A nyár közepén kb kitaláltam, hogy én svédet akarok tanulni, nem tudok rá racionális magyarázatot adni, hogy miért, részben persze, mert annyi időt töltöttem svéd hippikkel (jó, a szó klasszikus értelmében nem voltak hippik, csak alternatívok, de lehet, hogy ez sem megfelelő kifejezés, de mindannyian művészek voltak meg táncosok és kifinomult meg fura zenéket hallgattak és valami erdő közepén rendezett éjszakai fesztiválra vittek el meg a fagylaltgyárba aminek a falára lehetett festeni és akkor özönlött a nép az egy sarokra lévő festékboltba, csak hogy az ott élő hajléktalanoknak mindig legyen miért rázni az öklüket, és ahol egy néni épphogy csak azért nem lincselt meg a fényképezőgépem miatt, pontosabban hogy lefotóztam, mert néhány emelettel feljebb voltam mint ő, és még van akinél azért gyorsabban tudok felfelé futni a lépcsőn, és voltunk
itt is, bár nem is értem, hogy van ennyi kép róla a gugliban, mert nekünk egyáltalán nem engedték hogy fotózzunk, de senkinek sem azok közül akik mondták, hogy voltak, pedig nem is igazán turistáskodni mentünk oda, hanem volt filmest, és arra mentünk, a vásznat a szoborfej alá tették (a kukák nem voltak ott), és végig attól rettegtem, mikor esik le, és szakad el a vászon, de ez nem történt meg, és beszélgettünk egy fiúval, aki itt él és ausztrál volt talán, nem vagyok biztos benne, de vagy onnan, vagy Új-Zélandról jött, és italforgalmazásból élnek meg többedmagával, nem jut eszembe, mi a neve az ilyen gazdasági társulásnak, amikor többen összerakják a tőkéjüket, és mindenkinek ugyan annyit kell dolgozni és nagyjából ugyan annyit kell keresni, de ha valaki nem dolgozik akkor könnyen csődbe megy, szóval a megélhetésük az legális, bár arról nem esett olyan sok szó, hogy hogyan kezelik a tényt, hogy nincs rendesen bejelentett lakcímük)
de nem is erről akartam beszélni, hogy kivülről, főleg sötétben milyen ijesztő ez a squat, főleg mert gondolhatjuk, hogy nem kifejezetten Berlin luxusnegyedében van, ennek ellenére meg milyen kedvesek az emberek ott és nyitottak, és egyáltalán nem élik meg különös vagy extrém, netán rossz helyzetként azt, hogy nem mondhatni, hogy legális ahogy élnek,, ennek ellenére valamiféle alternatív kúltúrális centererként üzemelnek, (de ha valamelyikőtöknek mindenképpen elhagyatott akármi fétise van, és nemsoká Berlinbe megy, akkor értelemszerűen a vidámparkba menjen, oda szerveznek idegenvezetést is, ha úgy tetszik, bár ettől függetlenül mindenki bemegy bár elvileg tilos, mert van csomó lyuk a kerítésen, de egyedül ne menjetek, és sötétben sem, én még csapatosan is féltem,
kicsit)
hanem hogy el akartam kezdeni svédet tanulni, csak úgy, és mert az álláshirdetésekben amik érdekelnének mindig várnak valami mesterszakot, és hogy tudj valami egzotikus netán északi nyelvet, plusz kifejezetten viccesen hangzik, és a férfiak is nevetségesen stílusosak és szexik (!! hm, lehet, hogy létezik egy univerzum, ahol a magam fajtáknak is szexi férfiak jutnak?). Na jó, ezek egyáltalán nem indokok, és nem is fontosak, viszont ma, miután viszonylag megelégedve hazajöttem a fodrásztól, felhív a nő, hogy ma oda tudok-e menni, hogy kifizessem, vagy esetleg holnap, (nagy nehezen kibírtam, hogy ne jegyezzem meg, aranyoskám, örvendek, ha 50 métert megteszek viszonylag kellemetlen lábsajgás nélkül, és anélkül, hogy elkezdjek rettegni, mi van, ha kiesik a lábamból a varrás, amire a családtagjaim szerint nincs esély, legalábbis nem ilyen módon, de az ember csak retteg mi van, ha elkezd folyni a vér, vagy nem tudom), annak ellenére, hogy amikor ott voltam az irodájában, akkor is azt mondta, legalább háromszor megismételte, hogy fizethetek a tanfolyam első napján, és akkor igen, az első alkalommal akkor mehetek szombaton, és utána meg majd akkor hétfőn és szerdán, ahogy meg volt beszélve, erre ma felhív, hogy akkor szombaton, mintha mi sem történt volna, én köpni nyelni nem tudtam, és visszagondolva már nem is tudom, miért csinálok ebből ekkora ügyet, hogy az utolsó pillanatban kiderült, hogy a nő kirakott ebből a