2022. december 21.

depressziósnak lenni meg hogy kell

Nyilván semmi sem olyan jó.  Először csak a depressziómról akartam írni, de aztán minden egy shitstorm lett, szóval szerencsére beszélhetünk mindenről. 

A depresszióm az úgy van, hogy szerintem nagyon jó vagyok már benne. Sírtam már lefekvés előtt, és ma a Starbucksban csak úgy a kávém felett. Sírtam egyszer a vécében is, de pisilés közben ahogy a betéted cseréled azt hiszem kevéssé teátrális. Rendszeresen nem eszem, vagy csak pudingot eszem. Az egyedül ivásra még valahogy nem szoktam rá, de a 400+ grammos Müller  puding aránytalanul sok örömet okoz. Nem végzek nagyon testmozgást, kivéve ha okom van valahova menni, de akkor annyi gyaloglást préselek ki a dologból amennyi alatt nem fagy le mindenem. Sajnos már eljutottam arra a pontra, hogy szorongok attól is, ha sötétben kell kimennem az utcára, szóval nem megyek el valahova túl gyakran, a többi napon hűségesen és rendesen ülök a fotelban, és néha nem csinálok semmit, néha elolvasom az internetet, de decemberben túl gyakran vettem meg mindent amit értem, és ez nem is fun már igazából. Úgy értem, annyi mindent vettem egyszerre, hogy rá se merek nézni a bankszámlámra. Jól sejtjük, ez nem jó. Igazából még írni is fárasztó arról, hogy fáradt vagyok, fekszem a kanapén, fekszem az ágyban, fekszem a fotelban, állok a konyhában fél percet amíg felnőttesen kakaót csinálok, és azon gondolkodom, hogy mikor fogok legközelebb feküdni. 

Ezen a ponton már nem tudok nem azon gondolkodni, hogy mi történik, ez most normális-e (nyilván nem), mikor fog rámömleni egy rakás szar probléma mert nem csinálok semmit? Honnan tudom, hogy igazából csak iszonyat lusta vagyok-e? Vagy vashiányos? Hol kezdődik az igazi depresszióm? 

Mindeközben szerencsére a pszichiáterem is rájött, hogy ő most elmegy szülni, de hogy így egy alkalommal azelőtt, hogy GYES-re menne. Már egyébként is elég rossz szájízem volt ettől a nőtől, de ez, hogy igaz, hogy totál depressziós vagy, de én most azért inkább nem szólnék, nehogy lelépj, és ne fizess ki még pár alkalmat, hát én ezzel már nem tudok mit csinálni.  

Mindeközben az ún.* fiúm, akivel.... hát hogy is mondjam, semmi nem ment soha. (kivéve azt a pár alkalmat, amikor jót szexeltünk) Van ez az elméletem, hogy a mentális betegségem okán én azt gondolom, hogy nem tudok valakivel lenni, aki nem ismeri el ezek a létezését, meg totál depresszió tagadó. Mármint én most ezt hogy mondjam, amikor mélypontok mélypontján van az ember, és csak azt várja az ember, hogy vízszintesbe helyezze magát, vagy igyon egy liter kávét, beüljön a fürdőkádba, vegyen egy újabb könyvet, hátha akkor egy kicsit jobb lesz és nem érzem úgy magam, hogy semminek semmi értelme és az egész élet egy céltalan szar, és akkor valaki azt kezdi el tolni nekem, hogy gondolj már pozitív dolgokra, na én akkor nem tudom, mit csinálhatnék racionálisan. Nem tudom, hogy ilyenkor újra és újra mit kell tenni, hogy kell megőrizni az ún. hidegvérem, hogy kell racionálisan érvelni a másikkal és megértetni vele, hogy a pozitív gondolatok nem segítenek. Őszintén, nem tudom mikor csalódtam ekkorát, habár amikor az exfiúmmal voltam még nem volt depresszióm, de szerintem ő is hasonlóan közelítette volna meg a problémát. 

 Annyira.... hát igazából fáj. Valaki azt mondja nekem, hogy fontos vagyok neki meg velem akar lenni, de ha egy kicsit fel kell emelnie az ujját az ügyben, hogy értsen, akkor már nem olyan fontos az egész. Akkor már csak az az eszköz marad, hogy az arcomba nyomja, hogy mennyivel kevesebbet dolgozom, mint ő, hogy nem csinálok semmit, hogy este leteszem a tollat és csak sajnálom magam, mert ráérek sajnálni magam, és amúgy is az egész személyiségem kéne megváltoztatnom.  Én nem akarom megváltoztatni a személyiségem, és nem akarok napi 15 órát dolgozni, mert hajtani kell a pénzt, értem, hogy hajtani kell, de Európában nem az a szokás, hogy annyit dolgozom, hogy nincs időm aludni, Európában nem úgy kell tudni elég pénzt keresni, hogy 15 órát dolgozom egy nap. Kénytelen vagyok a mentális egészségem priorizálni, mert mégis mit csináljak a pénzemmel, ha mindenbe jól beleőrültem? Mondjuk internet a pszichiátrián van, oda is berendelhetek majd egy ugg papucsot vagy mit tudom én.  Kb egy hete próbáltam lezárni ezt az egészet ezzel a fiúval, de nem volt lehetséges, mert nem volt ideje egész nap felhívni, visszahívni, küldeni egy facebook üzenetet, aztán meg tegnap azért szidott le, mert éjjel fél 12-kor nem vettem fel a telefont (mondjuk normális ember akkor már alszik, de én pont zuhanyozni voltam) , de amúgy is értjük, hogy Bahreinben már hajnali 2 van, mit gondol, hogy akkor hív fel? A múlt héten 5 napra kiesett az internetből, mert elment valahova bizniszelni, ahol nem volt internet, és hát mit bánom én, de egy oldschool sms-t nem lehetett volna küldeni, hogy mentem, cső? Nem tudom más kontinenseken hogy vannak a családok meg  intim kapcsolatok, de soha nem voltam senkinek ennyire sokadik gondolat, és ez olyan rettenetesen mellbevágó. Jót bőgtem is ma a Starbucks közepén ezen, remélem mindenki látott és tombolt a szekunder szégyenérzete, nekem is jó kínos volt. Csak hát egyszerűen nem tudok olyasvalakivel lenni, akinek ennyire sokadik vagyok minden után, ennyire az arcomba nyomja már ilyen hamar, hogy az ő munkája sokkal fontosabb, és legyek szíves asszisztálni az életéhez, hogy én mennyivel kevesebbet keresek, annyival, hogy az már olyan, mintha nem csinálnék semmit, akkor legalább kötelességem lenne a trophy wife feladataim ellátni és kigyúrni magam meg úgy nézni ki, mint egy pornósztár(=szőrtelenül). 

Szóval mindezek után, hogy elhagytam a fiúmat, pedig vagy 6 év után volt fiúm! és a pszichiáterem is elhagy, bár azért még maximumra emelte az antidepresszánsom, mindenki nyugodjon le, de főleg én, szóval ezután a nagynéném bejelentette, hogy ő most akkor Jehova, és karácsony nincs is.  Fel ne robbanjon az agyam. Másrészt engem nem érdekel, hogy ezt hogy magyarázza meg a 11 éves gyerekének, meg hogy van ez a felnőtt lányával, aki klasszik keresztény hagyományokhoz szokott, mint karácsony meg húsvét, de legalább a többi rokonát tisztelhetné annyira, hogy megkérdezi a véleményüket, hogy legyen-e nem karácsonyi karácsonyozás, vagy úgy általánosságban némi toleranciát tanúsítani a többi keresztény kultúrkör iránt, bármennyire is tudom, hogy a jehovák azt képzelik magukról, hogy csak ők tudják a tutkót. Azok az emberek, akik valami újságot olvasnak a Bibliájuk helyett az istentiszteleten, meg lelkésznek nevezni a lelkészt is túl derogáló és nem eléggé segíti elő az ultrakonzervatív patriarchális berendezkedést, ezért nevezzük már őket inkább bölcseknek. Hát lol. Szóval a nagynéném és az unokaöcsém az unokaöcsém borzalmas apjával (tudjátok, az az ember, aki többek közt szexuális ajánlatot tett az unokahúgomnak, és testi meg szellemi abúzusnak tette ki nagynéném és az unokaöcsém, majd tavaly nyáron még fejest is ugrott a 30 centis Velencei-tóba, szóval ez egy teljesen hülye ember) elmennek valahova Ausztriába vagy mit tudom én hova 10 napra a hidegbe... nem tudom mit csinálni. Mindeközben még VETTEK egy németjuhász kiskutyát, amit a kertben fognak hagyni egyedül erre a 10 napra. Őszintén, tök gonosz vagyok, de remélem elszökik. Milyen állattartó az ilyen? Milyen ember az ilyen? 

Nyugi, nem maradunk sztori nélkül az unokahúgomról sem (csak a nagy része egy másik posztban lesz), így most csak annyit mondanék, hogy ők sem jönnek hozzánk karácsonyra, mert az apját teljesen rászervezte 2 egész napra, és MI NEM SZÓLTUNK IDŐBEN. nyazsgem? 

Már káromkodni se tudok rendesen, olyan csalódott vagyok, de azért azt elvárják, hogy az unokaöcsémnek utalványt adjunk karácsonyra, és hogy mi azért majd amikor nekik ALKALMAS lehetőleg autózzunk már oda a házukba, ahol hideg van, csempe van a földön, minden kaja olyan zsíros lesz, hogy apukám nem eheti meg, és biztos lesz még sajtos kosárka, valami fura száraz süti és a nagynéném elmondja, hogy le kéne fogynom, jó? 

*így nevezni még mindig könnyebb, mint kimondani, hogy az elejétől tévedés volt, na, most mit tegyek