most már ideje volt színt vallanom

 Valahogy közben meg az lett, hogy elkezdtem tavaly doktorálni Szegeden, szóval én most ún. félig itt lakom Szegeden, esténként ATV-t nézünk a szüleimmel, és minden teljesen fura. Mármint nem arról beszélek, hogy este 7-8-9 körül semmi de semmi nincs, amit nézni akarnék a tévében, kivéve valami politikai elemzős műsor, ami teljesen tragikus. Ma anyukám szendvicset csinált nekem reggelire és tízóraira. Megérkeztem. 

Nem tudom, miről írjak először, de kezdhetjük azzal, hogy mit keresek Szegeden, amikor nem hogy az elképzeléssel, hogy Magyarország, de az meg főleg, hogy vidék, teljesen zsigeri averzióm van. Ez egy falu. 9 napja vagyok itt és már vagy négyszer botlottam emberekbe, akiket ismerek, és a pain au chocolatban VANÍLIA PUDING van, nem csoki. Pain. A legbudapestibb apukám ilyeneket hajtogat műszegedi tájszólással, hogy Adrikám, ez vidék. (közben azért tömjük a fejünkbe a pecorinot és szörnyedünk, hogy hány forint lehetett az a falat (214). Nincsenek már nagyon barátnőim itt, és az egyetemen szó szerint senkit nem ismerek. Nem tudom, mi van itt, mi maradt itt, mindenki elment, a szüleim is majdnem eljöttek pár éve, és akkor most jó vicces lenne, hogy nem tudom, hol laknék. 

Most ideiglenesen a gyerekkori szobámban kell laknom, és úgy 68%-ban* fun. Van egy csomó olvasatlan könyvem, és kedves dolgok körülöttem, megfelelő erősségű égő a lámpában miután kicsavartam hármat a csillárból és már nem vicsorít mint egy vallatófény, és járhatok biciklivel mindenhova. A kertvárosi házunkból az egyetemig 15 perc biciklivel az út, aminek csak a fele kellemetlen, mert a Tisza-parton iszonyúan fúj a szél. 

Egész Szeged olyan szép, mostanában mindig sütött a nap, még nem igazán hullanak a levelek pár nappal ezelőttig, de néha olyan bágyadt őszi napsütés van délután, hogy nem is tudom, hova legyek.

Közben meg minden egy shitstorm (lett). Két nehéz tárgyam van, az egyik egy statisztikás, ami főleg biológusoknak/orvosoknak hasznos szól, meg egy másik, ami infós, de olyan magas szintű excel kezelésről szól, hogy azt se kapjak. Tavaly is elkezdtem készülni a statisztika vizsgára, de olyan szinten bestresszeltem az egésztől, hogy pánikrohamot kaptam, aztán meg olyan rossz volt az egész mentális egészségem a félév maradék részében, hogy azon küzdöttem, hogy ne vágjanak ki/=veszítsem el az ösztöndíjam. Igazából rettenetes volt. Fel kellett vennem 20 kredit kutatást, annyira nem bírtam semmit csinálni, hogy nem igaz. A második félévben már jobban mentek a dolgok, próbáltam összevakarni magam, aztán meg volt egy rakás felesleges köröm a témámmal kapcsolatban, ami össze-vissza alakul (és most még nem is igazán akarok írni róla emiatt). 

Két fő baj volt még ekkor is, egyrészt, és másrészt, hogy Szeged. Nekem nagyon-nagyon hiányzik Budapest, hiányoznak a kis barátnőim, hogy kultúrális programokon vegyek részt, hogy csináljak bármit, hogy villamosozzak és biciklizzek, hogy a többi rokonaim is a közelemben legyenek, ne csak a szüleim, hiányzik a szabadságom, legfőképpen a szabadságom hiányzik. Én nem akartam, erről nem volt szó, hogy 30+ évesen a szüleimmel kelljen laknom. Ez az egész totál nem várt, Szegeden csak 2-3 barátnőm van, állandóan mindenki azt kérdezi, hogy és milyen Szeged, és én meg nem tudom azt válaszolni, hogy hát milyen lenne, ez egy falu. Ez egy falu, és nem tudom, hogy kell itt lenni, hogy kell nem rettenetesen szomorúnak lenni a kispolgári magyar valóságtól, egyáltalán bármilyen magyar valóságtól, és én nem vagyok ennek része, én megveszem a drága kávét és az 1200 forintos péksüteményt, de közben meg beszélgettem a kedvenc kávézómban futólag a szakáccsal és a nem tudom kivel is, hogy marhára nem vesznek az emberek semmit, nem jönnek enni, mert nincs 19 ezrük egy kétfős vacsorára, nem jönnek jóga órára, pedig az is párezer, nem jönnek semmire. Olyan szomorú vagyok ettől az egész közegtől és olyan bűntudatom is van emiatt, de nekem már Budapest jobban az otthonom, vagy ott jobban szeretek vagy nem is tudom.  

