Rendes bejegyzés helyett most csak gyorsan elmondom, hogy én amúgy esküszöm már azt várom, hogy munkanélküli legyek, és igazából ez rettenetesen szomorú.
2025. november 25.
2025. november 23.
blogvember nem tudom hány, (Nyomorult)
Annyira kiégtem ebben a hétben, a továbbképzésben meg ebben az egész gyermekvédelemben, hogy még elmesélni sincs igazán kedvem, nem hogy holnap felkelni, és elmenni dolgozni. Amúgy az élet viszonylag jó, csak januárban fel fogok mondani, és ez már eléggé stresszel.
2025. november 14.
2025. november 13.
blogvember akárhány (Bécs)
Szóval az október 23-a körüi hétvégén elmentünk Bécsbe, ami nyilván nem a legegzotikusabb helyszín a földkerekségen, de tök jókat ettünk ittunk mulattunk, szóval mutatok pár képet.
2025. november 12.
blogvember továbbiak
Ma van a szociális munka napja, úgyhogy ma nem kell dolgozni, de tegnap micsoda nap volt!
Eljöttek hozzánk magyar egyetemisták és erasmusos egyetemisták meglátogatni az intézményt,mindenféle dolgot mutattunk nekik, hogy mi hogy működik, meg magyaráztuk az intézmény működését. Ezután meg nekem kellett mindenfélét angolra fordítanom, már az elején bele is sültem, mert nem tudom az intézmény nevét angolul, aztán meg mindenféle kifejezések, mint hogy nevelésbe vétel meg felügyelt kapcsolattartás, szóval egy kicsit nehéz volt, na. Ennek ellenére azért döbbenet, hogy a fő főnöknéni, aki összefogja az összes járási szociális intézményt nem volt hajlandó angolul beszélni, vagy nem is tud, nem tudom.
Mindeközben kicsinyes belviszályok mennek, hogy a mi közvetlen főnökünkkel teljesen nevetségesen bunkón bánik a fő főnöknéni, tiszteletlen, kiderül, hogy nem tudja, hogy kinek mi a pontos titulusa, és hogyan épülnek fel pontosan az intézményrendszerek. Ez olyan kínos is szerintem. Amúgy mondtam a többieknek, hogy ebbe belegondolni is túl kellemetlen, én szívesebben hiszem azt, hogy csak véletlen volt, különben olyan kiábrándító, hogy mindenki feláll és felmond.
Másrészt meg voltunk az egyik barátnőmmel megnézni a Fleabaget az Uránia moziban, még soha nem voltam ilyesmin, hogy kivetítenek egy színdarabot moziban, nagyon érdekes volt, és hát... hatalmas. Nagyon sokan voltak, mi valami oldalsó páholyban ültünk, mert már csak oda volt hely, és csak ezt az egy vetítést láttam, amikor voltunk, de szerintem érdemes figyelni. Ilonka ír erről a Bármi lehetséges című darabról, amit a Loupe színházban játszanak,én is láttam még tavaly, és tényleg nagyon jó, csak úgy... gyomron vágja az embert. Szóval menjetek el azt is megnézni.
Utolsóként pedig azt akartam mondani, hogy végre voltam a de'Finciben a Móriczon, és olyan finom volt a tiramisu, hogy szerintem az a kedvenc tiramisum amit valaha is ettem Budapesten. Jó, persze Olaszországban ettem elég jó tiramisukat, de na. És képzeljétek, elég kevesen voltak, amikor mi ott voltunk, szóval a tulaj odajött hozzánk és beszélgetett velünk a végén, hogy ízlett-e meg finom volt-e (mármint.... finci!) Szóval na, menjetek oda is, a gomba mögött van a kis kockaköves útnál.
Most ideteszek egy képet az egyik barátnőm kutyájáról, amit ugyan még nyáron csináltam, de olyan szép az a kutya és olyan kedves nekem ez a kép.2025. november 11.
blogvember mit tudom én hány
Szóval gyakorlatilag elbuktam a blogvembert, de még van kedvem blogolni, tehát mit tegyünk.
Csak azt akartam amúgy mondani, hogy szerintem Dolly cseppet sem arrogáns, viszont én totál bután bosszúszomjas és ellenségeskedő vagyok, mert amikor iróniából, mint egy hate follower valami borzalmas influencer oldalára tévedek és meglátom, hogy valaki akit én is követek, szintén követi, akkor én van, hogy kikövetem.
Ez azt hiszem amúgy, hogy teljesen lényegtelen dolog, de egy kicsit azért bűntudatom van miatta.
2025. november 6.
blogvember 3
Melyben ma vagyok 35
2025. november 5.
blogvember 2.
Ma csak nagyon röviden emlékezzünk meg arról, hogy Zohran Mamdani nyert a New York-i polgármester választásokon. Az egyik jelöltet (Andrew Cuomo, vagy ki) több nő is zaklatással vádolta meg, és szerintem ez rettenetesen ijesztő. Mármint erről rettenetesen sokat lehetne beszélni, hogy férfiak akik hatalmi pozícióban vannak, ugyanakkor valamiféle zaklatással vagy nemi erőszakkal vádolják meg őket.
2025. november 4.
blogvember
Ér még csatlakozni a blogvemberhez november 4-én? Szégyen szemre jól elfelejtettem, hogy blogvember, pedig tavaly valami posztban én propagáltam (aztán jól abba is hagytam, de most megpróbálom, valami naiv optimizmussal).
Most itthon vagyok betegen, mert nem akar múlni az arcüreggyulladásom lényegében hetek óta, és megnéztem az Only murders in the building ötödik évadát. A Telex írt róla egy eléggé rossz kritikát, szóval nem tudtam, hogy hogy viszonyúljak ehhez a sokadik évadhoz, meg mostanában nem is néztem annyi mindent, szóval jól meg kell (haha) választanom, hogy mit nézek, ha már.
De ebben az évadban ott van René Zellweger valami fantasztikus hajjal! Aztán még Logan Lerman is, akinek a nevének utána kellett néznem, de ő volt a fiúcska a Perks of being a wallflower film változatában. És Mery Streep! Két copffal, no less, nem viccelek.
Most meg folyik New York-ban a polgármesterválasztás, és nagyon izgalmas szerintem, hogy egy totál balos muszlim fiatal férfi micsoda népszerűségre tett szert végre, és hogy mennyire jó társadalmi egyenlőtlenségekre kiélezett social commentary lett az egészből instagramon is. Én nem voltam New York-ban soha, így nincs igazán fogalmam az ottani árakról meg árszínvonalról a bérekhez képest, de egy kicsit úgy képzelem el, mint Londont, hogy rettenetesen szétnyílt a társadalmi olló és az ultra-gazdagoktól az alig megélőkig mindenki van.
Ez egy videó amit ma hallgattam, az a címe, hogy "you're not better than poor people", és hát a cím eléggé szenzációhajhász, szóval lehet, hogy részben ezért kattintottam rá, bár egyébként is követem néha ezt a Chelsea Fagant, akinek egy személyes pénzügyekkel foglalkozó blogja és youtube csatornája van. Néha (gyakran) nem értek vele egyet és/vagy a magyar helyzet összehasonlíthatatlanul különböző, de ez most meglepően érdekes volt.
Csomó szó van az amerikai médiában arról, hogy Trump korlátozni vagy akár teljesen leállítani is akarja ezt a SNAP nevű programot, ami szegény családoknak biztosít élelmiszer jegyeket meg támogatást. Egyébként eléggé foglalkoztat, hogy Magyarországon miért nincs ennek institucionalizált megfelelője, mert szerintem a családsegítő élelmiszerosztása nem az, és hát jó, ingyenes iskolai étkeztetés, de ezek a gyerekek mind éhesek maradnak a szünetekben, és vannak szüleik is, akiknek szintén enniük kéne. Majd írok a szociális szféráról is, ahol most dolgozom, csak egy kicsit össze kell szednem a gondolatom, hogy ne egy ragebait izé legyen amit senki nem bír végigolvasni, és hát amúgy is, vannak nálam sokkal jobban hozzá értők is.
2025. július 31.
további nehézségek
Tegnap előtt meg sírógörcsöt kaptam a munkahelyemen. Jó nem, szerencsére sikerült kimennem a kisboltig, míg rendesen el nem kezdtem bőgni, szóval a kollégáim nem vettek észre remélhetőleg semmit.
Az volt igazából, hogy kb. két hete elkövettem két hibát. A szomorú az, hogy nagyon-nagyon pitiáner hibák voltak, amiket megelőzhettem volna, ha csak egy kicsit jobban odafigyelek, mert kb mindkettő az volt, hogy rossz csatolmányokat csatoltam meg nem volt jó az állítmány a mondatban, de a főnököm, aki amúgy egy tök laza nő, egyáltalán és őszintén nem mondanám hatalommániásnak, de olyan passzív-aggresszív post itokat tett a fakkomba, aztán meg oda is jött és elkezdtett kérdezgetni, hogy mi az, és hol vannak az aktáim és egyátlalán, hol van ez meg az, és én persze nem tudom fejből, hogy hol van ez meg az, bele kell néznem a szekrénybe, hogy meg tudjam mondani, és az egész traumatizálóan rossz volt. Mármint látszott a főnök nénin, hogy tényleg mérges vagy nem is tudom, hogy mi, igazából beszélni is teljesen szar róla.
És én azóta szorongok, hogy mi van, ha megint elrontom a dolgokat, megint minden szar lesz, megint passzív-aggresszív post it-okat fogok kapni, és fáradt is vagyok, mert nem tudok igazán másra gondolni, mint hogy mi van ha elcsesztem, amikor meg már otthon vagyok, akkor valami rettenetes imposztor szindrómám van, vagy azon szorongok, hogy túl hamar eljöttem a munkahelyemről.
Holnap van az időpontom a pszichiáteremmel, és remélem, hogy sikerül megbeszélnem vele valamit, mert olyan fáradt vagyok érzelmileg, hogy nem tudok igazából lenni, vagy koncentrálni bármire vagy értelmesen eltölteni azt a kicsi szabadidőm. Mármint egyik nap lefeküdtem este 8-kor aludni, még világos volt, de nagyon jót aludtam.
Most beírattak egy elég érdekesnek ígérkező továbbképzésre szeptembertől, szóval persze nem szeretném, ha kirúgnának, mondjuk innen nem szoktak olyan gyakran kirúgni az embereket, még annak se lett semmi következménye (vagy legalábbis nem valami komoly szankcionálás), hogy az egyik nő elfelejtett, vagy direkt, igazából ki tudja, de nem ment el egy tárgyalásra. Hogy lehet nem elmenni egy tárgyalásra? Amikor meghallottuk, mindenki szinte az agyát eldobta.
Közben meg többről és jobbról álmodom.
Tűzoltó leszel, s katona! Vadakat terelő juhász!
Jaj, de na, fogalmam sincs, kinéztem pár (2) mesterszakot, hogy lehet, hogy jó lenne oda jelentkezni, de most, hogy kijöttek a ponthatárok, hát, olyan abszurd magasak, hogy mindent esélytelennek látok. Persze, vállalhatok állást, ill. olyan állást ami nekem tetszik ilyen mesterszakok nélkül is, mert van nagyjából képzettségem, de mindig van bennem ez a hülye teljesítménykényszer. Egyik nap csak úgy ültem a munkahelyemen, sütött a nap, és csak az jutott eszembe, hogy nézni kéne valami jobb állást. Persze az a szabályom, hogy a munkahelyemen már babonából nem kezdek el ilyeneket nézegetni, de nézni kéne valami jót, valamit ami jelent valamit, valami ami inspirál, mert a jelenlegi is inspirál vagy mit tudom én, a továbbképzés nagyon is inspirált, meg a tévében megjelenő szakemberek is inspirálnak, és arra gondolok akkor, hogy ennek a rendszernek egy kicsi része vagyok, de talán az a baj, hogy túl kicsi része vagyok.
Talán az a baj, hogy a mentális egészségem kicsit (nagyon) megbicsaklott az egészben, és ezt olyan önzőségnek érzem egyrészről, de másrészt meg olyan ijesztő is. Olyan hosszú ideje már jól vagyok, egész jól, sokkal jobban, mint amikor nagyon vacakok voltak a dolgok, valahogy kihevertem, hogy amúgy ez a phd nem ment, csak az a baj, hogy én még mindig szívesen phd-znék valamiből. De ez is olyan luxus, meg azt hinni magamról csak úgy, hogy én majd tudok phd-zni, mintha legalábbis olyan okos lennék, vagy mit tudom én. Másrészt meg ott a fiúm is, és én most már így nem akarok csak úgy külföldre költözni, ami egyrészről normális, vagy nem is tudom, egyértelmű, másrészről, meg mintha izgalmas dolgokat hagynék ki.
Minden olyan nehéz.
2025. június 16.
A kolléganőim mind hazamentek, nekem meg ötig kell maradnom és nincs semmi komoly munkám (de majd a munkámról is írok, mert bár ez a második sor amit leírok, már most tudom, hogy belejöttem a blogolásba höhö), szóval írnom kell mindenről.
Pontosabban írnom kell az új fiúmról, mármint.. micsoda váratlan fordulat.
Nekem mondhatni semmilyen gyakorlatom nincs a kapcsolatokban, mert amik voltak kapcsolataim, azok olyan régen voltak, és olyan rosszak voltak, hogy szerintem biztos nem is számítanak. Ez a fiú meg tegnap felolvasott nekem és tök romantikus volt, még akkor is, ha igazából egy kicsit majdnem elaludtam a vállán.
Szóval amúgy úgy volt, hogy felmentem erre a randivonal nevű oldalra, amit anyukám talált meg a Nők Lapjában, ami miatt persze halálosan cikinek tűnik, de most már mindegy, kibírtam a 60 éves férfiak üzeneteit is, mert ott volt ez a fiú, és aranyosan írogatott nekem vagy másfél hétig minden nap, mert ő akkor éppen Amerikában volt üzleti úton, szóval cukin írogatott, és én lehet, hogy napi százszor megnéztem, hogy válaszolt-e már, pedig mindig hajnalban válaszolt.
És aztán randiztunk, és én vagy 20 perccel hamarabb odaértem, mert a munkahelyemről mentem, és ő már ott volt, és nagyon-nagyon aranyosan szaladt felém, és valaki azt mondta, hogy ez a fiú igazából egy golden retriever, és lehet, hogy tényleg egy aranyos golden retriever, mert mindig mosolyog rám és nagyon-nagyon siet felém amikor meglát, és nekem esküszöm megolvad a szívem tőle. Meg amikor nem akarok az utcán giccses tinédzserek módjára csókolózni, akkor ilyeneket mond, hogy "hadd irigykedjenek", ami tök vicces. Amúgy meg csupa jó randijaink vannak, mert ez a fiú szinte mindig akar csinálni valamit, voltunk már színházban meg moziban, enni, koktélt inni, kerámiát festeni, teaházban, a Duna parton, mit tudom én. Voltunk még a Balatonon is, ami olyan romantikus volt, hogy csak na, csak jókat ettünk meg kártyajátékokat játszottunk három napig, és én tényleg nagyon élveztem.
Jaj, ez a poszt csupa giccs, szóval leírom azt is, hogy ez a fiú egy kicsit szentfazék, vagy olyan jó meg illendő vagy nem is tudom, és hetekig azt hittem, hogy jó, akkor mi most akkor már soha nem fogunk szexelni az idők végezetéig. Aztán szexeltünk és abban is egy kicsit szent vagy nem is tudom, olyan illendő, és az orális szexre rázta a fejét, hogy nem, az nem oda való, és ezzel még nem tudom, hogy mit kezdjek, bár arra jutottam, hogy na jó, talán amúgy nem ez a legfontosabb aspektusa a kapcsolatunknak. Nem is tudom, valahogy fontosabbnak hittem a szexet, mint amilyennek momentán tűnik, vagy lehet, hogy ez azért van, mert más dolgok meg működnek, és a világ ilyen, hogy egyensúlyban van, meg van másféle intimitás, és jót tesz a lelkemnek, hogy megsimogatják a fejem.
Másrészt meg még próbálom megérteni ezt az egész kapcsolatban levést is, vagy nem is tudom. Szóval egy kicsit azt képzeltem, vagy nem is tudom, az volt a gondolatom, hogy ha az ember kapcsolatban van, akkor az életének a többi területe is kicsit jobb lesz, de nekem nem lett igazán jobb meg talán nem lett semmilyen. Szóval, hogy én még mindig eléggé szorongok magam miatt, a testem miatt, a szőr miatt a testemen (szerencsére ez a fiút azt hiszem nem érdekli annyira mint engem), meg hogy hogy kell lenni.Igazából arról van szó, ill. azon gondolkodom egy csomót, hogy attól, hogy valaki elég nagy valószínűséggel fantasztikusnak lát, attól én még nem érzem magam fantasztikusnak. Ezt nem tudom összeegyeztetni. Nem tudom, hogy hogy kell azt csinálni, hogy voltunk strandon, és ne foglalkozzak azzal, hogy túl nagy a fenekem (pedig tudom, hogy a fiúmnak tetszik a fenekem, mert már sokszor mondta), meg hogy mindenem túl nagy és túl fehér.
