Itt Münchenben meg végre jut nekem egy kicsi nyár is, szoknya van rajtam igazából!! Jó ez nem nagy cucc az összes normális országban, viszont Berlinben a nyár nem kifejezetten nevezhető nyárnak, inkább valami borzalomnak, ahol váratlanul lesz pár órára meleg, de akkor fülledt és párás, aztán újra felhős, és még fülledtebb, majd estére elkezd zuhogni, vagy csak pofátlanul hideg lesz. De hova süllyed ez a blog, hogy az időjárásról kell írnom?
Ez a hotel olyan mint egy kaszárnya, annyi emelet és annyi szoba van benne, és a szobánk parfümtől bűzlik, komolyan mondom, ilyen utoljára a vidéki kollégium "punciszangú"* szobája volt.  Szinte mindenért fizetni kell, a reggeliért, az internet jelszóért, a mosodáért,  az internethasználatért, na de mit várok egy hotellánctól?  Jó jó befejezem a nyafogást, más még Kiskunmajsára se jut el. (Aztán eszembe jut, hogy Pestről az egészen messze van, ez nem volt olyan jó példa.) Be kell fejezzem, jön értem a nagybácsi.
Az i betű meg már megnt elromlott, franc.




*ez az (ex) csoporttársaim agyszüleménye, ne aggódjatok

szeretek én független lenni, félreértés ne essék, és itt most nem arra gondolok, hogy nincs fiúm aki azt mondaná, hogy nem mehetek a gólyatáborba, mert ott úgy is megcsalnám/megbasznának***, amit nem tudna elviselni, és úgy is szakítanánk, szóval inkább szakítsunk előre, ja hogy nem akarsz akkor ne is menj táborozni, vagy hogy ne menjek egyedül partizni, meg igazából soha senki nem korlátolt semmiben,mindig azt csináltam amit én akartam, azt a cipőt vettem fel amelyiket gondoltam, és oda mentem gimnáziumba és azt a könyvet olvastam ami nekem tetszett, és ez jó volt, de talán ez volt a baj, hogy mindig lehetett bármit, én pedig állandóan csak jó akartam lenni, megfelelő és ideális gyereke a szüleimnek, persze ez már akkor megbukott, amikor nem mentem jogra, és idén nem leszek negyedéves jogász, és nincs vőlegényem,akivel az esküvő előtt nem szexelünk* , és a diplomaosztó utáni hónapban összeházasodnánk.
és engem nem zavar, hogy csomó mindent egyedül kell csinálnom, mert mások nem akarnak, nem tudnak, nincs pénzük rá, vagy nem tudom, de azért hosszú távon mégiscsak rettenetesen zavar, hogy nekem gyakorlatilag nincs olyan baráti köröm, akikkel mondjuk utazhatnék, messzebbre, mint a Sándorfalvi tó, vagy a kopaszi gát, vagy mittudomén, és mintha a barátaim túl sokszor nem is ugyan azok iránt a dolgok iránt érdeklődnének mint én, és fordítva, körülöttem mindenki szereti a diszkókat vagy nem tudom, persze ez csak egy része a problémának, ami nem is kifejezetten probléma. amúgy meg én is teljesen semmirekellő vagyok és felületes, olyan materialisztikus dolgok tesznek boldoggá**, hogy vettem egy új táskát és gyönyörű, meg hogy találtam a piacon egy fehér szandált, pont amilyet akartam, és csak 10 euró volt, meg hogy vettem egy könyvet, és egy sárga sálat, meg most jelentkeztem újságíró szakra, ahova gondolom, hogy fel fognak venni, mert kevés a ponthatár, és én mindig írni akartam, mindig szerettem írni, és ha már úgy is pótfelvételi  van, ha már lúd legyen kövér, de ettől is tisztára kisebbségrendűségi éreztem van, mert a gyakori kérdéseken ilyeneket írnak, hogy oda válogatottan buta meg ribanc lányok járnak, akik csak a mellüket akarják mutogatni a paprika TV-n, tudom én, hogy ez nem az az oldal, ami megbízható forrás,de akkor nem tudom, hogy mi az, és azt is tudom, hogy nyilván nem lesz olyan presztízse, mint az Eltének, de nem tudom, hogy ezen a ponton fontos egyáltalán a presztízs, nem hiszem, belefáradtam ebbe, hogy mi kurvinosos istenkirályok vagyunk és mindenki más vesszen, nem is vagyunk voltunk olyan jók, annyival jobbak mint a többiek csak többet tanultunk az érettségire és a szüleink több mesekönyvet vettek nekünk mert megtehették és megtehették, hogy mindenféle órákra küldjenek minket,hogy aztán a város top gimnáziumába meg aztán topegyetemére küldhessenek minket. a zsákfalusi Töhötöm, aki félárva cigánygyerek és van 8 testvére, nyilván hogy nem fog az apáczaiba járni, ezt mindenki tudja.
de eredetileg nem is ezt akartam mondani, hanem hogy most már amúgy azt is szégyellem, hogy nem hogy ez eszembe jutott, de még le is írom, le is írtam, tessék, nem tudom, hogy ne legyek egyedül, nem tudom, hogy közelítsek az emeberekhez, nem tudom, hogy van az, hogy vannak akik automatikusan kúlak, és barátok mindenkivel, én meg csak rinyálni tudok, csendben állok a sarokban egyik lábamról a másikra és eszem az almámat. mert nekem mindig nevetségesen üres lesz a fejem, ha valakivel beszélgetést kellene kezdeményeznem, vagy small talkolnom (elméletileg már németül is tudok), és aztán állandóan, csomószor nem is azzal beszélek meg barátkozom, akivel akarok, és akit érdekesnek látok, hanem aki adódik, mondjuk ez a meglévő barátnőimre pont nem igaz, de az összes többi helyzetre túl sokszor igaz, az egyetemre pl-




