már csak két hét van a határidőig, és a dolgozat alig halad. 15 oldal van kész, de ebből vagy másfél az irodalomjegyzék, és ma pont fele annyit haladtam mint amennyit akartam. nyílván a másik fél időt azzal töltöttem, hogy az ablakon bámultam ki, meg az interneten néztem mindenféle hülyeséget, és aludni sem tudok, mert ideges vagyok, hogy nem halad, ugyanakkor 1 oldal után belefáradok és elegem lesz, és nem tudom mi van velem, hogy semmi iránt nem tudok lelkesülni, unott vagyok, ténfergek fél napig mire elkezdek bármit is csinálni. a ténferegről meg az jut eszembe, hogy még mindig nem tudok járni rendesen, nem fáj már igazán, ha a külső lábélemre állok,és meg tudok tenni vagy 3 lépést, viszont sántán, rettenetesen sántán,amitől mindig kétségbeesek, és visítani szeretnék, visítani a doktorbácsira, aki mindig makulátlanul modoros,jónapotkívánok az anyádba, visítani anyámra mert mindig csak azt bírja kérdezni, hogy hogy jársz?ugye nem állsz rá?nem állok rá basszameg, nem mert nem is tudok járni, emlékszel? na de már csak egy hét, és akkor élesben sántíthatok, muhaha.
nem tudom, miért haragszom a lábra, miért haragszom a klinikára, és mindenkire,aki tűsarkúban topog, de talán ez már nem is csak harag, inkább hibáztatás, meg nem is értem, meg igazán szeretném mindenkitől aki remek okosnak hangzó és használhatatlan tanácsokat ad arról, hogy hogy lépjek és mit csináljak a lábammal, hogy neked volt már törött lábad? nem? igen? jó, akkor talán ezt be is fejezhetjük.


we run for our lives