Jól elbuktam a blogvembert, bár Dolly szerint még az egész hónap hátra van, szóval most mégis írok. A múlt héten még az internet is kiment, és úgy is maradt napokra, mire nagy nehezen kihívtam a Vodafone-t.

Szóval elkezdtem dolgozni, és úgy közepesen élvezem. Eleve teljesen abszurd azt mondani a dolgozásra, hogy élvezem, ki akar szánt szándékkal korán kelni, mit korán kelni, hatkor kelni és aztán fáradt lenni délutánra. Én ezt nem akartam. Amúgy a szociális munkásság mint dolog érdekel, érdekesek voltak amiket idáig magyaráztak, a fizetésem csak közepesen rossz magyar viszonylatban de az egy kicsit böki a csőröm, hogy ugyan én plusz pénzt kapok azért mert mesterszakom van (meg a nyelvvizsgákért is), egy másik nőt felvettek úgy, hogy valami jógával kapcsolatos diplomája van valami egzotikus főiskoláról. Nem vagyok olyan mérges, mint az a nő, aki ma hangosan ordítva jött ki a Magyar Postától, de azért egy kicsit igen. Meg hogy jól kikűzdőttem a külföldi diplomám is, amit teljes mértékben én akartam, a szüleim felől biztos lehetne dipim akárhonnan, bár biztos nem, mert azt is ők javasolták, hogy a Corvinusra menjek. Egyébként annyit nagyon fontos még tudni, hogy minden szociális munkás döbbenetesen sokat tud beszélni, vagy legalábbis majdnem mind, még a portás meg az asszisztens is. Mondjuk ha az lenne a feladatom, ill. annyi stimuláció érne, hogy egész nap emaileket rendezgetek meg papírokat nyomtatok ki, akkor én is beszélnék egész nap. Várjunk csak.... idáig az a feladatom, hogy papírokat rendezgessek dátum szerint visszafelé, mert valaki azt vette a fejébe, hogy jó vagyok a papírmunkában, meg a monotonitástűrésem is szuper, és akkor most ezt csinálom. Szerintem hetek kérdése, és kicsit elsorvad az agyam.

Arról beszéltünk múlt héten a pszichiáter nénivel, hogy nem tudom nagyon jól felmérni a távolságokat meg az időt sem, és tényleg nem, ill. csak most figyelem meg ezt igazán. Nem (csak) arról beszélek, hogy amikor unalmas valami, akkor úgymond nem telik az idő, mert attól, hogy unalmas van, hogy tudok egész jól koncentrálni egy feladatra, hanem, hogy egyáltalán nem tudom, mi mennyi ideig tart. Mint mondjuk ma Újbuda központtól el kellett gyalogolnom a postára, ami kb 5 perc, de lehet, hogy annyi se, de kész örökkévalóságnak tűnt részben mert hideg volt, és mert semmi kedvem nem volt hozzá, és mert semennyire nem tudom felmérni, hogy valójában mennyi ideig tart gyalogolni pár száz métert. De más dolgokról se tudom felmérni, hogy mennyi ideig tartanak, mint mondjuk megigényelni az erkölcsimet (tologattam kb 4 napig, mert lehetetlen feladatnak tűnt), vagy levágni a körmöm, kifesteni a körmöm (szerintem soha nem fog már megtörténni). Ja meg még az is van, hogy már a második gyógyszert vonják ki a forgalomból amit a depressziómra és enyhe adhd-mra kapok, a másodikat nem sajnálom, mert egy förtelmes ízű kanalas volt, de akkor is, frusztráló, hogy van még 3 napra való, és kész.