Pedig amúgy teljesen hülye vagyok, mert nagyon kiegyensúlyozott ez az egész, és esküszöm, hogy nem azért mondom, mert cukinak tartja, ahogy kötök a kocsiban.De ez a fiú levenné a saját zokniját és odaadná nekem amikor fázik a lábam a kiránduláson és szandál van rajtam és szerintem ez a legaranyosabb és legmeghatóbb dolog, amit valaha valaki tenni akart értem.
Meg még a problémáimmal is foglalkozik, ami szintén meghat, mert más fiúk nem vették olyan komolyan a problémáimat, de ez a fiú 10 percig hallgatja a telefonban, amint arról beszélek, hogy nem nem komplett a pszichiáterem. Amúgy az a baj, hogy tényleg nem komplett a pszichiáterem, és ezt nem azért mondom, mert lejjebb vette a gyógyszerem, és most hülye lettem, bár amúgy tényleg lejjebb vette a gyógyszerem, mert jobban vagyok, hanem olyan spirituális meg áltudományos bullshiteket mond nekem, hogy akárkinek elmesélem, azt mondják, hogy ők ott álltak volna fel. Nincs kedvem minden részletet elmondani, mert túl kellemetlen és intim, de az egyik legjobb rész az volt, amikor valamit a túlsúlyommal kapcsolatban meg a fogyásról mondtam, és akkor azt válaszolta, hogy ezért a következő életemben meg fogok bűnhődni. Hogy mi??? De egyébként is olyan spiri dolgokat ont, hogy na, nem is tudom hova tenni, egy orvostól meg különösen nem tudom hova tenni.
Egyébként meg egész jól haladnak a dolgaim, de rájöttem, hogy persze többet, jóval többet akarok blogolni, (szóval remélem, hogy olvas még valaki?)
2025. február 15.
Hogy is mondjam, szóval erről az abszolút cenzúrázatlan kommentelésről jutott még eszembe egy dolog, amit nem akartam először megírni, de most Valentin nap van, szóval megírom ennek apropóján, mert mást is akarok mondani. Szóval egy ideje nekem nehezemre esik mások kapcsolatairól meg gyerekeiről olvasni, mert iszonyat savanyú lettem. Nem mások gyereke miatt vagyok savanyú nyilván, sőt, azt hiszem, hogy nem is azért mert másnak van gyereke, nem vagyok benne biztos, hogy akarok gyereket, de az annyira zavar, hogy milyen sikertelen vagyok a kapcsolatok terén, hogy komolyan, én már tisztára megkeseredtem ebben.
Kb 10 éve ismertem meg a lakatost, nagyjából két évig tartott, és én azóta senkivel nem tudtam komoly kapcsolatban lenni. Jó, az indiai fiúval komoly lett volna, de hát kidobták Magyarországról, szóval ez nem igazán számít. Jó, volt rajtuk kívül még tizenakárhány fiú akikkel randiztam, szóval nem mintha nem tetszettem volna senkinek, de senki nem akart kapcsolatban lenni velem. Valahogy úgy a fejembe vésődött amit a brácsás Martin mondott nekem, hogy mindig olyan szeretetteljesen (lol) bánok vele, hogy nekem kapcsolatban kéne lennem valakivel. Azóta se tudok kapcsolatban lenni.
Végtelenül elkeserít amúgy, hogy mennyire sikertelen vagyok tinderen és bumble-n is, és azt hiszem, hogy tulajdonképpen leírni is iszonyat megalázó, hogy hát gyerekek, amúgy velem egy fiú se akar még randizni se, vagy randira hívnak, de közben ghostolnak, vagy beszélgetünk és közben ghostolnak egyik napról a másikra, vagy már whatsappon ghostolnak vagy azonnal unmatchelnek vagy válaszolnék de már töröltek, nem kellek senkinek. Nem vagyok elég vicces vagy elég szép vagy elég okos, és ilyenkor nem tudok nem arra gondolni, hogy másnak már mostanra született három, három!!! gyereke, túl van egy csomó jó pillanaton a kapcsolatában, és nekem ezt már semmi nem pótolhatja, én már 34 vagyok, és a jövendőbeli partnerem esélyes, hogy még idősebb lesz, és túl lesz egy csomó mindenen az életében, amit egymás nélkül éltünk meg, és ez valahogy... sajnálattal tölt el? Meg ilyen fomo érzésem van?
Egészen sokáig beszélgettünk egy spanyol fiúval, és olyan kedves volt és valahogy olyan érdeklődéssel fordult felém, hogy na, és aztán egyik nap még megkérdezte, hogy ettem-e újévi lencsét és aztán soha többet nem válaszolt, és nem értem. Mármint jó, naiv vagyok és azt várom, hogy megmondja, hogy bocs, de nem, de ha őszinte akarok lenni, akkor senki de senki nem mondja meg, hogy bocs, de nem. Egy másik fiúval több hónapja beszélgettünk (ennek is mi értelme van, nem tudom, de mindenesetre hallgassatok rám és ne csináljatok ilyet), erre még mindig nem hívott randira, szóval randira hívtam én, de persze az utolsó pillanatban közölte, hogy nem ér rá. Nem tudok mit mondani rá, csak hogy olyan alja amúgy.
És tegnap volt egy randim, de szerintem ez is sikertelen volt, és esküszöm, hogy kezdem azt gondolni, hogy én már soha többet nem fogok szexelni. Jó, majd rendelek még egy vibrátort woltról. Mindenesetre már megint fogalmam sincs, hogy mit csináltam rosszul, mégis mi ment félre, amikor nem túrtam az orrom és azt mondta a fiú, hogy nagyon szép vagyok élőben? Ezt azért biztos, ami biztos, vagy húszszor elismételetem a fejemben, hogy valaki azt mondta, aki nem egy idős bácsi, hogy nagyon szép vagyok, ez jó érzés mondjuk. Viszont akkora görcs van bennem, hogy soha nem fogok találni senkit, meg soha nem lesz partnerem, én leszek/maradok az egyedüli szingli fura nő, hogy ez azt hiszem, hogy mindent elront.
2025. február 10.
Másfél hétig nem voltam dolgozni, mert beteg voltam, úgyhogy most full on Sunday scaries meg minden. Megfőztem az ebédet holnapra és egy kicsit pakolgattam, de nyilván sokkal fontosabb, hogy az előző posztom febr. 5-én volt a legnépszerűbb a blogolásom történetében, szóval most jól meglovagolom ezt a hullámot és írok mégegyet (lol)
El akartam mesélni, hogy voltunk az egyik barátnőmmel a Loupe színházban és megnéztük a Bármi lehetséges című darabot, egy párról szól, akiknek meghal a gyereke. Én még sose sírtam szerintem színházban, de ez olyan megrázó volt, hogy tisztára fáradtan jöttem ki a színházteremből. Mármint amúgy is kicsit még vacakul voltam, mert még nem múlt el teljesen a betegség, de a jegyet már hetekkel ezelőtt megvettük, szóval nem akartam lemondani.
A héten egyébként a következő dolgokon szorongtam:
- hogy dolgozni kell menni, és mi van, ha elfelejtettem, hogy kell
- a pszichiáterem idegesítő módon nem írja fel rendesen a gyógyszereimet. most még beteg is voltam, és akkor 4 napig nem tudtam szedni az egyik gyógyszerem, hát tisztára rosszul voltam. jó, egyik nap nem voltam hajlandó a két fokban lemenni a gyógyszertárba, de a többi napon állítólag nem működött az eeszt, nem vette észre, nem sikerült, majd holnap, így összesen egy hetet várhattam arra, hogy felírja a gyógyszerem. mindezek mellett ha nem a rendelésen kérem, hogy írja fel a gyógyszerem, hanem csak úgy, akkor újabban 10 ezret(!!!) kér, ami meg valahogy abszolút felháborító
- pénz
- még mindig nem tudom, hogy akarok-e barátkozni ezzel a lánnyal, aki felkiáltott, hogy úristen, de kövér, vagy nem is tudom, azt hiszem, hogy akarok, de nem tudom, milyen módon kezdeményezzek beszélgetést ezzel kapcsolatban, nagyon rossz vagyok a konfliktusokban
2025. február 5.
Most két dologról akarok írni, de tulajdonképpen elég kellemetlenül érzem magam, szóval nem tudom, hogy minek írom.
Arról van szó, hogy én azt gondolom, hogy itt bloggerként egyrészt nem tudok mindenkinek megfelelni, másrészt szimpatikus lenni sem. De ettől még én nem tartozom magyarázattal sem. Tegnap ezt a fejemben sokkal jobban tudtam artikulálni, mint most, de arról van szó, hogy nekem nem kell mindent megmagyaráznom, még akkor is, ha sokkal könnyebb azt hinni, hogy mekkora liba vagyok, aki mindenkit lenéz, pedig nekem ez a poszt egyáltalán nem arról szólt, hogy lenézek másokat, hanem, hogy nem akarnak már barátkozni velem.
Szerintem ez a blogos közösség (nevezzük annak? nevezhetjük annak?) sokkal kisebb, mint mondjuk ami instán folyik, és én egy kicsit azt várom, hogy a kommentelők ennek megfelelően eh, viselkedjenek. Creusa írt pár hónapja egy nagyon jó gondolatot arról, hogy minek olvasson valakit, akivel az életben amúgy sem lennének barátok, és nekem ez úgy a fejembe ragadt. Nem kell olvasni ha nem tetszik, és főleg, nem kell számon kérni, meg relativizálni a nehézségeimet. Nem fogom megmagyarázni a jó életszínvonalamat, vagy mit tudom én, hogy hova utaztam, és milyen táskám van, lehet, hogy megosztom, lehet, hogy nem, de attól még a célom ezzel a bloggal akkor is az, hogy valami jó érzést keltsek az emberekben vagy gondolatot ébresszek, ilyesmi. Jó, meg ventilálás is a célom ha őszinte akarok lenni, de viszonylag megválasztom, hogy miről ventilálok és hogy.
Lusta lány instagrammernek volt egy nagyon érdekes posztja az online kéretlen tanácsokról amit most ide linkelek. Nagyon röviden arról szólt, hogy ő is olyan stílusban kommentelt/írt egy ismerőse posztjai alá íróknak ahogy ők, és akkor mi történt, hát sejthetjük, hogy nem olyan jól vagy építő jellegűen végződött, mint egy ideális világban, hanem az emberek össze-vissza káromkodtak meg letiltották. Az én véleményem is keresetlen, meg nem is vagyok egy nagy kommentelő, de végtelenül felháborít, hogy az emberek feljogosítva érzik magukat, hogy az összes frusztrációjukat meg akár csak gondolatukat megosszák az interneten vadidegen emberekkel, akkor is, ha objektíven előre lehet tudni, hogy ez sértő. Szerintem tök jó lenne, ha az emberek nem írnának olyanokat az interneten, amiket élőben nem mondanának.
Á, nem tudom. Az is történt még, hogy van egy új barátnőm, akit bumble bff-ről ismertem meg pár hónapja, és éppen mentünk az Astorián a villamos megállóban, amikor jött egy nagyon kövér fickó. Mármint tényleg akkora, hogy az nem mindennapi, na de és akkor mi van.Ez a lány meg felkiáltott, hogy bazmeg de kövér. Mondtam neki, hogy mégis mit csinálsz, amire a fő érve az volt, hogy úgyse hallotta, pedig biztos, hogy hallotta. És amúgy szerinted ő nem tudja, hogy kövér? És minek elrontani a napját, hogy valaki felkiált, hogy kövér vagy? Aztán beszéltünk erről, és viszonylag érzéketlenül reagált, hogy hát ő ezért barátkozik főleg fiúkkal, mert ők nem sértődnek meg ezen, meg hogy dehát úgyse hallotta, de szerintem meg ne feltételezzük már, hogy a férfiaknak nincsenek érzései, és nem is hallanak. Nem tudok nem arra gondolni amúgy, hogy akkor most rólam mit gondol, mert az a gondolat nem megnyugtató, hogy jó, de én harmad akkora vagyok mint az a férfi. Ettől még nem tudom nem magamra venni az egészet, és nem tudok nem valami rettentő személyes szinten megsértődni. A beszélgetésnek az lett a vége, hogy jó, de nőként kövérnek lenni nem ugyan az, mint férfiként és én ezt valami iszonyú kettős mércének érzem, ami szintén valami személyes sértettségből fakad. Mindenesetre én azóta se tudom eldönteni, hogy van-e kedvem egy ilyen barátsághoz.
2025. január 31.
2025, semmi nem változott
Valami izgalmasat akartam írni, de úgy tűnik nem tudok annyira, mert van 4 piszkozatom, aztán meg nem történik semmi, de most újra megpróbáljuk.
Már csomószor akartam írni a dolgozásról, de vagy nem ment vagy nem jutott eszembe semmi vagy mit tudom én már. Amikor adnak feladatot (nem mindig adnak sajnos, néha csak ülök és szép ruhákat nézegetek az interneten) akkor az többnyire nagyon jó, vagy legalább közepesen, vagy nem is tudom, de jó ott lenni a munkahelyemen, nincs különösebben stresszes légkör, az emberek kedvesek a konyhában, viszek magamnak fancy teát és azt iszogatom. Pénteken az volt a nevetséges feladatom, hogy két másik szociális munkásnak segítsek egy EU-s pályázat értelmezésében, mert nem tudnak angolul meg nem is csináltak ilyen pályázatot még soha, szóval segítenem kellett a lefordításában. Aztán kiderült, hogy be lehet állítani a nyelvet és nem is kell semmit fordítgatni, de én úgy sajnáltam ezt a két szociális munkást, akikről kiderült, hogy jóval (!) fiatalabbak nálam, és akkor semmit nem tudnak angolul. Hogy lehet így létezni a világban 2025-ben? Hogy lehet megérteni bármit az interneten? Hogy létezhet olyan, ami szerintem a legfontosabb kérdés, hogy valakit teljesen felmentenek az iskolában az idegennyelv tanulás alól, ami kb az egy fontos tárgy? Szóval ha másért nem is jársz oda, legalább angolul vagy németül tanulj meg rendesen, nem? Mondjuk nem tudom, melyik az az állami iskola, ahol segítség nélkül olyan könnyű megtanulni valamilyen nyelvet, meg azt is sejtem, hogy nem Borsodban van, de legalább próbálkozni lehet, nem? Nem tudom.
Röviden és tömören az is van még, hogy nem keresek semmit. Ez persze azért is különösen csalódás, mert senki nem mondta meg, hogy a fizetési papíromon amúgy a bruttó fizetésem van, csak akkor derült ki az egész, amikor kaptam szuper kevés fizetést. Mármint hogy annyira keveset, hogy a fizetésem bőven nem éri el a 300 ezret ÚGY, hogy van két nyelvvizsgám meg egy mesterszakom, amikért extra pénzt kapok. Tulajdonképpen ezt eléggé megalázónak érzem.
Én amúgy sose voltam szegény, és most nem tudom, hogy kell szegénynek lenni, nem akarok úgy viselkedni, mint aki szegény. Jó, ezen a ponton lehet vitatkozni azzal, hogy mi az, hogy szegénység, meg mi az hogy szegénység amikor a szüleim úgyis támogatnak, de az egész megalázó, és erről nem szólt senki. Nekem amúgy soha senki nem adott semmilyen pénzügyi tanácsot, szóval semmihez nem értek a pénzt illetően.
Meg még az unokatestvéremen is pattogok, akiről már milliószor írtam és már teljesen unalmas még nekem is. A nyár óta, vagy mit tudom én mióta meg az van, hogy ő már egyszerűen nem hív amikor a közös barátnőnkkel találkoznak, mindenféle ok nélkül, gyakorlatilag ghostoltak, és ez annyira felháborít, hogy azt gondolja, hogy velem bármit meg lehet csinálni, hogy undorító. Most volt a szülinapja, szóval a szülinapi brunchra persze meghívott, nem szoktam ilyet mondani, de tényleg bűnunalmas volt, senki nem mondott semmi értelmeset, és én ekkor jöttem rá, hogy már nem is akarok ezekkel a lányokkal lógni, egyrészt hogy lényegében ghostolnak, aztán hogy fel se tűnik egyiküknek sem, hogy nem vagyok ott, szóval feltehetőleg ez nem az unokatestvérem műve egyedül, és harmadszor, hogy képesek az arcomba mondani, hogy de hát ők se találkoztak. Lol, ok. Tényleg eljutottam arra a pontra, hogy jó, akkor legyen inkább csak pár barátnőm és akkor annyi, de erre nekem marhára nincs szükségem. És akkor az unokatestvérem anyámat zaklatja azzal, hogy hogy értesse meg (lol), hogy ő külön akar találkozni ezekkel a lányokkal. Hát kisanyám, talán nem így kellett volna az egészet csinálni.
Holnap meg lesz a családi szülinap, és annyira nincs kedvem hozzá, hogy az már nem is igaz, hogy legszívesebben kiosztanám mindet. Amúgy nálunk lesz megtartva, mert a nagynéném bejelentette, hogy náluk hirtelen NINCS ELÉG SZÉK. Már milliószor voltunk náluk, de most hirtelen nincs elég szék. (=nincs kedvük főzni) LOL, jó, ok.
2024. november 21.
Néha azért is jó lenne, ha lenne egy partnerem, mert megbeszélhetnénk ilyen nagyon fontos dolgokat, mint hogy ha rácsöppent a pulóver ujján a mintára a pad thai szósz de amúgy teljesen tiszta, akkor attól még fel lehet-e venni.
Vagy
Amikor az ember felszáll a buszra, és tudja, hogy csak pár megállót akar utazni, akkor lehet egyedül kivül ülni? Csak mert az előttem ülő csajt, aki ugyanezt csinálja, csak még oda is teszi a Deichmannos szatyrát totál bírálnom kell, mármint mi az, hogy "nem engedi meg", hogy más oda üljön? Én meg ugyan ezt csinálom, csak az oké, mert tudom, hogy le fogok szállni? Jó, ha egy idős néni jönne, akkor biztos felállnék amúgy is, most biztos nem érzékeltettem rendesen a kérdés súlyosságát, de azért gondolkodjunk már el ezen a nagyon fontos kérdésen.
Harmadrészt meg, az a kellemetlen helyzet állt elő, hogy a sportmelltartómban van a legjobb mellem, nyilván mert az egy kerek alakú kosár, amilyet mostanában nem igazán szoktam hordani, mert viszonylag kényelmetlen, de ez a sors mekkora iróniája? (főleg, hogy turkálóban vettem (bár ez undorítóan hangzik) és Primarkos (pedig sose veszek elvből Primarkos cuccot (különben ez az egy elvem van)
2024. november 20.
Hát még mindig jóformán minden reggel elmorzsolok egy könnycseppet, amikor realizálom, hogy reggel 6 van, és én már fel kellett, hogy keljek. De holnap lesz a pályafutásom első igazi meetingje, olyan izgalmas! Már saját tűzőgépem és tűkiszedőm is van! oh, the intrigue. A nő, aki a múlt héten jött már fel is mondott, úgyhogy egész jól bírom, a munka hőse vagyok.
A szorongásom még mindig nem kell félteni, pl. állandóan azon is szorongok, hogy nem alszom eleget, szóval egyik nap már 20.36-kor feküdtem az ágyamban(!!!), csak mondjuk az a baj, hogy nem alszom valami jól, hajnali 2-3 körül felébredek és utána még vagy ötször. Tegnap vettem melatonint, és így már sokkal jobb volt, csak egyszer ébredtem fel. Szorongok még azon is, hogy a hétvégén találkozom az unokatestvéremmel meg a soha nem látott unokatestvéreimmel, és abszolút látom a potenciált arra, hogy kellemetlen legyen. Azt a konfliktust kerülöm éppen, hogy az unokatestvérem szerint ne menjünk a Frei caféba mert az túl drága (ezer forint egy kávé ott?), de amit ő kinézett, az kb az elviteles kávézó a Blahán, ahova senki nem ül be, és annyira kínos. Mármint nem kell a Vajba menni, ahol abszurd drága minden (de legalább finom), de hogy a soha nem látott rokonod nem tiszteled meg azzal, hogy nem a sarki gyrososnál iszod a kávét, az teljesen gáz. A szüleim szerint amúgy biztos, hogy van valami titkos oka, ami miatt most hirtelen olyan szükséges volt találkozni, és már nyolcszor elmondták, hogy ne válaszoljak kellemetlen kérdésekre, mint mondjuk a vagyoni helyzetem, a szüleim vagyoni helyzete, a legújabb lakásunk (arról nem is tudnak), a nyaralónk, mit tudom én. Annyira kellemetlen már önmagában az is, hogy ilyenekre kell felkészítenie magát az embernek a rokonaival kapcsolatban. Vagy eszembe jut még az is, amikor a nagynéném megkérdezte, hogy mit fog anya csinálni, ha apa meghal az egész "vagyonnal" vagy mit tudom én, és hát ez annyira felháborító és rosszul esik, mert amúgy őszintén, ki gondolkodik ezen, és nem is akkora vagyon, hogy ezen gondolkodni kelljen, de szeretném azt válaszolni, hogy majd eladunk mindent és veszünk belőle Gucci-t mint Kulcsár Edina. Ez kb annyira volt ízléses kérdés, mint az a nő.
Meg amúgy csalódott is vagyok, mert már száz éve (vagyis több hónapja) beszélek tinderen egy fiúval, és úgy volt, hogy múlt héten pénteken végre randizunk, de persze nem randiztunk mert lemondta és most meg elutazott egy hétre. Fogalmam sincs, mit gondoljak, amikor valakinek ennyire nem fontos találkozni, ugyanakkor mindig írogat nekem.
2024. november 13.
Jól elbuktam a blogvembert, bár Dolly szerint még az egész hónap hátra van, szóval most mégis írok. A múlt héten még az internet is kiment, és úgy is maradt napokra, mire nagy nehezen kihívtam a Vodafone-t.
Szóval elkezdtem dolgozni, és úgy közepesen élvezem. Eleve teljesen abszurd azt mondani a dolgozásra, hogy élvezem, ki akar szánt szándékkal korán kelni, mit korán kelni, hatkor kelni és aztán fáradt lenni délutánra. Én ezt nem akartam. Amúgy a szociális munkásság mint dolog érdekel, érdekesek voltak amiket idáig magyaráztak, a fizetésem csak közepesen rossz magyar viszonylatban de az egy kicsit böki a csőröm, hogy ugyan én plusz pénzt kapok azért mert mesterszakom van (meg a nyelvvizsgákért is), egy másik nőt felvettek úgy, hogy valami jógával kapcsolatos diplomája van valami egzotikus főiskoláról. Nem vagyok olyan mérges, mint az a nő, aki ma hangosan ordítva jött ki a Magyar Postától, de azért egy kicsit igen. Meg hogy jól kikűzdőttem a külföldi diplomám is, amit teljes mértékben én akartam, a szüleim felől biztos lehetne dipim akárhonnan, bár biztos nem, mert azt is ők javasolták, hogy a Corvinusra menjek. Egyébként annyit nagyon fontos még tudni, hogy minden szociális munkás döbbenetesen sokat tud beszélni, vagy legalábbis majdnem mind, még a portás meg az asszisztens is. Mondjuk ha az lenne a feladatom, ill. annyi stimuláció érne, hogy egész nap emaileket rendezgetek meg papírokat nyomtatok ki, akkor én is beszélnék egész nap. Várjunk csak.... idáig az a feladatom, hogy papírokat rendezgessek dátum szerint visszafelé, mert valaki azt vette a fejébe, hogy jó vagyok a papírmunkában, meg a monotonitástűrésem is szuper, és akkor most ezt csinálom. Szerintem hetek kérdése, és kicsit elsorvad az agyam.
Arról beszéltünk múlt héten a pszichiáter nénivel, hogy nem tudom nagyon jól felmérni a távolságokat meg az időt sem, és tényleg nem, ill. csak most figyelem meg ezt igazán. Nem (csak) arról beszélek, hogy amikor unalmas valami, akkor úgymond nem telik az idő, mert attól, hogy unalmas van, hogy tudok egész jól koncentrálni egy feladatra, hanem, hogy egyáltalán nem tudom, mi mennyi ideig tart. Mint mondjuk ma Újbuda központtól el kellett gyalogolnom a postára, ami kb 5 perc, de lehet, hogy annyi se, de kész örökkévalóságnak tűnt részben mert hideg volt, és mert semmi kedvem nem volt hozzá, és mert semennyire nem tudom felmérni, hogy valójában mennyi ideig tart gyalogolni pár száz métert. De más dolgokról se tudom felmérni, hogy mennyi ideig tartanak, mint mondjuk megigényelni az erkölcsimet (tologattam kb 4 napig, mert lehetetlen feladatnak tűnt), vagy levágni a körmöm, kifesteni a körmöm (szerintem soha nem fog már megtörténni). Ja meg még az is van, hogy már a második gyógyszert vonják ki a forgalomból amit a depressziómra és enyhe adhd-mra kapok, a másodikat nem sajnálom, mert egy förtelmes ízű kanalas volt, de akkor is, frusztráló, hogy van még 3 napra való, és kész.
2024. november 3.
Kedves Naplóm!
Ma az egyik apai unokatestvérem (,akivel egyébként sosem tartom a kapcsolatot, kivéve amikor az egész családdal találkozunk) felhívott, hogy találkozót akar szervezni az unokatestvéreinknek. Még ketten vannak, egyiküket sem ismerem, és egy kicsit szkeptikus vagyok a dologgal kapcsolatban. A másik két unokatestvérem apukám középső bátyjának a gyerekei, akivel apukám kb 30 éve nem beszél, mert jó kellemetlenül viselkedtek amikor meghalt a nagymamánk, és most is ők kerestek meg minket igazából, csak a szüleim nem voltak valami proaktívak az egésznek a megszervezésében.
Anya már elmondta, mit nem szabad mondani a balatoni házról meg a vagyonunkról (ez a szó is, lol), biztos minden nagyon jó lesz. (vagy nem)
2024. november 2.
blogvember 2
Már tegnap jól elbuktam a blogvembert, de mindegy is, hagyjuk is figyelmen kívül, most már így is blogoltam havi egyszer, ami mostanában az átlagom, haha.
Nagy érdeklődéssel olvastam mindenki posztját az evésről, szóval elmesélem fotó hiányában, hogy tegnap egy Zelma nevű helyen voltunk a szüleimmel Füreden, ami egy borbár igazából, de lehet enni is, és mi ettünk. Szerintem nagyon finom volt, valami csirkemell céklaszósszal meg rántott kecskesajt golyóval, csak aztán. A kecskesajtból volt egy darab golyó, meg még cékla szósz, és egy kis zöld bab (mungó bab talán, nem klasszik zöldbab, csak nem tudom a nevét), és semmilyen más köret. Apukám látványosan szenvedett, mert krumplit akart enni biztosan, és mert a háta mögött sokan beszélgettek nagyon hangosan (ettől én is szenvedtem), de a csirke nagyon jó volt, és most ettem olyat először, hogy a csirkemellen bőr volt, apukám pedig irtózik a bőrtől, szóval itthon sosincs bőr semmin, kivéve, ha specifikusan megbeszéljük.
Azt akartam még elmesélni, hogy idén amúgy olyan keveset olvastam (csak kb 40 könyvet, de nem is vezettem mindet molyon), mert újabban kötni szoktam, nagyon lassan megy, minden sokáig tart, szóval sokat nézek mindenféle sorozatokat, beszéljünk ezekről. (Az az érzésem, hogy úgyis mindenki látott mindent, de mi van ha nem)
Fleishman is in trouble
All the light we cannot see


