Helló,Budapest.

Itt vagyok újra. Hiányoztál.

Én úgy vártam ezt egyébként, hogy újra tudjak járni, és végre mehessek, és egyáltalán, helló szabadság, de most meg már inkább csak főleg szorongok, mint hogy feldobott legyek. És nem azért, mert most a könyvkupac tetején a bokaszorító van a teáscsésze helyett, vagy mert olyan régen nem jártam Pesten, hogy nem emlékeztem hirtelen, hogy néz ki a metrómegálló a Deákon.

Ma voltunk a klinikán,az orvos is szinte meglepődött, majd gratulált, hogy meggyógyult a lábam, szóval, igen, kijelenthetem, hogy a törött bokám hivatalosan is nem törött. Meg még azt is mondta, hogy nohát, egészségedre, és ekkor szerettem volna pofán vágni, de egy jól nevelt lány nem hogy nem tesz, vagy ír meg ilyet, még csak nem is gondol ilyesmire. De ha már úgy is megszegtem a szabályokat, megmondom, hogy akkor is pofán vágtam volna,amikor megkérdezte, hogy dagad-e még a bokám, és akkor hopp előtűnt az övé az asztal mögül, és kb olyan vastag volt, mint a csuklóm. Ehhez képest már persze, hogy elégtétel volt, amikor megjegyezték, hogy egyenletes a járásom, aztán meg kitántorgott utánam a klinikáról a férfi aki előttem volt, olyan sántán, hogy elképesztő. Igen, a férfi, aki vagy 10 percig társalgott arról, hogy hogy megy majd valami futásra a hétvégén, ami ott az árvízi emlékműnél, meg az Aradi téren fog elhaladni, aztán még csacsogott is a doktorbácsival, az asszisztensek meg nevetgéltek,mint valami idióta szerelmes tinédzserek. Kíváncsi lennék kinek kivel van viszonya ezen a retkes klinikán,ahol mindenki tegez mindenkit, az adjunktustól a beteghordóig úgy szólnak egymásnak oda, hogy hé, bizonyos orvosok mindig bizonyos ápolónőkkel paktálnak mennek sebet kötni,amikor meg a betegnek szót ejtenek bárkiről, akinek a neve előtt ott van, hogy DR, vagy akárcsak egy rezidens is, egyből az atyaúristen lesz az a valaki, az emberi faj csodája, akinek a talpát is csak komoly gondolkodási idő után szabad megcsókolni. Még egy ilyen hierarchia centrikus helyzetet nem láttam, mint ez, komolyan mondom,amikor az atyaúristen doktorbácsik alázatos hangnemre váltanak, csak mert ez a másik bácsi a klinika vezetője. Nem azt akarom mondani, hogy a hierarchia felesleges dolog, mert biztosan nem, és azt sem, hogy a tisztelet szükségtelen, mert persze, hogy nem, csak ettől még nem értem, hogy miért használja ki mindenki a hatalmát az első adandó alkalommal, főleg ha az nagyon kicsi, nagyon hirtelen. (milyen jó, hogy ez az egész bekezdés áll vagy 3 mondatból,így akarok én valaha is írni bármit is.)

(p.s.:És még azt is akartam mondani, hogy mindig teljesen meghatódom,amikor egy új/ismeretlen olvasó kommentál meg emilezik, szóval dánkesőn. tehát tegyetek így, mert az jó, én boldog leszek,meg akkor barátkozhatunk is,meg minden.)