***amúgy ismerek egy lányt, akinek tényleg ezt mondta a fiúja
*ezen a blogon amúgy sosincs szó a szexről, nem tudom észrevettétek-e. de ez csak azért jutott az eszembe egyébként, mert egyszer a Lili a jó lányokról beszélt, akik nem írnak a pajzán vágyaikról meg a szexuális életükről a blogjukba, sőt, inkább nincs is nekik ilyen és akkor most még az is lehet, hogy egy kicsit én is jó vagyok. amúgy az egyik barátnőm szerint túl keveset gondolok a szexre, bár ezt a kijelentést az után tette, hogy mondtam, hogy nem, én nem szoktam elképzelni másokat, a tanáraimat meg főleg nem szex közben, azt hogy vajon milyen pozícióban szeretik meg végképp nem, egyszerűen rettenetes.
**amúgy nem csak ezek, mert a múzeuomok is kifejezetten boldoggá tesznek, meg amikor áfonyát eszem reggel a metróhoz menet, meg amikor kiveszem a hajamból a hajgumit és midenhol samponillat lesz, és amikor vízillat van a parkban, meg amikor megdícsér a némettanár

NEED

(a szüleim azt mondták, most már csak szükséges dolgokat vásároljak, szóval most el kell majd vesztenem az összes cipőm, hogy ez szükségessé váljon? 

francba.)

de azért még gyorsan vettem egy jegyet stockholmba októberre, vegyetek ti is, most csak 8000.


+a kezelési költség hahaha ryanair

Az a legnagyobb baj, hogy az életem igazából kifejezetten jó is lehetne, csak én meg mindig elrontom magamnak, meg rinyálok mindenről, meg hát kurvára egyedül is vagyok, és nem tudom ezt megoldani, hogy tényleg minden rendben lenne, és ott van állandóan az agyam hátsó traktusában a gondolat, mint valami kellemetlen hangocska, ami azt suttogja, hogy egyedül vagy fiam, nincs senkid.

sírok ezen a szövegen,sírok.

random fickó utánam kiált ma egy pubocska kerthelyiségéből:
-Madam, wir brauchen mehr Frauen hier!
Sir, ich brauche weniger Aslochs hier!

na pont ennyire király a szerelmi életem Berlinben.

