Brrrlinn

jövök. És ott is maradok egészen szeptemberig. 

(ja és ez a csöpőgös HDR kép muszáj volt.:D)

your heart beats like a subway train

Ma hallottam ezt amikor a Libriben voltam, és én még soha nem figyeltem azelőtt ennek a dalnak a szövegét, de most hogy már meghallottam, azóta ezen szórakozom. Ja meg még ennek a számnak a francia változatán, ami valójában félig francia félig angol, wtf, az oké, hogy francia kanadaiak vagytok, de döntsétek már el, milyen nyelven akartok énekelni, mer' ez így olyan '98-as. Az énekes fiú meg úgy néz ki, mint valami alkalmazott közgazdász. Vagy azok a szexi fiúcskák, akik mindig a FAKT irodájából jönnek ki, komolyan mondom, miért nem lettem voltam G vagy K karos, már biztos házas lennék.*

De amúgy nem is erről akartam írni, hanem hogy tegnap még voltunk piknikezni is a Mátyás téren, a paplak megett ittunk vagy 4 órán át, aztán ma reggelre meg úgy húzott a fejem, hogy azt sem tudtam, hol a szoba. (Pedig amúgy nem is rúgtam be, de ezt nyilván ki hiszi el ezek után:D) Jó jó, tudom, elég a tinédzser ivós sztorikból, de szerintem ezeket a piknikeket hagyománnyá kellene tenni, volt fánk, meg mini croissant, meg mézes linzer meg persze a törpe agár.
Továbbá voltam ma fehérneműt vásárolni, mert volt ilyen skiny törzsvásárló kuponom**, ahol az eladó csaj állandóan egy számmal nagyobb melltartókat akart rám tukmálni, de hát most komolyan, mit csináljak ha nekem a legkisebb kosár kell, hát bocs, csak mert nem vagyok olyan vékony mint te, attól még kicsi a mellem. Meg miért van az, hogy az összes melltartónak olyan az alakja, mint egy fagyiskanálnak, basszus, senkinek nincs fagyiskanál alakú melle. És minek, miért hitessem el az emberekkel, hogy nagy és fagyiskanál alakú mellem van.? Vagy legalábbis azt, hogy nagy. Mikor nem nagy. De ez nem is az én mellemről szól (hha) hanem egyáltalán mindenkiről, akik felveszik ezeket az izé.. ruhadarabokat, amiket a kínai boltban, a H&M-ben meg a La Perlánál meg mit tudom én milyen pofátlanul drága üzletekben lehet kapni ötezerért valami csipkedarab bugyit (haha, még ha csak annyi lenne, tudom.) Nekem mindig az jut a naív eszembe, hogy majd egyszer jól kidob valami fiú, amikor rájön, hogy az egész mellem egy nagy hazugság. Vagy ha nem, akkor rettenetesen csalódott lesz. Ezzel most nem a borsószem effektusos párnázatlan melltartónak nevezett izéket akarom propagálni, félre értés ne essék, el nem tudom képzelni, hogy az kinek áll jól a fehérnemű modelleket és Palvin Barbarán kívül, ja de a francia nőknek biztos, nekik mintha minden jól állna, és mintha az összes borzalmat magukra húznák, húzhatnák, minél androgünebb annál jobb, vagy nem tudom. 




*Amúgy ezt kizártnak tartom. Apám meg előre sajnálja már most a férjem, vagy akárkim.
**tisztában vagyok vele, hogy ezzel most kellően sznob benyomást keltek, bocs

Na, aggodalomra semmi ok, anyám majd minnyá' kiházasít valami Nők Lapjás társkereső hirdetésből.
(még jó, hogy ezt biztos nem olvassa a csoporttársam, akinek az anyja oda ír ismerős)

ja, meg hívjon már valaki randira*. 35 éven aluli, sötét hajú, lehetőleg nem kifejezetten szakállas, kösz.

*nem tudom mondtam-e már, ez a diploma nem kifejezetten segít a szingliségemen. még mindig vénlány vagyok, francba.

Ma meg már a második jégkrémet eszem, dehát leállamvizsgáztam gyerekek, mi mást tehetnék. Nem volt olyan fényes, mint akartam, meg amúgy is, mint már korábban visítottam említettem, azt a borzasztó bírálatot, nem tudom, mit vártam különösebben.
Amúgy nem vagyok megkönnyebbült igazán, ami fura, és bosszant is, inkább csalódott, csalónak érzem magam, és nem tudom, hogyan tovább, aj, igazából valami igazán alpári mulatság kéne most, nevetségesen sok alkohollal.(ja igen, tudom, hogy kell illóziórombolni ezen a rózsaszín virágos blogocskán,hahaha)

Már megint túl késő éjjel blogolok tanulás helyett, és én késő éjjel amúgy mindig patetikus vagyok, (meg mondjuk nappal is,) de ezt úgy is tudtátok. És ha már ebbe a kellően patetikus állapotba kerültem, hogy két nap múlva államvizsgázom basszameg, és az idegtől már tanulni sem tudok, akkor mi mást tehetnék, mint hogy ismeretlen, és félig ismeretlen fiúk után csorgatom a nyálam-facebookon, természetesen. Meg még háborgok azon is, hogy mások milyen izgin meg szépen írnak a szerelmi életükről, én meg nem tudok semmi ilyesmiről írni, nem is tudom hogy kell csinálni, meg hol van a határ az ilyesmihez, ja meg várjunk csak, nem is tömegelnek értem a férfiak.

eddig hiányzott az a fogalom az életemből, hogy chav, de most hogy már tudom, teljes értékűnek érzem magam.

Kefirzabálók

"Szociológusok sem kellenek, hisz nehogy már jött-ment kefirzabálók világítsanak rá, hogy a 15 évesen munkatáborba küldött vidéki mélyszegénységben élőkön sem a rendvédelmi zaklatások, sem a kényszermunka nem segít."   

Ennek fényében úgy gondolom, most akkor tanulok is tovább az államvizsgámra, háháhá.  Az ilyen gyöngyszemekre hol máshol lel az ember, mint a Moha online-on, néha csodálkozom, hogy nem cenzúrázzák...
Szellemes társadalom/rendszerkritikát ne várjatok tőlem ezen a ponton, majd a nálam okosabbak, és nagyobb rálátással rendelkezők megteszik, de az az egyértelmű megjegyzés csak kikívánkozik belőlem, hogy nem sanyarú sorsú tudomány egy kicsit a szociológia? Mármint, az emberek egy része azt sem tudja mi ez, ezért inkább túlmisztifikálja a dolgot, és rémesen okosnak tart mindenkit, akinek vagy az anyjának valamilyen köze van ehhez, az emberek egy másik része, általában sikeresek, és minimum egy kicsit gazdagok harácsolásnak hiszik ezt az egészet, mert semmire sem jó, és filozófálunk egész nap a semmiről, meg nagy elméleteket alkotunk, amik túlságosan leegyszerűsítik a valóságot, meg a társadalmat*, anyám azzal traktál, hogy a médiából, de minimum a Kossuth rádióból állandóan a szociológia meg a szociológusok folynak, és újabban már a Nők Lapjában is szociológusok nyilatkoznak, és valójában nem is tudom, hogy mit rinyálok itt, mikor alig követek szakmai dolgokat, eseményeket vagy folyóiratokat, és egyáltalán nem tudom, mit művelnek a szociológusok a politikában, már ha egyáltalán, bár múltkor Görögország jövendőbeli kormányáról egy szociológus beszélt valami folyóriatban amibe csak az újságos standnál olvastam bele.
Amúgy ebben az egészben, hogy mi most nagyon nagyon nagyon komoly dolgokat tanulunk, a szakbarbár vicceket (nem, nem a fentire célzok) szeretem a legjobban, amiket az ember visítva röhöghet, pedig teljesen értelmetlenek,  és nagyjából az az alapjuk, hogy az ember nem megfelelő kontextusban használ valamit, és elsüt valami tipikusan szociológus kifejezést. Kár, hogy nem is tartom magam elég jónak magam ahhoz, hogy jogosnak érezzem a vihogásom ezeken. 


No de aggodalomra semmi ok, ha mégsem lesz tuti karrier a szociológia, majd elmegyek géplakatosnak, anyám meg kemenceépítőnek, és akkor nyitunk egy új családi bizniszt. (viccelek, perszehogy. Anyám van vagy 50 kiló, na jó nem, de kb 38-as ruhát hord, meg cuki gyöngyöket, és fodros/csipkés blúzokat, meg még jobban is néz ki mint én, esélytelen, hogy valaha is fizikai munkát végezzen.)
A fizikai munkáról mindig a bőrkeményedéses kezek jutnak eszembe, amiről meg mindig a majdhogynem nevetségesen finomkezű rezidens,(és a nevetségesen finomkezű doktorbácsi) aki néha kötözte a lábam, és mindig magázott, pedig volt vagy 3 évvel idősebb nálam, és olyan babapofija volt, és kifinomult modora**, hogy a nénikék sem tudtak máshogy reagálni mint hogy nahááááát, ez a fiatalember! csorgatni a nyálukat. Na jó, én meg a finomhangú kedveshangú fiúk, kac, férfiak után csorgatom a nyálam, vagy ha nem is a férfiak(fiúk) után, de mondjuk az után, ahogy beszélnek. Mint mondjuk az évfolyamtársam, akit amúgy nem is ismerek, de biztos említettem már, hogy amikor felhívott telefonon, és elkezdett beszélni, akkor én legszívesebben ahelyett, hogy igen, odarakom a jegyzetet a portára, azt mondtam volna, hogy jójó, csak beszélj már még tovább, jó sokáiiiiiig.
Uhh erről most eszembe jut a kedveske/kifinomult modorú indiai fiú is, aki pont akkor bírt óvszert vásárolni, amikor az Akshardamba mentünk, amit jobban őriznek, mint a repteret, komolyan mondom, pont olyan biztonsági kapujuk van, semmit nem lehet bevinni, még a cipődet is elveszik, ideális terroristacélpont, no és akkor az óvszert is jól elvették tőle, mit képzelsz fiam, templomba mész, nem bordélyházba jelszóval, meg amúgy is, valami fém csomagolása volt, de először ki se derült mi az, mert ugye, ki akarná megmutatni mi az, ami nála van, és csörög, meg hát ez India kérem, nem vesztjük mi el csak úgy a szüzességünket errefelé (szaporodni úgy is sikerül.)

Lehet, hogy az valami természetfeletti, gonosz törvény hatása, hogy minden bejegyzésem ilyen patetikusan végződik, komolyan mondom.

p.s.: mindenki ilyen bucketlisteket meg 20 before 20 listeket csinál, amiről én már lekéstem, de lehet még mondjuk olyan bucket listem, hogy mit csinálok államvizsga után, van is már rajta, két dolog, iszom egy kefírt  felest, és vásárolok magamnak pofátlanuk csipkés és szexi fehérneműt nevetségesen drágán. Nem mintha látná valaki, de majd a nyáron úgy intézem






*ezt tényleg az arcomba vágta egyszer valaki egyébként.
**mondjuk a barbár ápolóhoz képest

Napimacska

Igen, igen, tudom jól, ez az olyan rettenetesen szar  kategória, hogy az már jó.
Továbbá, a zenék  vacakságkategóriájából  ítélve,  melyeket*  az utóbbi napokban  hallgattam,  vége lehetne már ennek az államvizsga heccnek, mert most már igazán kezd kevéssé fun lenni.

*nem tudom, hogy ennél hallotta magát a dalszövegíró? mármint komolyan, ez magyarul az olyan fokon gáz kategóriába tartozna, hogy még a D kategóriás tinidiszkókba is alig jutna be vidéken, itt youtube-on meg több mint 19 millióan hallgatták meg, hogy I wake up to your sunset uuhuu my hárt is so jetlagged wtf.**

**elborzaszt amúgy időnként, és akkor tényleg előveszem az önkritikámat, amikor rájövök, hogy milyen undorító módon tudok kritizálni másokat, mintha nekem nem lenne giganarancsbőröm, hülye ínymosolyom, vagy akkora hajam mint Hermionének az első/második HP-ben. kac. most megyek, veszek magamnak egy cipőt, mert még nem voltam elég idegesítő.

1st world problems

avagy komolyan mondom, ebben a melegben az egyetlen örömöm, hogy a lakás összes légkondicionálóját lehet ugyan azzal a távirányítóval irányítani. Na jó, nem, az igazi öröm, hogy egy hét múlva államvizsgázom és még a felét sem tudom a tételeknek, és most is, kinyitom a módszertanos tételsort, kvantitatívból 8 van ugye, és akkor 9 oldalas a tétel!!! 9!!!4444 (ezen a ponton nehezen, de kibírtam, hogy ne káromkodjak ocsmány módon.) nem tudom, mi van, hogy kell ezt csinálni, hogy végezzek meg tudjam is, meg hogy a hajam ne álljon égnek az egésztől argh. <insert cursing&rant here>

Hogy valami jó is legyen, meg egyébként is, mindenki ilyen summer wishlisteket csinál, nekem is kellett egy:
ruha1
ruha2
ruha3
szandál1
álomszandál
sort, ideális esetben ilyen barna lábakkal
egy ilyen lábbeli

na jó, az igazi 1st world problem gyerekek mégiscsak az, hogy nem tudom melyik nyelviskolába jelentkezzek a nyárra.

p.s: köszönöm a kommenteket az előző elötti meg azelőtti bejegyzésemre amelyben a szakdolgozatomról panaszkodom, kedvesek voltak!:)

GIMME A CAT vol. 725825

Állítólag nincs olyan, hogy giga mega epic fail, de ez a szakdolgozat mi volt, ha nem az.
Még jó, hogy most már aztán végképp semmi okom nincs halogatni a pályaváltoztatást.
Kár, hogy nem merek semmit már.


A patetikus bejegyzéseimből meg soha nem elég, ugye.

A szakdolgozatomat úgy leértékelték mintha egy szombat és vasárnap délután ütöttem volna össze hogy komolyan kár is volt beadni. Nem értem, ha ilyen rossz volt, a konzulensem miért nem szólt, vagy a bácsi, aki a módszertan részét segített megcsinálni, vagy nem tudom, magamtól, magamnak hogy kellett volna önkritikát gyakorolnom ennél jobban. Tudom, hogy nem volt teljesen tökéletes, na de azért, hogy ennyire vacak legyen...
Arra meg már nem is tudom mit mondjak, hogy a bíráló olyan hibákat kér rajtam számon, amiket soha az életben nemhogy nem tanítottak, nem is figyelmeztetett senki, hogy ez hibalehetőség. (De nyilván, amilyen szerencsém van, a legesleg, legszigorúbb szociológushoz kerülhetett csak a dolgozatom, akinek a nevét mindenki ismeri, és csak azt tudja mondnai rá, hogy ja igen, ő mindig leértékeli.)

Nem is értem, miért nem törődök már bele, hogy semmilyen szellemi munkára nem vagyok alkalmas és megyek el inkább géplakatosnak árufeltötőnek az idők végezetéig.

Kismértékben, de azért agyrém, hogy mások már (pl. itt Szegeden,) leállamvizsgáztak, én meg még csak most kezdek el tanulni rá, és még így is van 12,5 napom arra, hogy szépen megtanuljak mindent. Arra pedig, hogy a diplomaosztó JÚLIUS 28-án van, nem tudom, érdemes-e mondanom valamit, most komolyan, ki az aki nem nyaral júliusban/ment el vidékre gyümölcsöt szedni vidékre/fesztiválozik vagy akármi?
Komolyan mondom, kár elrontani ezt a szép nyári időt devianciaelméletekkel, és hasonlókkal.

Mivel a Curvinus  az egyetemmel kapcsolatos anekdotákból sosem lehet elég, azért el kell meséljem a kommunikációs zavarok című tárggyal kapcsolatos esetemet, melyben az volt, hogy szépen befizettem a vizsgadíjat, majd felvettem a vizsgát, ám mire odajutottam, hogy le is vizsgázzak, a vizsga szépen leadódott, a jelenléti ívről eltűnt, akarom mondani rá sem került a nevem, a magam fajta szerencsétlen meg csináljon amit akar/tud, vizionáljon apokalipszist, de minimum évhalasztást, képzelőerőtől függően. Szerencse, hogy az egyetem legalább a gonosz TO-s nénikről szóló sztereotípiákkal nem él,kedves volt, fel is vette nekem a vizsgát, de ha mondjuk zárva lett volna aznap, akkor nem tudom mi van. A jegyem mondanom se kell, azóta sincs beírva, de hát kedves egyetemi polgárok, stresszből sosem elég, de ezt tudtátok ti is. Ja, igen, hogy mi a stressz forrása, hát hogy holnap van a vizsgaidőszak meg a pótzh hét utolsó napja, nekem meg enélkül  a jegy nélkül 177 kreditem van, államvizsgázni/diplomát védeni meg ki vagyok írva, ilyenkor mi van? (Utoljára akkor voltam kiírva bármire, mikor a lábműtétre vártam, kellemes emlékek, good ol' times, y'know.)
(Az apróbetűs rész meg az, hogy tudom, tudom, miért volt annyi eszem, hogy ki legyen számolva a pontosan 180 kredit hát elmondanám, nem volt ennyi eszem, 183 lett volna, csak az egyik tanár elküldött a francba, mit gondolok én, hogy 3 hetet járok egyetemre?)

Komolyan mondom, soha ne törjétek el a lábatokat. Ugyanis az egy dolog, hogy tudok járni, de arról soha nem szól a fáma, hogy ha sietek elkezdek hülyén sántítani, ha rossz napom van, akkor is elkezdek idétlenül járni, nem tudok futni, mert a a bal térdem kb összecsuklik a térdem(wtf) nem valami jó az egyensúlyérzékem, és állandóan felbukom/megbotlom/megszédülök/nekimegyek valaminek, lábujjhegyre állni meg alig próbálkozzak, nyilván. Jó jó, befejeztem a rinyálást.

Izgalmas dolgok sajnos nincsenek az életemben, T elment Amerikába, én meg sajnálom hogy nem, na de jövőre.




Ja és ez az első bejegyzés, amit a szüleim új kerti szanetlijéből írtam,(ami egyébként tökéletesen alkalmatlan arra, hogy valóban árnyékoljon) jól jegyezzétek meg csodás világot élünk.


p.s: elkezdődött a az új True blood évad!:D

gimme this.

(asos, perszehogy.)

Hát tessék, megosztok olyan sötét titkokat is, hogy nem mentem el az egyik (hhö) mesterszakos felvételimre, kisebbségpolitika, mit képzeltem én komolyan, hogy én majd egész életemben olyanokat fogok hallgatni, hogy szegény halmozottan hátrányos helyzetű fiúcska sajnálja, hogy megcsinálta a 8. osztályt, mert így kevesebb segélyt kap?
Én ehhez azt hiszem nem vagyok elég elhivatott, bocs.

De amúgy is, szerintem én úgy is az a fajta élvhajhászó presztízséhes szerencsétlen vagyok, aki vagy azt csinálja amit szeret és akkor élete végéig sajnálja, hogy nem gazdagodott meg/tett szert nagyfokú társadalmi megbecsülésre, vagy minderre ugyan szert teszek, de 45 éves koromra, 3 gyerek után és valami kellemetlen túlsúllyal/clamidiával rájövök, hogy marhára boldogtalan vagyok.

még jó, hogy a megalomániám abban teljesedik ki, hogy mindenben a legszebbhez és legjobbhoz kell hasonlítanom magam.
 csak hogy aztán kellően haszontalan/lúzernek/butának/kövérnek érezzem magam.

olyan bénán hangzik kimondani, hogy a blogom, vagy beszélni róla hangosan. mondjuk, lehet, hogy ez azért van, mert tényleg béna a blogom.
majdnem olyan bénán hangzik, mint azt mondani, hogy ja igen nem jártam előadásra, mert a félév kezdete előtti napon eltörtem a lábam.
vagy az, hogy ja, egyébként igen, Samuel tényleg skizofrén volt, tényleg kiugrott a kilencedikről, és tényleg meghalt, ott a nyári egyetem közepén. na jó, ez talán már túlzás, mert ez olyan szar kimondva, hogy a legtöbben nem is tudják mit válaszoljanak, és csak témát váltanak/elkezdenek spiccesen nevetni.

Már megint csak ilyen unalmas dolgokkal szolgálhatok, hogy az esszémnek, aminek az a címe, hogy What impact do the mass media have on modern government and politics? még mindig csak a kezdő sora van kész, és már elegem van abból, hogy nem írja meg magát. Továbbá kezd egy olyan sanda gyanúm is lenni, hogy valami rémes harácsolás lesz a dolog vége. 
Voltam ma úszni is, ahol csak rémesen kisportolt ifjak voltak rajtam kívül, ahogy az már lenni szokott. Erről most zsenge első éves* korom jut az eszembe egyébként, amikor egy fiú, akivel mindig ugyan akkor jártunk úszni, és mindig odavágott nekem egy helót, aztán meg egyszer csak megkérdezte  a nevem a semmiből a medence közepén én meg úgy meglepődtem, hogy szólni sem bírtam.
A banális problémáimat meg, mint hogy uborkát egyek-e vagy koktélparadicsomot, inkább meg se említem.


*el sem hiszem, hogy idén diplomázni fogok(elvileg). Nyilvánvalóan nem lettem kevéssé patetikus, mint 18 évesen voltam, de ezen a ponton nem is ez a kérdés. Meg mindig eszembe jutnak az ápoló nénik, akik állandóan arról kérdeztek, hova járok iskolába, és mit csinálok, meg hogy ugye Tápén lakom, és az orvos, akik többször kérdezett a tanulmányaimról mint a saját apám,  és minden egyes kontrollvizsgálaton biztosítani kellett arról, hogy nem, nem halasztok évet, és mindent remekül kézben tartok. 

Tegnap előtt ültem a metrón, majd egyszer csak jött egy lány, szép drapp kabátban. Én pedig, ahogy az már lenni szokott, egyre csak arra tudtam gondolni, hogy milyen szép ez a kabát, olyan cipzárja van, mint annak amit elvesztettem két éve (már két éve? nahát, öregszem.) Moszkvában, igaz, az fekete volt, és vízálló, de persze azóta sem árulnak pont olyat a H&M-ben. Történt ugyan ezen a napon pedig az is, hogy bementem a Tatuumba, mert ugyebár, helló, nyár eleji leértékelés, és akkor ott volt A kabát. És pont jó volt, pont olyan drapp és fantasztikus.
Azóta pedig már a legjobb barátnőnek is van ugyan ilyen kabátja, és még egy csoporttárs gondolkodik az ügyön. (:D)
A matrac az ágyamban olyan rossz, hogy komolyan már azon gondolkodom, hogy le sem fekszem, úgy is mindenem rettenetesen fájni fog amikor felébredek. Vagy alhatnék a kanapén is, de a nappali meg olyan szokatlanul tágas a szobámhoz képest, hogy rettegnék abban a nagy sötét űrben. Ó a modern kori problémáim.
Haragszom a nyárra, fehér vagyok, és még mindig van vizsgám, viszont tegnap elgyalogoltam az egyetemtől a Móriczig, és közben még két turkálóban is voltam, ez azt hiszem a leghosszabb táv amit valaha egyfolytában megtettem a post-törött láb korszakomban (tudom, tudom, ez elég szarul hangzik), és egy hangyányit büszke vagyok magamra.

