ez az utca vezet a könyvtárba, és úgy hívják, hogy Shopping street, csak szeretni lehet

Kensington, a fancy negyed, itt lakik az egyik barátnőm nagynénje

ilyen egy évfolyamtársam szalonja az albérletében

Sunday roast a nagynéninél

Shoreditch, a spitalfields market mögött, bárcsak itt laknék, de várjunk csak igazából közel lakom.

a szép ágyneműm

Oxford street és Regent street kereszteződés, blue hour, rush hour, amit akartok

a kedvenc paradicsomlevesem


Hát komolyan mondom, sírok ettől az új flickr kezelőfelülettől, másmint, ezt most komolyan gondolják, hogy ezentúl html nézetben kell bemásolgatnom a képeket? Itt van csomó (enyhén túlméretezzett) random kép az elmúlt hetekben, mert mostanában csináltam jó dolgokat meg elmentem filmvetítésre, voltunk vintage ruhapiacon meg lemezboltban és svéd étteremben, és kocsmában ahol kipreparelt pillangók voltak vitrinben a falon és tőlem rendszeresen elkérik a személyimet,túl sok pénzt költöttem, túl sok csokit eszem, és túl rettenetes vagyok a jógában.

1000.

Ez az ezredik bejegyzésem, ami persze nyílván nem is fontos senkinek, csak nekem, de azért meg kellett jegyeznem, csak mert na. 

Mostanában kezdem kevéssé turistának érezni magam Londonban és ez nagyon jó. Itt az emberek fele egyébként is vendég, vagy nem is tudom, minek nevezzem, ide jött, hogy szerencsét próbáljon, és van aki már az elején tudja, hogy itt marad örökre, de sokan nem, sokan rögtön tudják, hogy egyszer biztosan hazamennek, és ettől az egész olyan átmeneti. Az egész város, a metróbérlet, az egy évre kibérelt szobák, a karácsonyi időszakra felvett dolgozók, a  gyalogos felüljáró, amin minden reggel rettegek, hogy szét fog esni, és talán még a barátságok is, de mégis, mintha senki nem gondolkodna azon, hogy mi lesz holnap, vagy az után,  és ez egy kicsit megijeszt, mert én csak ilyen hülyén állok dermedten a kereszteződésben a csomó üvegház között, amik mind az égig érnek, és mintha egyre több lenne belőlük, és nem tudok nem arra gondolni, hogy jesszus, ez az én pillanatom, ez kellene lennie a pillanatomnak, mert most itt vagyok Londonban, és nem ismer senki és nem tudják, hogy milyen vagyok, és hogy mit nem tudok, talán nem is gondolnak rólam semmit, szóval most igazán bárki lehetek. Bárhogy. És ha nem sikerül, akkor senki nem fogja tudni a kudarcaimat, mert úgysem ismerenek. 

És már megint el akartam kezdeni egy újabb mondatot azzal, hogy csak hát én rettegek (lassan olyan lesz ez már, mint ahogy Carrie mindig azt mondja az epizódok végen, hogy "but I couldn't help, but wonder", csak hát persze, sokkal kevéssé menő, de ha már itt tartunk, I couldn't help, but wonder, hogy lehet az, hogy Carrie a Vogue-nak ír, amikor sokszor olyan csöpögős dologokat bír mondani, hogy csodálkozom, hogy nem Coelho a vezetékneve...?)

Szóval mostanában megint sokszor szorongok hülyeségeken, mint például, hogy nem tudom, hogy mi lesz amikor lediplomáztam, és mi van ha nem sikerül, ha nem lesz belőlem semmi, és nem lesz soha rendes munkám, netalántán pénzem, és mindenért elnézést kérek, vagy mentegetőzöm, és rájöttem, hogy nem akarok ilyen lenni, nem akarok magyarázkodni, és elnézést kérni, vagy sajnálni magam, mert lúzer vagyok, vagy tényleg vettem az Urban outfittersben virágos lámpionos égősort, ami ugye nagyon csöpögős, és úgysincs senki akivel romantikus szexelhetnék ebben a fényében, ami tulajdonképpen szomorú is egy kicsit, de megfogadtam, hogy végezni fogok a teológussal minden szempontból, úgyhogy nem hiszem, hogy bárkivel is fogok. 

A nagystílű gondolatoknak meg vége, pontosabban soha nem is voltak, záró falatnak inkább nézzétek meg ezt 

de egyébként micsoda hülyeség karácsony előtt elhatározni, hogy nekem fogyókúráznom kellene*, hát most komolyan.


*a keksztől függetlenül

most megettem egy doboz csokis kekszet amiben kiderült, hogy 900 kcal van, 900!!!44 és most lelkifurdalásban halok meg. vagy csak nem fogok levegőt kapni amikor be akarom gombolni a nadrágom, és akkor attól.
soha többet nem veszek csokis kekszet.

most boldog spiccesre ittam magam, és ez nagyon jó, többször kellene ilyen csinálni.
igazából mindent többször kellene, mint mondjuk szexelni moziba menni, meg utazni meg könyveket olvasni és hát ugye emberekkel barátkozni.

igazából kicsit szégyellem magam, mert néha az exfiúm legjobb barátjával jobban szeretek beszélgetni, mint az exfiúval akivel elvileg mi most jó barátok vagyunk, és aki már most megígérte hogy kijön elém a reptérre, és süt majd csirkeszárnyat és azt is elújságolta, hogy máris vett óvszert, tehát azt várja, hogy én majd hazajövök és lefekszem vele.
de valamelyik nap rájöttem, hogy én ehhez a fiúhoz már nem is igazán vonzódom, és ez esküszöm nem azért van, mert a legjobb barát2. azt mondta, hogy az exfiú patkányszagú és egy pillanatra el is képzeltem (és megállapítottam, hogy ez nem hillik a fiú szépen vasalt ingéhez meg szép pulcsijához, de akkor is.) és elszörnyedtem.
tudom, hogy a legegyszerűbb az lenne ha megmondanám és kész, csak én ilyen szolgalelkű vagyok és magányos, hogy nekem szükségem van a szexre az intimitásra arra hogy megöleljenek és egy percre azt hihessem, hogy valakinek fontos vagyok. hogy fontos vagyok. az a kár, hogy így is rossz, és ha megmondom is, mindenhogy, mert ettől a fiútól nem tudok szabadulni, pedig nem is szeret, és én se őt, vagy mi a franc.

tinédzserként azt hittem, ilyenkorra már bölcsebb leszek.

Murphy

törvénye, hogy valaki válaszol az önéletrajzomra a fejvadász oldalon, erre kiderül, hogy spam.

szeretnék én is ilyen szép ruhákat hordani. pontosabban szeretnék alkalma(ka)t  hogy ilyen szép ruhákat hordhassak. meg szeretnék karácsonyi vásárba menni a Vörösmarty téren az exfiúmmal*. a komfortzónám viszont olyan kicsi jelenleg, hogy beletartozik a quiche evés, ami egy nagyon finom pite szerű dolog, a zöldalmás lilakáposzta saláta, és a Carrie diaries . amúgy a hivatalos kedvenc sorozataim az Elementary, és a Mentalista, jó meg a True Blood, és a Reign. jaj nem, a Reign is guilty pleasure, a Tudorok a hivatalos változat.
de ez a Reign nagyon jó, van benne minden, ami kell egy jó sorozathoz, (kivéve izgalmas cselekmény az ármányokon kívül, és történelmi hitelesség), szexi férfiak, szép ruhák, szép táj, kastély, szerelmes tinilányok angol akcentus, mire vágyhat még az ember lánya.
a Carrie diaries meg, hát igazából nem tudom, hogy a Szex és New York vagy ez a jobb, igazából mindkettő, csak hát a fiatalabb Carrie olyan nevetségesen erkölcsös a 30 éveshez képest, hogy el se hiszem, no de mindegy is, mert az egész '80-as évek díszlet egy eye candy.


*az ex szócska különösen megerősítve

az egy kicsit azért elszomorító, hogy az amazonról olcsóbban lehet itt Angliában könyvet vásárolni, mint Budapesten a Libriben. és hát igen, egy könyv olcsóbb mint egy mozijegy.

hát most komolyan azzal töltöttem vagy 5 percet, hogy megpróbáltam felismerni a metrómegállót a Coldplay Paradise videóban.
ja igen, belsize park! :D

nem tudom miért vagyok meglepődve, hogy az exfiúm mindenkinek rólam beszél, főleg ha kérdezik a barátnőjéről vagy akárkijéről, és akkor hogy majd ugye elmegyek a karácsonyi ünnepségre (ami az iskolában lesz) mert a kollégái kíváncsiak rám.
wtf

You've cat to be kitten me,   vol2!!44

what we talk about when we talk about....

sleeping disorder.

Na jó, nem, még ennyire nem súlyos a helyzet, viszont elhatároztam, hogy normalizálom az alvási szokásaimat, tegnap és tegnap előtt is lefeküdtem fél 10-kor (jó ez az én ízlésemnek extrém korán van), majd felébredtem fél -3kor, 3-tól kb 6-ig olvastam az olvasmányokat, majd visszafeküdtem aludni fél 9-ig, csak hogy aztán elmenjek az órámra, és most megint vagy még mindig vagy nem is tudom, de fáradt vagyok.

EZ meg hát..

és ez, ez annyira okos dolog, hogy idelinkelem, hogy biztosan ne felejtsem el, és mert sok kicsi sok ra megy.

na meg nem tudom mit panaszkodtam én a magyar társkereső oldalakról, amikor az oroszoknak azt hiszem, ehm, még rosszabb a választék.

you kidding me

na de ugye nem fog divatba jönni a felfelé fésült szemöldök? ugye nem?

itt van a lány, meg  a szemöldöke

amúgy ez biztos gáz, de nekem jobban hiányzik Budapest, mint Szeged.

most gyorsan inkább elolvastam egy 400 oldalas könyvet, aminek az a címe, hogy Me before you, rendkívül csöpögős módon Mielőtt megismertelek a magyar fordítása, és elég giccses a borító is, én nem tudom, mi van a magyar könyv kiadással, hogy ilyen csúnya borítókat kell gyártani, tudom, tudom, ne ítéljünk semmit a külseje alapján, könyvet főleg ne, (na jó, szerintem a sült csirke kivétel lehet) de akkor is. jó, ez a könyv nem egy Boris Vian, de azért megindító, és akkor én még röhögtem anyámon amikor meghatódott Danielle Steelen, mondjuk gondolom, ez nem olyan mint Danielle Steel, bár én még soha nem olvastam egy könyvét sem, szóval már megint mit ítélkezem, ugye. ez a könyv mindenesetre tényleg megható, egy teljesen lebénult fiúról szól és az ápolónőjéről, ez a téma most így elég rossznak hangzik (legalábbis nekem), de elég érdekes, vannak események, kedvesek a karakterek, és most rendkívül hálás vagyok, hogy a bokám törtem össze, és nem mondjuk az egész felsőtestem.

meg azt sem tudom, mi ez, hogy az egész világ, vagy legalábbis a a média olyan megható akar lenni, és olyan mély értelmű, kezdve a Redbull reklámmal, (vagy ez meg ez nyilván a buta emberek érzelmeire a legegyszerűbb hatni, és most voltam ezen az Amnesty International diák konferencián, ahol mindenféle aktuális dologról szó volt, többek közt persze Szíria, Észak-Írország, meg Sri Lanka, amiről én bevallom, eddig nem tudtam nagyon sokat, de most hallottam róla pont eleget, ill. annyit biztosan, hogy most van egy kampány, a Sri Lanka-i kormányt igyekszik meggyőzni a korrupció meg az erőszak megfékezésére, ami a polgár háború végén volt, készült róla dokumentum film is, én csak 3 percet láttam belőle, amit ott megnéztünk az egyik plenárison, és már most úgy érzem, nekem pont elég volt, de azért megnézem majd (itt vannak a vetítések, ha valaki Angliában vagy Kanadában lakik, de most már nem is tudom, miért reklámozom ezt ennyire, mivel tulajdonképpen elég megrázó, csak szerintem egy jó ügyet támogat, és oddaadták nekem a DVD, én meg jól továbbadtam valaki másnak, mmint ami az egyetem Amnesty csoportjának jár, mivel nem is ismerek ott senkit, és hogy rendezzek én ott film vetítést, szóval most lelkifurdalásom van )

rendeztek egy demonstrációt is, ami kicsit hatás vadász lett, volt sok molinó, meg kaszás halálnak beöltözött emberek, rímelő jelszavak, meg amit akartok, én igazából soha nem voltam még semmi ilyesmin, lehet, hogy nem elég nagy az állampolgári kötelesség tudatom (bár itt most felmerül bennem a kérdés, hogy miért próbáljam meggyőzni egy másik ország kormányát bármiről?), vagy nem tudom, szóval tulajdonképpen elég érdekes volt, kezdve azzal, hogy miért a Parlamentnek háttal állva, miért nem a sri lankai nagy követség előtt (??),  és ugyan én semmit nem tudtok a médiáról, meg a kampányokról, de ez mégis olyan különös, hogy hetekkel ezelőtt tudták, hogy mi most demonstrálni fogunk ennek az ügynek az érdekében, (mert hetekkel ezelőtt elküldték a programot, amiben benne volt ez, habár az nem, hogy pont Sri Lanka, és milyen véletlen szerű, hogy pont megjelent ez a film, és ott vetítik több filmfesztiválon meg mit tudom én, aztán véletlen nekünk is pont ezért az ügyért kell kampányolnunk...? annyi embertől hallottam azt, hogy ő még életében nem hallott erről a polgár háború dologról, és habár nem tudom megítélni ez mennyire köztudott, és mennyire húzunk mindannyian zsákot a fejünkre, hogy ne kelljen ilyesmikről hallanunk, de nekem egy kicsit rontja a dolog eredetiségét, hogy ennyien alig tudtunk valamit erről.. úgy értem, ha valaki épp csak hallott egy dologról, nem fog egyből kiállni a parlament elé transzparensekkel még kétszázadmagával sem, gondolom. 

de eközben egész végig arra kell gondolnom, hogy lehet, hogy a magyarok nem elég vehemens nép, ill. hogy mindent eltűrnek, vagy itt mindent meg lehet csinálni, nem is tudom, mert ha őszinte akarok lenni, mindig értetlenül álltam, miért tüntetnek egészen komolyan Horthy szobra előtt, úgy értem, értem, hogy mi a problémája a tüntetőknek, csak hogy pont egy  szobor miatt, vannak fontosabb dolgok is, vagy nem tudom. nem tudom, igazán nem tudok eleget erről, hogy bármi okosat is mondjak. (mondjuk én meg Herman Ottó sírja miatt szeretnék az asztalra csapni, az egyik tizenkilenc a másik egy híján..) 

ez az egész olyan jelképes dolog volt, tudom, és szerintem ez olyan szép. úgy emlékszem, nem tudom, mikor fejeztem ki a szolidaritásomat Budapesten bárki felé, és nem tudom, szoktak-e ilyesmit egyáltalán, de megint csak, honnan tudnám, nem követem annyira mi történik, csak hát végig olyan érzésem volt, hogy a magyarok sosem csinálnának ilyet, mert sokan olyan kicsinek és olyan jelentéktelennek gondolják magukat, és azt hiszik, hogy ők mit tehetnének egy ilyen nagy ügy érdekében, ami ráadásul olyan messze is van, vagy azt gondolják, hogy ez számukra irreleváns, itt pedig mindenki meg volt hatódva azon, hogy valaki vart egy patchwork takarót az afgán menekült néniknek, és mindenki festett vagy írt valamit az egyik kockára, és tényleg elég megható volt, mert már gondolom, hogy nem tudnak angolul, de ha én nem tudnék angolul, akkor is biztosan rettenetesen örülnék, ha valaki ilyet adna nekem, főleg ilyen messziről. és egy pillanatra olyan gonosznak éreztem magam, (és talán egy kicsit kizsákmányoltnak is, ha őszinte akarok lenni) mert nem tudtam nem egy jó adag szkepticizmussal figyelni ezeket az aktivistákat,  akik ilyen nagy elköteleződéssel és lelkesedéssel beszélnek a kampányaikról és a materializálható eredményeikről, és egyrészt kicsit irigykedni, mert ők tudnak ennyire lelkesedni, és hinni benne, én meg csak azon gondolkodom, hogy ha itt van ez a sok civil szervezet, önkéntes meg aktivista, és még elvileg Isten is van, akkor miért nincs már vége, miért van olyan, hogy az emberek halálra éheznek a 21. században, többen halálra fagynak télen a házukban Európában, hogy van olyan ország, ahol meghatározzák milyen lehet a hajad, különben törvény sértő vagy, és hogy Bp-en nem engednek be valakit a Morrisonsba csak mert afgán. (ill. hát feltételezhetően ezért)

ilyen transzparensek voltak

ilyen volt a vacsora, úgy nézett ki, mint egy jótékonysági esemény, mindenki köralakú asztalnál ült fehér abrosszal, és ette a paellát meg lasagnát, ez a United Nations molinó meg elég nagystílűvé tette az egészet, hah

a megszentségtelenítés

az az, hogy a Snow Patrol énekese Taylor Swifttel fog duettelni. Taylor Swifttel!!!44
hát komolyan mondom.

ennél nem tudom van-e lejjebb. 

jaj meg kimaradt az, hogy befoglal.

nem tehetek róla, de összerándulok, amikor ilyeneket hallok magyaroktól a metrón, hogy jelentkezek egy jobra, meg bemegyek az agency-be, jaj és a reptéren...! eddig part-time-os staff voltam ennél a (...) agency-nél, de most végre full time kitchen porter lettem pár hete, és most töltöttem le a maradék offos napjaimat.

jó jó, tudom, a curvinuson meg a latin szavakat használtuk ilyen gyakorisággal, de azért na.

erről van szó.

