Elmentünk egy kínai étterembe a múlt héten két csoporttársammal, aztán a végén odaadtam nekik a pénztárcámat, hogy fizessék ki az enyémet is, mert nekem mosdóra kellett mennem. Komolyan eszembe sem jutott, hogy elcsórnák a pénzemet, de aztán mikor visszamentem az asztalhoz, mindketten elkezdték bizonygatni, hogy nem, mi nem vettük el a pénzedet, és tényleg nem is vették el, de miért kellett volna elvenniük, nekik is van pénzük, miért vennék el a másikét? Nekem ez komolyan eszembe sem jutott, mármint mi értelme lenne, úgy is észrevenné mindenki ha a másik elvette a pénzét, egyértelmű, kellemetlen szituáció, amibe senki nem akarna magától belekerülni.
Jó neked, hogy olyan országból jössz, ahol az emberek nem veszik el egymás pénzét, nem akarják elvenni, mert nekik is van, ezt válaszolták. De én nem jövök olyan országból, és lassan már nem is tudom, milyen ország az, ahonnan jövök, ahol az emberek egyik fele 300 euróból él, és vannak ezek az idillek a Blahán,  de    az emberek tömegelnek az indiai meg mindenféle ázsiai nagykövetségek ajtaja előtt, és a plázában, meg az összes többi másik plázában, és a starbucksban is, ahol 600 forint egy kávé, de megveszik mert menő, és mert megtehetik, szétnyílik a társadalmi olló, én is tudom, én is látom,  de ettől még nem tudok mit kezdeni vele, azzal, hogy én vajon melyik végére fogok csúszni, bárhogy is lesz, jó lesz ez nekem? jó lesz ez itt nekem? nem tudom, egyre kevéssé tudom, mi lesz itt velem, vagy máshol mi lesz velem, ki leszek, és hol fogok lakni, milyen kocsim lesz, de nem lesz kocsim, én szeretek metróval járni, szeretem nézni az embereket, és unalmas napokon könyvet olvasni, narancslét venni a cigis kioszknál, és figyelni a sok turistát, és szeretek vonattal meg busszal meg taxival menni a reptérre ha eltévesztem a terminált,  de elszomorít a hetes busz, mert olyan fáradtak és koszosak és sokszor olyan nincstelenek az emberek, és rá van írva az arcukra, hogy egész életemben güriztem és ide jutottam, hova, sehova.

Nem tudom miért ilyen kulcskérdés, hogy mennyi pénzem van, mert nekem  soha nem kellett azt mondanom, hogy nem tudok szombaton moziba menni mert egyszerűen nincs pénzem rá, csak nem fér a fejembe, hogy az aki másik országban él, oda született, az miért kaphat annyival többet ugyan azért mint én. miért kell, hogy ennyire a részem legyen az, hogy honnan jövök, hol lakom, hol laktam, nem akarom, hogy ez határozza meg, hogy milyen az élethez való viszonyom, hogy milyennek látom a dolgokat, milyen könyveket olvashatok, és mit tudok a világról, mert az állambácsi megmondja, hogy mi megy a rádióban, és a tévében, az újság meg úgy sem pártatlan ezt sosem gondolta senki. Csak aztán ott van az is, hogy a svéd csoporttársam, és a barátai olyan szabadok. Olyan szabadok, úgy szabadok, ahogy mi magyarok talán sosem leszünk, érdekli őket minden, azt csinálják az életükkel, és úgy ahogy akarják, mert nem kell azzal foglalkozniuk, hogy mi lesz belőlük, és hogy 3 diplomára van e szükségük, vagy nem, vagy elutasíthatnak dolgokat, amiket mi még csak éppen kezdünk menőnek tartani, mert lehet, már náluk úgy is mindenki megtehetni, megtehetné ha akarná.