az orvos szemöldöke egészen a hajáig szaladt, amikor meghallotta, hogy szociológia szakos vagyok bennem meg mintha valamit elvágtak volna, vagy nem is tudom, még soha senki nem bántott azért, hogy milyen szakos vagyok, az emberek fele nem is tudja, mi az, a többiek meg csak annyit bírnak kinyögni, hogy húú és akkor többnyire át is térünk arra, hogy a másik milyen szakos vagy mit csinál.
mert egyébként én sem tudom, mit csinálok, egyre kevéssé van fogalmam róla, merre tartok és mit csinálok, csak azt érzem, milyen keveset tudok, nagyon nagyon keveset, amellett, hogy ebből a hatalmas szociológiából nekünk milyen keveset adnak, tőlünk milyen keveset várnak, és én meg ezt sem igazán teljesítem színötösre, sőt, persze, voltak tárgyak, amiket egyszerűen nem tudtam, de sokat tudhattam volna, sokkal többet tudhattam volna.
igazából soha nem gondoltam azt, hogy olyan rettenetesen rosszat választottam volna. persze, azt gondoltam, hogy nem tudom, mi lesz, mit fogok csinálni, nem mintha nem tudnám mit akarok csinálni, és nem gondolom, hogy egy olyan fail safe dolgot kellett volna választani, mint a jog vagy az orvosi vagy a közgáz, ami valamiféle azonnali presztizsfélét garantál, és ha azt mondja az ember, hogy ő orvostanhallgató, akkor már egyből mindenki a nyálát csorgatva hűzikházik, aztmondja, hogy az igen lényegében előre gratulál, és elképzelésem sincs, miért akarna valaki, bárki olyan undorító bokaműtéteket végezni, mint mondjuk az enyém, amit kétszer kell összevarni, hogy egyben maradni, vagy idős néniket tornáztatni,akik állandóan panaszkodnak, áltatják a szocializmust és vagy 5 napja képtelenek felkelni, és tulajdonképpen én olyasmit akarok csinálni amit most tanulok, vagy ha nem is, fogom tudni hasznosítani, és ez egy kicsit megnyugtat.
én csak nem akarom eladni a lelkem valami multinak, ahol nem szólhatok semmit majd, hogy előléphessenek, és kigürizem a belem, csak hogy kedveljenek. nem mintha az utóbbira amúgy is nem lennék rákényszerítve.