Way into the darkness, where the sun is shining yellow

de ha én most nagyon őszinte akarok lenni, akkor elmondom, hogy tulajdonképpen sok glamúr meg luxus nem szorult ebbe a külföldre költözésbe. több mint egy hónapja lakom itt, és még mindig rendszeresen azt hiszem, hogy véletlen rossz oldalon megy a metró, nincs rendes telefonom, és bankszámlám sem.
egyáltalán nem olyan ez a helyzet, mint amikor Carrie New Yorkba költözik, pláne, hogy ez London. furán nosztalgikus leszek amikor kicsit spiccesen botorkálok haza éjfélkor az ismeretlen városban mert már nincs metró, és azt hiszem, hogy csak néhány sarokra lakom, de ez a néhány sarok egy órán át tart, közben majdnem kitöröm a nyakam egy sörös dobozon, és komolyan igyekeznem kell, hogy ne érezzem magam rettenetesen magányosnak. nyilván kezdi már a túlságosan szánalmas határát súrolni,  hogy állandóan a magányosságomról beszélek, de nem tudom igazán, hogy ne legyek az, vagy lehet, hogyha nem beszélek róla, akkor majd elmúlik, vagy ha máshova figyelek, akkor meg mintha nem lenne, de igazság szerint, ez is a baj, hogy nem tudom, hova figyeljek. ez a város egy akkora ingerözön, hogy nem is tudom, hova figyeljek hirtelen, annyi ember van, akik annyiféleképpen élik az életüket, hogy az egészen elképesztő, és a Gatwicken már felismer a buszjegyárusító lány, és én mindig azon gondolkodom, hogy vajon olyan menőcsaj-e mint Samantha a Szex és New Yorkból, csak vacak munkája van, de a szeme mindig olyan tökéletesen ki van festve, és neki van a legszebb haja, amit valaha fekete nőn láttam, tudjátok, nem olyan gyapjas, mint általában, hanem tényleg csak göndör, és megfelően hosszú, fantasztikus.

nem tudom egészen pontosan, hogy mit akarok, ami különösen irónikus, figyelembe véve, hogy középiskolában mindig titkon kinevettem azokat, akik nem tudták, hova jelentkeznek, vagy hogy mit akarnak az életükkel, mert én a Corvinusra mentem, bár őszintén csodálkozom azóta is, hogy felvettek, és meggyőződésem is, hogy nem is érdemeltem meg, ill. azt érdemeltem, amilyen vacak vége lett. komolyan igyekszem nem megbánni semmit sem amit valaha is csináltam, de igazából én ezt a corvinust meg szociológiát meg az egészet kicsit bánom. na jó, a szociológiát nem bánom, mert ha őszinte akarok lenni, elég kiszámítható volt, hogy valami társadalomtudománnyal kapcsolatos szakon fogok kikötni, de igazából már nem is tudom. a múlt héten voltam ezen a konferencián, amit a Royal Anthropologycal Institute szervezett Aberdeenben, ahol egészen sokat beszélgettem egy norvég lánnyal, meg mások is ezt mondták nekem, hogy ez az egész phd írás nagyon érdekes dolog, de mennyi önreflexió szorult bele, ami néha nehézség, néha jó, és akkor én egy pillanatra csak kapkodni tudtam a fejem, mert rájöttem, hogy nekem tulajdonképpen kimondatlanul is egész végig ez volt a problémám, hogy egy kicsit az ilyen tárgyaknál az ember mindig lehetőséget kap, hogy témát válasszon, és persze nyilván arról fog beszélni, írni ami érdekli, tehát esetlegesen gyakran ugyanarról, így harmad év végére nem hiába érzi azt mindenki, hogy egy önismétlés az egész, ne adj Isten, intelligens bullshit. talán ha nem unnám olyan sokszor saját magam, akkor nem zavarna ez ennyire, de akkor az meg túl egyszerű lenne.

Edinburgh

egy kis Edinburgh giccs, de amúgy tényleg ilyen csodás.

a karácsonyi szünetben ilyet kötök majd magamnak, és akkor az nagyon jó lesz.:

(innen)

A tube crush az új utazó olvasó.

pár hét és 23 leszek

=elég idős ahhoz, hogy ha a velem egykorúakat letinédzserezik, azt képes vagyok bóknak venni

(:D)

2 dolog, amiért titkon büszke vagyok magamra:
1. mióta itt lakom meglepően hatékony vagyok a konyhában (read: azonnal elmosogatok mindent és visszateszem a szekrénybe, hogy ne mások mosatlanjának a tetején álljon, a szekrényben tárolom a szivacsom, mert ez a bacilusok legfőbb forrása, és kicserélem kéthetente, meg még van gumikesztyűm(!!!)  és konyharuhám is)
2. már vagy egy hónapja nem vettem ruhát (bitchy, much?)

na jó, hát nem bírtam ki, most csináltam még egy blogot, ha már London meg minden, bár már most nem tudom, hogy fogok írni, ill. mi értelme van két blognak (kivéve, hogy ezt a blogot a nagyközönségnek(=ismerősök) nem adom meg), de mindegy azért nézzétek meg ha akarjátok, már a neve is túl okoskodó.

olyan régimódi vagyok, hogy az borzalom, de idegbajt kapok az ilyenektől, hogy lebeszél (valakivel valamit), besír, befigyel, bealakít, meg hasonlók.

nos hát én ma igazi emigráns lettem, az anyukám ugyanis akkora csomagot küldött, hogy a futár fiúval cipeltettem el a liftig, aztán hálálkodtam egy sort, hogy nem a folyosó végén lakom, majd köröm vágó ollóval nagy nehezen sikerült levakarnom a vámhivatal 10 cm vastag celluxát, de most jól megreggeliztem két szelet zserbóval (:D amúgy én szigorúan csak karácsonykor eszem zserbót), és a birtokomban van egy rakás csirkefűszer meg jómagyar currypor, csak a kotányitól.

a hogylétem felől nem érdemes érdeklődni, már megint túl gyakran vagyok kínosan szomorú a semmi miatt, vagy ha nem, akkor túl magányos, de ezek azok a problémák, amikről nem tudom, hogy lehet-e bármit is érdemben írni, figyelembe véve, hogy leírva még sokkal szánalmasabbak mint az ember szeretné hogy látszanak, és én igazán nem akarnék az elkényeztetett blogger lenni, aki tul.képpen tejben fürdik vagy vajban és közben nem tudja igazán hogy miért legyen szomorú. (oh wait...)

nem is tudom. részben az is a probléma, hogy nem tudom ide leírni a problémáim, na jó sehova se tudom  hogy állandóan csak azt kapom azt arcomba, hogy én milyen bunkó vagyok és túl hamar kapom fel a vizet, ami szerintem csak részben igaz, de azért hadd tisztázzam. (itt most csak megerősítést várok teljesen feleslegesen persze) a helyzet igazából annyi volt, hogy ott voltunk a házban a negédes, social climber kínai  szingapúri ingatlan ügynökkel, aki egész végig arról beszélt, hogy el kellett adnia a Birkin táskáját (=kb 5-6000+ font?) mert lett rajta pár csepp víz és úgy milyen csúnya volt*, mindezt a fehér Mercedes terepjárójában, de nyilván csak az irigység szól belőlem, úgyhogy nem is érzékeltetem tovább milyen rettenetesen igyekezett ez a nénike felsőközéposztályi lenni, miközben kűzd a borzalmas kisebbségi érzetével, csak mert ázsiai, no de nem is ez  a lényeg hanem hogy már ott ültünk az asztalnál, a tulajdonos fiú* kellemetlenül interjúvol mindenkit arról hogy hogy s mint, meddig akarunk maradni, és szerintem már csupa olyan dolgok amik igazán irrelevánsak a főbérlő szempontjából, az ingatlan ügynök cseppet sem igyekszik megkönnyíteni a helyzetet, figyelembe véve, hogy a kaució felelősségét is egy ember nyakába akarja varrni, (mint hogy az egész ház kaucióját egybe kezeljük, tehát ha valaki kárt okoz, mindenkié elveszik), majd mikor már majdnem aláírjuk, egész véletlen kiderül, hogy jaj tulajdonképpen csak 4-6 hét múlva költözhettek, addig lakjatok a spájzban vagy ahol akartok, no és ekkor hihetetlenül mérges lettem, mert ekkora már vagy 15 házat néztünk meg, amelyek nagy része rettenetes volt, ami pedig nem, az túl drága, és már két hete tanév volt, és ugye, tanév közben nem egészen ideális egy hostelben lakni még 4 hétig, ezt ugye senki nem gondolja komolyan? szóval én akkor felpattantam és bejelentettem, hogy én ezt most befejeztem, keressenek mást, vagy oldják meg, ahogy akarják, de ha jobban meggondolom, akkor milyen választásom volt, elkedek ott bőgni vagy kirohanok és ott kezdek el bőgni, most komolyan. és akkor ez nem elég, jön még egy thai lány, aki bejelenti, hogy ő akarja a fürdőszobás szobát,(ami az enyém lett volna), és hogy én nem voltam szimpatikus már első benyomás alapján sem, talán mást kellene találniuk helyettem, ami szerintem majdnem ugyan ennyire abszurd mint hogy én eljöttem, figyelembe véve, hogy mi hívtuk oda, én találtam  a házat, és akkor ő akar engem kidobni mert nem vagyok ázsiai megfelelő.    
és akkor mindenki dobálózik össze-vissza, hogy micsoda egy illetlen izé vagyok, aki a legrosszabb pillanatban kap dühkitörést, csak hát, ha én eltűrük mindenfélét, mint hogy nem vesznek ki egy lakást mert egy egészen kicsivel több mint az ideális lenne, és akkor én menjek abba bele, hogy egy másfél szobás lakásba költözzünk hárman, ó haha, nagyon vicces. (a végén persze mindenki vagy 100 fonttal többért költözött mint ahogy akart)

*true story
*akitől meg sem kérdezem, hogy szedett össze ennyi pént, hogy Canary wharfon (a Mom park/Bah csomópont a magyar megfelelője szerintem) vegyen egy házat, ami 5(!!) szobás, két fürdőszoba, klíma, mosogatógép meg amit akartok, )

szóval a tetovált szemöldök menjen már ki a divatból. kész, pont.


jaj és igen, itt az "angliai magyaroknál" is.

ha egyszer megházasodom ilyen lesz a ruhám, csak a kék kevéssé élénk.

csak hát én nem tudok így továbblépni, hogy minden nap egy órát idétlenkedünk szkájpon.

most meg írt a teológus, hogy mégsem látogat meg novemberben, mert nincs pénze*, és igazából most úgy érzem, hogy ez jó döntés, és itt az alkalom, hogy pontot tegyek ennek az egésznek a végére, főleg amikor elolvasom mások blogján (Bögre), hogy milyen kedves velük a fiújúk/férjük, velem meg milyen volt már ez a fiú.
szóval most furán megkönnyebbült vagyok, de azért ha őszinte akarok lenni, kicsit szomorú is.**



*haha,pedig ha a barátja is hajlandó lett volna jönni, akkor még az ő jegyét is kifizette volna, de csak titokban
**de csak titkon.

igazából nem tudom, hogy ez tetszik-e, olyan photoshopoltak a színek, pedig nem is szerkesztettem, de mindegy, azért Balaton.


meg ez a nagyobb képméret olyan feleslegesen hatásvadász/megalomán, vagy nem?

2 dolog van, amit mindig vigyetek magatokkal bárhova is költöztök:
1. lakat
2. igazolványkép

tessék ott van kicsiben az exfiú

Bocs, most mindenki biztos Buckhingam palotát várt Tivoli helyett, de most nevetségesen nosztalgikus lettem, szóval tessék.

ez maga a kánaán

ugyanis lehet kapni a boltban epres banános turmixot (jó, itt smoothie a neve, de ezt megbocsájtom), ami ugye a legjobb dolog a világon.

na végre megmondta valaki az okosat a leggingsekről.

na jó, hát akkor bevallom, hogy én kuszkusz függő lettem.

here's your chance to tell me what you want, I'm a forgiver

igazából mindenki azt kérdezi, hogy mi történik a nyilvánvalóan szuper(egzotikus) Londonban, bár igazából nincs jó kaja, és pálmafák sem, szóval számomra az egzotikus itt meg is akadt.  úgyhogy a szokott turista/travelblogger dolgokról nem tudok igazán szakérteni.

a szobámban még mindig semmi nincs, olyan értelemben legalábbis biztosan nem, hogy vállfa, akasztó, éjjeli lámpa, növény, vagy olyan luxus dolgok, mint bögre, villa, és hasonlók, szóval a kajavásárlásom még mindig viszonylag kevéssé költséghatékony, de lesz ez még így se jobb is. továbbá még mindig a 15 fontos telefonommal nyomulok, igen, pont olyan rossz, amilyennek mindenki képzeli, min. 15 métert kell futnom, ha valaki felhív, recseg össze-vissza, és akkor ugye emlékszünk még a T9-re? ah, 1stworldproblems. oh wait, vettem ma egy vízforralót.

elmentem a Goethe intézetbe is, hogy beiratkozzak németre, végigszenvedtem a tesztet (csillió oldalas, ugye), csak hogy kiderüljön, hogy csak abban az időpontban amikor a vallásantropológia, ami kb a legjobb tárgy, szóval ne már.

meg most izgatott vagyok mert találtam egy antropológia konferenciát ami mesterszakosoknak van, csak nevetségesen messze, nem is tudom, hogy mehetnék el oda, figyelembe véve, hogy kb a sziget másik végén van, de csak 40 font szóval még kitalálok valamit.

azért is izgatott vagyok, mert az ex(haha) fiú jön november közepén és ennek most megörültem, csak azt nem tudom, hogy minek. mármint, hogy minek örültem meg, és hogy minek forszíroztam, hogy idejöjjön, bár ha jobban meggondolom, nem is igazán kellett annyira forszírozni, főleg, hogy eredetileg nem is az én ötletem volt, no nem mintha ez lényeges lenne. csak arról van szó, hogy mi nem vagyunk egymásnak senkik és semmik, csak legfejjebb barátok, bár néha úgy érzem, hogy én vagyok a lelkisegély szolgálat, a fiú meg a fiú akinek szeretem hallgatni a hangját még szkájpon keresztül is, és hogy ez olyan különösen egyoldalú helyzet. és nem tudok túllépni azon, hogy meg kell hallgatnom, hogy mi volt ezzel meg azzal a lánnyal (semmi amúgy),  habár ha őszinte akarok lenni, akkor illetlenül kíváncsi is vagyok, no de nem kéretlenül intim részletekre, mint hogy ki milyen romantikus perverz dolgokat ír a másiknak és hasonlók. amúgy én ilyenkor jövök rá, hogy milyen egyszerű/aszexuális teremtmény vagyok, hogy a társkeresőkön ilyeneket kérdezek másoktól, hogy hova szeret járni nyaralni és mi a hobbija, vagy melyik könyvet olvasta legutoljára, nem azt hogy mikor szexelt legutóbb.

az a baj, hogy én most már nem is tudom, hogy hogy lehetne ebből az egészből kilépni, a még nagyobb baj pedig persze az, hogy már vagy 5 hónapja azt gondolom, hogy ennek véget kellene vetni, és mégse lépek semmit vagy legalábbis nem racionálisat, mert azt hittem, hogy ha idejövök Londonba, akkor majd magától megoldódik, de ez egyáltalán nem jött be, most meg ez, és akkor mivel, hogy nem vagyunk egymásnak semmik, bárki randizhat bárkivel, és ugyan a magam részéről nem látom túl reálisnak, hogy betoppan egy lord ha ő most tényleg összeszedi ezt a kis nyeszlett ápolónőt,  (gonosz vagyok, de tényleg olyan csúnyácska) akkor én most mit csinálok itt Londonban? ill.  én nem is tudom, hogy akkor ezt hogy kell ezt kezelni, mert az egy dolog hogy nem járunk, de attól még nem is vagyok okosabb, hogy miként kell kezelni ezt a kérdést.

igazából nekem mindezektől függetlenül hiányzik a már nem fiúm, vagy inkább a szex hogy az erkélyen bort igyunk a szürkületben, nem is tudom, de ez rossz, vagy minimum helytelen.
mert hát jó, én igazából rettegek egy kicsit, hogy mi van ha mi most itt ragadtunk egymás nyakán.

A tanulmányaimat illetően pedig már megint a komfortzónámba érkeztem, a kb 200 oldal/hét (/tárgy) olvasmányban legalább  minden 5. szó latin és/vagy -izmusra végződik.

nevessetek,

dehát vettem egy telefonregisztert amibe fel fogom írni, hogy miket olvastam, mert a második hét van, és már most nem tudom fejben tartani.

(tudom, tudom, miért nem használom a jstore-t, vagy valamelyik másik katalógust, sokkal okosabb lennék.)

attól tartok ezért a tokért kell vennem egy iphone-t.

London, és hogy nem tudok miről panaszkodni

Londonról igazából annyi mindent lehetne mondani, hogy nem is tudom, van-e értelme bármit is mondani. Úgy értem, ezt a helyet lehet vagy szeretni, vagy utálni, közömbös nem marad senki sem az angol férfiak sem az angol divat iránt, ahogy a csodás épületek iránt sem,no és az időjárás. Hát elmondanám, hogy jobb, mint Magyarországon, ma kardigán volt rajtam (igaz, hogy gyapjú) meg blúz meg balerina, és csak egyszer esett, ami kb arra volt elég, hogy kellemetlenül göndör legyen a hajam.

Rettenetesen sok ember van mindenhol, ne vigyetek válltáskát csak úgy a vállatokon, mert biztos hogy lelökik, az Oxford street kifejezetten katasztrófa, nem is értem, hogy miért olyan nagy turista látványosság. Igazán mindent meg lehet venni itt, a Selfridges gyönyörű, bár futócipőben kinézik az embert, úgyhogy öltözzetek szépen ha oda mentek, de ha úgyse vásárolnátok, sétáljatok inkább Kensingtonban, gyönyörű tradicionális házak vannak, több múzeum, Imperial College, Francia és  Goethe Intézet, amit akartok, a természettudományi múzeum körül sétálóutca is az egész, sokkal szebb, plusz eyecandy faktor növelő emberek.

Most pedig, jobban mondva tegnap végülis beköltöztem egy rendkívül fancy pancy kollégiumba, bár az egyetem egészen kedves kedvezményt ad, még így is kínosan drága az ízlésemnek (nincsenek szinte angolok, az ittlakók vagy 60%-a délkelet-ázsiai, van sok gazdag ukrán/orosz bár eddig kb 5 embert ismerek a vagy 300-ból... A szobám pontosan így néz ki, kivéve a ronda ágyneműt (ami nekem még nincs, úgyhogy hálózsákban alszom, és a kempingezőpárnámon, amit régen táborozásokra vittem, epic) és a konyhánk ilyen egészen csodálatos, van itt valami sky tv is a konyhában/nappaliban, mert nekünk itt a konyhába is plazma tv jut*, és egyáltalán nem értem, hogy minek nekünk ide ennyi minden luxus, minthogy klímával lehet fűteni (klíma!!44 Angliában!! értem én ezt?), meg hogyaszonyga indukciós tűzhely, a szobámban is van egy csodás tévé amit előreláthatólag soha nem fogok bekapcsolni, de állítólag valami digitális távirányítója van, ami úgy működik mint egy egér. Befejezem a picsulást, komolyan jódologomban nem tudok miről panaszkodni.  Van saját postaládám, mint egy társasházban, ingyen edzőterem(!!) ahova majd jól sose merek bemenni majd, olyan izmos fiúk jönnek ki onnan, mosoda, bár (!!), aminek sok hasznát nem tudom veszem-e majd, mivel nem ismerek kb senkit, de nagyon szép. Tulajdonképpen nem merem meghívni ide az unokatestvérem, mert ki fog akadni milyen csillogó és elit és milyen sok pénzbe kerül (bár ezt úgyse fogom elmondani), de jövő évben lehet hogy megint a lecsó szagú 11. kerületben fogok lakni, és minden vasárnap a boltba menet a rántotthúst fogom szagolni a sarki bisztró mellett elmenet, és most hirtelen visszagondolva olyan unalmasnak tűnik Budapest, vagy legalábbis kínosan megszokottnak. De azért kötelességemnek érzem leszögezni, hogy én nem azért jöttem ide, mert Budapesten olyan rossznak érzem a helyzetet, vagy mert olyan reménytelennek érezném, hogy valaha lesz jó állásom, úgy értem, benne van a pakliban teljesen, hogy majd 100 ezer forintot fogok keresni, (de ha mondjuk az Amnesty International vagy az UNHCR*** vagy a Kisebbésgkutató Intézet adná ezt a 100 ezret, akkor igazán még ezt sem bánnám, figyelembe véve, hogy albérletet úgysem kell fizetnem, tudom, tudom, szálljak már le a magas lóról, mert a végén mégegyszer jól összetöröm magam) Visszatérve az eredeti mondandómra, őszinte leszek, bár ezt már úgyis mondtam szerintem vagy ötször, nekem nem volt olyan elképesztően szimpatikus az ELTE antropológia tanszéke, hogy olyan rendkívűl progresszívek akarnak lenni, és hogy az antropológiának olyan hipnek kell lennie, még csak nem is elitistának ugye, az olyan 20. századi, értitek. De nem csak erről van szó, nekem az a benyomásom, hogy alapvetően más a cél a mesterszakkal, nincsenek mindenféle felesleges töltelékmodulok, meg társadaolmtudományi alapozó meg mit tudom én, összesen két kurzust kell hallgatni, tehát tanításon alig töltök időt gyakorlatilag, mondjuk felvettem elvileg a SOAS-ról egy másik kurzust, ami a migrációról szól, és nagyon nagyon, szeretnék járni rá (kivéve hogy a bácsi nem mondja meg, hánykor van), meg valószínűleg fogok még járni vagy a feminizmusos órára, vagy vallásantropológiára, még nem döntöttem.
Lényegében arról van szó itt, hogy elképesztően sok mindent kell elolvasni minden órára (az egyikolvasmánylistánk 17 oldalas(!!)), és mindenki megválaszthatja, hogy mit szeretne, bár van néhány ami egyébként is kötelező. Szerintem ez egy sokkal jobb koncepció, mint az, hogy az ember egy kész jegyzetből megtanulja amit kell vagy elolvas 5 darab 10 oldalas publikációt az Esély folyóiratból, amik az első 3 oldalon közölt diagramokat elemzik oldalakon keresztül, olyasmikről amit bárki le tud olvasni (megkockáztatom az is, akinek fogalma nincs mi az a lineáris regresszió). Jó, jó, tudom, hogy az egyik alapképzés, a másik meg mester, egészen más a helyzet, más a cél, de én most ugye passziváltam magam az ELTE-n, és láttam a neptunon a kurzusokat, és nem hiszem el, hogy olyan nagyon különböző lenne a koncepció. Néha olyan érzésem van, hogy a magyar oktatásrendszer még annyira a jó öreg poroszor sokat markol keveset fog dolog, még a felsőoktatás is alig hagyatkozik arra, hogy ha az ember már beiratkozik a mesterszakjára, akkor az az azért van, mert ténylegesen motivált, és mert akar csinálni valamit ezzel, ne adj Isten hasznosítani. Szóval ez a motiváció dolog nekem onnan jutott eszembe, hogy igazán, itt mindenki azt és annyit olvas amennyit akar és tud persze, és nincsenek Zh-k és nincsenek vizsgák (nincs államvizsga(!), ami mondjuk kicsit nekem egy hogyisvanez szituáció, de azért ennek csak örülni lehet, legalábbis a részemről. És itt mindenki kifejezetten hálás, hogy itt lehet, és  meghallgathatja a sok bullshitet tanulhat, mert pénzbe kerül, és senki nem áldozata az ingyenes, mindenkinek jár felsőoktatás utópiájának, (mármint ezzel nem azt akarom mondani persze, hogy csak a gazdagok és szépek érdemlik meg, hogy egyetemre járjanak, hanem, hogy mindenki jól meggondlja, hogy mit csináljon, mer nem tud 3 mesterszakot kifizetni, szóval nem azért van, hogy ha már, legyen) és hát nem is tudom, egészen más. Mindenki a keresztnevén szólítja a tanárokat, ami kicsit fura, mert a kurzusfelelős néni vagy 55 és én most hogy szólítsam Frances-nak? Főleg, hogy ugyan olyan cipőnk van (balerina, nem valami biomagassarkú az Arából).
A néni rettenetes előadó egyébként, azon könnyen túl teszem magam, hogy nem használ ppt-t, na és akkor, hogy a habitus elméletet 3 mondatban akarja elmagyarázni, mikor erről a Curvinuson vagy egy fél könyvet, de legalább egy hosszadalmas fejezetet kellett olvasni, de teljesen struktúrálatlan is amit mond, 10 perc késéssel értem ugyan oda, de egész végig fogalmam se volt, mi a óra témája, figyelembe véve, hogy mint említettem, a nyomtatástól kezdve a szocializmusig mindenről szó esett. Kicsit még az is böki a csőrömet, hogy egyszer az a képzetem támadt, mintha biztos lett volna benne, hogy én szerb vagyok, ami vagyok is, egy kicsit, vagy legalábbis az őseim, de a nagyapám óta senki nem beszél egy szót se szerbül a családban, a néni meg azt hitte, hogy én biztosan tudok, és biztos a szerbiai magyarok lesz a kutatási területem, vagy nem tudom. 

Most befejezem, habár itt nincs még vége az izgalmaknak (haha, nem tudom, kit akarok ezzel áltatni), a viszonlátásra holnapig. Teszek majd képet is, csak a shiny laptopom meg én még nem vagyunk a technika csúcsán egészen.

* (wtf? el se tudom képzelni, milyen diákok lebegtek a tervezőbrigád szeme előtt, na jó de, szuperelit távolkeleti tinédzserek a gucci táskájukkal, pontosan azok akik iphone4-gyel a kezükben állnak sorba az iphone 5-ért (true story, legalábbis Szingapúrban), és közben az ipadjukkal fotózzák magukat** 

**annál bénább nincs amikor valaki a tükörben fotózza magát az ipadjával, mintha a nagymama őzggerincsütőjét tartaná a kezében, komolyan
***realisztikusan nem tudom, hogy ide mi kell egyáltalán, vagy hogy csak az UN graduate programmal van-e bárkinek esélye, ami mondjuk tavaly persze pont nem is indult,, hahaha

hát szidhatjuk a magyar felsőoktatást ahogy kedvünk tartja, de hogy antropológia szakon hány angol/amerikai/holland topegyetemről jövő le sem tudja írni Bourdieu nevét az is egészen csodálatos.

az a baj, hogy engem senki nem szeret.









és az is a baj, hogy hiányzik az exfiúm.


a többiről meg nem akarok beszélni.

foodgram

(jaj meg a csicseriborsó saláta a sarokban!)

annyi időt töltök az internet előtt (lakáskereséssel), hogy ma akartam inni egy zöld teát itt a hostelben, erre beírtam a gugliba, hogy 'green tea'.

ó hát, remélem, nektek jobb napjaitok vannak.

na, tessék, ez a kedvenc helyem eddig Londonban, plusz az Old street megálló tisztára Berlinre emlékeztet.

