2012. július 22.

A  házinénim azt hiszem egy kiöregedett/affelé tartó hárpia úgy képzeli a szobakiadást, mint ahogy az ember tojást keltet, hogy akkor most jól betesszük ide az albérlőt a tojást, és akkor másfél hónap múlva kiad 600 eurót, addig nem hogy foglalkozni nem kell vele, de még hangot sem ad ki. Hát az a baj komám, hogy ki kell ábrándítsalak, ez nem egészen így működik, mert az egy dolog, hogy te meg sem mukkansz és reggel a padló felett suhanva hagyod el a lakást, és én még fürödni nem hallottalak egyszer sem, pedig egy hete itt lakom, de az ajtónak ha megdöglöm is hangja lesz amikor kinyitom, és amikor becsukom, és akkor is amikor te teszed ugyan ezt, és a fürdőszoba padlója nem csak az én hajamtól mocskos, a fehér kő így vagy úgy,de hamar koszos lesz, meg amúgy is, most komolyan elhitetjük egymással, hogy a zuhanyfülke ajtaját élethalál kérdése lemosni, mert szappanos koszos volt.
On an other note, ma megnéztem a berlini fal egyik régi darabját, ahol egy NDK katona másolat igazi NDK pecsétet ad az ember útlevelébe, ha úgy tetszik, és amerikai szektorosat is, összesen 6 féle van, azt hiszem. Melette pedig a Haagen-Dazsnál az egyik eladó fiú meg úgy néz ki, mint Robert Pattinson, vagy legalábbis rémesen ő jut róla eszembe. De ha már a Harry Potternél tartunk (róla az emberek 99%-ának úgysem az jut eszébe), a hostelben meg volt egy fiú, aki elég Harry Potteresen nézett ki, még az öltözete is hasonlított, bár nem volt olyan vékony, meg szőke is volt.
Azért történnek jó dolgok is, mint amikor egyszerre két fúvószenekar kezd el játszani a metrókocsi két végében, vagy amikor az itteni bkv elengedi a 40 eurós büntetésem, olyannyira, hogy a rossz jegy árát is visszaadták (tehát gyakorlatilag 4 napig ingyen utaztam:D). Jómagyar sóherségem csúcsa nyilván amikor direkt veszek 1 juróért vizet az arabnál, mivel a moziban 2,50, erre a RPattz fejű fiú eladja nekem az 5,60-as Haagen-Dazs csodafagyit. (Abból 5 és fél ásvványviezt vehettem volna,hmpf-) Szó se róla, az egyik legjobb fagyi volt amit valaha ettem,  pedig semmi extrém íz, csokis banán meg mangó. Egyetek mangó fagyit, magnó szmutit, mangós sütit, mangós akármit, a legjobb dolog a világon.
Ez pedg itt a Sony center, ami azért izgi, mert itt van azt hiszem a legnagyobb mozi Berlinben (Imax?), a Fillmmúzeum, és egy 19. században épült hotelnek egy viszonylag kicsiny maradványa, amit a II. vh. alatt lebombáztak, viszont a megmaradt részeket restaurálták, és most üvegfal alatt őrzik. Továbbá ha a fényképezőgépet jobbra fordítottam volna ott lett volna egy másik üvegfalú gigaház, a Ritz hotel (ez nem üvegből van, ne aggódjatok:D), és persze a Potsdamer platz, ahol kersztül ment a fal, aminek a nyomát még most is jelzi egy kősorocska, és vannak még maradványok, meg emlékművek egy csodás magentaszínű gázcső, bár gondolom ez direkt van, és a már korábban említett eredeti NDK vizum lehetőség.
Ezt a második fotót valójában a wkipédiáról csórtam, de túl hatásvadász ahhoz, hogy ne tegyem ide, én nem voltam itt éjjel, meg nincs is ilyen gigalátószögű lencsém.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése