A nyár közepén kb kitaláltam, hogy én svédet akarok tanulni, nem tudok rá racionális magyarázatot adni, hogy miért, részben persze, mert annyi időt töltöttem svéd hippikkel (jó, a szó klasszikus értelmében nem voltak hippik, csak alternatívok, de lehet, hogy ez sem megfelelő kifejezés, de mindannyian művészek voltak meg táncosok és kifinomult meg fura zenéket hallgattak és valami erdő közepén rendezett éjszakai fesztiválra vittek el meg a fagylaltgyárba aminek a falára lehetett festeni és akkor özönlött a nép az egy sarokra lévő festékboltba, csak hogy az ott élő hajléktalanoknak mindig legyen miért rázni az öklüket, és ahol egy néni épphogy csak azért nem lincselt meg a fényképezőgépem miatt, pontosabban hogy lefotóztam, mert néhány emelettel feljebb voltam mint ő, és még van akinél azért gyorsabban tudok felfelé futni a lépcsőn, és voltunk itt is, bár nem is értem, hogy van ennyi kép róla a gugliban, mert nekünk egyáltalán nem engedték hogy fotózzunk, de senkinek sem azok közül akik mondták, hogy voltak, pedig nem is igazán turistáskodni mentünk oda, hanem volt filmest, és arra mentünk, a vásznat a szoborfej alá tették (a kukák nem voltak ott), és végig attól rettegtem, mikor esik le, és szakad el a vászon, de ez nem történt meg, és beszélgettünk egy fiúval, aki itt él és ausztrál volt talán, nem vagyok biztos benne, de vagy onnan, vagy Új-Zélandról jött, és italforgalmazásból élnek meg többedmagával, nem jut eszembe, mi a neve az ilyen gazdasági társulásnak, amikor többen összerakják a tőkéjüket, és mindenkinek ugyan annyit kell dolgozni és nagyjából ugyan annyit kell keresni, de ha valaki nem dolgozik akkor könnyen csődbe megy, szóval a megélhetésük az legális, bár arról nem esett olyan sok szó, hogy hogyan kezelik a tényt, hogy nincs rendesen bejelentett lakcímük)

de nem is erről akartam beszélni, hogy  kivülről, főleg sötétben milyen ijesztő ez a squat,  főleg mert gondolhatjuk, hogy nem kifejezetten Berlin luxusnegyedében van, ennek ellenére meg milyen kedvesek az emberek ott és nyitottak, és egyáltalán nem élik meg különös vagy extrém, netán rossz helyzetként azt, hogy nem mondhatni, hogy legális ahogy élnek,, ennek ellenére valamiféle alternatív kúltúrális centererként üzemelnek, (de ha valamelyikőtöknek mindenképpen elhagyatott akármi fétise van, és nemsoká Berlinbe megy, akkor értelemszerűen a vidámparkba menjen, oda szerveznek idegenvezetést is, ha úgy tetszik, bár ettől függetlenül mindenki bemegy bár elvileg tilos, mert van csomó lyuk a kerítésen, de egyedül ne menjetek, és sötétben sem, én még csapatosan is féltem, kicsit)
hanem hogy el akartam kezdeni svédet tanulni, csak úgy, és mert az álláshirdetésekben amik érdekelnének mindig várnak valami mesterszakot, és hogy tudj valami egzotikus netán északi nyelvet, plusz kifejezetten viccesen hangzik, és a férfiak is nevetségesen stílusosak és szexik (!! hm, lehet, hogy létezik egy univerzum, ahol a magam fajtáknak is szexi férfiak jutnak?). Na jó, ezek egyáltalán nem indokok, és nem is fontosak, viszont ma, miután viszonylag megelégedve hazajöttem a fodrásztól, felhív a nő, hogy ma oda tudok-e menni, hogy kifizessem, vagy esetleg holnap, (nagy nehezen kibírtam, hogy ne jegyezzem meg, aranyoskám, örvendek, ha 50 métert megteszek viszonylag kellemetlen lábsajgás nélkül, és anélkül, hogy elkezdjek rettegni, mi van, ha kiesik a lábamból a varrás, amire a családtagjaim szerint nincs esély, legalábbis nem ilyen módon, de az ember csak retteg mi van, ha elkezd folyni a vér, vagy nem tudom), annak ellenére, hogy amikor ott voltam az irodájában, akkor is azt mondta, legalább háromszor megismételte, hogy fizethetek a tanfolyam első napján, és akkor igen, az első alkalommal akkor mehetek szombaton, és utána meg majd akkor hétfőn és szerdán, ahogy meg volt beszélve, erre ma felhív, hogy akkor szombaton, mintha mi sem történt volna, én köpni nyelni nem tudtam, és visszagondolva már nem is tudom, miért csinálok ebből ekkora ügyet, hogy az utolsó pillanatban kiderült, hogy a nő kirakott ebből a csoportból, hogy félreértésből vagy direkt mert jöttek emberek akik hamarabb kifizették azt ki tudja már meg, nincs is már igazán kedvem ezt nyomozni, csak egyszerűen nem tudom mire vélni, hogy ő ajánlja fel, hogy mehetek így, és akkor erre felhív valami egész mással, úgy beszél velem, akarom mondani gyakorlatilag rólam, Adriennről, mintha nem is én lennék Adrienn, hanem valami harmadik személy (mi ez a kellemetlen divat egyébként, hogy az emberek olyan hülyén magázódnak, hogy nem is igazán magázódnak, csak utasításokat adnak a levegőbe, hogy itt kellene aláírni, meg hogy az Adrienn azt mondta, (mondja ezt nekem, mintha nem is én lettem volna, vagy mintha én nem lettem volna ott), miért nem lehet azt mondani, ahogy azt nagyanyáink tanították, hogy kérjük itt írja alá, vagy, hogy azt mondta, netán ön azt mondta, nem kifejezetten szeretem, ha magáznak egyébként, 22 éves vagyok, de vannak helyzetek amikor én is magázom a nálam gyakorlatilag alig idősebbeket, mert így illik, nem?) az anyámat gyanúsítgatja, akivel szintén beszélt, mert én Pozsonyban voltam,és nem akartam ötezerért telefonálni, az anyámmal aki biztosított róla, hogy így lesz, és akkor elővesz mindent, hogy bebizonyítsa, csak mi érthettük félre, annak ellenére, hogy én nem okoltam semmiért, csak nem meglepettségemet fejeztem ki, és persze csalódott voltam, úgy értem, én igazán nem akartam szombat reggel álmosan járni, csak mert a néni kihasználta, hogy gyorsan lettek emberek és elindíthatja a csoportot, és most ki tudja mikor lesz másik, mert nem nagyon tömegelnek az emberek, hogy svédet tanuljanak, ez világos.

És akkor, csak mert ez nem elég, jön anyám, aki csakis a legjobbat akarja nekem, ehhez kétség sem fér, értelemszerűen nem, és elővesz ilyeneket, hogy honnan lesz nekünk erre pénzünk, mikor korábban ő mondta, hogy mehetek, és hogy milyen sokba kerül az angolóra, (jó ez tényleg igaz), de talán akkor ne beszélje már meg helyettem a kedves ügyintéző nénivel, és intézze el ezt az egészet, csak hogy lényegében egy nappal az előtt, hogy tényleg elkezdenék járni azt mondhassa, hogy nincs is rá pénzünk, vagy hogy fogom én ezt bírni, mindig ezzel kell jönni, hogy fogom én ezt bírni, mi vagyok én, valami borsószem királykisasszony, hogy talán még a széltől is védeni kell, és akkor mindenki felteszi ezeket a célozgató kérdéseket, hogy mit akarok csinálni jövőre, és mi lesz velem, apám is, anyám is, az összes felnőtt akivel kapcsolatba kerülök, a barátnőim, a boltosnéni a fodrász, az orvos csak azért nem mert nem mondanám meg neki, hogy nem járok sehova, mert szinte biztos, hogy leesne a székről (mert ő mindig kérdez az iskoláról, ill. csak arról). Nem tudom, hogy mi a helyes, de mikor csináljak csomó mindent, és tanuljak meg csomó mindent, ha nem most, utána öreg leszek, házas, fáradt és kielégületlen és biztos nem akarok majd nyelvet tanulni (és még amúgy varrni is meg akarok tanulni, hogy varrhassak magamnak nyári ruhákat, és normális sminket csinálni magamnak, és piros rúzst használni és szemhéjtust), csak esetleg felnevelni normálisan a gyerekemet aztán meg elmenni nyaralni.

Nem tudom, mások hogy csinálják a kapcsolatukat az anyjukkal egyébként, de nem tudok mit kezdeni azzal, hogy állandóan a saját anyám kételkedik bennem, azt gondolom apám fele annyi ideig sem, mint anyám, de ő igen, ő mindenki helyett, helyettem is, és nem elég az, hogy én rettegek, hogy nem tudom megcsinálni, hogy nem leszek elég jó,nem vesznek fel és hogy vénlány leszek, nem kellek senkinek ,csak valami sörhasú büdös fiúnak akinek még egy kilógó melltartópánttól is feláll akivel két év után elhidegülünk egymástól és unottak leszünk és mindent akarunk, csak együtt lenni nem, és szomorú leszek és csalódott, meg minden rossz lesz, rossz izületek és gerincproblémák mit tudom én, én csak egyszerűen azt akarom kapni a szüleimtől hogy ügyes vagyok és okos és megcsinálom, ha nem, mindenkivel megesik hogy elbukik majd újrapróbálod édes gyerekem, de nem ezt az aggódó arcot, meg a kérdést, hogy bírni fogod te ezt Adrikám? 

oh so true, má' megin'.

Rá kellett jönnöm egyébként, hogy a kórház lelkileg jobban megviselt, mint mondjuk a lábamat, amit műtöttek. Persze, hazugság lenne azt mondanom, hogy nem fájt a műtét napján, és persze feldagadt a lábszáram már megint valami nevetséges zsömle alakúra állagúra, de közel sem volt olyan kellemetlen, mint amikor eltört, és most nem volt végtelenül arrogáns* az orvos, bár most nem is többnapos törött lábbal mentem oda, amitől még jobban elborzadtak amikor meglátták, hogy a másik bokám milyen vékony.
Csak most hirtelen nem tudom, olyan lehangolt lettem és zavarodott, de főleg zavarodott,mert ott volt az a sok néni, akik mind vidékről jöttek, és számomra idáig elképzelhetetlen egészségügyi problémáik voltak, mert vastelepen dolgoztak, vagy leestek a kanapéról és combnyaktörésük lett 2 héttel az után, hogy a másik meggyógyult, vagy a néni akit nem tudtak megműteni mert valami fertőzése lett és így gyakorlatilag előbb utóbb éhen fog halni ha így folytatódik, és még csomó ilyen, vagy hasonló, persze megint mindenki 50, de inkább 60 év feletti volt, rajtam és az alpári péknén kívül, aki úgy káromkodott mint a kocsis amikor az orvos kötötte a sebét, amire ő elkezdett mondókákat mondani meg énekelni,
és tulajdonképpen én most kifejezetten szégyenlem magam, mert már megint elhagyott a humorom és ilyen kellemetlen dolgokról irkálok mert ilyen kicsi dolgokon is így megrázkódom, mondjuk persze csomó minden van, ami nem kifejezetten leírható, részben mert apróságok és elfelejtem, részben meg mert nem vagyok képes valami összefüggő dologgá formálni az összes ingert ami ott ért 5 nap alatt, attól kezdve, hogy amikor az embert műtik mindig undorító szagú ebéd van, és az orvos rémesen félelmetes a zöld ruhájában**, addig, hogy a klinikán nem szappanillat jön ki a fürdőszoba ajtaja alatt mint itthon, hanem kellemetlen tisztítószer szag és fogcsikorgató hideg, és szégyenlem magam mert ekkora ügyet csinálok belőle, nem is tudom miből, a sok benyomásból ami engem ér, hogy vannak emberek akik mennyivel szerencsétlenebb és kellemetlenebb helyzetben vannak gyakorlatilag minden szempontból, amit tudtam eddig is, mégis miért kell ahhoz hogy ezt tényleg realizáljam az, hogy elolvassam egy cigány nő blogját, és hogy rájöjjek vannak emberek akiket nem tudja meglátogatni a családja mert egyszerűen nincs pénzük benzinre, (nekünk meg két kocsink van, csak azért nem három, mert nem akarok jogsit, és másoknak meg 5 és nem vacak opel*** meg seat hanem valami sokkal fancybb, tudom, persze) arról fogalmam sincs, és nevetséges hogy milyen gyermekien vagyok képes reagálni mindenféle dolgokra, az pedig még kétségbeejtőbb, hogy hogy képzeltem én ezt hogy társadalomtudomány? Hogy képzeltem én azt, hogy majd valamilyen módon embereknek fogok segíteni, vagy emberekkel fogok foglalkozni? Nem tudom, miért akartam én mindig valami olyat csinálni, ahol emberekkel kell foglalkozni, ahol hasznos lehetek a társadalom számára legalább egy kicsit, mármint persze a banki ügyintéző ugyan úgy hasznos a társadalom számára, és emberekkel foglalkozik, de valahogy mégsem így képzeltem az életem, de megijeszt és kétségbe ejt, hogy olyan vagyok, mint valami kellemetlen tudós, aki csak a laboratóriumában tud létezni, ott érzi magát a legjobban, és elméletben minden sokkal szebb és jobb, mind tudjuk, hogy a modellek leegyszerűsítik a valóságot, és minden egyszerűbbnek és könnyebbnek tűnik, de minimum kényelmesebbnek, és félek, hogy én is ilyen vagyok, ilyen leszek, hogy csak antropólógiai kutatómunka elvégzésére leszek képes (már ha egyáltalán elég okos vagyok hozzá, és mind tudjuk, a szakdolgozatom nem volt osztatlan siker) ami részben terepmunka persze, de nem egész életemben, minden nap, lenne elég időm amit a laptopommal tölthetek és elég időm lesz arra, hogy a szörnyű magyar vagy akármilyen valóságon pityogjak, és akkor tanítanom is kellene, pont mint anyámnak, akiről az a benyomásom hogy még jobban laboratóriumba való, mint én, mert még jobban megijeszti a világ, nem is értem miért nem ott dolgozik egyébként, mindenféle nyertes TDK-k után, de én, én nem vagyok elég okos ehhez, és még úgy is viselkedem mint egy borsószem királykisasszony, elromlott helyzet ez.



*Anya szerint rettenetesen sajnált, ezek szerint nagyon, nagyon rossz vagyok az érzelmek olvasásában. és amúgy is, csak addig volt arrogáns, amíg meg nem kapta a borocskát, megegyebet, egyem a szivit, meg az arrogáns fejemet
**legalábbis abban a szituációban annak tűnik, de akkor minden annak tűnik, az is hogy mennyi férfi vesz körül egyszerre és nincs rajtam gyakorlatilag semmi ruha
***de hát tudjátok hogy mondják ezt, Opel, sose kop el!

biztos ami biztos szkájpolok egy kicsit a szüleimmel, akik a nappaliban ülnek, tőlem vagy  25 méterre.*

*túl nagy a lakásunk, én mindig mondtam, főleg ha takarítani kell vagy ha az ember sánta

Ma reggel pedig kiderült az is, hogy miért feltétlen szükséges minden beteget kirángatni az ágyból hajnali 4-kor, hát mert ha este, lefekvés előtt cserélnének ágyneműt, nem lenne elég feszes a lepedő viziten. 
Helló otthon, édes otthon, ahol feszes barackszínű lepedő van, virágos ágyneművel.

hosszú és értelmetlen bejegyzés a semmiről*

**

Szinte már drámai, hogy semmi nem változott itt, ugyan abba a kórterembe, ugyan arra az ágyra képesek voltak fektetni ugyan azok az ápoló bácsik, az egyikük ma fel is ismert, a doktor bácsi meg ugyan úgy arra figyelmeztet, hogy ne aggódjak semmin, semmi baj, tanuljak inkább, mint legutóbb. Viszont az a baj, hogy én már most unatkozom itt, habár fele annyira sem vagyok sánta mint legutóbb, a szobatársaimnak egész nap tévét kell néznie, rajtam kívül csak vidéki fizikai munkát végző nénik vannak, akik úgy beszélnek mint kocsis a lovával, de legalábbis rendszeresen olyanokkal nyomatékosítják mondandójukat hogy bazmeg, meg hogy kurvára, tudjátok ez nem az a fajta káromkodás ami kiszalad az ember száján, ha valami nagyon felidegesíti, vagy ha huszadszorra sem sikerül valami, hanem mindenféle különösebb indulatoktól mentes beszélgetés során is, nem mintha én nem káromkodnék, de ilyet én még anyám korú nők szájából életemben nem hallottam, na de olyat se láttam még, mint ez a férfi, aki a velünk szemben lévő szobában van, és egész nap félmeztelenül flangál, és azzal tölti az idejét, hogy a női hálóterembe bámul, legalábbis idáig mindig ezt tette, ha odamentem a csaphoz fogat mosni, ami persze, az ajtó mellett van és akkor mindig azt bámulta, hogy mi történik a szobánkban (semmi, öregasszonyok pletykálnak, arról, hogy hogy nem bírják felemelni a karjukat, és hogy a szomszéd szobában fekvő nőnek odavarrták a karját a hasához, hogy megtapadjon rajta valami bőr, ha már leégette a varrógép, hogy az orvosnak micsoda szemüvege van, és hogy sorba állnak a műtőhöz a betegek és az orvosok egyaránt, az ingerküszöbe mindenkinek "magas", ahogy az már lenni szokott).

Na de elég a kórházasdiból, kényszert érzek ugyan arra, hogy megírjam, micsoda szexi rezidensek vannak, és hogy az orvos a műtétem előtt 10 perccel mérgeskedő arccal viharzott ki a műtőből én meg ott fekhettem a huzatos folyosón egy csomó ideig, mivel az előző beteget valahogy elfelejtették elvinni, vagy nem tudom, senki nem értette, hogy mi van, az ápolók maguktól semmit nem tehetnek, nem mernek tenni, pedig ezek nem valami komoly esetek, mint mikor valakinek leműtik a mellbimbóját a szemölcse miatt vagy mit tudom én (ilyen volt, állítólag, az egyik öreglány szerint), de ezt most nem teszem, főleg mivel akkora az agyi kapacitásom, hogy órákig nem jutott eszembe az a kifejezés, hogy meritokratikus társadalom, és az előbb adtak valami intravénás algopirint, komolyan életem fájdalma, hogy az nem hozzáférhető a köznép számára a gyógyszertárban, ahh.
A szülinapom egész jó volt különben, reggel Marine sütött nekem meg A-nak crépe-et amig én harcot vívtam az utolsó üveg nutelláért a CBA-ban, 900 forintért, az eszem megáll, meg tettünk bele eperlekvárt is, és legközelebb cukros citromost csinálunk,  aztán elfutottam az angolórámra 10 kiló könyvvel a hátamon, majd Kőbányára a vonathoz, mivel a nyugatiban már nem értem el, majd este még ittunk teát meg bort 2 barátnővel, miközben az idegesítő férfiakról beszéltünk, azokról akik állandóan ökörségeket kérdeznek, meg azokról akik bókolni próbálnak de közben vérig sértik az embert, de nem is akarok férfiakról  fiúkról beszélni, ez a randi amit már említettem, olyan béna volt, hogy az elképesztő, igazából nem is tudom megfogalmazni, hogy mi az amitől annyira kiakadtam, nem is igazán valami kézzelfogható, hogy mi bosszantott fel igazán abban a fiúban annyira, csak az egész létezése, az elképesztő ötletei, meg hogy igazából unalmas volt, tudom, tudom, én vagyok az az ember aki szemrebbenés nélkül elkezd látványosan unatkozni, és akit mindig sokkal hamarabb untatnak emberek mint másokat, hát nem tudom, miért kényszerítsem magam beszélgetésre valaki olyannal, akivel nem hogy semmi közös sincs bennünk, de még csak nem is érdekes, vagy olyan intelligens, hogy szájtátva hallgassam amit mond egész este, amellett, hogy mindent megtesz azért, hogy legalábbis a bokorba berángasson, ha már a lakásába nem kifejezetten sikerült, most komolyan mégis melyik hülye hiszi azt, hogy ha felajánlja  hússzor, hogy menjünk el hozzá filmet nézni, ja de amúgy semmi nincs otthon egy üveg ásványvíz se, bocsi, kivéve répát, (ó ez isteni, ugye nem egy undorítóan perverz utalás?) akkor majd nekem nem esik le, hogy minden vágya hogy vízszintes helyzetben lásson? Ne szédítsük már egymást, naiv vagyok, de nem annyira, hogy ne jöjjek rá, hogy minden vágya, hogy vízszintes helyzetben lásson, ami értelemszerűen rettenetesen hízelgő, de azért annyira mégse, hogy én is csak ezt akarjam. Csomó mindent akartam még mondani erről, de most egyik sem jut eszembe, egyik sem tűnik elég fontosnak, csak hogy az bosszant kifejezetten ebben az egész esetben, hogy nem is volt ronda ez a fiú, még ezt se mondhatom, hogy ronda volt mint a bűn, mert nem, magas volt és zöldszemű, és tulajdonképpen az esetek nagy részében kedves is, bár időnként érthetetlenül kellemetlenül kivíáncsi, , de talán még ez se baj, nem is tudom, hogy mi a baj, az, hogy sánta vagyok megint, francba csak futni akartam a végén, el innen minél messzebbre, csak nehogy hozzám érj még egyszer, vagy egyáltalán valaha, nem tudom, csak úgy elkezdtem undorodni az egésztől, amúgy nem volt undorító fiú, azt hiszem jó illata volt, az más kérdés, hogy úgy volt felöltözve, mint egy építőmunkás, és még egy építőmunkás se megy úgy randira, ahogy építeni megy, én azt gondolom, ez a fiú meg két egyetemet végzett, nem is értem,
dehát mit mondhatnék sok mindent nem értek én, hogy miért tűnik egyrészt kifejezetten gálánsnak meg intelligensnek aztán meg miért gyaloglunk két órán át az 5 fokos hideg szélben és miért derül ki a végén, hogy ja igen, mert egy fillér nincs nála, és nekem kell vennem ásványvizet a boltban, és miért kérdezősködik arról, hogy nekem hány nyelvvizsgám van, és tesz úgy mintha neki 6 lenne, hogy én jól hülyén érezzem magam, mikor ő egy nyelven se tud megszólalni folyékonyan kivéve a magyart, én meg kettőn is viszonylag jól, és miért mondja azt hogy nyelvekkel foglakozik mikor csak a nyelvvizsgáira akar felkészülni, kettőre amúgy, autodidakta módon, 3 hónap alatt, már megint bolhát csináltam az elefántból, dehát, mit tegyünk, a kórházi tévé meg olyan vacak, hogy az emberek bőre zöld, csak menne már tönkre.

*egyenesen a klinikáról
**pont így érzem magam vizit közben

jesszusom, mától azt kell mondjam 22 , ha megkérdezik hány éves vagyok, crazy.

az a baj, hogy a múltkori kellemetlenül végződött randim óta igazából egy fiút se akarok látni, valahogy elegem van az egészből, meg mi a francért élem én ezt meg valami hülye társadalmi nyomásként, hogy nekem kell lennem valakivel.?

Tegnap vagyis ma már megint olyan későn  korán értem haza, hogy a körúton a nénik már rázták az ablakban a szőnyegeiket. De ma milyen szép vasárnap van.

"you know in like 20 or 30 years or so there's gonna be a section in history books dedicated to this time period where gays were fighting for their right to marry and suffering from discrimination
and the kids learning about it in class are going to be disgusted by the mere fact that gays had to even try to fight for what was rightfully theirs."

Gamla stan

Stockholm óvárosa

nem tudom, hogy van ez, de vannak emberek akiket nem utálok, csak a jelenlétük frusztrál, vagy nem is tudom, hogy mondjam ezt, de olyan kicsinek és semminek érzem magam tőlük,

és én nem tudom, hogy orvosoljam ezt.

have I truly been there

Közben az volt, hogy a hétvégére elmentem Pozsonyba, a Corvinus pedig most ilyen menőn néz ki, mert most ez megy, és mindenki sárga pulóverekben futkos, hajnali 6-tól az egyetemen, miközben mind nagyon fontosnak érezzük magunkat, ahogy mindenki más is, de talán most az egyszer szabad, és a reggeliztető nénik borzalmasan édes teát adnak, de ez rajtam kívül egyetlen magyarnak sem tűnik fel,
de a nap legjobb része értelemszerűen az, hogy találtam a Fő utcán egy gigacuki pékséget, ahol 120 ft egy kis kalács, és olyan illat van, mint karácsonykor a nagymamám konyhájában, a kávéscsészék meg a '70-es évekből maradtak.

ez egy klasszikus, attól tartok

Csak még gyorsan hadd küldjem már üdvözletem a MÁV-nak, de legalábbis a Nyugatinak, ahol a külföldi jegypénztárakban sorszámkiadó automata van, ülőhely, közötte FŰTÉS, a jegyárusítónak ájfónja, és nem hogy nem rabolnak ki, és esik a fejedre a vakolat, mint a belföldi pénztáraknál, biztonsági őr áll a sarokban. (!!!)

tőlem egy fiú ne kérdezze már meg azt hogy miért vagyok így  kiöltözve,(mikor amúgy egyértelműen megállapítható, hogy nem vagyok kiöltözve, farmer van rajtam, meg egy sima blúz és kabát), hát bocs, hogy felvettem valamit, ha már találkozom veled.
meg ne mondja már azt, hogy tuti vagyok.
 Értem én, egy igazi bókot nyilván abszurd lenne elvárni, tudjátok olyat, hogy szép vagy, vagy kedves, vagy akármi.semmi, de azért jó ízlés is van a világon.
ja, igen, nem csalás, nem ámítás, voltam egy randin.

valami tó Somogy megyében a koszos lencsémen keresztül. 

(igen,tényleg ilyen kékség meg köd volt)

valaki hívjon már meg egy bálba, hogy felvehessem ezt a ruhát. vagy akármilyen alkalomra, csak legyen már ürügyem megvenni. ja de várjatok, nincs is cipőm.

Nos attól tartok, igazak a pletykák, amik Skandináviáról az emberek fejében élnek, a férfiak tényleg sokan pofátlanul szépek, ezen a ponton talán már nem is a helyeske szó a megfelelő,hanem az, hogy egyszerűen szép, de nem csak hogy szép, szépen öltözött! (Igen, kedves magyar fiúk, watch and learn, a hülye kihajtott cipőnyelveitekkel és csillogós fülbevalóitókkal) Jó, jó, azért egyedinek nem tudom, mennyire lehet nevezni a skandináv divatot, legalábbis a férfiakét nem, ennyi szexi, steppelt kabátos szépingecskés ficsúrral nem tudom mikor találkoztam utoljára, mert hogy tényleg szinte mindenkinek vagy ilyen Barbour csodája van, vagy Fjallraven, tudjátok, a rókás márka, ami ezeket a híres, hírhedt kanken hátizsákokat gyártja. (Ami igazából azt kell mondjam, hogy tetszik egyébként, bár népszerűségét nem kifejezetten értem.)
A másik pletyka ami attól tartok, hogy igaz, hogy tényleg hideg van, vagy ha hideg annyira fogcsikorgatóan talán nem is, de szél az igen, ha csak nem az ember behúzza fülét, farkát valami kis sikátorba, hogy a megfagyás veszélye nélkül elővehesse a térképet, vagy éppen a sapkát, ha már itt tartunk, sapka nélkül itt csak a koravén tinédzserek bírják ki akik már most szexinek képzelik magukat. Ezek után világos persze, hogy miért hordanak akkora kabátokat, és miért van tele a h&m gigavastag pulóverekkel, hát mert ha nem veszed fel befagy a segged, legalábbis a magyar, nem csak jelenlegi langyoskás, de az átlagos októberi időjáráshoz képest is, és a vastag sál is azt hiszem új megvilágításba helyeződött, figyelembe véve, hogy ha az ember úgy is dönt, hogy ő keménylegény és nem vesz sapkát, és kesztyűt, sál akkor is kell, akkora kell, ez nem az pillanat, amikor isteni Hermes selyemsálakkal illegetheti magát a boldog skandináv középosztály, kérem szépen. Ja és az emberek nagy része bakancsot hord, nem értem.
Az is igaz, hogy Skandinávia drága, de nem annyira drága. Úgy értem, világos, hogy az ember igyekszik mindenből a legolcsóbb alternatívát választani, ez mindenhol így van persze, de nem fogom az idegeimet feleslegesen borzolni azzal, hogy igen, ténlyeg kb 400-ért vettem magamnak a kioszkban egy ásványvizet, mondjuk persze még örülhetek ha csak annyi volt, és hogy egy önkiszolgáló étteremben majd 3000 forint egy lazac valami körettel, a hamburger is annyi egyébként, de most mit tegyen az ember lánya? Amúgy én rosszabbra számítottam, ez nyilván nevetségesen hangzik, de az élelmiszer kb másfélszer annyi mint nálunk, egy 72 órás jegy az meg annyi mint nálunk egy diákbérlet ami meg szinte megegyezik a heti bérlettel, a napijegyre meg már nem is emlékszem. A metró számomra érthetetlen, állandóan rossz irányba szálltam fel, de nincsenek idegesítő hajléktalanok, sem tömeg, mindig le lehet ülni, nagy eséllyel sármos férfiak mellé.
Néha az volt a benyomásom, hogy az emberek sokkal lazábbak, és nem csak arról beszélek, hogy nem zavarja őket, ha koszos a bakancsuk, vagy ha a fülhallgatójuk összeborzolja a hajukat, hanem mintha sokkal jobban békében lennének magukkal, azt vennék fel, amit akarnak, igazán azt, és nem akarnának annyira megfelelni a hülye trendeknek, hanem helye van a saját ízlésnek, egyediségnek. Túl szőke cicamicák persze ott is vannak, kivéve, hogy ők Hollistert hordanak, nem különböző Bershka leopárdmintás csodákat.

Stockholm este ilyen

avagy sárga fények meg nyalóka alakú szobrok, és persze túl sok üzlet,meg leértékelt Chanel körömlakkok.

a mai bölcsesség, hogy egyszer élünk, de akkor nagyon.

csak mondja azt valaki biztosra, és akkor én már instant boldog leszek, hogy lesz egy fiú egyszer, aki igazából randira is hív, és nem mondjuk tizenakárhány évvel idősebb és viselkedik úgy, mintha valami felettem álló felnőtt lenne, nem kérdez ilyeneket, hogy hány nyelvvizsgám van, mik a szüleim, állapítja meg, hogy jól hangzik, hogy a Corvinusra jártam, (mert ha mondjuk valami a ranglistán 672. helyen lévő helyre jártam volna nyilván kifejezetten vacakabb lennék mint most), vagy nem akar csak szexet és tartós kapcsolatot egyszerre, nem kritérium számára, hogy kedveld az Árpád sávokat (wtf?). Ja és persze az sem ártana, ha nem valami 50 éves sugar daddy lenne, aki azt gondolja, hogy mindenki csak pénzért szexelne vele, vagy nem csak délelőtt ér rá.

hogyan kezd el az ember sminkelni? úgy értem, megtanulni, hogy mit hova mikor kell kenni milyen árnyalatban és mennyiségben?
komolyan kérdem, aki ért az ilyesmihez, írhatna, hol érdemes tippeket olvasni meg hasonlók.

még mindig nevetséges vagyok,
avagy az életem központi problémája, hogy még mindig nincs senkim, de intim helyzetbe kerülni, na azt a világért sem akarnék.
nem tudom, hogy kell ezt. megoldani, meg úgy egyáltalán. nem visítva elrohanni, amikor valaki közel akar jönni, vagy minimum szándékot mutat rá. a felvilágosító órákon egyébként erről is beszélhetnének, óvszert felrakni úgyis mindenki tud-

Egyszerűen annyira fantasztikus ez a blogbejegyzés,ide kellett másoljam ezt a részletet:

"Egyáltalán, szabaduljunk meg minden szagtól, váladéktól, szőrtől: esztétikus, formatervezett műanyag eszközök, szőrcsipesz, betétcsomagolásra alkalmas virágos nájlonka, neszesszer (ki gondolta volna, hogy valamelyik két sz, de ha már, miért a második?). Komplett férfigenerációk nevelkedtek fel a Playboyon, a púderezett mellbimbójú, ragyátlan, steril női testeken. Az ilyen a saját ondójától is viszolyog. Hát még egy élő nő. A punci miért nem parfümillatú? Fúj. Másrészt viszont anális szex. Értem én ezt? Nem. De még a leszbikusok is nekik legyenek gusztusosak."

Tegnap akartam írni egy haragos bejegyzést a családomról, igaz, hogy akkor fáradt voltam, és szomorú meg frusztrált részegre spiccesre ittam magam, és akkor minden rosszabb és tragikusabb, én meg hatszor indulatosabb vagyok mint általában, most meg már részeg sem vagyok és indulatos sem annyira, szóval nem is tudom, hogy is kezdjem, vagy hogy blogszalonképes-e ez egyáltalán, de ha őszinte akarok lenni, nem kifejezetten érdekel.Hogy szalonképes-e. Úgy értem, mindenki szexről, intim gyantákról, szeretőkről, tamponokról és ki tudja még miről ír, akkor én is elkezdhetem szidni a rokonaimat, és egyrészt bocs, ez a bejegyzés már most sokkal unalmasabb mint amilyennek tegnap elméletben tűnt, és ha az ember már megírni unja a bejegyzéseit, akkor ott már valami régen rossz, másrészt valahogy sokkal kevéssé tűnik gördülékenynek és egyszerűnek ez az egész, mint amilyen tegnap volt a nagy bölcs éjszakában egy üveg bor után, de akkor minden olyan egyszerűnek tűnik, és éjjelente amúgy is olyan bölcsnek érzi magát, hogy még a bullshit genenerátort sem kell elővenni, de a nagynénémnek se, aki Montreálba deportálta magát élete szerelme egy kibaszott csirkefogó után, (aki nem dolgozik mióta ismerjük, vagy mióta vilálág a világ) aki mindenről beszél szkájpon, csak arról nem amiről hallani akarunk, komolyan mondom, engem kifejezetten ritkán szoktak untatni a rokonaim, de ez unalmas mint a bűn, ülünk két órán keresztül és semmi nem történik, csak beszél beszél és beszél de miről semmiről gyakorlatilag, hogy mit ebédelt a Péterke, és menni fog francia órára, és csak annyit látunk, hogy egyszer csak elkezd sírni, és így elkezdjük sejteni, hogy igazából valami rettenetes élet mehet ott, mondjuk ha arra gondolunk, hogy nincs pénzük, elmentek a kánaán Kanadába, és akkor semmire, érted, semmire nincs pénzük, egy pulóvert nem tudnak venni maguknak gyakorlatilag, a nagyanyámnak meg anyámnak kell dobozban ruhákat vásárolnia, és 22 kerek ezer forintért elküldeni, 22 ezerért!! ennyiből a goodwillnél vagy tizet vehettek volna, de ha csak átutaljuk a pénzt akkor is legalább kettőt azt gondolom, de igazából nem is ez a baj, nem is tudom, mi a baj, vagy hogy van-e baj, inkább csak zavar,hogy az ember még a családjával sem lehet őszinte, és akkor kivel legyen, és ki az aki feltétel nélkül mellé áll, ha nem a családja? és ki az aki feltétel nélkül pénzt ad, ha nem a családja? és egyébként, ahogy nehezemre esik beletörődni, hogy vannak dolgaim amit anyám egyszerűen nem ért meg, akármit csinálok és akár hogy mondom, azt is nehezemre esik elfogadni, hogy ennek kell lennie, hogy úgy teszünk mintha meg tudnánk állni a saját lábunkon, és azt csinálunk igazán csak azt ami nekünk tetszik, mert mi közük hozzá a többieknek, ha valami nem lesz jó, megoldom magam, csak éppen ez nem így működik, az ember montreálból nem három fillérért tud hazajönni, az embert nem 10 fillérért és a két szeméért gyögyítják meg a szomszéd kontinensen,és akkor mit lehet tenni a kedves rokon majd úgyis fizet ha para van, vagy én nem tudom, hogy ez hogy működik sógoréknál, nénéméknél, de igazán, ez már nem csak a csomagról szól, meg a lakásfelújításról, amit szintén nekünk kellett kifizetni, meg a nagyanyám gyógyszereiről, amit úgyszintén, mivel hogy neki meg valami gázszámlát, ami amúgy nem is az övé volt hanem a tiétek.

nem igaz, történjen már valami jó, vagy akármi.

München II.

képek a második müncheni kirándulásról, a turistafotókból soha nem elég,muhaha.

Karlsplatz/Pussy Riot Platz:)

az idegesítő, ám de kötelező tumblr-szerű hangulatfotó

jobb később mint soha,

avagy még csak most, de hálásan köszönöm a 25000 pédzsvjút!

ja és ez a 800. bejegyzés, huhú!

Tegnap ide jöttek a sznob rokonaim Németországból, bár talán a sznob nem is igazán jó szó, inkább csak szeretik a luxust, nagyon is, de legalább tudják hol állnak. Úgy értem, vígan nosztaligáznak az időkről, amikor  sofőrjük volt, meg pofátlanul sok pénzük, és tisztesen viselik, hogy most meg  boldog középosztályi, ám viszonylag tehetős nyugdíjasként élik az életüket, igaz újra Volskwagennel kell járniuk. Igazából a luxus szeretete engem nem zavar, az ő dolguk mire pazarolják a pénzüket, de ha már pofátlanul drága és elegáns helyre kell mennünk, akkor legalább nőjenek már fel hozzá, és ne problémázzanak mindenen, mint hogy hova ülünk, és hogy miért nem tolnak össze két asztalt, mármint tudhatnátok, hogy az ehhez hasonló helyeken soha az életbe nem tolnak össze asztalt, és ne együk már le egymás tányérjáról a díszítést, hogy a narancsot illik-e kienni a pohárból, azzal kapcsolatban pedig végképp kételyeim vannak. Jó, jó befejeztem a panaszkodást, főleg hogy most mi követtük el azt a hibát, hogy olyan fancy pancy helyre kellett mennünk, ahol Liptai Klaudia üdvözlete van kirakva a falra egy csomó másik híres emberével együtt, és ahol inkább ajánlják a bort, mint hogy borlapot adjanak.
Ennek ellenére elég csodálatos volt az egész, olyan finom spenótot ettem, meg fogast, hmm, ezentúl csak arról fogok álmodni, hogy majd a férjem/fiúm vagy akárkim is ide visz, bár persze ez nyilván nem reális elvárás, vagy legalábbis egy jó ideig még nem, ha csak nem iparmágnás/jólmenő ügyvédtanonc  vagy akármilyen hasonlóan jólszituált értelmiségi lesz, mert nem gondolom, hogy elvárhatom valakitől, hogy annyit költsön egy vacsorára, mint egy jó cipő ára, ezt egyszerűen pofátlanság. Én meg nyilván kispolgár vagyok ahhoz, hogy felérjek az ilyen fajta étkezéshez.

ej, de orvosoltam a kérdést, kárörömre semmi ok!
:D

Nem csalás, nem ámítás, ezen sorok írója az a lúzer, aki azt hitte, hogy megvette a repjegyét, egészen az indulás előtt egy nappal, amikor kiderült, hogy tulajdonképpen nincs is jegye.

Annyi macska van az utcánkon hogy az elképesztő ahhoz képest, hogy a város közepén lakom.Én meg perzse a szentimentális ex macskatulajdonos, nyilván elérzékenyülök ettől, na meg amikor megláttam ezt az oroszlánt..!

4 napja meg azt csinálom, hogy bemegyek a springfieldbe és felpróbálom ugyan azt a kabátot, és még mindig nem tudom, hogy meg kéne-e vennem.
mármint, az világos, hogy meg akarom venni, de hogy szükségem van-e rá.
(világos hogy nincs)

how my heart behaves

Rá kellett jöjjek, hogy én is ugyan olyan álszent vagyok meg nyárspolgár (bár a google szerint a nyárspolgár kispolgár, nekem meg még az őseim sem voltak kispolgárok,de ezt hagyjuk most figyelmen kívül) mint amitől mindig is rettegtem, meg persze sznob is vagyok, legalább egy kicsit, de ez már nem is igazán meglepetés, csak legfeljebb nekem időnként, hogy én tényleg ilyen rettenetes vagyok?
De amúgy tényleg az vagyok, részt veszek mindenféle jótékonysági projektekben, meg önkéntesnek jelentkezem meg benne vagyok ebben az emberi jogokért kiálló csoportban az aegee-ben, de ennek ellenére kifejezetten távol tartom magam Budapest bizonyos kerületeitől, rendszeresen arra alapozom az első benyomást, hogy kin milyen ruha van, frusztrál a tanulatlan és unintelligens emberek társasága, (arról nem is beszélve ha mondjuk még harsányak is) az agyam hátsó traktusában és a szívem mélyén jobbnak érzem magam egy csomó embernél, de mégis milyen jogon, elképzelésem sincs, csak mert a szüleimnek több van mint nekik? Ez még csak nem is az én érdemem, sőt egyáltalán nem is én tehetek róla, csak szerencsém volt, meg hát képes vagyok elgondolkodni azon, hogy komolyan randizzak-e egy biztonsági őrrel.
Jó ég. Úgy értem komolyan, ez mennyire nevetséges kérdés, és amúgy is, ezen már pattogtam egy sort, hogy akkor most mit kell erről gondolnom, és én csak attól rettegek, hogy talán okkal biztonsági őr, és unalmas lesz vagy buta, azt sem tudom, milyen jogon untatnak az emberek, persze én mindig az az ember voltam, aki hamar elkezd unatkozni, érdeklik az emberek nagyon is, de mindig másfelé kell bámuljak, ha valami társasággal vagyok akárhol és a tanárok is mindig azt hitték, hogy nem figyelek, pedig amúgy de, de ez már nem középiskola, itt már nem kötelező figyelni, és egyáltalán
 milyen jogon várom még mindig hogy eljön értem a tökéletes herceg, (aki remélhetőleg nem lesz herceg, mert az persze, hogy frusztrálná a szociálisan túlérzékeny énemet, muhaha) aki lehetőleg csokkornyakkendőt hord* hobbiból,  rettenetesen okos, és kedves, és van elég pénze, amit ugyan úgy utazásra akar költeni mint én, és nem bánja hogy sokszor nem vagyok túl szociális?
hát semmilyen jogon, nyilván.

*jó, nem baj, ha nem, akkor majd veszek neki párat

az összes fiú ha nem ronda is mint a bűn,akkor unalmas.
kibaszott unalmas.

még egy klisé, de hát milyen igaz is.

ajándék csónak ne nézd a lapát.

a napi 1st world problem,

hogy olyan hideg lesz jövő héten Stockholmban mint nálunk télen.
brrr

nem tudom mi van most.
unatkozom, és nem is akarok semmit.

Az óráim olyan rosszak, hogy az valami elképesztő, de nem is beszéljünk erről, mert csak felbosszantom magam, és különben is, az online társkeresőkön való trollkodoásomnak még mindig nincs vége, és gondolom, mindenki majd meghal, hogy erről halljon. jó, jó, igazából nincs is igazán mit hallani, (don't get you hopes up.) 
Igazából csak nem tudom mire vélni, amit az emberek művelnek az interneten (pont ugyan úgy, ahogy mondjuk a Ryanair szolgáltatásai is elképesztenek, a wizz airről nem is beszélve, hogy még a normális méretű kézitáskáért is fizetni kell? wtf?) , nyilván, miért vagyok ilyen lúzer, hogy feliratkozom egy internetes társkeresőre,  oh, várjunk csak, mert csúfosak a szociális készségeim, úgy értem, csúfos katasztrófákhoz vezetnek, de nem erről akartam magyarázkodni. Már annyiszor felbosszantottam magam ezen az utóbbi két napban, hogy már azt se tudom,  mit mondjak, meg persze ettől saját magam is megkérdőjelezem állandóan, kiakadok azon, hogy mindenki 160 centis és 40 kilós lányokat keres, én ugyan ez vagyok pepitában, nem válaszolok annak, aki ronda mint a bűn, akinek unalmas a levele, aki ilyen, aki olyan, de most erről a másik oldalról beszélek, ahova tegnap előtt regisztráltam főleg kíváncsiságból, de olyan ízléstelen, hogy én ilyet még nem láttam, az egy dolog, hogy kb minden második férfi felhasználó szélső jobbikos, vagy csak simán jobbikos (wtf?) meg hogy ilyen felhasználónevek vannak, hogy szexxifiú69,  imádoknyalni meg breastsucking  meg hasonlók, de olyan alpári leveleket küldenek, de nem is  csak alpárik, egók is, meg bunkók is, hogy fokozzuk a dolgot. Nem mintha én jobb lennék, hogy a blogomon tárgyalom ezeket, cudar ez a világ.
Igazából az a baj, hogy már gonosznak és sznobnak érzem magam, hogy mindenkit elküldök a fenébe, (az ilyen levélre mit lehet írni, hogy Szép a mosolyod, tetszel, üzi? igazából ronda a mosolyom, anyád.) már ha egyáltalán, de olyan fiúkkal miért levelezzek, akinek a bemutatkozó szövegéről meg tudom állapítani, hogy unalmas, netán buta, mint a sárga föld, vagy akivel feltehetőleg annyira nincs bennünk közös, hogy még ugyan abban a kerületben, ne adj Isten, szórakozóhelyen sem fordulunk meg soha, aztán vannak ezek az esetek, hogy 8 általánosa van, nekem meg diplomám, ami elméletben persze nem akadály, csakhogy a gyakorlatban nem tudom, ez mennyire működőképes koncepció, manapság már igazán csak az nem megy egyetemre, aki egészen komolyan nem akar, vagy ellenkezik az elveivel, vagy mittudomén, de nekem nem, és nem tudom, hogy erről most mit kell gondolnom, mármint nem utasítok el valakit elvből csak mert nem végzett egyetemet, ez világos, de az a benyomásom, hogy eltérő dolgokat akarnánk az élettől, más az életvitelünk és hasonlók.
Aj nem is értem már az egészet.
Az a baj, hogy azoknak akik szimpatikusak nem merek írni, mert túl zseniálisnak tűnnek, és biztos mindenki elárasztja levelekkel, vagy mondjuk 35 évesek, és én nem akarok állandóan a kislány szerepébe kerülni, aki még mindig iskolába jár, és még mindig a szülei tartják el és a szülei adnak neki mindent, ez mind igaz persze,  de tudom, hogy aki már vagy 10 éve dolgozik, és van karrierje meg kocsija vagy akármije előbb utóbb feltehetőleg hülyén érzeném magam.

hát tudod, hogy rémesen szegény vagy amikor egy ilyennek még a másolatára sincs pénzed.
hmpf.

el kellett csórjam ezt a mémet, amit mindenki csinál, mármint valahogy csak álcáznom kell, hogy üres vagyok, nincs mit mondanom,khm.(tudom, tudom, sokkal jobb lenne, ha csak egyszerűen befognám, khm)

mai hangulat: unott, semmilyen
mai siker: találtam egy angoltanárt és egy némettanárt, már csak fel kell hívjam őket
mai szükséges: kimosni a ruhákat
mai make up: nincs, unalmas vagyok
mai outfit: fekete nadrág, fehér blúz, szinte ilyen, a rozsdaszínű sál szintén Indiából meg a barna kabát

mai tennivaló: mármint a nap hátra lévő részére vonatkozóan? fogat mosni biztosan, ja meg anyámnak szerkeszteni valami dokumentumot
mai elmélkedés: miért nem élek 1912-ben
mai függőség: puding
mai unalmas: minden
mai legjobb pillanat: vettem egy fekete kardigánt, és csipkés mintája van
mai különlegesség: balerinacipő volt rajtam. szinte soha nincs rajtam cuki cipő mióta eltört a lábam
mai olvasmány: nem volt, attól tartok. illetve olvastam valamit az indexen, viszont néztem Downton abbey-t!
mai zene: Andrew Belle

igazából elfogytak most a szavak.

viszont ez volt a hétvégén csütörtöktől vasárnapig, Brüsszelt meg még mindig nem szeretem.

(amúgy most nézem csak milyen aránytalan ez a kép, vagy nem tudom mi van vele, hódol a hip to be square trendnek gondolom, bocs.)

when you don't exist

Ez egy Amnesty International videó, amit biztos mindenki ismert már rajtam kívül, de ha nem nézzétek meg, izgibb mint a napi bullshitem, az biztos.

life is so not fair

de az már végképp nem igazság, hogy vannak ilyen szép emberek akik egyszerre ilyen stílusosak és gazdagnak látszók és ilyen pasijuk van.

akinek ilyen zoknija van.

(persze ha őszinte akarok lenni magammal rájönnék, hogy akár én is öltözhetnék így ha annyira akarnék és attól még frusztráltabb leszek)

2 baj van:
1) nekem erre a ruhára szükségem van
2)mint ahogy minden másra is erről az oldalról
+1már csak xs-es van és 0huf jelenleg a ruhakeretem

ez a fülfájás elmúlhatna már, csütörtökön repülőre kell ülnöm, há' nem igaz, hogy ilyen szerencsétlen legyek 2012-ben.

amúgy bizonyára gáz, hogy nekem még mindig újdonság rájönni, hogy a többi blog mögött is igazi emberek vannak.

777

Nos ezeknek a lábbal kapcsolatos rémálmoknak hamarosan, vagy legalábbis november közepén biztosan vége lesz, 7-én megyek ugyanis újra a klinikára (ma is voltam, öröm) bár még nem tudom elképzelni, hogy én önként és dalolva oda menjek, és hagyjam, hogy felvágják a lábam, és kivegyenek belőle valamit, de úgyis biztosan meg fog ez történni, részben mert anyám most ilyenekkel ijesztget, hogy elmozdulhat az a lemez és átvághatja a bőröm, ami amúgy nem tudom, mennyire reális, de kötelességemnek érzem, hogy elhiggyem, másrészt meg mert túl akarok lenni ezen az egészen, nem akarom többet látni a klinikát, a doktorbácsit, a hülye önelégült arckifejezését, amitől az ember azt kezdi el várni, hogy mikor veregeti meg már a saját vállát, minimum.
Az egyetlen dolog ami szórakoztat ott, az amikor figyelhettem,  hogy milyen nevetségesen, alfahímként tisztelik az orvosokat, meg hogy melyik ápoló szerelmes nyilvánvalóan melyik orvosba, és fordítva.
(:D)

Most komolyan mondom, nem is tudom mivel kezdjem a rinyálást, mindegy is, a csúcspont nyilván az volt, amikor az orvosnál elkezdtem bőgni,(meg aztán még rinyálni és kicsit káromkodni is a szuperkedves asszisztensnőnek, de ez már a durván gáz kategória, nem a kicsit fun, még blogolható) mondanám, hogy a semmin, de így ez azért nem igaz, egyrészt mert rettenetesen fájt a fülem, aztán elkezdték szívni valami izével, ami nem elég hogy szívott és időnként fájt, de még pofátlanul hangos süvítő borzalom volt az ép fülem számára is, aztán meg hogy a fél éjjelt (ami amúgy se volt olyan hosszú mint akartam) az ágyamon ültem, és vártam hogy elmúljon a fülemből a lüktetés, de amikor bevettem két rubophent és akkor kidőltem attól, de akkor meg már újra végleg fel kellett kelni.
De nem ez volt igazából a baj, hanem hogy mindenre allergiás vagyok, MINDENRE  bazmeg, a háziporra a nyírfára (még jó, hogy kb 8 van a kertünkben) a poratkára, a parlagfűre, a macskára a kutyára, még további 10 megjegyezhetetlen nevű növényre amiről csak anyám tudja, hogy micsodák, a mogyoróra állítólag csak kicsit, bár konkrétan elkezdek fulladni ha egy fél maréknál többet eszem belőle, bár a mandulától meg az összes többi ilyentől is ugyan ez történik, mindenféle zöldségek kombinációjára, de amúgy magas a koleszterinem is, ilyen szerencsétlen is csak én lehetek persze, hogy 21 vagyok, és magas a koleszterinem, meg még valami másik érték is, de azt elfelejtettem. És mindezt úgy vágják a fejemhez, mintha az én hibám lenne, hogy rettenetesen néz ki a bőröm helyenként, meg hogy kiütéseim vannak és allergiás vagyok, mármint magamnak én ezt hogy oldjam meg? Orvos nélkül, úgy értem. Mert én nem vagyok orvos, de ha az lennék is, már bocs, de a szüleim pofátlanul sok pénzt hagynak ott rendszeresen nálatok meg a nagyanyám is, szóval a minimum, hogy egy kicsit kedvesek legyetek már, és hogy ne azt érezzem már, hogy kibaszott semmi vagyok, senki és még ronda is, és allergiás mindenre, az életre is, remélem egyszer kiderül, hogy még a spermára is allergiás vagyok, és akkor majd nem lehet gyerekem, vagy valami.
Elegem van már abból, hogy olyan érzésem van hetek óta, mintha az egész világ azt kiáltaná, hogy nem, te ronda vagy mint a bűn, cseppet sem szerethető, és potenciális vénlány, ez a társkereső oldal komolyan mondom, amire főleg viccből, meg kíváncsiságból iratkoztam fel, de olyan rohadt elkeserítő élmény volt eddig, pityogtam már erről egy sort, hogy minden férfi kisportolt alacsony és kicsi nőre vágyik, úgyhogy nem fogok újra, ne aggódjatok, de az üzenetek amiket kapok, komolyan mondom, a sugar daddy, valami perverz 40 éves, a férfi aki nem hagyhatja szó nélkül, hogy egyébként az egyik képen ronda vagyok, meg még pár kevéssé extrém, amik csak szimplán irritálók, nem tudom miért taglóz le annyira ez, ezek csak ismeretlenek akik ugyan úgy unatkoznak, mint én, és feltehetőleg  ugyan úgy nem tudnak normálisan kapcsolatot teremteni, mint én, és a racionális énem azt súgja, hogy én sokkal jobb vagyok náluk, és ki nem szarja le, de a kevéssé racionális énem meg csak visítani tudna az egésztől, hogy én ennyire nem érek semmit basszameg? Ennyire nem vagyok szerethető, ennyire nem vagyok jó semmire, csak hogy középkorú salgótarjáni cigány férfiak megdugjanak? Ennyire lehetetlen, hogy valaki hozzám akarjon érni csak mert szeret, és nem ha nincs ló jó a szamár is alapon? Hát komolyan nem tudom, tényleg ennyire elhibázott vagyok? Persze, tudatában  vagyok a saját hibáimnak, legalábbis részben biztosan, meg már arra is rájöttem, hogy tulajdonképpen én rettegek az intimitástól, ami elég nevetséges probléma, illetve, ha talán nem is nevetséges,de az összes többi alapja, de aggodalomra semmi ok, már gugliztam mit kell tenni, haha.

az osztálytalálkozó, ami 8-tól hajnal 5-ig tartott jól sikerült, csak most apám biztos benne hogy tacsakrészegen jöttem haza és cipőstől feküdtem le aludni, pedig amúgy nem*

*csak megvett az Isten hidege,így értelemszerűen cipővel kellett feljönnöm az emeletre

vigyáznom kell,  hogy ne nézzek bele haza meg végképp ne hozzak egyet se ezekből a csodás, irodalomnak nem tudom mennyire nevezhető, romantikus könyvekből*, ahol a 10 oldalon megismerkedik a hős a hősnővel,(a 7. oldalon kezdődik a szöveg, lehetőleg) és az ötvenediken már dugnak mint a nyulak, mert most még a végén én is elkezdem várni a hercegemet, akinek bizonyára az a leghőbb vágya, hogy állandóan kielégítsen, kac.




*nem, nem a romana füzetekről és a Nyugatihoz hasonló könyv árúsító standokról beszerezhető dolgokról beszélek, ennyire azért még nem alja.

most akkor nekem lett sokkal kevesebb pénzem tavasz óta, vagy Magyarország lett ilyen drága*? valamit nagyon, nagyon rosszul csinálok.

*350 forint egy fél literes víz? vicceltek ti velem?

csak tudnám hogy miért ígérem meg idegeneknek hogy alhatnak a kanapémon, csak mert ugyan annak a diákszervezetnek vagyunk tagjai.

nos 5 nap után rájöttem, hogy azért nem árad a csí meg a csomó übermájertopcsávó ezen a társkereső oldalon,mert nem erősítettem meg a regisztrációm, de most kész, itt is az elő gyöngyszem:

Szia !
Laza kapcsolatot keresek magas támogatással,
diszkrécióval. Lehet titkos is.
(itt a kontakt volt)
Bocsánatot kérek, ha zavartalak.
K

A kontaktemail a legjobb, úgy kezdődik, hogy diáklány@

(Amúgy nem tudom mit vagyok kiakadva ezen, főleg ezután a millió diáklány támogatót keres tipusú cikk uán, tudtam, hogy van ilyen, csak talán elhinni nem akartam. Hát erre vagyok jó.

