biztos, hogy olyan vagyok, mint egy vén(kis)asszony de nekem ezekből a pöttyös ruhákból sose elég 

(az már kérdés, hogy mindenféle fenntartásaim vannak ezekkel a Délkelet-ázsiai ruhás oldalakkal kapcsolatban, és nem csak a minőséget illetően)

Hebron 2

erről a videóról jutott eszembe, hogy posztolnom kellene végre ezeket a képeket, mert ez, ez tényleg Hebronban történik, hogy izraeli katonák csak úgy letartóztatnak, vagy legalábbis megpróbálnak letartóztatni 10 éveseket az iskola előtt. én mondjuk nem beszélek se héberül sem arabul, de azért az látom, hogy jönnek ezek az erőszakos katonák, és semmit nem indokolnak meg, csak fogják a visító 10 éves gyereket és megpróbálják elvinni, majd mikor ez nem sikerül, biztos ami biztos, odadobnak valami könnygázt az iskolabusz mellé. szerintem ez az incidens elég hűen illusztrálja milyen Hebron, az iraeli-palesztin konfliktus tényleg itt érezhető a legjobban. a többi városban sétálva, vagy miközben a 672. shawarmat/kebapot akármit tömöm a fejembe, és hatfelől ordít a müezzin, egy pillanatra elfelejthetem, hogy pár kilométerre ott egy rakás szöges drót, ellenörző pont, katona, és a fal, de itt ez nem lehetséges. a szögesdrót a város közepén is megy, H1 és H2 részre osztva a várost, H1 palesztin irányítás alatt, a H2 izraeli. katonák igazán mindenütt, egészen fiatalok, fiatalabbak nálam, sokan etiópok (Etiópiában nagy számban élnek zsidók), a zsinagógában, a mecset előtt, a boltban, az utcán bárhol, és egy csomó fegyver. számomra igazán félelmetes, hogy milyen fiatalok, mivel érettségi után kötelező, és mekkora hatalom van a kezükben, mekkora önkény. kicsi 18-19 évesek fognak az ember fejéhez fegyvert, vagy figyelnek vizslató szemmel miközben a táskádból igyekszel előkaparnni az útleveled, és én soha nem éreztem magam még ennyire privilégizáltnak mert én fehér vagyok, mert nekem jár egy mosoly a két szép szememért, a hidzsábos lányoknak meg az, hogy te ide nem léphetsz be, ide az útleveled. azt hiszem tényleg igaz, hogy a saját kiváltságainkat nem érzékeljük, csak a diszkriminációt, de most tényleg éreztem, nagyon is, és igazán arculcsapás, mit ne mondjak. úgy értem, nyilván örül az ember, ha nem hajtogatják szét a bugyiját a reptéren háromszor csak kétszer, és nem koslatják végig az összes mappát és fájlt ami a laptopomon van, vagy nem tudom, lehet, hogy  egy országban, ahol az emberek egy részének kevesebb víz jár, csak mert palesztinok, és ez törvénybe van iktatva, nos lehet hogy itt nincs is igazán helye a szolidaritásnak.

az első képen egy félig kiürült bevásárlónegyed van, ahol kb minden 3-4. bolt üzemel már csak, a többit vagy bezárták, vagy a tulajdonosok önként hagyták el, többek közt mert mindennaposak az összetűzések a zsidók és a palesztinok közt. itt egészen közel élnek egymáshoz, nem úgy mint máshol, itt a város közepén is vannak zsidó telepek, mondjuk rögtön a bal oldali ház mögött van egy üres utca, (2.kép)  és utána már az összes házban zsidók élnek. a szűk utcák felett szögesháló van kifeszítve a kődobálások ellen. több üzlet többek közt ezért is zárt be, mert nincsenek vásárlók, ki akarná, hogy megdobálják kővel. a 3. képen az utca, ami az ellenőrző ponthoz vezet, pont olyan ellenőrző kapu van, mint a reptéren. az üres utcák mint palesztinok lakta területek voltak, de szinte teljesen elhagyatottak, csak néhány zsidó telepes gyerek futkározik, és pár katona sétálgat. a propaganda számomra egészen elképesztő (az 5-6 és 9-10-es képeken), én ilyen szélsőséges propagandát nem tudom, hogy láttam-e valaha.

napi macska

lássátok feleim, ma is csak egy táncoló macskára telik.

how to be homesick

step1: nézegessünk mindenféle nyári Balatonon készült képeket:

step2: sajnáljuk, hogy már nincs meg ez a fényképezőgép

de azért gratulálok magamnak és az olvasóimank,  hogy a múlt hónapban a macskapornó volt a második leggyakoribb keresőszó.

mióta nincs rendes fényképezőgépem, csak fényképezni akarok.

arcom

such fun, so esszéírás.

kürölöttem minden második embert eljegyeznek, minden harmadik meg jelentkezik a CEU-ra, én meg csak csendben irígykedem.

meanwhile in the Jordan valley

Hebron I.

Hát, Hebron amolyan nem hiszem el, hogy ez létezik tipusú élmény, élénk színek és illatok, egy csomó ember és nevetés, és éételszag, ugyanakkor meg üres utcák, szöges drót, és mindenhol izraeli katonák, csak úgy.

2-3: elhagyott palesztin boltok, félig üres bevásárlóutca
4-6: szöges drót a kődobáló telepesek ellen, akik a palesztin utcák közvetlen szomszédságába költöztek, lefoglalt arab boltok, és teljesen bezárt bevásárlóutcák

arra meg, hogy a Birkenstock papucs komolyan divatba jött, már nem is tudom, hogy sírjak vagy nevessek.
de nekem hamarabb volt.

Jaffa

Jaffa kikötője

az óváros

a tengerpart, távolabb pedig Tel Aviv

ez egy vacak kép, de jobbat az utópálya közepéről nem lehetett, ez egy, a középkor óta létező falu, ahonnan 1948-ban kitelepítették a palesztinokat


Beit Sahour, és távolabb Betlehem, itt szálltunk meg, ill. ez a kilátás a teraszról.

ah nem is teszek több képet, olyan szemcsés mind, hogy borzalom, de én jobbat nem tudok egy kompakt fényképezőgéppel.

de ettől is olyan bűntudatom van, hogy ilyen kritikusan írok a fiúról, amikor olyan jó hozzám, és olyan szeretettel bánik velem, ahogy a teológus soha sem.

ma van az utolsó nap Izraelben, és én már rendkívül fáradt vagyok, továbbá a következő egy évben nem akarok kebapot enni, meg semmi ehhez hasonlót (shawarma, falafel és társai), de a frissen facsart narancs és répalé hiányozni fog, és az is amikor egyszerre két mecsetből ordít a müezzin, mi meg minden sarkon futunk a két méter széles utcán hogy egy targonca sem sodorjon el, és minél kevesebb arab rángasson be az üzletébe. tegnap az egész óváros ordítással volt tele meg fesztiválhangulat mert valakit kiengettek a börtönből, voltam egy gyalogtúrán, de a maira már túl fáradt voltam elmenni. vettem még egy rakás ékszert meg cukrozott csicseriborsós cukorkát, ami nagyon finom, de kb 5 darab után elkezdett fájni a fogam, de remélem ez csak placebo hatás. ez a második hostel, amiben megszállok, az előző olyan rettenetes volt, lefotóztam, hogy mindenki lássa, én ilyet még nem láttam, hogy egy ablaktalan (!!!!??) kamra szerű helységbe bepréselnek 5 priccs szerű ágyat (ilyen keskeny ágyon ennyire vékony habszivaccsal még életemben nem aludtam), és akkor vaksötét van, nincs levegő, a fürdőszoba penészes, de azért 30 dollár, hah, no persze. 

a fiúmmal persze, hogy nem szakítottam, mert annyira cuki, hogy egyszerűen nem lehetett, meg azt hiszem nem is akarok. de azért arról van szó, hogy nem tudom, mikor leszek már egy olyan fiúval, vagy ez a fiú mikor lesz már olyan, hogy nem csak a szexuális vágyait akarja kielégíteni rajtam velem, hanem mondjuk hasonlóan lázba jön attól, hogy ülhet mellettem a moziban, meg beszélgethetünk vagy elmehetünk kilós rántotthúst enni? úgy értem, hogy a szex az jó, de én talán valaki olyannal akarok lenni, aki vigyorral a fején jön, hogy képzeljem el, mekkora halat fogott/mit olvasott a HVG-ben/ mit látott, és mindenféle dolgok lázba hozzák, és nem csak ilyeneket tud suttogni, hogy milyen bugyi van rajtam  (ez csak példa volt)vagy mit tudom én.

vagy lehet hogy csak örökösen elégedetlen vagyok, és nekem tényleg semmi sem elég, nem elég jó, nem elég beszédes, nem elég szép a farmerja, fene a pofámat. de amúgy azt is tudom én, hogy lehet, hogy nem kellene az első fiúval lennem minden áron, aki szeret is legalább egy kicsit, de ez már olyan jó érzés, és olyan boldoggá tesz, hogy ennyire fontos vagyok valakinek és tényleg a fél kezét adná értem, hogy azt hiszem, én tényleg az a fajta gyarló ember vagyok, aki önmagát szereti a másikban.

ha a szobában egy ember utál a százból, nekem ki kell menekülnöm.

Izrael meg minden

a Damaszkuszi kapu Jeruzsálemben

Az utóbbi 5 napban főleg annyi van, hogy eljöttem Izraelbe, és csupa szürreális élmény ér, kezdve az Izraeli légitársasággal, ami kifejezetten rettenetesen félelmetes, (de szerintem ezt mások is tudják, mert a járat félig üres volt, ), aztán hogy ellopták a fényképezőgépem, (ezért a vacak telefonos fotó) és hogy vagy 2 órát a rendőrségen töltöttem, meg egy rakás fegyveres katona társaságában, hogy éppen ordít a müezzin, láttam hol született Jézus és voltam az utolsó útján (Via Dolorosa), annyi pitát ettem, hogy otthon kiábrándító lesz a kebab vagy bármi hasonló, lealkudtam egy vacak 400 dolláros kompakt fényképezőt 250-re, de még így is sírok, mert az új, 2.8-as objektívemmel kb 20 fényképet csináltam mielőtt ellopták, minden csupa izgalmas, majd elmesélem. 

ja meg egy kép Tel Avivról!

amúgy nem tudom, meséltem-e már az évfolyamtársam (valami szociális munka, meg közösségfejlesztés vagy milyen szakos), aki nem tudtam, hogy az ENSZ-nek, meg az Unicefnek köze van egymáshoz?

facepalm

amúgy is, kár volt aggódnom ezen, hogy hogy lesz a fiúval, miután tegnap úgy összevesztünk (mert megmondtam neki, hogy ne írjon már állandóan, mert így nem tudok semmit csinálni, többek közt tanulni sem) hogy megkérdezte, hogy akarok-e szakítani (mi van a az összes fiúval, hogy állandóan ezzel dobálóznak? úgy értem, többektől hallottam már), és én mondtam, hogy nem, mert én ezt nem gondololm megoldhatatlan problémának, erre ő közölte, hogy majd pénteken megmondja.

komolyan nem értem, hogy mivel érdemlem ezt, hogy most még péntekig várjak, hogy majd jól kidobjon, vagy mit tudom én. nem tudom, hogy mit csinálok olyan nagyon rosszul, hogy állandóan ilyen helyzetekbe kerüljek, hogy ennyire nem tudom kezelni ezt az egészet,  hogy én tényleg ennyit érdemlek, hogy majd pénteken megmondom. 
mert ez annyira bántó, hogy még ha kidobás helyett szerelmet vall (bár ez szinte kizárt) akkor sem tudom, hogy kell-e ez az egész  nekem hogy hajnal 4-ig  felváltva sírok és reszketek az idegességtől, többek közt esszéírás helyett

csak elmentem enni ma hogy lefotózzam   

a mai nap egy bizonyos pontján úgy éreztem, hogy nekem tényleg szét fog pattanni a fejem feszültségtől, hogy nem tudom ezt tovább, lehúzom a redőnyt, és marhára nem leszek antropológus, meg semmilyen okostojás, rettegve mászkálok a konzulensemhez, mert annyira nem tudom hogy miről írok, hogy az rettenetes, nem tudom, hogy mi legyen a fókusz, nekem miért nincs soha fókusz az életemben, miért nem tudom soha hogy mit akarok, vagy ha mégis, akkoris rettegek hogy nem fog sikeürlni, vagy túl nagy, túl jó, és nekem ilyesmi nem jár.

és annyi mindent kell csinálni, most kell igazán mindent csinálni, holnap vége a félévnek, és négy esszét kell megírni, meg csoportos projekt meg szakdolgozat interjú meg mit tudom én, és úgy érzem, hogy százfelé kell szakadnom, az egyik konzulensemtől futok a másikig, és most már azt hiszem többé-kevésbé van témám, csak hát túl politikai, és én nem értek nagyon a politikához, és akarok önkéntes lenni, vagy nem tudom, csak elmenni valahova a nyáron jó messzire, mert mikor, ha nem most, de akkor tessék, itt van még a fiúm, akit akkor itthon kell hagyni, és ettől is összeszorul a szívem, és szétpattan a fejem, mert én a fiúval akarok lenni, de nem tudok ennyit,  nem tudom elviselni hogy ez elvárás, mert én most bizonyára önző vagyok, de úgy érzem, hogy nem tudok szögre akasztani mindent, csak hogy a fiúmmal legyek, és mert most kellene nagyon összekapnom magam, hogy kapjak egy rendes állást/gyakornoki helyet vagy jó helyen legyek önkéntes, vagy egyáltalán, hogy kitaláljam, hogy mit akarok pontosan, hogy ne rettegve menjek többet a konzulensemhez, merthogy jesszusom fogalmam sincs hogy miről írok, szóval egyáltalán nem tudom, hogy hogy ne kelljen valamit félre tenni, egyáltalán nem tudom, hogy értessem meg ezt ezzel a fiúval, aki mindig az interneten lóg, hogy én erre nem érek rá, nem tudom, nem tudom, hogy osszam be az időmet, hogy működjön, mert hiába van időm, ha olyan ideges vagyok, hogy nem tudok semmit csinálni.

mindenki olyan meglepett arcot vág arra, hogy a fiúm egy lakatos, meg ilyen szalad ki a szájukon néha, hogy de te olyan okos vagy, és ezzel sem tudom, hogy mit csináljak, néha tényleg rettegek, hogy ezzel az egésszel csak a vesztembe rohanok, és ez lesz a gigamegacsalódásom, és lehet, hogy csak elméletben akarok ezzel a fiúval lenni, vagy csak a gondolata tetszik, meg hogy szexi válla van, és szép vádlija, meg hogy szeretem amikor megsimogat,  de a nagyanyám is azt mondta, hogy nem kell az első fiúval lenni, aki odavan értem, és mi van ha igaza van, mert a nagyanyám azt is mondta, hogy nem szabad olyan fiúval lenni, aki jól tud  írni, és a jogász milyen jól tudott, és akkor tessék mi lett belőle, nem kellettem eléggé, de azóta is csak arra gondolok, hogy milyen jót beszélgettünk, és neki ugyan nem volt olyan szép válla, de ennek a fiúnak mennyi mindent nem mondhatok, mert tudom, illetve gondolom, hogy nem értené meg, vagy nem úgy ahogy én akarom, és nem beszélhetünk olyan dolgokról amikről én szeretnék, mert nem érdekli, A nagy füzetet is kölcsön akartam adni neki, mert milyen szép és érdekes, és azt gondoltam, hogy érdekelné, és azt mondta, hogy nem olvassa el, mert horogkereszt van a borítón, és majd jól meglincselik a metrón, de mondom, Kristóf Ágotáról úgyis mindenki tudja, hogy nem egy náci szerző, meg híres a film, meg mit tudom én, de még ennek ellenére sem,  és hogy a Szerelempatak micsoda snorefest, és én nem gondolom magam nagyon kifinomultnak, és én titkon élvezem a szörnyeteges tinédzserirodalmat, meg az Eleanor and Park a kedvencem, de ettől még ha különbözőek vagyunk, akkor gondolom valamennyire azok is maradunk. és én nem tudom, mennyire kell toleránsnak lenni. mert én az akarok lenni, csak nem tudom, hogy érdemes-e. nem tudom, nem tudom. vagyis gondolom, hogy ezen a ponton a "jó illatú a nyakad" dolog már rég nem elég.

nem tudom eldönteni,

hogy az a viccesebb hogy Krimea a river, vagy hogy Why does it always (Uk)raine on me?

sose elég

na meg az exem, akinek felvitte a zisten a dolgát, és újabban havi félmilliót keres, aminek a nagy részét kurvákra** költi, meg játékteremben, miközben azon gondolkodik, hogy papnak* áll, komolyan mondom.


de én amúgy sajnálom igazából.





**sziriösz biznisz, először azt hittem vicc
*mert akkor ugyan ennyit keres, mindössze 1 óra munkával

napi fucked up cicakép

tavasz van,

és arról is nem tudom már, hogy mit gondoljak hogy a barátnőim sorra kapnak (gondolom) menő állásokat, én meg még mindig ilyeneken problémázom, hogy hol csinálom a terepgyakorlatomat.

ma ettem egy akkora hamburgert mint a fejem, vagy egy kistányér, aztán találtam egy karkötőt az utcán, és azt hiszem, hogy ennyi biztos a mai napon, semmi több.
minden egyes dolgot úgy teszek, mintha egy láthatatlan vigyázó kéz lebegnek felettem, és megerősítést várnék, de igazából tényleg megerősítést várok, magamtól, a környezetemtől, mindenhogy, bárhogy, csak tudni akarom, hogy jó-e ez, amit csinálok, vagy ha ezt teszem, akkor jó leszek-e, és megfelelő irányba halad-e az életem, mert igazán, nekem fogalmam sincs. fogalmam sincs, hogy mit csinálok, és fogalmam sincs, hogy lesz valaki olyan megtévedt mint én, de biztos csak az a baj, hogy túl sok mindent szabad, igazából bármit szabad, jó, már a teológus is megmondta, hogy én olyan szabad vagyok, meg azt is mondta, hogy még belőlem bármi lehet, örüljek a fejemnek, mondjuk ez utóbbit nem hiszem, bár gondolom, ő egy csóró orgonistából egy szupermenő könyvelő lett fél év alatt, szóval lehet hogy ez az eszeveszett optimizmus nem alaptalan.
és olyan egyedülinek is érzem magam, itt ez a nagyon sok ember, és én nagyon egyedül vagyok, de igazán, én mindig egyedül vagyok, már elfelejtettem, hogy ne legyek az, hogy ne gondoljak arra, hogy elfelejtenek, senkinek sem kellek, vagy hogy valaki nevet a viccein, és a fiúm hiába mondja azt nekem, hogy én vagyok a legcsodálatosabb a világon, ő nekem nem az egész világ, nem tudom, hogy nekem mi az egész világ, de a fiúm cuki feje nem tölti ki igazán, és nem tudom, igazán nem, hogy mit csinálok olyan nagyon rosszul, hogy már megint nincs olyan nem tudok nélküled élni érzésem. nem tudom, hogy lesz-e ilyen valaha, vagy hogy kell ezt csinálni, de ma a buszon olyan üresnek és frusztráltnak éreztem magam, és ilyenkor mindig emlékeztetem magam az első randira, és hogy az milyen jó volt meg romantikus, és akkor egy kicsit jó lesz, de talán nem eléggé. vagy csak tényleg semmi sem elég nekem.

vendégségben voltunk egy iskolai feladathoz olyan embereknél, akik eredetileg nem lakóépületnek szánt épületben laknak, különös jogi keretek közé szorítva (nem bérlők, hanem "vigyázói" az épületnek, a körülmények néha érdekesek, az emberek gyakorlatilag mindig, de abszolút jó értelemben, és akkor tessék, néhány kép, az eslő a Marks and Spencer székház, egy pohárkészlet, egy tökjó nappali/loft, és a legkedvencebb interjúalanyom éjjeliszekrénye.

ja és a legkedvencebb nagyvárosi kaland legyen az, hogy a Széll Kálmán téri hajléktalanokkal szó szerint körülvett OTP autómata.
hát akkor én most előítéletes vagyok*, de én nem mertem


*de ezek a videók nagyon jók, nézzétek meg!

a hétvégén levágattam a hajamat, ettem finom pizzát, megnéztem a 300 második részét, amiben 3d-ben, slow motion fröcsög a vér, de Eva Green még mindig szexi, szóval ez még a magamfajtákat is kárpótolja, aztán enyelegtem sokat a fiúval, amit csak az zavart meg, hogyaszongya, 5 óra múlva van az erasmus mundus jelentkezési határidő, szóval azt gyorsan megcsináltam, aztán elaludtam a fürdőkádban, akkora partiarc vagyok, hogy az elképesztő.

aztán volt még az, hogy anyám már megint úgy megbántott, hogy azt se tudtam mit szóljak hirtelen, és még pont olyan arrogánsan is, amit a bolti eladótól se tűrnék el, nem hogy a saját anyámtól, és akkor tessék. arról van szó többek közt, hogy én 23 éves vagyok, és ennek már nem így kellene lennie, hogy mindig a szülőé az utolsó szó, és ezt a lehető leghatalomfitoktatóbban pont akkor kell éreztetni amikor a legnagyobb a tét, pontosan úgy mint egy 8 évessel, vagy pontosan olyan amíg az én pénzemből élsz azt csinálod amit mondok alapon, de amikor munkát akarnék vállalni, akkor azt mindig szabotálni kell, mert hogy írjad azt a kurva szakdolgozatot, meg tanulj meg mit tudom én, karrier fiacskám, arra koncentrálj, ne a sok pénzre. ó jaj, persze.
nem kellene már így lennie, ilyennek lennie,hogy már ennyi éves vagyok és már nevetésgesen régen ugyan azok a problémáim és nem múlnak el, és rettegek, hogy nem tudom megoldani őket, ezért inkább meg sem próbálom, amitől csak még rosszabb lesz, és akkor ilyenek, hogy mondon apámnak hogy esetlegesen el kell menjek Ázsiába terepmunkára a szakodolgozatomhoz, és akkor azt válaszolja nekem, hogy nem mész te sehova, Maglódra, oda. a saját apám szabotálná a szakdolgozatom, mert Malajziában lezuhant egy repülő, vagy hát eltűnt, ha közelebbről megnézzük a hírt, benne van az is, hogy az utóbbi 10 évben nem volt ilyen, és akkor anyám aki meg egészen pontosan tudni akarja mit csináltam aznap, mint valami ellenőrző bizottság.

és én mindezektől függetlenül tényleg úgy érzem, hogy anyám egyszerűen mindent elront, mert szerintem úgy kellene lennie, hogy a szülők mindig elhiszik a gyerekükről, hogy ügyes, és meg tudja csinálni, de az én szüleim csak kételkedni tudnak, bennem és mindenben, és aggódás címén mindig csak az orrom alá dörgölik, hogy de mi van ha nem fogod bírni, mintha egy nagy bukás lenne, dehát ők csak féltenek, nekem ilyen féltés nem kell, nekem csak az kell, hogy azt mondják, hogy menjél Thaiföldre és érezzed jól magad, lássál sokat, többet mint mi, és majd a nappali falára kivetítjük a fotókat.
nem tudom, hogy ezt az egyet miért nem kaphatom meg.

mint ahogy úgy érzem azt sem, hogy legyen egy normálisan működő kapcsolatom, ahol igazán minden jó, és nincsenek olyan gondolataim, hogy bezzeg mások a fiújukkal ezt meg azt csinálhatják, vagy az a fiú ilyen meg olyan, és ha az én fiúm másmilyen lenne, vagy ha a jogásszal lennék bezzeg beszélhetnék vele erről  vagy hogy miért érzem úgy, hogy a sötétben tapogatózás ez a fiú, hogy nem tudok semmit, sem róla, sem hogy honnan jön, és milyen, és mi volt régen, és mit csinált Ukrajnában, és egyáltalán, miért van olyan érzésem, hogy nem szoktunk beszélgetni? úgy értem, úgy igazán? tudjátok, olyan pillow talk szerűen? miért nem osztunk meg nagy titkokat, és miért van olyan érzésem, hogy ő erre nem kíváncsi, vagy hogy nem akarom ezzel untatni/idegesíteni? mert amikor a barátnőimről nyafogok, akkor mindig értelmesen válaszol, és kedves, és gondolom figyel rám, mert még könyvet is adott nekem nőnapra, pont amit akartam, és könyvet mert az megmarad, és akkor majd emlékezni fogok rá, ami szerintem szuperkedves, és mindig azt mondja, hogy mennyire örül hogy velem lehet, mert milyen kedves és okos vagyok, sőt még attól sem borul ki, hogy egész hétvégén a birkenstock cipőm volt rajtam, mert a másik elszakadt és nem volt másik zárt cipőm, szóval csomó kedves és szuperjó gesztusa van, de ettől még néha úgy érzem, hogy idegenek vagyunk egymásnak, hogy csak egészen véletlen tudom meg, hogy beteg az apukája, meg mindenféle hasonló dolgokat, amikről azt gondolom, hogy én elmondanám a fiúmnak.
remélem csak túlaggódom a dolgot, de azért biztos ami biztos van egy új secret crushom, természetesen jogász, mi más, amúgy semennyire sem reális, és pont ez a jó benne, meg hogy rettenetesen cuki, habár úgy néz ki mintha 18 lenne (pedig 23), kivéve hogy van egy egészen kicsi borostája, meg egy komoly ballonkabátja, gondolom ez kellett a lelkemnek, nehogy egy percig ne epekedjek csak a fiúm után.

jaj na, hát szandál of the year 18 fontért.

na jó, hát én ezen teljesen kiborultam. pedig már a Tarkát is  borzalmasnak tartottam, meg a Kinizsi kollégium fel nem újított részeit.

most már tudjuk, hogy Macedóniába csak nagyon meggondoltan szabad menni Erasmusra, nekünk meg ma zsinóron lógó bácsik mossák az ablakainkat.

most akkor cicza blogger véglegesen meghívós lett? :(

csak hát nekem máris olyan érzésem van, hogy ez nem fog örökké tartani ezzel a fiúval, és ez szomorú és ijesztő.

nyafogás mindenről

tegnap napokkal ezelőtt meg jól felbosszantottam magam ezen az előadáson, aminek az volt a címe, hogy A muszlim nők a mai brit társadalomban, vagy valami hasonló, és esküszöm nem a túl zsíros hamburger* miatt volt, amit előtte ettem.
jó, igazából már nem is tudom, hogy miért volt, igazán. egy arab szakos lány tartotta, akinek az egyik szülője hindu a másik a muszlim, és csak pár éve tért meg, és kezdett el csadort hordani, de igazából most már egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy ez tul.képpen csador volt, vagy hizsáb mert a fején olyan hidzsáb szerű, de az egész testén ilyen hullámzó fekete lepel volt, nagyon szép egyébként. arról van szó, hogy tudom én, hogy a vallást nem lehet objektívan reprezentálni, nincs objektív értelmezése, még akkor sem, ha az okosok (mint mondjuk a reformátusok, akikhez volt szerencsém) azt mondják, hogy ha egyféle keresztyénség van, és az a Biblián alapul, olvasd el fiam, hát de mindenki máshogy érti, már a Biblia fordítója is értette valahogy, ahhoz, hogy lefordítsa, de akkor is, miért egy viszonylag  elkötelezetten hívő lány reprezentálja az összes muszlimot egy egyetemen tartott előadáson, ami mindenkinek szól vallástól függetlenül, egy olyan országban, ahol a lakosság negyede még csak valamilyen felekezetnek sem tagja? idétlen helyzet ez, hogy az egyetemen például nincs statisztika arról, hogy hány muszlim van, mert ugye vallást nem lehet megkérdezni, csak etnikumot, amihez meg semmi köze, meg eldöntheteten, meg nem tudom én, (habár az egész pedagógia tanszék tele van kendős lányokkal), de akkor is, miért én vagyok az egyetlen fehér a kb. 30 résztvevőből?  és miért olyan különös ez, hogy vagy öten jönnek oda csak úgy bemutatkozni, és az előadó külön megkérdezi a véleményemet? a kérdéseimre alig kaptam választ, pedig kb. annyira vagyok jártas a kérdésben, mint egy átlag ember, vagy inkább semennyire, szóval egyáltalán nem voltak szofisztikált dolgok, de attól, hogy nekem arról beszélnek vagy fél órán át, hogy a Korán milyen egyenlő bánásmódot (illetve nem egyenlőt, ezt halkan hozzátesszük, mert a nőnek és a férfinak nem ugyanazok a szerepeik, így nem kell versenyezniük, tehát egyenlőnek lenniük sem) propagál a nők számára, és mennyire jó életük van a nőknek, ha követik a Korán szavát, és oktatáshoz való jog, meg válás meg hasonlók, de akkor nem tudom, hogy miért olyan rossz a muszlim nők helyzete? vagy ha nem rossz, akkor meg miért forszírozzák a muszlimok és a világi többi része közti élénkebb párbeszédet, hogy ne csak ilyet halljak, hogy a nőket leöntik savval, meglincselték, megölte a szomszéd mert farmert hordott, Iránban csak úgy, tárgyalás nélkül bebörtönözték és megkínozták, mert meghalt a férje, és biztos ő ölte meg? de ezektől eltekintve is, miért van a nyugati nőkhöz mérten olyan kevés joga a nőknek a muszlin országokban, miért hiszik még Azerbajdzsánban is azt, hogy biztos prostituált vagyok, ha este 11-kor egyedül sétálok az utcán (true story), és  miért nem jár a nőknek ugyan olyan oktatás olyan sok országban, mint a férfiaknak? ezek a dolgok nincsenek benne a Koránban, és értem én, hogy nincs olyan, hogy muszlim állam (ha jól értem), és ettől függetlenül az iszlám alap tételei nem törvények, még azt sem tudom, hogy ez szokásjognak számít-e, nem vagyok jogász,  de szerintem így is, úgy is elég naiv dolog azt képzelni, hogy van agy vallás, és csak mert én nagyon hiszek benne, az ország egész népe ugyan úgy fog, mindenki ugyan úgy a szent írás szava szerint fog cselekedni, és hasonlók. szerintem nincs olyan, hogy mindenki hívő.
jó, meg nyílván miért vagyok ilyen szűklátókörű, főleg miután elolvastam azt a sokat a kultúrális relativizmusról, hogy azt feltételezem, hogy mindenkinek azonos értékek szerint kelljen élnie, és minden nő biztos ugyan olyan egyenjgúságot akar, vagy egyenlő bánásmódot, mint mi Európában, vagy a nagy, és meghatározhatatlan nyugaton, és lehet hogy nem is akarja minden nő, hogy a férje maradjon otthon GYES-en, vagy mit tudom én. mindezek mellett az a benyomásom, hogy ezek a hívő muszlim lányok nem is akarják ugyan azt, nem akarnak feltétlen szuper karriert, mert a gyereknevelés fontos nekik, nem akarják, hogy mindneki lássa a combjukat, és nem is gondolkodnak ilyeneken, hogy üvegplafon elmélet, meg hasonlók.

befejezem a felesleges okoskodást, és nyafogok inkább egy sort arról, hogy csak egyszerűen fáradt vagyok, ebben a harmadévben 4 tárgyam van, az előzőben kettő volt,  ami persze nevetségesen kevés a jól megszokott 9+ tárgyamhoz képest, de arról van szó, hogy minden három órás vagy még több, és mire elolvasom ezt a sokat, és mire elmegyek a tanszéki szemináriumra is, én olyan fáradt vagyok, hogy kedd után nem akarok semmit csak aludni csütörtökig. (kedden 10-től 7-ig egy órát kivéve folyamatosan órám van, és még van csütörtökön is 1-től 4-ig, meg szerdán fakultatív) amúgy minden a régi, akkora nagymama vagyok, hogy hajnal 1-kor futok az utolsó metróra, amikor mások még csak akkor jönnek a házibuliba, ilyen ez a Kennsington, de ha egyszer igazi londoni leszek, akkor én ott akarok lakni, bár ha (a) lakatos lesz a férjem, akkor jó ha a szomszéd agglomerációban bérelhetünk egy szobát  párnázott ablakpárkány!! magas plafon! szőnyeg a liftben!  úgy viselkedem, mint a bangladesh-i vendégmunkás aki először lát wc-t a turista osztályon.

ja, meg van a fiúm, akki annyira cuki, hogy hihetetlen, meg állandóan ír nekem, és a facebook párbeszédeink ilyenek:

jaj nem tudom. én igazán csak egy nagy teáscsészét szeretnék.

itt meg egy kép a hegyekről amiket hónapokkal ezelőtt láttam.

*ez az egyetem katasztrófa a Corvinus melletti kulináris csodához képest, amit úgy hívnak, hogy Vásárcsarnok.

nagyon jó lenne, ha most egy szuperhős pusheen unikorniscicává változhatnék!

vagy egyáltalán, egy kicsit szuperhős lehetnék.

vagy egy kicsit több képességem lenne. vagy jobb.

az a helyzet,

hogy nekem nem szabad elkezdeni csokit enni, mert újabban nem tudom abbahagyni. ma meg ilyen egyszerű volt az ebéd, de ahhoz képest szuperfinom.

írtak egy könyvet rólam/blogom:

és egy másikat is: 

az új tányérom

csodálatos.