aztán minden egy perc alatt rosszabb lett, mint egy szappanopera

Jó, lehet, hogy nem rosszabb, mint egy brazil szappanopera, de ez itt a valós életem, és kitalálni se tudnék ilyen nevetséges fordulatot.
Szóval a szerintem jó randi utáni nap nem történt nagy semmi, azon kívül, hogy küldtem egy üzenetet ennek a fiúnak, hogy nálam maradt az elektromos cigije (amit elraktam, amíg bement az éjjel-nappaliba, vagy mit tudom én már), és nem történt semmi. Úgy értem, csak nem kézbesítődött az üzenet, majd nagy nehezen kapcsoltam, hogy letiltott whatsapp-ról. Amúgy ekkorra már amúgy is teljes letargiában ültem, hogy miért nem válaszol, tuti, hogy elfelejtett, vagy mégis mi a baj, már megint mit rontottam el, borzalmas ember vagyok, nem kellek senkinek, egyedül fogok elszáradni (szóval a szokásos).

Ezután nem tudom, hogy mi vett rá arra, hogy megnézzem a facebookját, de hát megnéztem,  és jól meg is lepődtem, figyeljetek: ez a fiú amúgy március óta el van jegyezve egy csajjal, akinek még a létezéséről sem tudtam. Mármint jó, nyilván én vagyok a hibás, mert fel se merült bennem, hogy nem hogy együtt él valakivel, de el is jegyezték egymást? Mi a frász? Jó, azt hiszem, hogy tulajdonképpen azért vagyok olyan csalódott, mert iszonyú sok idő óta gondoltam azt, hogy ez a fiú ígéretes, és lehet, hogy még azt is megfontolnám, hogy kapcsolatban legyek vele és nem csak szex vagy mit tudom én, és akkor kiderül, hogy amúgy ő már mással van? Vagy ha úgy is csak szexet akart, akkor miért nem mondta meg? Miért nem értek én már semmit?  Emellett külön élvezem amúgy, hogy a szüleim egyfolytában az nemlétező erkölcseimet féltik, meg hogy jaj jaj, nehhogymá felmenjen a lakásodba a nemtomhanyadik randiig meg hasonlók, nem baj amúgy, hogy pont annyira érzem magam megbántottnak, hogy másik fiúval randizni sincs kedvem, az nem baj, majd kihevered, ilyenek a mai  férfiak, én nem értem ezeket a mai fiatalokat, olyan komolytalan mind (de amúgy én is "mai fiatal" vagyok, de ez szintén lényegtelen). Mondjuk ezek után most pont randizni sincs kedvem, nem hogy beengedni valakit a lakásomba, de ú basszus, AZ ERKÖLCSÖM.

(Amúgy most egy pillanatra tökre elgondolkodtam, hogy mi van, ha ribanc vagyok, vagy legalábbis nem rendes lány? Általában elég feminista nézeteim vannak ezügyben, jobban mondva azt gondolom, hogy mindenki azt csinál amit akar, annyi partnerrel amennyivel akarok, én nem vagyok hajlandó emiatt más lányokat "ribinek" vagy akárminek nevezni. Szerintem ez nem fair, meg nem érzem relevánsnak azügyben, hogy megítéljek valakit mint ember vagy barát, csak mert ezt vagy azt csinál.
De ettől még olyan iszonyat bántó, hogy a szüleim kb. csak az erkölcseimmel vannak elfoglalva, közben anyám egy darab értelmes tanácsot nem mondott nekem soha, jóformán örülhetek, hogy nem estem a fejemre. De tényleg, amikor 15 évesen randiztam egy fiúval aki 19 volt, és én kb követtem volna napszemüvegben a gyerekem, vagy szimplán betiltottam volna az egészet, tudjátok mit csinált anyám? Közölte, hogy a fiúnak várnia kéne rám pár évet, és majd akkor. Pár évet? Várni? Hogy? Melyik univerzumban? Mi ez, az Aranyember? Olyan fárasztó, hogy anyám teljesen zacskóban él, hogy nem is tudom, eddig hogy viseltem ilyen jól.)

Az a baj, hogy van még tovább. Szóval miután jól elképedtem, meg döbbenten ültem nem tudom meddig, aztán nem tudtam aludni iszonyú sokáig, küldtem egy sms-t ennek a fiúnak, hogy ez az egész nem volt szép, és hogy igazán megemlíthette volna ezt a másik csajt, vagy legalább valamilyen szinten lehetett volna őszinte, mit tudom én. Mármint mit csináljak, ha ilyen hülye, hogy whatsappon letilt, de a számom nem tiltja le? Nyilván valami bosszúszomjas libává kellett változnom.
Ezután, jön a borzasztó: A csaj válaszolt. (!!!444) Hogyaszongya megadja a számát, írjak ide. (és tényleg az ő száma volt, a telefonom kiírta a nevét...? ez milyen creepy már)
Ezek után mondjuk inkább nem írtam már semmit, mert semmi közöm az egészhez, meg intézzék kettőjük közt ahogy az egészet, a fiú úgyis tagadja majd, gondolom, és akkor legalább a csajnak nem fáj a szíve? Mindezek után még nem tudom minek, de küldtem a lánynak egy sms-t, melyben elnézést kérek a drámáért, meg hogy amúgy fogalmam sem volt az egészről, de ebből meg már jól mindent kitalált.
Jaj jaj, olyan borzalmas némber vagyok, hogy nincsenek rá szavak. Vagy legalábbis annak érzem magam. (Kicsit legyünk már engedékenyek, jó? ) Úgy értem, persze, nem tudhattam, akarom mondani, meg se fordult a fejemben, hogy ez a csaj létezik. És hát, ha van definíciója annak, hogy fűt-fát ígér, hát akkor ez a fiú pont az volt. De minek hittem el? És minek legyek felkészülve arra, hogy tutira hazudik, és legyek gyanakvó? Nem tudom, nem értem. Csak hogy majd a jövő héten elmehetünk piknikezni, meg hogy majd megszereli a biciklimen a váltót, meg hogy majd ha találkozom a nagyon ronda de ultrakedves kutyával, és majd ha ezt csináljuk meg azt meg ide meg oda biciklizünk, ezeket minek kellett mind elhitetni velem? Olyan felesleges volt. És most olyan csalódott vagyok. A barátnőim szerint jobb, ha a csaj tudja, hogy mi történt, de szegény lány... Én csak arra tudok gondolni, hogy szegény lány, jól elrontottam az eljegyzését meg mindent.
Jó, kivéve, hogy gyakorlatilag nem én voltam, hanem a pasija. Valamiért gyanítom, hogy nem én voltam az első, és hát ez a lány igazán nem valami szép, de azért tökre nem érdemli ezt, senki nem érdemli ezt. 

Mondjuk mégis mit vártam valakitől, aki komolyan a Kétfarkúra szavaz, mert úgy is mindegy, úgy is esélytelenek? Egyébként meg, nem mintha emlékeznék, hogy kell valakivel egynél többször randizni.