2012. szeptember 6.

Nem fogok drámai sztorit gyártani a dolog köré, egyrészt mert nincs is, másrészt meg minek, ha az kell vegyetek egy Délmagyart* vagy Blikket, eredetileg az volt, hogy beiratkozom a muosz újságíró tanfolyamára, mert az jó, és a rámenős ingatlanközvetítőnő lánya is odajárt és ők nagyon nagyon ajánlották, de aztán anya kitalálta, hogy mi lenne ha inkább főiskolára mennék, az mégis csak egy diploma, meg amúgy is, az embernek soha nem lehet elég diplomája (kac..), szóval így történt, hogy beiratkoztam a BKF-re, meg részben egyébként úgy is, hogy nem adtam be rendesen a papirom mesterre, ugyanis kb épp a határidő előtti nap engedtek ki a kórházból, és nem kifejezetten voltam képes racionálisan gondolkodni arról, hogy milyen szakra akarok menni, nem mintha akartam volna bármilyen na de ne beszéljek lyukat senkinek a hasába, tehát beiratkoztam ide pótfelvételin, ami egy kifejezetten nevetséges eljárás, komolyan mondom, ilyet még nem láttam (szerencsére). Hogy minden, MINDEN törlődik a felviből, és a szerencsés delikvens az összes adatát viheti be újra, hogy a tanév kezdete, mit tanév, beiratkozás előtt ~5 nappal azt se tudom felvettek-e??? hogy a beiratkozás előtt elig több mint 24 órával kapok egy rendkívül EMAILT arról hogy mit kell tegyek? hogy kapok 0 darab munkanapot arra, hogy átutaljam a pénzt? hát komolyan, call me a procastinator.

De ennek ellenére az emberek kedvesek, bár mindig kihangsúlyozzák, ha valamiért nem kell fizetned, ami fura, mármint a közgázon értelemszerűen nem kellett fizetned a saját egyetemed könyvtártagságáért, meg amúgy is, az embernek alapvető joga információhoz jutni, nem? (most nem a könyvtárra gondolok, hanem nyelvórákra meg tanulmányi osztályra meg mindenféle hasonló szolgáltatásokra- amúgy én még oktatási intézményre soha nem gondoltam úgy, hogy ott szolgáltatásokat nyújtanak, persze persze, egy non-profit intézmény is nyújthat szolgáltatásokat, de ettől meg.)
Csak egyszerűen nem tudom, hogy mit gondoljak, mert én annyira akarom, hogy ez jó legyen, hogy ez hasznos legyen, vagy csak egyszerűen szeressek ide jönni, de idáig nincs olyan pozitív benyomásom, ne mondjátok, hogy túl magas az elvárásom, mert igazából nem hinném, hogy kicsit is ez az eset, minek olvasok gyakori kérdéseket, ezt sem tudom, de a gyakori kérdések jól levitte az elvárásaim. Meg mindenhol mindenben a közgázt keresem, maradtam volna ott a francba, lehet hogy mégsem voltam annyira nem oda való, mint amennyire hittem, mert az az iskola abszolút csak jóra inspiráló volt, panaszkodtunk, hogy kevés az óránk és kevés amit tanultunk, de csak ott voltak mindenféle tanáraink akik zseniálisak voltak és olyan órákat tartottak, hogy mindenkinek csorgott a nyála, bár aztán ott is volt pár tárgy ami még nekünk, diákoknak is rangon aluli volt, a professzorról nem is beszélve, aki úgy lealázta a szakdolgozatomat, hogy engem úgy még senki soha, de tudjátok, ott legalább tudtam, hogy ha ezt így megcsinálom, akkor jó irányba haladok és egyszer csak legalább egy kicsit is elismert leszek, és csak a mi iskolánkból nyerik a legtöbb otdk-t meg mittudomén mit, sosem voltam elég szorgos ahhoz hogy ilyeneknek akár csak a közelébe jussak, helyesebben lusta voltam mint a disznó, de most nem is ez a kérdés. És ott olyanok voltak a csoporttársaim, akiket nagy részben nem kifejezetten kedveltem, de csupa csupa olyan emberek, akik intelligensek és tudnak a világról, és biztos hogy viszik valamire.
De itt, itt nem tudom, mi lesz és hogy lesz, nem tudom, nem akarok pesszimista lenni, de túl optimista sem, nem akarok hinni a szememnek és nem akarok előítéleteket alkotni, és nem  tudom, talán túl kritikus vagyok, és túl sznob (mondjuk ez inkább biztos), meg talán az is a baj, hogy nem tudom, hogy mit akarok, hogy akarom, és hogy ezt akarom-e, talán ha tudnám, minden sokkal jobb lenne.  még mindig szánalmasan összezavarodott vagyok, annak ellenére, hogy tulajdonképpen ezt akartam.


*azt kell mondjam egyébként, hogy a Metro színvonalasabb mint a déli régió regionális lapja, ami elég szomorú, figyelembe véve, hogy előbbi ingyenes. biztosan keményen dolgoznak rajta egyébként, de hogy mi minden felkerül a címlapra, mintha mindig uborka szezon lenne


és egy kis német könnyűzene:
(Lili, meghallgathatod, nincs benne szexről szó:D)

1 megjegyzés: