van valami egészen csodálatosan érdekes ezekben a nyári táborokban. amikor az ember búcsút kell intsen. nos,nekem az olyan szívfacsaró. az ember tágra nyílt szemmel megy oda, és azt se tudja mi lesz, mi van, kik lesznek, és vajon egyedül fog-e tengeni lengeni, vagy mulatság lesz az összes napon. és naív módon azt is hiszi hogy 3 hét alatt senkihez nem lehet hozzánőni, vagy megkedvelni, vagy nem is tudom... pedig de. és másfél hét alatt is, és két nap alatt is, vagy egy beszélgetés után is. egy bolondozozás-a-hátsó-folyosón-a-borospoharakkal után is.
mert odamész valakihez megkérdezni valami egészen banális dolgot, és akkor elkezdtek beszélni, és csak beszéltek és beszéltek, és van sok nevetés meg nevetség és irónia, és másnap felébredsz és az égész szétfoszlott, csak egy fél sms és egy név marad az egészből, és a másnap, meg a pohár, amiről fogalmad sincs honnan jött, az eltűnt szalámi, meg hogy az utcát elöntötte a víz merthogy reggel 7 óta megállás nélkül zuhog, aminek köszönhetően ha kinyitod a kocsid ajtaját belefolyik a víz.
háthát.
nahát.
annyi foszlány van a fejemben, az egyik felétől nevetnem kell, de ugyanakkor keserédes is az egész, a tény hogy nem nem nem akarok hazamenni de szabadulnék is már innen, ettől, mindentől mindenkitől, az emléktől mert feleslegesnek érzem erre gondolni, elmúlt és vége, és az a fránya fészbuk.tisztára összezavarja az ember életét, a párkapcsolatát vagy mit tudom én mijét és csomóan azzal zsarolják a másikat hogy feltesznek oda ezt vagy azt, nyilván azt ki mit csinál részegen, mert részegnek lenni annyira annyira vicces, még így húszon túl is...
a tegnapi fogadásról is kell, hogy szóljak valamit, mert olyan borzasztó volt a feléig, hogy az egészen hihetetlen, csak nem akartam hazamenni és egyedül lenni meg álmos sem voltam, ha már. volt valami szánalmasan kifinomult ízlésre vall az átlag magyar kulináriához mérten, ill. hát nyílván nem számítottam rántott húsra a Baltikumban, ha már van hal. és inni gyakorlatilag csak bort meg pezsgőt lehetett és elegánsan töltögette mindenkinek a pincér a poharába nehogy józan maradjon. a körte volt a legjobb része az egész estének, komolyan. az a jó az ilyen eseményekben, hogy amikor az elpanaszolja hogy unatkozik, akkor mások félig vigyorogva kérdezik meg, hogy jaaa neked ez az első? mintha valami nagy eseményről lenne szó.
ja meg találkoztunk Nyíri Pállal, akinek szép a cipője és egy antropológus és olvastam tőle dolgokat,és jó volt élőben látni.
kicsit várom már hogy hazamehessek, ami fura, mert szinte soha nem várom, hogy hazamehessek, de most igen, és nem tudom mi van, néha már a sírógörcs kerülget saját magamtól.

preface: ez a bejegyzés egy viszonylag most vagy soha alkalom mivel olyan mintha 15 évesen írtam volna(=gáz), és fél óra múlva úgyis meggondolom magam.

miután tegnap hajnali kettőre összedobtan még egy novellát, úgyhogy ma annyira vagyok fáradt, hogy véletlen majdnem elloptam egy banánt. de aztán mégsem, úgyhogy még nem a KGB börtönből írok.
csak el ne felejtsem megírni a történetet a lengyel fiúcskáról*. csak hát, kár hogy nem igazán van történet, azon túl, hogy magyarul tanul tud, szóval senki nem értette, hogy min vihogunk mind az eszeveszett. aztán még elmentünk valami múzeumba, ahol az idegenvezetőnek soha nem jutott eszébe semmilyen annál specifikusabb szó, hogy ship, az űrt meg azzal akarta kitölteni, hogy you know az észt népi történelemről sajnos többel nem szolgálhatok, mert mindenki azzal volt elfoglalva, hogy ne haljon meg a melegtől vagy hogy ne röhögjön túlságosan vihogva.
a nap híre se maradjon el, vettem egy norvégmintás pulcsit! ami igazából észt, de mindegy.majd letépem a cimkét!
:D

*akinek a ~5. kérdése az volt, hogy járok-e valakivel, ami túlságosan legyezi a hiúságom ahhoz, hogy ne említsem meg. bár még a magam fajta naiv kislány is hamar rájön, hogy ennek semmi jelentősége, mondjuk.

az életem nem fér bele az életembe.

Tere,

most az előbb egy igen kellemetlen emilt küldtem Dániába, mivel nem tudok menni, és rendkívül kellemetlenül érzem magam.
máskülönben meg, én nem tudom mi van ezzel a hellyel, de annak ellenére, hogy utálok itt lenni a koliban és egyszer sem voltam/voltunk partizni, mintha a fejemre nőne,szeretek itt lenni, úgy értem, hogy értem...? ja, igen, úgy hogy kicsi, mindenhova gyalog járok, és alig lehet eltévedni.* az emberek elég kedvesek, de legfőképpen, beszélnek angolul, igen, még a portás néni is. a szerencsés egyén már 1.50 juróért is kaphat pizzát, a narancslé is olcsó, és 7 euróért vettem egy blúzt a Vero Modában. olyan jó érzés 5 perccel előadás előtt elindulni és még így sem késni. jó az is, hogy nem húzták le teljesen amit írtam. sőt tulajdonképpen jó, ha megírom.
ó.
ma pedig voltunk egy régi KGB börtönben, nem is tudom mit szóljak róla. valami furcsa érzés lett a gyomromban, és aztán rájöttem, á ma láttam egy börtönt. holnap vissza megyek egyébként. a tengerparton van, és mindent úgy hagytak, ahogy volt. olyan veszi a kalapját és lelép stílusban. a könyvtárban még ott vannak a könyvek, és a fogorvos széke mellett a morfium ampullák. a falon mindenhol csinos szocialista mellek mosolyognak az emberre, máló festék, és egy rakás törött telefon mellett. és én nem hiszem el, hogy föld alatti szekció nem volt, vagy valami kínzókamra. mindenesetre okosan eltüntették, ha már a többit, mondjuk az a rémes kórházat, mindenféle iratokat meg a sötét cellákat nem sikerült. de azért a lélekmelengető élmény után, az épület mögött lehet strandolni is, heló tengerpart.
jó éjszakát nektek is.



*ja, várjunk csak, mindig ugyan oda megyek

arról meg, hogy milyen a tengerparton mangó szmuti mellett valakivel csevegni akit 8500-an lájkolnak fészbukon, és készült róla wikipédia majd szintén fogok írni.

mivel fun dolgot mostanában írni nem igen tudok, gondoltam postolok valamit, bár olvasóim úgysincsenek már.
újabban.

amúgy még szerencse, hogy tudom mit akarok és mi a jó nekem, mivel úgy sem azt csinálom, mivel nem az tűnik ésszerűnek.

én egyébként rettegek attól, hogy mások majd el fogják olvasni amit írok. gondolom ez elég nevetséges, mert végül is az írás erről szól, az ember közölni akar valamit. de én ezt az egészet mindig egy viszonylag anonim dolognak képzeltem. elolvasom a könyvet, és jó volt, de az író... hát nem is tudom. soha nem kezdtem el azon gondolkodni, hogy a szerzőn milyen színű zokni volt amikor a 172. oldalt írta, vagy hasonló. szóval az író nem igazán ölt testet a fejemben, tudom én, hogy ő is egy igazi ember, de elkülönül a könyvtől.
ennél értelemszerűen csak az stresszelne jobban, ha verset kéne írnom.
meg az is lehet, hogy nem is tudok ilyet.

