ezt most Zorától loptam, na de ha egyszer nekem is ilyen most az életem.

Igazából kifejezetten rossz, hogy nem vagyok kiegyensúlyozott. Egyre jobban nem, és nem tudok mit kezdeni vele, egyre csak itt nyávogok mert csak ezt tudok, pedig tudom, hogy nem javít semmit ezen a helyzeten. Csak hát, sokszor annyira rettegek az életemtől, magamtól, és hogy el fogok bukni, hogy nem is merek nem csak hogy semmit tenni, de még gondolni sem igazán, aztán meg, hogy milyen nevetséges ezt akarni.
Másrészt meg,annyiszor jobbnak képzelem magam másoknál, vagy legalábbis kevéssé bunkónak, és ez szintén megijeszt/meglep. Hogy jövök én ahhoz, hogy jobb legyek bármiben is bárkinél, nem mintha nem ezt akartam volna/erre törekedtem volna egész életemben. Mondjuk nyilván, ki ne akarna a legesleg lenni.
Valamiért most az a képzetem támadt, hogy ha teljesen új életet kezdek, akkor minden jó lesz, megszabadulok saját magamtól, a szorongástól, és csak arra fogok koncentrálni, ami van. Gyanítom, hogy ez nem fog működni, vagy legalábbis nem teljesen, mert előbb,vagy utóbb úgy is elkezdem majd megkérdőjelezni magam. És különben is, honnan tudjam, hogy milyen legyen az új dolog, amit nekem csinálnom kell, meg az új életem? Honnan? Egyre kevéssé tudom, hogy mi lenne a jó, most úgy értem, ettől a társadalomtudomány mizériától feltétlenül szabadulni kell, de nem tudom miért, mármint mindig úgy hittem, hogy engem ez érdekel legalább egy kicsit is, de most meg már azt hiszem, hogy az érdekel egy kicsit az nem elég. Nem tudom, miért várok valami csodaszerű megvilágosodást, hogy majd villan valami a fejemben, és akkor hopp tudni is fogom mi lesz az ideális.

félek bemenni a holnap reggeli órámra, mert attól tartok senki nem lesz ott. (mondjuk abból ítélve, hogy mennyien járnak be, ennek van alapja.)
továbbá azt álmodtam, hogy levágták a bal mellem, és nevetett rajtam az aneszteziológus, aki ugyan az az orvos volt, aki műtötte lábam. (how sick&twisted can I get.)

Most van ez a snidling bokor vagy nem is tudom minek nevezzem a konyhaszigetünk közepére állítva, és egyszerűen fantasztikus, az ember csak letép egy szálat, és elkezdi rágni,mint a parasztok egy bukolikus idillben a füvet(vagy mit rágnak). De ami még ennél is jobb, hogy az ember csak levágja, felvágja, és már is abba az illúzióba kerülhet, hogy valami biot rakott a reggeli szendvicsére. Kamamberrel a legjobb,különben.

Ma volt 2 darab órán (ebben a félévben van 4 azaz négy kötelező tárgyam, plusz egy szakszeminárium meg egy szakdolgozat,nevetséges) ebből az elsőt,ami 8-kor volt elaludtam, szóval maradt a 13.10-es, hát,rettenetes volt,meg kell mondjam. De nem is rettenetes, inkább haszontalan, pedig a tantárgyi adatlap szerint jónak kellene lennie, nem értem mit tudnak elkövetni ezek a tanárok. Mondjuk a tantárgyi adatlap szerint minden tárgynak jónak kéne lennie, és akkor mégis van olyan tanár akinek percenként háromszor(!!!) sikerül ő-znie. Ilyenkor jutnak eszembe ilyen kicsi,és nagy mértékben önmarcangoló gondolatok, mint hogy miért nem lettem orvos, vagy közgazdász, vagy fizikus, vagy mit tudom én,mint a szüleim barátainak a gyerekei, akik mind okosak, és jól képzett felnőttek lesznek, sikeresek,erről nem is beszélve, én meg itt a szociológus palánta a heti 6 órámmal,vagy miért nem leszek ügyvéd, azt még akartam is talán egy kicsit, mondjuk akarok én sok mindent, csak nem eléggé, talán ez az egész gimnázium választás eleve egy bukott projekt volt, mert hogy itt reál tárgyakat nem tanítottak, az teljesen biztos, vagy legalábbis nekünk nem, (ez utóbbi valószínűbb, mondjuk), hangyányi gúnnyal emlékszem vissza azokra a szép és jó időkre, amikor még jó voltam,na meg szerettem a kémiát, amúgy én tényleg szerettem a kémiát, csak aztán tizedikben volt az a baleset, és sokszor hiányoztam, ami után persze már alig bírtam követni a kémiát,(mondjuk mindenki más is,de ez más kérdés) és elkezdtem utálni ezt az egészet, hogy egy egyenletet nem tudok felírni rendesen. Nem tudom, miért a hülye balesetet hibáztatom azért,mert nem lett se kémikus, se fizikus, se orvos, vagy hasonló, és egyébként is, long story short, most itt ragadtam a szociológiával,amivel mégis csak kellene kezdenem valamit, de minimum átképezni magam. Csak ott van az agyam hátsó traktusában ez a fura gondolat, hogy ha valami menő szakmát tanulnék (értsd:ami ilyen fura, mondvacsinált,(vagy nem) közmegbecsülésnek örvend, az emberek meg tudják, hogy mi az), akkor biztos jobb ember is lennék, de minimum okosabb, tanultabb, sikeresebb, és lenne sok-sok pénzem, vagy nem, de ez nem is kifejezetten számít ezen a ponton, mert nekem ezekhez a szakmákhoz, amiket a környezetem jó ötletnek tart nincs igazán kedvem, és ettől rossznak érzem magam, mintha ez az egész valamiféle ördögi kör lenne,amiből csak akkor fogok kijutni, ha jelentkezem a jogra, vagy nem tudom. vagy ha megkérdezem a pszichológust, mit csináljak.

Ilyen megjegyzéseket pedig, hogy most már hivatalosan is tudok járni, és nem törött a lábam, bizonyítottan, kár volt tenni, ugyanis, ahogy mondani szokás Isten nem ver bottal, olyan tempóban tudok csak járni, mint egy átlag 90 éves, a kondícióm is olyan, elmegyek az egyetemre és már hullafáradt vagyok, vagy hasonló.

Helló,Budapest.

Itt vagyok újra. Hiányoztál.

Én úgy vártam ezt egyébként, hogy újra tudjak járni, és végre mehessek, és egyáltalán, helló szabadság, de most meg már inkább csak főleg szorongok, mint hogy feldobott legyek. És nem azért, mert most a könyvkupac tetején a bokaszorító van a teáscsésze helyett, vagy mert olyan régen nem jártam Pesten, hogy nem emlékeztem hirtelen, hogy néz ki a metrómegálló a Deákon.

Ma voltunk a klinikán,az orvos is szinte meglepődött, majd gratulált, hogy meggyógyult a lábam, szóval, igen, kijelenthetem, hogy a törött bokám hivatalosan is nem törött. Meg még azt is mondta, hogy nohát, egészségedre, és ekkor szerettem volna pofán vágni, de egy jól nevelt lány nem hogy nem tesz, vagy ír meg ilyet, még csak nem is gondol ilyesmire. De ha már úgy is megszegtem a szabályokat, megmondom, hogy akkor is pofán vágtam volna,amikor megkérdezte, hogy dagad-e még a bokám, és akkor hopp előtűnt az övé az asztal mögül, és kb olyan vastag volt, mint a csuklóm. Ehhez képest már persze, hogy elégtétel volt, amikor megjegyezték, hogy egyenletes a járásom, aztán meg kitántorgott utánam a klinikáról a férfi aki előttem volt, olyan sántán, hogy elképesztő. Igen, a férfi, aki vagy 10 percig társalgott arról, hogy hogy megy majd valami futásra a hétvégén, ami ott az árvízi emlékműnél, meg az Aradi téren fog elhaladni, aztán még csacsogott is a doktorbácsival, az asszisztensek meg nevetgéltek,mint valami idióta szerelmes tinédzserek. Kíváncsi lennék kinek kivel van viszonya ezen a retkes klinikán,ahol mindenki tegez mindenkit, az adjunktustól a beteghordóig úgy szólnak egymásnak oda, hogy hé, bizonyos orvosok mindig bizonyos ápolónőkkel paktálnak mennek sebet kötni,amikor meg a betegnek szót ejtenek bárkiről, akinek a neve előtt ott van, hogy DR, vagy akárcsak egy rezidens is, egyből az atyaúristen lesz az a valaki, az emberi faj csodája, akinek a talpát is csak komoly gondolkodási idő után szabad megcsókolni. Még egy ilyen hierarchia centrikus helyzetet nem láttam, mint ez, komolyan mondom,amikor az atyaúristen doktorbácsik alázatos hangnemre váltanak, csak mert ez a másik bácsi a klinika vezetője. Nem azt akarom mondani, hogy a hierarchia felesleges dolog, mert biztosan nem, és azt sem, hogy a tisztelet szükségtelen, mert persze, hogy nem, csak ettől még nem értem, hogy miért használja ki mindenki a hatalmát az első adandó alkalommal, főleg ha az nagyon kicsi, nagyon hirtelen. (milyen jó, hogy ez az egész bekezdés áll vagy 3 mondatból,így akarok én valaha is írni bármit is.)

(p.s.:És még azt is akartam mondani, hogy mindig teljesen meghatódom,amikor egy új/ismeretlen olvasó kommentál meg emilezik, szóval dánkesőn. tehát tegyetek így, mert az jó, én boldog leszek,meg akkor barátkozhatunk is,meg minden.)

mióta van ez a pöttyös nyereményjáték még jobban túrórudi függő vagyok.

on an other note, az új táskám két részletét meg kellett mutatnom, olyan szép:

(erre a bejegyzésre értelemszerűen csak a nyilvánvaló materializmusom lehet a mentség,tudom)