Amúgy meg pajtikám, köszönöm, de így is van elég pénzem.)

de a nap legjobb része nyilván az volt, amikor felfedeztem, hogy az augusztusi Éva magazinban van egy cikk meg csomó kép Rune Guneriussentől.

Szépen pirosra festettem a körmöm, így már minden szebbnek is tűnik, de azért nem eléggé ahhoz, hogy ne számoljak be minimum röviden a banális problémáimról. Nem, nem a hülye házi dolgozatot értem ezen, aminek holnap után van a határideje, még semmit nem írtam, és melyben egy idegen férfinek leszek kénytelen megvallani, hogy hát igen, én tulajdonképpen írni akar, de minimum valamit csinálni kommunikációval, ennek ellenére én gyakorlatilag egyáltalán nem tudok mások szemébe nézni, egyszerűen olyan fokon zavarba hoz, hogy az már nevetséges, azon túl, hogy elfelejtem amit mondani akarok. Meg persze ha szerencsém van, akkor erre a beszélgetőpartnerem 3 perc alatt rájön, és ki is használja, de minimum azzal kezd bosszantani, hogy a szemem koslatja, gonosz vigyorral az arcán*. Meg állítólag unalmasan is beszélek, de legalábbis túl halkan és túl gyorsan, mint aki legszívesebben beleásná magát a pódiumba, vagy hasonló, még akkor is ha kézben tartom a helyzetet.

Egyébként félretéve mindezt, az a baj, hogy unatkozom az óráimon, legalábbis a többségükön. Másodszorra hallok elég sok mindent, ez tény, de ettől még lehetne szórakoztató, én azt gondolom. De nem az. Kicsit sem. Egy csomó előadás összefüggéstelen, így másodszorra sem tudom követni, nem értem, hogy milyen logika szerint megy az előadás, és felszínes az információáradat, egy órán szó van Weberről Marxról és Durkheimről és Ferge Zsuzsáról, de lényegében nem tudok meg róluk semmit, már persze azon kívül, amit már amúgy is tudtam, a szociológia előadó kifejezetten arrogáns, annak ellenére, hogy max 5 évvel idősebb nálam, és vicces, ami bosszantó, mert vagy legyél teljesen idegesítő, vagy kicsit se, ne egyszer ez egyszer az, nénikédet, de még erről se tudnám elmondani, hogy mi volt az óra témája lényegében. (bevezetés a szociológiába, ha ha ha, who are we kidding?) Egyszerűen elegem van már abból, hogy a szüleim állandóan belemanipulálnak abba, hogy járjak iskolába, micsoda nevetséges probléma már megint, én is érzékelem, amellett, hogy legalább vihoghatunk még azon a kijelentésemen, hogy a következő diplomaosztómon egyszerűen nem lehetek szingli vagy akármi, ha más előző este felszedet egy selyemfiút, de ilyen a világon nincs már komolyan. De ha már a konzisztens szingliségemnél tartunk, ez a társkereső oldal tényleg katasztrófa, elképesztő, hogy a férfiak nagy része 160, de legfejjebb 168 cm-es nőt keres, lehetőleg nem nehezebb mint 50 kiló és inkább sötét hajú, hát komolyan, keresve sem találhatnék jobb indokot, hogy kellően gnónmak érezzem magam, de minimum tenyeres talpas rögbijátékosnak, de egyébként meg barátocskáim, ha komolyan azt hiszitek, hogy az átlag magyar nő 165 centi és vagy 50 kiló, akkor szerintem kicsit téves képzeteitek támadtak az átlag magyar népességről, és kicsit nagyon keletebbre kellene utaznotok, de minimum jóval délebbre. Félreértés ne essék, nem várom már a fehér lovat herceggel a hátán, aki pofátlanul gazdag, és szexi, mint az inkább Tótiszról elhíresült könyvben, mintsem a tartalmáról, akinek olyan szexi a hangja, mint Jim Sturgessnek és Jack Kerouacnak együttvéve, és olyan szexi mint Erik a vámpír, nem kell túl trendinek sem lennie vagy ilyesmi, de olyan érzésem van, hogy mindenki csak a tökéletes nőket keresi, habár persze, én is a tökéletes férfit keresem, aki mind a fent már említett, lehetőleg van egy kis pénze, jól tud vezetni,(ez hülyeség, de félelmetes olyan fiú mellett ülni a kocsiban, aki úgy vezet mint az őrült), és nem panaszkodik állandóan arról, hogy nincs pénze, nekem sincs de azért mert nonstop ezen pityeregsz nem lesz több, jobb ha tőlem tudod.
És én nem akarok az a lány lenni, aki teljesen megváltozik, meg kell változzon valakiért, vagy túl idealista dolog azt képzelni hogy valaki egyszer a birkenstock papucsommal is szeretni fog? Meg amúgy is, én szeretek bő pulcsit hordani, és szeretem az állítólag ronda sálamat, és szeretem a csíkos pólóimat, ami nem olyan szexi mint ezek az átlátszó csipke meg muszlincsodák amiket mindenki hord, de én szeretem, és illik a piros körömlakkomhoz és a türkiz nyakláncomhoz,  és amúgy meg az összes formaság hiába, ha amint rájönnek milyen antoszociális vagyok időnként, és mennyire felületes úgyis otthagynak majd.
És az is a baj, hogy rájöttem,hogy csomó mindent akarok amiket ebben a bölcs, tiszta erkölcsös, és nem felületes világban (ahol nyilván mindenki alturista rajtam kívül) nem illik akarni, és az egyik percben úgy elszégyellem magam, hogy inkább le se írom ide, a másik percben meg arra jutok, hogy basztikuli, ha én csillogó kocsit akarok meg frey wille nyakláncot és louis selyemsálat földmintával, miért ne dolgozhatnék meg érte? egyszer úgy is rájövök, hogy valóban felesleges ez az egész, és komolyan nem ez tesz boldoggá, addig meg, hadd legyen már pár jó napom.

Az unalmas problémák és nyávogás rovatot hallották.



*ilyen volt, többször is, és még csak részeges partiba se kellett mennem hozzá

miért nincs egyáltalán szinkronban az, amilyen szívesen lennék, és amilyennek gondolom, hogy kellene lennem?

francba,alter és ego, összebarátkozhatnátok.

komolyan sajnálom, hogy nem vagyok zsidó* ebben a pillanatban, olyan gyönyörű menórákat lehet kapni a lakberendezési boltban.
igaz, hogy aki tényleg zsidó nem hiszem, hogy cuki lakberendezési boltokból veszi a menóráit.

*a zsidóról az a baj, hogy túl sokszor jut eszembe, amikor egy jó barátnőm megkérdezte, hogy és szerinted ő körül van metélve**? nem tudod? kérdezd meeeeg. meg az amikor egy becsípett tavaszi estén komolyan nem jutott eszembe az, hogy héberül, és kiszaladt a számon hogy zsidóul

**ennek köszönhetően a zsidó szóra rendszeresen valami idétlen vigyor ül ki az arcomra, még akkor is ha nem valami kellemetlen viccről van szó.

de már akkor megbántam, hogy regisztráltam erre a vacak társkeresőre, amikor meg kellett határozni, hogy hány gyereket akarjon a jövendőbeli partnerem.

miért a kevés az egyetlen szalonképes mód arra, hogy pénzről beszéljünk? anyagi biztonságról, vagy gazdaságról miért nem beszélhet az ember szalonképesen? ez miért tabutéma, ha mondjuk már a szex nem az? úgy értem, szexről még az utcán is lehet beszélni, de svájci frank alapú hitelekről meg a pofátlanul drága órájáról vagy 10 milliós kocsijáról* senki nem beszél a kávézóban. Most nem arról beszélek, hogy senki nem akarná, hogy mindenki megtudja milyen gazdag, és aztán pár hét múlva jól kirabolják. És persze arról sem, hogy a pénz, ahogy a politika és a vallás sem szalonképes udvarias csevegőtémák, hanem hogy még a legjobb barátaimmal sem igazán tudok pénzről beszélni. Nem kérdezhetem meg, hogy te mennyiből élsz havonta, vagy a szüleid mennyit keresnek, mert mindenki, még ha válaszol is, igen meglepett arcot fog vágni, meg úgy egyáltalán, kellemetlen az egész. de azt megkérdezhetem, hogy milyen a fiúval az ágyban, vagy akármi?
vagy ez csak nekem ironikus?
(ezzel együtt mondjuk, én sem kötném az emberek orrára, hogy mennyibe került az órám.)


*nekem amúgy nincs egyik se, a szembe szomszédhoz menjetek rabolni, én szóltam.

kár hogy nincs egy másik bloguniverzum, vagy levéltár vagy akármi, ahol az emberek soha nem posztolt posztjait lehetne megnézni. vagy képződhetne belőlük valami alternatív blog, vagy tudom is én.

kár, hogy a kapcsolatom férfiakkal annyi,hogy kezet csókolt nekem a kalauz tegnap.
van amelyik barátnőm meg annyira gyönyörű, hogy nem mernek hozzászólni a fiúk.

De legalább a csoporttársaimnak nincsenek kapcsolatépítési problémáik, kettőjüknek már most, 3 nap ismertség után sikerült összejönni. Mondjuk tegnap volt valami parti nem tudom miért nem csodálkozom ezen.

csukott szemmel úszni a medencében és semmit nem hallani, csak ahogy folyik a víz körülöttem, és ahogy kifújom a levegőt, meg az úszómester sípolását és felül a csillagos ég

 Azt gondolom, hogy ha már fizetek az iskolának, hogy oda járhassak, akkor igazán az lenne a minimum, hogy ne másfélszer annyi embernek hirdessék meg az előadást, és még ha nincs is talán ülőhelyem az előadóban, amin szintén kénytelen vagyok háborogni egy sort, mert már igazán wtf, hogy nem tudok leülni az órámon, de hogy be se férek az előadóba???? Komolyan, ne vicceljetek már velem. Az egy dolog egyébként, hogy az építész képes volt kitalálni egy olyan eladót ami nem lejt, és nincsenek benne asztalok, hanem ilyen fura könyöklők, mint az amerikai filmekben, csak kisebbek, amin amúgy el sem tudom képzelni, hogy egy bal kezes hogy jegyzetel, de mindegy. De a közgáz előadást kifejezetten élveztem egyébként, annak ellenére, hogy a néni logikáját, mely szerint következtek a példafeladatok sehogy se tudtam megérteni, rendkívül élvezetesen adta elő, amit  a közgázon bácsinak nem kifejezetten sikerült, az ő előadása magasabb szintű volt, kétségkívül, de a hangja is jobban hajazott egy másnapos alkoholistáéra mint egy tanáréra aki elő akar adni valamit a diáknak úgy, hogy meg is értse. Még nevettünk is, elképesztő! Továbbá a rettegett kommunikációelmélet, ahol a néni kissé lenézően közölte, hogy a 240 akárhányan vagyunk, hát ez ugye egy borzasztó nagy szám, szedjük össze magunkat, ha akarjuk, hogy valaki legyen belőlünk, mert ugye ebben a digitális világban, ahol mindenki meg a nagyanja is az ájfonjáról meg mindenféle padjéről blogol, politizál meg grillcsirkét vásárol, írni akar, és azt hiszi tud is, de ez talán még nem így van, és különben, borzasztó sokan vagyunk ugye, ez nagyon nagy szám, hát az eltén csak 25-en vannak. (süllyedjünk el, hogy nem oda mentünk, a hátsó sorban körömlakkozás (true story, amúgy)  közben legalább.)

