Most, hogy itt iszom magányomban csütörtök este a 100 fokos szobámban a cseresznyesört iszom, és hozzá mentolos csokit eszem, miközben felváltva a karrierlehetőségeimet latolgatom és a bookline-on nézelődök, szinte már idillien keserédesnek is nevezhetnénk az életemet, de

de!

A nagy esemény megtörtént, a gép forog, az alkotó pihen, szakdolgozat meg beadva. 3 óra 12 perckor*. ó ó ó gyerekek, mi lesz itt. Főleg, hogy ma hazamenet már biztos voltam a halálomban, amikor az 53-ason nem csak hogy én voltam az egyetlen utas, de még csak nem is arra ment, amerre kellett volna, végülis kikötöttem a kelenföldi BKV garázsban, ahol a kétfogú sofőr nem elég, hogy letegezett, de leordított, mert még jó, hogy nem seggfejeztem le. Kár, hogy ez eszembe sem volt, ha már.
Visszatérve erre a sarkalatos nevetséges kérdésre, hogy magázódás, ez azért jutott eszembe, mert ez kb olyan életvezetési probléma/megrázkódtatás kategóriába tartozik nekem (mármint, hogy mindenki magáz újabban, jó kivéve random bolti eladókat, velem egyidőseket, az orvosokat, meg a fodrászunkat) mint a nagyanyámnak, hogy újabban felállnak neki a villamoson. Arra meg, hogy túl van a hetvenen (újabban) figyelmeztetni nyilván ki fogja.

Ami pedig Magyarországot illeti, még mindig, akarom mondani mindig szolgál meglepetéssel, elképesztő, hogy itt mindenki panaszkodik, a 343 fokos villamosban az idős nénike esküszik meg arra legalább harmincszor a Móricz meg a Gellért tér közt, hogy mi bizony apokalipszisnek nézünk elébe fiaim, ez a meleg pusztulást hoz ugyanis mindannyiunkra záros határidőn belül, további nyugdíjasok, hogy milyen kevés a pénz (ezt mondjuk, teljesen megértem) hogy a pistike anyjának az unokaöccsével mi történt, milyen borzasztó ez a tüdőgondozó meg, hogy milyen kevés a szék, hát a traumatológiáról nem is beszélve, oda mindenki sántán sérülten megy, és akkor van összessen 5 darab szék, wc meg a folyosó legtávolabbi végén, hát hogy gondolják ez a szélhámosok, felháborító.





*3 volt a határidő.

Hozományok, szárik, a biológia verseny, meg amit akartok.

Persze a ma estét is értelmes internetezéssel és Hunger games olvasással töltöttem, csak hogy meglegyen a kellő ponyvairodalom adag erre az évre is, mindezt vállalhatatlan C kategóriás klubzenék hallgatása közben, ahogy az már lenni szokott, a szakdolgozatom 562. proofreadelése helyett, hát mi más. Ezekért az utolsó szekundumra hagyott dolgokért várom már szinte, hogy mikor érkezik el az életemben a giga mega EPIC FAIL ami majd véglegesen elcseszi az életem, úgy ahogy van.
Úgy is vacaknak éreztem magam már gyerekkoromban is*, mert a tökéletes szüleim tökéletes barátainak a tökéletes gyerekei mindannyian szőkék, és gyönyörűek, és megfelelően göndör a hajuk, és mind kellően okosak, ahhoz hogy Kaán Károly versenyre menjenek, ahova én nem is mehettem volna, még akkor sem, ha annyira akartam volna, mert anyám azon pánikolt volna, hogy megvádolják bundázással, vagy mivel, mert ugye azon túl, hogy ugye senki nem hiszi el, hogy azokat a géniusz plakátokat komolyan 12 évesek csinálják, na szóval mert ugye a saját gyerekét persze hogy mindenki úgy felkészíti, hogy ihajla, vagy legalábbis hogy garantáltan országos első legyen. Az más kérdés, hogy a kolléga tanítványainak az utóbbi években olyan kimagaslóan sok pontja lesz, hogy az abszolút irreális, meg ne mondja nekem senki, hogy azt a versenyfeladatlapot van olyan gyerek aki megírja 90%-ra agy hogy. Én kiskoromban mindig azt képzeltem amúgy, hogy ezek a gyerekek valamiféle univerzális jót, meg erkölcsöset meg okosat képviselnek, mert mindig szépen voltak felöltözve, és borzasztóan modorosak és jól neveltek és nagyon nagyon kedvesek, és mindig azt képzeltem, hogy barátok vagyunk, de talán nem is voltunk azok, csak mert a szüleink is azok voltak, de mindig mintha lett volna valami kilométeres távolság köztünk, de lehet, hogy ezt is csak képzeltem, vagyis ez is csak része volt annak, hogy állandóan hihetetlenül inferiornak éreztem magam
És néha még most is ezen gondolkodom, hogy van-e olyan hogy univerzális jó,vagy hogy nekem vajon mit kell tennem ahhoz, hogy kellően jó és erkölcsös legyek, mert hogy ronda gyerek voltam, antiszociális, és kifejezetten kövér, így itt már eleve bukott biznisz volt talán, csak az esetleges okosság maradt, de ez sem volt igazán tiszta ügy, mert a fél életemet kussban ülve töltöttem, így már eleve nem lehettem az a versenyszellemkedő gyerek, gondolom. Arról meg nem is beszélve, hogy jött ez a szociológia, meg hogy mindenféle helyekre akarok menni, ahova épeszű embernek eszébe nem jutna, nem szeretem az übercuki kutyikat, habzó partikat és rózsaszín converseket, végképp defekt vagyok, hát mit tegyünk.
Ez az egész arról jutott eszembe, hogy most a lengyel barátnő rájött, hogy egy indiai fiúhoz akar feleségül menni(akiknél pedig igen szigorú szabályok vannak), aki előtte amúgy nem tudta hogy működik a szex, mi az, hogy óvszer, és meztelen nőt se látott még sokszor, legfejjebb fotón, még jó, hogy modellkedik a kislány, különben nem lenne meg a kellő illúzió. Szóval ott Indiában az embereknek ilyen mindenféle szociális és családi életre vonatkozó szabályaik vannak, mint hogy mondjuk a feleség nem igazán beszél a férj fiú testvéreivel, meg nem is érintkeznek csak ha nagyon muszáj, és a feleség akkor is teljesen el van takarva, vagy hogy a gyerekek nem csak, hogy rémesen tisztelik az apjukat, de alig beszélnek vele, a hozományokról, szárikról és satöbbiről nem is beszélve, a fura egyenjogúsági kezdeményezéseiket beleértve, a női metrokocsikról, és a mindenféle eszement családi erőszak szabályozásukról nem is beszélve, mi az már, hogy a családi béke és jó hírnév érdekében nem jelentjük, hogy a férj a vasárnapi ebéd után a férj éppenséggel fojtogatta a feleséget, csak mert akkor lényegében Isten mentheti meg a börtöntől, de akkor a család többi gyerekét sem a vénlányságtól, börtönviselt férfiak családjába végülis ki akarna beleházasodni, tiszta sor ez még itt, szerény ki Európánkban is.




*Nem mintha nem lenne olyan érzésem eléggé túl sokszor, hogy ezt nem lehet már fokozni. Lehet, higgyétek el, törött boka, bélféreg, mit akartok. Nyáron meg majd elmegyek valami kellően undorító helyre Ázsiában, ahol összeszedhetek mindenféle fertőzést, hogy ne csak a jetlagtől szenvedjek már, vagy a klinikán berakhassanak a fertőzőre, annak ellenére, hogy éppen csak egy karmos lemezt vett ki a lábamból az orvos, de hát mi az nekem, azzal már járni is lehet, és nem is tart 3 óráig, hacsak nem lesz valami kedves komplikáció, igen, igen, befejeztem a vészmadárkodást.



Még jó, hogy nem felejtjük el olyan könnyen, hogy ez csak egy buta blog, ahova butaságokat ír az ember.

.
.
.



Vagy nem.

Na már most én arra jutottam, hogy addig nem fekszem le, amíg kész nincs teljesen ez a bibliográfia vacak, meg a mentális térképekről szóló szekció, tehát lényegében az egész. K meg már ott alszik a nappalimban békésen, és most még lelkifurdalásom is van, amiért nem szórakoztatom, hanem már megint még mindig a szakdolgozatommal múlatom az időt.
Na de azért nem ez volt egész nap, hanem voltunk a Párizsi áruházban, és vettem könyveket, hogy aztán ülhessük a padon sokáig, amíg nekem végig kellett néznem az egész Budapest füzetkét, amit Indiába küldünk majd el. Majd jött egy hajléktalan, aki olyan sokáig zaklatott minket, hogy már nem bírtam megjátszani elég hitelesen,hogy nem értek magyarul,majd amikor nem beszéltem elég hangosan(=nem hallotta mint mondok) borzasztóan megsértődött, és elkezdett ordítani velem, hogy micsoda egy hülye vagyok.
Erről egyébként valamiért az jutott eszembe, amikor a lábműtét előtt az orvos egyfolytában arról beszéltetett kérdezett, hogy kik a kedvenc szociológusaim, én meg Bourdieuról dumáltam valamit, meg a kultúrális tőkéről, meg hogy Durkheimet a metrón olvastam első évben és milyen borzasztó volt, ez után nem emlékszem már mi történt, csak hogy ott voltam az asztalon. Persze, nem is én lennék, ha ezt nem teszem ide.
Közben amúgy már hatszor elhatároztam, milyen más foglalkozásokra kellene váltanom a szociológia helyett, komolyan mondom,mintha csak ugyan arról beszélnénk, beszélnék egész végig, és így magyarként, magyarként aki mindig sírva vigad, és mintha komoylan mindig csak arról lenne szó, hogy milyen borzasztó nekünk, milyen borzasztó, hát olyan borzasztó, hogy Indiában még a gazdag családoknak sem mindig van áram a házában. (Ja mert ma azon is gondolkodtunk, többek között, hogy mit adjunk egy indiai családnak nászajándékba, miután meghívódtam egy lagzi bihari verziójába, kár, hogy okkal rettegünk attól, hogy a fehér,annyira nem is szőke fejünket többen bámulnák, mint a menyasszonyét)Szóval eredetileg a bekezdés mondat elején azt akartam mondani, hogy szerintem magyarként ez, hogy szociológia különösen tragikomikus, tekintve, hogy többet beszélünk a társadalom problémáiról, mint arról, hogy milyen király a szociális ellátó rendszerünk, állandóan csak a problémákról van szó, a kellemetlen ördögi körről, körökről, amik micsoda öröm, körülveszik az életünket, cigány,3h, BAZ megye, nincs munka, zsákfalu, mit tegyünk, testhezálló ez kérem. Na de azért mégsem annyira, az ember mégse érezze már magát hasznosnak, milyen világhoz vezetne az.


