szuperszentimentális

(ezt a képet innen csórtam)

most visszajöttem Londonba, és még tavasz is van, egy pillanatra minden egész jó lett. amúgy most nem sok minden nagyon jó, semmi sem jó igazán, csak ez a valentin napi randim, nyilván Valentin napon először randizni valakivel annyira csöpögősen szar, hogy az már jó, de ez a fiú tényleg egészen csodálatos. írtam erről egy hosszú és csöpögős posztot, amiben olyanok vannak, hogy milyen szexi (és szőrös!) ez a fiú, meg hasonlók, de azóta sok minden más lett, szóval inkább nem posztolom,és hát jó, nekem nem öntött Péterfy Bori a számba vodkát Valentin napon, de azért el kell mesélnem a randimat, ami ugyan 15-én hajnali 2-kor kezdődött, de akkor is, egy randi, amire a fiú még el is jött, és azóta sincs igazán vége, még annak ellenére sem, délutáni sziesztámból sikerült hajnali fél1-kor felébrednem fél 8 helyett, szóval az első randit teljesen lekéstem, de aztán minden jó lett, még annak ellenére is, hogy éjszaka az üres és sötét Corvin köz tulajdonképp elég ijesztő, majd a randi ötödik percében azt hittem, hogy most újra kitöröm a bokámat, és igazán, most nem is tudom, hogy mit írjak, hogy ne legyen egy nyálas ömlengés, dehát csodálatos ez a fiú.

igazából csak megijeszt, hogy milyen gyorsan lett ez milyen nagyon jó, mennyivel sokkal jobb, mint a teológussal valaha is volt, és esküszöm, nem csak mert ennek a fiúnak gyönyörű mellkasa van, és nagyon nagyon szép válla, vagy mert elmetrózik a Népligethez, csak hogy vegyen nekem szilvás croissant-t a Lipótiból, meg van még sok jó és kedves dolog, de ez a bejegyzés már így is túl csöpögős.
megijeszt, hogy én tényleg nem voltam, vagyok túl boldog, hogy néha már úgy érzem, nekem tényleg nincs komfort zónám, nem tudom, miért menjek iskolába, miért menjek vissza Szegedre, miért maradjak Budapesten, miért vegyek magamnak egy új könyvet vagy új pulóvert vagy egy makarónt, nem tudom, miért menjek el a farsangi partira, fáradt vagyok az egésztől, sehol se jó, az ágyam szélén se igazán, mert ott meg csak aggódom, hogy már megint ki se mentem az utcára két napja. nem tudom, miért legyek igazán, nem tudom, hogy kell igazán nagyon nagyon lelkesedni valamiért, pedig én nagyon akarok lelkesedni az antroplológiáért, mert amikor már ráveszem magam, hogy elolvassam az olvasmányt, akkor mindig nagyon érdekes, és amikor írom az esszét, akkor mindig élvezem, mert én szeretek esszét írni, vagyis igazából bármit szeretek írni.

meg még veszekedtem egy utolsót a teológussal is, mert most, hogy letöröltem, borzasztóan lelkiismereti kérdést csinált az egészből, hogy ő nem akart megbántani, haha, persze, nyilván azért csaptad az arcomba biztos ami biztos, hogy nyílt titok volt, hogy csak azért jöttél el velem Rómába, mert Róma, egyáltalán nem, hogy együtt legyünk, nyílt titok bazmeg, az eszem megáll. és hogy én most akkor lecseréltem őt, a két diplomás egyházzenészt egy lakatosra. (igen, jól hallottuk, lépjünk túl)
jaj, na, szóval hogy lakatos. hát nem tudom. nem tudom, hogy ez fontos-e, nem tudom, hogy fontos-e hogy a fiúmmal beszéljek tudományos dolgokról, egyre inkább csak azt tudom gondolni, hogy majd meglátjuk, főleg mert én most elfogult vagyok. tudom, hogy nem szereti a színházat, és nem tudja ki az a Dickens, és Cs azt mondta nekem, hogy ő nem tudna olyan fiúval lenni, aki nem tudja, ki az a Shakespeare, vagy Márai vagy akárkicsoda, de én nem vagyok biztos benne, hogy ahhoz, hogy nekem jó legyen valakivel, ahhoz erre a fajta műveltésgre feltétlen szükséges. mert mondhatjuk, hogy Cs-nek nem működött egy ilyen fiúval, de nekem meg a jogásszal nem, persze, nem tudom, hogy egészen pontosan milyen okból nem kellettem neki, feltételezem és remélem, hogy nem azért mert túl buta vagyok, hanem mert mondjuk még mindig az exe miatt nyafogott. nem tudom, hogy azért akarok-e egy fiúval lenni, mert jól tudunk intellektuális beszélgetést folytatni, igazából eddig azt hittem, hogy igen, ill. feltehetőleg örökre mérce lesz ez a hülye jogász, de a teológus sem folytatott velem fontos és izgalmas dolgokról beszélgetést, igazából nem is tudom, hogy miről beszéltünk, azon kívül, hogy állandóan az ő problémáit kellett elemezni, és tudhattam, hogy az enyémek soha nem érdekelték eléggé, mert olyankor csal mélázva annyit felelt, hogy bizony. 
én meg csak jól össze vagyok zavarodva, mert még alig jöttem haza, és máris honvágyam van, már január óta honvágyam van, csak a komfort zónámat akarom, de nincs, és kétségbe vagyok esve, mert ha én most ezzel a lakatossal leszek, akkor egyáltalán nem lesz olyan életem, amilyet képzeltem, többek közt, hogy nem fogok Hűvösvölgyben lakni, mert az túl messze van a munkahelyétől és úgyse lenne pénzünk rá, a gyerekem nem járna szuperjó iskolába, meg gyerektáborba, mert arra sem lenne pénzünk, nem mennénk minden évben két hétre egzotikus helyre nyaralni, mert ez a fiú csak a francia Riviérán akar horgászni, mit nekünk Thaiföld, és nem mehetnénk pénteken színházba romantikusan mert ez a fiú nem akar. meg csomó minden nem úgy lenne, ahogy én azt képzeltem, habár azt sem tudom igazán, hogy érdemes-e bármit is képzelni, kell-e, lehet-e, vagy csaj majd lesz valahogy, az is lehet, hogy fél év múlva már a pokolba sem kívánjuk majd egymást vagy nem tudom, vagy az is lehet, hogy teljesen különbözőek vagyunk, csak még nem tudjuk, pedig most nagyon jó, és még azon is hajlandó vagyok túllépni, hogy borzasztó az albérlete ahol lakik, hogy akkora az ablak mint a spejzban, és hogy dohszag van, mert a fiú szupercuki velem, meg olyan kicsi az a szoba, hogy az már romantikus, ill. nem is kicsi, csak keskeny, és hogy nevetséges delfines tapéta van a fürdőben, meg azon is túllépek, hogy a fiúnak csúnya a cipője,  vagyis hogy nem az ízlésemnek megfelelő, mert amúgy tudom, hogy az most menő, és hogy biztos nincs nagyon sok pénze, de erről még egyáltalán nem beszéltünk, és úgy tűnik neki nem is fontos, hogy én a shiny Budán lakom ő meg a 8. kerületben, és hogy kinek mennyi pénze van, és nekem ez nagyon megnyugtató, mert nem akarok valakivel lenni, aki állandóan azt hajtogatja nekem, hogy szegény, mint a teológus, aki most, hogy könyvel, keres vagy 300+ ezret, és képes akkor elővenni a pénzkötegét, miközben szkájpoltunk csak hogy az orrom alá dugja, mint valami trófeát, és hogy fizessem már ki a pizzáját, vagy hasonló, mert én nem várom, hogy bárki is drága nyakláncokat meg csipkebugyikat meg hasonlókat vegyen nekem, és wellness hétvégére sincs szükségem, (csak lássak már végre egy hegyet rendesen), nem tudom, igazából semmit nem akarok, csak egy rakás Maison &Scotch ruhát  nem tudom, miért van ez, hogy 23 éves vagyok, és nem tudom, mi a jó nekem, és mi a fontos, nem tudom, hogy van ez, de ennek nem ilyennek kellene lennie, az biztos. nem fogok puffogni a nemi sztereotípiákon, hogy ha a főnök összeáll a titkárnővel, akkor az miért társadalmilag elfogadott, de ha én most összeállok egy gyári munkással, akkor az rögtön rangon aluli, meg hasonlók, vagy ha mindenki jóindulatú, mint a cuki anyukám, aki inkább nem mond semmit, és akkor csak olyanokon aggódok, hogyaszongya kultúrális tőke, és hogy láttam a fiú arcát, amikor a lakótársával beszélgettem, aki fizikus, ilyenekről hogy TDK, meg hogy írja a Phd-jét, és hogy én készülök-e ilyesmikre, már most rettegek hogy az egész valami látens osztályharc lesz, mint a rokonaimmal, akik ilyeneket szólnak, hogy a mai fiatalság milyen tunya, nem dolgoznak, meg hasonlók, csak húzzák az egyetemet és hasonlók, és ha majd a fiúm fogja nekem ezt mondani, mert Zalában mindenki dolgozik, különben nincs mit enni, no akkor én majd nem tudom, mit fogok csinálni.

 szóval ez a fiú olyan, hogy szabadságot vesz ki, hogy együtt mulathasson velem még egy kicsit, mielőtt visszamegyek Londonba, ennél csodálatosabb már úgyse lesz, mostmár csak azt kell remélnem, hogy nem felejt el, mire visszajövök.

miután a teológus belinkelte nekem facebookon ezt, pedig pontosan tudja milyen gyenge pontom, hogy ténlyeg annyit híztam szeptember óta, hogy nem ér be a szükebb nadrágom, és miután azt bírta mondani, hogy biztos azért akar velem lenni ez a másik fiú, mert elmeséltem neki a "családi vagyont", meg hogy ilyeneket tippel, hogy biztos egy gazdag ügyvéd, és hasonló gonoszságok, de hogy azért menjek el a szülinapi partijára, ami nem nála lesz, mert akkor költenie kellene kajára, és mert az egész parti a 17 éves barátnője 17 éves barátnőiből áll, és hogy ugye majd azt mondjuk, hogy nem az exe vagyok, hanem csak egy barát, hát tényleg végre likvidáltam mindenhonnan.
azt hiszem, hogy végre megnyugodtam.

nem történik semmi, csak hogy az exfiúm írt nekem hogy mikor szexelek már vele, merthogy ki van éhezve. (mert ugye még száz éve elejtettem neki, hogy most a jövő héten otthon leszek)
igazából már csak sírni akarok, vagy mit.

anénikédetbazmeg
basszálegyedül

"szex ma este?"

na jó, ma elszakadt a cérna, megcsináltam a társkeresős borzalom tumblit.
(bár most egy pillanatra elgondolkodtam, hogy mi van, ha csak nekem vannak túl magas elvárásaim/rossz ízlésem és/vagy humorom.)

Kedves Naplóm, a tegnapi nap igazán szörnyű volt, elvesztettem a kedvenc finn kesztyűm, de aztán nagy nehezen megtaláltam, elveszett a könyvtárjegyem, de aztán megtaláltam az egyik könyvben, és elveszett a bankkártyám, amit nem találtam meg.

És miért nem hallgatok gyakrabban Arctic Monkeyst?

csak most egy perc néma csend és sajnálkozás, amiért én nem vagyok elég drámai ahhoz, hogy ilyen hosszú ruhát hordjak. mondjuk ha realisztikus akarok lenni, csak ezt akarom megvenni. (bár persze nyilván csak kettővel nagyobb méretet lehet venni, jaj de jó.

ha nem vigyázok, én is olyan leszek mint Kant, (vagy melyik német filozófus volt, akinek teljesen tanulatlan felesége volt?) kivéve, hogy én egész nap értlemetlen dolgokon fogok elmélkedni vagy aggódni, és kikötök majd egy lakatos mellett.
oh wait.

karrierem

mindenkinek igaza van, tényleg gigaundorító a teológussal a szexről beszélni, meg hogy mit csinál a 17 éves kislánnyal, akire nem csak gonoszságból mondom, hogy ribanc, hanem még ő is azt mondta, de nem baj, kárpótoltam magam egy ilyen csodás blúzzal:

az igazság az,

hogy Jemina Kirke a legkirályabb a világon. 

túl szentimentális

most megint sírdogáltam egy könyvön, szóval persze írnom kell róla, habár valószínűleg nem csak a könyvön sírtam, hanem magamon, a cuki jogászfiún, akivel szinte már biztosan nem fogunk együtt moziba menni a Nimfománra, vagy Foucault-t felolvasni, ahogy megígértük egymásnak, és soha nem lesz más semmi, amin egy kicsit el vagyok szomorodva,. hogy randira hívott egy másik fiú, aki egyáltalán nem izgalmas, mert kellek neki, hogy elfogyott az a fajta leves amit szeretek, hogy levált a zöld cipőm talpa, meg minden más,de a könyvről akartam beszélni.
szóval hogy van Eleanor és Park, akik két tinédzser a 80-as években, az egyikük jobban kirekesztett mint a másik, de megszeretik egymást, csakhogy közben vannak zavaró családi körülmények, meg mindenféle akardályok, abuzív mostohaszülő, szokásos dráma. azt hiszem, hogy ezt a könyvet nem az izgalmas, és fordulatokban gazdag történetért kell szeretni, vagy mert olyan borzasztóan eredeti a koncepció (ld. Perks of being a wallflower, aminek olyan rossz a magyar címe, hogy az megszentségtelenítés), és ne várjunk filozófikus gondolatokat sem, egyszerűen csak olyan szépen megírt, ártatlan és őszinte, mondhatnám, életszerű.
és szerintem nagyon jó, hogy vannak ilyen őszinte dolgok, mármint hogy könyvek meg filmek és végre nem egészen muszáj úgy éreznem magam, hogy az egész világ Selena Gomez rajtam kívül és mindenki gimnazista évei egy nagy High school musical, mert ez nem így van, és Lena Dunham annyira kis szerencsétlen a Girls-ben, hogy egyszeűen csodálatos, de ettől lesz annyira jó, én nem állítom, hogy mindenkinek állandóan böfögnie kell, meg hasonlók, de még az idétlen szexjelenetek ellenére is jó, amik mindig akkor jönnek amikor enni akarok, vagy amikor főzök,vagy pont azokért, nem is tudom. csupa olyan dolog, amit nem akarok látni, de rémesen szórakoztató (nem, nem a szex)
és annyira naiv és ártatlan is ez a könyv, hogy még olvasni is megható, még úgy is, hogy csak 6 évvel vagyok idősebb a főhősöknél, és hogy két tinédzser, akik a fél kezüket adnák egymásért, és a felnőttek mindig azt hiszik, hogy a lányokat biztos jól teherbe ejtik majd.
és az is jó, hogy annyi mindent megtudhatunk a szereplőkről, hogy mit szeretnek és mit nem, és mi a véleményük valamiről, mert egyébként én mindig azon gondolkodom, hogy a film és könyvszereplők mit csinálnak abban az időben, ami nincs benne a sorozatban? és hogy mit tennének ha...?
és főleg úgy megható, hogy nekem sosem volt ilyen középiskolai románcom, sőt senkivel nem volt semmilyen románcom azt hiszem, mert igazából tényleg jó, ha az ember mellét kezét megfogja egy fiú, de gondolom, még jobb lenne, ha egy olyan fiú fogná meg, akit tényleg szeretek, mert a szerelem nem lehet ilyen lagymatag mint a teológussal volt. vagy ha tényleg az, akkor nem tudom, mi ez a hype körülötte. igazából persze az is a baj, hogy egyszerűen mélységes szomosúág fog el, ha eszembe jut, hogy mi volt ezzel a fiúval, hogy mennyi minden nem volt, és egyáltalán, hogy és miért gonodlhattam azt hogy működhet ezzel a fiúval. mert egyszerűen olyan megalázó ez visszagondolva. esküszöm, még az is megaláz, még most is, hogy egy 17 éves lánnyal van most, nem, persze, hogy nem azért mert van egy lánnyal, hanem mert 17. én nem akartam megérni 23 évesen, hogy fiatalabbra cserélnek, és már most azt mondják nekem, hogy ennek a gimnazista kislánynak milyen jó teste van és milyen szűk, én komolyan nem tudom, hogy lehettem egy fiúval aki ennyire felületes. és hogy mit akar egy10 évvel fiatalabb iskolás lánytól, azt már meg sem kérdeztem.

insta

épp regisztrálni akartam instagramra, de megláttam, hogy mások miket posztolnak, szóval most újragondolom inkább a dolgot.

Borough market

én szeretem azt képzelni, hogy ilyen igazából Anglia, mint ez a piac, és a környéke, vöröstéglás épületek, Temze, egy csomó ember akik az utcán esznek, templom a túl magas irodaház mellett, cuki bevándorló boltok, régi raktárépületek amik most már főleg menő hipster kávézók.

mindig annyira meghatódom, amikor cuki meleg párokat látok a metrón, tudjátok, menőn fölöltözött gyönyörű fiúkat, akik látványosan szeretettel sugdolóznak egymás fülébe, és kézenfogva mennek fel a mozgólépcsőn.

no meg itt van nektek egy shiny Russel square.

quiche

hát mióta Londonba költöztem, quiche meg tarte rajongó lettem, és állandóan a le pain quotidien-ben tömöm a fejem, aminek a nevét se tudom kiejteni, de annyira finom ott minden, hogy elképesztő, lefotózom majd a többit is. ( a harmadik kép készült ott)

az utolsó kép pedig a Portobello market, tudjátok, ahol az Igazából szerelem játszódik :D

és igazából most veszem észre, mennyire nem színhelyes az első két kép, hát elnézést, nem tudok mit tenni vele.

nos, én arra a szégyenletes dologra is rájöttem, hogy az esküvőkben szerintem az az egyik legjobb, hogy az ember indokoltan vásárolhat magának mindenféle csipkés dolgot, meg bugyit meg mit tudom én, és ez egészen csodálatos.
igen, kimaxoltam a felületesség kategóriát is.

a rossz orosz társkeresős képek mém után borzasztó kényszert érzek, hogy megcsináljam a magyar változatot, avagy cseppet csem morbid, hogy a mankós bácsi ír nekem, hogy szexeljek már vele.

meg vagyok győződve, hogy azért olyan megkérdőjelezhető az átlagos magyar nő ízlése, mert Fashion daysen ilyeneket lehet venni 20ezerért, ez 23, ez meg 26.
na de komolyan, vegyétek már fel a szemüvegeteket, én se egy Coach-csal járok iskolába még, de azért na.

hogyan legyünk nyomorultak, de azért nem annyira

közben visszajöttem Londonba, öt napig halogattam egy hülye esszét, amit két nap alatt aztán csak megírtam gyakorlatilag alvás nélkül, csak hogy ma kiderüljön, hogy én ezt tulajdonképpen nem adtam be. vagyis beadtam, csak egy órával később, tehát már nem fogadják el, ha csak nem valami különösen szuperjó indokom van, ami persze nincs, mert hogy lenne, hanyag voltam és lusta, és ennyi pénzért nem tudom, hogy van egyáltalán pofám egy percig is annak lenni. szóval most nem tudom igazán, hogy mi van, ill. persze az, hogy én vagyok a világ legnagyobb lúzere, de ezt eddig is tudtuk. na jó, a kezdeti sokkon már túl vagyok, és egyébként is, szar volt az az esszé, és kifejezetten újra akarom írni,és ha csak arról van, hogy beadom újra, hát beadom újra novemberben, nem érdekel. csak anyámat, aki hisztizik,hogy jesszus most nem fogok szeptemberben diplomázni, vagy mikor van, igazából januárban hah, no de a törött lábbal megírt elcseszett szakdolgozatom óta tudom, hogy én nem akarok semmit csak úgy megcsinálni valahogy hogy nehogy halasztanom kelljen akár csak egy félévet is. mondjuk szerintem életem végéig mérges leszek, hogy hogyan gondolhatta bárki is, hogy félig a kórházból, félig az otthoni ágyamból majd megírok egy szakdolgozatot meg konzultálni járok meg mit tudom én? ó haha.
azért biztos ami biztos jelentkeztem erasmus mundusra, bár igazán kétlem, hogy elfogadnák a jelentkezésem.

jaj, de ebben a félévben vannak tök jó óráim, mint a continental political theory, ahol szuperokos dolgokról van szó, mint Hobbes meg Freud, és háromszor kell elolvasnom, hogy tudjak egy értelmes mondatot mondani, amitől még jobban butának érzem magam, de azért nagyon jó, végre úgy érzem, tanulok valami okosat amivel felvághatok mások előtt. igen, még annak ellenére is, hogy a bácsi egy kicsit arrogáns, a művészet minden formáját elutasítja, vagy legalábbis nyíltan kifejezi, hogy mennyire nem érti és értékeli, meg mindenki azon gondolkodik, hogy miért nincs jeggyűrűje, mondjuk nem tudom, ki az a nő, aki feleségül megy ehhez a férfihez aki vagy százszor olvashatta a Leviatánt.?
továbbá megnéztük még a 12 év rabszolgaságot, ami egy csodálatos film, úgy értem, a rendezés, meg a látvány nagyon szép, a sok zöld mező, szép házak, szép ruhák, Michael Fassbender még mindig csodálatos, habár a filmben véresre veri a rabszolgáit, ami elég rettenetes részlet volt, és azóta is olyan gondolataim vannak a metrón*, hogy ha 200 évvel ezelőtt lennénk akkor ez a fekete nő potenciálisan rabszolga lenne Amerika déli részén, és ettől állandóan elborzadok. az egyik csoporttársam abban a kocsmában dolgozik, ahova Michael Fassbender szokott járni Hackneyben, és ez tök menő, szerintem. egy másik csoporttársam meg elhozta a moziba a fiúját, aki persze egy szép holland fiú szexi borostával, ami önmagában tul.képpen nem lenne borzasztóan érdekes, csakhogy ez a fiú kedves, vagy nem is tudom, olyan gondtalannak látszott meg vidámnak, és élettelinek, és azóta azon gondolkodom, hogy minek problémázom én ilyen szerencsétlen és komplexusos fiúkon mint a teológus, (aki mondjuk már nem szerencsétlen, valami főkönyvelő lett a Józsefvárosi piac könyvelőirodájánál, és  most annyi pénzt keres, hogy feltétlen szükségesnek érzi, hogy előttem kezdje el számolgatni a nyilvánvalóan sok pénzét miközben szkájpolunk, bizonyítási kényszer much?) meg a jogász, akinek egy hétig tart válaszolni az emailemre, és nem is tudom, hogy minek várom még mindig, hogy írjon, minek akarok bármit is egy fiútól, aki a kb. hetvenedik emailben benyőgi, hogy még mindig az exbarátnője miatt szomorkodik, és habár hozzáteszi hogy alaptalanul, én mégis mit kezdjek ezzel? tudom, tudom, hogy miért nem vagyok türelmesebb, és az anyukám mindig azt mondja, hogy ne legyek türelmetlen, és perrsze, ez racionális, főleg hogy úgysincs másik fiú, meg miért kellene, hogy mindig legyen, de a moziból hazafelé menet azon gondolkodtam egész végig, hogy miért kell nekem megaláznom magam állandóan ilyenekkel, hogy várom hogy randira hívjon egy fiú, akinek a komfort zónája tényleg csak a II. ker. meg a kedvenc kocsmája, és túlságosan szorong ahhoz hogy elmenjem moziba egy lánnyal, akit gyarkolatilag nem is ismer, mikor vannak (vannak, ugye?) kedves fiúk akik kimennek az utcára meg beszélnek sokat, meg vidámak?
mondjuk most úgy érzem, megint irreális vagyok, mert én is sokszor pesszimista vagyok, és/vagy rosszkedvű, és azt hiszem rok időt töltök egyedül, vagy egyedül a könyvtárban (amúgy ezt titkon élvezem), és én sem vagyok mindig barátságos, ill. nem tudom, hogy legyek az, hogy kezdeményezzek másokkal, idegenekkel úgy beszélgetést, hogy ne legyen különösen esetlen, ne kérdezzek túl sok túl személyeset, vagy nem tudom. nem tudom, biztosan túl sokat problémázom ezen.

és még az is kiderült, hogy a kínai lányok komolyan azért nem beszélnek hozzám, mert nem tudnak. nem tudnak angolul. és komolyan egyre csak azt kérdezem, hogy mégis hogyan lehetséges ez, amikor 7.5-öt kell mindnekinek elérni az IELTS-en? és hogy lehetséges, hogy egy televíziós műsrkészítő szakos nem_beszél_angolul Angliában? és egyáltalán, milyen módon tud ő ebből profitálni 10 000+ fontért, (merthogy a nem EU-s diákoknak ilyen nagyon sok)? vagy hogy vették fel, ill. hogy írta meg a motivációs levelét, ha azt nem tudja elmondani nekem értelmesen, hogy vigyem le a szemetet? Meg egyáltalán mi ez, hogy odavágja nekem, hogy vigyem le a szemetet, amikor ő főz 5 fogásos vacsorákat magának? és az egy dolog, hogy én vagyok a takarításfelelős azon a héten, de ne kopogjon már be hozzám, csak hogy elmondja, van egy kis probléma, amiről kiderül, hogy az, hogy kivették a kukából a szemeteszsákot, de le nem vitték (nem tudom, hogy egy száz emeletes kollégiumban miért nincs szemétledobó?) szóval most ott egy büdösödő tejtócsa a konyha közepén.  mármint mennyire kell butának lenni ahhoz, hogy kivedd a szemetet, de ne vidd le, mikor nyilvánvaló, hogy egy ilyen nagy kukazsák biztos, hogy ki fog folyni?
elegem van abból is, hogy állandóan kínai visításra kell hazajönnöm, állandóan az ajtó előtt kell beszélgetni, nyitva kell hagyni a szobaajtót, én azt gondolom, hogy aki nem fogja fel, hogy egy 600 szobás kollégiumban becsukjuk az ajtót, mert az arra van, hogy békénhagyjunk másokat, miközben szkájpon visítunk a családtagjainknak, az maradjon otthon, Kína úgyis akkor mint fél Európa, van elég hely. meg az is maradjon otthon, aki azt bírja nekem mondani, hogy tudod, mi kínaiak vagyunk kínaiul beszélünk, mikor megmondom, hogy talán ne váltsál már kínaira, ha már velem veszekedsz, hogy takarítsak utánad, nem, nem tudok szolidáris lenni, mert nem tudtál megtanulni angolul, miért az én problémám ez?
a kínosságot még lehet persze fokozni, az unokatestvéremmel, aki most belépett az Amwaybe, így én is kénytelen voltam beléptem, és gutaütés az egész, Granovetter és a gyenge kötések elmélete óta óta tudjuk, hogy az ilyen mindenféle bizniszek családban és közeli barátok közt nem mennek, és mégis, belegondolt már valaki, hogy mennyire kellemetlen és esetlen, amikor az unokatestvérem akar nekem eladni valamit? és hiába hangoztatjátok nekem, hogy ez mindenkinek jó, neki is, nekem is, igazából mindannyian magunkra gondolunk, és annyira képmutatónak éreztem ezt az egészet, meg a nőt, aki milyen nagyon sokat keres ezzel, good for you barátom, de nem azért jártam 5 évig egyetemre, hogy én most körömlakkokat és öko szőnyegtisztítókat beszéljek rá a szomszédasszonyra. vagy akárkire. bár azt hiszem, a legjobban az esik rosszul, hogy már másodszorra rángatott oda az unokatestvérem, hogy találkozunk és beülünk valahova, most másodszorra már jó sokat még várhattam is rá, és a felháborodásomra az a válasza, hogy jó, akkor üljek le ott az Amway irodába, és várjam meg ott, úgyis mindjárt kezdődik a prezentáció, és értitek, arról volt szó, hogy elmegyünk kávézni, vagy valami. (nyilván miért vagyok olyan naiv, hogy ha azt mondja nekem, a Holborn állomásnál találkozunk, nem oda megyünk, de ez ígyis, mindenhogy is, övön aluli.

na meg végignéztem az összes mindenféle epizódot a szünetben, és most komolyan Downton Abbeyt kell majd néznem takarítás közben? borzalom.

ez olyan hosszú, hogy úgyse olvassa el senki, szóval pár értelmetlen kép a szobábmból.:

(csak ne kérdezzetek arról, hogy mi az, hogy dependency theory, mert még mindig nem tudom.)

és úgyis mind tudjuk, hogy ez az utolsó "szuperhangulatos" kép hazugság, mert az asztalom kb ennyire néz ki jól legtöbbször, nem hordok minden nap pöttyös blúzokat, sőt szuper preppy sem vagyok.

*az egyetem egy többé-kevésbé fekete negyedben van

A selfie-knél már csak az ipaddel elkészült selfie-k lehetnek rosszabbak, ideális esetben el is takarja a fejeteket.

No, most már van bizonyíték, hogy elmentem a könyvtárba, (az első képen van)csak sajnos nem tudom, hogy fotózzam le rendesen mert mindig belelógnak a házak, az épület másik oldalán pedig egy csomó közelekedési tábla. A Russel sq csodás, és még szürkület is volt, kell-e ennél jobb. 

Ja, igen, most pedig nutellába mártogatott zöldalmát eszem, az élet elég szép.

csodálatos családi kommunikáció, amikor napközben felhívom anyámat, aki nem tudja felvenni, mert büdös kölkök meg minden, majd később elolvassa a blogomat, hogy megtudja mit akarhattam mondani.

a két arab/muszlim bácsi arca, amikor leülök a köztük lévő egyetlen üres helyre a metrón.

A mai nap az a csodás nap, amikor lehúztam a wc-n az összes iskolai igazolványomat, beleértve a diákot, a nemzetközi diákom, a könyvtárjegyem, a metróbérletem és a mosodai kártyámat is.

Kész szerencse, hogy pont előtte takarított a néni, és minden müanyag volt, kivéve a bkv bérletem, haha.

emancipált nő epic fail

főzök egy borsófőzeléket és azt hiszem, rettenetesen csomós, majd kiderül, hogy az a fokhagyma. 

de ez volt életem első borsófőzeléke, és csodálatos lett!

napi pick-up line

Szia! Szívesen ráhúználak a pálcámra! Melyik a kedvenc pózod? Összefuthatnánk valamikor!

just saying.

ma meg ilyeneken gondolkodom, hogy a laktóz allergiám, tehát hogy nem eszem gyakorlatilag semmiféle tejterméket vajon összefüggésben lehet az izületi fájdalmaimmal?

amúgy meg, minek pattogok én itt az internetes ismerkedésem, mikor ma a metrón a kezembe nyomta egy fiú a telefonszámát.
jó, nem volt annyira szekszi, mint a csapos fiú, aki bejelentette nekem az interneteken, hogy dughatnékja van, de ha már elég tökös,hogy odaadja a telefonszámát, akkor az a minimum, hogy meghatódjak, még ha Quasimodo is.

csecceksz

most mindenféle hasznos és produktív dolgot kellene csinálnom, de lejár a tagságom a társkeresőn 1 nap múlva, úgyhogy gyorsan elolvastam a mindenféle üzeneteket amiket újév óta kaptam, és tessék, társkereső szuperszar különkiadás, top10, vagy akárhány. (jó, most én is szuperízléstelen vagyok, hogy ezeket megosztom, de az interneten semmi nem titok, ezt mind tudjuk)

top10 szarüzenetek (mindegyik első levélváltásból származik, és a fiú kezdeményezte):

1. szia! ma raersz? egyetlen szabadnapom van es annyira dughatnekom hogy hihetetlen

2. nyalnád a hegyét?

3.ráérsz?

4.Még beleférek ????

5. szió élvezz velem mondjuk egy közös masztizás most

6.elnyalogatnálak szivesen...

hosszú levél szekció:
7. Szia!
Az adatlapod és a fényképed alapján szimpatikusnak talállak és szívesen ismerkednék veled. A szilvesztert nem szeretném egyedül tölteni, így ehhez keresek partnert, vagy társaságot. Nyitott, laza, vicces, bevállalós pasi vagyok. Ha a barátaiddal, barátnőiddel olyan bulit csinálnátok, ahol lenne kedvetek egy alázatos, illetve alázható csicskával eljátszani, annak nagyon örülnék. Szinte bármit megtennék, amit csak akarnátok!
Érdekelne téged ilyesmi?
Üdv: 
felhasználónév: t-boy-ult

8.szia megismernelek
alairtam az mtkba 3évre megünnepelhetnéd ma este velem

9. szia  ismi?

10. sziia mit csinálsz szilveszterkor? végigszeretkezhetnénk az összes kapualjat a körúton 

+1 megkóstolhatnánk egymást 

jaj, és a kedvencem: (amiről nem tudom mit gondoljak, bár kiderült a fiúról, hogy kifejezetten értelmeseket ír, és nincs szado-mazo vágya, csak épp randira nem hívott,)

Heló! Drímgörl gyanús a fényképed és az adatlapod is. Az a lány vagy, akinek hajlandó lennék az ablaka előtt térdepelni órákon keresztül meztelenül, míg jégcsappá nem fagy a mecsodám, és véres körmömmel szerelmes verset kaparnék a csontkemény betonba.

továbbá top 10 felhasználónevek:
handsome0690
fuckalot83
puhaszáj45
kukac1973
analjoy 
t-boy-ult
Jó a nyelvem
idosebbnot22
szexkandur
MakeYouCum
titokban szeretot
Hancúrléc83


+2: Bojleres Miki
     Babinéni

amúgy ennek a laktóz vagy akármilyen allergiának csak van jó oldala is, ill. kellő motiváció, hogy ne kezdjek el csokit enni, mert különben olyan fulladásos köhögésem lesz mint az előbb.
az áfonya-szőlő-répa kombináció kifejezetten finom amúgy, és gondolatban már most átlátszó Zara blúzokat vásárolok. oh wait, már vettem, how lame.

állandóan azt hiszem, hogy valakinek látogatóban van az 5 éves unokatestvére, erre kiderül, hogy csak a 25 éves kínai lakótársam visítozik. ha rosszindulatú akarok lenni, azt is elmondom, hogy mostanra kezd meggyőződésemmé válni, hogy ez a buta viselkedés kultúrális elvárás, vagy szokás, nem is tudom, mert ugyan ezt mondta nekem már valaki, hogy Ázsiában a nők nem lehetnek/nem illik nagyon okosnak lenniük, mert ez fenyegetné a patriarchális társadalmat, meg mit tudom én, de egy bizonyos ponton ez már félelmetes.

nem, amúgy a first world problémát nem maxoltam ki teljesen az előbb, a gigamega first world problem az a túl kövér vagyok, hogy futni menjek, kövér vagyok mert nem megyek futni problémakör.

mondjuk az a baj, hogy tényleg borzalmas még benézni is ebbe a konditeremben itt a kollégiumban, a sok csontosseggű ázsiai lány közé.

ha már a karácsony nem, ez az új év mizéria csak bekúszott az agyam hátsó traktusába, vagy a bőröm alá, nem is tudom, ahogy tetszik, de most gyerekesen izgatott vagyok. és a legjobb, hogy tulajdonképpen ok nélkül. nincsenek igazán nagystílű céljaim 2014-re, jó, talán csak az, hogy elutazzak valami jó helyre, mert 2013 ilyen szemponttból nem volt egy nagy eset, és én igazából még mindig várom életem nagy kalandját, és szerintem  az egész életemen át várni fogom, de ettől még jó, jó ez a London, jó, hogy két napja lazacot eszem, meg csupa egészséges dolgokat, és semmit amiben laktóz van, kivéve a nagymama karácsonyi sütijét, de az mindjárt elfogy, jó, hogy ebben a félévben nem csak passzióból olvasom majd az ENSZ honlapját, hanem mert ilyenekről lesz szó, jó, hogy ma azt hittem, hogy már kezdődik a tanítás, és kiderült, hogy nem, így most még van egy egész hetem esszét írni, és  csak úgy, Londonban lenni, jó, hogy ma csak úgy ülhettem a büfében és ettem az áfonyámat reggel, jó, hogy vettem 5 könyvet 5 fontért, többek közt ilyeneket, hogy A segítség, meg A tetovált lány, jó, hogy nincs nagyon hideg, és kigombolt kabátban járhatok januárban, és hogy már elterveztem, hogy milyen sok órára szeretnék feliratkozni, meg bejárni, és olyan furán tettrekésznek érzem magam, pedig én sose vagyok tettrekész, és kb 5 éve úgy érzem, hogy pazarolom az életem.

vannak még fura vágyaim is újabban, amik többek közt megijesztenek mint hogy, csináltatok egy fehér tetoválást, jelentkezem EVS-re, jelentkezem stewardess-nek, ami igazából teljesen abszurd, mert bele se akarok gondolni, hogy milyen rettenetesen sokat kellene lefogynom ehhez, (habár ha ténylegesen csak lazacot és nyers répát fogok rágni, még az is lehet, hogy ez megtörténik), és ki kellene egyenesítenem a hajam, mert most megfigyeltem vasárnap és az ÖSSZES stewardessnek egyenes a haja, és a Lufthansán amúgy is mindannyian tökéletesek, szőkék és magasak, és mondjuk meglepően öregek is (40+), de ez más kérdés.
és szeretnék még ilyen hajat is, habár az enyém világosabb és rövidebb, szóval lehet, hogy nem lesz ilyen menő. egyébként ugyan ez kicsit béna, bevallani meg még bénább, de engem titkon eléggé foglalkoztat ez a menőség kérdés, hogy mitől lesz valaki az meg mitől nem, és hogy ez hogy van a tinédzsereknél, vagy nem is tudom, de ha én visszagondolok a tinédzser koromra, az olyan zárt volt és szűk vagy nem is tudom, legalábbis ahhoz képest, amit az interneten látok, tudom, hogy a nem szuperizgi emberek nem válnak ismertté az interneten, és hogy Tavi Gevinson megmondja a tutit, de ettől még nem is értem az egészet. amúgy ha már itt tartunk, az utóbbi időben rettenetes fan lettem, többek közt, mert nekem még tinédzser problémáim vannak, és mert olyan egyszerű és egyszerre abszolút életszerű, használható dolgokat mond, és aranyos és őszinte, és bárcsak ilyen lettem vonla 18 évesen, vagy legalábbis olvastam volna ezt a Rookie magazint, hát lehet, hogy jobb életem lett volna, legalább egy kicsit.
na jó, az életem most is elég jó, csak ne siránkoznék, hogy miért nem ír vissza nekem a jogász, meg egyáltalán, hogy minek nekem egy ilyen fiú (másodszorra sem jött el moziba, említettem már? és azt hogy a teológus az orrom előtt teregeti ki a barátainak a közös szexuális életünket? és akkor ne kapjak visító rohamot), mikor vannak ilyenek, meg persze ilyen lányok is,  na és akkor Jennifer Lawrence,de ezt most figyelmen kívül hagyom egy pillanatra.

A top 4 "legnagyobb" félelmem/problémám:

1. a fejemre esik egy csillár, ideális esetben mondjuk a Szegedi Színházban.
2. ronda eljegyzési gyűrűt fognak adni
3. a férjemmel tejlesen különböző lesz a lakberendezési elképzelésünk.
4. mindenki olyan szép kabátokkal meg táskákkal jár, és én nem tudom, hol lehet megvenni ezeket

arról van szó, hogy már most félek, hogy mi van, ha majd kapok egy ilyen kőhalmazt, ami gyönyörű, és nagyon jó lenne az életem biztos, ha egy fiú ilyet adna, de ez egyáltalán nem az én ízlésem, vagy nem is tudom.
sőt azt sem tudom, mi a francnak problémázom ezen, mikor az egyetlen férfi aki egy méternél közelebb került hozzám, azt tényleg a fogorvos volt.

jó,jó most megyek esszét írni.

jelentések prolifalva konyhájáról

2014-ben a lazac az új virsli. (=2 perc alatt megsüthető egyszerű és szuper dolog)

csak annyi van, hogy az előbb visszajöttem Londonba, az idő persze rossz, és most ok nélkül szomorú vagyok.

jaj, és most komolyan meghatódtam azon, hogy vannak követőim bloglovinon, szóval köszönöm.

nem hiszem el, hogy még mindig ezen pattogok, csak egyszerűen nem tudom, hogy mi értelme valakivel ennyi emailt váltani, ha igazán az ég világon semmit nem akarsz tőle? ill. ha aztán úgysem fogunk randizni, de még nemet sem bírsz mondani rendesen, csak az elmaradt randik után is írni újra, tovább.
és azt meg ne vágja senki az arcomba, hogy barátkozás, mert nem hiszem, hogy ez barátkozás lett volna, és ha igen, akkor azt se az interneten akarnám.

ezt meg most el kellett csórnom Annától, mert annyira jó, és 2014-ben még egy macskát se posztoltam.

 tök jót szilvesztereztem egyedül a kanapémon virágos pizsamanadrágban és kötött pulóverben, és még a Sass kabarét se néztem. hallgattam jó zenét (Hurts, xx, the National), és hallgattam gáz zenét (Simple plan), csak mert megtehetem, főztem pudingot, amit az erkélyen ettem meg túl kevés fokban, ittam hozzá rozét, szintén az erkélyen, imádom ezt az erkélyt, vagy inkább, hogy láthatom róla a Sas-hegyet, és csomó kedves emlék meg minden, szóval olvastam Michel Houllebecque-től az Elemi részecskéket, másodszorra, ha már véletlen meg bírtam venni kétszer, aztán néztem régi Borgiák részeket a régi laptopomról, és közben marhára független és erős nőnek képzeltem magam, akinek nincs szüksége senkire, főleg nem kedves jogászfiúkra, akik gyávák eljönni a randira (igen, másodszorra is, igen, tényleg volt olyan kicsi az egóm, hogy megkérdeztem, el akar-e jönni moziba másodszorra), de nyilván nem válaszolt semmit, csak 5 órával később, mint ahogy mentünk volna, hogy sajnálja, de most megint nem szociális, aj pedig olyan cuki ez a fiú, még a tisza cipője is olyan cuki, cukin béna.

szóval nem lesznek újévi fogadalmak, mert nem szeretem az ilyesmit, csak hogy 2014-ben 24 leszek, erős leszek és bátor, és minden lesz ahogy lesz, de legalábbis jó.

és most jön ide az exfiúm és a barátai, és csapunk partit a semmiből, mert tényleg semmi nincs itthon, csak maradék virsli és bor.

boldog 2014-et mindenkinek, és ne faljátok be egyszerre az összes maradék szaloncukrot!

amúgy mindezen korábban említett problémák ellenére is, teljes az életem, mert láttam egy fiút a hatoson, aki úgy nézett ki, mint Robert Pattinson, igen, most röhögjön mindenki, én még mindig fan vagyok, és ez a fiú olyan szép volt, vagy inkább csinos, nem is tudom, és a cipője is olyan szép bordó new balance , amit titkon én is akarok, és hát jaj na, tipikusan aki soha életében nem szólna hozzám, randikról nem is beszélve.
(no de ne aggódjatok, csinálok majd újévi társkereső top10 borzalom különkiadást)

igazából úgy érzem, hogy már mindegy is ez az egész, hogy barátnősdi, és hogy vége. tulajdonképpen egy kicsit megkönnyebbülés, habár nyilván rettenetesen szomorú is, hogy valami ami volt, és nagyon biztos volt, vagy legalábbis annak hittem, ilyen gyorsan szétfoszlani látszik, hogy már nincs igazán kinek hazajönnöm legközelebb hirtelen, hogy nem tudom, kikkel fogom eltölteni a következő szilvesztereket, és nyaralásokat meg szülinapi mulatsáogkat, és nem tudom, hogy lehettem valakikkel ilyen jó barátnő, akik egy mondattal úgy megbántak, hogy úgy érzem, én soha többet nem akarom ezt. de nem hogy nem akarom, úgy érzem, nem érdemes nekem ezért erőfeszítéseket tennem.

ezzel most biztosan kínosan koelhós hangot fogok megütni, főleg, hogy ezt egy Startbucksból írom, (mert otthon nincs rendes internet most), szóval végképp klisé, de talán jó lesz ez, hogy változás, és hogy kénytelen leszek másokkal barátkozni, mert biztosan vannak más lányok is, akik hajlandóak kifesteni a szemhéjamat partik előtt, és akikkel sírhatunk egymás vállán, meg turkálóba járhatunk és borzalmas romantikus filmeket nézhetünk, és biztosan vannak olyan lányok is, akik nem ráncolják a szemöldöküket, hogy milyen sokért vettem egy egyszerű farmerblúzt, de ha az a tökéletes blúz, mit csináljon az ember, és mindenféléről szívesen beszélgetnek, nem csak a GTK-s kalandokról, és hogy milyen nehéz volt elvégezni ezt a tárgyat, hanem olyanokról is, hogy könyvek meg hogy mi volt az újságban. mármint ezzel most nem akarok ál- szuperintellektuális lenni, csak mondom, hogy talán más dolgok érdeklnek minket, és ez igazán elkerülhetetlen volt.

szóval mostmár nem kell fura kimondatlan elvárásoknak megfelelnem, mint hogy én is kellően elegánsan öltözzek fel, akarom mondani kellően nőiesen és csilivilin, és én is mindenféle legyek, amilyen nem vagyok, többek között, kedves és társasági, aki jól tud csevegni.
hát tessék, mostmár bármilyen lehetek, gondolom. nem tudom, még milyen, és nem tudok okosakat gondolni arról, hogy milyen az ideális nő, meg hogy nőiség és nőiesség, és hogy hogyan legyek tudatos, és önérvényesítő, és mostanában biztos, hogy túl sokat olvasok erről ahhoz, hogy kipréseljek magamból egy önálló gondolatot, de azt tudom, hogy sokat gondolkodtam azon, hogy igazából milyen emberek a szüleim, amikor nem a szüleim, amikor csak emberek, felnőtt emberek, és mindig arra jutok, hogy nem tudom. mert persze, az anyukám nekem mindig a kedves anyukám lesz a fülig érő mosolyával és fényes vörös hajával, és az apukám a kedves apukám a gusztustalan vicceivel, és ronda pulóverével, mert másikat nem akar felvenni, de nem tudom igazán, hogy mit csinálnak, amikor nem szülők, és amikor nem családos emberek, hanem amikor mérnökök, és tanárok, vagy még azok sem, csak ők maguk a Balaton partján, vagy a színházban a barátaikkal, vagy vasárnap délután a biciklin. úgy érzem, nekem csak fura benyomásaim vannak a szüleimről, és keserű, haragos tinédzser gondolataim arról, hogy én nem akarok olyan lenni, mint az anyám. hogy én nem akarok igazán olyan önzetlen lenni mint ő, és talán nem is tudok, és legfőképpen nem is kell lennem, mert én nem akarok mindent feladni a családomért, habár nem tudom, hogy az anyámnak mit kellett feladni, vagy egyáltalán, volt-e valami előtte. vagyis, hogy mi volt az. mert ez is olyan borzalmas koncepció, hogy az összes negyvenes nő életét, akiknek nincs családja, vagy legalább egy kezelhetetlen gyereke, olyan unalmasnak és üresnek hisszük, de minimum azt képzeljük, hogy biztosan házisárkányok, és ezért nincs egy férfi sem, aki nem akarja őket feleségül venni, vagy legalább együtt lakni.
szóval én csak azt akarom, hogy legyen függetlenségem, és életem, és hogy ne mondja már nekem egy férfi se, se itt az interneten, se valami alpári klubban, hogy fizet nekem, csak feküdjek le velem, mintha legalábbis tárgy lennék, vagy nem is tudom, de a lányok bizonyára annyira pénzéhesek, hogy mindenképp le akarnak feküdni velük, vagy ha nem pénzéhesek akkor szeretetre és intimitásra vágynak olyan rémesen, hogy 5eterért biztos odavetik magukat bárkinek, hogy egy pillanatra olyan érzetük legyen, hogy egy kicsit fontosak, vagy ha még ez sem, akkor csak egyszerűen tartoznak nekik, és igazán nagyon szeretném megnézni egy fiú arcát, amint valaki (egy lány) azt mondja neki, hogy fizetek (persze az sosem tisztázódik, hogy mennyit fizetnének) neked, csak dugjál már meg.
de igazán, nem tudom, hogy ennek van-e valami értelme, vagy realisztikus dolog-e, hogy tartozni valakinek, akivel kapcsolatban vagyunk, mint mondjuk az unokatestvérem fiúja, aki szeretett olyan benyomást kelteni, hogy E tartozik neki valamivel, mint mondjuk szex vagy rend, vag takarítás csak mert valami biztos hátteret teremt neki. szóval én nem akarok ilyen sem lenni.
minél idősebb leszek, annál összezavarodottabb vagyok, nem tudom mi lesz 30 éves koromra, nyafogás befejezve,  legyen boldog új évetek!

egyrészt, remélem, hogy ez nem valami kellemetlen trend kezdődőben, hogy minden évben, ill. tavaly is, megismerkedtem egy Pázmányos jogásszal, ami aztán jól katasztrófa lett, vagy legalábbis elég szomorú lettem ahhoz, hogy hetekre felmérgeljem magam. szuper jó, hogy a teológus is Pázmányos persze, egy pillanatra hadd röhögjek már föl keservemben legalább jogosan.

másrészt meg, még jó, hogy eldicsekedtem a suhanc unokatestvéreimnek, hogy nekem milyen unalmas és drámamentes tinédzserkorom volt, hát tessék, a fagyi csak visszanyal 5 évvel később, hogyaszongya, nem hívnak meg a szilveszteri mulatságra, mert most egy olyan lánynál lesz, akit nem ismerek annyira, vagy nem tudom, ez tulajdonképpen tisztázatlan körülmény, de már bulizni sem hívnak meg, mert T barátnőm bejelenti, hogy azért, mert ez egy másik társaság, ami egyébként 5 fős, és aminek ő is most lett tagja, és ebből egyet nem ismerek a másik két lányt igen, a harmadik meg Sz, aki szintén jó barátnőm, vagy legalábbis ezt hittem. tehát mivel ők gyakorlatilag csak együtt járnak el, én meg "nem vagyok a társaság tagja" gyakorlatilag kizáródtam a barátnőim közül. igazából ez annyira bántó, hogy gyakorlatilag szólni se tudok, mert nekem ez a két lány volt a társaságom, plusz az unokatestvérem, T egy másik barátnője, és még a legjobb barátnőm gimnáziumból akivel szintén nem beszélek,  ill. az alapján ahogy válaszolt a karácsonyi üzenetemre, feltételezem, hogy nem kifejezetten kíváncsi rám, (jó, vannak még több barátnőim, de ők csak néhány barátnő mindenhonnan, nem társaság igazán) szóval most úgy tűnik a challenge 2014 az, hogy legyenek hirtelen új barátaim, mert a barátaim, akikről azt hittem, hogy a barátaim úgy tűnik már kicsit sem kíváncsiak rám, és igazán, nem tudom mit követtem el, hogy senki sem akar velem barátkozni.

(igazából már azt sem tudom amúgy hogy milyen vagyok, az egyik tanárom azt mondta rám a Corvinuson, hogy olyan halott, és túl nyugodt, mások meg, hogy én vagyok a legszarkasztikusabb ember a világon, és akkorm most mi az igazság.)

attól tartok igaz a pletyka, egy kis szeretetért/elfogadásért tényleg bármennyire hajlandó és képes vagyok megalázni magam.

néha reggel nem emlékszem rá, hogy mit érzek, és akkor hirtelen elkezdek gondolkodni azon, hogy most miért vagyok szomorú.

többek közt azért nincs elég büszkeségem, vagy nem tudok nemet mondani kellemetlen fiúknak, mert olyan lassan történnek velem a dolgok, hogy én nem tudom őket csak úgy eldobni, és azt mondani, hogy menj innen géza, a múlt héten gonosz voltál velem, merthogy én előtte annyit vártam is, kicsit hálásnak is akarok lenni.

igazából egyáltalán nincs kedvem az emberekhez, és emiatt még bűntudatom sincs.
nem tudom, hogy szorult belém ennyi keserűség.

sosem gondolkodom olyanokon, hogy ennek a nőnek milyen sok a bőrhibája, és hogy egy zöld befőttes gumi van a hajában, vagy hogy milyen olcsó táskát visel, vagy hogy kilóg a háj a kabátjából, sosem figyelek más nők tökéletlenségére, csak olyanokra, hogy milyen szép szőrmegallérja van, meg hogy milyen nőiesnek vagy magabiztosnak látszik, sosem gondolom magam igazán semminek és senkinek más nőkhöz képest, csak amikor ők óvszert vesznek a dm-ben, én meg csak fogselymet, sosem érzem magam rémesen öregnek és szerencsétlennek, csak amikor két pattanásos, síkabátos tinédzser akkora doboz óvszert vesz, hogy megáll az eszem.
mindenki csak én nem, sosem.

a fiú pedig képes volt megkérdezni, hogy milyen volt a film, komolyan mondom, nem értem a férfiakat.

meg mondjuk magamat se, hogy mi a francnak válaszoltam.

a karácsony pedig már most fárasztó, pedig még el sem kezdődött. egyáltalán nincs hangulatom hozzá, és hogy őszinte legyek, négy napja realizáltam, hogy egyáltalán, 4 nap múlva karácsony. gyorsan vettem pár ajándékot, de a barátnőimnek már nincs is kedvem adni igazán, szóval csak annak veszek, akinek találok valami igazán jót, remélhetőleg úgyse tudják meg.
a nagyanyám alig lát, de vele sütteti meg a nagynéném a süteményt, a zserbón keksz állagú a csokimáz, a többire még nem mertem gondolni, anyám elajándékozott egy macskát a hétből,  apámmal pedig megint veszekedni kell, hogy ne  az ötödik arany/gyöngy láncot vegye meg anyámnak, mert egyszerre úgyis csak egyet tud felvenni.
van valami kurva szomorú abban, hogy nálunk még mindig ürügy a karácsony arra, hogy mindenkinek obszcén módon drága és szükségtelen dolgokat adjunk, habár a család egyik fele alig a szegénységi küszöb felett tengődik a  rettenetes adóssága miatt, a másik felének pedig rendszeresen kikapcsolják a villanyt, én meg azt sem tudom, mit csináljak jó dolgomban.
de a legeslegszomorúbb mégis az, hogy olyan őszintétlen. hogy nem kérdezhetem meg, hogy ő most együtt van-e a gyereke apjával, és hogy minek kellett, és miért, és ők azt mondhatják, hogy nem fogok soha pénzt keresni, de én nem nézhetek le senkit még gondolatban sem, nem hogy nyíltan, és példák halmozása nélkül is, túl sok témát kell kerülni, amitől olyan a karácsonyi ebéd, mint az unalmas csevej a boldogtalan házasok között.

meg még az is volt, hogy a reptéren elkérte az email címem egy kedves fiú, (volt jó sok idő beszélgetni meg száraz muffint enni, mivel késett mindkét repülő,) akivel azóta váltottunk csillió levelet, de harmincat biztos, és ma úgy volt, hogy elmegyünk moziba, és hát, nem jött el. én ott álltam a mozi előtt, és aztán a film után is a hidegben, és csak nem jött.
 igazából most már csak annyira csalódott vagyok és szomorú, hogy még sírni sincs már igazán kedvem. butának is érzem magam, mert hogy nem gondoltam, hogy ez túl jó, hogy igaz legyen, nem úgy megy az, hogy itt ez a fantasztikus fiú, aki olyan szépeket meg okosakat ír nekem, hogy el se hiszem, és akkor nem derül ki róla, hogy valami baj van vele, mint hogy retteg mindenféle emberi kapcsolattól, ami nem az interneten folyik?
vagy nem tudom már, hogy mit gondoljak, mert ez olyan arculcsapás volt, hogy gondolkodni se tudok igazán, csak sajnálom magam, és hallgatom a radiátor sípolását. meg undorodom magamtól, mert az összes fiúról meg a szexről meg a testiségről (A fiatal és gyönyörűt néztük volna, ill. néztem is, amiben kb. 5 percenként van egy szex jelenet) az exfiúm jut eszembe, akiből annyira elegem van, hogy már szinte bűntudatom van.
csak hát én annyira akartam ezzel a fiúval lenni, vagy bármit csinálni együtt. annyira akarok, de csak annyi maradt belőle hogy a postafiókomban ott virít, hogy Gergő.

Egyébként meg, hazajöttem Budapestre, ill. most már Szegedre, ami nagyon jó, végre rendesen fázhatok, meg ugye szaloncukor, ami fantasztikus, és nehezemre esik nem azt enni reggelire, ebédre és vacsorára, és még annak ellenére is kifejezetten jó itthon, hogy nem tudom becsukni a fenti fürdőszobaajtót, mert anya ráakasztotta a karácsonyi díszt.

A repülőút valami csodálatos volt, egy lengyel terhes nő és szoptatós német nő között ültem, az egyik arról beszélt, hogy itt nem lehet kávézókban szoptatni igazán, a másik meg hogy itt már nem kap senki szociális támogatást, és hogy ő most akkor hogy váltoson mégis állást 5 hónapos terhesen? Ki fogja felvenni? Aztán kihozták az apfelstrudelt (Lufthansa, Münchenbe), a gyerek köpött és örültem, hogy vége a másfél órának. Majd Münchenben kárpótoltam magam egy leárazott Chanel körömlakkal, ami csodálatos, vegyetek ti is, (bár kicsit rontja a hatást, hogy az áráért vehetek egy leértékelt pulcsit a H&M-ben...)

na de az ember csak villantsa fel valami kétes hírű sztárblogger nevét, és ez lesz a leglátogatottabb bejegyzés valaha.

ilyen nincs, hogy az exfiúm kirakott facebookra egy Oravecz Nóra idézetet...
oh wait, de van.

ez még sokkal jobb, mint Petőfi facebookon.

Meg ez is hogy van, hogy én még csak most tudtam meg, hogy van olyan hogy ínyplasztika? Jó, ne röhögjetek, ez azoknak van, akiknek látszik az ínye ha mosolyognak, és az egyébként nem olyan szép, és engem főleg idegesít, mióta egyszer elmondtam a teológusnak hogy ez engem  zavar, és habár azt mondta, hogy szerinte nem feltünő, valahogy állandóan felhozta és kellemetlenül együttérző megjegyzéseket tett amikor valamiért negatív voltam magammal szemben, meg kérdezgette, hogy ez az ínyem miatt van-e. Mármint ha elégedetlen vagyok magammal, az akkor elsődlegesen nem az ínyem miatt van, de akkor is. Mondjuk még azt sem tudom, mennyibe kerül egy ilyen, mert ha mondjuk egy lakás ára, akkor nem hiszem, hogy vállalkoznék rá. Csak arról van szó, hogy mindig látom mások szép mosolyát, és akkor mindig irigy leszek, mert az enyém fele olyan csodás sincs.

Mindenesetre remélem nem végzem úgy, mint a kóreai nők, akiket beperel a férjük, mert a plasztikai műtét előtt rondák voltak mint a bűn. (szerintem  én azért beleférek az átlagos kategóriába, haha)

first world problems, much.

kíváncsiságból bejelentkeztem a társkereső oldalra, az első üzenetben találkoztam azokkal a szavakkal, hogy sex, sexy, alázható csicska, de az összesben szerepelnek ezek, hogy laza, vicces, bevállalós, humoros, cuki, érdekesnek tűnsz, tetszőleges kombinációban.

amúgy meg, ha most spontán esküvőm lenne, ezt venném fel:

A legutóbbi bejegyzésem óta voltam két karácsonyi partin, amik tulajdonképpen csak részben voltak kellemetlenek, gyanítom, hogy az egyik tanárom elvesztette az esszémet, és elém ugrott ez a csodás kép pinteresten, amiről eszembe jutott, hogy már csak ötöt kell aludni, és helló Budapest! 

na, hát tudjuk, hogy nem elég nagy az oktatásra szánt büdzsé(/nem elég jó az oktatás),  amikor ilyenek jelennek meg facebookon, hogy #yolocaust Lengyelországban készült képek alatt.

#rózsakert

igazából tényleg marhára elhibázott kisérlet volt a teológussal barátsággal próbálkozni, főleg a szakítás után, hogy lenne barátság, mikor még a kapcsolat is olyan nagyon elrontott volt.

minden jó, ha jó a vége

avagy meghívást kaptam egy karácsonyi partira, ahol "christmas sweater" a dresszkód!

kell-e ennél jobb.

amúgy meg, várom a pillanatot, amikor az emberek úgy kezdenek majd el beszélni, hogy hogy vagy @kispistike? 

(máskülönben nem tudom mire vélni ezt a fura trendet mindenhol, ami ilyeneket tesz lehetővé hogy  "@eszterszabo-val* tegnap a dobozba" mindenféle közösségi médián, ami nem twitter, vagy instagram (már ha?) , tehát nem megy a linkelés így.)

az arcom, amikor felfedezem, hogy a virsliben is van laktóz.

és ne mondogassa már nekem azt mindenki*, hogy randizzak mással. én nem akarok senkivel randizni, sehogy, én csak az iskolára akarok koncentrálni, és nem azzal foglalkozni, hogy vajon a kiszemeltnek tetszik-e a körömlakkom színe, (nem mintha annyit foglalkoznék körömlakkokkal), meg tornázni is szeretnék, hogy jövő tavasszal kicsit kevéssé legyen narancsbőrőm, és most futkostam az kollégium futópadán és az nagyon jó, szóval ha lesz valaha állásom, akkor csak olyan cégnél, ahol lesz edzőterem. (nem)
nem tudom, mi ez az egész, igazából csak elegem volt ebből a randizás bizniszből, vagy a férfiakból, vagy nem is tudom. jó korán feladom, tudom én, de biztos lesz ez még így se.

*amikor még az anyukám is ezt mondja nekem, az különösen cuki, csak ne érezzem magam úgy mint valami Büszkeség és balítélet paródiában.

but I won't follow you into the rabbit hole

Az exfiúm valahogy mindig mindent elront, vagy nem is tudom, néha úgy érzem soha nem lesz vége ennek az egésznek, és soha nem akar majd senki velem lenni, és soha nem fog senki szeretni.
Tulajdonképpen nem is tudom miért vagyok már mérges. Jó, tudom, egy kicsit azért, mert hetek óta azzal traktáltuk egymást, hogy milyen jó lesz újra találkozni meg ilyenek, és akkor most meg hogy most randira hívott  egy lányt és akkor lehet, hogy mégsem kellene találkoznunk, vagy én mit gondolok? De ez miért az én döntésem? Engem nem hív senki randira, és egyáltalán, miért az enyém az enyém legyen a felelősség? Különben is, mi most barátok vagyunk, szóval tul.képpen nem is kellene lelkifurdalásunk legyen, kivéve... jaj igen, hogy ez nem is barátság. Vagy legalábbis nem igazán. (mert ugye nem gondolja senki komolyan, hogy ha egy fiú hússzor megkérdezi, hogy ugye akkor ott alszom, akkor barátkozni akar, és semmi többet?)

Csak hát, olyan átvertnek érzem magam, valami szerencsétlennek akinek az orra előtt állandóan húzzák a mézesmadzagot, ami ugyan nem is kell igazán, de azért mégis, egy kicsit igen, és én már komolyan elhatároztam, hogy megmondom, hogy a viszontlátásra véglegesen végérvényesen, akárhogy, és akkor ő most megint hamarabb, Róma után is, kb még ő szakított velem, annak ellenére, hogy milyen gonosz volt velem milyen sokszor, nevetséges még az is, hogy milyen büszkeségi kérdést csinálok ebből.

És most kicsit szomorú és csalódott vagyok, és olyan egyedülinek érzem magam, mert nem lesz az exfiúm aki majd jól színházba megy velem és mehetek egyedül vagy nem tudom kivel, merthogy az 1 darab csoporttársam akiről azt hittem, hogy a barátnőm, ő meg már notóriusan nem válaszol az emailjeimre, szóval végülis úgy tűnik mégsem a barátnőm, és így már vele sem lehet igazán. És ugye a legjobb barátnőm sem beszél velem, a barátaim tömege így sem volt jelentős, nem hogy így. Ugyanakkor tulajdonképpen kicsit izgalmas hogy otthon leszek 3 hétig és még egyálltalán nem tudom, mit fogok csinálni, mondjuk szeretnék Bécsbe kirándulni, vagy Pozsonyba vagy nem tudom hova, habár Pozsony tulajdonképpen szerintem egy elég átlagos és unalmas város, figyelembe véve, hogy az óváros jóindulattal 3 óra alatt teljesen körbejárható, a többi rész pedig olyan mint egy külváros Szegeden, vagy pedig panelrengeteg. Szóval Bécs! És karácsonyi vásár, ideális esetben.

Egyébként az életem mostanában tulajdonképpen elég jól megy az előzőektől függetlenül, habár még mindig rettenetesen sok időt pazarolok el azzal, hogy nem csinálok semmit, amitől folyamatosan bűntudatom van, és állandóan éjszakázom, hogy azért mégis megcsináljam, amit kell. Az olvasmányoknak rendszeresen csak a feléig jutok el, mert olyan hosszú és bonyolult, viszont a múlthéten megvettem életem első Foucault kötetét, amitől mostmár igazi társadalomtudományokkal foglalkozónak érzem magam, még akkor is, ha Foucault kb a legklisébb legtöbbet hivatkozott szerző Bourdieu mellett, szóval mondhatjuk, hogy ez egy cseppett sem eredeti. Úgy érzem, hogy a kiselőadásom is csapnivaló volt és össze-vissza makogtam, és ilyen helyzetekben tisztára elfelejtek angolul,  bár mások meg azt mondták, hogy elég érdekesnek tűnt, a lány aki az ipadján játszott amúgy is mindig az ipadján játszik ha épp nem késik fél órát, szóval neki megbocsájtom, és ez csak azért olyan említésre méltó, mert kb ez volt a második alkalom, hogy fél percnél tovább beszéltem igazából valamelyik órán, a másik az volt amikor a fogolydilemmát kellett ismertetnem, mert nevetséges módon senki nem ismerte.
Jaj meg most azt hiszem elfogadták a jelentkezésem valami iskolai tanulmányút/csereprogramra Palesztinába, szóval Palesztina esetlegesen a tavaszi szünetben, meg Betlehem, csupa izgalom, csupa jó dolog. (meg titkon már Pátráról álmodom)

meanwhile in London

jó, hát attól tartok tényleg igaz, hogy Shoreditchben a legmagasabb a trendi alternatív/hipster/menő emberek koncentrációja.

Titkon én nagyon szeretek figyelni az emberek hangjára, főleg ha férfiak hangja, és főleg ha szexi hang. Most pedig arra jutottam, hogy jelenleg Matt Berninger hangját szeretem a legjobban hallgatni, aki a the Nationals énekese, nyílván jó kérdés, hogy a zenéjüket szeretem vagy az énekes hangját, tulajdonképpen lehet hogy mindkettő. (De olyan mély, és megnyugtató, vagy nem?)

És persze akkor legyen már színész is, Jay Ryan, most megnéztem a hétvégén kb. 8 Szépség és szörnyeteg részt, és rájöttem, hogy eléggé szeretném, ha valaki ilyen szexi reketettes hangon beszélne hozzám. Még azt is megbocsájtom, hogy civilben ennek a színésznek egy kicsit szétgyúrtam az agyam, keménycsávó vagyok feje van, a plakáton pedig nem ugyan oda festették a sebhejét, mint a filmben (nem tudom, miért nem lehetett inkább az arcát elfordítani?). Igazából ez egy eléggé szerethető sorozat lenne számomra, mert vannak benne bűntettek, nyomozás, rendőrség, szóval csupa olyan dolgok, amiket kifejezetten szeretek, és van egy romantikus mellékszál, ami pedig guilty pleasure, de az a baj, hogy a nyomozás kb a 15. résznél kezd egy kicsit kihalni, és helyette lesz valami menekülős harcolósdi, ahol le kell győzni a gonoszt, én meg inkább bűntényeket akarok. Plusz, a cuki angol fiú is meghal, sír a szívem. 

