mintha elfogytak volna a szavak.
na jó, nem, ez persze, hogy nem igaz, a gondolatok sosem fogynak el, és így talán a szavak sem.*
csak hát nem történik semmi, ezért szorongok, mert most aztán már tényleg csak azt írhatom, amit gondolok, esélyem sincs mindenféle sztorizgatásra. de ugyanakkor írni is akkor, így hát tessék.
amúgy ma megtudtam, hogy a lábam tulajdonképpen már nincs is eltörve, és a szurit is csak egészen kevés napig kell kapnom(milyen fura lesz, amikor majd nem jön a szüleim saját bejáratú doktorbácsija,kac) és remélhetőleg egyszer minden jó lesz, már majdnem tavasz van, és reggel mindig napsütéses nyitott ablaknál reggelizhetem a lazackrémes kiflit és az jó.
ettől függetlenül újra és újra lejátszódik bennem a baleset, és amikor meglátok embereket magassarkúban még a gondolatra is összerándul a lábam, hogy szegény, milyen könnyen kitörhetné a bokáját, és akkor még az is, hogy ezután mindig így lesz, ennyi az egész, huss és reccs és akkor el is tört az ember lába? és mindig vizionálom, hogy a járda minden szegletében csúszós részek gödröcskék lesnek rám amiben kitörhetem majd a lábam, és mi van ha ki is fogom, és egyáltalán, vajon hányszor törhet el az ember lába anélkül, hogy végleg tönkre legyen? meg lejátszódik bennem a doktorbácsik arca, a dilettáns buta bajsza,meg a nem dilettáns félelmetes sötét szeme, és amikor kiabált, biztos mert nem mehetett haza a feleségéhez, fene a gonosz fejemet meg a sötét szeme és az arrogáns nővérek és hogy mindenkinek szabad visszaszólni, csak nekem nem, mindent pakoljunk el a szekrényről jó, és akkor felébredek, és cső lóg a lábamból is és a kezemből is, és a lábam nem érzi, hogy ki volt csavarodva vagy 2 órán át és hogy arrébb rakták, és az idegesítő rokkantnyugdíjas nénik, csak mehetnék már haza és ki innen,
csak mehetnék már, mehetnék akár hova, csak egy kicsit, csak tudnék már menni, elég már ebből, levegőt szeretnék és napsütést, és csak ilyen egészen egyszerű dolgokra vágyom, minthogy elsétálni a Deákra, és a könyvesboltba az Andrássyn, és a villamosra, és a sarki boltba almát meg nápolyit venni reggelire és az uszodához, és hogy gonosz vigyorral azt mondhassam a szomszédasszonynak, hogy igen a szeretőmhöz megyek, vagy valami hasonlót,
jut is eszembe, ha nagy leszek és Edinburghba költözöm, jólszituált középkorú szeretőm lesz, aki majd szép bicikliket vehet nekem,lehetőleg ilyet és akkor minden jó lesz, egészen addig amíg rájövök, mi a francot csinálok én.
legyetek jók,addig is.


ps.:a képen látható nyarat most kérem azonnal, bár mondjuk ez a tavalyi, az ideit még sajnos nem volt alakalom lefotózni.


*tudom, perszehogy, hogy a szó és a gondolat nem kifejezetten ugyan az, sőt.