here's your chance to tell me what you want, I'm a forgiver

igazából mindenki azt kérdezi, hogy mi történik a nyilvánvalóan szuper(egzotikus) Londonban, bár igazából nincs jó kaja, és pálmafák sem, szóval számomra az egzotikus itt meg is akadt.  úgyhogy a szokott turista/travelblogger dolgokról nem tudok igazán szakérteni.

a szobámban még mindig semmi nincs, olyan értelemben legalábbis biztosan nem, hogy vállfa, akasztó, éjjeli lámpa, növény, vagy olyan luxus dolgok, mint bögre, villa, és hasonlók, szóval a kajavásárlásom még mindig viszonylag kevéssé költséghatékony, de lesz ez még így se jobb is. továbbá még mindig a 15 fontos telefonommal nyomulok, igen, pont olyan rossz, amilyennek mindenki képzeli, min. 15 métert kell futnom, ha valaki felhív, recseg össze-vissza, és akkor ugye emlékszünk még a T9-re? ah, 1stworldproblems. oh wait, vettem ma egy vízforralót.

elmentem a Goethe intézetbe is, hogy beiratkozzak németre, végigszenvedtem a tesztet (csillió oldalas, ugye), csak hogy kiderüljön, hogy csak abban az időpontban amikor a vallásantropológia, ami kb a legjobb tárgy, szóval ne már.

meg most izgatott vagyok mert találtam egy antropológia konferenciát ami mesterszakosoknak van, csak nevetségesen messze, nem is tudom, hogy mehetnék el oda, figyelembe véve, hogy kb a sziget másik végén van, de csak 40 font szóval még kitalálok valamit.

azért is izgatott vagyok, mert az ex(haha) fiú jön november közepén és ennek most megörültem, csak azt nem tudom, hogy minek. mármint, hogy minek örültem meg, és hogy minek forszíroztam, hogy idejöjjön, bár ha jobban meggondolom, nem is igazán kellett annyira forszírozni, főleg, hogy eredetileg nem is az én ötletem volt, no nem mintha ez lényeges lenne. csak arról van szó, hogy mi nem vagyunk egymásnak senkik és semmik, csak legfejjebb barátok, bár néha úgy érzem, hogy én vagyok a lelkisegély szolgálat, a fiú meg a fiú akinek szeretem hallgatni a hangját még szkájpon keresztül is, és hogy ez olyan különösen egyoldalú helyzet. és nem tudok túllépni azon, hogy meg kell hallgatnom, hogy mi volt ezzel meg azzal a lánnyal (semmi amúgy),  habár ha őszinte akarok lenni, akkor illetlenül kíváncsi is vagyok, no de nem kéretlenül intim részletekre, mint hogy ki milyen romantikus perverz dolgokat ír a másiknak és hasonlók. amúgy én ilyenkor jövök rá, hogy milyen egyszerű/aszexuális teremtmény vagyok, hogy a társkeresőkön ilyeneket kérdezek másoktól, hogy hova szeret járni nyaralni és mi a hobbija, vagy melyik könyvet olvasta legutoljára, nem azt hogy mikor szexelt legutóbb.

az a baj, hogy én most már nem is tudom, hogy hogy lehetne ebből az egészből kilépni, a még nagyobb baj pedig persze az, hogy már vagy 5 hónapja azt gondolom, hogy ennek véget kellene vetni, és mégse lépek semmit vagy legalábbis nem racionálisat, mert azt hittem, hogy ha idejövök Londonba, akkor majd magától megoldódik, de ez egyáltalán nem jött be, most meg ez, és akkor mivel, hogy nem vagyunk egymásnak semmik, bárki randizhat bárkivel, és ugyan a magam részéről nem látom túl reálisnak, hogy betoppan egy lord ha ő most tényleg összeszedi ezt a kis nyeszlett ápolónőt,  (gonosz vagyok, de tényleg olyan csúnyácska) akkor én most mit csinálok itt Londonban? ill.  én nem is tudom, hogy akkor ezt hogy kell ezt kezelni, mert az egy dolog hogy nem járunk, de attól még nem is vagyok okosabb, hogy miként kell kezelni ezt a kérdést.

igazából nekem mindezektől függetlenül hiányzik a már nem fiúm, vagy inkább a szex hogy az erkélyen bort igyunk a szürkületben, nem is tudom, de ez rossz, vagy minimum helytelen.
mert hát jó, én igazából rettegek egy kicsit, hogy mi van ha mi most itt ragadtunk egymás nyakán.