van valami egészen csodálatosan érdekes ezekben a nyári táborokban. amikor az ember búcsút kell intsen. nos,nekem az olyan szívfacsaró. az ember tágra nyílt szemmel megy oda, és azt se tudja mi lesz, mi van, kik lesznek, és vajon egyedül fog-e tengeni lengeni, vagy mulatság lesz az összes napon. és naív módon azt is hiszi hogy 3 hét alatt senkihez nem lehet hozzánőni, vagy megkedvelni, vagy nem is tudom... pedig de. és másfél hét alatt is, és két nap alatt is, vagy egy beszélgetés után is. egy bolondozozás-a-hátsó-folyosón-a-borospoharakkal után is.
mert odamész valakihez megkérdezni valami egészen banális dolgot, és akkor elkezdtek beszélni, és csak beszéltek és beszéltek, és van sok nevetés meg nevetség és irónia, és másnap felébredsz és az égész szétfoszlott, csak egy fél sms és egy név marad az egészből, és a másnap, meg a pohár, amiről fogalmad sincs honnan jött, az eltűnt szalámi, meg hogy az utcát elöntötte a víz merthogy reggel 7 óta megállás nélkül zuhog, aminek köszönhetően ha kinyitod a kocsid ajtaját belefolyik a víz.
háthát.
nahát.
annyi foszlány van a fejemben, az egyik felétől nevetnem kell, de ugyanakkor keserédes is az egész, a tény hogy nem nem nem akarok hazamenni de szabadulnék is már innen, ettől, mindentől mindenkitől, az emléktől mert feleslegesnek érzem erre gondolni, elmúlt és vége, és az a fránya fészbuk.tisztára összezavarja az ember életét, a párkapcsolatát vagy mit tudom én mijét és csomóan azzal zsarolják a másikat hogy feltesznek oda ezt vagy azt, nyilván azt ki mit csinál részegen, mert részegnek lenni annyira annyira vicces, még így húszon túl is...
a tegnapi fogadásról is kell, hogy szóljak valamit, mert olyan borzasztó volt a feléig, hogy az egészen hihetetlen, csak nem akartam hazamenni és egyedül lenni meg álmos sem voltam, ha már. volt valami szánalmasan kifinomult ízlésre vall az átlag magyar kulináriához mérten, ill. hát nyílván nem számítottam rántott húsra a Baltikumban, ha már van hal. és inni gyakorlatilag csak bort meg pezsgőt lehetett és elegánsan töltögette mindenkinek a pincér a poharába nehogy józan maradjon. a körte volt a legjobb része az egész estének, komolyan. az a jó az ilyen eseményekben, hogy amikor az elpanaszolja hogy unatkozik, akkor mások félig vigyorogva kérdezik meg, hogy jaaa neked ez az első? mintha valami nagy eseményről lenne szó.
ja meg találkoztunk Nyíri Pállal, akinek szép a cipője és egy antropológus és olvastam tőle dolgokat,és jó volt élőben látni.
kicsit várom már hogy hazamehessek, ami fura, mert szinte soha nem várom, hogy hazamehessek, de most igen, és nem tudom mi van, néha már a sírógörcs kerülget saját magamtól.