Budapestről eljött Szegedre ugyanahoz a céghez dolgozni. Ha mondjuk ez nem lett volna lehetséges, nem tudom, hogy mit csináltak volna, lévén, hogy anyám nem volt hajlandó Budapestre költözni, és még most is rendszeresen vicc tárgya, hogy milyen rosszul tud közlekedni. 

A szüleim továbbá azt nem akarják megérteni, hogy pénzzel nem lehet mindent megvenni, mondjuk valami nyugodt életet, nyugodt közhangulatot, élhető országot, a teljes magyar egészségügyet. Ilyeneket mondanak, hogy "de akkor ne olvasd" meg hogy "ne foglalkozz vele" meg "úgy se tudsz semmit tenni"(tényleg menthetetlenül a szocializmus gyermekei), és akkor folytatódik olyanokkal, hogy"jó, akkor keress külföldön állást, mi nem mondjuk, hogy nem", mármint mi?? Ezek az emberek azt gondolták, hogy az engedélyüket kérem 35 évesen? 

Szóval csak próbálok nem gutaütést kapni meg egyfolytában csokit enni.

Kisgyerekes szülő

 Amúgy olyan kisgyerekes szülő módján vagyok rendkívül frusztrált és mérges, ugyanis az egyik kolléganőm vagy 3 hete jár teljesen betegen dolgozni. Mármint annyira betegen, hogy egészen rekedt a hangja, meg elhasználta egyedül a százas zsepi vagy felét annak, amit betettem a tartóba a múlt héten. Na most én a múlt héten jöttem vissza a táppénzemről, most váltásban a mellettem ülő kolléganő beteg, de egyébként olyan rettenetesen fájt a gyomrom tegnap reggel, hogy le kellett feküdnöm. A gyomrom azóta jobb lett, de ma reggel is eléggé fájt, és a közérzetem sem olyan jó (tulajdonképpen egyáltalán nem olyan jó.) Egyszerűen nem értem, hogy ha nem is éri fel ésszel, hogy betegen nem megyünk dolgozni, mert mindenkit megfertőzünk, akkor legalább valami maszkot miért nem lehet hordani? Vagy csak nem össze-vissza köhögni a nagyjából 15 nm-es irodát? Mert hogy ő nem vesz ki táppénzt, mert az pénzlevonás, de amúgy is, kezdjük ott, hogy nem megy el az orvoshoz. 

A hátam közepére se kívánom már az egész évet meg munkát meg semmit, erra a főnököm közölte, hogy amúgy nem mehetek szabadságra, amíg nincsenek kész a dolgok, amin úgy felhúztam magam, aztán meg bestresszeltem, hogy milyen dolgok, ami nincs kész, azt úgyse tudom a hátralévő két munkanapomon elintézni. Szerencsére kötelezően nem választhatóan szombaton délután 1-től 5-ig mehetek holnap dolgozni, utána hétfőn már szabadságon leszek, kedden a továbbképzéshez tartozó vizsga lett volna, de mivel csak januárban lesz, így mehetek dolgozni. Ugyan munkahelyi karácsonyozás lesz, amihez annyira azért nincs kedvem, de akkor is fel kell kelni és oda kell menni. Eh.  

A másik dolog meg, amit a munkatársaimról akartam elmesélni Tamkó tömegközlekedéses posztja kapcsán, (mondjuk feltenni valakiről csak úgy egy ilyen képet szerintem eléggé problémás, de én már 2025-ben erről tökre nem fogok leállni vitatkozni) hogy egyrészt tegnap azon gondolkodtam, milyen lenne, ha Magyarországon is alkotnának valami szabályt arról, hogy hol meg hogy lehet telefonálni a vonaton, akkor szerintem vagy lázadás törne ki, vagy a MÁV arcába röhögne kollektíven a magyar társadalom. No de nem ezt akartam mondani, hanem hogy ma annyira felháborított, hogy a munkahelyemen, ahol három incifinci irodába van bepréselve 4-4-3 ember az egyik kolléganőm, aki egyébként is idegesítően hangosan beszél, elkezdett KIHANGOSÍTVA telefonálni. Az egész iroda amúgy is olyan mint egy telefonközpont, mert mindenki össze-vissza telefonálgat szinte állandóan, de ez.... hát én nem is tudok napirendre térni. 

Ennél jobban már csak a wolt futárok idegesítenek fel, akik állítják, hogy nem láttak még egymás után lévő kaput meg ajtót meg kapucsengőt. 

Most, hogy vége a blogvembernek, mindent megírok

Ezt még az előző poszttal együtt akartam megírni kb. egy hete,  hetekkel ezelőtt, csak hát nyilván nem sikerült.

Az is volt, hogy az első éjszaka  Bécsben a fiúm arra ébredt, hogy ő herpeszt kapott, és nagyon megijedtünk, mert neki gyakran van herpesze, és volt a számon egy piros folt, amiről azt gondoltuk, hogy szintén herpesz, de szerencsére nem az volt, csak valami seb. A kirándulás előtt meg elég rossz napjaim voltak, mert a munkahelyemen egy elég szörnyű viszály van annak köszönhetően, hogy a fő főnök néni (nem tudom mi a titulusa pontosan, de kb a járás szociális intézményeit fogja össze) rászabadított az intézményünkre egy ellenőrzést, ami abból állt, hogy jött egy fickó valami fancy budai kerületből ahol van vagy 10 ügyük összesen, és elkezdett szakérteni mindenről minősíthetetlen stílusban. Később megtudtam erről a férfiról, hogy amúgy rendőr volt mielőtt szociális dolgozóvá avanzsált volna, és végig olyan hangnemben beszélt, mint amikor férfiak feljebb valónak érzik magukat csak mert férfiak. Iszonyú kellemetlen.

Szóval az első nap olyan feszült voltam, hogy ittuk a kávét egy random kávézóban, és elkezdtem sírni, mert fogalmam sincs mi lesz velem, meg én ezt nem bírom tovább, aztán még a tetejébe elmeséltem a fiúmnak, hogy az esőkabát,  amit szeretnék az amazonon tökre le van értékelve, és akkor azt válaszolta, hogy jó, de azért spórolhatnék is. Ezen úgy kiborultam, hogy még jobban elkezdtem sírni és már tisztára kínos volt, de annyira bántónak találom, amikor egy objektívan jól kereső mérnök azt mondja valakinek, aki kb a medián bért se keresi meg, hogy "spóroljál már jobban", mintha a kb. semmiből olyan könnyű lenne spórolni. 

Mióta ez történt elteltek hetek, meg  annyi minden történt, de én már elhatároztam, hogy januárban azt hiszem fel fogok mondani, mert akkora shitstorm és káosz az egész mindenség, hogy nekem semmi kedvem már hozzá. A legújabb, hogy a HR-esnek nem annyira sikerült a decemberi bérszámfejtés, szóval most nem tudom milyen módon, de mindenki maga nézzen utána, hogy azt a pénzt kapta-e, amire jogosult? Én kérek elnézést?? A másik meg, hogy embereket "toboroznak" az idősellátásba, mert annyira nincs dolgozó, hogy több ápoló meg nem tudom én ki hiányzik, szóval mi most akkor álljunk be, ill. iratkozzunk fel valamilyen listára, amiről behívhatók vagyunk fél órán belül(!), bár semmilyen más feltételt nem sikerült ebben az emailben megjelölni, és egy kicsit azért rabszolga munka szagú az egész.

Az az igazság, hogy annyira fáradtnak és kiégettnek érzem magam, hogy az utóbbi két szombat felén csak feküdtem és aludtam, vagy nem csináltam semmit, de egyébként a többi időben sincs igazán kedvem semmihez. 16-án elmegyek levizsgázni, utána már nem is dolgozom idén, de ezért szerencsére azzal "büntetnek", hogy 13-án szombaton 5-ig lehetek benn dolgozni egy másik kolléganővel, a többiek mind kivették a szombatot vagy mit tudom én. Csalódott is vagyok, mert én amúgy akartam ezt, meg amikor valami továbbképzésen voltam, akkor én azt tényleg inspirálónak meg motiválónak gondoltam, meg örültem, hogy ott lehetek, és hogy ez lehet a munkám, de közben meg már abban égtem ki és kedvetlenedtem el, hogy milyen emberek a kollégáim, meg hogy az intézményvezető nem látja be, hogy az egész ágazat mekkora bajban van, és ő személyesen mennyit tehetne a dolgokért, ha tényleg humánusan és szeretettel fordulna az általa vezetett intézmények mind vezetői mind dolgozói felé. Szerintem ehhez nem kell olyan nagy ész, hogy belássuk, de hát mit mondhatnék. A továbbképzésen van egy nyugdíj előtt álló nő, aki mindez ellénére elvégzi ezt a viszonylag hosszú továbbképzést, szóval iszonyú tisztelendő, és ő mondott valami olyasmit arról, hogy a vezetési stílus akkor változhat érdemben, ha a szocializmus gyerekei majd nagy nehezen nyugdíjba mennek és kikopnak a vezető pozíciókból. Ez igazából elég elgondolkodtató, hogy egy 62 éves nő is ezt gondolja, és ami még elgondolkodtatóbb, hogy milyen sokan számolnak be rettenetes kollégákról meg főnökökről. 

Amellett, hogy jól nem tudom, mi lesz velem munkaügyileg, miközben a szüleim ilyeneket mondanak, hogy "ne mondj fel, amíg nincs új állásod" meg hogy "tanuld ki a mesterséges intelligenciát, abban van most a pénz", mintha ők maguktól nem lennének hajlandók észrevenni, hogy A) mentálisan és fizikailag is az utolsókat rúgom, kb. egy hónapon belül másodszorra vagyok beteg, olyan frusztált vagyok, hogy néha megint frontint szedek lefekvés előtt, és akkor még, hogy mesterséges intelligencia, mintha direkt nem tudnák, hogy amúgy mi a munkám. A szüleim egyébként is egy alternatív valóságban élnek ott vidéken, apám azt hiszi, hogy minden 3 ezer forint, vagy úgy sincs rá szükség, és ilyenekkel bosszant, hogy minek járunk el annyit. 

Azt hiszem, hogy a nagyon rosszul működő gyermekvédelemtől és a politikai helyzettől annyira kezdek megsavanyodni, szorongani és kiégni, hogy nem tudom mi lesz, nem tudom, hogyan tovább, és igazából már azt bánom, hogy nem költöztem évekkel ezelőtt külföldre. Most meg nem tudom, hogy mi lesz, mert a fiúm nem nagyon akar külföldre költözni, mert neki "ide húz a szíve", de én meg már nem tudom, hogy hova húz a szívem, de szerintem nem ide. Nekem már egy kicsit megszakadt a szívem attól a politikai meg szociális meg mindenféle helyzettől, amit a Fidesz teremtett, és én nem vagyok köteles ebbe mentálisan tönkremenni. Múltkor mondom anyukámnak, hogy a fiúm teljesen kiborult egyik reggel azon, hogy mondtam, hogy mekkora döbbenet, hogy az aldis sonka mintegy 300 forinttal olcsóbb annál, amit a CBA-ban lehet kapni. Ilyenkor tényleg rettenetesen kiborul, látszik az arcán, hogy menten elsírja magát és megszakad a szíve, (meg mondjuk az enyém is, amikor ránézek). Az a fő konfluktusunk, hogy neki fontos a haza meg a hazaszeretet meg a hazai dolgok, és nem szereti az olyan diskurzusokat, hogy "külföldön minden jobb" meg "bezzeg nyugaton", és amúgy a fő konfliktusunk, hogy szerinte én túl sok politikát olvasok, és ez káros. De attól még, hogy nem olvasom el, hogy mi történt a Szőlő utcai gyermekotthonban, attól még megtörtént, nem? Vagy ha nem figyelek arra, hogy Takács Péter milyen hangnemet enged meg magának professzionális minőségben, attól még így volt, vagy nem? Úgy érzem, hogy ezen a ponton engem már nem igazán segít ki, ha elmegyek egy multihoz dolgozni és kétszer annyi lesz a fizetésem, nem segít, ha a szüleim minden hónapban adnak valamennyi pénzt, és itt most nem hálátlannak akarok tűnni, hanem azt hangsúlyozni, hogy valamennyi pénz nem javítja annyira az életminőségem, mert nem feltétlen az életminőségemmel van a (legnagyobb) baj, hanem azzal is, hogy a mentális állapotom amúgy rettenetes a munkámtól meg a politikai helyzettől meg mindentől. 