[Igen csak megkésve ugyan, de azért csak háborogtam egy sort ezen az új felsőoktatási törvényen, annyira abszurd. Az okosok tényleg azt hiszik, hogy majd az az akárhányszor 300ezer amit ki kellene fizetni tandíjra, ha a végzett nebuló úgy dönt, hogy mégiscsak külföldre kíván költözni, majd vissza tart bárkit is? Komolyan? Mármint a külföldre költözésnek az alap koncepciója, legalábbis idáig, az volt, hogy akkor az ember egy új, jobb életet kezd, sok pénzzel, meg amivel akar (kivéve, ha az egyén a családom egyik tagja, de ez egy másik kérdéskör), akkor hogy okozna gondot az átlag, feltehetően jól képzett, egyénnek visszafizetni ezt a "kis" pénzt?
 Egyszerűen nem értem, hogy valakinek, akinek phd-ja van, meg 213(!!!) publikációja, hogy nem jutott ez eszébe, hiszen ez annyira egyszerű, hát még a magam fajta egyszerű elméjűnek is ez a második gondolata. Az érmének nyilván nem csak ez az egy oldala van, hanem több másik is, de jobb ha ez a bejegyzés nem fullad valami mondvacsinált politizálásba, főleg, hogy bizonyára sokkal kevésbé vagyok kompetens a témában, mint bárki, aki ezt valaha is elolvassa. (Csak még azért hadd hívjam fel a figyelmet, erre a 213 publikációra. Értem én, nem egy frissdiplomás valakiről beszélünk, hanem egy nőről aki inkább a nagymamámmal egykorú, de 213 kicsit sok, nem? Nem tudom, néha az az érzésem, hogy ez a plagizálás biznisz valami fura igazságérzetet keltett itt mindenkiben,ami nem vagyok benne biztos, hogy szükséges, vagy legalábbis annyira, mint amennyire mindenki hiszi, de szerintem erre a 213 önálló gondolatra is vethetnének egy pillantást.)
Hát egyébként már majdnem kinevettem ezt a lányt a vonaton, aki éppen Ferihegynél szállt le a vonatról, mint mindenki más, kicsit is jól szituáltnak tűnő ember, de tulajdonképpen ezek után már nem is annyira, hogy a középiskolásoknak kötelező lenne 3(!) nyelv, természettudományos tárgyból brillírozni (érettségi, ha jól értem?) meg mindenféle emelt szintű mi szem-szájnak ingere. Vagy lehet, hogy én vagyok csökkent/megváltozott munkaképességű, de nekem ez, hogy én még mindamellett az emelt töri, és igen csak nem középszintű magyar, plusz a heti 7 angol  mellé oda rakott volna még egy nyelvet a német mellé, és még egy biológiát vagy földrajzot, úgy, hogy azt még komolyan is kelljen venni, hát, nem tudom mit csináltam volna. Az übermájer Apáczaiban biztos megcsinálják az ifjak, de egy vidéki gimnáziumban, vagy bármilyen gimnáziumban ami mondjuk még nem is rossz, sőt kifejezetten a jobbak közé sorolható, sikerül úgy leérettségizni, hogy a gyerek nem tud rendesen még angolul sem, nos akkor nem  tudom, hogy ez mennyire realisztikus cél.
A lány, akit az előbb említettem, pedig Hollywoodba igyekezett, nem máshová, és tudjátok mit, kicsit meg is értem, Lugosi barátunk is megcsinálta a szerencséjét, igaz, hogy olyan helyeken említődik, mint a Vampire diaries, és Bella Lugóózi lesz belőle (insert American accent here) de hát, próbálkozni lehet, kérem szépen. (Egyébként először mikor meghallottam, azt hittem, rosszul hallok, de beszélgető partnere is, nem csak én, ő legalább nem futamodik meg.,kac.) ]

It's a terrible love and I'm walking with spiders

nem szeretem, hogy a fél családom lelép Európából holnap, ki tudja mennyi időre. sigh.

még szerencse, hogy nem amputálni fogják a lábamat kedden, ugyanis sikerült a beutalóra bal láb helyett jobbat írniuk. (hogy az orvos ezt hogy nem vette észre számomra teljesen érthetetlen)

hát mi lesz veled Magyarország, ha ezt tényleg bevezetik?

mikor választani kell, mintha mindig elfelejteném, mit akarok. akartam

napi vinnyogás, vol. 617, én szóltam.