(ez egy kávézó, persze)

felfedeztem, hogy van instagram for blackberry, reszkessetek! (képáradat:D)

you've got a sliver spoon in your mouth

na tessék, végre vannak igazi problémáim is amikről blogolhatok végre a shiny laptopomról mint hogy nincs pénzem előre 6 vagy 12 havi lakbért kifizetni, így jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a következő 3 éjjel van hol laknom, utána még nem tudom, aminek köszönhetően nincs bankszámlám sem, amihez ugye kell lakcím, így még a tandíjam sincs kifizetve rendesen,  továbbá telefonom sincs, mert ugye ahhoz is kell bankszámla, meg ellenőrzik is a számlatörténetet (nem tudom, miért érzem úgy, hogy az már az én privát szférám), és így hogy nincs telefonom, ugye hogy hívogassak ügynökségeket, akik nem akarnak visszahívni, mert külföldi a számom.

továbbá tegnap elmentem megnézni egy kifejezetten szép házat, van benne mosogatógép meg gardrób meg hogy a szobából nyílik a füdő és minden olyan kellemesen pasztell színű, pont nekem való, erre a lány akivel mentünk együtt megnézni részegen jött, komolyan mondom, minimum az elég spicces jelzővel illetem, úgyhogy ma felhívott a néni, hogy ó jaj a kislány talán inkább ne jöjjön, (aki amúgy 25, és modellkedik az asosnak, és az anyja 90 filmben szerepel imdb-n, you've got a silverspoon in your mouth, darling) azt hittem ott süllyedek el szégyenemben a starbucks padlójába (ott kell csöveznünk, mert ott van wifi), és azért kell ilyen "puttó" helyen laknia, mert mindkét szülője kidobta, és nincs hol laknia, meg pénze sincs igazán, és nem is tudom, hogy most sajnáljam-e vagy igazából kínosan gonosz vagyok, amiért ilyen irónikus vagyok, mert a szüleim igazán mindent a seggem alá tesznek.

no, ezt majd eldöntjük holnap, aludjatok jót, én úgyse fogok.

amúgy London ide vagy oda, azért eléggé bánt, hogy a legjobb barátnőm túl elfoglalt volt ahhoz is, hogy elköszönjön.
meg hogy az exfiúm problémái még ide is elérnek hozzám (facebookon keresztül persze), miközben arról panaszkodik, hogy én miért nem mondok el semmit, haha, persze.

I'm a Londoner now!

That's all.

chronic bitchface

ezzel kívánok jóíccakát mindenkinek. 

most csak ilyen hülyeségen gondolkodom, hogy azokban az országokban ahol csadort vagy burkát kell hordani, ott a férfiak nem is látják a feleségük fejét mielőtt megházasodnak? vagy ezt hogy lehet csinálni?

Lakásokat nézek Londonban, ahol lakhatnék, és ilyenek jönnek szembe állandóan, én meg akkor ne kapjak gutaütést (ez 4 különböző lakás persze):

hashtag: hajléktalanfogokmaradni.

you've cat to be kitten me

ez azt hiszem, versenybe száll a cicás ritikülökkel amiket cicza posztolt néhány napja.

Most már aztán igazán mindenki örül, merthogy bementem az ELTE-re pénteken, ahol kiderült, hogy ha igazolom hogy én most külföldre megyek tanulni és ezért halasztok egy évet, akkor lehetséges anélkül, hogy újra kelljen felvételiznem. Ami ugye, nagyon jó, apuka ezt akarta ugyanis nagyon, hogy a kicsi lánya oda járjon (anyuka meg azt akarta, hogy a kicsi lánya lehetőleg ne költözzön már Budapestnél messzebb, vagy legalábbis maradjon a szárazföldön, ez is bejön perszehogy, csak majd jövőre.)
De azért nem tagadom, megnyugtató tudni, hogy ha katasztrófa van, mehetek tanulni jövőre az ELTE-re, ó csodás élet. (a megalomán overachiever énem meg most már azon gondolkodik, hogy jelentkezem nemzetközi tanulmányokra is, mert ott van olyan szakirány, hogy emberi jogok, ami engem kifejezetten érdekel)

Továbbá a dolog ami most még van az a fogorvos, amit úgy emlékszem, hogy ugyan egyszer már megírtam, de nem biztos, lehet, hogy csak nem publikáltam, mindegy, mindenesetre a múlt héten elmentem a múlt héten a fogorvoshoz, aki jól betömte egy, vagy két, ezt már soha nem fogom megtudni, fogamat 30 ezerért, de azóta fáj egy harmadik, azt viszont nem sikerült megmondania, hogy miért mikor visszamentem, mert már nem volt ott az aszisztensnő (wtf?), úgyhogy kedden már annyira frusztrált voltam, hogy elmentem Bp-en egy másik fogászhoz, amiről kiderült, hogy egy komplett magán fogklinika, viszont nevetségesen kellemetlen diszkózene szól mindenhol, meg neonfény mikor kinn hétágra süt a nap, de még ezen is hajlandó lettem volna túltenni magam, ha akkor nem jön a fogorvos, aki egy 200 kilós szőrös állat (ez se lenne baj), akinek a fél mellkasszőre kilóg az ingéből, ami szerintem csak mérsékelten esztétikus és még kevéssé higiénikus, és még jobban ijesztő, amikor hülyén hátrahajtják a fogorvosi szék háttámláját, és fölém magasodik ez a szőrös állat, és akkor aszongyahogy mi a panasz, majd elkezd kellemetlenül kotorni (szó szerint) a számban azzal a szúrós szerszámmal amit a fogorvosok mindig használnak, majd többféleképpen is diagnosztizál 5 percen belül, és (szerinem, bár mint tudjuk nem vagyok fogász) egymástól független dolgokkal, szóval aki tud jó fogászt Budán vagy Pesten, ne habozzon, kommenteljen! :D
(No, még ne aggódjatok, holnap meg holnap után is megyek másik kettőhöz)

Jobb napokon szomorú arccal mászkálok Budapesten én Szegeden felváltva, és máris hiányzik pedig még el sem mentem,  és máris kárpótolom magam, és jó dolgokat csinálok, minthogy sétálok sokat, és elmegyek moziba, elmegyek a Művészbe, mert az az egyik kedvenc mozim, és a fiúval is sokat mentünk oda, meg másokkal is mentem oda, szóval ez főleg csupa jó emlék. Megyek még a kedvenc könyvesboltomba is (a Párizsi nagyáruház persze), meg vásárolok szükségtelen dolgokat,  találkozom  a barátnőimmel, és most jó hogy van rendesen szociális életem minden nap, ami nagyon jó, egy kicsit sajnálom is, hogy menni kell, illetve, hogy megyek, mert ha nem mennék, akkor úgyis kifejezetten csalódott lennék, és ha rossz lesz, akkor rossz lesz, majd olvasok sokat, meg hát ugye Londonban!!!44 fogok lakni akkor majd csak történik valami.

shit's happening for real

Megvan a jegyem Londonba, jesszusom, tényleg megyek!

a szüleim annyira cukin manipulatívak, hogy még azt is felajánlották, hogy vesznek nekem egy KTM biciklit csak maradjak itthon.
(az ajánlat meg nyilván spot on, mert nagyon nagyon rég szeretnék egy olyat, és nem is tudom, lesz-e valaha, annyiba kerül..)

mondjuk igazából szerintem egy omafietset akarok illik hozzám jobban

Egy kis Berlin, a legutóbbi kirándulásról ha már én és a jövendőbeli szingapúri lakótársam is elkötelezett Berlin fanok vagyunk. (és még ennek ellenére is inkább Londonba költözünk, losers much, hah.)

oda a blogger karrierem, nincs csillag ezen az új billentyűzeten.
(vannak viszont ilyenek: ∂ń©∆« )

emberek,

 akik úgy gügyögnek a blackberryjükhöz mintha ember, vagy legalábbis a pincsijük lenne.

emberek, akik úgy beszélnek az m and ms karakterekről mintha igazi emberek lennének.

Igazából nincs rendkívül kifinomult ízlésem a time lapse-eket illetően, de ez elég csinos, van hazafiasság érzetét serkentő háttérzene, tűzijáték, parlament, Duna-part, amit akartok, majd nézegetem Londonban is, amikor előtör belőlem a honvágy/lokálpatriotizmus.

cuki díj

Szóval kaptam egy cuki liebster blog awardot Ellie-től, a kérdések alant, mert tudom, mind majd meghaltok hogy még többet tudjatok rólam.


1. Ha középiskolás vagy, szeretnél továbbtanulni? Hol, mit? Ha már 'továbbtanulsz', úgy gondolod, jó döntés volt? (és ugye milyen béna ez a Neptun?:D )
hát én már nem vagyok  gimnazista, amit igazából tulajdonképpen sajnálok (főleg hogy olvasok csomó középiskolás blogot,haha), mert akkor minden olyan biztos volt, és egyszerű, de legalábbis cseppet sem komplikált a mostani helyzethez képest. ha újra kezdhetném, amúgy emberjogi ügyvéd lennék, most a helyzet azt mutatja, hogy antropológus leszek, de szeretnék még egy második mesterszakot, mint mondjuk a jumanitarian studies erasmus mundus (overachiever much), vagy szociálpolitika, vagy nem tudom, igazából még egyáltalán nem tudom.
ja és a neptun szerintem teljesen kezelhető, ahhoz képest amilyennek az ETR tűnik.

2. Ha szerveznél egy zenei fesztivált, ki az a 10 előadó, akit meghívnál (ha biztosan igent mondanak, és lehet élő vagy halott)?
johnny cash, snow patrol, pink, the antlers, hurts, the xx, the national, foster the people, the hives, és birdy vagy sarah jaffe, nem tudok dönteni

3. Kedvenc novella?
Pályi András: A kerület órái, vagy valami ilyesmi címe van, meg az Örkény Egypercesek, bár gondolom ez nem túl kreatív válasz

4. Szerinted most mi fog történni Szíriában? Mi a véleményed az ügyről?
én nem akarok igazán politizálni ezen a blogon,és hát ugye a politikához sem érzem magam hozzáértőnek akármennyit is olvasok a témában, de engem zavar, hogy Amerika a világ rendőrének képzeli magát (és az is zavar hogy Németország is valami hasonlót játszik az EU-ban, ha már)

5. Kedvenc Beatles-tag?
hogy mi?

6. Mennyi ideig tudnál élni internet nélkül?
nem tudom, a tanévben kb egy napig, mert akkor szükséges, de nyáron sokáig szerintem

7. Mi az az étel, amit képtelen vagy megenni?
babfőzelék

8. Mi a véleményed Regina Spektorról?
aquired taste, nem hiszem, hogy tipikusan populáris zene, ahogy mondjuk a Joanna Newson körüli hype-ot se értettem igazán pár éve, akkor már inkább Birdy, vagy nem tudom.

9. Kedvenc idézet?
Life is too short to be scared.

10. Kedvenc videó?
Coldplay_Paradise


Én most nem tagelek senkit, mindenki csórja el szabadon, aki olvas, és válaszoljon ezekre a kérdéskre, mert szerintem tök jók, és amúgy is. Szóval inkább idelinkelek cuki jólöltözött bloggerlányokat akiket szeretek olvasni (bocs fiúk): 
Czikcakk Panni, Fanni,(ha én fele ilyen menő lettem volna 16 évesen!) Bikira  (jó, ők ketten vannak, de Bikira Roni gigacuki (amúgy valószínűleg gáz, hogy ennyiszer használom és ilyen módon a cuki szót, bocs)

meg a külföldiek:
Triple thread, Orchid grey, Schadenfreude, Yesterday's sweetheart, Stylish wanderer, 

ahogy a dolgok vannak

Berlin

tulajdonképpen nem is tudom, hogy vannak a dolgok, de igazából ennek a blognak a 80%-a arról szól, hogy milyen összezavarodott/ nyomorult vagyok, szóval szinte meg sem vagyok lepődve magamon.

csak hát nekem most úgy érzem, annyira semmi nem biztos az életemben, hogy az félelmetes, se az egyetem, se a karrierem, várjunk csak, nem is tudom, mi leszek, se a fiú, aki tulajdonképpen mér nem is a fiúm, de minden ugyan olyan mint azelőtt,és amikor megérkeztem Londonba, ott volt az a csilió ember, meg tömeg, lökdösődnek, és senki nem figyel senkit, és hülyén vigyorognak mindenféle aranyfogú férfiak, és kilopják az ember szemét a patikában, és hülyén meztelennek érzem magam, mert nincs rajtam se csador se burka, amellett, hogy vagy egy fejjel magasabb vagyok mindenkinél, szóval egy pillanatig csak az jutott eszembe, hogy mégis mi a francot gondoltam én, hogy London, ez az a hely, ami annyira érezteti veled, hogy kicsi vagy és jelentéktelen és senkinek sem számítasz, senki nem akarja, hogy antropológus legyél, de ezeket tudtam eddig is, minek költözzek egy helyre, ami még emlékeztet is minderre, hogy jelentéktelen vagyok és nyomorult?
de aztán még arra is rájöttem, hogy most vagy soha. mert ha én most megint Budapesten ragadok, mondván, hogy én nem végeztem még ezzel az egésszel, akkor lehet hogy örökre itt ragadok, nem lesz belőlem soha antoropológia szakos, mert hogy én az ELTE-re nem jelentkezem még egyszer antropológiára az holtbiztos, és csomó minden más sem lesz belőlem, csomó minden mást sem tehetek meg, pedig én látni szerenék és hallani, és kipróbálni, és elutazni, és megírni a nevetséges 60 oldalas dolgozatot, mármint, komolyan, már a téma is megvan (persze, hogy vannak benne cigányok), és bárhogy is van, lesz, én nem akarok ott nem elmenni, vagy megtenni valamit, csak mert akkor ott kell hagynom a barátnőimet, vagy anyámat, vagy a fiút (oh wait, elméletileg nincs is fiúm), mondjuk akkor meg nem tudom, mit csodálkozom, hogy csak úgy lógok a levegőben, mint ha se itt se ott nem lennék igazán, mintha senkim nem lenne igazán.
mert például most már nem is tudom mi van a fiúval, hogy azt mondtuk egymásnak, hogy legyen vége, és ne beszéljünk pár hétig, hónapig, ehhez képest gyakorlatilag többet beszélek vele mint a barátnőimmel együttvéve, és állandóan ilyen hülye utalásokat tesz, hogy ő szívesen elköltözne velem együtt Londonba, és kb naponta ötször megkérdezi, hogy ugye akkor meglátogathat Londonban, és karácsonykor majd alszom-e náluk, és további idétlen utalások arra, hogy majd egyszer elvesz feleségül, vagy ha 40 évesen egyikünknek se lesz férje/gyereke akkor majd lehet együtt gyerekünk, de az egész olyan zavaros,  én nem várok örök hűséget, nem is tudom, tulajdonképpen de nem akarok semmit ami túl tárgyilagos vagyok túl csöpögős, semmi vallomást, arról hogy milyen fontos vagyok, meg nem tudom miket szoktak a többi lányok akiket ismerek és ténylegesen vannak fiúkkal nem csak ilyen kecske is jól lakik, káposzta is megmarad módon mint én  , csak hát az a benyomásom, hogy ez így nem túl praktikus, mert az egyikünknek biztos hogy fontosabb lesz mint a másiknak, biztos hogy az egyikünk fog randizni valakivel a másik meg nem, és egész biztos, hogy én fogok pofára esni a végén, vagy nem tudom, de jól nem hiszem hogy ez végződhet.
(meg még titkon azt is gondolom, hogy ennél lehet jobb is.)

kicsit röhögve gondolok vissza azokra az időkre, amikor hetedikben vagy nyolcadikban azt gondoltuk a fekete fehérneműről, hogy az erkölcstelen.
vagy hogy az az erkölcstelenség maga.

Brrlin

Altes Museum

Berliner Dom

random utca az Unter den Linden mellett

Brandenburgi kapu

Potsdamer platz, Deutsche bahn székház

Na jó, hát tulajdonképpen azt hiszem, Berlin a kedvenc helyem, és annyira csodálatos volt másodszorra és megnyugtató, hogy tudom, hol a metró, és mit mondanak be a hangosbemondóban, és ahogy megérkeztem vettem magamnak kuszkusz salátát, elmentem a Potsdamer Platzra, és örültem a fejemnek (meg a szexi francia fiúnak aki a szobatársam volt a hostelben, és néha félmeztelen mászkált)

pedig most nem is akartam macskát posztolni

de ez legalább nem kikötözött, hanem olvas (=intellektuális,értitek)

Most igazából eredetileg képeket akartam rakni Poznanról meg Berlinről, de ezt most nem tudom, mert véletlen formattáltam a memóriakártyám, szóval most a 16gb-os kártya azt mondja hogy tele van, pedig egy darab kép nincs rajta, és igazából én most csak a Balatonra akarok  menni.

Meg rájöttem arra is, hogy én tulajdonképpen akarok egy repülős tetoválást, amin most meg vagyok lepődve, mert idáig kifejezetten nem akartam, mert biztos hogy valami ilyennel kötnék ki, mármint ez gyönyörű, de magamon igazán túl soknak érezném. Vagy kettőt pislognék, és az egész karomat kalocsai minta borítaná, magamat ismerve. És különben is, a tetoválást, meg a piercingeket (meg a szegecses cuccokat, haha) mindig úgy gondoltam, hogy csak a menő emberek hordják, hordhatják, és én mindennek tartom magam, csak szexinek vagy menőnek nem. (amúgy az előbbinek még mindig keresem a titkát, ha tudja valaki, szóljon! (mármint tudom, piros rúzs, de nekem a lilás/ciklámenes színek jobban tetszenek magamon)  

De nem is ezt akartam mondani, hanem hogy London. I'm becoming a Londoner!! 

És az unokatestvérem már egy fuckbuddy-t is szerzett nekem.