Ezt meg most már másnap írom, mert tegnap igazából totál elszomorodtam ezen, aztán megpróbáltam a szüleimmel beszélni erről, de anyám nyilván úgy elbagatellizálta az egészet, hogy amikor megérkezett a fiúm, már szó szerint csak sírni tudtam. Egyébként eléggé haragszom emiatt anyámra, hogy ő egyszerűen nem hajlandó tudomást venni az ilyen jellegű problémákról, hanem elintézi azzal, hogy majd kormányváltás lesz, és megjavulnak a dolgok, meg hogy addig még sok minden történhet, meg ilyenek. Pedig egyébként gyakorlatilag Angliából is hazarángatott, ahogy végeztem, nehogy ottmaradjak és kapjak állást, aztán amikor Németországban voltam, akkor is azzal terrorizált, hogy nincs több pénz, ő nem tud adni, apámmal állandóan mást mondtak, az egyikükkel megegyeztem valamiben, a másikuk szerint az úgy nem volt jó, de anyámnak így is mindig az volt a lényeg, hogy csak nehogy külföldön legyek, de egyébként még arról is megpróbált lebeszélni, hogy Budapesten éljek, mert ott olyan mindenféle ember van. 

Olyan keserű vagyok és mérges, részben magamra, mert 35 éves vagyok, és még mindig a szüleim elismerését és beleegyezését várom, pedig miközben komoly dolgokról akarok beszélni anyámmal, ő ilyeneket kérdez, hogy de amúgy ettél-e, meg hogy elintéztem-e ezt vagy azt az irreleváns dolgot. Másrészt meg az egész helyzet miatt is, hogy végre van egy jó kapcsolatom, és akkor most amiatt fog tönkremenni, hogy én már nem tudom elviselni a helyzetet Magyarországon, ő meg nem akar elköltözni Bécsig sem, és akkor nincs már megoldás, mint szakítani. Igazából tegnap óta már többször is sírtam emiatt, ami olyan szokatlanul drámai, de olyan tehetetlennek és szerencsétlennek érzem magam az egész helyzetben és nem tudom, hogy mi a megoldás, miközben amúgy nekem alig van bármilyen megtakarításom, szóval még az is. Meg attól is teljesen megszakad a szívem, hogy a fiúm majd másik lánnyal lesz öreg és nem velem, jaj jaj.  

Send help. 

És boldog első (meg második) adventet is! Ez volt az egyetlen szög, amiben nem látszik, hogy a piros gyertyát leejtettük és kicsit eltört, a gyertyával meg úgy megégettem a kezem, hogy egy hólyag lett rajta, de amúgy én most, legalábbis idáig, vártam a karácsonyt, mert a fiúmmal leszünk közösen az egyik nap, és az jónak ígérkezik.

blogvember ki tudja hány

 Szóval a múlt pénteken voltunk a fiúm barátaival vacsorázni, meg inni egyet. Jobban mondva az egyik barátnője volt ott, az ő férje, meg még egy barátnője (amúgy vannak fiú barátai is, csak ők nem tagjai ennek a körnek). Van még egy barátnőjük, aki nem volt ott, és vele még sosem találkoztam, mert kb 6 hónappal ezelőtt ghostolta a fiúm, vagy nem is tudom. 

Igazából iszonyú fura, azt csinálja ez a lány, meg a másik lány (akinek nincs férje), hogy elmennek valahova, mondjuk a Kobuciba táncolni, meg ilyesmi helyekre szoktak, és minket nem hívnak meg, ugyanakkor vicceske videókat meg képeket küldenek magukról már többedszerre. Egyébként én nem bántódnék meg különösebben, ha nem hívnának meg engem, de az már annál jobban felháborít, hogy a fiúmat egyszer se hívják, pedig elvileg, az én értelmezésemben elég jó barátok, és ha már nem hívják, akkor mégis, most komolyan minek küldeni ezeket a videókat, hogy tessék, nézzed, milyen jól mulatunk nélküled, amikor téged amúgy nem is hívtunk? Én mondtam a fiúmnak, hogy szerintem ezt beszélje meg velük valamilyen módon,  de képzeljétek el, amikor írt nekik erről, egyszerűen ignorálták. Komolyan mondom, ignorálták. Aztán mondtam neki, hogy ezt talán személyesen kellene megbeszélni, de személyesen nem vetette fel nekik mégsem.

De a végső felháborodásom mégsem erről szól, hanem arról, hogy szó volt erről a lányról, akivel még egyszer sem találkoztam, és a fiúm megkérdezte, hogy ő miért nem jött most pénteken, és akkor kiderült, hogy nem is volt benne a közös chatben. Ez a másik lány, mármint aki nem házas, ő amúgy kb. a legjobb barátnője ennek a harmadik lánynak, és amikor kérdeztük tőle, hogy miért nem hívta ezt a másik lányt, elkezdte mosni a kezeit, hogy ő nem fogja külön hívni, ha senki más nem hívja, meg hogy ő nem tudta, hogy amúgy nem válaszol a fiúm üzeneteire, és akkor még az első lány (akinek a férje is ott volt) is furán rákontrázott, hogy neki amúgy mindegy, hogy jön-e vagy nem, habár kedveli, ez a lány, akinek meg nagyon jó barátnője bejelentette, hogy ő nem fogja itt békéltetni az embereket, neki erre nincs kapacitása, meg mit tudom én. Jó, most nem szó szerint idézem, majdnem egy hete volt, de az volt nagyjából a lényeg, hogy ezeknek az embereknek jóformán mindegy, hogy mi van ezzel a lánnyal, pedig elvielg évek óta barátok? Meg ez a lány, akinek nagyon jó barátnője, ha nem a legjobb barátnője semmilyen szinten nem akar úgyszólván utána nyúlni, hogy a barátnője is ott legyen (amúgy ennek a másik lánynak nincsenek nagyon más barátai állítólag) vagy hogy kibékítse a népet, vagy elsimítsa a dolgokat, arról nem is beszélve, hogy egy iciripicirit felelősséget vállaljon?

Nem is tudom, én olyan csalódott vagyok. Hogy lehet így barátkozni? Mármint ennek a lánynak, akinek a legjobb barátnője ez a másik lány akivel nem találkoztam, szóval neki nagyon sok barátja van, meg nagyon sokan veszik körül, és az a benyomásom, hogy tipikusan az az ember, aki még sosem érezte magát magányosnak, vagy hagyták ki valami funból az iskolában/maradt egyedül valamikor, és ezért nem is tudja elképzelni, hogy milyen ez, vagy hogy egy jó barátnődet nem hagyod így ki? 

És akkor ezekkel a lányokkal akarunk szilveszterezni menni, a lánnyal, akivel sose találkoztam, a másik lánnyal, akit egyébként ezt leszámítva kedvelek, meg az ő új pasijával, akivel voltak vagy 5 randin, és amúgy senki nem ismeri.  Mostanában olyan fáradt vagyok, hogy igazából semmihez nincs kedvem, de mit is mondjak, hogy is mondjam. Jaj.

 Rendes bejegyzés helyett most csak gyorsan elmondom, hogy én amúgy esküszöm már azt várom, hogy munkanélküli legyek, és igazából ez rettenetesen szomorú. 

blogvember nem tudom hány, (Nyomorult)

 Annyira kiégtem ebben a hétben, a továbbképzésben meg ebben az egész gyermekvédelemben, hogy még elmesélni sincs igazán kedvem, nem hogy holnap felkelni, és elmenni dolgozni. Amúgy az élet viszonylag jó, csak januárban fel fogok mondani, és ez már eléggé stresszel.

meg mostanában állandóan ettem-ittam, és ez olyan jó. Ez a Scruton kávézó, amiről tudom, hogy Fideszes meg minden, de olyan jó a hangulata. (Amúgy egy konzervatív-jobbos filozófusról van elnevezve, ami külön viszonylag undorító)

Ez a Vakvarjúban volt, és fantasztikus, eljött az egyik szegedi barátnőm a múlt hétvégén, és a fiúmmal elvittük ide, meg társasjátékozni.

ez a Lulu

ez meg az Ono poké bar, vagy mi, általában rendelni szoktam innen, mert van a Bartók Béla úton is egy, és tök gyorsan kihozzák és szerintem nagyon finom

ez meg a Bártfai vendéglő, ez is nagyo finom volt (libamell), de elég vicces volt, hogy mi voltunk egyedül az étteremben, ami bezár 9-kor szinte minden nap.

 Amúgy azt vettem észre, hogy már többször is blogoltam az azévi/akkori kabátom, most is vettem egyet a Mangóból, szóval íme, pont az aminek látszik, bordó és gyapjú és csodálatos: 

blogvember akárhány (Bécs)

 Szóval az október 23-a körüi hétvégén elmentünk Bécsbe, ami nyilván nem a legegzotikusabb helyszín a földkerekségen, de tök jókat ettünk ittunk mulattunk, szóval mutatok pár képet.

