but I won't follow you into the rabbit hole

Az exfiúm valahogy mindig mindent elront, vagy nem is tudom, néha úgy érzem soha nem lesz vége ennek az egésznek, és soha nem akar majd senki velem lenni, és soha nem fog senki szeretni.
Tulajdonképpen nem is tudom miért vagyok már mérges. Jó, tudom, egy kicsit azért, mert hetek óta azzal traktáltuk egymást, hogy milyen jó lesz újra találkozni meg ilyenek, és akkor most meg hogy most randira hívott  egy lányt és akkor lehet, hogy mégsem kellene találkoznunk, vagy én mit gondolok? De ez miért az én döntésem? Engem nem hív senki randira, és egyáltalán, miért az enyém az enyém legyen a felelősség? Különben is, mi most barátok vagyunk, szóval tul.képpen nem is kellene lelkifurdalásunk legyen, kivéve... jaj igen, hogy ez nem is barátság. Vagy legalábbis nem igazán. (mert ugye nem gondolja senki komolyan, hogy ha egy fiú hússzor megkérdezi, hogy ugye akkor ott alszom, akkor barátkozni akar, és semmi többet?)

Csak hát, olyan átvertnek érzem magam, valami szerencsétlennek akinek az orra előtt állandóan húzzák a mézesmadzagot, ami ugyan nem is kell igazán, de azért mégis, egy kicsit igen, és én már komolyan elhatároztam, hogy megmondom, hogy a viszontlátásra véglegesen végérvényesen, akárhogy, és akkor ő most megint hamarabb, Róma után is, kb még ő szakított velem, annak ellenére, hogy milyen gonosz volt velem milyen sokszor, nevetséges még az is, hogy milyen büszkeségi kérdést csinálok ebből.

És most kicsit szomorú és csalódott vagyok, és olyan egyedülinek érzem magam, mert nem lesz az exfiúm aki majd jól színházba megy velem és mehetek egyedül vagy nem tudom kivel, merthogy az 1 darab csoporttársam akiről azt hittem, hogy a barátnőm, ő meg már notóriusan nem válaszol az emailjeimre, szóval végülis úgy tűnik mégsem a barátnőm, és így már vele sem lehet igazán. És ugye a legjobb barátnőm sem beszél velem, a barátaim tömege így sem volt jelentős, nem hogy így. Ugyanakkor tulajdonképpen kicsit izgalmas hogy otthon leszek 3 hétig és még egyálltalán nem tudom, mit fogok csinálni, mondjuk szeretnék Bécsbe kirándulni, vagy Pozsonyba vagy nem tudom hova, habár Pozsony tulajdonképpen szerintem egy elég átlagos és unalmas város, figyelembe véve, hogy az óváros jóindulattal 3 óra alatt teljesen körbejárható, a többi rész pedig olyan mint egy külváros Szegeden, vagy pedig panelrengeteg. Szóval Bécs! És karácsonyi vásár, ideális esetben.

Egyébként az életem mostanában tulajdonképpen elég jól megy az előzőektől függetlenül, habár még mindig rettenetesen sok időt pazarolok el azzal, hogy nem csinálok semmit, amitől folyamatosan bűntudatom van, és állandóan éjszakázom, hogy azért mégis megcsináljam, amit kell. Az olvasmányoknak rendszeresen csak a feléig jutok el, mert olyan hosszú és bonyolult, viszont a múlthéten megvettem életem első Foucault kötetét, amitől mostmár igazi társadalomtudományokkal foglalkozónak érzem magam, még akkor is, ha Foucault kb a legklisébb legtöbbet hivatkozott szerző Bourdieu mellett, szóval mondhatjuk, hogy ez egy cseppett sem eredeti. Úgy érzem, hogy a kiselőadásom is csapnivaló volt és össze-vissza makogtam, és ilyen helyzetekben tisztára elfelejtek angolul,  bár mások meg azt mondták, hogy elég érdekesnek tűnt, a lány aki az ipadján játszott amúgy is mindig az ipadján játszik ha épp nem késik fél órát, szóval neki megbocsájtom, és ez csak azért olyan említésre méltó, mert kb ez volt a második alkalom, hogy fél percnél tovább beszéltem igazából valamelyik órán, a másik az volt amikor a fogolydilemmát kellett ismertetnem, mert nevetséges módon senki nem ismerte.
Jaj meg most azt hiszem elfogadták a jelentkezésem valami iskolai tanulmányút/csereprogramra Palesztinába, szóval Palesztina esetlegesen a tavaszi szünetben, meg Betlehem, csupa izgalom, csupa jó dolog. (meg titkon már Pátráról álmodom)