most így a szakdolgozat írása közben, főleg hogy a jövő héten kell odaadnom a konzulensemnek, és még hiányzik vagy 8 oldal, és még hiányzik szinte a teljes kvantitatív rész (logisztikus regresszió, menj a... na igen, oda.) és nem is tudom, mit csináljak így hirtelen, hogyha nem adja meg a jegyemet, akkor az egész jövő év elbaszódik azzal, hogy vizsgázhatok még akkor, meg védhetek meg anyám kínja, és sehol nem leszek, én megszabadult ettől az egésztől meg végképp nem.
na de nem is ezt akartam mondani; hanem, hogy ebben a nagy sietségben (kac, kit ámítok én ezzel?) mindig elkezdek nézelődni facebookon is, és felfedezem, hogy akiről azt hittem, hogy lehet vagy 16 már első éves az egyetemen vagy hasonló, és akkor rájövök, hogy igen, jesszus hát tényleg felnövünk, felnőttünk, akkor is, ha a kórházban mindenki kislánynak szólít, akkor is vége, befejeztem majdnem az egyetemet, vagy legalábbis az első részét.
és mintha alig láttam volna valamit, alig láttam a világot, alig hallottam okos dolgokat, alig vagyok valaki. valami. és hogy nincs semmi. nincs amiért felkeljek és amiért ott legyen a vigyor az arcomon, hogy tudom mit csinálok, hogy miért éjszakázok és miért dolgozom ki a belem, de így, így csak esz a bűntudat, mert nem csinálok semmit, persze, hogy nem csinálok, mert nem tudom mit kellene, sokszor olyan érzésem van, mintha elpazaroltam volna ezt az időt itt mind, nem volt pazarlás persze, de soha nem volt olyan érzésem, hogy itt kell lennem, és még mások már webdesignerek lesznek és vegetálok, és butának érzem magam, meg bűntudatom van, hogy áltudomány szociológia, amiről az emberek nem is tudják, hogy mi az, vagy ha mégis, akkor nem tartják egy szükséges dolognak, és nekem egyre inkább olyan érzésem van, hogy ez tényleg csak valami intelligens klisékre tanított.
a legborzasztóbb pedig tudod, hogy az összes mesterszak amire jelentkeztem ehhez hasonló, és ha tényleg inkább elutaznék külföldre és ott jelentkeznék antropológiára, akkor talán ott is ez lenne, mindenféle spss fájlok meg regressziók meg adatelemzés, aztán még sokszor eszembe jut az is, hogy miért nem mentem jogra, milyen lenne, ha most jogásznak készülnék, mi lenne ha mégis elmennék jogra, lennék vagy 30 mire befejezem, és nem is tudom, hogy én olyan sikeréhes ambíciózus vagyok-e mint a jogászpalánták, de talán titkon tényleg rémesen vágyom valamiféle presztízsre, ha másért nem, hogy megmutassam, hogy megcsináltam.

na most már csak egy pólóra kell szert tennem, amire valami olyasmi van írva, hogy crippled is sexy, etsyn biztos árulják.

A szociológusok (...) hisznek olyan varázsigékben, mint hogy 'A válaszadás névtelen és önkéntes, az adatokat csak aggregált formában hozzuk nyilvánosságra.'

bahh.

Egyre kisebbek és rövidebbek lettek a lábaim, és minden olyan fekete, meg légüres volt, nem is tudom, aztán megjelent a doktorbácsi, lebegett a köpenye, mint valami szárny, és csóválta a mutatóujját, mint aki éppen fenyíteni készül, meg aztán magyarázott is valamit, nem emlékszem mi volt pontosan, csak arra hogy rossz volt, de akkor felébredtem.

Mikor fogok már ettől megszabadulni, anya szerint túl sokat foglalkozom a lábammal, ja igen, megnézném én, hogy te mivel foglalkoznál,ha két hónapja nem tudnál járni, nem hogy rendesen, sehogy sem, és egész nap itt lennél kibaszott egyedül, és féléjszakás kalandod is csak a településkutatás könyv mentális térképezés fejezetével lenne. Mi a franc. Szabadulni akarok már ettől az egésztől, hogy itthon lenni, szakdolgozat, nem tudok lemenni a lépcsőn, nem tudok kimenni amikor jön a postás, nem tudok levenni egy üveget a spájz polcáról mert nem tudok lábujjhegyre állni, nem kapcsolja be senki az elszívót, nem tudom minek a hipermondern konyha ha nem is használjuk, nem is működik, hogy is felejthettem el. És egyre többször nem tudom mit kezdjek magammal, nem tudok szembenézni ezzel az egésszel, magammal, meg az állítólagos problémáimmal, amik úgy teszek mintha nem is lennének, mert az ágyamból úgy sem tudom megjavítani egyiket sem, mert ahhoz talán magamat kéne megjavítanom,  tudom, tudom, mostanra megtanulhattam volna konfliktuskezelni, szembenézni magammal, az emberekkel, vagy egyáltalán csak a szemébe nézni valakinek, hogy ilyen egyszerű dologra sem vagyok képes. 

Mindig eszembe jut Kasia is, és amikor azt mondta, hogy én mindent úgy eltávolítok magamtól, és külső pozícióból figyelek, én próbálom magam külső pozícióból szemlélni, ha másra nem, kezdetleges önkritikának biztos megteszi, de egyre csak megijedek magamtól, az egy dolog, hogy rendszeresen nem vagyok őszinte magammal, nem tudok őszinte lenni, nem tudok semmit kimondani, magamnak se, igazán személyes dolgokat, hogy mit akarok, meg mit gondolok erről vagy arról, és hogy mi hiányzik, csak olyan dolgok hiányoznak, amikről nem is képzeltem, és rettegek hogy ez már nem is én vagyok, vagy mi van ha én tényleg ilyen vagyok, lehet, hogy rossz vagyok, de ki vagyok én, hogy egyáltalán megmondjam, hogy mi a rossz,

Mintha rajtam kívül mindenki annyira tudná mit csinál.

persze, hogy nem lenne teljes senkinek az élete még egy rakás nyári már-már igencsak klisé kategóriába tartozó turista fotó nélkül. ez itt Hiiumaa, mi más a semmi közepe vagy 100 méterre valami tiltott szovjet katonai bázistól.

jó öreg Helsinkink, ennél vacakabb kompozíciót kesresve se találhattam volna, és a borús eget is fekete fehérrel kellett álcázni, de ettől még kedves emlék. a katedrálisban addig ültünk, hogy egyszer el is aludtam.

kődobáló Simone, aki fiú lány névvel, de megteheti mert olasz, és amúgy is, betegre ettük magunkat szamócával az erdőben, akkor meg mit számít kinek mi a neve.

helló '80-as évek képeslapipara. jó volt a vurstli ebben a fogadóban.


p.s.:hát mi az már, hogy a flickr vagy aztán a blogger tisztára megváltoztatja a fotóim színét? lightroomban minden sokkal jobb volt, ígérem.

a teljesség igénye nélkül ki merem jelenteni, hogy nem kell attól tartanunk, hogy ebből a blogból is valami unalmas stílusblog lesz(különben rendszeresen hülyének érzem magam, mert nem hatnak meg a dizájnerek, vannak akiket csodálok persze, mint mondjuk a márkcica jacobs retiküljeit, lagerfeld zseniális,meg vivienne westwood is tán megéri a pénzét, end of rant.) de azért mégis meg kell jegyezzem, tekintve, hogy ma még egyszer sem említettem meg a lábam (hello fetisiszta blog?), hogy ez a láb, a törött, immáron csak műtött úgy értem, eléggé újraértelmezi az ember cipőit is, szert tettem egy ilyenre ebayen,nem pont ilyen színben, de egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne osszam meg ezt a képet,csak mert ez volt a legízlésesebb amire ráleltem, mert na pont ennyire leszek szekszi benne (kac) és szegény gazdag japánoknak valami 53 ezerbe kerül(wtf?).na jó, majd azt képzelem, hogy ilyen barnák, meg szexik a lábaim amikor rajtam van, az sem számít, hogy az egyetlen barnaság ami a lábamon van, azt Indiában szedtem fel decemberben , az sem számít, hogy úgy fogok kinézni mint egy könyvtáros, és vagy ennyire leszek mutatós. nem tudok dönteni, hogy tényleg ronda, mint ahogy a józan ész diktálná, vagy valójában nem is ronda, nekem meg minimum részleges ízlésficamom van.
na de zokni emberek, zokni? legyetek már eszeteken? miben nem fogadnék, hogy ez Floridában készült, vagy anyám volt. bocs anya.

minden jó, ha a vége jó, tegnap azt mondta a konzulensem, hogy jól kezd összeállni a dolgozatom, meg hogy ha nem baszok el* semmit, még csillagos ötös is lehet.


*jesszus, ilyen alpárit tényleg leírtam.

a jövő héten most már tényleg semmi de semmi indokom nem lesz, hogy miért nem menjek iskolába.
ezzel együtt inkább szeretnék kitörölni mindent az életemből és újra kezdeni. igen, úgy mint a friss, üres postafiókot megválaszolatlan levelek, és kellemetlen üzenetek elmentett piszkozatai nélkül.

Balaton,hiányzol. [tavaly nyár, Lelle és Fonyód közt]