Ez volt a hotel, az a neve, hogy Hotel Bergwirt, és lehet, hogy részben azért választottuk, mert a képen muskátli volt az ablakban, ami nagyon hangulatosnak tűnt, kivéve, hogy októberben már nincsenek muskátlik egy ablakban sem. Amúgy az egész hotel jó régi és hangulatos, a Schönbrunn mellett van és amikor szél van, viccesen (nem) remegnek az ablakok.  Egyébként elég cozy volt, a fiúm elhozta nekem a gyapjú plédjét nehogy fázzak, szóval azt ráteríthettem a paplanra és olyanokat aludtam, hogy príma. 

Egy random fotó az őszről. 

Az első nap voltunk a Wien Museumban, ami ingyenes, és nagyon jó volt. Időkihasználás szempontjából is remek, mert este 9-ig nyitva van, és mi vacsora után mentünk, ami nagyon bölcsnek tűnt, hogy mi majd este 9-ig a múzeumban fogunk mászkálni, de aztán olyan fáradtak voltunk, hogy borzalom, meg az eső is szakadt. 

Ez az első napi rántott hús egy "Beim Czaak" nevű helyen, nekem nagyon tetszett, mert olyan autentikus volt, amilyennek képzeltük, és a rántotthús is nagyon finom.

Szürkület mielőtt bementünk a Wien Museumba.

A következő nap elmentünk a Bécs melletti Helenentalba, ahol túrázni(!!!) akartunk. Nagyon gyors volt az út oda a hoteltől, kb. 30-40 perc, és nagyon szép minden. A túra nem sikerült, mert le volt zárva a hegy fakivágás miatt (??), szóval csak a Schwechat folyócska körül bandukoltunk.

Igazából gyönyörű volt!

Nagyon szeretnek mindenhova mindent jól kitáblázni, szóval az erdő mikromenedzsment egészen bámulatos.

Vettem egy nagyon drága Hoka bakancsot, és egészen meglepően kényelmes volt.

És csináltam csillió képet a természetről, a fiú meg egyet sem, mert én úgyis csinálok, és ez nevetséges.

Este egy Maxing Stüberl nevű helyre mentünk, amit random néztem ki az internetről, de most megtudtam, hogy a negyedik legrégebbi étterem Bécsben?? Amúgy tömve volt, a pincérnő vagy öt percig tanulmányozta a foglalásokat, hogy adjon nekünk egy asztalt, és aztán közölte, hogy de csak két órán át van hely. A vacsorát elfelejtettem lefényképezni, de ezen a képen egy nagyon régi hűtőszekrény az a barna izé, komolyan abból vették elő az Almdudlert. Meg az a pénztárgép! Jó, amúgy lehetett persze kártyával fizetni, de azért fantasztikus. A többi képet is nézzétek meg, olyan jó. 

A következő nap pedig elmentünk a Technisches Museumba, ami csodálatos, csak nekem pont megjött és igazából elég rosszul voltam, szóval én kb két óra után kijöttem. De amúgy tényleg nagyon jó, ki van állítva Sissi hálókocsija, meg mindenféle mozdonyok, meg csomó féle gép. A fiúm nagyon élvezte, és végig arról beszélt, hogy mennyire lelkifurdalása van, hogy ő sokkal jobban érezte magát, mint én, pedig szerintem ez teljesen rendben van. Meg azt is mondta, hogy vannak kiállítva régi háztartási cikkek is, amiket nagyon sajnálok, hogy nem láttam, és most nyilván újra el akarok menni. A múzeum után elmentem a Mariahilfer Straßéra cipőt venni, de ez nem sikerült, szóval elköltöttem egy csomó pénzt könyvekre a Thaliaban, amik közül egyet se olvastam még, ez jó boszantó tulajdonképp.