(Ez a bejegyzés már megint rémesen konstruktív, tisztában vagyok vele, köszönöm.)

a járás egy egészen komolyan alul értékelt képesség,egészen amíg nem tudsz járni.

hát ha lesz valami, ami miatt nem tudok lediplomázni ebben a félévben, akkor az nyilván egy 3 kredites VÁLASZTHATÓ tárgy.


ne csináljátok már ezt velem.

a bokám komolyan nagyobbra dagadt mint egy teniszlabda, azon túl, hogy hivatalosan is vastagabb, mint a lábszáram.
és én egyszerűen nem vagyok hajlandó elhinni, beletörődni, hogy buta vagyok, nem,nem nem és nem. erre nyilván megkérdezhetné minden épeszű halandó, hogy miért képzelném ez magamról, csak úgy, hát nem tudom, de azóta tart lényegében azóta tart, mióta egyetemre mentem, szóval gondolom, nem tett nekem annyira jót a felsőoktatás ezen formájában. ebben az iskolában. olyan demoralizáló, hogy bemegyek órára, és összesen öten vagyunk, mondjuk ez gondolom sok a múltheti egyhez(!!!) képest... vagyis nem kifejezetten ez a demoralizáló, hogy nincs senki lényegében az órán, hanem a hangulat, vagy nem is tudom, minek nevezzem, az óráinkon olyan világvége nem történik kibaszott semmi hangulata van mindenkinek, vagy legalábbis ezt mondják, és ettől nekem olyan lesz.

de nem ez a lényeg, hanem, hogy ma voltam ezen a tréningen, amit egy indiai fickó tartott, és elég jó kulcsszavak meg témák voltak megadva, hogy miről fog szólni ez az egész dolog, ami tartott 2 órán át, aztán tanított 2 légzőgyakorlatot (amik alatt túl sokat gondolkodtam azon, hogy hogy jön ki az agyból a vér, és mi van, ha félbevágjuk az agyat, vagy kivesszük egy részét, de nem fogom elhalasztani, hogy anyámnak feltegyem valamelyik kérdést) , ami közben majdnem elaludtam, többször is meg beszélt arról, hogy reggel végezzük el, úgy is csak 20 perc hát ha tudnád, hogy reggel nekem minden perc számít, főleg fél lábon. és hogy higgyünk magunkban,és minden lehetséges, meg hasonló szentimentális klisék, amik általában elég jellemzőek az ázsiaiakra (bocs, ha ezzel megsérteném az egyik olvasómat, nem szándékoztam, ez csak egy empirikus kijelentés volt) szóval kicsit csalódtam, nem tudom miért vártam amúgy Suneel Keswani-féle csodát, argh. szóval volt itt két mesterszakos lány, akiket feltétlen meg kellett kérdeznem arról, hogy mit csinálnak, és milyen munkát fognak kapni, (adatelemző, mint mindig, mi van itt, hogy mindenki adatelemez körülöttem, vagy médiaelemez, vagy bármit elemez, havi 80 ezerért, én azt hiszem nem akarok adatelemző lenni, sőt egyáltalán, nem is hiszem, hogy a továbbiakban szociológus akarnék lenni.

nincs is annál idillibb helyzet, mint hajnali 5-kor szervezetszociológiát tanulni, csak hogy másfél órával a valódi zh időpont előtt rájöjjek, hogy én ezt nem tudom megcsinálni. most meg már azon gondolkodom, mit hazudjak, vagy ne hazudjak, miért nem mentem.   a dolog romantikáját értelemszerűen tovább fokozza a napfelkelte, mi előtt fenn voltam vagy egy órával, és az utcán ordítozó részegek hangja.

azon is gondolkodom, mikor lesz már olyan, hogy ne álmodjak valami rettenetet az orvossal minden második vagy harmadik nap, melyben amputálják valamelyik testrészem, középkori lovagnak állok, és harcolnom kell gigantikus férfiakkal, akiken páncélzat van, meg akar ölni egy az orvosra igen csak hasonlító vén római bölcs (vének tanácsa?), fel akarják robbantani a várat amelyben lakom az unokatestvéremmel,és hasonlók. elegem van. hagyjanak békén. de remélem csuklott már egy sort, legalább.

olyan unalmas lett ez a blog. szakdolgozat-nyafogás-szarazélet-nemtudokjárni-vastagabb a bokám mint a lábszáram-francbamár.

ja,mert a tegnapit lehet fokozni.
 :'D

ezt most Zorától loptam, na de ha egyszer nekem is ilyen most az életem.

Igazából kifejezetten rossz, hogy nem vagyok kiegyensúlyozott. Egyre jobban nem, és nem tudok mit kezdeni vele, egyre csak itt nyávogok mert csak ezt tudok, pedig tudom, hogy nem javít semmit ezen a helyzeten. Csak hát, sokszor annyira rettegek az életemtől, magamtól, és hogy el fogok bukni, hogy nem is merek nem csak hogy semmit tenni, de még gondolni sem igazán, aztán meg, hogy milyen nevetséges ezt akarni.
Másrészt meg,annyiszor jobbnak képzelem magam másoknál, vagy legalábbis kevéssé bunkónak, és ez szintén megijeszt/meglep. Hogy jövök én ahhoz, hogy jobb legyek bármiben is bárkinél, nem mintha nem ezt akartam volna/erre törekedtem volna egész életemben. Mondjuk nyilván, ki ne akarna a legesleg lenni.
Valamiért most az a képzetem támadt, hogy ha teljesen új életet kezdek, akkor minden jó lesz, megszabadulok saját magamtól, a szorongástól, és csak arra fogok koncentrálni, ami van. Gyanítom, hogy ez nem fog működni, vagy legalábbis nem teljesen, mert előbb,vagy utóbb úgy is elkezdem majd megkérdőjelezni magam. És különben is, honnan tudjam, hogy milyen legyen az új dolog, amit nekem csinálnom kell, meg az új életem? Honnan? Egyre kevéssé tudom, hogy mi lenne a jó, most úgy értem, ettől a társadalomtudomány mizériától feltétlenül szabadulni kell, de nem tudom miért, mármint mindig úgy hittem, hogy engem ez érdekel legalább egy kicsit is, de most meg már azt hiszem, hogy az érdekel egy kicsit az nem elég. Nem tudom, miért várok valami csodaszerű megvilágosodást, hogy majd villan valami a fejemben, és akkor hopp tudni is fogom mi lesz az ideális.

félek bemenni a holnap reggeli órámra, mert attól tartok senki nem lesz ott. (mondjuk abból ítélve, hogy mennyien járnak be, ennek van alapja.)
továbbá azt álmodtam, hogy levágták a bal mellem, és nevetett rajtam az aneszteziológus, aki ugyan az az orvos volt, aki műtötte lábam. (how sick&twisted can I get.)

Most van ez a snidling bokor vagy nem is tudom minek nevezzem a konyhaszigetünk közepére állítva, és egyszerűen fantasztikus, az ember csak letép egy szálat, és elkezdi rágni,mint a parasztok egy bukolikus idillben a füvet(vagy mit rágnak). De ami még ennél is jobb, hogy az ember csak levágja, felvágja, és már is abba az illúzióba kerülhet, hogy valami biot rakott a reggeli szendvicsére. Kamamberrel a legjobb,különben.

Ma volt 2 darab órán (ebben a félévben van 4 azaz négy kötelező tárgyam, plusz egy szakszeminárium meg egy szakdolgozat,nevetséges) ebből az elsőt,ami 8-kor volt elaludtam, szóval maradt a 13.10-es, hát,rettenetes volt,meg kell mondjam. De nem is rettenetes, inkább haszontalan, pedig a tantárgyi adatlap szerint jónak kellene lennie, nem értem mit tudnak elkövetni ezek a tanárok. Mondjuk a tantárgyi adatlap szerint minden tárgynak jónak kéne lennie, és akkor mégis van olyan tanár akinek percenként háromszor(!!!) sikerül ő-znie. Ilyenkor jutnak eszembe ilyen kicsi,és nagy mértékben önmarcangoló gondolatok, mint hogy miért nem lettem orvos, vagy közgazdász, vagy fizikus, vagy mit tudom én,mint a szüleim barátainak a gyerekei, akik mind okosak, és jól képzett felnőttek lesznek, sikeresek,erről nem is beszélve, én meg itt a szociológus palánta a heti 6 órámmal,vagy miért nem leszek ügyvéd, azt még akartam is talán egy kicsit, mondjuk akarok én sok mindent, csak nem eléggé, talán ez az egész gimnázium választás eleve egy bukott projekt volt, mert hogy itt reál tárgyakat nem tanítottak, az teljesen biztos, vagy legalábbis nekünk nem, (ez utóbbi valószínűbb, mondjuk), hangyányi gúnnyal emlékszem vissza azokra a szép és jó időkre, amikor még jó voltam,na meg szerettem a kémiát, amúgy én tényleg szerettem a kémiát, csak aztán tizedikben volt az a baleset, és sokszor hiányoztam, ami után persze már alig bírtam követni a kémiát,(mondjuk mindenki más is,de ez más kérdés) és elkezdtem utálni ezt az egészet, hogy egy egyenletet nem tudok felírni rendesen. Nem tudom, miért a hülye balesetet hibáztatom azért,mert nem lett se kémikus, se fizikus, se orvos, vagy hasonló, és egyébként is, long story short, most itt ragadtam a szociológiával,amivel mégis csak kellene kezdenem valamit, de minimum átképezni magam. Csak ott van az agyam hátsó traktusában ez a fura gondolat, hogy ha valami menő szakmát tanulnék (értsd:ami ilyen fura, mondvacsinált,(vagy nem) közmegbecsülésnek örvend, az emberek meg tudják, hogy mi az), akkor biztos jobb ember is lennék, de minimum okosabb, tanultabb, sikeresebb, és lenne sok-sok pénzem, vagy nem, de ez nem is kifejezetten számít ezen a ponton, mert nekem ezekhez a szakmákhoz, amiket a környezetem jó ötletnek tart nincs igazán kedvem, és ettől rossznak érzem magam, mintha ez az egész valamiféle ördögi kör lenne,amiből csak akkor fogok kijutni, ha jelentkezem a jogra, vagy nem tudom. vagy ha megkérdezem a pszichológust, mit csináljak.

Ilyen megjegyzéseket pedig, hogy most már hivatalosan is tudok járni, és nem törött a lábam, bizonyítottan, kár volt tenni, ugyanis, ahogy mondani szokás Isten nem ver bottal, olyan tempóban tudok csak járni, mint egy átlag 90 éves, a kondícióm is olyan, elmegyek az egyetemre és már hullafáradt vagyok, vagy hasonló.

Helló,Budapest.

Itt vagyok újra. Hiányoztál.

Én úgy vártam ezt egyébként, hogy újra tudjak járni, és végre mehessek, és egyáltalán, helló szabadság, de most meg már inkább csak főleg szorongok, mint hogy feldobott legyek. És nem azért, mert most a könyvkupac tetején a bokaszorító van a teáscsésze helyett, vagy mert olyan régen nem jártam Pesten, hogy nem emlékeztem hirtelen, hogy néz ki a metrómegálló a Deákon.

Ma voltunk a klinikán,az orvos is szinte meglepődött, majd gratulált, hogy meggyógyult a lábam, szóval, igen, kijelenthetem, hogy a törött bokám hivatalosan is nem törött. Meg még azt is mondta, hogy nohát, egészségedre, és ekkor szerettem volna pofán vágni, de egy jól nevelt lány nem hogy nem tesz, vagy ír meg ilyet, még csak nem is gondol ilyesmire. De ha már úgy is megszegtem a szabályokat, megmondom, hogy akkor is pofán vágtam volna,amikor megkérdezte, hogy dagad-e még a bokám, és akkor hopp előtűnt az övé az asztal mögül, és kb olyan vastag volt, mint a csuklóm. Ehhez képest már persze, hogy elégtétel volt, amikor megjegyezték, hogy egyenletes a járásom, aztán meg kitántorgott utánam a klinikáról a férfi aki előttem volt, olyan sántán, hogy elképesztő. Igen, a férfi, aki vagy 10 percig társalgott arról, hogy hogy megy majd valami futásra a hétvégén, ami ott az árvízi emlékműnél, meg az Aradi téren fog elhaladni, aztán még csacsogott is a doktorbácsival, az asszisztensek meg nevetgéltek,mint valami idióta szerelmes tinédzserek. Kíváncsi lennék kinek kivel van viszonya ezen a retkes klinikán,ahol mindenki tegez mindenkit, az adjunktustól a beteghordóig úgy szólnak egymásnak oda, hogy hé, bizonyos orvosok mindig bizonyos ápolónőkkel paktálnak mennek sebet kötni,amikor meg a betegnek szót ejtenek bárkiről, akinek a neve előtt ott van, hogy DR, vagy akárcsak egy rezidens is, egyből az atyaúristen lesz az a valaki, az emberi faj csodája, akinek a talpát is csak komoly gondolkodási idő után szabad megcsókolni. Még egy ilyen hierarchia centrikus helyzetet nem láttam, mint ez, komolyan mondom,amikor az atyaúristen doktorbácsik alázatos hangnemre váltanak, csak mert ez a másik bácsi a klinika vezetője. Nem azt akarom mondani, hogy a hierarchia felesleges dolog, mert biztosan nem, és azt sem, hogy a tisztelet szükségtelen, mert persze, hogy nem, csak ettől még nem értem, hogy miért használja ki mindenki a hatalmát az első adandó alkalommal, főleg ha az nagyon kicsi, nagyon hirtelen. (milyen jó, hogy ez az egész bekezdés áll vagy 3 mondatból,így akarok én valaha is írni bármit is.)

(p.s.:És még azt is akartam mondani, hogy mindig teljesen meghatódom,amikor egy új/ismeretlen olvasó kommentál meg emilezik, szóval dánkesőn. tehát tegyetek így, mert az jó, én boldog leszek,meg akkor barátkozhatunk is,meg minden.)

mióta van ez a pöttyös nyereményjáték még jobban túrórudi függő vagyok.

on an other note, az új táskám két részletét meg kellett mutatnom, olyan szép:

(erre a bejegyzésre értelemszerűen csak a nyilvánvaló materializmusom lehet a mentség,tudom)

[Igen csak megkésve ugyan, de azért csak háborogtam egy sort ezen az új felsőoktatási törvényen, annyira abszurd. Az okosok tényleg azt hiszik, hogy majd az az akárhányszor 300ezer amit ki kellene fizetni tandíjra, ha a végzett nebuló úgy dönt, hogy mégiscsak külföldre kíván költözni, majd vissza tart bárkit is? Komolyan? Mármint a külföldre költözésnek az alap koncepciója, legalábbis idáig, az volt, hogy akkor az ember egy új, jobb életet kezd, sok pénzzel, meg amivel akar (kivéve, ha az egyén a családom egyik tagja, de ez egy másik kérdéskör), akkor hogy okozna gondot az átlag, feltehetően jól képzett, egyénnek visszafizetni ezt a "kis" pénzt?
 Egyszerűen nem értem, hogy valakinek, akinek phd-ja van, meg 213(!!!) publikációja, hogy nem jutott ez eszébe, hiszen ez annyira egyszerű, hát még a magam fajta egyszerű elméjűnek is ez a második gondolata. Az érmének nyilván nem csak ez az egy oldala van, hanem több másik is, de jobb ha ez a bejegyzés nem fullad valami mondvacsinált politizálásba, főleg, hogy bizonyára sokkal kevésbé vagyok kompetens a témában, mint bárki, aki ezt valaha is elolvassa. (Csak még azért hadd hívjam fel a figyelmet, erre a 213 publikációra. Értem én, nem egy frissdiplomás valakiről beszélünk, hanem egy nőről aki inkább a nagymamámmal egykorú, de 213 kicsit sok, nem? Nem tudom, néha az az érzésem, hogy ez a plagizálás biznisz valami fura igazságérzetet keltett itt mindenkiben,ami nem vagyok benne biztos, hogy szükséges, vagy legalábbis annyira, mint amennyire mindenki hiszi, de szerintem erre a 213 önálló gondolatra is vethetnének egy pillantást.)
Hát egyébként már majdnem kinevettem ezt a lányt a vonaton, aki éppen Ferihegynél szállt le a vonatról, mint mindenki más, kicsit is jól szituáltnak tűnő ember, de tulajdonképpen ezek után már nem is annyira, hogy a középiskolásoknak kötelező lenne 3(!) nyelv, természettudományos tárgyból brillírozni (érettségi, ha jól értem?) meg mindenféle emelt szintű mi szem-szájnak ingere. Vagy lehet, hogy én vagyok csökkent/megváltozott munkaképességű, de nekem ez, hogy én még mindamellett az emelt töri, és igen csak nem középszintű magyar, plusz a heti 7 angol  mellé oda rakott volna még egy nyelvet a német mellé, és még egy biológiát vagy földrajzot, úgy, hogy azt még komolyan is kelljen venni, hát, nem tudom mit csináltam volna. Az übermájer Apáczaiban biztos megcsinálják az ifjak, de egy vidéki gimnáziumban, vagy bármilyen gimnáziumban ami mondjuk még nem is rossz, sőt kifejezetten a jobbak közé sorolható, sikerül úgy leérettségizni, hogy a gyerek nem tud rendesen még angolul sem, nos akkor nem  tudom, hogy ez mennyire realisztikus cél.
A lány, akit az előbb említettem, pedig Hollywoodba igyekezett, nem máshová, és tudjátok mit, kicsit meg is értem, Lugosi barátunk is megcsinálta a szerencséjét, igaz, hogy olyan helyeken említődik, mint a Vampire diaries, és Bella Lugóózi lesz belőle (insert American accent here) de hát, próbálkozni lehet, kérem szépen. (Egyébként először mikor meghallottam, azt hittem, rosszul hallok, de beszélgető partnere is, nem csak én, ő legalább nem futamodik meg.,kac.) ]

It's a terrible love and I'm walking with spiders

nem szeretem, hogy a fél családom lelép Európából holnap, ki tudja mennyi időre. sigh.

még szerencse, hogy nem amputálni fogják a lábamat kedden, ugyanis sikerült a beutalóra bal láb helyett jobbat írniuk. (hogy az orvos ezt hogy nem vette észre számomra teljesen érthetetlen)

hát mi lesz veled Magyarország, ha ezt tényleg bevezetik?

mikor választani kell, mintha mindig elfelejteném, mit akarok. akartam

napi vinnyogás, vol. 617, én szóltam.

most így a szakdolgozat írása közben, főleg hogy a jövő héten kell odaadnom a konzulensemnek, és még hiányzik vagy 8 oldal, és még hiányzik szinte a teljes kvantitatív rész (logisztikus regresszió, menj a... na igen, oda.) és nem is tudom, mit csináljak így hirtelen, hogyha nem adja meg a jegyemet, akkor az egész jövő év elbaszódik azzal, hogy vizsgázhatok még akkor, meg védhetek meg anyám kínja, és sehol nem leszek, én megszabadult ettől az egésztől meg végképp nem.
na de nem is ezt akartam mondani; hanem, hogy ebben a nagy sietségben (kac, kit ámítok én ezzel?) mindig elkezdek nézelődni facebookon is, és felfedezem, hogy akiről azt hittem, hogy lehet vagy 16 már első éves az egyetemen vagy hasonló, és akkor rájövök, hogy igen, jesszus hát tényleg felnövünk, felnőttünk, akkor is, ha a kórházban mindenki kislánynak szólít, akkor is vége, befejeztem majdnem az egyetemet, vagy legalábbis az első részét.
és mintha alig láttam volna valamit, alig láttam a világot, alig hallottam okos dolgokat, alig vagyok valaki. valami. és hogy nincs semmi. nincs amiért felkeljek és amiért ott legyen a vigyor az arcomon, hogy tudom mit csinálok, hogy miért éjszakázok és miért dolgozom ki a belem, de így, így csak esz a bűntudat, mert nem csinálok semmit, persze, hogy nem csinálok, mert nem tudom mit kellene, sokszor olyan érzésem van, mintha elpazaroltam volna ezt az időt itt mind, nem volt pazarlás persze, de soha nem volt olyan érzésem, hogy itt kell lennem, és még mások már webdesignerek lesznek és vegetálok, és butának érzem magam, meg bűntudatom van, hogy áltudomány szociológia, amiről az emberek nem is tudják, hogy mi az, vagy ha mégis, akkor nem tartják egy szükséges dolognak, és nekem egyre inkább olyan érzésem van, hogy ez tényleg csak valami intelligens klisékre tanított.
a legborzasztóbb pedig tudod, hogy az összes mesterszak amire jelentkeztem ehhez hasonló, és ha tényleg inkább elutaznék külföldre és ott jelentkeznék antropológiára, akkor talán ott is ez lenne, mindenféle spss fájlok meg regressziók meg adatelemzés, aztán még sokszor eszembe jut az is, hogy miért nem mentem jogra, milyen lenne, ha most jogásznak készülnék, mi lenne ha mégis elmennék jogra, lennék vagy 30 mire befejezem, és nem is tudom, hogy én olyan sikeréhes ambíciózus vagyok-e mint a jogászpalánták, de talán titkon tényleg rémesen vágyom valamiféle presztízsre, ha másért nem, hogy megmutassam, hogy megcsináltam.

na most már csak egy pólóra kell szert tennem, amire valami olyasmi van írva, hogy crippled is sexy, etsyn biztos árulják.

A szociológusok (...) hisznek olyan varázsigékben, mint hogy 'A válaszadás névtelen és önkéntes, az adatokat csak aggregált formában hozzuk nyilvánosságra.'

bahh.

Egyre kisebbek és rövidebbek lettek a lábaim, és minden olyan fekete, meg légüres volt, nem is tudom, aztán megjelent a doktorbácsi, lebegett a köpenye, mint valami szárny, és csóválta a mutatóujját, mint aki éppen fenyíteni készül, meg aztán magyarázott is valamit, nem emlékszem mi volt pontosan, csak arra hogy rossz volt, de akkor felébredtem.

Mikor fogok már ettől megszabadulni, anya szerint túl sokat foglalkozom a lábammal, ja igen, megnézném én, hogy te mivel foglalkoznál,ha két hónapja nem tudnál járni, nem hogy rendesen, sehogy sem, és egész nap itt lennél kibaszott egyedül, és féléjszakás kalandod is csak a településkutatás könyv mentális térképezés fejezetével lenne. Mi a franc. Szabadulni akarok már ettől az egésztől, hogy itthon lenni, szakdolgozat, nem tudok lemenni a lépcsőn, nem tudok kimenni amikor jön a postás, nem tudok levenni egy üveget a spájz polcáról mert nem tudok lábujjhegyre állni, nem kapcsolja be senki az elszívót, nem tudom minek a hipermondern konyha ha nem is használjuk, nem is működik, hogy is felejthettem el. És egyre többször nem tudom mit kezdjek magammal, nem tudok szembenézni ezzel az egésszel, magammal, meg az állítólagos problémáimmal, amik úgy teszek mintha nem is lennének, mert az ágyamból úgy sem tudom megjavítani egyiket sem, mert ahhoz talán magamat kéne megjavítanom,  tudom, tudom, mostanra megtanulhattam volna konfliktuskezelni, szembenézni magammal, az emberekkel, vagy egyáltalán csak a szemébe nézni valakinek, hogy ilyen egyszerű dologra sem vagyok képes. 

Mindig eszembe jut Kasia is, és amikor azt mondta, hogy én mindent úgy eltávolítok magamtól, és külső pozícióból figyelek, én próbálom magam külső pozícióból szemlélni, ha másra nem, kezdetleges önkritikának biztos megteszi, de egyre csak megijedek magamtól, az egy dolog, hogy rendszeresen nem vagyok őszinte magammal, nem tudok őszinte lenni, nem tudok semmit kimondani, magamnak se, igazán személyes dolgokat, hogy mit akarok, meg mit gondolok erről vagy arról, és hogy mi hiányzik, csak olyan dolgok hiányoznak, amikről nem is képzeltem, és rettegek hogy ez már nem is én vagyok, vagy mi van ha én tényleg ilyen vagyok, lehet, hogy rossz vagyok, de ki vagyok én, hogy egyáltalán megmondjam, hogy mi a rossz,

Mintha rajtam kívül mindenki annyira tudná mit csinál.

persze, hogy nem lenne teljes senkinek az élete még egy rakás nyári már-már igencsak klisé kategóriába tartozó turista fotó nélkül. ez itt Hiiumaa, mi más a semmi közepe vagy 100 méterre valami tiltott szovjet katonai bázistól.

jó öreg Helsinkink, ennél vacakabb kompozíciót kesresve se találhattam volna, és a borús eget is fekete fehérrel kellett álcázni, de ettől még kedves emlék. a katedrálisban addig ültünk, hogy egyszer el is aludtam.

kődobáló Simone, aki fiú lány névvel, de megteheti mert olasz, és amúgy is, betegre ettük magunkat szamócával az erdőben, akkor meg mit számít kinek mi a neve.

helló '80-as évek képeslapipara. jó volt a vurstli ebben a fogadóban.


p.s.:hát mi az már, hogy a flickr vagy aztán a blogger tisztára megváltoztatja a fotóim színét? lightroomban minden sokkal jobb volt, ígérem.

a teljesség igénye nélkül ki merem jelenteni, hogy nem kell attól tartanunk, hogy ebből a blogból is valami unalmas stílusblog lesz(különben rendszeresen hülyének érzem magam, mert nem hatnak meg a dizájnerek, vannak akiket csodálok persze, mint mondjuk a márkcica jacobs retiküljeit, lagerfeld zseniális,meg vivienne westwood is tán megéri a pénzét, end of rant.) de azért mégis meg kell jegyezzem, tekintve, hogy ma még egyszer sem említettem meg a lábam (hello fetisiszta blog?), hogy ez a láb, a törött, immáron csak műtött úgy értem, eléggé újraértelmezi az ember cipőit is, szert tettem egy ilyenre ebayen,nem pont ilyen színben, de egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne osszam meg ezt a képet,csak mert ez volt a legízlésesebb amire ráleltem, mert na pont ennyire leszek szekszi benne (kac) és szegény gazdag japánoknak valami 53 ezerbe kerül(wtf?).na jó, majd azt képzelem, hogy ilyen barnák, meg szexik a lábaim amikor rajtam van, az sem számít, hogy az egyetlen barnaság ami a lábamon van, azt Indiában szedtem fel decemberben , az sem számít, hogy úgy fogok kinézni mint egy könyvtáros, és vagy ennyire leszek mutatós. nem tudok dönteni, hogy tényleg ronda, mint ahogy a józan ész diktálná, vagy valójában nem is ronda, nekem meg minimum részleges ízlésficamom van.
na de zokni emberek, zokni? legyetek már eszeteken? miben nem fogadnék, hogy ez Floridában készült, vagy anyám volt. bocs anya.

minden jó, ha a vége jó, tegnap azt mondta a konzulensem, hogy jól kezd összeállni a dolgozatom, meg hogy ha nem baszok el* semmit, még csillagos ötös is lehet.


*jesszus, ilyen alpárit tényleg leírtam.

a jövő héten most már tényleg semmi de semmi indokom nem lesz, hogy miért nem menjek iskolába.
ezzel együtt inkább szeretnék kitörölni mindent az életemből és újra kezdeni. igen, úgy mint a friss, üres postafiókot megválaszolatlan levelek, és kellemetlen üzenetek elmentett piszkozatai nélkül.

Balaton,hiányzol. [tavaly nyár, Lelle és Fonyód közt]

a konzulensem meg odaadta a haverja könyvét,hogy olvassak már valami eredeti szöveget is, meg hogy végre őt is hivatkozza már le valaki.


(kac)

ez a blog ha másra nem is, arra biztosan jó, hogy rájöjjek, hogy nem csak itt nem vagyok mindig őszinte, de ugyan úgy magamnak, még magamnak sem vallok be dolgokat. mintha egy részem kiszorulna belém a blog és közém a liftaknába,blah


amúgy gondolkodtam azon, hogy ezek a virágos hipercicamica hátterek az annyira szar hogy az már jó kategóriába tartoznak, tényleg undorítóak, hogy valójában rettenetesen jók, nem tudok dönteni, de élni sem nélküle:D

már csak két hét van a határidőig, és a dolgozat alig halad. 15 oldal van kész, de ebből vagy másfél az irodalomjegyzék, és ma pont fele annyit haladtam mint amennyit akartam. nyílván a másik fél időt azzal töltöttem, hogy az ablakon bámultam ki, meg az interneten néztem mindenféle hülyeséget, és aludni sem tudok, mert ideges vagyok, hogy nem halad, ugyanakkor 1 oldal után belefáradok és elegem lesz, és nem tudom mi van velem, hogy semmi iránt nem tudok lelkesülni, unott vagyok, ténfergek fél napig mire elkezdek bármit is csinálni. a ténferegről meg az jut eszembe, hogy még mindig nem tudok járni rendesen, nem fáj már igazán, ha a külső lábélemre állok,és meg tudok tenni vagy 3 lépést, viszont sántán, rettenetesen sántán,amitől mindig kétségbeesek, és visítani szeretnék, visítani a doktorbácsira, aki mindig makulátlanul modoros,jónapotkívánok az anyádba, visítani anyámra mert mindig csak azt bírja kérdezni, hogy hogy jársz?ugye nem állsz rá?nem állok rá basszameg, nem mert nem is tudok járni, emlékszel? na de már csak egy hét, és akkor élesben sántíthatok, muhaha.
nem tudom, miért haragszom a lábra, miért haragszom a klinikára, és mindenkire,aki tűsarkúban topog, de talán ez már nem is csak harag, inkább hibáztatás, meg nem is értem, meg igazán szeretném mindenkitől aki remek okosnak hangzó és használhatatlan tanácsokat ad arról, hogy hogy lépjek és mit csináljak a lábammal, hogy neked volt már törött lábad? nem? igen? jó, akkor talán ezt be is fejezhetjük.


we run for our lives

egy nevetségesen hosszú bookchallenge, mi más


Your 10 favorite books of all time.(nem fontossági sorrendben) a lét elviselhetetlen könnyűsége, bűn és bűnhődés, láthatatlan, 11 perc, vágy és vezeklés, együtt lehetnénk,nevetséges szerelmek,anne frank naplója, great gatsby, a kalstrom titka, de amúgy nyílván csomót elfelejtettem

Your 5 least favorite books of all time. nem is tudom, amik igazán nem tetszenek, azokat nem olvasom el, de a kőszívű ember fiai nem kifejezetten hatott meg, az a klisé vámpíros lektűr amit pár éve olvastam (evermore?)sztálin tehenei

Your favorite characters and which books they’re from. raszkolnyikov, a bűn és bűnhődésből
a főszereplő,abban a könyvben, hogy megérkezés


Characters you hate and which books they’re from. az őrmester(őrmester? vagy milyen katonai személy,nem vagyok benne biztos) a macskajátékból

If you were stranded on a desert island, what five books would you take with you? Include one reason for each.bűn és bűnhődés, a bibliát, mert még soha nem olvastam, és az a képzetem, hogy ez az általános műveltéghez tartozik, pi élete, a sziget (Alex Garland)


The best book you’ve read in the last year. láthatatlan

The worst book you’ve read in the last year. slap

Your favorite quotes from books.

Your favorite quotes about books.

Name five absolutely great film adaptations of books. egyedül nem megy; együtt lehetnénk, bbc büszkeség és balítélet, vizet az elefántnak, lolita

Name three absolutely awful film adaptations of books.egri csillagok, pippa lee négy élete, vitatott lehet még a twilight és folytatásai, valamint a Harry Potter is megkockáztatom jobb könyvben

Your favorite authors. Paul Auster, Kundera, Armistead Maupin, de igazából a legtöbb szerzőtől csak egy-két könyvet olvasok el, így nem tudom megállapítani

Your favorite book from childhood Tüskevár, HP, így írtok ti

A book you regret not having read sooner great gatsby

A book you haven’t read but is on your “will read” list. lady chatterley szeretője, feminine mystique

A book you haven’t read and have no intention of ever reading Da Vinci kód

A book you want to like, but can’t get into for whatever reason. Why can’t you get into it? órák, sztálin tehenei, tisztogatás, mindhárom olyan szomorkás, a sztálin tehenei különösen rideg

A book that you think is highly overrated. slap, mintha külföldön a csapból is ez folyna, de könyörgöm, mintha a pofonon kívül alig menne valami érdemleges.

A book that you think is woefully underrated the Radleys, a kutya különös esete az éjszakában

The environment you most enjoy reading in éjjel az ágyamban

The most disturbing book you’ve ever read csak ha te is akarod

A book you once loved, but don’t anymore. What changed? ugh nem is tudom. twilight és folytatásai

A book you once hated, but now love. What changed? Houllebecq elemi részecskék, most nem a hatoson próbáltam meg elolvasni

Your favorite series villette, bár az nem is tudom, hogy sorozatnak mondható-e

The nerdiest book you’ve ever read. Karinthy gyermekkori naplók, voltam vagy 11

Your favorite type of nonfiction book útikönyv. de nyílván szeretem a társadalomtudomány témájú könyveket

Your favorite genre

The first book you can remember reading on your own tüskevár vagy téli berek, nem vagyok benne biztos

An author you wish was more well-known ethan canin

The book you’re reading right now. druon elátkozott királyok második része, meg a quo vadist ha a nappaliban vagyok(:D)

esténként szentimentális vagyok, reggelenként meg céltalan.
patetikus pedig, mint mindig.

ütemtervet készítek a szakdolgozathoz. ha már dolgozat nincs, legalább ez legyen.

nem is értem mit aggódom azon, hogy ma is haladt a szakdolgozat vagy 15 sort, facebookon úgy is schmittelhetek magamnak egy phd-t.

(egyébként ezt a remek szolgáltatást most fedeztem fel, habár nagyon kétségbeesettnek kell lenni ahhoz, hogy valaki ennyi pénzt kifizessen azért, hogy valaki megírja egy dolgozatát. ezóta Cambridge-be akarok járni, amúgy.)

azon gondolkodom, hogy mi van akkor ha engem most megrázna az áram mondjuk, merthogy nekem mostantól van egy fémdarab(platina?) a bal bokámban(ezt nyilván mindenki tudni akarta,hha.)mármint, ez akkor most vezeti az áramot? (tudom, hogy a szövetek vezetik az áramot, de ez befolyások valamit?)
ez a fémdarab amúgy azért is jó, mert ha megnyomom a bokám bal oldalát akkor nem érzek semmit, mintha a bőr is olyan idegen lenne.

600

úgy vélem, igazi szociológus epic fail, hogy a szakdolgozatom írása közben gugliznom kell azt, hogy cigánytelep, ahhoz, hogy tudjam, hogy néz ki egy cigány telep.
félreértés ne essék, nem a szociális munkás létemet keresem, csak most így elcsodálkoztam magamon, meg mindenen.

ez volt a 600. amúgy, hurrá.

meg még az is van, hogy van ez a jósnő akihez a legjobb barátnőm szokott járni, amit én ugyan egy hangyányi szkepticizmussal szemlélek, de azért persze kíváncsian hallgatom mi történt ott. persze anyámnak is kellett időpontot kérnie, de csak májusra tudott adni,
és akkor anya most végső kétségbeesésében keresett egy másik jóst, aki mindenféle jót mondott, mint hogy a nagynénire micsoda jó dolgok várnak Kanadában, pénzügyi biztonság, amit akartok, meg rám is mi minden szép és jó, és én egyfolytában azon gondolkodom, hogy mi van ha teljes hazugság ez az egész, csak hogy a szerencsétlen delikvenseket megnyugtassa afelől, hogy még nincs teljes tévúton az életük, de nem tudom, hogy engem az ilyesmi megmenthet-e bármitől is, mert talán az egész csak egy bukott dolog.
és aztán még azon is gondolkodom, hogy mi van ha az orvosok csak azért műtötték meg a lábam mert a szüleim lefizették őket, ahogy az összes többi jópolgár is teszi ebben az elcseszett országban, és erre gondolni annyira szomorú, bár persze biztos nem, de ha mégis.

Hiiumaa

(Észtország, üres tengerpart, naplemente, mini medúzák, az ép láb amit akartok.)


egyébként én egészen idáig azt hittem, hogy ma szerda van, na de azért elmondom, hogy kedden voltunk a klinikán, és vártunk vagy két órát a doktorbácsira, na de aztán ott volt a Jolika néni is, aki a szobatársam volt (bahaha, nekem ilyenekre is volt időm ott) és szörnyülködtünk egy sort azon, hogy kihúzták a kezéből a drótot, majd irigykedtem is egy sort titkon, hogy ő már túl van rajta, és neki mennyire kevéssé látszik a heg, bezzeg nekem egy 10 centis piros vonal van a bokámon, de az ilyet még Lara Croft is a szexepiljének merné csak hívni,
na de ekkor megérkezett a doktorbácsi, és hatásvadász köpenysuhogás amit akartok, na meg a kedves jónapotkivánok, és akkor az volt írva a röntgenes papíromra, hogy a beépülés majdnem teljes, és akkor 3 hét múlva már járhatok is. közben szorgalmasan szedem a kálciumot, amitől ugyan fényes csirkeporcaim nem lesznek, de legalább lesz porcom, meg el tudok menni majd a hűtőhöz, bár ez nem olyan jó hír minden szempontból.

(ez itt Tenerife, tudom tudom, retusálni kellett volna a képet, a felhőket mindenhogy szeretem)

csak hogy demonstráljam,mennyire unatkozom, és milyen felszínes vagyok,mint mindig.

DAY 1. What is your favorite fashion style to wear? valami blúz ami lehetőleg elég bő ahhoz, hogy ne látszódjon ha sokat ettem reggelire, és mindenféle ékszer amiket Ázsiában vásároltam

DAY 2. Who is your fashion role model? nem tudom, nem figyelem igazán, hogy mit vesznek fel a gazdagok és híresek, inkább ez

DAY 3. What do you always have on you/wear? négy fonott karkötő

. What are your favorite jeans, sunglasses, and heels? ilyen ilyen magassarkúm nincs rendes, vagyis van, de nem igazán magassarkú, és fekete lakk az orra

DAY 5. What is your favorite store? nem is tudom, olyan rég nem voltam vásárolni. (de persze a h&m-et és a sprinfieldet ki utasítaná vissza)online ez után csorgatom a nyálam túl sokat

DAY 6. Favorite fabric? pamut

DAY 7. Favorite model? Freja Erichssen, a hajáért

DAY 8. If you had $5,000 to spend on any fashion-related items, what would you spend it on? valami cipő, lehetőleg olyan amit fel is tudok venni

DAY 9. Heels or flats? persze, hogy lapos

DAY 10. What purse do you use? egy barnát,amit a bolhapiacon vettem, nem olyan ronda, mint amilyennek hangzik, szép bőr, és belefér egy könyv,meg egy víz

DAY 11. Is fashion in your blood/genes? nem hiszem

DAY 12. Favorite lipstick and parfume? van egy piros rúzsom,ami életemben kétszer volt rajtam,és a cliniquenél vetttem ha jól emlékszem, gondolom az, parfüm meg ez a par amour

DAY 13. Which current celebrity’s style do you admire most? nem tudom

DAY 14. What matters most to you in an outfit? melegen tart és nincs muffin alakú felsőtestem,akkor minden jó

DAY 15. If you had the chance to start a fashion house, what would you call it and what would it sell? nem tudom mi lenne a neve, de sok kötött pulcsit meg sálat, meg olyan dolgokat amiket Ázsiából és

Afrikából importálnék, hogy támogassam az ottani néniket,meg a családot

helló tavasz,

ma van a tavasz első napja, és én túl élénken emlékszem arra, a nyári estére amikor a-val botorkáltunk haza éjjel a Dobozból, és akkor én sírni kezdtem, egyre csak sírni, meg volt még mindenféle legjobb baráti dráma, olyan dolgok amikről szeretem azt hinni, hogy nem is létzenek, olyan problémák, amik a napok többségén nem is léteznek, csak amikor már nem tudok mit kezdeni se magammal,sem az életemmel, és hogy annyi kimondatlan dolog van, annyi kimondatlan gondolat és pillanat, hogy az már túl sok lesz, és nem tudom hova tenni, nem tudok mit tenni, csak szomorúnak lenni, és várom, hogy elmúljon.
elmúljon az érzés, hogy én nem tudok az emberek szemébe nézni, mintha valahogy fizikailag képtelen lennék az emberek szemébe nézni, mintha az, hogy valakinek a szemébe nézek valahogy kitörölne a fejemből mindent, de nem csak a fejemből, a lelkemből is, és mintha minden olyan üressé és védtelenné válna, én is, a világ is, és akkor nem tudok mit mondani, nem tudok mire gondolni, csak arra, hogy milyen a szem amit nézek, és mintha mindenki csak a szemem keresné, a sajnálkozó emberek az egyetemen és az utcán és a klinikán, a boltos néni, a velem szemben ülő a villamoson és az egyetemen, a tanárnénik és tanárbácsik, a doktorbácsi, aki mintha mindig borzasztóan nyomatékosítani akarná amit mond azzal hogy zavaróan az arcomba bámul, de nem teszek megjegyzéseket arra, hogy mi idegesít,mert mindig mindenki azt mondja, hogy engem minden idegesít, pedig nem, nem kifejezetten, csak ha a privát szférámat készül valaki megsérteni ilyen módon és az a baj, hogy ez viszonylag gyakran van és nem is tudom mit csináljak már

hát azért gondoltam elmondom,hogy a legnagyobb esemény az életemben az, hogy holnap megyünk a kórházba, és akkor majd remélhetőleg adnak egy járógipszet és mondják, hogy elkezdhetek járni, akár, vagy nem adnak járógipszet, és akkor anya vesz nekem egy bokoamerevítőt, minden jó lesz, magassarkúamitakartok, és akkor egyszer csak belátható időn belül mégis fogok tudni járni. különben nem tudom, hogy miért aggaszt ez az egész, azon túl, hogy a félév közepe van és én még nem voltam iskolában csak egyszer, mintha az egész újra játszódna az ember fejében azzal, hogy oda visszamegy, és újra a sok doktorbácsi meg az arrogáns nővérek, hogy emlékeztessék arra, hogy a lábam igen, tényleg el volt törve.

folyt. köv holnap, ahogy az már lenni szokott.

ilyet akarok, most rögtön.
(évzilliókkal ezelőtt, Svájc felett)

azt mondják, jobb ha az ember nem tesz semmi olyat az internetre amit nem akarja, hogy az anyja is tudjon, hát, én most zavaromban nem is tudom mit mondjak, kárpótlásul itt egy kép(amin amúgy tökéletesen semmi nincs, csak a Balaton, nehogy már szó érje a ház elejét

)

hiányoztok kék egek, kék vizek

meg amikor azt hiszem, hogy a szomszéd kutyája ugat, pedig csak a gyomrom korgott.
ne is kérdezd.

én inkább kidobnám az ablakon az elmúlt 3 évet, helló,kezdjük újra.

na jó, vagy 10 embert meg az utazásokat leszámítva.

ó amikor elfelejtem, hogy a bal lábam el van törve.

na de szakdolgozat, írd már meg magad.

csak futni szeretnék, csak futni, el innen, vagy bárhova.
a talpam már háromszor lehámlott, mi tarthatna vissza.

mintha elfogytak volna a szavak.
na jó, nem, ez persze, hogy nem igaz, a gondolatok sosem fogynak el, és így talán a szavak sem.*
csak hát nem történik semmi, ezért szorongok, mert most aztán már tényleg csak azt írhatom, amit gondolok, esélyem sincs mindenféle sztorizgatásra. de ugyanakkor írni is akkor, így hát tessék.
amúgy ma megtudtam, hogy a lábam tulajdonképpen már nincs is eltörve, és a szurit is csak egészen kevés napig kell kapnom(milyen fura lesz, amikor majd nem jön a szüleim saját bejáratú doktorbácsija,kac) és remélhetőleg egyszer minden jó lesz, már majdnem tavasz van, és reggel mindig napsütéses nyitott ablaknál reggelizhetem a lazackrémes kiflit és az jó.
ettől függetlenül újra és újra lejátszódik bennem a baleset, és amikor meglátok embereket magassarkúban még a gondolatra is összerándul a lábam, hogy szegény, milyen könnyen kitörhetné a bokáját, és akkor még az is, hogy ezután mindig így lesz, ennyi az egész, huss és reccs és akkor el is tört az ember lába? és mindig vizionálom, hogy a járda minden szegletében csúszós részek gödröcskék lesnek rám amiben kitörhetem majd a lábam, és mi van ha ki is fogom, és egyáltalán, vajon hányszor törhet el az ember lába anélkül, hogy végleg tönkre legyen? meg lejátszódik bennem a doktorbácsik arca, a dilettáns buta bajsza,meg a nem dilettáns félelmetes sötét szeme, és amikor kiabált, biztos mert nem mehetett haza a feleségéhez, fene a gonosz fejemet meg a sötét szeme és az arrogáns nővérek és hogy mindenkinek szabad visszaszólni, csak nekem nem, mindent pakoljunk el a szekrényről jó, és akkor felébredek, és cső lóg a lábamból is és a kezemből is, és a lábam nem érzi, hogy ki volt csavarodva vagy 2 órán át és hogy arrébb rakták, és az idegesítő rokkantnyugdíjas nénik, csak mehetnék már haza és ki innen,
csak mehetnék már, mehetnék akár hova, csak egy kicsit, csak tudnék már menni, elég már ebből, levegőt szeretnék és napsütést, és csak ilyen egészen egyszerű dolgokra vágyom, minthogy elsétálni a Deákra, és a könyvesboltba az Andrássyn, és a villamosra, és a sarki boltba almát meg nápolyit venni reggelire és az uszodához, és hogy gonosz vigyorral azt mondhassam a szomszédasszonynak, hogy igen a szeretőmhöz megyek, vagy valami hasonlót,
jut is eszembe, ha nagy leszek és Edinburghba költözöm, jólszituált középkorú szeretőm lesz, aki majd szép bicikliket vehet nekem,lehetőleg ilyet és akkor minden jó lesz, egészen addig amíg rájövök, mi a francot csinálok én.
legyetek jók,addig is.


ps.:a képen látható nyarat most kérem azonnal, bár mondjuk ez a tavalyi, az ideit még sajnos nem volt alakalom lefotózni.


*tudom, perszehogy, hogy a szó és a gondolat nem kifejezetten ugyan az, sőt.

meg aztán elkezdtem írni a szakdolgozatom elméleti kereteit,-ja igen, azt amit már minden normális ember megírt decemberben, ha nem hamarabb- de ilyen apró konceptuális problémáim akadnak, mint mondjuk definiálni, mi az, hogy elit, mikor erről szól az egész dolgozat majd, vagy legalábbis benne van ez a szó a címében, így talán viszonylag fontosnak titulálható. a dolog amúgy már olyan szintre jutott, hogy nem csak hogy van félkész konceptció arról, hogy a szempontok hogy következnek majd egymás után, de az irodalmakból random mondatok eszembe jutnak, és akkor kellemetlen kényszert érzek, hogy éjjek kettőkor a 9865. Borgias rész közben elaludva, majd felriadva, elkezdjem keresni, hogy melyik cikkben volt ez és melyik szemponthoz kellene hozzáfűzni, nem panaszkodom tovább, legyen annyi elég, hogy még 3 hétig szinte biztosan nem tudok járni=iskolába menni, ennek ellenére kezd stresszelni a dolog, mit hazudjak.
mindegy, kárpótlásul ízléstelen zenékkel kárpótolom magam youtuberól,amiket c kategóriás klubokban hall az ember, és amiket inkább nem linkelet ide, túlságosan rontanák a jó hírem.
A Borgiasról* meg az jut eszembe, hogy ez a legújabb szórakozásom, (meg gondolom a középkorban játszódó könyvek,muhaha) eléggé szórakoztat, szekszi akcentusokra lelhet a néző időnként, bár az eye candy faktora viszonylag alacsony, ha csak nem papokra és közékorú vagy inkább idősödő férfiakra bukik az ember, mondjuk az ifjú bíboros már-már szemrevaló, csak ne lenne az az undorító világos lila holmi rajta időnként, ahh, de várjunk csak civilben meg eléggé kiábrándító, illúziórombolás ez a javából.

*amúgy esélyes, hogy ennek köszönhetően álmodtam azt, hogy egy rakás templomos lovag közt voltam(a XV. században voltak még egyáltalán templomosok?),-az egyetlen lány, de ez nem tűnt fel, amúgy- és mindannyian elkezdték megölni egymást, majd hirtelen egy tornacsarnokban lettünk, ahol Asterix és Obelix méretarányú férfiak kezdték öldökleni egymást kevés sikerrel, majd megérkezett a doktorbácsi fejű főfő akarki, és akkor ő megölte mindkettőt, úgy hogy megfogta a lábukat (wtf?), majd odajött hozzám, és kedveskésen megkérdezte, hogy van az adrikánk? ugye, hogy tudod most te következel?
aztán itt felébredtem, szóval még nem tudok beszámolni arról,hogy milyen meghalni, ha valaki ezt akarta volna kérdezni.

a tegnapi(bár lényegében mai) igen mélyenszántó bejegyzésem után következzen most egy újabb, melyben büszkén bejelentem, hogy a lábamon már nem kifejezetten van kötés, hanem csak ilyen menő gigahosszú ragtapasz, és, hogy a bokám már majdnem visszanyerte eredeti méretét (karcsúságát,kac) de legalábbis nem kétszer akkora mint a másik.
milyen kár, hogy ettől függetlenül megmozdítani is alig merem.

ma idejött a Péterke, a nagynéni és a nagymama, és aztán szkájpoltunk e-vel, és megmutattam neki a körömlakkomat, ő meg az új xbox nemtudommijét,ami érzékeli a mozgást, de az ilyen szavakat csak a kisgyerekes családapák és a technikazsenik tudják fejben tartani,nem a magafajta halandók, szíves elnézésüket kérem kedves olvasóimnak(muhaha), aztán ettünk mákos pitét meg zölddiós pitét, és sajtot, meg elaludtam a semmitől, most pedig megint aludni fogok, az életem olyan izgalmas.

