blogvember továbbiak

 Ma van a szociális munka napja, úgyhogy ma nem kell dolgozni, de tegnap micsoda nap volt! 

Eljöttek hozzánk magyar egyetemisták és erasmusos egyetemisták meglátogatni az intézményt,mindenféle dolgot mutattunk nekik, hogy mi hogy működik, meg magyaráztuk az intézmény működését. Ezután meg nekem kellett mindenfélét angolra fordítanom, már az elején bele is sültem, mert nem tudom az intézmény nevét angolul, aztán meg mindenféle kifejezések, mint hogy nevelésbe vétel meg felügyelt kapcsolattartás, szóval egy kicsit nehéz volt, na. Ennek ellenére azért döbbenet, hogy a fő főnöknéni, aki összefogja az összes járási szociális intézményt nem volt hajlandó angolul beszélni, vagy nem is tud, nem tudom. 

Mindeközben kicsinyes belviszályok mennek, hogy a mi közvetlen főnökünkkel teljesen nevetségesen bunkón bánik a fő főnöknéni, tiszteletlen, kiderül, hogy nem tudja, hogy kinek mi a pontos titulusa, és hogyan épülnek fel pontosan az intézményrendszerek. Ez olyan kínos is szerintem. Amúgy mondtam a többieknek, hogy ebbe belegondolni is túl kellemetlen, én szívesebben hiszem azt, hogy csak véletlen volt, különben olyan kiábrándító, hogy mindenki feláll és felmond.

Másrészt meg voltunk az egyik barátnőmmel megnézni a Fleabaget az Uránia moziban, még soha nem voltam ilyesmin, hogy kivetítenek egy színdarabot moziban, nagyon érdekes volt, és hát... hatalmas. Nagyon sokan voltak, mi valami oldalsó páholyban ültünk, mert már csak oda volt hely, és csak ezt az egy vetítést láttam, amikor voltunk, de szerintem érdemes figyelni. Ilonka ír erről a Bármi lehetséges című darabról, amit a Loupe színházban játszanak,én is láttam még tavaly, és tényleg nagyon jó, csak úgy... gyomron vágja az embert. Szóval menjetek el azt is megnézni.

Utolsóként pedig azt akartam mondani, hogy végre voltam a de'Finciben a Móriczon, és olyan finom volt a tiramisu, hogy szerintem az a kedvenc tiramisum amit valaha is ettem Budapesten. Jó, persze Olaszországban ettem elég jó tiramisukat, de na. És képzeljétek, elég kevesen voltak, amikor mi ott voltunk, szóval a tulaj odajött hozzánk és beszélgetett velünk a végén, hogy ízlett-e meg finom volt-e (mármint.... finci!) Szóval na, menjetek oda is, a gomba mögött van a kis kockaköves útnál.

Most ideteszek egy képet az egyik barátnőm kutyájáról, amit ugyan még nyáron csináltam, de olyan szép az a kutya és olyan kedves nekem ez a kép.