 

Ezen az estén egy másik étterembe indultunk eredetileg, de ott mentünk el mellette, és olyan hangulatosnak tűnt, hogy bementünk, az a neve, hogy Eberhardt's zum Sechshauserwirt, és egy igazi jó osztrák... vendéglő vagy nem tudom. Ezt a húst ettem savanyú káposztával és knédlivel, nagyon jó volt, és elég olcsó is, kb 13 euró volt minden fogás itt, rendeltünk még egy császármorzsát is, ami akkora volt, mint a fejem, és mindeketten ettünk belőle.

blogvember továbbiak

 Ma van a szociális munka napja, úgyhogy ma nem kell dolgozni, de tegnap micsoda nap volt! 

Eljöttek hozzánk magyar egyetemisták és erasmusos egyetemisták meglátogatni az intézményt,mindenféle dolgot mutattunk nekik, hogy mi hogy működik, meg magyaráztuk az intézmény működését. Ezután meg nekem kellett mindenfélét angolra fordítanom, már az elején bele is sültem, mert nem tudom az intézmény nevét angolul, aztán meg mindenféle kifejezések, mint hogy nevelésbe vétel meg felügyelt kapcsolattartás, szóval egy kicsit nehéz volt, na. Ennek ellenére azért döbbenet, hogy a fő főnöknéni, aki összefogja az összes járási szociális intézményt nem volt hajlandó angolul beszélni, vagy nem is tud, nem tudom. 

Mindeközben kicsinyes belviszályok mennek, hogy a mi közvetlen főnökünkkel teljesen nevetségesen bunkón bánik a fő főnöknéni, tiszteletlen, kiderül, hogy nem tudja, hogy kinek mi a pontos titulusa, és hogyan épülnek fel pontosan az intézményrendszerek. Ez olyan kínos is szerintem. Amúgy mondtam a többieknek, hogy ebbe belegondolni is túl kellemetlen, én szívesebben hiszem azt, hogy csak véletlen volt, különben olyan kiábrándító, hogy mindenki feláll és felmond.

Másrészt meg voltunk az egyik barátnőmmel megnézni a Fleabaget az Uránia moziban, még soha nem voltam ilyesmin, hogy kivetítenek egy színdarabot moziban, nagyon érdekes volt, és hát... hatalmas. Nagyon sokan voltak, mi valami oldalsó páholyban ültünk, mert már csak oda volt hely, és csak ezt az egy vetítést láttam, amikor voltunk, de szerintem érdemes figyelni. Ilonka ír erről a Bármi lehetséges című darabról, amit a Loupe színházban játszanak,én is láttam még tavaly, és tényleg nagyon jó, csak úgy... gyomron vágja az embert. Szóval menjetek el azt is megnézni.

Utolsóként pedig azt akartam mondani, hogy végre voltam a de'Finciben a Móriczon, és olyan finom volt a tiramisu, hogy szerintem az a kedvenc tiramisum amit valaha is ettem Budapesten. Jó, persze Olaszországban ettem elég jó tiramisukat, de na. És képzeljétek, elég kevesen voltak, amikor mi ott voltunk, szóval a tulaj odajött hozzánk és beszélgetett velünk a végén, hogy ízlett-e meg finom volt-e (mármint.... finci!) Szóval na, menjetek oda is, a gomba mögött van a kis kockaköves útnál.

Most ideteszek egy képet az egyik barátnőm kutyájáról, amit ugyan még nyáron csináltam, de olyan szép az a kutya és olyan kedves nekem ez a kép.

blogvember mit tudom én hány

 Szóval gyakorlatilag elbuktam a blogvembert, de még van kedvem blogolni, tehát mit tegyünk.

Csak azt akartam amúgy mondani, hogy szerintem Dolly cseppet sem arrogáns, viszont én totál bután bosszúszomjas és ellenségeskedő vagyok, mert amikor iróniából, mint egy hate follower valami borzalmas influencer oldalára tévedek és meglátom, hogy valaki akit én is követek, szintén követi, akkor én van, hogy kikövetem. 

Ez azt hiszem amúgy, hogy teljesen lényegtelen dolog, de egy kicsit azért bűntudatom van miatta. 

blogvember 3

 Melyben ma vagyok 35

Kedves Naplóm, ma vagyok 35! Emlékszik még valaki, amikor kb 22 vagy 23 voltam, és itt hüledeztem, hogy öreg vagyok? Aztán meg tegnap újra hüledeztem a fiúmnak, és azt mondta, hogy mit aggódsz, nem mintha vén tyúk lennél. Vén tyúk! Én és az, hogy vén tyúk egy mondatban! 