Maharastra;

kicsit bosszant, hogy újabban nem tudom szerkeszteni a már kész posztjaimat furcsa ezeket iderakni amúgy, mert odamentünk a semmi közepére valami faluba, ahol lakott vagy 60-80 ember ha jól emlékszem, egy élelmiszerbolt (bah, trafik) van az egész helyen, de csak mert a legszegényebb családnak segítettek a többiek nyitni egyet, hogy ne haljanak éhen,
no de szóval odamentünk megnézni a biogáz termelést, és hogy tehénvizeletből hogy lesz valami rákmegelőző dolog, amit ha megiszik a delikvens, hopp, egészséges lesz,(ezt a "modern' orvoslásban amúgy használják?)ehelyett mindenki inkább a helyieket bámulta, vagy inkább ők mindannyian az öt megtévedt európait, akik azt sem tudták mi van, mi ez a meleg itt, leég az orrunk gyerekek, nahát, itt komolyan mindenki mezétláb jár? nahát és igen, tényleg mindenki minket néz, nem beszélünk semmilyen nyelven, most mi lesz, és egyébként ti tényleg egy ekkora szobában éltek ilyen sokan?ja hogy hatan,és ez a nappali, hát igen, lefényképezhetem a gyerekeket, jaj de szép fiúcska, miért sírnak,miért nincsenek iskolában? ah gyönyörű a szárija,megmondanád neki? ah hogy csak 100 rúpia volt,milyen jó, nekünk is venni kellene.

szerintem igazából kellene valami problémagenerátort csinálnom, nagyjából 5 féle problémával, és akkor felesleges is lenne írnom* tovább, probléma megoldva.

*mert ez a generátor írni is tudna, persze természetesen.

Maharastra

India, még mindig, perszehogy, na de aztán ne mondjátok el senkinek, hogy még mindig ezután csorgatom a nyálam!

azt meg végképp elfelejtettem hozzátenni az előbb, hogy felesleges is mindez, hogy mankó, tudok járni,amit akartok, mert az ember karjai úgy is haszontalanok, mert végülis, vagy járok, vagy csinálok valamit. (mint mondjuk odaviszem a bögrém az ágyhoz, vagy hasonló triviális cselekedetekre gondoltam)
értitek, mert még megebédelni sem tudok egyedül.*


*ilyenkor vágyik az ember 3négyzetméteres konyhára ahol csak megfordul és már hopp oda is rakta a tányért az asztalra.

most, hogy már viszonylag kevéssé küzdök az életemért,mondhatok is megint mindenféle izgalmas dolgot,mint hogy a klinikán már látogatási tilalom van, mert állítólag van két influenzás, micsoda szerencse, hogy kinn vagyok onnan hajtépés és kellő káromkodás után sikerült beadnom a felvételi lapomat, olyan helyekre ahova nem is igazán akarok járni (oh wait, nem így volt ez már a BA-nál is? ja de, hogy is felejthettem el.)bár feleslegesek is voltak a problémák, nélkülük is feláll a hajam (az a baj, hogy tényleg)
rettenetesen vágyom valami levegőre,levegő változásra ezt mindig olyan nagy szavakkal mondják a filmekben, de tényleg, a nagymamám minden nap felhív, és megkérdezi hogy mikor terhelhető a láb,mintha nem tudná, hogy el van törve, ezt amúgy általában anyám közli vele, hogy nem tudok a telefonhoz jönni,egyszerűen mert nem tudok járni. amúgy egy törött végtag csomó problémát eliminál az ember életéből, mert mondjuk, nem kell arra gondolni, hogy mit vegyek fel (nem megyek sehova, megoldva, pipa, amit akartok), mit csináljak szombat este, ja bocs, nem tudok járni, melyik filmet nézzem meg a moziban, hogy is felejthettem el, a lábam viszonylag elgéggé elkezd fájni, ha sokáig lógatom(amúgy az ember nem is gondolná, hogy mennyit lógnak a végtagjai, amíg el nem töri az egyiket.) sőt amúgy még a vénlány létem is majdnem félretevődik, ugyanis, hello, nem tudok járni,aka, nem tudok felszedni sem senkit,kac, nem mintha gyalog tudnék, mert ugye, akkor meg nem járok sehova (na jó ez ebben a formában persze hazugság, mondjuk inkább, hogy nincs meg az ideális alkalom. itt az ideálison van a hangsúly, perszehogy, nem pedig az alkalmon, világos, gondolom)
hozzá kell tegyem még itt a nagy cinizmusroham közepette, hogy mankóval járni mellékesen nem olyan egyértelmű, egyszerű mint ahogy az ember képzelné. mármint a mankó dől.perszehogy, kivéve, hogy mindenfelé, nem csak amerre az ember akarja. és még ha haladna is vele a szerencsétlen,akkor dőlni kell, a mankóval együtt. ja persze.
a klinikán most a könyökmankó dívik, bár szinte mindegy is, az ember karja így is, úgy is rettenetesen fájni kezd, jó esetben elfárad, mármint, ki van ahhoz szokva, hogy kézzel emelje magát, egy lábon? nem szabad ugrani kérem, dőlni kell, a mankóval együtt, fejjel a falnak, orral a földbe gyerekek,mit hazudjak, ugrani rémesen fárasztó, úgy értem tényleg, dőlni meg félelmetes, mármint most komolyan, az ember egy oszlopra támaszkodik, és nem csak hogy azt várja, hogy nem törik össze alatta,amellett, hogy minimum nem esik orra, de még azt is, hogy könnyebben is fog haladni, mint egyébként?
szédületes, csak hátrálni ne kelljen. vagy lépcsőzni.

tudod, hogy ideje újra megtanulni járni,amikor a mankó a műzlistálban köt ki.

januárban bélféreg, februárban törött boka, és még beteg is vagyok, mit adsz még, 2012?

az orvos szemöldöke egészen a hajáig szaladt, amikor meghallotta, hogy szociológia szakos vagyok bennem meg mintha valamit elvágtak volna, vagy nem is tudom, még soha senki nem bántott azért, hogy milyen szakos vagyok, az emberek fele nem is tudja, mi az, a többiek meg csak annyit bírnak kinyögni, hogy húú és akkor többnyire át is térünk arra, hogy a másik milyen szakos vagy mit csinál.
mert egyébként én sem tudom, mit csinálok, egyre kevéssé van fogalmam róla, merre tartok és mit csinálok, csak azt érzem, milyen keveset tudok, nagyon nagyon keveset, amellett, hogy ebből a hatalmas szociológiából nekünk milyen keveset adnak, tőlünk milyen keveset várnak, és én meg ezt sem igazán teljesítem színötösre, sőt, persze, voltak tárgyak, amiket egyszerűen nem tudtam, de sokat tudhattam volna, sokkal többet tudhattam volna.
igazából soha nem gondoltam azt, hogy olyan rettenetesen rosszat választottam volna. persze, azt gondoltam, hogy nem tudom, mi lesz, mit fogok csinálni, nem mintha nem tudnám mit akarok csinálni, és nem gondolom, hogy egy olyan fail safe dolgot kellett volna választani, mint a jog vagy az orvosi vagy a közgáz, ami valamiféle azonnali presztizsfélét garantál, és ha azt mondja az ember, hogy ő orvostanhallgató, akkor már egyből mindenki a nyálát csorgatva hűzikházik, aztmondja, hogy az igen lényegében előre gratulál, és elképzelésem sincs, miért akarna valaki, bárki olyan undorító bokaműtéteket végezni, mint mondjuk az enyém, amit kétszer kell összevarni, hogy egyben maradni, vagy idős néniket tornáztatni,akik állandóan panaszkodnak, áltatják a szocializmust és vagy 5 napja képtelenek felkelni, és tulajdonképpen én olyasmit akarok csinálni amit most tanulok, vagy ha nem is, fogom tudni hasznosítani, és ez egy kicsit megnyugtat.
én csak nem akarom eladni a lelkem valami multinak, ahol nem szólhatok semmit majd, hogy előléphessenek, és kigürizem a belem, csak hogy kedveljenek. nem mintha az utóbbira amúgy is nem lennék rákényszerítve.

ezzel a bokatöréssel amúgy az egész világ egy nagy és megmászhatatlan lépcsőnek tűnik, csak gondoltam szólok.

mém, má' megin' (de aggodalomra semmi ok, lesz ez még rosszabb
jobb is.)

What are your favorite fashion blogs?
clothes horse, liebe marlene, emmylinnea,de nem követek túl sok divatos blogot

What are your favorite magazines?
Time,Éva,Nők Lapja(haha)

What kind of music do you like?
mostanában titkon ízléstelen klubságereket hallgatok nagy magányomban, de amúgy lassút és nyugodtat

Favorite bands/artists?
Franz Ferdinand, Arctic monkeys, Arcade Fire, Coldplay, Snow Patrol, Fray

Best concert you’ve ever been to?
uhh nem is tudom,valami Zagar talán


Do you have a celebrity-crush?
Jim Sturgess újabban (akcentus!), Micheal Cera(haha), Jess Eisenberg (kac)


Do you have a favorite decade?
nem is tudom... minden. Jane Austen kora,(dekoltázs!), meg a 20-as évek, meg úgy amblok a szocializmus

Favorite books?
hmpf. Paul Auster Láthatatlan, Kundera Lét elviselhetetlen könnyűsége, de olyan nehéz választani, hogy kényszeríthet valaki ilyesmire egyáltalán?!

Favorite movies?
500 days of summer, Méh, Egy nap, Like crazy, meg ilyen mindenféle kosztümös történelmiek
What’s your favorite garment?
haha, a kék cipő, meg az új kék kabát, meg a bordó kardigán amit most vettem vagy 200-ért kár hogy rajtam volt mikor eltört a láb.

ja, ez a poszt nem a House-ról szól, hanem még mindig vinnyogni fogok, csak gondoltam szólok.
na jó, nem, annyira nem.
de azért azt el kell mondjam, hogy az életemet is megbántam,amikor 2 hete pénteken bementem a zöldkosár abc-be, de még jobban akkor amikor az altatás helyett a helyi érzéstelenítést választottam.mondjuk kész szerencse, hogy olyan adag nyugtatót adtak, hogy nem is emlékszem, hogy aludtam el, csak arra ébredtem, hogy valaki fúr, vagy fűrészel vagy nem tudom mit csinál rettenetesen hangosan, majd az orvos azt mondja, hogy ki kéne lapítani [vagy feszíteni, húzni, nem emlékszem pontosan milyen szót használt] a lábát, valaki tartsa már, de az igazi csodaélmény az volt, mikor jobbra fordultam, és az egyik műtőasszisztens éppen metropolt olvasott, és talán még szendvicset is evett. nem mernék rá megesküdni, hogy ő volt az, de valaki biztos, hogy evett.(wtf?)amúgy nem is, a legfélelmetesebb értelemszerűen az volt, amikor a doktorbácsi a kedves zöld köpenyében odajött és valami cinkos/gonoszkodó mosollyal odasúgta félek-e, majd mikor csak annyit bírtam kinyőgni, hogy nem tudom, azt válaszolta semmi baj, ő is félne. (utólag ez már értelemszerűen sokkal viccesebb, kac)
most elfelejtettem mit akartam mondani, szóval jóíccakát.*
elvileg most már csak kettőt kell alduni.