a sok izgalom után azért elmondom azt is, hogy az Észtországba vivő kompok inkább egy Titanicra hasonlítanak, mint egy kompra a balatoni élményeimre alapozva. vannak játékgépek,dohányzókabin, hűsölő puccos kávézó, és mindenféle csillogós kabin. egészen sok az emelet és a fedélzet,kellemes a szellő, és a hippibbek a földön ülnek, mert ülőhely az nemigen van. van viszont sok sok gyömbér jégkockával, sármőr viking ifjoncok, napfény, és nevetségesen hosszú sorban állás. 25 fokban a meleg rekord riadó csak a 45fokos Szegedről jövőnek nevetséges, és mindenki a hőgutára készül.
a szobatársam pedig egy 43(!!) éves erasmus diák, olyan haja van mint régen anyámnak, és úgy töri az angolt, hogy nem értem, hogy lett belőle tolmács. Észtország egyébként félelmetesen hasonlít Magyarországra, majdhogynem olcsó, még így is, hogy nekik is jurójuk van.annyi kaját adnak 7euróért!(:D) mindenki beszél oroszul, és az emberek fele tényleg oroszul beszél, a házak pedig egyszer rettenetesen szovjetek, a sarkon túl pedig mint egy finn halászfalu, egészen édes. a villamos az út közepén áll meg, és akkor a tömeg elkezd futni utána, a kocsik, minthogy senki nem tudja mi van,dudálnak, és fékeznek mint az őrült, nem értem az egészet.
norvég mintás pulcsi nélkül esélytelen, hogy távozzak innen.

az előbb meg felfedeztem az egyik sokadik unokatestvérem napiszaron, egyétek vegyétek.

nem is tudom, mikor elgondolom, hogy hol akarok lenni sok év múlva, milyen mesterképzésre szeretnék járni és hasonlók, akkor soha nem gondolok arra, hogy mi van ha nem sikerül, hanem csak arra, hogy milyen jó lesz, ha sikerül
és aztán később, valahogy eszembe jut, mi van, ha nem fog menni, és az életem megreked ott ahol van, és nem lesz belőlem semmi, na akkor elönt a kétségbeesés. mert persze, vannak B tervek, de én ezeket nem tudom komolyan gondolni.

most azzal nyugtatom magam, hogy ezt én sem gondoltam komolyan, és nem is akartam igazán oda járni, csak azt hittem hogy igen, de mire idáig jutottam rájöttem, hogy nem. de azért ez most mellbevágás volt, és szeretnék most egy üveg bort meg a Timi vállát.

ha a következő blogra kattintok állandóan kézművesség jön elő, változatos a magyar paletta.

különben én nem vagyok mindig ilyen keserű

nyilván nevetséges ezt mondani, de ez a nyár engem idegileg megvisel. mindenféle dolgok szakadnak a nyakamba, amiket lényegében én vállaltam ugyan, de etthttp://www.blogger.com/img/blank.gifől még nem esnek jól. meg hát,szeretek a barátnőimmel mulatni, így kevés idő marad levegőt venni. és még a pénzem is elveszett a gonosz paypal berkeiben. és most nem tudom mi van.

továbbá nem hiszem el, hogy tényleg az kell nekem, hogy egy parti közepén a legjobb barátnő vállán sírjak, hogy rájöjjek, micsoda buta kislány vagyok, nevetséges. már nem emlékszem miről volt szó pontosan de a végén én elkezdtem beszélni a fiúról aki soha nem volt a fiúm, de mégis sírok miatta, mert bárcsak az lenne, és mert naiv vagyok, hogy azt hiszem egy gondolatot is pazarol rám, épp most a messzi Ázsiában*. és mert én vártam (de mindek) kedves voltam, könyvet adtam kölcsön, és figyeltem, még az előadások közben is, és pazarlás volt az egész. néha gondolkodom azon, hogy a szeretet lehet-e kárba veszett. mert az okos felnőttek, amikor az ember csalódik a legjobb vagy bármilyen barátjában vagy bárkijében, akkor azt mondják nem érdemli meg, és nem érdemes rá se időt se szeretetet pazarolni. de kihez ragaszkodjon az ember ha nem egy baráthoz? kinek bocsásson meg az ember, ha nem valakinek aki fontos? és kiért álljak ki és kinek tegyek meg bármit is, ha nem annak, akiért a fél kezem odaadnám? én nem tudom, talán nincs elég, vagy túl sok ember az életemben, és ezért nincs pazarolt szeretet sem. mert végtelen. és mindenkinek jut, akinek szeretném. és szerintem ez így a jó.
én ezt már nem tudom megoldani. mert mindig azt hiszem, hogy ha minden megvan, csak a viszonylag legfontosabb nem, attól azért még jó lesz, de nem az. erre csak a fárasztó és kellemetlen napokon jövök rá, de ettől még rájövök. persze, lehet nem arra kéne koncentrálnom, ami nincs. sőt biztos.

Ja, meg holnap megyek Tallinba, csókolok mindenkit.

*találjátok ki, melyik nép lakik abban a városban amire ezt adja ki. az ábécé utolsó betűjével kezdődik.

A hétvégén a kedvenc barátnőimmel mulattunk a Balatonon, de már mind hazamentek, szóval csak anyám és az almás pite maradtunk, és kicsit most nyugalom van, ami jó.
Nekem mondanom sem kell, fogalmam nem volt arról, micsoda kockázatos vállalkozás Boglárról elvonatozni Siófokra, csak hogy partizzunk egyet, mert mi már csak ezt tesszük. És ezt teszi rajzunk kívül még 5413135 ifjonc meg a komáik, vodkásüvegük, és a söröskorsók is, csak hogy a Siófok előtti megállóra már mindenki oly jól érezhesse magát, hogy gólyatábori indulókat kezdjenek énekelni, a szoknyámra a lépcsőn rálépjenek, és hasonlók. Részegen vihogni egyébként nyilván mindenki 20 éves korának fénypontja, tesszük ezt mi is, csak hogy ki nem lógjunk a sorból. Az est fénypontja nyílvánvalóan amikor a sírógörcsöm után (velem ilyenek is vannak, képzelhetitek, és még csak nem is a szoknya miatt volt) T. előkapta a vizint,és tartották a fejem, hogy a smink se mosódjon le, és garantáltan felszedhessek valakit. vásároltam 1300-ért vodkanarancsot, volt váltócipő, sajtos hotdog, a két közgazdász, akiket senki nem dobna ki az ágyából* és a pszichológus hallgató aki szétgyúrta az agyát, szóval most biztonsági őr. de térjünk csak vissza az előbbihez. én nem vagyok hozzá szokva ahhoz, hogy nekem ugyan az a fiú kell, mint a barátnőimnek, mondjuk a t meg ahhoz nincs hozzászokva, hogy nem próbálják meg lesmárolni/megdugni, melyik a rosszabb. nekem rémesek ezek a kontrollálatlan féltékenységi rohamaim, amiket szerencse, ha nem osztok meg senkivel, hha. viszont én nem is vagyok az a megosztó fajta, gondolom ez sem meglepetés.
és figyeljétek a napisza.rt, mert egy ifjonc megígérte, feltesz rá, mert kedvesen alszom a vonaton.



*még jó hogy nem olvas ismerős.

mikor írok ide állandóan olyan érzésem van, hogy valaki figyel. mármint persze, tudom, hogy valaki olvas, de itt valami, valaki specifikus egyénre gondolok, és fura.
lehet ez rossz jel, hanyatlik itt minden.

It's a terrible love and I'm walking with spiders

hát tudjátok, hogy miért irigylem az angol királynőt? mert nem hord magánál pénzt, nyilván.
mármint, ez csak számomra tűnik ideális állapotnak? meg kell valljam, enem rettenetesen fárasztanak a pénzügyek.persze, lehet, hogy az a baj, hogy minden pénzem (read:anyám pénzét) valami repülőjegyre költöm, és aztán meg itt Pesten számolgatom a fillérjeimet, és nem tudom, hogy mi van, hogy mindenki hogy fog reagálni, ha bejelentem, ezt vagy azt kell vennem. ami természetesen állandó érzelmi stresszben tart, mert állandóan vennem kell valamit. és mintha a családom is csak erről szólna, a kisnyugdíjas kétdiplomás nagyanyám, aki újabban le van fogyva, és tisztára aggódom, mi van, az eladósodott nagynéni, és mi, akik azon gondolkodunk, hogyan legyen még több, mikor semmi de semmi szükség nincs rá, és az ember azon vívódik folyamatosan, hogy ha nem venné meg ezt vagy azt, akkor még több lenne, de ha az ember nem vehet meg semmit, és nem tehet meg semmit, akkor mire jó ez az egész?
nekem erre semmi szükségem.