Na jó.

Amúgy a mai napot roppant illusztrisan akartam eltölteni, hogy majd valami jót nézek, mint mondjuk a Gilmore girls és kötögetek és Snow Patrolt meg Arctic Monkeyst hallgatok meg esetleg veszek valamit a kilóméteres vinted kivánságlistámról vagy valami, ehhez képest kb. délután háromig kb aludtam, mert fáj az arcom még mindig, aztán rendeltem egy Starbucks jegeskávét, mert a mai napon nem is titkolom, hogy basic bitch vagyok, és az a fajta zabtejes jegeskávé a kedvencem, aztán megláttam a fiút facebookon, aki az egyetemen nagyon tetszett (igazából konkrétan fantasztikusnak tartottam), most meg már egy kopasz férfi és fontos munkája van Londonban. Ebben a sztoriban amúgy a fiú kevésbé foglal le mint hogy London azt hiszem, sokszor eszembe jut, hogy mi lenne, ha Londonban maradtam volna, és vajon jobb életem lenne-e, vagy legalább Németországban, mit tudom én, és akkor most nem egy szociális munkás lennék nettó 312 ezerért. (Jó hát ezen a ponton már nem is tudom, hogy érdemes-e titkolnom, hogy bennem mindenféle feszültség a béremmel meg a munkahelyemmel kapcsolatban, hha)

Egy kicsit le vagyok fagyva, mert úgy érzem, hogy valami bölcset kéne mondanom, de igazából azon gondolkodtam mosogatás közben, hogy amúgy azt hiszem, hogy nagyjából nem olyan rossz az életem? Ez talán bőven nem elég másoknak, és nekem sem, de olyan sok panaszkodni valóm nincs. Jó, ez a karrier kérdés még mindig totál nincs elrendezve az életemben, fogalmam sincs, hogy mit csinálok, még mindig Benedek Ágota meg Joanna Goddard akarok lenni, és hát mondani könnyű, vagy mit tudom én, tenni is kéne valamit, de engem lefoglal, hogy minden nap kiérjek az egy buszhoz, ami oda visz a munkahelyemre időben, és hogy aztán ne legyen egy shitstorm az egész.

Azt hiszem, hogy a kapcsolatom a fiúmmal nagyon jó, és a barátságok még mindig egy kicsit nehezemre esnek, és nagyon rossz. Mint mondjuk, hogy pár hónappal ezelőtt egy kicsit (nagyon) elcsesztem a dolgokat az egyik barátnőmmel, akinek olyan sokáig nem válaszoltam az üzenetére, hogy az már teljesen kínos volt, és jól meg is bántam, bántottam, és nem tudom, hogy mikorra sikerül ezt egyáltalán helyrehozni. Már akkor is tudtam, hogy jó késő, amikor jó késő volt, és már akkor is bántam meg egy csomót szorongtam ezen, de közben meg mégse írtam neki mert egy görcs voltam, nem is értem magam teljesen. Aztán meg tegnap itt volt az egyik barátnőm és ettünk vagy 6 féle sütit, meg a fiúm is itt volt, és nagyon jól sikerült minden, és után a fürdőkádban meg azon gondolkodtam, hogy mennyire jók és fontosak a női barátságok, és ez nekem mennyire fontos, hogy legyenek jó barátnőim, és mégis, mégis miért nem teszek ennél sokkal sokkal többet?  

Meg egy kicsit arról is meg emlékezni, hogy milyen régen írom ezt a blogot, és tulajdonképpen mennyi mindent adott nekem, és mennyire örülök, hogy van, és a fiúm előtt idáig teljes mértékben titokban tartottam, most már fogalmam sincs, hogy mit csináljak, ti elmondjátok a partnereteknek, hogy van blogotok? Mi erről a kedves olvasók véleménye? 

Megemlékezésül pedig ide is linkelek pár régi szülinapi posztomat, mert némelyik viszonylag szórakoztató, és hátha nektek is az lesz: 

33

31

29

28

27

26

25

A többi túl ciki, bár úgyis megnézheti őket bárki. És hogy a népet  tovább idegesítsem azzal, hogy mit láttam youtube-on, el akarok mesélni, hogy van ez a Morgan Evelyn Cook, akit egyébként is kedvelek, de ez a videó tök jó, pedig én most 35 lettem, nem 30.