túl szentimentális

most megint sírdogáltam egy könyvön, szóval persze írnom kell róla, habár valószínűleg nem csak a könyvön sírtam, hanem magamon, a cuki jogászfiún, akivel szinte már biztosan nem fogunk együtt moziba menni a Nimfománra, vagy Foucault-t felolvasni, ahogy megígértük egymásnak, és soha nem lesz más semmi, amin egy kicsit el vagyok szomorodva,. hogy randira hívott egy másik fiú, aki egyáltalán nem izgalmas, mert kellek neki, hogy elfogyott az a fajta leves amit szeretek, hogy levált a zöld cipőm talpa, meg minden más,de a könyvről akartam beszélni.
szóval hogy van Eleanor és Park, akik két tinédzser a 80-as években, az egyikük jobban kirekesztett mint a másik, de megszeretik egymást, csakhogy közben vannak zavaró családi körülmények, meg mindenféle akardályok, abuzív mostohaszülő, szokásos dráma. azt hiszem, hogy ezt a könyvet nem az izgalmas, és fordulatokban gazdag történetért kell szeretni, vagy mert olyan borzasztóan eredeti a koncepció (ld. Perks of being a wallflower, aminek olyan rossz a magyar címe, hogy az megszentségtelenítés), és ne várjunk filozófikus gondolatokat sem, egyszerűen csak olyan szépen megírt, ártatlan és őszinte, mondhatnám, életszerű.
és szerintem nagyon jó, hogy vannak ilyen őszinte dolgok, mármint hogy könyvek meg filmek és végre nem egészen muszáj úgy éreznem magam, hogy az egész világ Selena Gomez rajtam kívül és mindenki gimnazista évei egy nagy High school musical, mert ez nem így van, és Lena Dunham annyira kis szerencsétlen a Girls-ben, hogy egyszeűen csodálatos, de ettől lesz annyira jó, én nem állítom, hogy mindenkinek állandóan böfögnie kell, meg hasonlók, de még az idétlen szexjelenetek ellenére is jó, amik mindig akkor jönnek amikor enni akarok, vagy amikor főzök,vagy pont azokért, nem is tudom. csupa olyan dolog, amit nem akarok látni, de rémesen szórakoztató (nem, nem a szex)
és annyira naiv és ártatlan is ez a könyv, hogy még olvasni is megható, még úgy is, hogy csak 6 évvel vagyok idősebb a főhősöknél, és hogy két tinédzser, akik a fél kezüket adnák egymásért, és a felnőttek mindig azt hiszik, hogy a lányokat biztos jól teherbe ejtik majd.
és az is jó, hogy annyi mindent megtudhatunk a szereplőkről, hogy mit szeretnek és mit nem, és mi a véleményük valamiről, mert egyébként én mindig azon gondolkodom, hogy a film és könyvszereplők mit csinálnak abban az időben, ami nincs benne a sorozatban? és hogy mit tennének ha...?
és főleg úgy megható, hogy nekem sosem volt ilyen középiskolai románcom, sőt senkivel nem volt semmilyen románcom azt hiszem, mert igazából tényleg jó, ha az ember mellét kezét megfogja egy fiú, de gondolom, még jobb lenne, ha egy olyan fiú fogná meg, akit tényleg szeretek, mert a szerelem nem lehet ilyen lagymatag mint a teológussal volt. vagy ha tényleg az, akkor nem tudom, mi ez a hype körülötte. igazából persze az is a baj, hogy egyszerűen mélységes szomosúág fog el, ha eszembe jut, hogy mi volt ezzel a fiúval, hogy mennyi minden nem volt, és egyáltalán, hogy és miért gonodlhattam azt hogy működhet ezzel a fiúval. mert egyszerűen olyan megalázó ez visszagondolva. esküszöm, még az is megaláz, még most is, hogy egy 17 éves lánnyal van most, nem, persze, hogy nem azért mert van egy lánnyal, hanem mert 17. én nem akartam megérni 23 évesen, hogy fiatalabbra cserélnek, és már most azt mondják nekem, hogy ennek a gimnazista kislánynak milyen jó teste van és milyen szűk, én komolyan nem tudom, hogy lehettem egy fiúval aki ennyire felületes. és hogy mit akar egy10 évvel fiatalabb iskolás lánytól, azt már meg sem kérdeztem.