meg kell, hogy említsem az említésre való tegnap estét is, melynek másnapján találtam egy fütyülős pálinka kupakot a táskámban, mely estén a szép ruhám volt rajtam, és rettenetesen ideges voltam, hogy miért azt nem tudom, de azt igen, hogy nem tudtam mit mondjak, pontosabban szólni is alig bírtam, nem hogy igazi beszélgetést kezdeményezni, de aztán táncoltunk, mert volt néptánc, és én nem bírtam ki nevetés nélkül, pontosabban vihogtam egész végig, meg táncoltam a fess fiúval, a borprezentáló lány nem tudott angolul, egy holland fiúval egészen hosszan a demokráciáról vitatkoztam, nem is tudtam, hogy tudok vitatkozni a demokráciáról. vagy bármiről amiben benne van a politika. táncoltunk még tovább, valaki még összetört egy üveg ragadós alkoholt, és a haltól egészen nevetségesen büdös volt, következett még vagy 5 fajta pálinka vagy likőr vagy mittudomén mi, bemutatkozni egy rakás embernek akikkel amúgy már ismerjük egymást, csak mindig elfelejtjük.
csak a tinédzser érzelmeim tudnám már félrerakni.

a szobámban meg most már olyan meleg van, hogy ma inkább a nappaliban aludtam, itt legalább 40 fok alatt van a hőmérséklet. amúgy most tudatosult bennem, hogy csütörtökön én már megint utazom. jajnekem.
most meg, bemegyek a tanulmányi osztályra, kac.

megint nyávogok

én nem is tudom most mi van, illetve lehet, hogy az van, hogy az a baj, hogy napok óta alig megyek valahova, és nem igen beszélek senkivel, ami meg kell valljam részben azért van, mert meleg van, és nem tudok aludni ami miatt fáradt vagyok, és ha fáradt vagyok akkor nincs kedvem semmihez. no de.
meg kell valljam azt is, hogy az amilyen akarok lenni, vagy amilyennek szerintem lennem kéne, amihez tényleg kedvem van, és az amilyen tényleg vagyok, egészen különböző, és nem is tudom, hogy most hirtelen mit kéne tennem, elmenni partizni, de ha egyszer nincs kedvem! de itthon egész nap, napokig sem tuti, mert elfogy a joghurt, és a narancslé, és elkezdek unatkozni, és túl sok az idő gondolkodni.

továbbá, akit érdekel a mai bridgetjones esetem, kérem olvasson tovább, akit nem annak tessék
szóval az volt, hogy én ma bevásároltam, mert már nem volt joghurt és narancslé ahogy az előbb már említettem. vettem ketchupot is, mert az finom. a Globus, az a finom. és akkor elindultam haza, és jött az Eszék utca. amin vannak macskakövek, illetve csak azok vannak. olyan sárga macskakövek, amik úgy rázkódnak, hogy csak káposztalé marad az ember agya helyén ha mondjuk, görkorcsolyázni akarna az ember.nagyjából 30 méter után az történt, hogy valami rettenetes csattanással kiugrott a Globus ketchup a zacskóból, de úgy ám, hogy spriccelt. mindenhova, főleg a lábamra, meg a biciklire, és az útra is, de még hogy! a ketchupról kérem tudni kell, hogy ha az ember nem nézi meg eléggé mi az, akkor úgy néz ki mintha vér lenne. vér!
szóval a lényeg a lényeg, hogy a kislábujjamig ketchupos lettem, és a bicikli is, a lánc is, és a sárvédő is, remélem meggyanúsítanak valami csúnyával.
egyébként a bicikli még a megállóban van, merthogy a nájlonzacskó meg kilyukadt, úgyhogy ott kellett hagynom, és hazasétáltam, meg buszoztam is, egy megállót.

Parisian Love

miután az előbb egy percen belül ötször fagyott le a kompjúterem, meg kell osszam, hogy ha nem lenne mozi, nem láthatnánk olyat sem, hogy a Big ben tornyából autók száguldanak ki.!

néha szeretnék nem én lenni. nem meghalni szeretnék, csak nem én lenni, hanem valaki más. csak egy kicsit. akár csak egy napra is. vagy egy órára. mert akkor... nem is tudom. talán jobban érteném az embereket.akkor talán jobban érteném az életet, hogy ki mit miért tesz, akkor talán toleránsabb lennék, és félre tudnám tenni az előítéletemet. tudom, hogy senkinek sem tökéletes az élete, kivéve persze perez hiltont, de mégis. vagy ha egy kicsit félre tudnék tenni mindent ami én vagyok. mondjuk nyilván, ha félre teszek mindent mai én vagyok, akkor mi marad belőlem, hogy leszek képes gondolkodni,de ezt még kitalálhatjuk később is.
valahogy ez érdekes lenne.
mindig az jut eszembe, amikor tavaly ott a Don partján voltunk a sátorban, és akkor M. azt mondta nekem, hogy tulajdonképpen mind egyformák vagyunk, mind szeretjük a vodkát és a könyveket, és mindenkinek vannak félelmei és bizonytalan valamiben, még a ribancok is, én meg aztán elmondtam, hogy az egyik barátnőm egyszer azt mondta, hogy ronda vagyok, és akkor ettünk még csokis sajtot és másnap és másnap esett az eső, bele a sátorba.
meg az a dalszöveg is az eszembe jut,amit ma hallottam a humanicban, és az az egyik sora, hogy people are all the same, and we only get judged by what we do

ez a meleg risztára lebutít, komolyan mondom. itt ülök a félig elsötétített nappaliban és azon tűnődöm mit kellene tenni (moziba menni), hogy egy kicsit jobb legyen. a baj csak az, hogy lényegében semmihez nincs kedvem, pedig tegnap még to do listát is csináltam a nagy unalom közepette. olyenek vanna rajta, hogy megírni kb 20 ímélt, és elkezdeni a riszörcsöt, szóval csupa fun* az egész.
a riszörcsről jut eszembe, hogy amúgy ezt már említettem ugyan, de azért most megteszem újra, hátha valaki elfelejtette, hogy részt veszek ebben a social inclusion projectben, és egészen érdekes. mármint a project. ezért ültünk össze Brüsszelben,nem pedig kekszet enni.

a ház esküszöm olyan mint Harry Potteré. igaz, persze, mert Belgium, és hasonlóak a házak, no de mégis. sok emelet van,(5) színesre van festve a lépcső, meg a fal, és mindenhol ézsé matricák főleg Eindhoventől, és hatalmas a konyha,ősrégiek a bútorokkal, mindenhol nem csak a konyhában, van kandalló, és a fürdőszoba mindenhol az utcában olyan, hogy egy konténerbe van belerakva, mivel gondolom mikor építették a házakat nem számítottak a jövő generációinak hiú szükségleteire. fontos még tudni azt is, hogy teljesen rózsaszín, úgy értem, mindenhol, még a fal deszkaborítása is.

visszatérve a projectre, engem neveztek ki a magyar szekció vezetőjének (wtf?) és egészen össze vagyok zavarodva, főleg a tanulmányaimnak köszönhetően a fejemben kavargó információözön miatt.

a viszonlátásra, most megnézem a Gozsdu udvart.

*ennél több magyar szót nem is használhatnék

Novruz,

Azerbajdzsán olyan,hogy nincsenek sávok az úton és az embereknek nincs semmiféle biztonságérzetre való törekvésük, össze-vissza száguldoznak a ladáikkal meg moszkvicsaikkal, és gondolkodás nélkül átsétálnak a "3sávos" úton a 90 éves nagymamával, mindenhol falak vannak pedig nincs mögötte semmi (csak házak,amikben nem túl gazdag emberek élnek, nyilván) a dohányzó a reptéren egy oszlopból áll amire ki van téve egy cigi jel és az egész reptér füstöl.
A csapból is koffein folyik olyan erős a teájuk ezért nem alszanak valami sokat, de nem is partiznak, a diszkó este 7-kor kezdődik és kb 10-ig tart, senki nem iszik gyakorlatilag csak a külföldiek (amúgy Bakuban csak 4 magyar él, a nagykövetséggel együtt, és cserediák is nagyon kevés van) A lányok és a fiúk távolságtartóak egymással, és nincs egyenlőség a nemek közt, a férfiak megsértődnek ha nem ülsz le a metrón amikor átadják a helyet, és ki van zárva hogy lányként vizet öntsek egy fiú poharába(:D), de női dj van a diszkóban.
Mindenki ért törökül meg oroszul, rettentően próbálják utolérni Európát, legalábbis nekem ez az érzésem, de a hagyományaik még mindig hihetetlenül fontosak, volt bemutató arról,hogy meg egy azeri esküvő...hm.
Túra amúgy nem volt, mert Baku akkora,hogy 6 óra mire kigyalogolsz belőle,és állandóan olyan érzésed van hogy már vége a városnak és az autópályán vagy közben nem, csak egy óra az út bárhova. Ja és előfordulhat, hogy a taxiról leesik a taxi jel,és elkezd visszafelé tolatni a tényleges autópálya közepén, hogy a sofőr vissza tegye a jelet.

igen, a tegnap este csak egy átmeneti ízlésficam volt.
így, ahogy mondom.

most olyan itthon majdnem,mint régen. mindenhol barack van,mert anya leszedte ami a fán volt és mindenhol barack van, tepsiben, hogy ne nyomódjon össze, meg az elektromos daráló megy egész nap, és most van még 672 új virág, szóval olyan érzésed van, hogy nem férsz be a lakásba, pedig már el is felejtettem milyen tágas itthon. és van mindig kaja.
holnap pedig mulatni fogunk, és akkor elővehetem a piros rúzst, ki látott már ilyet.

de hogy az anyukám miért vesz nekem olyan könyvet, aminek benne van a címében a kiegyensúlyozott párkapcsolat kifejezés,(vagy hasonló), hát nekem arról fogalmam sincs. én sem vagyok kiegyensúlyozott, nem hogy a kapcsolataim. a párról nem is beszélve. különben is, utálom ezt a szót.

Balaton,

8.; 9; 10; 11; 12

melyik újság címlapján jelennél meg, és miért?
valami utazás/életmód magazin, vagy társadalomtudománnyal foglalkozó, de nem lennék a képen,csak valami sokadlagos szalagcím, mert az ilyen lapokon nincsenek emberek, csak valami releváns grafika meg kép.

9.
mit kéne feltalálni, csak itt csak most csak neked?
az önmegágyazó ágyat. kb. 6 éves koromban fogalmazódott meg bennem ezen zseniális holmi gondolata, mikor a nagymama elkezdett beágyazásra kényszeríteni.

10.
mi van az asztalomon?
a lámpa, egy rakás könyv és jegyzet félresöpörve, a fényképezőgép, telefon, kézkrém, egy körömlakk, és még egy rakás unalmas irodai kacat mint a tűzőgép.

11.
a legrosszabb szokásom:
hogy halogatok, mindig és mindent. és hogy nincs önbizalmam.

12.
ha csak egy oldalt nézhetnék meg naponta:
hmpf.
google?
najó. ez, vagy nem is tudom.. az emailem.

hát tudod, hogy anyáddal nyaralsz, amikor kinyitod a család legnagyobb bőröndjét, és ruha helyett... wait for it...! konzervet találsz meg paprikát.
na de kérem.


szóval most már itthon vagyok, vagy 2 órája, napra pont 2 hete először, és ez jó. a szüleim meg vásárolnak, mert nincs itt semmi, még joghurt és mozzarella sem.
voltam 4 országban,(Liechtensteinben mondjuk csak kb. 2 órát, de tán többet nem is érdemes) és szép volt meg jó, mert a mi családunk úgy palástolja a konfliktusokat, hogy azt hazudjuk megfáztunk a klímától, amikor anyámmal veszekszünk. aludtam 6 helyen, vagy 10 fééle helyen vacsoráztam, és napi 12 órát gyalogoltunk, és van most egy csík a lábfejem közepén, ahol a szandál pántjának kéne lennie. van vagy 450 kép, és Antwerp a legeslegszebb hely a világon, még Azerbajdzsánnal is szembe száll.
jó itthon, valamiért izgatott vagyok, meg frusztrált mert nem tudom mi van, mi lesz, minden üres, csak a szuvenírok maradtak, és a savanyú tea.

teszek majd képet, csak még nem tudom, hol a kártyaolvasó.