csoportból, hogy félreértésből vagy direkt mert jöttek emberek akik hamarabb kifizették azt ki tudja már meg, nincs is már igazán kedvem ezt nyomozni, csak egyszerűen nem tudom mire vélni, hogy ő ajánlja fel, hogy mehetek így, és akkor erre felhív valami egész mással, úgy beszél velem, akarom mondani gyakorlatilag rólam, Adriennről, mintha nem is én lennék Adrienn, hanem valami harmadik személy (mi ez a kellemetlen divat egyébként, hogy az emberek olyan hülyén magázódnak, hogy nem is igazán magázódnak, csak utasításokat adnak a levegőbe, hogy itt kellene aláírni, meg hogy az Adrienn azt mondta, (mondja ezt nekem, mintha nem is én lettem volna, vagy mintha én nem lettem volna ott), miért nem lehet azt mondani, ahogy azt nagyanyáink tanították, hogy kérjük itt írja alá, vagy, hogy azt mondta, netán
ön azt mondta, nem kifejezetten szeretem, ha magáznak egyébként, 22 éves vagyok, de vannak helyzetek amikor én is magázom a nálam gyakorlatilag alig idősebbeket, mert így illik, nem?) az anyámat gyanúsítgatja, akivel szintén beszélt, mert én Pozsonyban voltam,és nem akartam ötezerért telefonálni, az anyámmal aki biztosított róla, hogy így lesz, és akkor elővesz mindent, hogy bebizonyítsa, csak mi érthettük félre, annak ellenére, hogy én nem okoltam semmiért, csak nem meglepettségemet fejeztem ki, és persze csalódott voltam, úgy értem, én igazán nem akartam szombat reggel álmosan járni, csak mert a néni kihasználta, hogy gyorsan lettek emberek és elindíthatja a csoportot, és most ki tudja mikor lesz másik, mert nem nagyon tömegelnek az emberek, hogy svédet tanuljanak, ez világos.
És akkor, csak mert ez nem elég, jön anyám, aki csakis a legjobbat akarja nekem, ehhez kétség sem fér, értelemszerűen nem, és elővesz ilyeneket, hogy honnan lesz nekünk erre pénzünk, mikor korábban ő mondta, hogy mehetek, és hogy milyen sokba kerül az angolóra, (jó ez tényleg igaz), de talán akkor ne beszélje már meg helyettem a kedves ügyintéző nénivel, és intézze el ezt az egészet, csak hogy lényegében egy nappal az előtt, hogy tényleg elkezdenék járni azt mondhassa, hogy nincs is rá pénzünk, vagy hogy fogom én ezt bírni, mindig ezzel kell jönni, hogy fogom én ezt bírni, mi vagyok én, valami borsószem királykisasszony, hogy talán még a széltől is védeni kell, és akkor mindenki felteszi ezeket a célozgató kérdéseket, hogy mit akarok csinálni jövőre, és mi lesz velem, apám is, anyám is, az összes felnőtt akivel kapcsolatba kerülök, a barátnőim, a boltosnéni a fodrász, az orvos csak azért nem mert nem mondanám meg neki, hogy nem járok sehova, mert szinte biztos, hogy leesne a székről (mert ő mindig kérdez az iskoláról, ill. csak arról). Nem tudom, hogy mi a helyes, de mikor csináljak csomó mindent, és tanuljak meg csomó mindent, ha nem most, utána öreg leszek, házas, fáradt
és kielégületlen és biztos nem akarok majd nyelvet tanulni (és még amúgy varrni is meg akarok tanulni, hogy
varrhassak magamnak nyári ruhákat, és normális sminket csinálni magamnak, és piros rúzst használni és szemhéjtust), csak esetleg felnevelni normálisan a gyerekemet aztán meg elmenni nyaralni.
Nem tudom, mások hogy csinálják a kapcsolatukat az anyjukkal egyébként, de nem tudok mit kezdeni azzal, hogy állandóan a saját anyám kételkedik bennem, azt gondolom apám fele annyi ideig sem, mint anyám, de ő igen, ő mindenki helyett, helyettem is, és nem elég az, hogy én rettegek, hogy nem tudom megcsinálni, hogy nem leszek elég jó,nem vesznek fel és hogy vénlány leszek, nem kellek senkinek ,csak valami sörhasú büdös fiúnak
akinek még egy kilógó melltartópánttól is feláll akivel két év után elhidegülünk egymástól és unottak leszünk és mindent akarunk, csak együtt lenni nem, és szomorú leszek és csalódott, meg minden rossz lesz, rossz izületek és gerincproblémák mit tudom én, én csak egyszerűen azt akarom kapni a szüleimtől hogy ügyes vagyok és okos és megcsinálom, ha nem, mindenkivel megesik hogy elbukik majd újrapróbálod édes gyerekem, de nem ezt az aggódó arcot, meg a kérdést, hogy
bírni fogod te ezt Adrikám?