öreg vagyok én már ahhoz, hogy tizenharmadmagammal aludjak egy szobában, ne vicceljetek már velem.

bevezetés a német popzenébe, vol1. egyébként az egész egy Süddeutsche Zeitunggal kezdődött.*

de azért az elgé szomorú, mindig csalódnom kell ha elolvasom a dalszöveget.


*meg a magazin melléklet zene rovatával.

ha esetleg bárkinek kételyei lettek volna, Berlinben olyanok a nyári esték, hogy az ablakhoz közel lévő ágyam mellett felejtett kézkrém reggelre úgy megdermed, hogy alig tudom használni.

olyan kevés alkoholtól másnapos leszek, hogy az már nem is vicces.

vagy öregszem. (No that's not an option.)

(ez egy csopikép Drezdából, keressétek jobb oldalt a világítóan fehér kalácsfejem, a rögbijátékos méretű szekcióban, de azért tegyük hozzá, hogy az emberek nagy része spanyol, ezért mindenki olyan nagy aki északabbról jön)

Mindig mosolyognom kell magamban, amikor úgy teszünk mint az igazi berliniek, parkokban ülünk és (cseresznye) sört iszunk az utcán járva, nincs nálunk esernyő, mert az ember úgy is elázik, vagy legalábbis vizes lesz, az ember nem is érzi, hogy esik, pedig a vizet minden irányból fújja a szél, apró cseppekben az ember arcába, hajába, még a zoknijába is jut, kaiserses zacsival járunk, mint mindenki, az aluljáróban veszönk perecet, 3-at egy euróért, és filmet nézünk a földön ülve, mert a lakásban nincs bútor gyakorlatilag, de itt amúgy mindenki mindenhol leül a földre, az utcán, az Alexanderplatzon, a metróban, a múzeumben, a reptéren, a vasútállomáson. És néha tudok már térkép nélkül közlekedni, amitől mindig rettenetesen önelégült leszek titkon, nem mintha nem járnék az esetek túl nagy részében térképpel az orrom előtt.

Egyébként meg, nem értem ezeket a bevándorlónegyedeket, meg a bevándorlókat célzó üzleteket, és szolgáltatásokat, mind olyan csillogó és elegáns ruhákat meg kiegészítőket meg mindent árulnak, az összes török és közel-keleti bevándorló bálokat tart a nappalijában?
Tegnap voltam egy grillpartyn is, bár lehet, hogy jobb azt mondani, hogy az egész park egy nagy grillparty volt, egy rakás ember a bársonyblézerében meg menő vastagkeretes szemüvegben, hozták a wurstlijeijet meg a sört a kanken hátizsákocskáikban, ami ronda mint a bűn, de már annyit láttam, hogy én is akarok ilyet (hamarosan névnapom van!:D). Teljesen véletlen összefutottam egy görög holland istennel is, akit tavalyról ismerek Poznanból, ahol csináltunk egy tök jó projektek cigány egyetemistákkal, ami soha nem készült el, viszont most egy másik el fog Pozsonyban októberben! Amúgy az a fiú tényleg olyan elképesztően gyönyörű, hogy komolyan nem is értem, hogy létezik ilyen, hogy miért szól hozzám, azt meg végképp nem.

Láttam az Istár kaput! Gyönyörű, komolyan mondom, gyönyörű. Régen az emelt töri órákon mindig arról álmodtam, hogy egyszer megnézem az Istár kaput (meg a piramisokat, meg Spártát, meg az összes ókori görög/római/bizánci helyet, ahol Brad Pitt  Akhilleusz harcolt, és ahol ezrek harcoltak mindenféle nőkért, és hasonlók) és akkor most besétálok egy múzeumba Berlinben, és tessék, ott az Istár kapu! Meg mindenféle ókori templomok, és Afroditék, az ember hogy ne csorgassa ilyen helyzetekben a nyálát. Főleg amikor egy angol-spanyol fiú magyaráz nekünk mindenfélét a szexi akcentusán ókori költőkről, meg testarányokról és hasonlókról.

A szüleim olyan menők,hogy vitorlázni járnak apa kollégáival, meg a barátaik borospincéjébe, mert nekik van egy igazi pincéjük egy igazi hegyen(!! bocs, alföldi gyerek vagyok).

csak ezt akartam mondani.

(újabban nevetségesen sok olvasóm van, szóval ti, kedves új (régi?) olvasóim, írhatnátok kik vagytok, honnan jöttök, és hasonlók?:)

filmek,

amiket meg akarok nézni:

On the road

The perks of being a wallflower

To Rome with love,

Rettenetesen bosszant, hogy még az Útonba is belerakták Bellát Kristen Stewartot, mármint róla szerintem túl sok embernek jut eszébe hogy vámpíííír, meg nincsi is olyan 40-es- 50-es évekbeli arca szerintem, Emma Watsonról meg nem is beszélve, na de nem teszek úgy, mint valami túlművelt filmkritikus, inkább azt mondom olvassátok el az első kettőt könyvben is.

csak még azt akartam mondani, hogy itt Berlinben 5 euró a csilis lángos. lehet kapni nutellásat is, de arra ránézni sem mertem.

még jó, hogy nem szeretem a csilit.

miután eltört a lábam megfogadtam, hogy soha többet nem veszek sima talpú csizmát, hát elmondanám, hogy már ez a gondolat is vagy 10 ezerbe került.
nem tudom, mások hogy csinálják, de rossz szerencsének érzem újra felvenni azt a csizmát*, amiben eltört a lábam.


*komolyan nem tudom, miért foglalkoztat ilyesmi a nyár közepén.
amúgy meg, ezt kérem.

Elmentünk egy kínai étterembe a múlt héten két csoporttársammal, aztán a végén odaadtam nekik a pénztárcámat, hogy fizessék ki az enyémet is, mert nekem mosdóra kellett mennem. Komolyan eszembe sem jutott, hogy elcsórnák a pénzemet, de aztán mikor visszamentem az asztalhoz, mindketten elkezdték bizonygatni, hogy nem, mi nem vettük el a pénzedet, és tényleg nem is vették el, de miért kellett volna elvenniük, nekik is van pénzük, miért vennék el a másikét? Nekem ez komolyan eszembe sem jutott, mármint mi értelme lenne, úgy is észrevenné mindenki ha a másik elvette a pénzét, egyértelmű, kellemetlen szituáció, amibe senki nem akarna magától belekerülni.
Jó neked, hogy olyan országból jössz, ahol az emberek nem veszik el egymás pénzét, nem akarják elvenni, mert nekik is van, ezt válaszolták. De én nem jövök olyan országból, és lassan már nem is tudom, milyen ország az, ahonnan jövök, ahol az emberek egyik fele 300 euróból él, és vannak ezek az idillek a Blahán,  de    az emberek tömegelnek az indiai meg mindenféle ázsiai nagykövetségek ajtaja előtt, és a plázában, meg az összes többi másik plázában, és a starbucksban is, ahol 600 forint egy kávé, de megveszik mert menő, és mert megtehetik, szétnyílik a társadalmi olló, én is tudom, én is látom,  de ettől még nem tudok mit kezdeni vele, azzal, hogy én vajon melyik végére fogok csúszni, bárhogy is lesz, jó lesz ez nekem? jó lesz ez itt nekem? nem tudom, egyre kevéssé tudom, mi lesz itt velem, vagy máshol mi lesz velem, ki leszek, és hol fogok lakni, milyen kocsim lesz, de nem lesz kocsim, én szeretek metróval járni, szeretem nézni az embereket, és unalmas napokon könyvet olvasni, narancslét venni a cigis kioszknál, és figyelni a sok turistát, és szeretek vonattal meg busszal meg taxival menni a reptérre ha eltévesztem a terminált,  de elszomorít a hetes busz, mert olyan fáradtak és koszosak és sokszor olyan nincstelenek az emberek, és rá van írva az arcukra, hogy egész életemben güriztem és ide jutottam, hova, sehova.

Nem tudom miért ilyen kulcskérdés, hogy mennyi pénzem van, mert nekem  soha nem kellett azt mondanom, hogy nem tudok szombaton moziba menni mert egyszerűen nincs pénzem rá, csak nem fér a fejembe, hogy az aki másik országban él, oda született, az miért kaphat annyival többet ugyan azért mint én. miért kell, hogy ennyire a részem legyen az, hogy honnan jövök, hol lakom, hol laktam, nem akarom, hogy ez határozza meg, hogy milyen az élethez való viszonyom, hogy milyennek látom a dolgokat, milyen könyveket olvashatok, és mit tudok a világról, mert az állambácsi megmondja, hogy mi megy a rádióban, és a tévében, az újság meg úgy sem pártatlan ezt sosem gondolta senki. Csak aztán ott van az is, hogy a svéd csoporttársam, és a barátai olyan szabadok. Olyan szabadok, úgy szabadok, ahogy mi magyarok talán sosem leszünk, érdekli őket minden, azt csinálják az életükkel, és úgy ahogy akarják, mert nem kell azzal foglalkozniuk, hogy mi lesz belőlük, és hogy 3 diplomára van e szükségük, vagy nem, vagy elutasíthatnak dolgokat, amiket mi még csak éppen kezdünk menőnek tartani, mert lehet, már náluk úgy is mindenki megtehetni, megtehetné ha akarná.

Berlin

brit/amerikai rádiótorony, Berlin

Lipcse, és túl sok kép

Lipcse nagyon szép szerintem, sokkal konvencionálisabb mint Berlin, bár persze Berlin sok sok mindenben más mint az összes többi hely amit idáig Németországban láttam, kevesebb a hipszter/jupi és hasonló stílusú emberek, akiknek divatja hozzánk gondolom még nem jutott el... És amúgy kicsit Budapestre emlékeztet, ami nem tudom, hogy mennyire szeretnivaló tulajdonság egy városban, mindenesetre engem megnyugtat.

Ez a csoda a képen kevéssé tömör gyönyör, a szocialista művészet csúcsa NSZK  időkből, a székházukból. Az épületetek kivülröl elfelejtettem lefotózni, Runde ecke, nézzétek meg itt, innen indult a tüntetés, ami a fal lebontásához vezetett.

A Zeneakadémia






szociális lakások

Ajtó a 12. századból

Thomas kirche, ahol Bach is volt karmester vagy mi, igen-igen, már megint ferde, és béna szögből fotózott kép.

Festmény, ami jobban néz ki fotón mint a valóságban, bocs.

A rendkívül megalomán Napóleon denkmál, ami a legnagyobb emlékmű Európában, és ugyan a képen nem kifejezetten látható, de van rajta egy erkély vagy inkább terasz is ahova fel lehet menni, mint valami kilátótoronyba, bár én ezt nem tettem meg, mert elkezdett zuhogni az eső. (lásd:fehér ég) Amúgy 91 méter magas.

Best of semmi, na jó, nem, de ott vagyok a képen amúgy, lássátok feleim.

A csodarózsaszín Nikolai kirche. 

Egyébként most jöttem rá, hogy csomó mindent elfelejtettem lefotózni, mint mondjuk a giga vonatállomást, vagy a városházát, ami eléggé hasonlít egy templomra, vagy az egyetemet, no meg persze a halat amit ebédeltem. 

valami régi vásárcsarnok, egy luxushotel mellett.