Nos ezeknek a lábbal kapcsolatos rémálmoknak hamarosan, vagy legalábbis november közepén biztosan vége lesz, 7-én megyek ugyanis újra a klinikára (ma is voltam, öröm) bár még nem tudom elképzelni, hogy én önként és dalolva oda menjek, és hagyjam, hogy felvágják a lábam, és kivegyenek belőle valamit, de úgyis biztosan meg fog ez történni, részben mert anyám most ilyenekkel ijesztget, hogy elmozdulhat az a lemez és átvághatja a bőröm, ami amúgy nem tudom, mennyire reális, de kötelességemnek érzem, hogy elhiggyem, másrészt meg mert túl akarok lenni ezen az egészen, nem akarom többet látni a klinikát, a doktorbácsit, a hülye önelégült arckifejezését, amitől az ember azt kezdi el várni, hogy mikor veregeti meg már a saját vállát, minimum.
Az egyetlen dolog ami szórakoztat ott, az amikor figyelhettem, hogy milyen nevetségesen, alfahímként tisztelik az orvosokat, meg hogy melyik ápoló szerelmes nyilvánvalóan melyik orvosba, és fordítva.
(:D)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése