Ez az ezredik bejegyzésem, ami persze nyílván nem is fontos senkinek, csak nekem, de azért meg kellett jegyeznem, csak mert na.
Mostanában kezdem kevéssé turistának érezni magam Londonban és ez nagyon jó. Itt az emberek fele egyébként is vendég, vagy nem is tudom, minek nevezzem, ide jött, hogy szerencsét próbáljon, és van aki már az elején tudja, hogy itt marad örökre, de sokan nem, sokan rögtön tudják, hogy egyszer biztosan hazamennek, és ettől az egész olyan átmeneti. Az egész város, a metróbérlet, az egy évre kibérelt szobák, a karácsonyi időszakra felvett dolgozók, a gyalogos felüljáró, amin minden reggel rettegek, hogy szét fog esni, és talán még a barátságok is, de mégis, mintha senki nem gondolkodna azon, hogy mi lesz holnap, vagy az után, és ez egy kicsit megijeszt, mert én csak ilyen hülyén állok dermedten a kereszteződésben a csomó üvegház között, amik mind az égig érnek, és mintha egyre több lenne belőlük, és nem tudok nem arra gondolni, hogy jesszus, ez az én pillanatom, ez kellene lennie a pillanatomnak, mert most itt vagyok Londonban, és nem ismer senki és nem tudják, hogy milyen vagyok, és hogy mit nem tudok, talán nem is gondolnak rólam semmit, szóval most igazán bárki lehetek. Bárhogy. És ha nem sikerül, akkor senki nem fogja tudni a kudarcaimat, mert úgysem ismerenek.
És már megint el akartam kezdeni egy újabb mondatot azzal, hogy csak hát én rettegek (lassan olyan lesz ez már, mint ahogy Carrie mindig azt mondja az epizódok végen, hogy "but I couldn't help, but wonder", csak hát persze, sokkal kevéssé menő, de ha már itt tartunk, I couldn't help, but wonder, hogy lehet az, hogy Carrie a Vogue-nak ír, amikor sokszor olyan csöpögős dologokat bír mondani, hogy csodálkozom, hogy nem Coelho a vezetékneve...?)
Szóval mostanában megint sokszor szorongok hülyeségeken, mint például, hogy nem tudom, hogy mi lesz amikor lediplomáztam, és mi van ha nem sikerül, ha nem lesz belőlem semmi, és nem lesz soha rendes munkám, netalántán pénzem, és mindenért elnézést kérek, vagy mentegetőzöm, és rájöttem, hogy nem akarok ilyen lenni, nem akarok magyarázkodni, és elnézést kérni, vagy sajnálni magam, mert lúzer vagyok, vagy tényleg vettem az Urban outfittersben virágos lámpionos égősort, ami ugye nagyon csöpögős, és úgysincs senki akivel romantikus szexelhetnék ebben a fényében, ami tulajdonképpen szomorú is egy kicsit, de megfogadtam, hogy végezni fogok a teológussal minden szempontból, úgyhogy nem hiszem, hogy bárkivel is fogok.
A nagystílű gondolatoknak meg vége, pontosabban soha nem is voltak, záró falatnak inkább nézzétek meg ezt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése