33., 2.rész

 12. két féle kiskanál van itthon,  szögletes és kerek végű, és én egyszerűen nem tudok a szögletes végűekkel cukrot rakni a kávémba, annyira idegesítő, hogy szögletes a vége

13. csak a kávét iszom cukorral, a teát nem

14. nagyon idegesítő, hogy ebben a posztban kézzel kell beírnom a számokat, mert 12-től nem számozódik magától

15. ez a 33 dolog teljességgel túlvállalás volt 

16. kiskoromban azt hittem, hogy a fekete alsónemű erkölcstelenség, mert nekünk mindig fehér volt, vagy valami undorító pasztellszín amit 15 éve venni lehetett

17. 16 évesen kaptam egy Tisza pulcsit, és nagyon kedves emlékek kötődnek ehhez a pulóverhez, mert rajtam volt, amikor Oxfordban voltam nyári táborban és aztán még évekig hordtam, de most már kihíztam és anyukám hordja, és lett egy hipófolt az elején, és úgy bánt, pedig anyukám is úgy szereti ezt a pulóvert. nem tudom, hogy mi lenne az ideális sorsa, ha hagynám, hogy viselje, amíg teljesen tönkre nem megy hordható, vagy ha megkérném, hogy állagmegőrzés okán legyen szíves a másik lilás pulóveremet viselni (az adidas és már rettenetesen bolyhos)

18. szerintem nem vagyok valami jó a pénz beosztásában, mert az egyetlen dolog amit a szüleim tanítottak nekem, hogy spórolni kell, de én nagyon szeretem a szép shiny dolgokat

19.most épp újra olvasom A lét elviselhetetlen könnyűségét, és ezen a ponton töredelmesen be kell vallanom, hogy én nagyon sokáig nem tudtam, hogy a 68-as prágai forradalom során játszódik

20. csomó hétköznapi dologtól szorongás fog el, hogy nem fog sikerülni, mint mondjuk az üzenetekre válaszolás, ami teljesen nevetséges, aztán meg szorongok attól, hogy a másik miért nem válaszol azonnal 

21. fogalmam sincs, hogy ezek a random tények érdekesek-e bárkinek is

22. azon is szorongok, hogy mit gondolnak a bolti eladók arról, hogy mit veszek

23. 2000+ fiókot követek instán, és biztos csomó inaktív, meg teljesen kontrolálatlan az egész, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy iszonyú random dolgok miatt kikövetek bárkit, de főleg ha neszét veszem, hogy valami politikai kérdésben nem értünk egyet 

24. mint mondjuk pro-Izrael jellegű bármilyen posztok miatt, most csak Amy Schumer jut eszembe, akit nem is követek, csak időnként megnézem, hogy mit csinál, de ez teljesen kiverte nekem a biztosítékot 

25. igazából az instagramtól teljesen telhetetlen leszek, és totál hülyeség, hogy nem törlöm le az egészet, de annyi jó dolog történik rajta, hogy persze sose fogom letörölni, de állandóan olyan sok szép ruhát meg könyvet látok rajta, hogy ez elég sokszor rossz érzéssel tölt el, pedig annyi ruhám van, hogy kifolyik a szekrényből

26. nagyon szeretem a ruhákat, de nem tudom, hogy kell merészen öltözni, persze azt se tudom, mi az, hogy "merészen", én inkább stílusos szeretnék lenni azon túl, hogy fodrok és virágok, tavaly vettem magamnak egy ilyesmi  szőrme kabátot a monkiból, az enyém eléggé nagy és apukám bundinak hívja, csak aztán előtte rendeltem egy másikat is, ami sokkal vékonyabb és mivel nem jöttek érte amikor vissza akartam küldeni, most két bundim is van, az egyik olyan nagy, hogy még apukámra is jó (ez elég vicces, az kevésbé, hogy csak kb másfél számmal nagyobb a lába), szóval ettől a bundi kabáttól bátornak és modernnek képzelem magam, pedig biztos nem vagyok az 

27. nagyon sokszor olvastam az Anne Frank naplóját, és tinédzserként nagyon megérintett

28. ahogy említettem, A lét elviselhetetlen könnyűségét olvasom, és még azon is szorongok, hogy nem fog tetszeni. eddig kb az 50. oldalig jutottam csak, és nem tűnik akkora nagy cuccnak, mint amire emlékeztem, és nem is tudom, most mit gondoljak

29. titokban bírálkozásra hajlamos vagyok, de azért most nem fogom elmondani, hogy mivel kapcsolatban, de akkor is, na 

30. valószínűleg egy kicsit sznob is vagyok, szeretem a drága sajtot, a különleges kávét, a drága és jó minőségű ruhákat és táskákat, nem vagyok hajlandó már ilyen budget többágyas hostelekben aludni, elvből nem nézek meg bizonyos filmeket és olvasok el könyveket, aki kimondja, hogy geci, arról már van véleményem, aki hülye nyelvtani hibákat ejt, arról is 

31. szerintem az átlagosnál jobban zavarnak a társadalmi igazságtalanságok, ill. ezt abból ítélem meg, hogy a környezetem hogy nyilvánul meg ezekkel kapcsolatban

32. nem vagyok hajlandó Fidesz szavazóval randizni, ha már itt tartunk 

33. olyannal sem igazán, aki nem olvas könyveket, mert mondjuk, csak gamerkedni szeret 

jó ég, hát, szerintem senki nem bánja, hogy ennek vége lett :D 

33 I. rész

Ma vagyok 33, crazy shit, szóval vettem magamnak 33  3 könyvet, és most megpróbálok írni magamról 33 dolgot, amit még nem említettem (lol) itt a blogon. Mondjuk ahhoz képest, hogy úgy érzem, hogy egy nyitott könyv vagyok, évek óta tizenvalahány bejegyzéssel szórakoztatom a népet, nem is tudom, mit képzelek.

1. amúgy én nem tudok/szeretek sminkelni különösebben, és olyan fura érzésem van, hogy nem bánom (nagyrészt) ahogy kinéz az arcom, bár tudom, hogy ez egyáltalán nem pol.korrekt vagy nem is tudom, szituáció függő, mert ha akné nyomok lennének az arcomon, akkor gyanítom, hogy akarnék sminkelni
2. aztán "most" (vagy egy éve) vettem egy Bobbi Brown alapozót és olyan lágy meg folyékony meg minden, és az az ún. sminkem, hogy a Madára arcra való naptejből meg ebből az alapozóból az arcomra kenek egy kicsit, és szerintem tök jól kiegyenlíti a bőröm
3. már most úgy érzem, hogy túlvállaltam magam ezzel a 33 dologgal
4. idén se fogok tudni elolvasni 60 könyvet, ami miatt indokolatlanul csalódott vagyok
5. komoly etikai vitákat folytatok magammal azügyben, hogy most akkor melyik könyvesboltban vásároljak könyvet,ill. hogy Szabados Ági nekem jó unszimpatikus lett, meg nem is feltétlen azt a fajta irodalmat népszerűsíti, amit szeretek, de a könyvesboltja olyan kedves, meg a szegediben az eladó lányok is olyan kedvesek, hogy na, hát tudják, hogy kell könyvet eladni.
6. szerintem a Burger kinges hamburger (vagy bármi) sokkal finomabb, mint a McDonalds-ban, és nem is értem az egészet, hogy hogy lehet olyan népszerű
7. nagyon szeretnék megtanulni kötni, de igazából az összes kézimunka csak úgy közepesen vonz, mert közben nem tudok olvasni
8. nyáron vettem magamnak amúgy príma hímzőkészleteket sheinről, tudom, hogy nem etikus az az oldal meg minden, de olyan szépeket lehet venni azokhoz képest, amiket kézimunka boltokban láttam, és elég kedvező áron, nagyon-nagyon jó leírással 
9. teljesen felültem erre a lifegős szárú farmer trendre, a Mangóból vettem egyet aztán mégegyet, és jó, télen biztos nem ezt hordom majd mert belefúj a szél, de annyira jó, én nem is tudom mit gondoltam ezekkel a skinny farmerokkal annyi évig 
10. jobban mondva a testem alakja szerintem kedvezőbb talán kevéssé szűk szárú farmerekben, pedig egyáltalán nem vagyok ennek az "előnyös" dolognak a híve 
11. titokban szeretek Olivia Rodrigot és Taylor Swiftet hallgatni

sad girl autumn

Egyébként még nem is meséltem el, de figyelemzavarral is diagnosztizáltak. Ezt az egészet már nagyon régen (vagy hát pár éve) sejtettem, hogy meg fog történni, mert nagyon rossz a koncentrációm, rettenetesen szétszórt vagyok, és még egy sor másik tünetem is van, amiket fejben tartani sem tudok (haha). Most nem tudom, mit érzek, vagy hogy éreznem kéne-e valamit, de ez is csak onnan jutott eszembe, hogy amikor találkoztam pár napja az indiai csoporttársammal, akkor meséltem neki annak kapcsán, hogy mondta, hogy milyen nehezen tud koncentrálni olyan dolgokra, amikre annyira nem akar. Mondtam neki, hogy megadom a pszichiáterem elérhetőségét, amire meg azt mondta, hogy ő nem tudja, hogy tudni akarja-e, hogy ő most akkor ADHD-s-e. (Nekem amúgy ADD-m van, de nem tudom, hogy ez mennyire sokat számít).

Annyira mentálisan és érzelmileg (van ilyen?) fáradt vagyok a kis bipoláris zavaromtól meg a gondolatától meg hogy az egyik gyógyszerem valószínűleg nem olyan jó, de többször is előfordult, hogy besírtam dolgokon meg teljesen elvesztettem a kontrollt érzelmileg a dolgok felett, a legutóbbi ülésen is úgy sírtam, hogy na (azelőtt meg soha), hogy nekem már nincs is igazán energiám azon is aggódni, hogy figyelemzavar. Az egyetemen van egy gyógyszertár, jobban mondva így a klinikák közt, ahova én is járok a két darab rettenetes tárgyamra, ahol az egyik gyógyszertáros néni egyszer már felismert, hát na, én leszek majd a bitinexes lány, na és. Holnap is oda fogok menni, mert 20 méterre van onnan ahol az órám van, és mert nagyrészt minden van. Na, de képzeljétek el, hogy ezt az adhd gyógyszert többféle jogcímre is fel lehetne írni, amiknek a nevére most sajnos nem emlékszem, de ha nem támogatott, és egyszer a doktornéni véletlen nem támogatottra írta fel, akkor 26 ezer ez a gyógyszer. 

Annyira mentálisan és érzelmileg fáradt vagyok a phd-m körül kialakult helyzettől is, hogy már rendszeresen sírok miatta, egészen borzasztó. Szerencsére anyám rendszeresen érezteti velem, hogy ezt neki is borzasztó nézni, de most mit csináljak, ne sírjak, mert anyámnak szar? Valahogy úgyis lesz, de most egyáltalán nincs olyan érzésem, hogy úgyis rendben lesz, hogy majd tudni fogom, mit kell csinálni, mikor kell abbahagyni, hát azt mondják, hogy a csúcson, de semmi ilyesmi nincs kilátásban.

A hétvégén meg voltunk a Balatonon, az közepesen jó volt, csak persze ott is sírtam. Elmentünk Keszthelyre, ahol nulla darab értelmes képet csináltam, szóval itt van egy a Balatonról.

pironkodó 32 éves tinédzser

 a legkellemetlenebb újkeletű megfigyelésem saját magammal kapcsolatban, hogy amikor tetszik egy fiú, az ilyen fura szégyennel tölt el, mint hogy mondjuk nyújtózkodik egyet és látom, hogy szőrös a hasa és az rettenetesen szexi, de azért elszégyellem magam, hogy mégis mit képzelek, meg milyen jogon tetszik ez nekem,

ugyanakkor meg

alkalmi szex meg lefeküdni fiúkkal így meg úgy* (jó, általában nem (teljesen ismeretlen fiúk), anélkül, hogy a lógó tesztrészeimre gondolnék, vagy az indiai fiúval is lefeküdtünk a harmadik randin és tök jó volt, még az intim szót is abszurd módon ugyan, de szinte merném használni. 

ez hogy van? 

*ezt most úgy mondom, mintha olyan gyakran csinálnám

most már ideje volt színt vallanom

 Valahogy közben meg az lett, hogy elkezdtem tavaly doktorálni Szegeden, szóval én most ún. félig itt lakom Szegeden, esténként ATV-t nézünk a szüleimmel, és minden teljesen fura. Mármint nem arról beszélek, hogy este 7-8-9 körül semmi de semmi nincs, amit nézni akarnék a tévében, kivéve valami politikai elemzős műsor, ami teljesen tragikus. Ma anyukám szendvicset csinált nekem reggelire és tízóraira. Megérkeztem. 

Nem tudom, miről írjak először, de kezdhetjük azzal, hogy mit keresek Szegeden, amikor nem hogy az elképzeléssel, hogy Magyarország, de az meg főleg, hogy vidék, teljesen zsigeri averzióm van. Ez egy falu. 9 napja vagyok itt és már vagy négyszer botlottam emberekbe, akiket ismerek, és a pain au chocolatban VANÍLIA PUDING van, nem csoki. Pain. A legbudapestibb apukám ilyeneket hajtogat műszegedi tájszólással, hogy Adrikám, ez vidék. (közben azért tömjük a fejünkbe a pecorinot és szörnyedünk, hogy hány forint lehetett az a falat (214). Nincsenek már nagyon barátnőim itt, és az egyetemen szó szerint senkit nem ismerek. Nem tudom, mi van itt, mi maradt itt, mindenki elment, a szüleim is majdnem eljöttek pár éve, és akkor most jó vicces lenne, hogy nem tudom, hol laknék. 

Most ideiglenesen a gyerekkori szobámban kell laknom, és úgy 68%-ban* fun. Van egy csomó olvasatlan könyvem, és kedves dolgok körülöttem, megfelelő erősségű égő a lámpában miután kicsavartam hármat a csillárból és már nem vicsorít mint egy vallatófény, és járhatok biciklivel mindenhova. A kertvárosi házunkból az egyetemig 15 perc biciklivel az út, aminek csak a fele kellemetlen, mert a Tisza-parton iszonyúan fúj a szél. 

Egész Szeged olyan szép, mostanában mindig sütött a nap, még nem igazán hullanak a levelek pár nappal ezelőttig, de néha olyan bágyadt őszi napsütés van délután, hogy nem is tudom, hova legyek.

Közben meg minden egy shitstorm (lett). Két nehéz tárgyam van, az egyik egy statisztikás, ami főleg biológusoknak/orvosoknak hasznos szól, meg egy másik, ami infós, de olyan magas szintű excel kezelésről szól, hogy azt se kapjak. Tavaly is elkezdtem készülni a statisztika vizsgára, de olyan szinten bestresszeltem az egésztől, hogy pánikrohamot kaptam, aztán meg olyan rossz volt az egész mentális egészségem a félév maradék részében, hogy azon küzdöttem, hogy ne vágjanak ki/=veszítsem el az ösztöndíjam. Igazából rettenetes volt. Fel kellett vennem 20 kredit kutatást, annyira nem bírtam semmit csinálni, hogy nem igaz. A második félévben már jobban mentek a dolgok, próbáltam összevakarni magam, aztán meg volt egy rakás felesleges köröm a témámmal kapcsolatban, ami össze-vissza alakul (és most még nem is igazán akarok írni róla emiatt). 

Két fő baj volt még ekkor is, egyrészt, és másrészt, hogy Szeged. Nekem nagyon-nagyon hiányzik Budapest, hiányoznak a kis barátnőim, hogy kultúrális programokon vegyek részt, hogy csináljak bármit, hogy villamosozzak és biciklizzek, hogy a többi rokonaim is a közelemben legyenek, ne csak a szüleim, hiányzik a szabadságom, legfőképpen a szabadságom hiányzik. Én nem akartam, erről nem volt szó, hogy 30+ évesen a szüleimmel kelljen laknom. Ez az egész totál nem várt, Szegeden csak 2-3 barátnőm van, állandóan mindenki azt kérdezi, hogy és milyen Szeged, és én meg nem tudom azt válaszolni, hogy hát milyen lenne, ez egy falu. Ez egy falu, és nem tudom, hogy kell itt lenni, hogy kell nem rettenetesen szomorúnak lenni a kispolgári magyar valóságtól, egyáltalán bármilyen magyar valóságtól, és én nem vagyok ennek része, én megveszem a drága kávét és az 1200 forintos péksüteményt, de közben meg beszélgettem a kedvenc kávézómban futólag a szakáccsal és a nem tudom kivel is, hogy marhára nem vesznek az emberek semmit, nem jönnek enni, mert nincs 19 ezrük egy kétfős vacsorára, nem jönnek jóga órára, pedig az is párezer, nem jönnek semmire. Olyan szomorú vagyok ettől az egész közegtől és olyan bűntudatom is van emiatt, de nekem már Budapest jobban az otthonom, vagy ott jobban szeretek vagy nem is tudom.  

ez a kilátás a könyvtárból, igazából csodás (lenne)

És ez a félév... nos ez egy shitstorm. Egyrészt a statisztika, amihez teljesen buta vagyok, és már nagyon-nagyon sokszor, túl sokszor fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy vajon mindenhez tényleg buta vagyok. Annyit tanultam erre a vizsgára, mint kb az államvizsgámra, annyit korrepetált egy statisztikus fiú, hogy az már nem is igaz, a végén már azért mondta le, mert megmondta, hogy ez neki too much, de őszintén, nekem is az volt. Nekem már lelkileg olyan sok volt az egész, hogy a végén már azért nem bírtam rendesen tanulni, mert annyit szorongtam, olyan ideges voltam mindentől, hogy nem igaz. Az egész mentális állapotom olyan rossz lett, annyira nem bírtam semmit, hogy nem is igaz, két hétig tikkelt a szemem, a témámmal semmit nem haladtam, és akkor még van a témám is. A témám nyilván szociológia, én csak ahhoz nem értek, de a konzulensem nem szociológus, még csak nem is kapcsológik a szakterülete ehhez, szóval bár egy nagyon kedves és jószándékú néni, akit tényleg kedvelek, de a legutóbbi két húzása az volt, hogy ha statból nem értek valamit, akkor használjam a chatGPT-t, a másik meg, hogy el kéne mennem valami külföldi félévekre, ahol majd segítenek nekem a szociológia résszel, mert ő nem tud... és Szegeden amúgy nincs szociológia doktori iskola sem, csak mint fun fact. Fogalmam sincs, kihez fordulhatok, főleg, mert igazából nincs kihez fordulni. Nincsenek kurzusok, amiket felvehetnék, nincsen semmi. Komolyan mondom, megnéztem, hogy más egyetemeken mi van, és elsírom magam, olyan tudásrendszerről maradok le, mert a doktori iskolám nem nekem való, hogy őszintén felmerült bennem, hogy otthagyom ezt az egyetemet. A fiú aki statisztikából korrepetált először el se hitte, hogy mi ezt tanuljuk, és ez az összes anyag amit kaptunk, amit elküldtem neki, aztán beszélgettünk egy kicsit, és egyáltalán nem tanácsolta, hogy ezt ezen az egyetemen tovább csináljam így. Fogalmam sincs, hogy működhet így tovább a dolgozatom, hogy nincs semmilyen szakmai segítség szociológiából, aztán meg a konzunlensem nem ért a statisztikához, de ígérete szerint majd kerít nekem valakit, aki segít, de már most annyi pénzt költöttem korrepetálásokra, hogy őszintén, nekem semennyi bizodalmam nincs ebben az egészben. Felmerül bennem, hogy miért kötelességem ezt magamnak az egyetemen kívül megoldani tényleg nagyon sok pénzért, csak mert az ilyen szintű tudás már elég niché ahhoz, hogy egy átlagos angol óra árának háromszorosát meg még többet kérjenek el. Most befejezem, mert annyit tudnék erről az iszonyatos csalódottságomról rantelni, hogy nem tudom mit fogok akkor a következő napokban írni hogy nem is tudom, hogy mit mondjak, iszonyúan megterhel a szorongás, hogy nem tudom, hogy lesz tovább, hogy mi van, ha nem vesznek fel sehova máshova, hogy megint kikötök a világ végén, hogy igazából fáj a mellkasom a szorongástól, és nem igaz, hogy ezt érdemlem Magyarországon. (Nyugi, majd arról is írok, hogy mennyire utálok már itt lenni)

Ez a könyvtár aulája, nagyon szép amúgy, csak az a kár, hogy eddig egy darab releváns irodalmat sikerült találnom itt, az összes többit gyakorlatilag az internetről loptam. lol.

*ma dupla statisztika órám volt 

fail, kedves naplóm, blogvember 1.

 Tehát én tegnap úgy a nap feléig elfelejtettem, hogy elseje van, szépen elmentem reggel egyre a pszichiáterhez, aztán mivel saaaajnos a közelében több kellemes kávézó is van, bültem az egyikbe, hogy olvassam ezt. Aztán összefutottam az indiai szobatársammal akivel már találkoztam itt pár hónapja, és egy nagyon-nagyon kedves lány, szóval jól elbeszéltük az időt, és már 5 óra volt, mire eljöttem és másztam haza az Andrássyn, amikor írt egy kedves barátom, hogy ő ma táncházba megy, és akarok-e. Na, ebből az lett, hogy odamentünk fél 9-kor, és 2-kor kezdtem el hazatámolyogni olyan részegen, hogy az botrány. Iszonyat régen nem csináltam ilyet, de ún. olcsó volt a fröccs, és ez a népzene, hát gyerekek... ez valami fantasztikus? Erről miért nem szólt senki? Miért nem tudok hegedülni? Milyen szexi egy hegedülő és éneklő fiú? Mi az, hogy csujjogatás? Volt moldáv népzene is, ez is kész döbbenet? Hogy még a hangzása is teljesen más mint a klasszik(?) magyar (?) Kárpát-medencei népzenének? Nem értek ehhez semmit, de fantasztikus volt.

Egészen fura dinamika volt az este egy részében különben, mert ez a barátom felszedett/fel akart szedni egy lányt, nagyon-nagyon fiatal volt, és állandóan arra tett megjegyzéseket, hogy mennyit iszom iszunk.Aztán arra, hogy táncolunk-e, majd valamit egy közepes szexhez hasonlított, és olyan volt, mintha féltékeny lenne rám, amikor odamentem beszélgetni. Kevesen voltak amúgy, mindenki beszélt mindenkivel, és mindenki be volt csípve, beszélgettünk egy kínai ausztrál fiúval, nagyon érdekes volt, ő is nagyon élvezte a magyar népzenét, és akkor jön ez a nő, akik egy idegen barátaira féltékenykedik? Jó, amúgy nem ismert semmilyen baráti dinamikákat köztünk, de az ember barátai mondhatni előbb voltak ott, akkor is ha suta lányok, mint én. 

Blogtóber/blogvember

Tehát ahogy Dolly blogján már olvashattátok, de ha esetleg nem olvastátok, mert meghívós, akkor most itt tudja meg mindenki, hogy blogtóbert hirdetünk novemberre! A lényeget mindenki ismeri már, hogy naponta blogolunk valamit, ami kb lehetetlennek tűnik, de azért megpróbáljuk. Próbálja meg mindenki, nagyon jó lesz. Majd elmesélem, hogyan gyújtottam fel majdnem a jobb mellem. Vagy hogy mit nem vettem meg vinteden. Annyit mondhatok, hogy nem sokat hagytam másoknak. 

Szóval írjatok majd! Akinek van kedve, kommentelhet ide, vagy linkelheti a blogját ha nem követjük egymást 20 éve, és nagyon jó lesz!!444

A

 határozottan nem növeli a társkeresési esélyeimet, reményeimet, kedvemet,hogy pár hete megláttam a negyvenpár éves  szomszédunkat félmeztelenül, és az én mellem alig nagyobb az övénél, ha egyáltalán.

de én nem vagyok olyan

 Arról akartam írni, hogy sokszor amikor valami stresszel vagy kellemetlen élmény, akkor a végén mennyire jó érzés a nap végén* hazamenni a saját életembe**. Mármint legtöbb esetben közepesen szar az életem, ne értsetek félre, de azért csak az életem. Such filozófálás. Nem is arra gondolok, hogy szombat este egyedül ülök otthon és blogolok, és ez micsoda zen, mert tegnap este amikor egyedül bicikliztem haza a városon keresztül és minden langyi volt meg emberekkel tele tökéletes kiülős idő, akkor olyan végtelenül magányosnak éreztem magam, hogy csak azon bírtam godnolkodni, hogy ez mikor múlik el amúgy? Ha megházasodom? Ha lesz valakim? Ha lesz gyerekem? Soha? Dóri, Kati, mi a politikával megalapozott válaszotok? Mikor leszek nem ge boldogtalan? Mikor fognak kisimulni a dolgok? És akkor néha kisimulnak a dolgok, és én örülök, hogy valahogy csak vagyok, és próbálom érteni magam. Próbálom érteni, hogy 32 évesen sikerült bárkinek foglalkozni azzal, hogy lehet, hogy amúgy figyelemzavarom van. Hogy úgy toltam végig az iskolát valahogy kitünővel, hogy átlagosan 10 percig tudok koncentrálni. A gyógyszerem nem sikerült kiváltanom pénteken, mert az orvos rosszul írta fel (ie. támogatás nélküli jogcímre) és így 14 ezer lett volna, amiért én nem voltam hajlandó kiváltani, aztán mire sikerült, a másik gyógyszertárban nem volt. 

Ebben az egész betegségben meg igazából az egész életben idáig tartott rájönni, hogy az ember annyi mindent csak magának csinál, ami kellően kínos, de még ha félreteszem, hogy kínos... nos akkor is kínos. Egyszer olvastam egy "tippet' valahol, hogy ha nincs kedvünk valamihez, akkor gondoljunk arra, hogy a jövő beli énünk hogy fog örülni, hogy már megcsináltunk valamit, és igazából egyébként is az ember saját magát szereti a legjobban, szóval a jövő beli énünket is szeretnünk kell. Igazából én egyáltalán nem tudom, hogy mikori énem szeretem, tudom szeretni, de a jövőbelit olyan nehéz. Most is elfelejtettem bevenni a gyógyszerem, pedig már délután 3 van és még nem főztem ebédet (jó, ez így volt tervezve, meg hát ittam egy liter kávét is). Olyan nehéz magamért csinálni dolgokat, magamért nem enni egy egész tábla csokit minden nap, bölcs döntéseket hozni, mint hogy elpakolom a konyhában az elöl lévő dolgokat, hogy ne arra keljek fel, hogy nem tudom lerakni a következő napi kávém a pultra, de még az is van, hogy karrier?  Erről is miért nem szólt senki? Miért tudják ezt már mások 19 évesen, én 32 vagyok és csak botladoznom sikerül? Miért csak most vannak fontos revelációim? Nem arra gondolok, hogy szép az élet, de utálom Bp-et, Magyarországot, a sok dolgozást, a stresszt, hogy este olyan fáradt vagyok, hogy nincs kedvem olvasni, csak leteszem a fejem a párnámra és kész, nekem annyi volt aznapra, hogy ha nem csinálod meg Adrikám, akkor senki nem fogja helyetted csak a bejárónő? Hiába tudom, hogy kompressziós zoknit kell felvenni a repülőn meg hasonló életbölcsességek, fogalmam sincs semmiről

Ezt már annyiszor mondtam, de azt hiszem, hogy nem tudom, hogy kell lenni. 

*nagyon rossz ez a kifejezés, bocsi

**Jaj, ez most rettenetesen modoros, meg úgy utálom, amikor olvasom mások blogjait (de azért most megkérek mindenkit, hogy ezeket jól ne vegye magára, bár ezek a bloggerek úgyse olvasnak)

nyugi, én is felköphetnék és alá is állhatnék

 Most egy kicsit moralizálni fogok, de egyrészt hajnali 2-kor írom ezt, másrészt ma diagnosztizáltak figyelemzavarral, így én ma nagyon sok mindent elnézek magamnak.

Szóval van egy dolog (jobban mondva hát több dolog is) Róka blogger blogján, amire fel kell húznom a szemöldököm*, és ez az "általános" vagy legalábbis ott többször megjelenő elképzelések a megcsalásról. Szerintem ez egy tök izgalmas téma, és a saját életében mindenkinek maradhat az egyéni "szocproblémája", és szerencsére a saját blogomon arról beszélek, amiről akarok, és mostanra már jó nyilvánvaló, hogy egy kicsit zavarban vagyok ettől. Másrészt viszont az is van, hogy a feminista kisszívem ez túlságosan bosszantja ahhoz, hogy ne szóljak semmit. 

Értem én, hogy másoknak, valakiknek, bárkiknek "triggereli" (sic) valami valamit, mint hogy úristennnn, most valaki harmadik, és most nem tudom igazán, hogy mennyire egyértelműen írtam ki ide, hogy én már voltam harmadik, de na, most már tudjátok. A kedvenc unokahúgommal már több vitánk is volt ezügyben vitánk, de annyiban hagytam, mert mindenki azt csinál amit akar, nem kell ilyen szinten megmagyaráznom a privát életem, úgyse ugyanazokban a körökben vagyunk csávózás ügyileg (lol), meg hát...szóval ő eléggé "a nő a hibás" végét fogja a dolgoknak, és én nem értek ezzel egyet. Bocsi, de ez nem így van. Mármint én azt gondolom, hogy ha valaki félre megy, ahhoz két ember legalább kell, és hát ja, a harmadik fél az egyik, meg még ott van az eredeti partner is. Ő nem hibás. Ő nem hibás abban, hogy biztos nem akart szexelni, ronda volt a bugyija, "már kihűlt", meg hasonlók, ha egy kapcsolat tönkremegy, akkor ez mindkét félen múlik, és szerintem ezt csak egy házasságon belüli erőszakot eltussoló Nők Lapjának nem annyira sikerül megérteni. Aztán meg ott van a harmadik fél, aki nem szeretett el senkitől senkit. Hát hagyjuk már. Ha két ember nem kezd el közeledni egymáshoz, akkor nem lesz az egészből semmi. Beszélhetünk nüansznyi okosságokról, mint hogy de ki kezdte meg hasonlók, de hát én nem tudom, szerintem mindketten el kellett, hogy kezdjék. 

Hogy kezdenék-e specifikusan valakivel akinek van már partnere, hát nem tudom, szerintem nem, de ha most már úgy alakult, hogy ez így volt, hogy a fiú egy nyitott kapcsolatban volt, akkor most mit tehettem volna? (ez egy költői kérdés, nem kell válaszolni) Hogy ellenőrzöm, hogy az a csaj tényleg tudja, hogy ő most nyitott kapcsolatban van? És ha a nyitott kapcsolatnak vége akkor mit csinálok? Akkor már nem tök mindegy? Én úgy érzem, hogy ez nem az én feladatom, hogy eldöntsem. Mármint nem én mondom meg, hogy a másik ember nyitott kapcsolatába neki mi fér(jen) bele (mint hogy tényleges szex vagy csak ez meg az), és én emiatt, még emiatt is nem fogom rosszul érezni magam. Meg az is volt még ezzel a Fabiannal, hogy nekem nagyon tetszett, és most mit teszem itt a világlátott pernahajdert, nyilván eléggé imponált, hogy működik, ez jó nekem, valaki azt mondta, hogy szép vagyok, kiteljesedett a nőiségem (lol), ez a világ teteje, blablabla.

Aztán még az is volt, hogy az egyik barátom kellően részegen gyakorlatilag szó szerint felajánlotta magát, pedig otthon volt a kis barátnője, és én igazából lehet, hogy benne lettem volna, ha nem lettünk volna rettenetesen részegek mindketten. Meg ha mondjuk nem lennénk barátok és ez nem lenne így fura most már.   Nem tudom, hogy komolyan gondolta-e, de a fejemben már kb. nyolcszor végigjátszottam a kérdést, hogy egy erkölcstelen szar vagyok-e, és az élet nagy kérdéseinél kezdődik-e a megcsalás, vagy már úgyis mindegy, mert egy másik lánnyal úgyis megcsalta a barátnőjét, itt már még csak az se a kérdés, hogy hányszor, de én nagyon hülyén érezném magam a csaj előtt. Őszintén nem tudom, hogy így, hogy amúgy tudok erről az egészről mennyivel fogom kevéssé hülyén érezni magam, ha találkozom ezzel a csajjal, de megint csak, ez egyáltalán nem az én feladatom. 

Meg végezetül jól a fejemben is hülyét csináltam magamból. Még leírni is olyan szar, hogy ma a villamoson azt gondoltam, hogy A) ez túl rossz ahhoz, hogy valaha is leírjam, olyan kínos B ) ostobaságban és szégyenben fogok meghalni még magam előtt is. De az volt, hogy az új német tanárom egy viszonylag fiatal fiú és hát olyan... flirty and fun...? Hogy egyrészt iszonyat kedves, de amikor értek valamit, akkor kacsint egyet...? Most, hogy ezt leírtam, teljesen cringe és full egyértelmű, hogy womanizer meg félreértettem, úgy félreértem, mint a ház, de  egy percig nem volt az, jó? Egy percig aszittem, hogy boldogan élünk míg meg nem halunk, mert annyira vagyok magányos és szomorú mint egy elszáradt kukoricalevél, na. Olyan buta vagyok, de mondhatjuk, hogy teljesen megérdemeltem.

Egyébként ma diagnosztizáltak figyelemzavarral az enyhe bipoláris zavarom mellett, szóval köszönöm, minden jó.

*de ezek most nem lényegesek, hogy mik, meg nem is nagyon járok oda kommentelgetni, vagy másoknak mondogatni, hogy ez meg az 

napfény járja át a szívem újra

Egy dolog történt, történik a hiszem, ha látom rovatunkban: 

Megismerkedtem egy fiúval redditen, több hete beszélgettünk, és én azt gondoltam, hogy akar tőlem valamit/úgy tűnt, hogy kedvel, és hát nagyon-nagyon okos volt, na.  Azt hittem, hogy majd randira fog hívni vagy valami, erre kiderült, hogy ő az egészet úgy képzelte, hogy én egy prosti leszek, és ő majd a stricim. Még leírni is kiborító. Hogy majd én. Egy prosti. Mit képzelnek a férfiak? Mit képzelnek az emberek? 

Aztán meg ez a nyár... ez eléggé egy shitstorm. Tehát hogy semmi nem jó, mint például a mentális egészségem. Egészen borzasztó, hogy ilyenkor rendkívül gyakran eszembe jut a régi pszichiáter, és mérges leszek meg bosszús meg bosszúvágyó meg arra kell gondolnom, hogy éveket pazaroltam el, mennyi pénzt pazaroltam el, miközben lehet, hogy teljesen félre is kezelt... mármint ezt persze nem fogom tudni, nincs szakmai rálátásom vagy nem tudom én, de azért annyit határozottan éreztem, hogy valami nem ok. 

A mentális állapotom például nem olyan jó. Ezen nincs mit szépíteni, nagyon sok nap, gyakorlatilag az összes nap nyomorultul érzem magam. Nyomorult vagyok, amikor nyaralunk, amikor krémest eszem (hogy mi), amikor a családdal hajókázunk a Balatonon, amikor olvasom a könyvem, amikor egy percre azt gondolom, hogy szép vagyok, amikor egy fiú azt mondja nekem, hogy szép vagyok, amikor főzök, amikor apukámmal úgy nevetünk, hogy kicsordul a könnyem is. Jó, abban a percben talán nem vagyok nyomorult, de aztán visszatér az érzés, hogy én egy aszott szilvaszem vagyok, amiből kiment a napfény és az élet és fogalmam sincs, hogy van tovább. Nagyon sok kávét iszom, mert a kávé egy kicsit segít, szóval most már csak azt remélhetem, hogy nem halok meg valami kardiovaszkuláris betegségben vagy kapok állandó fejfájást a magas vérnyomástól. Néha stikában veszek magamnak egy fánkot újabban ha be kell mennem a spárba. Nagyon fárasztó ez az egész érzelmileg is, a tudat is, és néha (gyakran) már attól vagyok szomorú, hogy már megint/még mindig szomorú vagyok. Egyszer besírtam az utcán majdnem, mert nem lehet, hogy én ilyen elcseszett legyek. Én nem tudok leélni egy egész életet ilyen szomorún. Iszonyat fárasztó. Gyakorlatilag alig vannak társas kapcsolataim, mert mindentől szorongok, szorongok visszaírni mároknak, szorongok felvenni bizonyos ruhadarabokat, szorongok elővenni az ipadem, mert mi van, ha összetöröm, szorongok bal lábbal elindulni a biciklin, mert el fogok dőlni, szorongok mindentől. 

Aztán jön egy kis világosság, és azt hiszem megint, hogy van remény, és amikor van világosság, akkor a remény is örökkévalónak tűnik (milyen Bibliai, haha), közben persze nem az, de abban a pillanatban lehetetlen másra gondolni. Hogy egyszer majd megint szomorú leszek, vagy egyszer megint nem lesz jó a világ, mert abban a percben mint egy köd, felemelkedik minden, és egy kicsit olyan az élet mint egy habos akármi egy cseresznyével a tetején és fodros még a ruhám is. Olyan fárasztó ezzel foglalkozni, ezt feldolgozni, így lenni. 

Egyik este meg a nagynéném küldött valami hülye Müller Péter idézetet arról, hogy magadban kell keresni a boldogságot meg ott van a fény meg ehhez hasonló nagyész okosságok, és úgy kiborultam rajta, hogy nem is tudtam aludni hajnali 2-ig. Sírdogáltam meg azon gondolkodtam, miért ilyen hülye az összes rokonom, mit kéne tennem, ezt mégis hogy gondolta, hogy Müller Péter, ha tényleg segítene valami random motivációs idézet mantrázása, akkor nem próbáltam volna ki terápia helyett egy havi ötvenesért?! Az ilyenek mit gondolnak? Különösen azt hiszem,  hogy azért fáj, mert ennek a nagynénémnek a legrosszabb a mentális egészsége a családban, már nem egy ebédet meg vacsorát rontott el azzal, hogy dúlt-fúlt egész végig, nem evett mert ő kövér, nem evett mert az unokaöcsém leöntötte a terítőt és anyám nem lett mérges, hanem kedves maradt egy kisgyerekkel és mi MEGENGEDHETJÜK MAGUNKNAK A VÍZSZÁMLÁT amibe kerül kimosni, mert kiderült, hogy terhes és nem fogadtuk olyan jól (ez 10+ éve volt persze az unokaöcsémmel, de akkora wtf élményem ritkán volt azóta is), vagy az egész család ki volt borulva a pasiján, aki amúgy mindenki szerint teljesen hülye, még a családja szerint is teljesen hülye és a jéghegy csúcsa, hogy az a standard káromkodása, hogy lócsöcs. Nem írom le mégegyszer, érzékelitek a lényeget. Nem tudok nem kiborulni, amikor valaki ennyire tájékozatlanul és intoleránsan viszonyul a depressziómhoz, vagy ilyeneket kérdez, hogy és, milyen javulás van, (ez mennyire.... inturzív, vagy nem is tudom mi a jó szó erre? ) meg hogy az édesgyökér tea meg ginzeng meg így meg úgy. Nem? Biztos, hogy nem? Biztos, hogy nem fogok gyógynövény teákat inni, amikben fogalmam sincs mennyi hatóanyag van, de antidepresszánssal híresen nem lehet keverni? 

Még akkor is szomorú voltam, amikor egy nagyon aranyos magán hajókiránduláson voltunk, amit a helyi yacht klubból béreltünk és az egész nagyon fancy volt meg szép. Úgy értem, csak mi voltunk a hajón és apa vezetett, a kedvenc unokahúgom nyávogott, hogy menjünk gyorsabban, anya nyávogott, hogy menjünk lassabban, én felvettem a szép kék ruháim egyikét és azt vártam, hogy napozni fogunk, de olyan gyorsan eltelt az idő és annyi kékség volt körülöttünk, hogy nem is tudtam hova nézzek. Ezután nem sokkal kiderült, hogy a kedvenc unokahúgom nem is a hétvégére jött, hanem haza kell mennie már szombat este, mert a barátjának valamilyen boka szalag húzódása van, de aztán kiderült, hogy nem is emiatt, hanem mert másnap két barátnőjével kell találkozniuk, és az egyikük EGÉSZ NYÁRON csak ezen az egy napon ér rá. Mondjuk én azt mondom, hogy ha valaki egész nyáron csak egy napon ér rá, akkor lehet, hogy annyira nem is akar találkozni, de hát mit tudok én a társas kapcsolatokról. Igazából az egész unokahúgomból teljesen elegem van már, hogy kár is magyarázni. Nem is kell magyarázni. Egész hétvégén egy hétvége lett volna, amikor ráérünk mind a négyen, hogy eljöjjenek hozzánk a Balatonra, erre az egyik barátnőnk úgy mondta le, hogy erre heteket kellett várni, amit már önmagában akkora pofátlanságnak érzek, hogy legszívesebben itt le is mondtam volna az egészet, majd az unokahúgom benyögi, hogy ő csak szombat délutánig marad, mert csapatépítő lesz azon a hétvégén a munkahelyén. A munkahelyén, ahol fel akar mondani, ahol nincsenek közeli barátai, ahol az egyik csajjal úgy utálják egymást, hogy a csaj (mondjuk szerintem nem fair módon) kb nem is köszön neki, és akkor ő inkább elmegy csapatépíteni, miközben ilyeneket mond, hogy ő nem fog magyarázkodni, meg nem tudja mit nem értek én ezen. Értem én, csak leszarom. Értem én, csak nem akarom érteni. Értem én, csak én a rokonod is vagyok és kvázi szívességet teszek neked azzal, hogy meghívlak aztán meg ingyen nyaraltatlak napokig, ami alapvetően nem áldozat, de azért legyen már benned annyi, hogy nem lépsz le a hétvége közepén, vagy nem csak egy darab kakaóscsigát hozol reggelire CSAK MAGADNAK? Komolyan, én az agyam eldobom. 

Az egészből már egy olyan iszonyat kellemetlen rantet tudnék kerekíteni, hogy még én se tudom, hova kapjak, hogy van-e értelme, és akkor még én szégyellem magam. Mindenesetre én rászerveztem egy másik programot, jobban mondva hát más barátaimat, miután az egyikük hetekig tartott mire lemondja, a másikuk meg félig lemondta, aztán további hetekig nem írtak semmit,  és nekem már amúgy is teljesen elegem lett az egészből. Most én vagyok a legrosszabb ember a világon, törődjetek bele ti is.

részletek egy menstruáló nő nagyon fontos gondolataiból

 Már a cím is olyan szexista és szuper kínos, hogy ennál már csak a középen furán leborotvált szemöldök tűnik kínosabbnak. 

de mindegy, ahogy a dolgok most vannak, miközben patetikus vagyok meg teátrális meg emlékszünk még arra, amikor mindenki ezeket a szavakat használta, vagy hogy "random", most meg azt, hogy "nice" meg bullshit? 

_ez unalmas lesz

_végig kell gondolnom az összes korábbi fiúmat

_és hogy kinek írhatnék, hogy szexeljünk ha már nem menstruálok találkozzunk

_ez azért jut eszembe, mert írt a konyhabútoros fiú csak úgy, emlékszünk, aki ghostolt kétszer is, és akkor a végén mondtam neki, hogy csá 

_aztán, hogy hiányzik néha így hullámokban az indiai fiú, és tegnap valamiért megnéztem a facebookját, és kigyúrta magát és gyönyörű és nekem ettől elfacsarodott a szívem, mint egy igazi buta libának amilyen vagyok  mert eszembe jut, hogy milyen rettenetesen aranyos mosolya volt meg random okos dolgokat mondott az európai gazdaságról amikről fogalmam sincs 

_pár hete nem iszom tejet, mert rájöttem, hogy recsegnek az izületeim, ha tejet iszom, és ez nagyon jó. mondjuk persze néha eszem jégkrémet, meg az előbb is ittam egy kis mizó kakaót, de most ez egyszer van a héten, nem naponta

_mondjuk ettől még vedelem a kávét 

_de eléggé elszomorít a folyamatos sikertelenségem partnerkeresés terén, a múltkor is beszélgettem egy fiúval, de olyan unalmas volt, meg annyi fiú unalmas, vagy nem is tudom, úgy érzem, hogy már tinderen nem tudom, hogy mit mondjak, akkor igazából mit fogok mondani? és ne jöjjön nekem senki ilyen blablákkal, hogy az interneten személytelen, már elég internetes beszélgetésen vagyok túl ahhoz, hogy tudjam, hogy nem mindig az 

_libri, libri,libri, ez a hol fogom venni a könyveimet és erőfeszítést kell tennem, hogy elmenjek a könyvesboltba dolgok biztos, hogy a kelleténél is sokkal jobban foglalkoztat, de tudjátok, hogy nagyon szeretek olvasni

_szex

_elfelejtettem

_mindenki elhagyott

_szex

_ruhák

_mindenki elhagy

_amúgy nincsenek magvas gondolataim, de azt el kell mondanom, hogy vettem egy teva szandált, és majdnem olyan jó, mint egy birkenstock

_mondom majdnem

_ja meg, hogy megnéztem a Triangle of sadness-t, és annyira jóóóó

ma 14 a blogom

És hát tudom, hogy ez csak nekem rémesen szórakoztató, de többször is nézett ki elég kérdésesen az idők során (ez közel sem mind, csak amiket össze tudtam szedni). Köszi, hogy olvastok annak ellenére is, hogy kb szökőévente posztolok, és a csomó kedves kommentet meg emailt, (keep 'em coming)! 💝

Megnéztem, hogy nézett ki a blog korábban a web archive-on, most kuncogjon egyet mindenki: 

 

élet a fejemben

 

amúgy nem is vagyok depressziós

 Egyszer lehet, hogy befejezem a depresszió posztokat, csak ez most eléggé kitölti az életem, és hát nem jó értelemben. Tehát tegnap előtt óta már azt is tudom, hogy nem depresszióm van, nem csak depresszióm van, mit tudom én, még nem sikerült olyan jól tájékozódnom a kérdésben, meg ezek a trollkodó szójátékok is viccesek egy percre (se), hanem borderline személyiségzavarom. 

Néha azon gondolkodom, hogy lehet, hogy ez nem is nagy ügy, na és akkor mi van, egy moody bitch vagyok, Churchill meg Kossuth is annyi alkohollal élték túl az életüket, hogy én attól már rég meghaltam volna, nekem meg rossz a kedvem, és akkor mi van? De most, hogy az egész értelmet nyert, hogy már értem az összes hangulathullámzásomat, hogy miért fekszem a Balcsi parton a legkedvesebb emberekkel és vagyok olyan szomorú, hogy alig lehet kibírni, most, hogy ezt értem, most mi van? Segít valamin? Megváltoztam? Meg fogok változni? Értem magam? Miért vagyok ilyen? Miért nem lehetek olyan, amilyen lenni akarok? 

Szerintem még a szüleim is olyan döbbentek, hogy az állandó borzalomban élő anyám is elfelejtette azt mondani, hogy _jesszusmária_ vagy _tejóisten_, mondjuk én is elfelejtettem bármit mondani. Apa elfelejtette megkérdezni, hogy elintézni ezt vagy azt... és minden csak egy csend. Most mi van velem? Hogy megy tovább az életem? 

Nekem csak Mathilde jut eszembe tegnap este óta (többek közt  mert a napokban volt kb 6 éve, hogy megismertük egymást), másrészt persze mert feldobta az egyik képet amit 5 éve csináltam Párizsban. 

Ez Mathilde, nem valami jó ez a fotó, és nem is ez a lényeg. Szerintem nagyon sokat mond valakiről, hogy nem azon gondolkodik, hogy nem jó ez a kép, hanem hogy kedves vagyok, és gondoltam rá. (de ez most nyilván nem arról szól, hogy kedves vagyok meg hasonlók, meg minek is magyarázom) Szerintem Mathilde az egyik legvidámabb ember akit ismerek, olyan végtelenül pozitív és vicces és funn, és én egyszerűen csak olyan szeretnék lenni, mint Mathilde. Az egyik kedvenc történetem róla, hogy amikor egyetemisták voltunk állandóan bézs vagy vajszínű converse-ben jársz, szerintem volt neki vagy 5 mert a szülei kiborultak, hogy hogy néz ki a cipője és vettek neki újabbakat. Egyszer az anyukája kidobta a legrondábbat, de fogalma se volt, hogy az nem is a legrondább volt, csak belelépett valami pocsolyába amikor voltunk egy szabadtéri piacon (lol), és olyan mérges lett, amikor megtudta, hogy kidobták a cipőt, hogy bejelentette, hogy velem nem basztok ki, és a legcsúnyábba ment legközelebb haza Párizsba. Valamiért imádom ezt a történetet, imádom, hogy francia és felérhetne az összes francia sztereotípiához (a bordó meg piros körömlakkhoz fel is ér), erre ez a lány a leglazább, szuper különleges dolgokat vesz magának mindenféle random piacokról, mint a farmer aminek a két oldala két különböző oldalon különböző csíkos. 

Ezzel valószínűleg egyáltalán nem tudtam megragadni amit mondani akartam, de úgyis csak azt akartam mondani, hogy nem ilyen akartam lenni. Nem ez akartam lenni. Nem a laptopom előtt akartam sírdogálni a napsütésben mert fogalmam sincs mi lesz velem és a frusztrációtól, hogy nem tudok aludni, túl sok kávét iszom és a bányában se haladok rendesen. Mármint jó jó, nem tudom, hogy mi akarok lenni és hogy akarok lenni, de mióta az unokatestvéremmel nem beszélek, valahogy jobban tudom, hogy mit szeretnék a barátaimtól, és én milyen barátnője szeretnék lenni a barátnőimnek, és ez is ijesztő, de azért nagyon jó érzés. 

Tegnap találkoztam a kis barátaimmal akiket nagyon rég nem láttam, és akik nagyon sokáig vártak arra, hogy gyerekük lehessen, annyira  jó volt, jesszusom. 

 

Nem tudom. Valami mélyeszántót akartam írni, de most már elfogytak a reflexióim bármiről, és végülis úgyis csak ennyi van. 

bicikliút is minek

 Van egy Lamborghini a szomszéd utcában, egy Rolls Royce amit össze-vissza parkolni láttam a lakókocsijával a szomszéd utcákban, és tegnap a zebránál állt egy Boltos Tesla. 

Tesla.  

milyen vagyok (depressziós)

 Múlt héten voltam az új pszichiáteremnél, nagyon-nagyon kedves, de azért egész nap olyan ideges voltam, hogy aztán hazamentem, lefeküdtem  és aludtam másnapig.  

Olyan a rendelője olyan mintha valami alter jógastúdió is lenne 2009-ből, füstölő illatú és az ember otthon érzi magát meg melengeti a szívét. 

És most nagyon nehéz elkezdeni erről írni*, mert azt hiszem, hogy mostanra lett nekem ténylegesen nagy-nagy-nagyon nagy teher a mentális egészségem. Először azt terveztem, hogy készítek egy listát (haha) a problémáimról, de közben annyira izgultam, hogy ez elmaradt, és jóformán csak arról beszéltem, hogy nem tudok rendesen aludni. Szerintem a gyógyszereimmel most még kevésbé tudok aludni. Minden nap felébredek 6.30 és 8 között, akármikor bármikor fekszem le. Tudom, hogy ez lenne a normális, mert ekkor megy dolgozni az ember, de én nem fix időpontra járok dolgozni, és nem is ez a lényeg igazából, hanem, hogy teljesen kialvatlan vagyok. Úgy ébredek fel, mint aki már egyébként is teljesen ideges, vagy frusztrált vagy nem is tudom mi a bajom, valami elem sikertelenség, hogy reggel 7 és én már most annyit forgolódtam, mintha egész éjjel csak forgolódtam volna. 

Még mindig nem jó érzés nem normálisnak lenni, de ez a nő olyan kedves volt, hogy egy pillanatra az volt az illúzióm, mintha, mintha nem lennék teljesen kattant, de most meg már megint négy féle gyógyszert szedhetek, és nincs az a könyv, ruha, kávé, utazás, ami ezügyben jó kedvre tudna deríteni. Az is van még, hogy teljesen más diagnózisokat meg gyógyszereket javasolt, pár napja megláttam a papíromon amikor jobban megnéztem, hogy nekem akkor most epilepsziám is van? Annyi frontint adott, hogy a másik doktornéni feje felrobbanna, de azt is mondta, hogy a legfontosabb ,hogy tudjak aludni. Momentán mondjuk tökre nem tudok aludni. 

Egyszerűen nagyon-nagyon nehezen tudom feldolgozni az utolsó alkalmat az előző pszichiáterrel, sajnos kiszámoltam, hogy kb 700 ezret hagytam ott (lol, ezt is minek), és akkor nem elég, hogy egyáltalán nem gyógyultam meg (de ezen a ponton van olyan, hogy teljes gyógyulás bármilyen mentális betegségből?) az utolsó ülésen derült ki, hogy az az eszköztára, hogy nem szedünk frontint, mert úristeeennnnnnn függőség???!!!!!44444 Én komolyan nem hiszem el. 

Mivel ez az új nő teljesen más gyógyszereket adott, fogalmam sincs persze, hogy mi a bajom, és az az elemi reakcióm, hogy keresnem kell még egy pszichiátert és őt is meg kell kérdeznem. Ennek sem fogom megtudni, hogy ha elmegyek egy újabb és újabb és újabb orvoshoz, akkor ennek hol van a vége, vagy legalább egy meg nem értett zseni vagyok-e, mert amúgy most már epilesziával is diagnosztizáltak, és azt hiszem, hogy nekem most kezd ez túl sok lenni, én csak élni akartam a macskámmal, jó sok könyvvel meg egy fiúval, miért olyan nagy kérés ez.

*másrészt viszont írni szeretnék róla, mert ettől egy kicsit megkönnyebbülök, és mindig az is a fejemben van, hogy hátha valakinek egy egészen kicsit hasznos? 

depressziósnak lenni meg hogy kell (már megint)

Januárban volt az utolsó alkalom a pszichiáterrel, és már azt sem tudom igazán, hogy azt mikor heverem majd ki, hogy az utolsó előtti alkalommal szólt, hogy ok cső, de az egész olyan borzasztó volt hogy ha nem tudnám, hogy nekem erre szükségem van, biztos, hogy valami pszichiáter meg pszichológus ellenzővé válnék. 

Igazából már régen másik pszichiátert akartam keresni, csak persze ez nehéz, honnan tudjam, hogy jó lesz-e, hogy majd jobban leszek-e, mi van ha nekem ennyi az élet, honnan tudjam, hogy ez nem csak egy különösen rossz PMS-e? Honnan tudjak bármit?  Amikor ez a nő közölte velem, hogy akkor még egy ülés, és akkor ő most elmegy gyes-re, olyan rettenetesen csalódott lettem, és nem csak mert most már tényleg pszichiátert kell keresnem, de ez milyen rettenetesen haszonlesőnek tűnik az utolsó előttiig nem szólni, mert akkor esetleg hamarabb találhatnék valakit, és akkor jaj, el fog esni valami pénztől? 

Olyan rossz a szájízem, elmondom, miért akartam mást keresni:  

1. Attól is rossz, amikor pár alakalommal elfelejtettem a nyár elején (amikor hetente jártem), és ez jó béna, de most mit csináljak utólag, és egyszer sem hívott fel, (amúgy skype-on volt), hogy akkor mi a helyzet, csak az utolsó 10 percben, hogy azért legyek már szíves kifizetni. De azért ingyen "konzultációt"(=3 percben elmondtam, hogy ok az új gyógyszerem) azt kaptam, milyen nagylelkű.  
2. Többször is elejtett ilyeneket, hogy "ennél már jobban kéne lenni", és azon túl, hogy mégis mit reagáljak erre? ez a te hibád is, hülye liba , volt még egy másik is, hogy "nem tudom, hogy segítsek magán, Adri", és nekem akkor kellett volna bejelentenem, hogy ok boomer, aztán kilépni. 
3. időről-időre az az érzésem lett ettől a nőtől, hogy rettenetesen konzervatív vagy nem is tudom, merev...? és komolyan mondom, nem azért, mert nem tudott értelmesen (=nem a mayo chix-ből) felöltözni orvos létére, de úgy ejtette ki a szex szót, mintha azt kellett volna kimondani, hogy szodómia vagy pedofília vagy swinger klub, öklözés, nem tudom én... és akkor így beszélj a pszichiáterednek arról, hogy az évekkel (8+, lol) ezelőtti egyik kapcsolatod olyan kellemetlen volt, hogy azóta se mered tudod, hogy kell? vagy hogy azóta is rendszeresen vannak alkalmi partnereim (such eufemizmus), de amúgy meg semmi más? micsoda nevetséges öncenzúrázás a saját terápiámban, jó ég. 
4. volt ez a hosszas "vitánk" vagy konfliktusunk vagy nem is tudom mink arról, hogy Frontin így meg úgy. nem nagyon szeretek a gyógyszerezésemről írni, mert ez mindenkinek más, meg van bennem valami elemi szégyen, aminek persze nem kellene lennie, de mindegy, szóval arról szólt ez az egész, hogy a néni szerint nem jó frontint szedni. ez az egész rettentő kellemetlen is, mert mondtam neki, hogy sokszor a szorongásom miatt vagyok iszonyú szomorú és ezen segít a frontin, de hogy ő nem akarja felírni, mert így meg úgy, meg hogy memóriavesztés(!!!!4444), de mondom, egy szemtől? meg hogy a frontin nem megoldás a problémákra, hát igen, de van olyan, hogy az ember nem tud funkciónálni a problémáitól. 
5.  egyszer, az öt év alatt egyszer hívtam fel péntek délután 3-4 körül (jobban mondva korábban, de akkorra sikerült visszahívnia), hogy elfogyott a gyógyszerem, amire közölte, hogy ő nem ér rá a hétvégén ilyesmivel foglalkozni meg hogy az sok idő (pont kb 5 perc), és közölte velem, hogy bocs de nem, épp csak azért nem tette hozzá, hogy jó, akkor most legyél gyógyszer nélkül 3 napig, mert ahhoz meg már túlságosan mossa kezeit 

Aztán mire az utolsó időpont sorra került januárban, már ezeken a dolgokon is annyit pattogtam, hogy csak na, és kész voltam megmondani a néninek, hogy köszönöm a lehetőséget, legyen kedves felírni a gyógyszerem aztán viszonhallásra (se). Ehelyett jött valami shitstorm jellegű, amikor a néni elkezdett faggatni, hogy mi a baj, és az egészből egy iszonyú kellemetlen párbeszéd lett arról, hogy nem érzem jól magam és nem vagyok gyógyult és emiatt frusztrált vagyok, majd egy másik arról, hogy ezt a pszichiáterem személyes sértésnek veszi, elmondja húszszor egymás után, hogy szóval én elégedetlen vagyok vele, majd hogy nem voltam kész gyógyulni és nem fektettem ebbe az egészbe kellő mentális energiát. Lényegében én vagyok az egészért a hibás. Akkora csalódás egy orvostól, hogy ilyen személyeskedő fröcsögésbe megy bele különösen, amikor az évek alatt úgy kb 800 ezret otthagytam nála , meg most, hogy ez az utolsó alkalom, akkor gyorsan szóljon már egy kicsit még minden róla. Nyilván naiv vagyok, meg azt hiszem, hogy az orvosoknak nem főleg a pénz kell, de én azt hittem, hogy a pszichiáterem ennél sokkal jobban érdekli a mentális jóllétem (jólétem?).  

Fogalmam sincs, hogy ez a kapcsolatokkal kapcsolatos (haha) dolog hogy oldódhat meg ha egyáltalán, az is tutira nem egy jó része volt, amikor anyám viszonylag nyíltan elkezdte húzni a száját mint egy  fidesz szavazó, hogy úristennn, KÜLFÖLDI!!! BARNA!!!4444  mi lesz velünk??? Van még bennem ez a csomó szorongás meg gátlás az ügyben, hogy 

A) nem érzem magam szépnek meg semmilyennek

B)akkor majd állandóan együtt kell lenni valakivel, és a lakatos exfiúval ez amúgy nem volt akkora élmény, mert ő elment horgászni meg elment dolgozni én meg ott maradtam az egyetemi dolgaimmal ami szerinte nem volt olyan fontos a kupi tetején, amit próbáltam egész nap összetakarítani, aztán még fél napig csak kipihenni, hogy ennyi időt együtt töltöttem valakivel, pedig én introvertált vagyok és egyedül akarok ülni a könyvemmel az erkényen.

C) mi van ha nem lesz jó a szex és életem végéig kielégületlen maradok....? az indiai fiú amúgy tökre nem volt egy nagy durranás. most meg rejtélyes posztokat közöl facebookon és instán amikben egyértelműen rólam van szó, meg arról, hogy egyszerre szeret és utál és a pokolra kíván és egyáltalán nem tudom mit kezdjek ezzel. mondjuk van egy ilyen kis lista fejemben, ami úgy kezdődik, hogy ha tényleg szerettél és nem csak praktikus voltam meg nagyjából nem kellemetlen rám nézni, akkor miért nem... (és folytatódhatna úgy, hogy miért kellett veszekedni veled, hogy használj egy hülye óvszert...? akit szeretünk azzal miért nem evidens, hogy ha kér valamit, az fontos nekünk?)

D)nem tudunk majd megegyezni, hogy hol akarunk élni (dat luxusproblémát)

E) nem akar majd feminista lenni, vagy minden szempontból ideális lesz, kivéve, hogy nem érti a feminizmust/nem akarja érteni, hogy ez nekem nagyon-nagyon-nagyon fontos, és nem arról szól, hogy szőrös hónalj

F) nem tudunk megegyezésre jutni a gyerek kérdéssel kapcsolatban 

G) szex 

H) nem érti a mentális betegségem, nem támogató benne, nem hajlandó ezügyben támogatni, nem érti meg, hogy miért vagyok szerencsétlen és sápadt, nem azért mert mondjuk nem szeretem, hanem mert depressziós vagyok

Meg van még ez a nagyon nem jó kapcsolatom is a kedvenc unokahúgommal (lol), jobban mondva most nincs is, mert úgy megharagudott rám, szerintem teljesen indokolatlanul, és hát gyerekek, ezt a megkönnyebbülést....?? Erről miért nem szólt senki? Igazából annyi volt, hogy hülyén viselkedett az egyik barátnőnkkel Szilveszter körül, meg szerintem bunkó is volt, vagy legalábbis olyan ingerült, ahogy szerintem senkivel nem beszélünk, csak hát a pasija biztos elnézni neki ki tudja miért, de mondjuk egy szerencsejátékos ketrecharcossal is ki akar lenni..   Most meg már leginkább keserű vagyok és mérges, hogy én minden vackot mennyi évig eltűrtem, és akkor most megmondom, hogy bunkó volt, és nem beszél velem? Persze, nyilván nem mintha akkora károm lenne abból, hogy nem hallgatom egyfolytában az ő problémáit, de talán most már az elvről is szó van. Akkor se tudom kitörölni a fejemből, amikor arról beszéltem, hogy az egyik barátnőm egyszerűen ghostolt, erre az volt a válasza, hogy beszéljem meg vele, majd elkezdett újra az ő dolgáról beszélni. Vagy amikor volt a nevetséges veszekedése a pasijával nálunk, erre a nagynéném csak annyit tudott mondani a döbbenettől, hogy hát tudja, hogy eléggé... dráma ez a nő, és ha nem akarom, ne tartsam vele a kapcsolatot. Biztos, hogy addig fog tartani a harag, amíg nyár nem lesz és el akarnak majd jönni Szívemmel a Balatonra, mert most van a mittudoménkitérdekelhanyadik évforduló!!!!444 Tavaly tudjátok mi volt akkor? A fiú annyira berúgott előző este, hogy nem bírt hazamenni, aztán reggel is olyan részeg volt, hogy nem tudta indulásra odatolni a képét, így az unokahúgom otthon hagyta mert azt gondolta, hogy úgyis majd lejön vonattal, de a fiú nem jött, és egész hétvégén mérgesen chateltek meg ordítoztak egymással a telefonban, majd zuhogó esőben elmentünk Tihanyba, ahol közben 15 fok lett, és visszafelé vaksötétben és zuhogó esőben kellett veszekedni a kihangosított telefonba, miközben én csak a fogantyúkat bírtam szorítani két kézzel, meg remélni, hogy túlélem. 

Dzsúszi. 

de egyébként nyilván teljesen hülye vagyok

Nem tudom, emlékszik-e még valaki az indiai fiúra, akivel kb. novemberben ismerkedtem meg, aztán rövidesen mielőtt nagy románc vagy legalább egy elcseszett viszony lehetett volna, a fiú kilépett a világból meg Európából, mert vízum? 

Na, most megint felbukkant, én meg nyilván ellágyultam mint a huzat. Egyik nap facetime-oltunk vagy egy órát, és én azóta csak azon tudok gondolkodni, hogy milyen rettenetesen aranyos mint valami tinilány, aztán azon, hogy jó, de ez már az elején nem nagyon ment, meg totál megbántott, amitől jól nagyon nagyon butának is érzem magam, mármint arról volt szó, hogy én majd nem válok pudinggá amikor egy fiú szépen mosolyog rám!!!!4444 Nem??? Szerencsére elég bután érzem magam már most mert sorra nagyon lassan válaszol az üzeneteimre, vagy nem is válaszol, akkor mondjuk nem értem minek ír ő először, minek akart annyira beszélni velem újra, nem értek semmit.  

Egyébként teljes mértékben osztozom Czicával a tinder és bumble sorson, csak én nem jutok el a randizásig olyan sokszor, mert általában bumble-ön totál elfelejtek válaszolni, pedig aranyos fiúk vannak, meg nincs kedvem, vagy nem merek mert kövér vagyok és ronda (bár úgyis egyértelműen látszik a képeimen, hogy nézek ki, szóval ennek semmi értelme), vagy béna vagy nem tudok/akarok hegyet mászni. Sose beszéltem rendesen erről a pszichiáteremmel meg a pszichológusommal sem, vagyis talán pár alakalommal. Mindig olyan érzésem volt legalábbis a pszichiáterrel kapcsolatban, hogy iszonyat prűd módon kezel az egészet ,ilyen kifejezéseket használt, hogy "intim kapcsolat" meg "szexuális kapcsolatot létesített", szóval na, marhára nem könnyítette meg, hogy az ember bármilyen szégyenérzetét leküzdje. Most meg már ma azt hiszem sikerült intéznem egy új pszichiátert, és ez jó nagy megkönnyebbülés.

Majdnem mindig majdnem mindenkivel úgy érzem, hogy nem jó valami, ezzel a fiúval is azt hiszem, hogy nagyon sok minden nem volt jó, többek közt mondjuk ahogy a depressziómat (nem) kezelte. Ha most arra gondolok, hogy leélnék egy életet úgy, hogy a partnerem valami depressziótagadó, hát nem is tudom. A téli depresszióm, ami nem tudom, hogy szezonális volt, vagy csak megint visszacsúsztam ebbe az egészbe (gondolom majd kiderül a következő pszichiáternél kiderül, eh) , de hogy ez olyan rettenetes volt, hogy tegnap, amikor igazán nyomorultul éreztem magam, pedig csak megjött, és bármilyen dolgozás helyett szinte csak a You-t néztem és olyan rossz volt a kedvem, hogy csak arra tudok gondolni, hogy miért csak két krémtúrót vettem? Meg más lányok akik amúgy sokkal rondábbak nálam, miért találtak már vagy 10 éve partnert?? Persze tudom, hogy nem csak ezen múlik, de már esküszöm nem tudok néha mire gondolni. 

Mit nézzünk, ha nem M1-et nézünk

Mármint ugye nem nézünk M1-et?. Csak azért kérdezem, mert a fideszes nagynénémék pont megnézték, (sejtjük, hogy ez hogy fog végződni)meg is fertőződtek azzal a hülyeséggel, hogy valójában Ukrajna támadta meg Oroszországot, jobban mondva Zelenszkij SAJÁT MAGA, hogy majd azzal sok pénzt keressen, habár amúgy titokban már úgyis milliomos Amerikában. Ez az elmélet amúgy felvet kérdéseket, mint hogy, ha Ukrajna ugye megtámadta Oroszországot, akkor most miért Ukrajnában van a háború, de ezt biztos sokkal jobban megválaszolják az M1-en, csak én nem leszek ott, amikor azt bárki is bekapcsolja. Ezt próbálom kiheverni két hete, és amikor ez félig sikerül, akkor eszembe jut, amikor a nagybátyám (80, ezért apukám szerint már sok mindent meg lehet.... kell bocsátani neki úgy... agyilag, csak azért mindennek van határa, figyeljetek), tehát hogy ez a kedves (tényleg amúgy) 80 éves ember elkezdett párhuzamot vonni a kereszténység és a szocializmus elvei között. Amikor ezt meghallottam, akkor szerencsére épp nem ettem semmit, de az is jó kiborító, hogy ők most majd Szegedre akarnak költözni. Az a véleményem különben, hogy Szegeden már inkább semmit nem kell csinálni, kivéve elköltözni onnan, továbbá, hogy ezek az emberek most majd jól szobalánynak fogják használni a szüleimet, mivel ők két elég egészséges 70-80 közötti ember, csak ugye egy probléma van, hogy nem annyira tudnak/akarnak mozogni. 

Jó jó, másrészt meg milyen zacskóban élek, hogy még csak most fedeztem fel David Chapelle létezését, és fél délután ezen nyerítettem, de kezdjük azokkal a dolgokkal, amiket eredetileg akartam posztolni, ne úgy tűnjön már, hogy valami woke proli vagyok, aki egész nap nigga vicceken röhög. 

1. Cunk on Earth 

Nem szó szerint(mert ebből a szempontból ez nem túl fontos), de idézek egyet: It seems like Julius Ceasar was the most well known Roman until Polanski came along. Ez egy mockumentary, ami nem tudjuk miről szól, de majdnem annyit nevettem rajta ahogy ez a kettyós nő oxfordi professzoroknak tesz fel olyan kérdéseket, hogy elejtem a laptopot, ők meg egészen komolyan próbálnak válaszolni. Nincs szó semmiről, de egyszerre mindenről, és amikor megnéztétek, még ott lesz a Cunk on Britain. (Totál értelmetlenül magyaráztam el miről van szó, de a képen lévő nő, Philomena Cunk igazából egy szinésznő, talán ez egy fontos pontja a dolognak)  Ez sajnos nincs fenn Netflixen, (csak a Cunk on Earth) dehát the internet is your livingroom vagy nem tudom, úgyis megtaláljátok bárhol bflixen. 

2. ez teljesen random, és úgyis hallgatni kell (nyugi, azért ide fogom linkelni), nem is láttam az Interstellar című filmet, és tudjuk, hogy a zenéhez se értek annyira, de ez a zongorázás (lol @ szakszerű szóhasználatom) annyira gyönyörű, hogy nem is tudom, amikor először hallottam instán, kicsit megkönnyeztem : 

Jó, meg emellett a zongora mellett csomószor elmentem a King's Crosson, és ez egy kedves emlék, akkor is általában szépen zongorázott ott valaki, csak még nem volt iphone-om, hogy dokumentáljam. 

3. Love and Anarchy 

Egyszerre elég kellemetlen nézni valahogy és mégis egyfolytában olyan érzésem van, hogy az írók rettenetesen értik az emberi lelket, meg hát  egy kis skandináv fashuuunnn. (meg a fiúka állvonala is már)

4.  Sarah Keyworth- Are you a boy or a girl? 

Tehát a helyzet az, hogy én egy kicsit (nagyon) beleestem egy standup comedy alakú fekete lyukba youtube-on, és én ezt őszintén ajánlom mindenkinek mert ingyen van  , részben persze mert nagyon jó, de főleg, mert ma a könyvesboltos eladólány azt mondta, hogy megríkatni sokkal könnyebb az embereket mint megnevettetni (re: Annie Ernaux meg mindenki irodalmi Nobel-díja) Na, szerintem ez nem igaz. Engem ennek a nőnek nagyon könnyű volt megnevettetnie.  Van még két podcastja is Spotify-on, meg a végtelen youtube. Ti is tudjátok, hogy kell guglizni, de azért most mindenkinek  előre megtettem. 

5. Matt Reif, a másik új kedvencem. Jó, tudom, eddig ismerek vagy négy vicces embert youtube-on, most akkor mit javasolgatok mindenkinek mindent, de na higgyetek nekem? Vagy nem muszáj, de ti mikor röhögtetek utoljára szexen? És autista gyerekeken? Ja, én se, de aztán most mégis. (de azért az autista gyerekes részt most nem linkelem, az az egyik shortban van a csatornáján) 

6. Architectural Digest Youtube (van India kiadás is!!) és a Tenement Museum youtube csatorna, 

Nem tudom mit mondjak, szerintem az építészet egy rettentesen izgalmas dolog, meg részben wishful thinking nyilván, de olyanokat tanulok erről a Tenement Museum youtube-ról, meg olyan videókhoz vezet, nekem kb. fogalmam sincs Amerika történetéről,  mármint ez egy ország, ahol csomó ember kiakasztja a zászlóját a nappaliba, meg Abraham Lincolnt tartják a legjobb elnöküknek, pedig az az ember csak 11!! napig!! volt hatalmon!!! Persze, Trump után mindenki jól átértékelt mindent (legalábbis remélem), őszintén nem csodálom, 

7. Mostanra mindenki azt se tudja hova nézzen (csak ne erre a blogra) szóval mondom amit egyértelműen meg kell nézni és már úgyis tudjátok, de MI VAN HA NEM?: 

A) You

Penn Badgley egy eye candy marad sajnos akármilyen borzalmas karaktereket játszik el, még a Joe Goldberg név is jobb lenne mint Penn Badgely? Penn? 

Ekkor már senki nem csodálkozik ugye, hogy a felesége Domino? Több szempontból is Jemimát kellett volna választania (névválasztás ügyileg sajnos minden a családban marad, de akkor is Jemima és nem Domino. Na meg mondjuk ha nem egy hippi dúla lenne a felesége, akkor nem úgy nézne ki néha mint Charles Manson? 

B) White Lotus 

Csak nézzétek meg, aztán nézzétek meg újra,  mert minden teljes eye candy, és én mindenkit megnyalnék. (Jóh, a férfiakat 50 alatt. )

8. Amúgy tudtátok, hogy a wolton lehet már szexboltokból is vásárolni? Elmenni se kell (haha, hm, bocsi, na), át  se kell venni, mert kihozzák, és csak azt kell kibírni vonyító röhögés nélkül, hogy a futár pontosan tudja, honnan jött, neked meg ott van az íróasztalodon egy műanyag padlizsán alakú tolltartó. Én szóltam.