Arról van szó, hogy Schönefeldre 15.59-kor érkeztem meg, a repülő meg 16.15-kor indult, már majdnem telefonáltam anyámnak, hogy sajnos vennem kell egy másik jegyet, mert most én mégis mit csinálok itt Berlin közepén, de aztán valami csoda történt (megkértem mindenkit, hogy engedjen maga elé) és akkor 5 perc alatt átfutottam az egész ellenőrzésen és még az utolsó hívás előtt (!!) odaértem, és szexi ausztrál fiúk mellett ültem a repülőn, akikről azt hittem, hogy svájciul beszélnek, olyan érthetetlen volt amit beszélnek de aztán kiderült, hogy angol. Jaj gyerekek, ez a London Southend reptér ez valami csodálatos. Vagyis felette, a levegőben csodálatos, főleg délután 5-6 körül, amikor arany fények vannak, és ott lenn meg a nagy kékség meg a British Isles. Aztán a vonaton találtam egy jointot, de én az antimenő inkább odaadtam az unokatestvéremnek, kezdjen vele ő valamit.
Igazából arra jutottam, hogy az Oxford street a legidegesítőbb hely egész Londonban, mellettem egy amerikai turista felkiáltott, hogy Oh man, this is Arabland! ami még csak nem is egy akkora költői túlzás, de nem ez a zavaró, hanem, hogy mindenki úgy mászkál ott mintha más emberek nem lennének körülötte, meg tele van turistahalász biciklisriksákkal, amiktől furán nosztalgikus érzésem lesz állandóan. És mindig azon kellett gondolkodnom, hogy vajon mi van a nénik csadorja alatt, úgy értem, erre nem valami perverz módon vagyok kíváncsi, csak hát a Selfridges tele volt muszlim nénikkel, főleg a Topshop szekció, és azt mondják, hogy ők mindig nagyon trendik, szóval na. Egyébként antropológia lesz a szakom, és már most azon gondolkodom, hogy valami jó kutatást kellene csinálnom ebben a témában.

no, egyébként számomra Londonban a big revelation az volt, hogy igazából ez a leves. meg tészta. meg mit tudom én mik igazából csalások, vagyis én nem is hiszem el, hogy ezek a magyar fiúk fedezték fel, mert Londonban vannak pontosan ugyan ilyen koncepciójú helyek, kivéve, hogy az a neve, hogy EAT., de ugyan úgy szinte csak levest árulnak.
tudom, tudom, nincs új a nap alatt, de azért csalódott vagyok, mert mindig is azt gondoltam, hogy ez milyen király dolog, és akkor tessék.

the awkward moment you realize,

hogy még tulajdonképpen csokira is allergiás vagyok, mert hogy tej meg mogyoró.

egész Budapest egy nagy pékség.

jó jó, befejeztem

de azért szerintem a macskaáradatban ez a csúcspont.

bajban ismerszik meg az olvasó

avagy tényleg rossz dolgoknak kell történnie dolgokról kell blogolnom, ahhoz, hogy kétszer annyi olvasóm legyen, mint általában.

ej ej ej.

napi cuki

még több macskapornó

nos, ma nekem ez tényleg a napom legjobb része.

meg ha ez még nem lenne elég, állandóan a post break up sex megy a fejemben, teljesen akaratlanul.

tegnap meg az egyik barátnőm azt mondja nekem, hogy Angliában úgyis rondák és kövérek a nők, te meg olyan fehér vagy, gyorsan beilleszkedsz és találsz egy másik fiút.


hátbazdmármeg

no, hát én a tegnapi csillaghullást jól szentjánosbogár rajzásnak  hittem, még jó hogy az egyik szülőm biológiatanár.

szánalmas vagyok, és önmagam ismételem de igazából rájöttem, hogy már nem is az bánt a legjobban, hogy vége a fiúval, hanem hogy ő már túllépett, én meg nem. túllépett bazmeg, de úgy hogy ő már kapcsolatban van,* én meg még szinte a lehetőségeimet se kezdtem el mérlegelni, 5 nap után.

a férfiak lehet hogy tényleg a Marsról jöttek, vagy én nem tudom mi van, hogy még egy teológus is ennyire megéri a pénzét.
és remélem csak azért vagyok szomorú mert este van és fáradt vagyok. (persze, hogy nem)




*és hát nehezemre esett nem odaírni facebookon, hogy világ proletárjai egyesüljetek

hát elnézést, de én percek óta ezen az adult cat finderen röhögök.

mióta megláttam, hogy az egyik ismerősöm azt írta ki facebook státusznak, hogy eating lunch- at Vir, Croatia, szerintem nincs olyan, hogy oversharing.

igazából az a fő probléma, hogy már nem is tudom, mivel vigasztaljam meg magamat.

ja és ez még mindig nem elég, az  exfiú már most kapcsolatban van valami lánnyal, facebook hivatalosan. (velem egy percig se volt)
nem tudom ez miért mérce, hogy facebook hivatalos, de attól még nehezemre esik nem visítani a délután hátralévő részében.

about the boy

no nem terveztem ilyen csendet, csak időközben még elmentem a Balatonra, aztán hazajöttem, aztán elromlott a laptop,aztán kedden meg vége lett a fiúval, ami persze nem meglepő, vagy nem is tudom, mindenesetre rémesen kiszámítható lépés volt.mármint ha őszinte akarok lenni magammal, tulajdonképpen én is ezt akartam, legalábbis a józan eszem, akartam volna előbb utóbb, meg ha én most elköltözöm,mi lett volna, hát semmi.

de ettől még kicsit böki a csőrömet, hogy ő csak így odajön és azt mondja, hogy legyen vége, mert hát igazából nem is vagyunk szerelmesek egymásba, és különben is, ő olyan gonosz volt velem, meg megalázott, és jobb ha ennek vége lesz, mert nem akar többet megbántani, meg ez mégis milyen hülye kifogás már, mármint nem tudom, lehet hogy a többi lányok eltűrték hogy megalázzák őket, meg olyanokat szóljanak be nekik, hogy tudod, anyu is csak egyszer eszik, de akkor egész nap (és az anyja egyébként kb 150 kilós, vagy nem tudom, de tényleg kövér, szóval ez különösen bántó) meg hasonlók, és Rómában már úgy éreztem, hogy a reptéren megmondom, hogy akkor a viszont látásra leginkább soha, de ez persze elfelejtődött mert fáradt voltam, és mert nincs bennem elég kurázsi, mondjuk sosincs bennem, csak amikor a végén azt mondta, hogy igazából a legjobb dolog ebben a kapcsolatban az evés és a szex volt, amire már végképp elegem lett, és felpattantam és eljöttem, de még ez sem volt elég hatásvadász mert a fiú meg futott utánam, és mire az Egyetem térre értem már jól elkezdtem bőgni, úgyhogy inkább mondtam, hogy akkor szia, és eljöttem. mert nekem ne mondja már azt senki, hogy a legjobb ebben az egészben a szex volt, meg a kaja.
és vettem magamnak fagyit, mert a comfort food az szükséges, meg aztán szilvás sütit a bakermannban, ahol nevetséges 500 forint egy szelet, meg aztán könyvet, amiből az egyik Boris Vian, mert mintha most mindenki  ezt olvasná, és én legalább bánatomban hadd tegyek már úgy, mintha kicsit is törekednék arra, hogy igényes dolgokat olvassak. meg amúgy most olvasom ezt, ami csak mérsékelten komoly (bár a Nemzeti Kultúrális Alap támogatta a kiadását) de olyanokat röhögök rajta, mint régen nem.
aztán még sírtam egy kicsit a costa café wc-jében, de ez félbe kellett maradjon, amikor a cigány jósasszony, akinek korábban nem adtam pénzt a Kálvinon, majdnem rám törte az ajtót, majd még sétáltam vagy 3 órán át, és egyszer csak majdnem bementem thai masszázsra, de aztán eszembe jutott, hogy arra mindig a fiúval akartunk elmenni, és úgy éreztem, hogy ez most valami szentségtörés lenne, vagy nem tudom. és egyébként is, az Andrássy úton gondolom kb. egy cipő árába kerülne.

felháborít még az is, hogy az volt a fő aggodalma, hogy majd letörlöm facebookon, nem mintha nem tudná hol lakom, vagy hol laknak a szüleim és hogy majd nem látogathat meg Londonban, nem mintha feltétlen szükséges lennék ahhoz hogy ő elmenjen Londonba, de azért mégis. és bosszant, hogy nem kellek eléggé, még akkor is, ha teljesen gonosz, és bejelenti, hogy nem szerelmes belém, nyilván, ilyet ki mond, bármennyi szociális készséggel rendelkező ember nem hiszem, ezen még a hipertoleráns és szupertürelmes anyám is kiakadt, szóval végképp kiakasztotta a tűrhetőségi mércét, de nem kellek eléggé végeredményben, és egy alacsony, kövér, ízléstelen lány* aki buta és már háromszor(!) megbukott az OKJ vizsgáján miért kellett 2,5 évig? (jó, mert butácska, és izgi volt újat mutatni, tudom a választ, és csak a gonoszság meg a düh szól belőlem, de akkor sem értem.)

és igazából most csak kicsit szomorú vagyok, mert nem áll már többet az ajtónkban a jóillatú fekete pólójában az ajtóban, és nem vigyorog hülyén amikor valami abszolút irracionális vagy kellemetlen dologra próbál rávenni és nem eszünk többet éjszaka csirkeszárnyat és nem iszunk többet bort az erkélyen, és nem nézünk National geographicot az ágyból, és nem hallgathatom többet milyen szépen énekel a misén miközben 50 éves kottákat meg imakönyveket olvasok a szekrényben, és vége a rossznak, és nem sérteget többet, de vége a jónak is, nincs több éjjelig telefonálás, és gofri és semmi nincs már,
és most kicsit szomorú vagyok, így a jó nyilván, de akkor is szomorú vagyok.



*így a fiú definiálta, hogy milyennek látta az exét az első randijukon**
**de ezt is miért kell tudom