(Azon is gondolkodom még, hogy miért nem tudnak már valami különlegesebb konfliktushelyzetet kialakítani a sorozatírók, mint hogy a főszereplő élete veszélybe kerül, vagy valami hasonló?Mindannyian tudjuk ugyanis, hogy a főszereplő úgysem halhat meg az évad közepén, nem? Számomra ez a gondolat jelentősen csökkenti a dolog élvezeti értéket, dehát túl realista vagyok biztos.)

tessék, mára csak egy buta cica.

remélem, hogy a szerelmi életem csak azért ilyen szerencsétlen, mert másban valami nagy mázlim/sikerem lesz, vagy mert titkon egy meg nem értett művész vagyok (akiknek szinte kötelezően katasztrófa a magánélete), csak még nem tudom.

na jó, igazából csak ezt a két magyarázatot tudom elfogadni.

sea of love

Sokat gondolkodom azon is, hogy a legjobb barátnőmmel hogy ment annyira tönkre a viszonyunk, hogy már nem is beszélünk, de mit nem beszélünk, a legutóbbi üzenetemre még csak nem is válaszolt, próbálom kitalálni, hogy mit követtem el, (a szüleim, pontosabban anyám többet is javasolt, de ezek mind az exfiúmmal kapcsolatosak, mint hogy milyen sokszor ott volt nálunk, ami egyrészt nem is teljesen igaz, másrészt ha csak azért utál, mert én voltam valakivel ő meg nem, akkor talán nem nem is kellett volna soha barátkoznunk, gondolom)? Mondjuk egy kicsit felbosszant már az a gondolat is, hogy biztosan én követtem el valamit, és hogy automatikusan magamat hibáztatom, habár ismeretségünk egész ideje alatt ha valamiben nem értettünk egyet, akkor biztos hogy nekem kellett bocsánatot kérnem, sőt igazából mindig nekem kellett bocsánatot kérnem, mert mindig én voltam a hibás, vagy inkább mert nekem volt a kisebb büszkeségem kettőnk közül, ki tudja.
De ettől még nem tudom mit kell csinálni, mert nekem nem szoktak igazán tönkremenni barátságaim, és az együttlakásunk egy külön fejezet volt, hogy nevet adtunk a hűtőnek meg a mosogatógépnek, de persze már egyikre sem emlékszem, és szomorú hogy talán már soha nem fogunk olyan nevetséges gyerekes lelkesedéssel True bloodot nézni, és bort inni az erkélyen, habár igazából nem is ittunk olyan sokat az erkélyen bort, csak főleg a fiúval, és azt hiszem, hogy a legjobban az erkély fog hiányozni, ha már nem lesz ez a lakás, és egyszer biztosan nem lesz, mert igazából nem szeretem annyira, és egyáltalán, azt hiszem, a kanapém az egyetlen dolog ami hiányozna, mert annyi minden történt itt, annyi kellemetlen vizsgára tanultunk ezen a kanapén és annyi filmet néztünk meg és titkot mondtunk el, hogy ha ez elveszne, akkor azt igazán sajnálnám. És sajnálnám, ha ez a barátság is elveszne, de talán egy kicsit már belefáradtam, hogy mindig én vagyok a hibás, hogy mindig nekem kell bocsánatot kérnem, hogy rossz a zenei ízlésem, és a többi barátok sokkal menőbbek és ügyesebbek és okosabbak, mert a wampon veszik a ruháikat és csak dizájner ékszereket hordanak, és ismeretlen együtteseket hallgatnak, ínyenc gyümölcsturmixokat tudnak csinálni és egyáltalán, az egész életük olyan intenzív és mély, mint egy tumblr blog, valamint olyan borzasztóan érettek, hogy nincs helye az ilyen túlőszinte beszélgetéseknek melyekben szexről meg csókolózásról meg mindenféle fiúkról van szó, mert ők már úgyis olyan borzasztóan tapasztaltak, vagy ha nem, akkor túl sok mindennel kell megkűzdeniük és ettől olyan különlegesek lesznek, mert annyira sok titkuk van, ami egyébként tényleg izgalmas, nekem is az, habár kicsit nehézzé teszi a beszélgetést, ha nem mersz semmit kérdezni, nehogy eláruld magad, vagy a másikat.
Nem tudom, hogy kell ezt megjavítani, nem tudom, meg akarom-e javítani, hogy érdemes-e, vagy csak túl különbözőek lettünk, és kinőttük egymást, és nincs tovább, nem akarok megszokásból barátok lenni és nem akarok emlékekbe kapaszkodni feleslegesen, nem akarom magam valaminek hinni, ami nem vagyok, fárasztó már mindenre cimkéket akasztani és kategorizálni, mintha a rendszer annyira egyszerűsítené az életem, pedig nem is, mert soha semmi nem illik a rendszerbe úgy ahogy képzeltem.

Edinburgh

Csupa jó dolgok is történtek mostanában még, mint hogy voltam karácsonyi vásáron, mert London annyira fantasztikus, hogy itt már novemberben elkezdődik a karácsonyi szezon, találkpztam az unokatestvéremmel és ettünk finom sütit és aztán egy másik barátnőmmel, és tegnap egész nap Notting hillben mászkáltunk, voltunk a Portobello marketen, amit persze egy kicsit lefotóztam, de olyan sokan voltak, hogy aztán már nem volt igazán kedvem, igazából kicsit csalódott voltam, mert annyi turista van, hogy az nevetséges, nem mintha én nem lennék turista. Illetve, hadd pontosítsak, az árak olyan turistásak, és hogy annyi kacatot lehet venni, hogy az elképzelhetetlen amíg az ember oda nem megy és meg nem nézi magának. Aztán a vásár végén már van sok élelmiszeres és zöldséges stand is, ami nagyon jó, mert sokkal olcsóbb, mint a boltban,így vettem például spárgát is, amit sose szoktam enni, és nevetős boci sajtot, aminek van egy szofisztikáltabb neve is franciául,de itt az emberek nem olyan ügyesek, hogy ki tudják ejteni, ezért laughing cow sajtnak hívják.
és ezek a vintage vásárok is kiábrándítóak, mert én azt hittem, hogy micsoda választék lesz és milyen olcsó és milyen nagyon jó (mint, ehm, Berlinben), csakhogy vagy van választék, de akkor az árak is nevetségesek, vagy nincs választék és akkor minden egy font. mármint, tényleg, szerintem ha egy használt pulóver ugyan annyiba kerül mint egy új, az egy kicsit elrontja az egész örömét, még akkor is, ha ezt a pulóvert valaki kb 1970-ben kötötte és 100% gyapjú, vagy valami. de azért csak vettem egy arany pulcsit, ígérem, nem olyan rossz mint amilyennek hangzik, norvég minta szerű minta van rajta, ami arany, és gyapjú, jaj de tulajdonképpen itt egy kép, szerintem csodás. továbbá adtak hozzá ilyen christmas crackert, amiben volt egy kupon is. (amúgy most biztos az arany/kövecskés/flitteres/csillogó korszakomat élem, amit régen túl giccsesnek tituláltam, de ezt most vissza kell vonjam, mert az egyik magazinhoz kaptam egy arany körömlakkot, ami a legjobb dolog a világon.
továbbá elmentünk a shopping parti után a Fiatal és gyönyörűre, egy szép moziba, tényleg még a terem is szép volt!, és a főszereplő tényleg elég szemrevaló,nem tudtam nem azon gondolkodni, hogy én miért nem vagyok ilyen szép.
az exfiúm pedig megígérte, hogy eljön elém a reptérre, és hozzánk is meghívatta magát lényegében, ami egyrészt tök jó, másrészt viszont most nem csak magamnak kell magyarázkodnom, hanem anyámnak is, persze, ha a helyében lennék, én már elküldtem volna ezt a fiút a picsába, az apukám a legtutibb, ő nem szól semmit, csak hogy válasszak valaki gazdagot. nem tudom, hogy kell ezt. a laptop közelébe semmiképp nem engedhetem már, nehogy elolvassa a blogot.

de már csak 17 nap és látjuk egymást Budapest, anya, apa, meg a 7 macska. (ja mert most tényleg 7 macskánk van, kér valaki egyet, kettőt, ötöt? (ez a kérdés komoly))

már most imádom a hazamenés gondolatát, mert mindenki* ilyen kérdéseket fog feltenni, hogy,
a) és tudod már mit fogsz csinálni, ha lediplomázol? (nem tudom)
b)és akkor mi leszel te most tulajdonképpen? (nem tudom, antropológus?)
c)hova jelentkezel jövőre? (nem tudom)
d)fogsz doktorálni? (ez egy kellemes gondolat, de sosem tekintettem tényleges opciónak)
e)találkoztál már egy helyes angol fiúval? (nem)
f)vannak már barátaid? (igen)

továbbá vettem csomó indiai kaját mert most akció van, persze hogy elrontottam a gyomrom vele úgy, hogy fél délután fetrengtem.



*anyám már most elkezdte, és részben ezért nem keresem néha a társaságát

sad, but oh so true

és ettől függetlenül még azt is akartam mondani, hogy úgy utálom, amikor azt mondják, hogy "párom" meg "az uram" (főleg, ha az illető mondjuk leszbikus, true story), jaj és ez hogy x évesek lettünk, a guta megüt.

a bitching rovatot hallották.