Tegnap előtt ültem a metrón, majd egyszer csak jött egy lány, szép drapp kabátban. Én pedig, ahogy az már lenni szokott, egyre csak arra tudtam gondolni, hogy milyen szép ez a kabát, olyan cipzárja van, mint annak amit elvesztettem két éve (már két éve? nahát, öregszem.) Moszkvában, igaz, az fekete volt, és vízálló, de persze azóta sem árulnak pont olyat a H&M-ben. Történt ugyan ezen a napon pedig az is, hogy bementem a Tatuumba, mert ugyebár, helló, nyár eleji leértékelés, és akkor ott volt A kabát. És pont jó volt, pont olyan drapp és fantasztikus.
Azóta pedig már a legjobb barátnőnek is van ugyan ilyen kabátja, és még egy csoporttárs gondolkodik az ügyön. (:D)
A matrac az ágyamban olyan rossz, hogy komolyan már azon gondolkodom, hogy le sem fekszem, úgy is mindenem rettenetesen fájni fog amikor felébredek. Vagy alhatnék a kanapén is, de a nappali meg olyan szokatlanul tágas a szobámhoz képest, hogy rettegnék abban a nagy sötét űrben. Ó a modern kori problémáim.
Haragszom a nyárra, fehér vagyok, és még mindig van vizsgám, viszont tegnap elgyalogoltam az egyetemtől a Móriczig, és közben még két turkálóban is voltam, ez azt hiszem a leghosszabb táv amit valaha egyfolytában megtettem a post-törött láb korszakomban (tudom, tudom, ez elég szarul hangzik), és egy hangyányit büszke vagyok magamra.