Az életvezetési problémáim sem szűntek meg ez alatt a blogolás nélkül töltött 4 napban (vagy öt?), de ez még nektek sem meglepetés, nem hogy nekem, viszont újra az is problémává vált, vagy lehet jobb lenne azt mondanom, még mindig probléma, hogy 21 vagyok és még mindig nincs senkim, erről nagyrészt én tehetek, ez világos, mert én küldöm el ezeket a kedves fiúkat, vagy válaszolok valami olyat, hogy nekem nem szokták azt mondani, hogy szép/szexi vagy hasonló vagyok és futok el a picsá női wcbe, és rám jön halálos frász ha egy fiú közel jön hozzám, és ne adj Isten, kedves hozzám, de egyszerűen azt sem tudom, hogy hogy kell viselkednem, illetve, azt nem tudom, hogy ne rémüljek meg, hogy ne jöjjön rám frász, főleg, hogy van a fejemben egy kép a kellemetlenül tökéletes kapcsolatról, meg valami rémesen intellektüell sármőr és emellett még jól öltözött fiú, aki majd jól eljön értem biztos egy szép napon a szép szövetkabátjában, ami nem ér bokáig mint Sherlocknak, és duplasoros gombolású lehetőleg, és ez nyilván nevetséges, hogy az én jövendőbelimnek milyen kabátja kell hogy legyen, mármint az se érdekel, ha valami giccses north face-t hord vagy hasonlót, egyrészt mert mindenki ilyet hord, (igen, én is)  meg amúgy is, egy kabát annyira sokadlagos, és a külsőségek is annyira sokadlagosak, ha egy kicsit józan ésszel belegondolok, meg ez a mondat is kezd túl hosszú lenni, tehát pont. De én azt sem tudom, hogy közelítsek az emberekhez, hogy ne érezzem magam halál bénán, ha valaki a szemembe néz, márpedig a szemembe néznek jó sokszor elhihetitek, amúgy csomószor azt mondják, azért mert olyan kék szemem van, de annyi embernek van kék szeme, az ég szerelmére, meg amúgy is, a szemszín igazán nem változtat az ember életén semmit.Meg olyan idióta kételyeim vannak, hogy mi van ha megtalálom a tökéletes pasit, és akkor kiderül, hogy teljesen különböző nézetünk van arról, hogy milyen az ideális család, vagy hogy rendkívül egyszerű és alapvető dolgoknak hogy kell működnie egy kapcsolatban, de persze ha ez így lesz, akkor már nem is a tökéletes pasi, de ha mondjuk majd kiderül hogy a fiúm állandóan undorító, úgy értem tényleg undorító pornót néz, vagy hasonló, akkor aztán végképp nem tudom, mit fogok csinálni. Én is csak egy olyan nyárspolgár vagyok, aki intelektuálisnak akar látszani, meg könyveket ovlas, közben meg időnként ilyen borzalmakat olvas hogy Fifty shades of gray*, és még szórakozik is rajta, de a fordítás tényleg olyan mintha a fogam húznák, és ehhez még egy Tótisz mémre sem volt szükségem, csak beleolvastam két oldalt a könyvesboltban, jesszus komolyan, önkritika a dolog kulcsa, még mindig azt mondom.

*amúgy meg ki mondja meg, hog vacak ez a könyv, vagy hogy G star pólót hordani gáz, vagy a Simple plan gáz, azt csinálok amit amit akarok, miért van az hogy Berlinben mindenki a metrón olvasta helyesebben merte ovlasni, itt meg mindenki csak fújolni bír, hogy micsoda pervez dolog, és ilyenért nem ad ki pénzt, amellett, hogy vacakul van megírva, meg a fordítás is rettenet.

kislány Fonyódon: ez a Balaton pont olyan mint a sivatag, csak van benne egy kis víz.

hát attól tartok, hogy homok tényleg több van benne mint víz.

most az egyszer, ez tényleg jó.

na, India pont ilyen egyébként.(vidéken főleg)

Nem fogok drámai sztorit gyártani a dolog köré, egyrészt mert nincs is, másrészt meg minek, ha az kell vegyetek egy Délmagyart* vagy Blikket, eredetileg az volt, hogy beiratkozom a muosz újságíró tanfolyamára, mert az jó, és a rámenős ingatlanközvetítőnő lánya is odajárt és ők nagyon nagyon ajánlották, de aztán anya kitalálta, hogy mi lenne ha inkább főiskolára mennék, az mégis csak egy diploma, meg amúgy is, az embernek soha nem lehet elég diplomája (kac..), szóval így történt, hogy beiratkoztam a BKF-re, meg részben egyébként úgy is, hogy nem adtam be rendesen a papirom mesterre, ugyanis kb épp a határidő előtti nap engedtek ki a kórházból, és nem kifejezetten voltam képes racionálisan gondolkodni arról, hogy milyen szakra akarok menni, nem mintha akartam volna bármilyen na de ne beszéljek lyukat senkinek a hasába, tehát beiratkoztam ide pótfelvételin, ami egy kifejezetten nevetséges eljárás, komolyan mondom, ilyet még nem láttam (szerencsére). Hogy minden, MINDEN törlődik a felviből, és a szerencsés delikvens az összes adatát viheti be újra, hogy a tanév kezdete, mit tanév, beiratkozás előtt ~5 nappal azt se tudom felvettek-e??? hogy a beiratkozás előtt elig több mint 24 órával kapok egy rendkívül EMAILT arról hogy mit kell tegyek? hogy kapok 0 darab munkanapot arra, hogy átutaljam a pénzt? hát komolyan, call me a procastinator.

De ennek ellenére az emberek kedvesek, bár mindig kihangsúlyozzák, ha valamiért nem kell fizetned, ami fura, mármint a közgázon értelemszerűen nem kellett fizetned a saját egyetemed könyvtártagságáért, meg amúgy is, az embernek alapvető joga információhoz jutni, nem? (most nem a könyvtárra gondolok, hanem nyelvórákra meg tanulmányi osztályra meg mindenféle hasonló szolgáltatásokra- amúgy én még oktatási intézményre soha nem gondoltam úgy, hogy ott szolgáltatásokat nyújtanak, persze persze, egy non-profit intézmény is nyújthat szolgáltatásokat, de ettől meg.)
Csak egyszerűen nem tudom, hogy mit gondoljak, mert én annyira akarom, hogy ez jó legyen, hogy ez hasznos legyen, vagy csak egyszerűen szeressek ide jönni, de idáig nincs olyan pozitív benyomásom, ne mondjátok, hogy túl magas az elvárásom, mert igazából nem hinném, hogy kicsit is ez az eset, minek olvasok gyakori kérdéseket, ezt sem tudom, de a gyakori kérdések jól levitte az elvárásaim. Meg mindenhol mindenben a közgázt keresem, maradtam volna ott a francba, lehet hogy mégsem voltam annyira nem oda való, mint amennyire hittem, mert az az iskola abszolút csak jóra inspiráló volt, panaszkodtunk, hogy kevés az óránk és kevés amit tanultunk, de csak ott voltak mindenféle tanáraink akik zseniálisak voltak és olyan órákat tartottak, hogy mindenkinek csorgott a nyála, bár aztán ott is volt pár tárgy ami még nekünk, diákoknak is rangon aluli volt, a professzorról nem is beszélve, aki úgy lealázta a szakdolgozatomat, hogy engem úgy még senki soha, de tudjátok, ott legalább tudtam, hogy ha ezt így megcsinálom, akkor jó irányba haladok és egyszer csak legalább egy kicsit is elismert leszek, és csak a mi iskolánkból nyerik a legtöbb otdk-t meg mittudomén mit, sosem voltam elég szorgos ahhoz hogy ilyeneknek akár csak a közelébe jussak, helyesebben lusta voltam mint a disznó, de most nem is ez a kérdés. És ott olyanok voltak a csoporttársaim, akiket nagy részben nem kifejezetten kedveltem, de csupa csupa olyan emberek, akik intelligensek és tudnak a világról, és biztos hogy viszik valamire.
De itt, itt nem tudom, mi lesz és hogy lesz, nem tudom, nem akarok pesszimista lenni, de túl optimista sem, nem akarok hinni a szememnek és nem akarok előítéleteket alkotni, és nem  tudom, talán túl kritikus vagyok, és túl sznob (mondjuk ez inkább biztos), meg talán az is a baj, hogy nem tudom, hogy mit akarok, hogy akarom, és hogy ezt akarom-e, talán ha tudnám, minden sokkal jobb lenne.  még mindig szánalmasan összezavarodott vagyok, annak ellenére, hogy tulajdonképpen ezt akartam.


*azt kell mondjam egyébként, hogy a Metro színvonalasabb mint a déli régió regionális lapja, ami elég szomorú, figyelembe véve, hogy előbbi ingyenes. biztosan keményen dolgoznak rajta egyébként, de hogy mi minden felkerül a címlapra, mintha mindig uborka szezon lenne


és egy kis német könnyűzene:

(Lili, meghallgathatod, nincs benne szexről szó:D)

Egyrészt, hogy lett ilyen gyorsan szeptember? Olyan meleg van, minden olyan mintha nyár lenne, szandál és szoknya, és még kell hogy következzen csomó kora ősz esti mulatság amikor egyszál blúzban sétálunk haza félig kijózanodva Szegeden és Budapesten, és bölcsességeket mondunk, mert abban percben tényleg komolyan gondoljuk, hogy bölcsek vagyunk, és úgy is teszünk, mert fiatalok vagyunk és megtehetjük. És kell még fagyi evés, és Balaton, hajókirándulás, és ahogy fújja a hajamat a szél a kék biciklin, és a villamoson, amikor az ablak mellett ülök, meg a metrón felfelé menet a mozgólépcsőn, és fagyi és hideg bor, és grillsütés, mert olyat csak apa tud, és szandál, meg nyári ruha, ja de ezt mondtam már, viszont azt hiszem kicsit még futok a nyár után, ami félig már elment,de inkább teljesen, de még mindig olyan szentimentális vagyok, mint voltam  mit tehetnék? 

Másrészt, tulajdonképpen én kifejezetten örültem, hogy hazajöhetek, hosszú volt 2 hónap, Berlin fantasztikus, komolyan mondom nektek, tényleg az, tudom, hogy ennél többet illene ömlengeni, mint hogy ó, igen, nagyszerű város, majd fogok is, aggodalomra semmi ok, de most nem ez a lényeg, hanem hogy én haza akartam jönni, nem tudom, hogy miért, nem racionális dolog a szív, de most meg már hirtelen kicsit sem akarok itt lenni, kicsit sincs igazán kedvem ehhez a cudar magyar valósághoz, ami olyan furán arcul csapott ma, és nem arra gondolok, hogy micsoda borzalom, már megint drágul a kenyér, vagy hogy má' megin' egy vacak diplomáciai lépés Orbán bácsi, hát most hogy fogok így Örményországba menni jövő nyáron, ha ilyen haragban van a két ország? (viccelek, persze, de ettől még nem volt túl meggondolt lépés amit műveltek), hanem hogy annyira lehangol az egész, itt lenni, sokat metrózni reggel és buszozni, és az örs ahol mindenhol mindenki olyan szomorú és fáradt és szegény, és engem ez annyira lehangol, mert olyan önző dolgok jutnak eszembe, hogy esetleg rám is ez vár, hiába gürizek (amúgy nem), és hiába költenek rám a szüleim egy rakás pénzt, meg nyelvórára meg pszichológusra meg új farmerre mer' az mindig kell, (irónia,megint) meg küldenek nyaralni, nem lesz belőlem semmi, és senki, és 47 ezerből fogok élni, mert a politikusaink szerint meg lehet élni ennyi pénzből, igaz, hogy mire kihozza a posta alig marad belőle valami. Mert megteheti, ha már monopóliuma van, hogy kétszer annyiba kerüljön feladni egy levelet mint Németországban, és szánalmasan sokáig tartson mire oda ér, és azt is megteheti a reptér, hoyg 3 ezret kérjenek a parkolásért, mert úgy is muszáj kifizetni, de hogy akarunk így fejlett ország lenni, ha ott zsákmányoljuk ki egymást ahol tudjuk, és ott lopunk meg mindent és mindenkit ahol érjük? 

jójó, inkább lefekszem aludni.

ahogy az már lenni szokott

A napi panasz pedig legyen az, hogy nem tudom, hova megyek hétfőn iskolába meg mikor és hasonlók, merthogy nem küldenek értesítő emailt.

epic fail of the centrury, I tell ya-.

ha még ruhát akarnék venni, valaki üssön már le egy hólapáttal. köszi.



p.s.:de amúgy egy csíkos pólóra hogy lehet nemet mondani?

az élet nehéz

most jöttem rá, hogy 21 év elhalasztott kuszkusz salátát kell bepótolnom, francba.

Most egyébként két dolog zavar kifejezetten, az egyik, hogy pénteken megyek haza, és annyira elterveztem, hogy a hétvégén még utoljára a Balatonon süttetjük majd a hasunkat, mert kb annyi napfény jutott nekem idén, mint egy eszkimónak, erre kiderül, hogy lesz vagy 21 fok, és eső, vihar, tudjátok hogy van ez a Balatonnál. A második, hogy vége a True Bloodnak, már megint a legizgalmasabb pillanatban, és esélytelen, hogy most várjak egy évet arra, hogy megtudjam, Erik gyilkolja le Billt, vagy fordítva, most komolyan, olvassam el könyvben?* Alexander Skarsgard meg még mindig zavaróan szexi, amiről meg az jut eszembe, hogy itt Németországban mindenki olyan magas, legalábbis a férfiak hogy az elképesztő, ma kifejezetten kicsinek éreztem magam a metrón, pedig én sosem érzem magam kicsinek, főleg nem mondjuk a nyelviskolában, ahol úgy nézek ki a csomó spanyol mellett mint egy kihipózott rögbijátékos, meg a legjobb barátnőm, aki 160 cm sincs, ne vicceljenek már velem. A német nők méreteivel meg nem tudom mi van, hogy a 38-as blúz nagy rám, wtf, tudjátok (néhányan), hogy kicsi,na az nem vagyok.

A hétvégén Poznanban voltam, teszek majd képet, de most megint lusta vagyok, szép volt, bár olyan érzésem volt, mintha otthon lennék, és egy kicsit lerobbant volna minden,olyan az a város, mintha bármelyik magyar nagyvárost berakná az ember a Baltikumba, kicsit oroszosítaná, és tessék, itt egy Lengyelország, ahol az emberek trendin öltöznek, és valami kimondhatatlan nyelvet beszélnek, a villamos a szocializmusból maradt, de a vonatállomás is, és egy csomó minden nevetségesen olcsó (72 órás jegy 700 ft. zsömle 10 se), de legalább nagyon zöld, a belvárost kivéve mindenhol olyan érzése van az embernek, hogy valami túlzöldített iparvárosban van ahol olyan nagy nyílt terek vannak, hogy az ember azt sem tudja, hova kapja a fejét, a lakásban valami rettenetes szag volt, mint az élesztő vagy nem is tudom, a házinéni kb a derekamig ért, és mindig fonnyadt gyümölcsöt tartott mindenhol, mindenhol a zöld-kék lakásban, mert ezek a helyi focicsapat színei, szóval még a kézmosó szappan és a törölköző tartó akasztója is zöld volt a wc-ben, meg a szájvíz is, miserable élet lehet ez. Főleg, hogy K. meg a Lechnél dolgozik, ahol az összes promócucc mellett még a sörös doboz is zöld, és hát nem tudom, szerintem rettenetes lehet egy sörgyárban dolgozni, még akkor is ha az ember keres egy rakás pénzt, merthogy van közgazdász diplomája. Vagyis lesz, de ez szinte sokadlagos.

holnap folytatom, most még alszom egy kicsit.


egyébként ha az ember magának küldi haza a dolgait külföldről, mit ír a feladóhoz?

*ezt kb annyira érzem szemfényvesztésnek mint a Szex és New Yorkot elolvasni.

Álmomban egy küklopszba voltam szerelmes (wtf???), bár nem volt szörnyszerű vagy ilyesmi, hanem csak egy egyszemű fiú volt, akivel arról tanácskoztunk, hogy disszidálnunk kellene, és hogy hogyan vigyük magunkkal a csokoládét, ami nem kockákból állt, hanem úgy nézett ki, mintha sziklák lennének, és közben valami mezőn voltunk, ami csupa sárga virág volt, a hajam is sárga virágporos lett, de akkor jött a vihar, és én elmenekültem, de belegyalogoltam valami néninek az irodájába, akinek már nem emlékszem, hogy mi volt a tisztsége, de úgy nézett ki, mint Umbridge, és olyan volt a szituáció, mint valami elcseszett Hunger games jelenet, nem akartam mondani semmit arról, hogy kivel voltam és mit csináltunk, szóval adtak valami cseppet amitől elvileg hiperőszinte lettem, és akkor elkezdtek arról kérdezni, hogy mit ettünk, és hogy kinek milyen színű a haja, és nem is értettem, hogy miért kérdezik ezt az egészet, mikor arra készülünk, hogy lelépjünk.

meg most ez ugrott fel a youtube ajánlások közt, és hirtelen olyan nosztalgikus lettem az egyetem első éve iránt.

Tehát csütörtök és vasárnap között az történt hogy elmentem Münchenbe, és annyit  ültem éttermekben ettem*, hogy az már pofátlanság. Mondjuk közben néztem várost is, de talán túl keveset, de mondjuk túl meleg is volt. Nem olyan nagyon meleg, de ebben a klimatizált undorító időjárású Berlinben egészen elszoktam a rövidnadrágos időtől.
Az apukám testvére, akit szerintem még soha nem említettem, maximum disszidens rokonként, szóval ő nemsoká betölti a hetvenet, és szerintem valami kapuzárási pánik kezd úrrá lenni rajta, lakott  4 órszágban és még több városban, volt vagy 30 országban és annyi állása volt, hogy meg sem tudjuk számolni, szénhordóból lett üveges lett sztárkamionos lett médiamogul lett milliomos üzletember, a Szűrössel unikumozó felsőtízezertag, taxisofőr és mindent elvesztett nyugdíjas aki egy garzonban él a feleségével, boldogan míg meg nem halnak,  és most ebből kell írni egy könyvet vagy egy novellát, vagy akármit, csak ne felejtődjön el, mert nem mindenkivel volt ilyen, és amúgy talán ha nem lenne a rokonom, akkor azt mondanám, hogy nem is igaz,  bár nyilván nem az a kérdés , hogy szerintem valamire való-e ez az egész, nyilván. Mondjuk persze, hogy az.Csak nem tudom, hogy miért én vagyok az akinek feltétlen asszisztálnia kell ehhez a projekthez. Érdekel, határozottan érdekel, hogy a nagyanyámnak három férje volt, és hogy mialatt az első málenkij robotolt, otthon azt hitték róla, hogy meghalt, és akkor újraházasodott, meg hogy ki hogyan disszidált egy nejlonzacskóval Bécsből, ésatöbbi. Csak én nem tudok írni. Vagy legalábbis nem annyira, mármint egy blogposztot mindenki meg tud írni, de ez, ez meg egy komoly dolog.

Amúgy néha komolyan mondom nagyképűnek érzem magam, amiért azt hiszem hogy valaha is viszem valamire. Ez nyilván nevetségesen hangzik, de sokszor azt gondolom, hogy túl ambíciózus vagyok és túl gyorsan akarok mindent, és hát aztán rájövök, hogy azt sem tudom, hogy kell elkezdeni, vagy egyáltalán mit akarok én pontosan elkezdeni, és mások már állást keresnek, vagy állásuk van, és mindenféle mozgalmakban vesznek részt, és gyakornokok, még akkor is ha unalmas mint a bűn, legalább voltak gyakornokok, én meg csak lebegek itt a levegőben, és akarok egy csomó mindent, amik túl távolinak túlnak ahhoz, hogy tegyek is valamit, szóval inkább nem is teszek semmit, csak írom a blogomat és rinyálok, meg aggódom.
Komolyan mondom, olyan egoista ez a blog, akármikor elkezdek írni egy bejegyzést valamiről, bármiről, mindig visszakanyarodok saját magamhoz, a kétségeimhez, és ezekről kezdek el panaszkodni.

Egyébként apukám idősebbik bátyja volt mindig az egyik kedvenc családtagom, mert ő mer. Többet akar, és még többet, és vállal kockázatot, és eléri amit akar, és aztán el is meri veszteni, de szerintem elveszteni is egyfajta bölcsesség, fel kell nőni ahhoz is, hogy az ember túl tudjon lépni valamin amit kemény munkával elért, és valami újat tudjon elkezdeni. És ő meri élvezni az életét, és nem feltétlen arra gondolok, hogy 50 eurókért vásárol magának reggelit, és drága szivart szív, de megelégszik azzal amije van, és örül a kicsi dolgoknak is és nem aggódik azon, hogy mennyi pénz van a takarékbetétjén. Kételyei pedig alig vannak, mindig mindenkinek azt mondja, hogy ha ezt akarod, csináld meg, mert meg tudod csinálni, miért ne tudnád, és mintha kézenfekvő megoldást javasolna mindenre ami amúgy rémesen egyszerű de senki nem akar rágondolni, egyrészt mert túl egyszerű másrészt, meg túl jó hogy igaz legyen, de ő igen.
És különben is, mindig vaníliaillat van a Mercédeszükben.



* a disszidens rokonaimmal meg kellett ünnepeljem, hogy több mint 30 éve disszidensek. (feel the irony here?)

ma este meg kocsmázásra voltam hivatalos, de még arra sem mentem el, egyedül fogok meghalni bazmeg, most már ideje lenne hogy valami égbekiáltót* tegyek, mint mondjuk elmenni a szexshopba plázába amit láttam valamelyik metrómegállónál,csak az a baj, hogy nem emlékszem hogy hol. ez amúgy főleg csak azért jutott eszembe, mert akkora volt, hogy szerintem egy egész utcasarok hosszú, vagy nem tudom, de gigahosszú.
amúgy az elmegyek ide mielőtt meghalok  elhagyom Berlint dolgok listáján rajta van még a Berliner Dom, az elhagyott vidámpark, és a hajókirándulás is, de igazából semmihez nincs igazán kedvem csak egyedül sétálni, fagyit enni, meg moziba menni.


*legalábbis a vénlányok 2012-es évkönyve szerint, amit az őszi szünetben írok majd meg

WTF ?

szóval kerestem külföldi gyakornoki helyeket kíváncsiságból, meg hát gondolom hasznos is lenne, és nem értem miért kell nekem fizetnem azért, hogy gyakornok lehessek? csomó külfölditől hallottam már, hogy ez van, na de most komolyan? honnan lenne nekem 8000+ dollárom?
:(