igazából kicsit szégyellem magam, mert néha az exfiúm legjobb barátjával jobban szeretek beszélgetni, mint az exfiúval akivel elvileg mi most jó barátok vagyunk, és aki már most megígérte hogy kijön elém a reptérre, és süt majd csirkeszárnyat és azt is elújságolta, hogy máris vett óvszert, tehát azt várja, hogy én majd hazajövök és lefekszem vele.
de valamelyik nap rájöttem, hogy én ehhez a fiúhoz már nem is igazán vonzódom, és ez esküszöm nem azért van, mert a legjobb barát2. azt mondta, hogy az exfiú patkányszagú és egy pillanatra el is képzeltem (és megállapítottam, hogy ez nem hillik a fiú szépen vasalt ingéhez meg szép pulcsijához, de akkor is.) és elszörnyedtem.
tudom, hogy a legegyszerűbb az lenne ha megmondanám és kész, csak én ilyen szolgalelkű vagyok és magányos, hogy nekem szükségem van a szexre az intimitásra arra hogy megöleljenek és egy percre azt hihessem, hogy valakinek fontos vagyok. hogy fontos vagyok. az a kár, hogy így is rossz, és ha megmondom is, mindenhogy, mert ettől a fiútól nem tudok szabadulni, pedig nem is szeret, és én se őt, vagy mi a franc.

tinédzserként azt hittem, ilyenkorra már bölcsebb leszek.