ez a kilátás a könyvtárból, igazából csodás (lenne)

És ez a félév... nos ez egy shitstorm. Egyrészt a statisztika, amihez teljesen buta vagyok, és már nagyon-nagyon sokszor, túl sokszor fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy vajon mindenhez tényleg buta vagyok. Annyit tanultam erre a vizsgára, mint kb az államvizsgámra, annyit korrepetált egy statisztikus fiú, hogy az már nem is igaz, a végén már azért mondta le, mert megmondta, hogy ez neki too much, de őszintén, nekem is az volt. Nekem már lelkileg olyan sok volt az egész, hogy a végén már azért nem bírtam rendesen tanulni, mert annyit szorongtam, olyan ideges voltam mindentől, hogy nem igaz. Az egész mentális állapotom olyan rossz lett, annyira nem bírtam semmit, hogy nem is igaz, két hétig tikkelt a szemem, a témámmal semmit nem haladtam, és akkor még van a témám is. A témám nyilván szociológia, én csak ahhoz nem értek, de a konzulensem nem szociológus, még csak nem is kapcsológik a szakterülete ehhez, szóval bár egy nagyon kedves és jószándékú néni, akit tényleg kedvelek, de a legutóbbi két húzása az volt, hogy ha statból nem értek valamit, akkor használjam a chatGPT-t, a másik meg, hogy el kéne mennem valami külföldi félévekre, ahol majd segítenek nekem a szociológia résszel, mert ő nem tud... és Szegeden amúgy nincs szociológia doktori iskola sem, csak mint fun fact. Fogalmam sincs, kihez fordulhatok, főleg, mert igazából nincs kihez fordulni. Nincsenek kurzusok, amiket felvehetnék, nincsen semmi. Komolyan mondom, megnéztem, hogy más egyetemeken mi van, és elsírom magam, olyan tudásrendszerről maradok le, mert a doktori iskolám nem nekem való, hogy őszintén felmerült bennem, hogy otthagyom ezt az egyetemet. A fiú aki statisztikából korrepetált először el se hitte, hogy mi ezt tanuljuk, és ez az összes anyag amit kaptunk, amit elküldtem neki, aztán beszélgettünk egy kicsit, és egyáltalán nem tanácsolta, hogy ezt ezen az egyetemen tovább csináljam így. Fogalmam sincs, hogy működhet így tovább a dolgozatom, hogy nincs semmilyen szakmai segítség szociológiából, aztán meg a konzunlensem nem ért a statisztikához, de ígérete szerint majd kerít nekem valakit, aki segít, de már most annyi pénzt költöttem korrepetálásokra, hogy őszintén, nekem semennyi bizodalmam nincs ebben az egészben. Felmerül bennem, hogy miért kötelességem ezt magamnak az egyetemen kívül megoldani tényleg nagyon sok pénzért, csak mert az ilyen szintű tudás már elég niché ahhoz, hogy egy átlagos angol óra árának háromszorosát meg még többet kérjenek el. Most befejezem, mert annyit tudnék erről az iszonyatos csalódottságomról rantelni, hogy nem tudom mit fogok akkor a következő napokban írni hogy nem is tudom, hogy mit mondjak, iszonyúan megterhel a szorongás, hogy nem tudom, hogy lesz tovább, hogy mi van, ha nem vesznek fel sehova máshova, hogy megint kikötök a világ végén, hogy igazából fáj a mellkasom a szorongástól, és nem igaz, hogy ezt érdemlem Magyarországon. (Nyugi, majd arról is írok, hogy mennyire utálok már itt lenni)

Ez a könyvtár aulája, nagyon szép amúgy, csak az a kár, hogy eddig egy darab releváns irodalmat sikerült találnom itt, az összes többit gyakorlatilag az internetről loptam. lol.

*ma dupla statisztika órám volt