*itt a kórházban annyi ízes magyar tájszólást hallok, mint még soha, viszlát györökök.

először azt hittem, hogy ilyen szaga a doktorbácsiknak van, vagy a köpenyükből jön, de most már tudom, hogy nem, a szag mindenhol ott van, a felmosóvödörben, és a párnám alatt, a zuhanyrózsán, és a bőrömben amikor lefekszem,a takarón amikor felébredek, és olyan csípős és szúrós, az embernek összerándul a gyomra tőle, mindig az első nap jut eszembe, amikor mondták, hogy ezt meg kell műteni, és realizáltam, hogy nincs menekvés, merthogy eddigre már a gipszelőben találtam magam. de ez a pillanat biztosan bekerül a rémálmaim közé, amikor ott kellett ülni a tolókocsiban, és két SZTK szemüveges bácsi néz rám, majd az egyik felkiált:te gyerek, hát mire vártál eddig, tudod, hogy ezt meg kell műteni...?! 

az orvosok kedvesek egyébként, többnyire, nyilván nagyon, nagyon sokat dolgoznak, és biztos fáradt lesz már a lábuk estére a fehér klumpájukban, és biztos fáradt lesz már a a fejük is, délutánra, mert egymás után műtik és tolják ki a műtőből az embereket, mint valami futószalagon, vagy nem is tudom, sorrend van felállítva, és az embernek várnia kell, ha sokan vannak, várnia kell, akár több napig is,hmm. a doktorbácsinak vicces sztk szemüvege van, kár érte, mert biztosan látott már szebb napokat is, amikor még nem volt olyan hajlott ott a nyaka alatt, és nem kiabált váratlan pillanatokban ok nélkül, mert egyébként, egyébként meg úgy beszél, mint az okos emberek, mármint ezt most nem ironikusan értem, vagy gonoszul, hanem úgy értem, hogy az okos és tanult emberek, akiknek annak megfelelően változik a hangszínük, hogy fontos-e amit mondanak, vagy még annál is fontosabb, így azt, hogy hajlítsd be a térded, meg hogy tartsd a lábat légyszíves sokkal kevésbé búgó hangon sikerül mondaniuk mint azt, hogy mit fognak elvégezni a holnap esedékes műtéten. csak úgy mellékesen, érted.

néha azon gondolkodom egyébként, hogy vajon az orvosok tudják, mennyire függ tőlük az ember (minden szempontból)? vagy egyáltalán, tudatában vannak bármiféle ilyesminek? mondjuk persze, biztos, hogyne tudnák, okos emberek ők, de néha olyan érzésem van, fogalmuk sincs. hogy az ember nem szólhat semmit, hogy vissza meg pláne nem szólhat, mert egyszer csak huss, azt veszi észre, valami műhiba történt, vagy elfelejtenek gyógyszert  adni, vagy kötést cserélni,akármit, biztos csak én dramatizálom túl a kérdést különben, biztosan csak én vonyítok valami intravénás algopyrinért,a többi szerencsés nem, biztos csak én utálom, hogy be kell fognom a számat, ha a nővér ugyan annyira pofátlan velem, mint amennyire én murcin válaszolok, de engem itt nem a kedvességemért tartanak, illetve nem engem tartanak itt azért, és amúgy is, kíváncsi lennék, ezek az orvosi műhibák, meg gerébágnesek, hogy ott volt-e valami személyes érdek, ellentét, vagy amit akartok, vagy az tényleg teljesen véletlen?(értelemszerűen mindenki teljesen komplett hülyének nézett, amiért én komolyan rettegtem mi van, ha véletlen amputálják a lábam, ahelyett, hogy "megjavítanák", mártmint, komolyan, vannak itt nénik,akik tényleg nem emlékeznek, hogy ki műtötte őket (wtf? ez hogy lehetséges?)  hadd tegyem hozzá ehhez a kérdéshez azt, hogy a nővérkéknek 3 napig tartott kitalálni nem csak azt, hogy ki műt majd, és ki egyáltalán a kezelőorvosom, majd miután megesett a nagy eset (a továbbiakban, műtét) 3 nappal alá is íratták a beleegyezési nyilatkozatot, hogy amúgy igen, hozzá is járulok ahhoz, hogy megműtsenek.
most befejezem, majd még folytatódik ez itt bizonyára.

már a második lázlap is majdnem betelt annyi ideje vagyok itt. néha még mindig várom, mikor ébredek már fel, és jövök rá, a lábam tulajdonképpen nem is törött, holnap meg menni kell egyetemre.

patetikus poszt, vol, 8732754

A túl meleg gyapjúpulcsi nyilván csak az utolsó csepp volt a pohárban ezzel, meg mindennel kapcsolatban. Főleg a bloggal, meg ezzel a bejegyzéssel. Mondjuk. Nem is tudom, mit mondjak, hogy mondjam, bár sokszor lefutottam már ezt a kört, és hát hiába, ez akaratlanul is kezd túlzóan drámai lenni, és már a jóöreg* magyartanárnő is megmondta, hogy túl sok töltelékszót használok, és egyáltalán túl kicsi a szókincsem, meg modoroskodok itt feleslegesen, pedig tudhatnám, hogy úgy sem olvas senki hogy az ilyesmit nem csak hogy nem illik, de nevetségessé is válik az ember, és egyáltalán nem menő. Nos ami pedig a blogot illeti, már régóta sejtem, hogy halott ez itt, vagy legalábbis haldoklik, már vagy szeptember óta, rémesen nehéz bevallani magamnak, megválni még nehezebb. Naív vagyok, és nem hiszem azt, hogy vacak "író", hahh, blogger vagyok, nem képzelem, csak feleannyira, hogy valójában rém unalmas az életem, mint amennyire egyébként is tenném (ha csak fele olyan izgalmas lenne, mint facebookon!), nem kezdek el mindenféle vacak dolgot gondolni magamról, csak mert lényegében senki nem olvas (ó szia anya!)  nem vagyok hajlandó ezen rágni a körmöm.És aztán, az egyértelmű lépés, hogy valami újat kelleni kezdeni, az elvetélt wordpress/tumblr kezdeményeket nem igen érdemes említeni sem ha jól sejtem, de azért most mégis megteszem(:D)
(Hadd említsem meg, hogy hányszor majdnem kihátráltam ebből a posztból, bár holnap úgy is kitörlöm, ha.) 
Na de hogy ami a többi blogszolgáltatónál megy,én azt nem tudom, talán nem is akarom kezelni. Az egyik rémesen lassú a másik bonyolult, megtanulja az ember, értem én, de az egész kellemetlen, a wordpress fantasztikus, de olyan külföldi érzetem lesz tőle, hogy csak függök ott egymagamban egy rakás külföldiül megírt okosság közt, talán nekem is ezt kellene tennem, igen, külföldiül írni, de talán az már nem is én lennék, és vannak azok a szolgáltatók amelyek rémesen buták, vagy mindenáron regisztrálni kell ahhoz, hogy kommentet küldhess,ami szerintem szintén idegesítő, és most komolyan nem tudom, mit tegyek. A tumblr meg, tele van midnenféle képekkel, amik szépek és jók, de senki nem tudja ki követte el őket, emberekről aki túl tökéletesek, lakásokról, amik csak Skandináviában fordulnak elő, idézetek és bölcsességek amiket ki tud megfogadni, ruhák, amiket meg senki nem engedhet meg magának. A b13 kezelhetetlenül bonyolult, a blog.hu mindent csinál csak azt amit én akarok, azt nem és egyébként is, nem akarom, hogy ugyan úgy nézzen ki a blogom mint 42867254 másik emberé, talán nem mégis csak maradni kéne a blogspotnál, csak valami arculatot váltani vagy nem tudom, mi a franc van, mi legyen, zavart vagyok ideges, és miért képzelem azt, hogy van valami mondanivalóm, ami bárkit is érdekelhet.



*Ez is költői túlzás, perszehogy.  Bár tényleg öreg volt. vagy mint a nagymamám.

hát hazudnék, ha azt mondanám, nem voltam csalódott, amikor realizáltam, hogy nem 1 hét múlva, hanem már most hétfőn kezdődik újra az egyetem*,-az idő mintha csak kicsúszna a kezemből. félelmetes gyorsasággal, alattomosan, úgy, hogy azt higgyem, talán nem is volt.
már majdnem meg akartam jegyezni, hogy mit hisztizik mindenki a hideg miatt, ami nem is létezik, mondjuk ezt még mindig állítom, hogy nincs kiugróan hideg, vagy kellemetlen idő, de hát ha nem cicanaciban meg a vékonyka velúrcsizmácskátokban futkosnátok, akkor talán nem is fagyna be mindenetek, de én már nem tudom, nem értek itt semmit, lehet, hogy ez a hideg is csak a kedves magyar média (hírszolgáltatás, meteorológiai szolgálat, amit akartok) találmánya, mint a habos palacsinta az education, na meg milyen mondatot hallottam tegnap a rádióban!, ugyanis az emberek többsége a 2008-as gazdasági és hitelválság következtében lakását vesztette...  (Ezt azért imádom különösen, mert itt nem ám egy szövegkörnyezetből kiragadott értelmetlen mondatról van szó, hanem többé kevésbé ez volt maga a hír.
befejezem a panaszkodást, ha még nincs romantikus film csömörötök, nézzétek meg a Like crazy-t, ez mondhatnám már a jobb fajtából van, vagy ha mégis, hallgassátok meg legalább ezt.
üdvözlet innen, a fokhagymás paradicsomos pirítós és a kandalló mellöl.




*a jóhír része a dolognak meg az, hogy alig lesznek óráim, nem mintha ez  valaha is meglepetés lett volna,de most kifejezettem nem, a 7 tárgyamból(kac) 3 választható. felvettem mindenféle gyönyörűségeket, mint mondjuk, english pronunciation skills,meg felsőoktatási rendszerek, olyan okos leszek, hogy a napra lehet nézni, de rám nem.

a nappalink olyan szép néha

nahát micsoda napsütéses napunk volt ma, még a kabátom is kigomboltam mikor sétáltam a villamoshoz(ja, mert nekem ilyenekre is van időm), még az sem rontotta el, hogy a félig ismeretlen fiú* telefonja ébresztett,meg hogy ott tudok-e lenni az egyetemen 20 perc múlva, hát mégis mi a francot képzelsz magadról.
holnap pedig, ilyet fogok operálni a falamra, csak képeslapokból, aztán meg a másikra fotókból, csak azokat még haza kell mennem, hogy ki tudjam rendesen nyomtatni fotónyomtatóval. egyszer lefotózom már majd ezt a szobát, olyan kicsi, hogy az valami félelmetes, egészen gyufás skatulya érzete támad az embernek, és olyan keskeny, mint valami folyosó, és mégis olyan kedves, olyan sok a könyv, meg az emlék,meg az antik íróasztal, csak lenne valami már a falon. a legjobb része persze a csillár, ami ha leesne, álmomban kiszúrná a fejem.
nem tudom, nem értem, másoknak hogy nincs ilyen kapuzárási pánik érzete, legalábbis a velem egy évfolyamra járóknak, de talán nem is ez a megfelelő kifejezés. lehet hogy az, hogy hamarosan dolgozni kell. nem mintha nem tennék meg mindent annak érdekében, hogy minél jobban húzhassam a dolgot. de ettől még legkésőbb 5 év múlva tényleg dolgozni kell. de igazából nem ez ejt kétségbe, hanem, hogy nem lehet majd akármikor szedni a sátorfát/hátizsákot és menni, nem lesz majd nyári szünet 3 hónapra, nem lesz majd hosszú hosszú téli szünet, minden olyan szigorú lesz megfontolt és felnőtt, és én erre még nem vagyok kész. nekem külföldre kell költöznöm, aztán máshova, aztán önkénteskedni, írni, sokat írni meg olvasni, mindenfélével próbálkozni, venni egy kutyát, aztán egy macskát, aztán külföldön vacak és alig fizetetlen állást vállalni, megtanulni mindenféle nyelveket, sokat fotózni, és mindezt egyszerre, és aztán, végül, valami olyan állást vállalni,ahol sokat kell utazni.

*a fiú szóról jut eszembe, hogy elhatároztam, hogy nem diplomázhatok szinglin, hát milyen dolog lenne az már, viszont attól tartok, hogy ennek meg csak az lenne a vége, hogy halasztanom kéne a diplomát.

a kedvenc mondatom az akciós részlegről a szomszéd próbafülkéből az, hogy szerinted mind az ötöt megvegyem?
hát mondom én, hogy a legjobb módszer a spórolásra, ha az ember nem bírja kinyitni a pénztárcáját.

561

annyi mindent szeretnék, és a valóság mintha egy kellemetlen lassított felvétel lenne, mint amikor álmomban nem tudok elég gyorsan futni, vagy elég gyorsan csinálni...akármit.
hiányzik az észt konyha. hiányzik a puritánsága, ahogy nem volt benne csak az asztal meg a két hokedli, hogy ott volt mögötte az erkély ahol annyit álltam, a nyári fuvallat, de főleg az éjjelek. az éjjelek,amikor sötét volt és csend és semmit nem lehetett hallani csak a lenti terecskén hepajozókat, de az is csak addig tartott,amíg nem fogyott el a sör meg a kókuszlikőr.
és én meg akkor írtam, szavakat és mindenféle mondatokat egymás után, összefüggéstelenül és aztán összefüggéssel, és csak vártam és vártam, hogy eszembe jusson a megfelelő szó, vagy szókapcsolat, és aztán aztán túl soká lett, persze,amikor letettem a fejem a párnára mindig eszembe jutott, és tudom, hogy rossz volt az egész, hogy hány órát öltem bele abba a néhány oldalba, és mégis milyen büszkeséggel töltött el, pedig azóta sem igen jutott eszembe sok okos dolog.

csak egyszerűen szeretném ha megint ilyen lenne. naplemente este 10-kor, és rózsaszín ég,aztán lila, aztán tea, és mégegy, egy mindenféle szavak és nevek a főszereplőnek, írni lenne de jó.

Taj Mahal

amúgy szerintem ez az egész Taj Mahal dolog egy kissé túlértékelt, olyan nagy tömeg van, hogy az még Indiához mérten is elképesztő, ott lopják ki az ember szemét, ahol nem szégyenlik, mármint eleve a koncepció, hogy a külföldieknek hetvenötször annyiba kerül, mint a helyieknek, külön sorban vizsgálnak át (akarom mondani,át sem vizsgálnak, az ember akár egy rakétát is bevihetne,vagy amit akar), és ronda cipőben érdemes menni egyébként, máskülönben ha csak nem az ember a táskájában cipeli, esélyes, hogy lába kel. (nem mintha ezt a cipészek nem fedeznék fel a kijáratnál, és próbálnának meg cipőt eladni nekünk, valami horribilis áron. nem is értem amúgy, hogy van az, hogy a Taj mahal körül még több épület van, amelyek mindegyike megérne még egy misét, nem csak a turistának, de az útikönyveknek és a lexikonoknak, ugyanis mind gyönyörű, de ha nem lettem volna ott, nem is tudnám, hogy egyáltalán léteznek, sőt azt sem tudnám, hogy ez az egész olyan, mint valami erődítmény (igen, tényleg fal, meg folyó van körülötte, olyan kapun kell átmenni, mint a reptéren, és vannak részek ahova tán be sem engednek, csak mert nem. nem mintha ettől még nem lenne tele az egész hely rendőrökkel (akiknek zöld ruhája van, szóval inkább valami erőszakos keleti katonákra emlékeztetnek), meglepően kevés a turista a helyek többségén, jó kivéve, a belső parkot, de még ez sem csökkenti a fehér ember szenzációmértékét, kész öröm.
tevés kocsin ülni pedig félelmetes, nem ajánlom.

Big Fort, Agra

549

meg talán ez a 2011 olyan felemás is volt, sok sok nevetés, olyan jó dolgok történtek, hogy csak nahát, meg amiket nem is vártam, volt annyi nevetés és mulatság, és aztán meg olyan dolgok, amiket szintén nem vártam, és akkor volt keserűség is, de talán ez nem is igazi keserűség, csak ha megtanulnék beletörődni, vagy inkább elfogadni, magamat is, másokat is, akkor minden sokkal egyszerűbb lenne, és boldogságos. mondani persze könnyű, nincsenek minden nap új emberek a családomban, főleg nem kicsik és hisztisek és spenótot követelők, boldog 2012-t.

viszont most, hogy megtaláltam a mézes-mustáros csirkeszárny ízű pizzát, teljes az életem.

nos, most már elég késő van ahhoz, hogy elkezdjek pánikolni(=tanulni)
holnap írok okosat és szépet!

komolyan mondom, az árnyékok a legjobb részei a nappalinknak.

amúgy már órák óta kutatásmódszertan B-t kellene tanulnom, de azért még elmondom, hogy én még csak tegnap realizáltam, hogy már 2012 van, és nem 2011, és hát hogy idén én már 22 leszek, 22! el sem hiszem. ezt már egész biztosan említettem, de régen(read:13 évesen, vagy ilyesmi) mindig olyan képzetem volt a húszas éveink elejéről, hogy az biztosan valami nagy csoda, de minimum fantasztikus és menő, (vagy fantasztikusan menő) mert akkor az ember már csomó mindent csinálhat amit akkor,13 évesen nem, de most valahogy nem érzem magam instant menőnek, csak mert azt mondhatom, hogy én már 21 vagyok,vagy akármi.
no de csak hogy ne fulladjon ez itt valami újévi patetikus visszaemlékezéssé, elmondom, hogy a parti egészen jól sikerült, sőt, kifejezetten, mert végülis, pina coladatól a kék, ouzo ízű likőrig minden volt, maradék karácsonyi süti, és nevetséges mennyiségű szendvics is, no meg persze, az unokatestvér, aki a parti felét hajsütéssel töltötte, csak hogy aztán magenta színű überszekszi harisnyában erre vonagolhasson mindenki mulatságára. az idő 3/4 részét amúgy meg azzal töltöttem, hogy egy idegen lánnyal felváltva nevettünk és komolyan eszmét cseréltünk Budapestről és Szegedről, a többi lányokkal pedig óvatosan kellett egymás közelébe menni, nehogy egymásra/magunkra vagy a fehér előszobaszőnyegre öntődjön a vodkanarancs, mert akkor lesz nemulass.
a vizsgán pedig,amin biztos voltam benne, hogy legjobb esetben is kettest fogok kapni, nos lett vagy 70%-os (legalább ennyi kellett ahhoz hogy hármast kaphassak az előző, igencsak elrontott zh után). el kell mondjam azért, hogy a tanszék közepén zh-t írni nem kifejezetten fun, főleg, hogy van ott egy néni aki legalábbis dékánnak hiszi magát, de olyan fúria módra viselkedik velünk mindig, mintha legalábbis ő találta volna fel a kulturális tőkét.
végszó pedig legyen az, hogy a 10 napos jetlag és a vizsgaidőszak sosem lesz nyerő kombináció.

mém, Lilitől, és amúgy ebben az a jó, hogy bármit írhatok, úgyse olvassa el senki.

Hány éves leszel 5 év múlva? 26, ha minden a terv szerint halad.
Szerinted akkor házas leszel? nem tudom, igazából ezen nem gondolkodtam még... amúgy nem hiszem.
Melyik filmet láttad utoljára? fifti/fifti, az apukámmal a moziban.
Kit tárcsáztál utoljára? Emőt
Ki hívott téged utoljára? apa, kb 3 perce
Kitől kaptál utoljára smst? Csengétől
Jobban szeretsz smst írni, vagy telefonálni? nem tudom, attól függ. mióta összetörtem a másik telefonom, és most új van(read: tudok rendesen sms-t írni, látszik a képernyő) azóta nincs baj az sms-ekkel
Van háziállatod? van, másfél macskánk. az egyik félig a szomszédé, in case you wondered.
Mit csináltál tegnap éjfélkor? tanultam, azt hiszem.
Hova mentél utoljára? vizsgázni.
Mit szeretsz a télben? nem tudom, semmit. na jó, a téli kabátot meg a sálat.
Mit szeretsz a nyárban? meleg van, és utazunk?
Mit szeretsz a tavaszban? nem is tudom..... a tavaszt hogy lehet nem szeretni? mármint vannak madarak, virágok, meg napfény.
Mit szeretsz az őszben? aj.
Társaságkedvelő ember vagy? igen,de nem mindig, minden körülmények közt.
Melyik a kedvenc éttermed? hm. sbarro, bár Budapesten még nem láttam.
Melyik a kedvenc kávézód? Szegeden az Assam teaház, mondjuk az nem kávézó.
Mit ettél utoljára? minipizzákat:D
Melyik a kedvenc desszerted? krémes
Melyik a kedvenc levesed? kukoricaleves
Szereted a kávét? csak Indiában
Naponta mennyi vizet iszol? nem tudom, de próbálok sokat, hogy szép legyen a bőröm
Mit iszol reggelente? narancslét vagy teát
Hason fekve alszol? nem tudom... amúgy nem hiszem, ha csak nem úgy alszom el
Fel tudod tölteni benzinnel a kocsitokat? nem
Szereted a Snoopy-t? nem tudom...nem?
Tudsz pókerezni? nem
Jártál valaha Kanadában? nem
Ismersz valakit, akinek ugyanakkor van a szülinapja, mint neked? nem
Szeretnél gyerekeket? persze
Voltál valaha kórházban? igen
Tenger vagy medence? attól függ, mi a cél. mármint ha kifejezetten úszni akarok,akkor medence. meg amúgy is, a tenger abnormálisan csípi a szemem
Gyakran hordasz ékszereket? igen
Melyik a kedvenc tévéműsorod? nincs?
Ki a legviccesebb ember, akit ismersz? apa
Plüssállatokkal alszol? igen:D
Milyen a mobilod csengőhangja? csengetés
Megvannak még a gyerekkori ruháid? némelyik igen
Milyen színű a fal a szobádban? sárgás
Alvás közben be van zárva a szobád ajtaja? Pesten igen, otthon nem
Sokat flörtölsz? nem tudom... nem hiszem
Olvasol napilapokat? otthon igen. mondjuk mikor hazamegyek valami partiból hajnalban,akkor mindig elolvasom a Népszabadságot a kupac tetején (ez gáz?Ö
Nézel valamilyen szappanoperát? bizonyára, de nem szeretem szappanoperának titulálni
Ha lenne rá lehetőséged, úsznál delfinekkel? há' hogyne.
Melyik a kedvenc szendvicsed? lazacos, meg a vajkrémes salátás
Melyik a kedvenc bőrszíned? világos, sötét hajjal főleg.
Milyen színű cuccokat szeretsz viselni? lila,kék, meg minden féle sötét.
Mit szeretsz magadban a legjobban? ahh, nem tudok választani. (remélem érzékelhető az irónia)
Milyen színű a szemhéjfestéked? zöldes, meg valami gyöngyház
Milyen színű a szempillaspirálod? fekete
Milyen hosszú a hajad? vállig ér
Mennyi ideig tollászkodsz a fürdőszobában? nem tudom, attól függ hova megyek, meg évszakról is.
Otthon meztelenül járkálsz? nem
Van, hogy körbetáncolod a hálószobádat egy szál fehérneműben? nem igazán
Mi idegesít leginkább a fiúkban? hát hogy olyan... gusztustalanok..néha-
Szereted a szakállas/borostás pasikat? persze
Mi a fontos számodra egy kapcsolatban? ilyen klisé dolgok, mint hogy bizalom meg megértés és tolerancia nyilván, de olyanok is, mint hogy legyünk közvetlenek, és ne a látszatra építsünk, vagy a felesleges jó benyomásokra, meg a humor is jó dolog
A külső számít? most komolyan, kinek nem?
Szeretnél piercinget a köldöködbe? hogyne, bár már van három. a köldökben amúgy szerintem elég 1998
Tartod a kapcsolatot azokkal a társaiddal, akik elmentek az osztályból? eggyel amúgy igen, néha.
Milyen hangerőn nyomatod a szobádban a zenét? hát nem vagyok olyan bömböltetős típus, ha ez a kérdés.
Milyen színűek a függönyeid? fehér
Hol szoktál vásárolni? mit? ruhát? a turkálóban meg mindenféle random boltokban
Gyakran beszélgetsz a szüleiddel? igen végül is, naponta.
Szereted a gyerekeket? nem is tudom...még nem.
Milyen alkoholt ittál utoljára? őőőőő..nem emlékszem.
Félsz az elkötelezettségtől? igen, azt hiszem.

ha én is azt tudnám mondani, hogy szeretlek, de már nem kedvellek, mint a filmekben mondják a merész hősnők, vagy ha tudnék elengedni, netán beletörődni, minden sokkal sokkal egyszerűbb lenne.
miért nekem kell mindig elnézést kérnem és szabadkoznom, olyan hibákért amik nem csak az én hibáim, már belefáradtam, hogy nekem kell mindenre gondolni, mindig tenni valamit, akármit.
nem is tudom, a lelkem mélyén akarom, hogy működjön ez az egész, de nem is tudom..., talán nem eléggé, talán meg sem érdemled.

hát ja, ez most tényleg olyan volt, mintha egy megfáradt feleség lennék. vagy éppen a szerető.
kész szerencse, hogy egyik sem vagyok, hha.*



*mi lenne akkor itt!

éppen Foucault-t olvastam,amikor hopp felugrott ez az interneten,nahát.