sad girl autumn

Egyébként még nem is meséltem el, de figyelemzavarral is diagnosztizáltak. Ezt az egészet már nagyon régen (vagy hát pár éve) sejtettem, hogy meg fog történni, mert nagyon rossz a koncentrációm, rettenetesen szétszórt vagyok, és még egy sor másik tünetem is van, amiket fejben tartani sem tudok (haha). Most nem tudom, mit érzek, vagy hogy éreznem kéne-e valamit, de ez is csak onnan jutott eszembe, hogy amikor találkoztam pár napja az indiai csoporttársammal, akkor meséltem neki annak kapcsán, hogy mondta, hogy milyen nehezen tud koncentrálni olyan dolgokra, amikre annyira nem akar. Mondtam neki, hogy megadom a pszichiáterem elérhetőségét, amire meg azt mondta, hogy ő nem tudja, hogy tudni akarja-e, hogy ő most akkor ADHD-s-e. (Nekem amúgy ADD-m van, de nem tudom, hogy ez mennyire sokat számít).

Annyira mentálisan és érzelmileg (van ilyen?) fáradt vagyok a kis bipoláris zavaromtól meg a gondolatától meg hogy az egyik gyógyszerem valószínűleg nem olyan jó, de többször is előfordult, hogy besírtam dolgokon meg teljesen elvesztettem a kontrollt érzelmileg a dolgok felett, a legutóbbi ülésen is úgy sírtam, hogy na (azelőtt meg soha), hogy nekem már nincs is igazán energiám azon is aggódni, hogy figyelemzavar. Az egyetemen van egy gyógyszertár, jobban mondva így a klinikák közt, ahova én is járok a két darab rettenetes tárgyamra, ahol az egyik gyógyszertáros néni egyszer már felismert, hát na, én leszek majd a bitinexes lány, na és. Holnap is oda fogok menni, mert 20 méterre van onnan ahol az órám van, és mert nagyrészt minden van. Na, de képzeljétek el, hogy ezt az adhd gyógyszert többféle jogcímre is fel lehetne írni, amiknek a nevére most sajnos nem emlékszem, de ha nem támogatott, és egyszer a doktornéni véletlen nem támogatottra írta fel, akkor 26 ezer ez a gyógyszer. 

Annyira mentálisan és érzelmileg fáradt vagyok a phd-m körül kialakult helyzettől is, hogy már rendszeresen sírok miatta, egészen borzasztó. Szerencsére anyám rendszeresen érezteti velem, hogy ezt neki is borzasztó nézni, de most mit csináljak, ne sírjak, mert anyámnak szar? Valahogy úgyis lesz, de most egyáltalán nincs olyan érzésem, hogy úgyis rendben lesz, hogy majd tudni fogom, mit kell csinálni, mikor kell abbahagyni, hát azt mondják, hogy a csúcson, de semmi ilyesmi nincs kilátásban.

A hétvégén meg voltunk a Balatonon, az közepesen jó volt, csak persze ott is sírtam. Elmentünk Keszthelyre, ahol nulla darab értelmes képet csináltam, szóval itt van egy a Balatonról.