napi vinnyogás, vol. 617, én szóltam.

most így a szakdolgozat írása közben, főleg hogy a jövő héten kell odaadnom a konzulensemnek, és még hiányzik vagy 8 oldal, és még hiányzik szinte a teljes kvantitatív rész (logisztikus regresszió, menj a... na igen, oda.) és nem is tudom, mit csináljak így hirtelen, hogyha nem adja meg a jegyemet, akkor az egész jövő év elbaszódik azzal, hogy vizsgázhatok még akkor, meg védhetek meg anyám kínja, és sehol nem leszek, én megszabadult ettől az egésztől meg végképp nem.
na de nem is ezt akartam mondani; hanem, hogy ebben a nagy sietségben (kac, kit ámítok én ezzel?) mindig elkezdek nézelődni facebookon is, és felfedezem, hogy akiről azt hittem, hogy lehet vagy 16 már első éves az egyetemen vagy hasonló, és akkor rájövök, hogy igen, jesszus hát tényleg felnövünk, felnőttünk, akkor is, ha a kórházban mindenki kislánynak szólít, akkor is vége, befejeztem majdnem az egyetemet, vagy legalábbis az első részét.
és mintha alig láttam volna valamit, alig láttam a világot, alig hallottam okos dolgokat, alig vagyok valaki. valami. és hogy nincs semmi. nincs amiért felkeljek és amiért ott legyen a vigyor az arcomon, hogy tudom mit csinálok, hogy miért éjszakázok és miért dolgozom ki a belem, de így, így csak esz a bűntudat, mert nem csinálok semmit, persze, hogy nem csinálok, mert nem tudom mit kellene, sokszor olyan érzésem van, mintha elpazaroltam volna ezt az időt itt mind, nem volt pazarlás persze, de soha nem volt olyan érzésem, hogy itt kell lennem, és még mások már webdesignerek lesznek és vegetálok, és butának érzem magam, meg bűntudatom van, hogy áltudomány szociológia, amiről az emberek nem is tudják, hogy mi az, vagy ha mégis, akkor nem tartják egy szükséges dolognak, és nekem egyre inkább olyan érzésem van, hogy ez tényleg csak valami intelligens klisékre tanított.
a legborzasztóbb pedig tudod, hogy az összes mesterszak amire jelentkeztem ehhez hasonló, és ha tényleg inkább elutaznék külföldre és ott jelentkeznék antropológiára, akkor talán ott is ez lenne, mindenféle spss fájlok meg regressziók meg adatelemzés, aztán még sokszor eszembe jut az is, hogy miért nem mentem jogra, milyen lenne, ha most jogásznak készülnék, mi lenne ha mégis elmennék jogra, lennék vagy 30 mire befejezem, és nem is tudom, hogy én olyan sikeréhes ambíciózus vagyok-e mint a jogászpalánták, de talán titkon tényleg rémesen vágyom valamiféle presztízsre, ha másért nem, hogy megmutassam, hogy megcsináltam.