Remélem csak pms-em van, és nem vagyok tényleg ilyen patetikus valóban. még saját magamnak is.

Már megint fene a fejem, hogy ilyen kétlakinak kell lennem, miért nem lehet akkor dönteni, hogy Budapest vagy Szeged, mikor vagyok ott, mikor itt, eldobom az agyam, hol menjek orvoshoz, ne is menjek, mert mindjárt Szegeden leszek, és akkor majd elmehet velem anya, én egyedül ugyan nem, leordítják a fejem, hülye kérdéseket tesznek fel ( 1)hogy törted el a lábad? hát.. elestem. de hogy estél el? baleset volt? hogy eshetne el az ember? most komolyan, mi a francot képzeltek? hogy majd bevallom, hogy ja egyébként az agresszív szeretőm lökött le az 50 milliós sikkasztott pénzből vett lakásunk lépcsőjén, vagy mi?* jó, persze, tényleg lehetett volna családon belüli erőszak, de akkor nem a szüleimmel mentem volna oda visítva, nem? 2)emlékszel, hogy szálltál ki a kocsiból?) olyan mogorvák, hogy megszólalni sem merek, és akkor meg azért lesznek mérgesek, francba, hogy én sosem tudom, hogy viselkedjek ahhoz, hogy ne legyenek mérgesek. No de a lényeg nem is ez már megint, hanem hogy valami ortopéd szakorvoshoz SZEPTEMBERRE  kaptam időpontot. Nem vicc. Szeptemberre. Addigra régen sánta leszek, kiveszik a lemezt a lábamból, és túl leszek az egészen, legalábbis ezt remélem, de most komolyan. És nem, nem akarok visszamenni Szegeden a klinikára, ahol állandóan annyian vannak, hogy tele van a folyosó, a doktorbácsihoz vár az emberek kb 2/3-a, és nem tudom, olyan furának érzem odamenni egy orvoshoz, hogy én márpedig gyógytornára akarok járni. (Ilyet lehet egyáltalán?)

De legalább sikerült a tegnapi vizsgám.



* nem, a szüleim nem sikkasztanak, még mielőtt valaki rosszra gondolna. ja és szeretőm sincs, amúgy. az életem unalmas, francba.

Hát megtaláltam az instant boldogságom titkát: nem szabad a szomszédasszonnyal találkoznom. Mert komolyan mondom, ilyet még nem látott a világ, akarom mondani, ezt látni kell, meg együtt élni vele, ahhoz, hogy az ember igazán átérezhesse. A sztori lényegében csak annyi, hogy már megint volt szerencsénk egymásba botlani az utcán, nagy nehezen csak odavágtam egy helót, ha már ő nem, (ne legyek már falusi paraszt, ő ismeri az egész XI. kerületet, a tájépítészekkel jár mulatni meg teniszezni, ó muhaha,) No jó, ne dramatizáljuk túl a dolgot, az még sem lenne fair, viszont ez a nő 5 percben lenyomott egy sebész/ortopéd szakorvos/gyógytornász dietetikus all in one szentbeszédet, mintha legalábbis nem tudnám, hogy kihez kell fordulnom a mozgásszervi panaszokkal. És vigyázzak mert be fog tokosodni (wtf?), és így rögzül majd a járásom, és sánta leszek életem végéig, muhaha, még jó, hogy az orvos azt mondta egyenletes a járásom, vagy legalábbis nem sánta, és még gratulált is, mondjuk abban a percben legszívesebben így reagáltam volna rögtön mielőtt pofán vágom (nem tudom miért vagyok gondolatban ilyen agresszív...?!). Azt sem tudom, miért vált ki ilyen bosszantóan heves érzelmeket ez az egész kórházasdi/törött lábasdi, azon kívül persze, hogy rettegek, hogy újra eltörik, mi van ha újra eltörik bazmeg, és akkor végképp sánta leszek, úgy fogok kinézni mint egy nénike, mindig sajnáltam a csipőficamosokat, mi van ha én is hasonló leszek, és azon kívül is persze, hogy mindig azon gondolkodom, hogy miért én, miért pont én, ezen kár feleslegesen rágódni, így legalább volt időm úgymond megírni a szakdolgozatot (haha), meg aludtam egy csomót.
No de nem ezt akartam eredetileg mondani, hanem ezt a hárpiát, aki igazán mindent tud,szemtelenség is lenne magammal egy lapon említeni. Ah, most elfelejtettem. 
Viszont hova fajul a világ, hogy újabban olyanokon gondolkodom, hogy ilyen 40 meg 50 éves férfiak vajon  hogy nézhettek ki fiatalon, na és akkor tízes skálán. oh fúj mondaná minden épelméjű, még jó hogy megyek pénteken aa pszichológushoz. (nem ezért, aggodalomra semmi ok.)


De legalább a szomszédasszony bocsánatot kért, (bár lehet hogy megmagyarázásnak helyesebb lenne nevezni) amiért végigkutatta a kukánkat, csak hát hallotta amikor kidobtam és lötyögött az üvegekben a víz.
jaj jaj csak nehogy elárassza a víz a műanyag feldolgozót.

ezt ugyan Boglyas Katánál találtam, de muszáj volt idetenni, túl jó ahhoz hogy ne.

Nem értem, hogy van az, hogy mindenki arról beszél, szegény magyarság már megint hogy el van szegényedve, és a helyzet nem is akar javulni, ó az a svájcifrank hitel, francba, aztán meg az ember bemegy egy bevásárlóközpontba, és mindenki úgy vásárolna*, mintha ingyen adnák, és holnaptól apokalipszis közeledne, vagy feltétlenül szüksége lenne egy hatszázhetvenkettedik szandálkára, ami csak egy pántból áll, de hernyóselyemből van a virágocska a lábfején, így racionális döntés 25 ezret kiadni rá. Persze ezen a ponton semmi jogom megjegyzéseket tenni a 25 ezres szandálokra, én is vettem tegnap egy kritikátlanul drágát, igaz, hogy az bőrből van, és fonott a pántja és gyönyörű. Továbbá szeretem azt is képzelni, hogy nem fog majd nagyon fájni a bal bokám benne, bár ezt az elképzelést nem tartom kifejezetten reálisnak.
Egyébiránt rémesen idegesít az is, amikor az eladónénik a privát problémáikat beszélik meg a vásárló előtt, és nem olyanokról beszélek, hogy hogyan lesz a legjobb a rántott csirke, ne aggódjatok. Nem nem akarom tudni, hogy milyen problémák vannak a ciklusotokkal és mi volt a nőgyógyásznál és hogy kinek a férje került börtönbe sikkasztásért. És nem nincs jogotok borzasztóan elitnek képzelni magatokat, csak mert nevetségesen sokba kerülnek azok a blúzok amiket árul az üzlet ahol dolgoztok, attól ti még nem lesztek hihetetlenül felsőosztályiak és igazdagok és szépek, és nem, nem képzelem azt, hogy jogotok lenne bírálkozni, csak mert nem vettem meg valamit amit kétszer felpróbáltam.


*tudom, tudom, szétnyílik a társadalmi olló, és a szegényeknek egyre kevesebb pénze marad, a gazdagok meg egyre többet vásárolnak, és van a középosztálynak az a része, akiket semmi nem rettent meg a hitelfelvételtől.