2025. november 4.

blogvember

 Ér még csatlakozni a blogvemberhez november 4-én? Szégyen szemre jól elfelejtettem, hogy blogvember, pedig tavaly valami posztban én propagáltam (aztán jól abba is hagytam, de most megpróbálom, valami naiv optimizmussal). 

Most itthon vagyok betegen, mert nem akar múlni az arcüreggyulladásom lényegében hetek óta, és megnéztem az Only murders in the building ötödik évadát. A Telex írt róla egy eléggé rossz kritikát, szóval nem tudtam, hogy hogy viszonyúljak ehhez a sokadik évadhoz, meg mostanában nem is néztem annyi mindent, szóval jól meg kell (haha) választanom, hogy mit nézek, ha már. 

De ebben az évadban ott van René Zellweger valami fantasztikus hajjal! Aztán még Logan Lerman is, akinek a nevének utána kellett néznem, de ő volt a fiúcska a Perks of being a wallflower film változatában. És Mery Streep! Két copffal, no less, nem viccelek. 

Most meg folyik New York-ban a polgármesterválasztás, és nagyon izgalmas szerintem, hogy egy totál balos muszlim fiatal férfi micsoda népszerűségre tett szert végre, és hogy mennyire jó társadalmi egyenlőtlenségekre kiélezett social commentary lett az egészből instagramon is. Én nem voltam New York-ban soha,  így nincs igazán fogalmam az ottani árakról meg árszínvonalról a bérekhez képest, de egy kicsit úgy képzelem el, mint Londont,  hogy rettenetesen szétnyílt a társadalmi olló és az ultra-gazdagoktól az alig megélőkig mindenki van.




Ez egy videó amit ma hallgattam, az a címe, hogy "you're not better than poor people", és hát a cím eléggé szenzációhajhász, szóval lehet, hogy részben ezért kattintottam rá, bár egyébként is követem néha ezt a Chelsea Fagant, akinek egy személyes pénzügyekkel foglalkozó blogja és youtube csatornája van. Néha (gyakran) nem értek vele egyet és/vagy a magyar helyzet összehasonlíthatatlanul különböző, de ez most meglepően érdekes volt.

 Csomó szó van az amerikai médiában arról, hogy Trump korlátozni vagy  akár teljesen leállítani is akarja ezt a SNAP nevű programot, ami szegény családoknak biztosít élelmiszer jegyeket meg támogatást. Egyébként eléggé foglalkoztat, hogy Magyarországon miért nincs ennek institucionalizált megfelelője, mert szerintem a családsegítő élelmiszerosztása nem az, és hát jó, ingyenes iskolai étkeztetés, de ezek a gyerekek mind éhesek maradnak a szünetekben, és vannak szüleik is, akiknek szintén enniük kéne. Majd írok a szociális szféráról is, ahol most dolgozom, csak egy kicsit össze kell szednem a gondolatom, hogy ne egy ragebait izé legyen amit senki nem bír végigolvasni, és hát amúgy is, vannak nálam sokkal jobban hozzá értők is.

3 megjegyzés:

  1. Igen, az étkezés fontos ügy kell, hogy legyen. Még a legtehetősebb országokban is lehetnek sokan a szűkölködők. Magyarországon legalább gondolnak a szünetekre is:
    https://csalad.hu/tamogatas/gyermeketkeztetesi-kedvezmenyek

    Egyik ismerősöm az ingyenes szünidei étkezés iránti kérelmeket bírálja el egy borsodi városban. Kapnak visszajelzéseket a szolgáltatás igénybevételéről. Akadt olyan, aki az egész nyári szünetre kérte az ingyen ebédet, és kb. 4 alkalommal ment el érte.

    VálaszTörlés
  2. Persze, hogy ér csatlakozni, jobbulást, tök jó, hogy írtál, és igen, írj a szociális szféráról!

    VálaszTörlés
  3. Pár éve csinálták meg az előző társasháznál, ahol laktam, hogy kiadták az egyik földszinti bérleményt egy szociális társaságnak mindennapi étkeztetésre. Nyilván nem volt könnyű megszavaztatni, mert hát jaaajj, ide fognak jönni a hajléktalanok mind, és jaaj, kevesebbet fog érni a lakásunk. Aztan kiderult, hogy ezt lényegében bárki igénybe veheti feliratkozva rá, és így is lett. A környék lakói, főleg az idősebb generáció ott álltak sorba mindennap dél körül az ebédet.
    Szóval van ilyen is még szerencsére. :)

    Jó, hogy írsz, Adri! :)

    VálaszTörlés