Most két dologról akarok írni, de tulajdonképpen elég kellemetlenül érzem magam, szóval nem tudom, hogy minek írom. 

Arról van szó, hogy én azt gondolom, hogy itt bloggerként egyrészt nem tudok mindenkinek megfelelni, másrészt szimpatikus lenni sem. De ettől még én nem tartozom magyarázattal sem. Tegnap ezt a fejemben sokkal jobban tudtam artikulálni, mint most, de arról van szó, hogy nekem nem kell mindent megmagyaráznom, még akkor is, ha sokkal könnyebb azt hinni, hogy mekkora liba vagyok, aki mindenkit lenéz, pedig nekem ez a poszt egyáltalán nem arról szólt, hogy lenézek másokat, hanem, hogy nem akarnak már barátkozni velem.

Szerintem ez a blogos közösség (nevezzük annak? nevezhetjük annak?) sokkal kisebb, mint mondjuk ami instán folyik, és én egy kicsit azt várom, hogy a kommentelők ennek megfelelően eh, viselkedjenek. Creusa írt pár hónapja egy nagyon jó gondolatot arról, hogy minek olvasson valakit, akivel az életben amúgy sem lennének barátok, és nekem ez úgy a fejembe ragadt. Nem kell olvasni ha nem tetszik, és főleg, nem kell számon kérni, meg relativizálni a nehézségeimet. Nem fogom megmagyarázni a jó életszínvonalamat, vagy mit tudom én, hogy hova utaztam, és milyen táskám van, lehet, hogy megosztom, lehet, hogy nem, de attól még a célom ezzel a bloggal akkor is az, hogy valami jó érzést keltsek az emberekben vagy gondolatot ébresszek, ilyesmi. Jó, meg ventilálás is a célom ha őszinte akarok lenni, de viszonylag megválasztom, hogy miről ventilálok és hogy. 

Lusta lány instagrammernek volt egy nagyon érdekes posztja az online kéretlen tanácsokról amit most ide linkelek. Nagyon röviden arról szólt, hogy ő is olyan stílusban kommentelt/írt egy ismerőse posztjai alá íróknak ahogy ők, és akkor mi történt, hát sejthetjük, hogy nem olyan jól vagy építő jellegűen végződött, mint egy ideális világban, hanem az emberek össze-vissza káromkodtak meg letiltották. Az én véleményem is keresetlen, meg nem is vagyok egy nagy kommentelő, de végtelenül felháborít, hogy az emberek feljogosítva érzik magukat, hogy az összes frusztrációjukat meg akár csak gondolatukat megosszák az interneten vadidegen emberekkel, akkor is, ha objektíven előre lehet tudni, hogy ez sértő. Szerintem tök jó lenne, ha az emberek nem írnának olyanokat az interneten, amiket élőben nem mondanának. 

Á, nem tudom. Az is történt még, hogy van egy új barátnőm, akit bumble bff-ről ismertem meg pár hónapja, és éppen mentünk az Astorián a villamos megállóban, amikor jött egy nagyon kövér fickó. Mármint tényleg akkora, hogy az nem mindennapi, na de és akkor mi van.Ez a lány meg felkiáltott, hogy bazmeg de kövér. Mondtam neki, hogy mégis mit csinálsz, amire a fő érve az volt, hogy úgyse hallotta, pedig biztos, hogy hallotta. És amúgy szerinted ő nem tudja, hogy kövér? És minek elrontani a napját, hogy valaki felkiált, hogy kövér vagy? Aztán beszéltünk erről, és viszonylag érzéketlenül reagált, hogy hát ő ezért barátkozik főleg fiúkkal, mert ők nem sértődnek meg ezen, meg hogy dehát úgyse hallotta, de szerintem meg ne feltételezzük már, hogy a férfiaknak nincsenek érzései, és nem is hallanak. Nem tudok nem arra gondolni amúgy, hogy akkor most rólam mit gondol, mert az a gondolat nem megnyugtató, hogy jó, de én harmad akkora vagyok mint az a férfi. Ettől még nem tudom nem magamra venni az egészet, és nem tudok nem valami rettentő személyes szinten megsértődni. A beszélgetésnek az lett a vége, hogy jó, de nőként kövérnek lenni nem ugyan az, mint férfiként és én ezt valami iszonyú kettős mércének érzem, ami szintén valami személyes sértettségből fakad. Mindenesetre én azóta se tudom eldönteni, hogy van-e kedvem egy ilyen barátsághoz.