mintha elfogytak volna a szavak.
na jó, nem, ez persze, hogy nem igaz, a gondolatok sosem fogynak el, és így talán a szavak sem.*
csak hát nem történik semmi, ezért szorongok, mert most aztán már tényleg csak azt írhatom, amit gondolok, esélyem sincs mindenféle sztorizgatásra. de ugyanakkor írni is akkor, így hát tessék.
amúgy ma megtudtam, hogy a lábam tulajdonképpen már nincs is eltörve, és a szurit is csak egészen kevés napig kell kapnom(milyen fura lesz, amikor majd nem jön a szüleim saját bejáratú doktorbácsija,kac) és remélhetőleg egyszer minden jó lesz, már majdnem tavasz van, és reggel mindig napsütéses nyitott ablaknál reggelizhetem a lazackrémes kiflit és az jó.
ettől függetlenül újra és újra lejátszódik bennem a baleset, és amikor meglátok embereket magassarkúban még a gondolatra is összerándul a lábam, hogy szegény, milyen könnyen kitörhetné a bokáját, és akkor még az is, hogy ezután mindig így lesz, ennyi az egész, huss és reccs és akkor el is tört az ember lába? és mindig vizionálom, hogy a járda minden szegletében csúszós részek gödröcskék lesnek rám amiben kitörhetem majd a lábam, és mi van ha ki is fogom, és egyáltalán, vajon hányszor törhet el az ember lába anélkül, hogy végleg tönkre legyen? meg lejátszódik bennem a doktorbácsik arca, a dilettáns buta bajsza,meg a nem dilettáns félelmetes sötét szeme, és amikor kiabált, biztos mert nem mehetett haza a feleségéhez, fene a gonosz fejemet meg a sötét szeme és az arrogáns nővérek és hogy mindenkinek szabad visszaszólni, csak nekem nem, mindent pakoljunk el a szekrényről jó, és akkor felébredek, és cső lóg a lábamból is és a kezemből is, és a lábam nem érzi, hogy ki volt csavarodva vagy 2 órán át és hogy arrébb rakták, és az idegesítő rokkantnyugdíjas nénik, csak mehetnék már haza és ki innen,
csak mehetnék már, mehetnék akár hova, csak egy kicsit, csak tudnék már menni, elég már ebből, levegőt szeretnék és napsütést, és csak ilyen egészen egyszerű dolgokra vágyom, minthogy elsétálni a Deákra, és a könyvesboltba az Andrássyn, és a villamosra, és a sarki boltba almát meg nápolyit venni reggelire és az uszodához, és hogy gonosz vigyorral azt mondhassam a szomszédasszonynak, hogy igen a szeretőmhöz megyek, vagy valami hasonlót,
jut is eszembe, ha nagy leszek és Edinburghba költözöm, jólszituált középkorú szeretőm lesz, aki majd szép bicikliket vehet nekem,lehetőleg ilyet és akkor minden jó lesz, egészen addig amíg rájövök, mi a francot csinálok én.
legyetek jók,addig is.


ps.:a képen látható nyarat most kérem azonnal, bár mondjuk ez a tavalyi, az ideit még sajnos nem volt alakalom lefotózni.


*tudom, perszehogy, hogy a szó és a gondolat nem kifejezetten ugyan az, sőt.

meg aztán elkezdtem írni a szakdolgozatom elméleti kereteit,-ja igen, azt amit már minden normális ember megírt decemberben, ha nem hamarabb- de ilyen apró konceptuális problémáim akadnak, mint mondjuk definiálni, mi az, hogy elit, mikor erről szól az egész dolgozat majd, vagy legalábbis benne van ez a szó a címében, így talán viszonylag fontosnak titulálható. a dolog amúgy már olyan szintre jutott, hogy nem csak hogy van félkész konceptció arról, hogy a szempontok hogy következnek majd egymás után, de az irodalmakból random mondatok eszembe jutnak, és akkor kellemetlen kényszert érzek, hogy éjjek kettőkor a 9865. Borgias rész közben elaludva, majd felriadva, elkezdjem keresni, hogy melyik cikkben volt ez és melyik szemponthoz kellene hozzáfűzni, nem panaszkodom tovább, legyen annyi elég, hogy még 3 hétig szinte biztosan nem tudok járni=iskolába menni, ennek ellenére kezd stresszelni a dolog, mit hazudjak.
mindegy, kárpótlásul ízléstelen zenékkel kárpótolom magam youtuberól,amiket c kategóriás klubokban hall az ember, és amiket inkább nem linkelet ide, túlságosan rontanák a jó hírem.
A Borgiasról* meg az jut eszembe, hogy ez a legújabb szórakozásom, (meg gondolom a középkorban játszódó könyvek,muhaha) eléggé szórakoztat, szekszi akcentusokra lelhet a néző időnként, bár az eye candy faktora viszonylag alacsony, ha csak nem papokra és közékorú vagy inkább idősödő férfiakra bukik az ember, mondjuk az ifjú bíboros már-már szemrevaló, csak ne lenne az az undorító világos lila holmi rajta időnként, ahh, de várjunk csak civilben meg eléggé kiábrándító, illúziórombolás ez a javából.

*amúgy esélyes, hogy ennek köszönhetően álmodtam azt, hogy egy rakás templomos lovag közt voltam(a XV. században voltak még egyáltalán templomosok?),-az egyetlen lány, de ez nem tűnt fel, amúgy- és mindannyian elkezdték megölni egymást, majd hirtelen egy tornacsarnokban lettünk, ahol Asterix és Obelix méretarányú férfiak kezdték öldökleni egymást kevés sikerrel, majd megérkezett a doktorbácsi fejű főfő akarki, és akkor ő megölte mindkettőt, úgy hogy megfogta a lábukat (wtf?), majd odajött hozzám, és kedveskésen megkérdezte, hogy van az adrikánk? ugye, hogy tudod most te következel?
aztán itt felébredtem, szóval még nem tudok beszámolni arról,hogy milyen meghalni, ha valaki ezt akarta volna kérdezni.

a tegnapi(bár lényegében mai) igen mélyenszántó bejegyzésem után következzen most egy újabb, melyben büszkén bejelentem, hogy a lábamon már nem kifejezetten van kötés, hanem csak ilyen menő gigahosszú ragtapasz, és, hogy a bokám már majdnem visszanyerte eredeti méretét (karcsúságát,kac) de legalábbis nem kétszer akkora mint a másik.
milyen kár, hogy ettől függetlenül megmozdítani is alig merem.

ma idejött a Péterke, a nagynéni és a nagymama, és aztán szkájpoltunk e-vel, és megmutattam neki a körömlakkomat, ő meg az új xbox nemtudommijét,ami érzékeli a mozgást, de az ilyen szavakat csak a kisgyerekes családapák és a technikazsenik tudják fejben tartani,nem a magafajta halandók, szíves elnézésüket kérem kedves olvasóimnak(muhaha), aztán ettünk mákos pitét meg zölddiós pitét, és sajtot, meg elaludtam a semmitől, most pedig megint aludni fogok, az életem olyan izgalmas.

Maharastra;

kicsit bosszant, hogy újabban nem tudom szerkeszteni a már kész posztjaimat furcsa ezeket iderakni amúgy, mert odamentünk a semmi közepére valami faluba, ahol lakott vagy 60-80 ember ha jól emlékszem, egy élelmiszerbolt (bah, trafik) van az egész helyen, de csak mert a legszegényebb családnak segítettek a többiek nyitni egyet, hogy ne haljanak éhen,
no de szóval odamentünk megnézni a biogáz termelést, és hogy tehénvizeletből hogy lesz valami rákmegelőző dolog, amit ha megiszik a delikvens, hopp, egészséges lesz,(ezt a "modern' orvoslásban amúgy használják?)ehelyett mindenki inkább a helyieket bámulta, vagy inkább ők mindannyian az öt megtévedt európait, akik azt sem tudták mi van, mi ez a meleg itt, leég az orrunk gyerekek, nahát, itt komolyan mindenki mezétláb jár? nahát és igen, tényleg mindenki minket néz, nem beszélünk semmilyen nyelven, most mi lesz, és egyébként ti tényleg egy ekkora szobában éltek ilyen sokan?ja hogy hatan,és ez a nappali, hát igen, lefényképezhetem a gyerekeket, jaj de szép fiúcska, miért sírnak,miért nincsenek iskolában? ah gyönyörű a szárija,megmondanád neki? ah hogy csak 100 rúpia volt,milyen jó, nekünk is venni kellene.

szerintem igazából kellene valami problémagenerátort csinálnom, nagyjából 5 féle problémával, és akkor felesleges is lenne írnom* tovább, probléma megoldva.

*mert ez a generátor írni is tudna, persze természetesen.

Maharastra

India, még mindig, perszehogy, na de aztán ne mondjátok el senkinek, hogy még mindig ezután csorgatom a nyálam!

azt meg végképp elfelejtettem hozzátenni az előbb, hogy felesleges is mindez, hogy mankó, tudok járni,amit akartok, mert az ember karjai úgy is haszontalanok, mert végülis, vagy járok, vagy csinálok valamit. (mint mondjuk odaviszem a bögrém az ágyhoz, vagy hasonló triviális cselekedetekre gondoltam)
értitek, mert még megebédelni sem tudok egyedül.*


*ilyenkor vágyik az ember 3négyzetméteres konyhára ahol csak megfordul és már hopp oda is rakta a tányért az asztalra.

most, hogy már viszonylag kevéssé küzdök az életemért,mondhatok is megint mindenféle izgalmas dolgot,mint hogy a klinikán már látogatási tilalom van, mert állítólag van két influenzás, micsoda szerencse, hogy kinn vagyok onnan hajtépés és kellő káromkodás után sikerült beadnom a felvételi lapomat, olyan helyekre ahova nem is igazán akarok járni (oh wait, nem így volt ez már a BA-nál is? ja de, hogy is felejthettem el.)bár feleslegesek is voltak a problémák, nélkülük is feláll a hajam (az a baj, hogy tényleg)
rettenetesen vágyom valami levegőre,levegő változásra ezt mindig olyan nagy szavakkal mondják a filmekben, de tényleg, a nagymamám minden nap felhív, és megkérdezi hogy mikor terhelhető a láb,mintha nem tudná, hogy el van törve, ezt amúgy általában anyám közli vele, hogy nem tudok a telefonhoz jönni,egyszerűen mert nem tudok járni. amúgy egy törött végtag csomó problémát eliminál az ember életéből, mert mondjuk, nem kell arra gondolni, hogy mit vegyek fel (nem megyek sehova, megoldva, pipa, amit akartok), mit csináljak szombat este, ja bocs, nem tudok járni, melyik filmet nézzem meg a moziban, hogy is felejthettem el, a lábam viszonylag elgéggé elkezd fájni, ha sokáig lógatom(amúgy az ember nem is gondolná, hogy mennyit lógnak a végtagjai, amíg el nem töri az egyiket.) sőt amúgy még a vénlány létem is majdnem félretevődik, ugyanis, hello, nem tudok járni,aka, nem tudok felszedni sem senkit,kac, nem mintha gyalog tudnék, mert ugye, akkor meg nem járok sehova (na jó ez ebben a formában persze hazugság, mondjuk inkább, hogy nincs meg az ideális alkalom. itt az ideálison van a hangsúly, perszehogy, nem pedig az alkalmon, világos, gondolom)
hozzá kell tegyem még itt a nagy cinizmusroham közepette, hogy mankóval járni mellékesen nem olyan egyértelmű, egyszerű mint ahogy az ember képzelné. mármint a mankó dől.perszehogy, kivéve, hogy mindenfelé, nem csak amerre az ember akarja. és még ha haladna is vele a szerencsétlen,akkor dőlni kell, a mankóval együtt. ja persze.
a klinikán most a könyökmankó dívik, bár szinte mindegy is, az ember karja így is, úgy is rettenetesen fájni kezd, jó esetben elfárad, mármint, ki van ahhoz szokva, hogy kézzel emelje magát, egy lábon? nem szabad ugrani kérem, dőlni kell, a mankóval együtt, fejjel a falnak, orral a földbe gyerekek,mit hazudjak, ugrani rémesen fárasztó, úgy értem tényleg, dőlni meg félelmetes, mármint most komolyan, az ember egy oszlopra támaszkodik, és nem csak hogy azt várja, hogy nem törik össze alatta,amellett, hogy minimum nem esik orra, de még azt is, hogy könnyebben is fog haladni, mint egyébként?
szédületes, csak hátrálni ne kelljen. vagy lépcsőzni.

tudod, hogy ideje újra megtanulni járni,amikor a mankó a műzlistálban köt ki.

januárban bélféreg, februárban törött boka, és még beteg is vagyok, mit adsz még, 2012?

az orvos szemöldöke egészen a hajáig szaladt, amikor meghallotta, hogy szociológia szakos vagyok bennem meg mintha valamit elvágtak volna, vagy nem is tudom, még soha senki nem bántott azért, hogy milyen szakos vagyok, az emberek fele nem is tudja, mi az, a többiek meg csak annyit bírnak kinyögni, hogy húú és akkor többnyire át is térünk arra, hogy a másik milyen szakos vagy mit csinál.
mert egyébként én sem tudom, mit csinálok, egyre kevéssé van fogalmam róla, merre tartok és mit csinálok, csak azt érzem, milyen keveset tudok, nagyon nagyon keveset, amellett, hogy ebből a hatalmas szociológiából nekünk milyen keveset adnak, tőlünk milyen keveset várnak, és én meg ezt sem igazán teljesítem színötösre, sőt, persze, voltak tárgyak, amiket egyszerűen nem tudtam, de sokat tudhattam volna, sokkal többet tudhattam volna.
igazából soha nem gondoltam azt, hogy olyan rettenetesen rosszat választottam volna. persze, azt gondoltam, hogy nem tudom, mi lesz, mit fogok csinálni, nem mintha nem tudnám mit akarok csinálni, és nem gondolom, hogy egy olyan fail safe dolgot kellett volna választani, mint a jog vagy az orvosi vagy a közgáz, ami valamiféle azonnali presztizsfélét garantál, és ha azt mondja az ember, hogy ő orvostanhallgató, akkor már egyből mindenki a nyálát csorgatva hűzikházik, aztmondja, hogy az igen lényegében előre gratulál, és elképzelésem sincs, miért akarna valaki, bárki olyan undorító bokaműtéteket végezni, mint mondjuk az enyém, amit kétszer kell összevarni, hogy egyben maradni, vagy idős néniket tornáztatni,akik állandóan panaszkodnak, áltatják a szocializmust és vagy 5 napja képtelenek felkelni, és tulajdonképpen én olyasmit akarok csinálni amit most tanulok, vagy ha nem is, fogom tudni hasznosítani, és ez egy kicsit megnyugtat.
én csak nem akarom eladni a lelkem valami multinak, ahol nem szólhatok semmit majd, hogy előléphessenek, és kigürizem a belem, csak hogy kedveljenek. nem mintha az utóbbira amúgy is nem lennék rákényszerítve.

ezzel a bokatöréssel amúgy az egész világ egy nagy és megmászhatatlan lépcsőnek tűnik, csak gondoltam szólok.

mém, má' megin' (de aggodalomra semmi ok, lesz ez még rosszabb
jobb is.)

What are your favorite fashion blogs?
clothes horse, liebe marlene, emmylinnea,de nem követek túl sok divatos blogot

What are your favorite magazines?
Time,Éva,Nők Lapja(haha)

What kind of music do you like?
mostanában titkon ízléstelen klubságereket hallgatok nagy magányomban, de amúgy lassút és nyugodtat

Favorite bands/artists?
Franz Ferdinand, Arctic monkeys, Arcade Fire, Coldplay, Snow Patrol, Fray

Best concert you’ve ever been to?
uhh nem is tudom,valami Zagar talán


Do you have a celebrity-crush?
Jim Sturgess újabban (akcentus!), Micheal Cera(haha), Jess Eisenberg (kac)


Do you have a favorite decade?
nem is tudom... minden. Jane Austen kora,(dekoltázs!), meg a 20-as évek, meg úgy amblok a szocializmus

Favorite books?
hmpf. Paul Auster Láthatatlan, Kundera Lét elviselhetetlen könnyűsége, de olyan nehéz választani, hogy kényszeríthet valaki ilyesmire egyáltalán?!

Favorite movies?
500 days of summer, Méh, Egy nap, Like crazy, meg ilyen mindenféle kosztümös történelmiek
What’s your favorite garment?
haha, a kék cipő, meg az új kék kabát, meg a bordó kardigán amit most vettem vagy 200-ért kár hogy rajtam volt mikor eltört a láb.

ja, ez a poszt nem a House-ról szól, hanem még mindig vinnyogni fogok, csak gondoltam szólok.
na jó, nem, annyira nem.
de azért azt el kell mondjam, hogy az életemet is megbántam,amikor 2 hete pénteken bementem a zöldkosár abc-be, de még jobban akkor amikor az altatás helyett a helyi érzéstelenítést választottam.mondjuk kész szerencse, hogy olyan adag nyugtatót adtak, hogy nem is emlékszem, hogy aludtam el, csak arra ébredtem, hogy valaki fúr, vagy fűrészel vagy nem tudom mit csinál rettenetesen hangosan, majd az orvos azt mondja, hogy ki kéne lapítani [vagy feszíteni, húzni, nem emlékszem pontosan milyen szót használt] a lábát, valaki tartsa már, de az igazi csodaélmény az volt, mikor jobbra fordultam, és az egyik műtőasszisztens éppen metropolt olvasott, és talán még szendvicset is evett. nem mernék rá megesküdni, hogy ő volt az, de valaki biztos, hogy evett.(wtf?)amúgy nem is, a legfélelmetesebb értelemszerűen az volt, amikor a doktorbácsi a kedves zöld köpenyében odajött és valami cinkos/gonoszkodó mosollyal odasúgta félek-e, majd mikor csak annyit bírtam kinyőgni, hogy nem tudom, azt válaszolta semmi baj, ő is félne. (utólag ez már értelemszerűen sokkal viccesebb, kac)
most elfelejtettem mit akartam mondani, szóval jóíccakát.*
elvileg most már csak kettőt kell alduni.



*itt a kórházban annyi ízes magyar tájszólást hallok, mint még soha, viszlát györökök.

először azt hittem, hogy ilyen szaga a doktorbácsiknak van, vagy a köpenyükből jön, de most már tudom, hogy nem, a szag mindenhol ott van, a felmosóvödörben, és a párnám alatt, a zuhanyrózsán, és a bőrömben amikor lefekszem,a takarón amikor felébredek, és olyan csípős és szúrós, az embernek összerándul a gyomra tőle, mindig az első nap jut eszembe, amikor mondták, hogy ezt meg kell műteni, és realizáltam, hogy nincs menekvés, merthogy eddigre már a gipszelőben találtam magam. de ez a pillanat biztosan bekerül a rémálmaim közé, amikor ott kellett ülni a tolókocsiban, és két SZTK szemüveges bácsi néz rám, majd az egyik felkiált:te gyerek, hát mire vártál eddig, tudod, hogy ezt meg kell műteni...?! 

az orvosok kedvesek egyébként, többnyire, nyilván nagyon, nagyon sokat dolgoznak, és biztos fáradt lesz már a lábuk estére a fehér klumpájukban, és biztos fáradt lesz már a a fejük is, délutánra, mert egymás után műtik és tolják ki a műtőből az embereket, mint valami futószalagon, vagy nem is tudom, sorrend van felállítva, és az embernek várnia kell, ha sokan vannak, várnia kell, akár több napig is,hmm. a doktorbácsinak vicces sztk szemüvege van, kár érte, mert biztosan látott már szebb napokat is, amikor még nem volt olyan hajlott ott a nyaka alatt, és nem kiabált váratlan pillanatokban ok nélkül, mert egyébként, egyébként meg úgy beszél, mint az okos emberek, mármint ezt most nem ironikusan értem, vagy gonoszul, hanem úgy értem, hogy az okos és tanult emberek, akiknek annak megfelelően változik a hangszínük, hogy fontos-e amit mondanak, vagy még annál is fontosabb, így azt, hogy hajlítsd be a térded, meg hogy tartsd a lábat légyszíves sokkal kevésbé búgó hangon sikerül mondaniuk mint azt, hogy mit fognak elvégezni a holnap esedékes műtéten. csak úgy mellékesen, érted.

néha azon gondolkodom egyébként, hogy vajon az orvosok tudják, mennyire függ tőlük az ember (minden szempontból)? vagy egyáltalán, tudatában vannak bármiféle ilyesminek? mondjuk persze, biztos, hogyne tudnák, okos emberek ők, de néha olyan érzésem van, fogalmuk sincs. hogy az ember nem szólhat semmit, hogy vissza meg pláne nem szólhat, mert egyszer csak huss, azt veszi észre, valami műhiba történt, vagy elfelejtenek gyógyszert  adni, vagy kötést cserélni,akármit, biztos csak én dramatizálom túl a kérdést különben, biztosan csak én vonyítok valami intravénás algopyrinért,a többi szerencsés nem, biztos csak én utálom, hogy be kell fognom a számat, ha a nővér ugyan annyira pofátlan velem, mint amennyire én murcin válaszolok, de engem itt nem a kedvességemért tartanak, illetve nem engem tartanak itt azért, és amúgy is, kíváncsi lennék, ezek az orvosi műhibák, meg gerébágnesek, hogy ott volt-e valami személyes érdek, ellentét, vagy amit akartok, vagy az tényleg teljesen véletlen?(értelemszerűen mindenki teljesen komplett hülyének nézett, amiért én komolyan rettegtem mi van, ha véletlen amputálják a lábam, ahelyett, hogy "megjavítanák", mártmint, komolyan, vannak itt nénik,akik tényleg nem emlékeznek, hogy ki műtötte őket (wtf? ez hogy lehetséges?)  hadd tegyem hozzá ehhez a kérdéshez azt, hogy a nővérkéknek 3 napig tartott kitalálni nem csak azt, hogy ki műt majd, és ki egyáltalán a kezelőorvosom, majd miután megesett a nagy eset (a továbbiakban, műtét) 3 nappal alá is íratták a beleegyezési nyilatkozatot, hogy amúgy igen, hozzá is járulok ahhoz, hogy megműtsenek.
most befejezem, majd még folytatódik ez itt bizonyára.

már a második lázlap is majdnem betelt annyi ideje vagyok itt. néha még mindig várom, mikor ébredek már fel, és jövök rá, a lábam tulajdonképpen nem is törött, holnap meg menni kell egyetemre.

patetikus poszt, vol, 8732754

A túl meleg gyapjúpulcsi nyilván csak az utolsó csepp volt a pohárban ezzel, meg mindennel kapcsolatban. Főleg a bloggal, meg ezzel a bejegyzéssel. Mondjuk. Nem is tudom, mit mondjak, hogy mondjam, bár sokszor lefutottam már ezt a kört, és hát hiába, ez akaratlanul is kezd túlzóan drámai lenni, és már a jóöreg* magyartanárnő is megmondta, hogy túl sok töltelékszót használok, és egyáltalán túl kicsi a szókincsem, meg modoroskodok itt feleslegesen, pedig tudhatnám, hogy úgy sem olvas senki hogy az ilyesmit nem csak hogy nem illik, de nevetségessé is válik az ember, és egyáltalán nem menő. Nos ami pedig a blogot illeti, már régóta sejtem, hogy halott ez itt, vagy legalábbis haldoklik, már vagy szeptember óta, rémesen nehéz bevallani magamnak, megválni még nehezebb. Naív vagyok, és nem hiszem azt, hogy vacak "író", hahh, blogger vagyok, nem képzelem, csak feleannyira, hogy valójában rém unalmas az életem, mint amennyire egyébként is tenném (ha csak fele olyan izgalmas lenne, mint facebookon!), nem kezdek el mindenféle vacak dolgot gondolni magamról, csak mert lényegében senki nem olvas (ó szia anya!)  nem vagyok hajlandó ezen rágni a körmöm.És aztán, az egyértelmű lépés, hogy valami újat kelleni kezdeni, az elvetélt wordpress/tumblr kezdeményeket nem igen érdemes említeni sem ha jól sejtem, de azért most mégis megteszem(:D)
(Hadd említsem meg, hogy hányszor majdnem kihátráltam ebből a posztból, bár holnap úgy is kitörlöm, ha.) 
Na de hogy ami a többi blogszolgáltatónál megy,én azt nem tudom, talán nem is akarom kezelni. Az egyik rémesen lassú a másik bonyolult, megtanulja az ember, értem én, de az egész kellemetlen, a wordpress fantasztikus, de olyan külföldi érzetem lesz tőle, hogy csak függök ott egymagamban egy rakás külföldiül megírt okosság közt, talán nekem is ezt kellene tennem, igen, külföldiül írni, de talán az már nem is én lennék, és vannak azok a szolgáltatók amelyek rémesen buták, vagy mindenáron regisztrálni kell ahhoz, hogy kommentet küldhess,ami szerintem szintén idegesítő, és most komolyan nem tudom, mit tegyek. A tumblr meg, tele van midnenféle képekkel, amik szépek és jók, de senki nem tudja ki követte el őket, emberekről aki túl tökéletesek, lakásokról, amik csak Skandináviában fordulnak elő, idézetek és bölcsességek amiket ki tud megfogadni, ruhák, amiket meg senki nem engedhet meg magának. A b13 kezelhetetlenül bonyolult, a blog.hu mindent csinál csak azt amit én akarok, azt nem és egyébként is, nem akarom, hogy ugyan úgy nézzen ki a blogom mint 42867254 másik emberé, talán nem mégis csak maradni kéne a blogspotnál, csak valami arculatot váltani vagy nem tudom, mi a franc van, mi legyen, zavart vagyok ideges, és miért képzelem azt, hogy van valami mondanivalóm, ami bárkit is érdekelhet.



*Ez is költői túlzás, perszehogy.  Bár tényleg öreg volt. vagy mint a nagymamám.

hát hazudnék, ha azt mondanám, nem voltam csalódott, amikor realizáltam, hogy nem 1 hét múlva, hanem már most hétfőn kezdődik újra az egyetem*,-az idő mintha csak kicsúszna a kezemből. félelmetes gyorsasággal, alattomosan, úgy, hogy azt higgyem, talán nem is volt.
már majdnem meg akartam jegyezni, hogy mit hisztizik mindenki a hideg miatt, ami nem is létezik, mondjuk ezt még mindig állítom, hogy nincs kiugróan hideg, vagy kellemetlen idő, de hát ha nem cicanaciban meg a vékonyka velúrcsizmácskátokban futkosnátok, akkor talán nem is fagyna be mindenetek, de én már nem tudom, nem értek itt semmit, lehet, hogy ez a hideg is csak a kedves magyar média (hírszolgáltatás, meteorológiai szolgálat, amit akartok) találmánya, mint a habos palacsinta az education, na meg milyen mondatot hallottam tegnap a rádióban!, ugyanis az emberek többsége a 2008-as gazdasági és hitelválság következtében lakását vesztette...  (Ezt azért imádom különösen, mert itt nem ám egy szövegkörnyezetből kiragadott értelmetlen mondatról van szó, hanem többé kevésbé ez volt maga a hír.
befejezem a panaszkodást, ha még nincs romantikus film csömörötök, nézzétek meg a Like crazy-t, ez mondhatnám már a jobb fajtából van, vagy ha mégis, hallgassátok meg legalább ezt.
üdvözlet innen, a fokhagymás paradicsomos pirítós és a kandalló mellöl.




*a jóhír része a dolognak meg az, hogy alig lesznek óráim, nem mintha ez  valaha is meglepetés lett volna,de most kifejezettem nem, a 7 tárgyamból(kac) 3 választható. felvettem mindenféle gyönyörűségeket, mint mondjuk, english pronunciation skills,meg felsőoktatási rendszerek, olyan okos leszek, hogy a napra lehet nézni, de rám nem.

a nappalink olyan szép néha

nahát micsoda napsütéses napunk volt ma, még a kabátom is kigomboltam mikor sétáltam a villamoshoz(ja, mert nekem ilyenekre is van időm), még az sem rontotta el, hogy a félig ismeretlen fiú* telefonja ébresztett,meg hogy ott tudok-e lenni az egyetemen 20 perc múlva, hát mégis mi a francot képzelsz magadról.
holnap pedig, ilyet fogok operálni a falamra, csak képeslapokból, aztán meg a másikra fotókból, csak azokat még haza kell mennem, hogy ki tudjam rendesen nyomtatni fotónyomtatóval. egyszer lefotózom már majd ezt a szobát, olyan kicsi, hogy az valami félelmetes, egészen gyufás skatulya érzete támad az embernek, és olyan keskeny, mint valami folyosó, és mégis olyan kedves, olyan sok a könyv, meg az emlék,meg az antik íróasztal, csak lenne valami már a falon. a legjobb része persze a csillár, ami ha leesne, álmomban kiszúrná a fejem.
nem tudom, nem értem, másoknak hogy nincs ilyen kapuzárási pánik érzete, legalábbis a velem egy évfolyamra járóknak, de talán nem is ez a megfelelő kifejezés. lehet hogy az, hogy hamarosan dolgozni kell. nem mintha nem tennék meg mindent annak érdekében, hogy minél jobban húzhassam a dolgot. de ettől még legkésőbb 5 év múlva tényleg dolgozni kell. de igazából nem ez ejt kétségbe, hanem, hogy nem lehet majd akármikor szedni a sátorfát/hátizsákot és menni, nem lesz majd nyári szünet 3 hónapra, nem lesz majd hosszú hosszú téli szünet, minden olyan szigorú lesz megfontolt és felnőtt, és én erre még nem vagyok kész. nekem külföldre kell költöznöm, aztán máshova, aztán önkénteskedni, írni, sokat írni meg olvasni, mindenfélével próbálkozni, venni egy kutyát, aztán egy macskát, aztán külföldön vacak és alig fizetetlen állást vállalni, megtanulni mindenféle nyelveket, sokat fotózni, és mindezt egyszerre, és aztán, végül, valami olyan állást vállalni,ahol sokat kell utazni.

*a fiú szóról jut eszembe, hogy elhatároztam, hogy nem diplomázhatok szinglin, hát milyen dolog lenne az már, viszont attól tartok, hogy ennek meg csak az lenne a vége, hogy halasztanom kéne a diplomát.