blogvember 3

 Melyben ma vagyok 35

Kedves Naplóm, ma vagyok 35! Emlékszik még valaki, amikor kb 22 vagy 23 voltam, és itt hüledeztem, hogy öreg vagyok? Aztán meg tegnap újra hüledeztem a fiúmnak, és azt mondta, hogy mit aggódsz, nem mintha vén tyúk lennél. Vén tyúk! Én és az, hogy vén tyúk egy mondatban! 

Na jó.

Amúgy a mai napot roppant illusztrisan akartam eltölteni, hogy majd valami jót nézek, mint mondjuk a Gilmore girls és kötögetek és Snow Patrolt meg Arctic Monkeyst hallgatok meg esetleg veszek valamit a kilóméteres vinted kivánságlistámról vagy valami, ehhez képest kb. délután háromig kb aludtam, mert fáj az arcom még mindig, aztán rendeltem egy Starbucks jegeskávét, mert a mai napon nem is titkolom, hogy basic bitch vagyok, és az a fajta zabtejes jegeskávé a kedvencem, aztán megláttam a fiút facebookon, aki az egyetemen nagyon tetszett (igazából konkrétan fantasztikusnak tartottam), most meg már egy kopasz férfi és fontos munkája van Londonban. Ebben a sztoriban amúgy a fiú kevésbé foglal le mint hogy London azt hiszem, sokszor eszembe jut, hogy mi lenne, ha Londonban maradtam volna, és vajon jobb életem lenne-e, vagy legalább Németországban, mit tudom én, és akkor most nem egy szociális munkás lennék nettó 312 ezerért. (Jó hát ezen a ponton már nem is tudom, hogy érdemes-e titkolnom, hogy bennem mindenféle feszültség a béremmel meg a munkahelyemmel kapcsolatban, hha)

Egy kicsit le vagyok fagyva, mert úgy érzem, hogy valami bölcset kéne mondanom, de igazából azon gondolkodtam mosogatás közben, hogy amúgy azt hiszem, hogy nagyjából nem olyan rossz az életem? Ez talán bőven nem elég másoknak, és nekem sem, de olyan sok panaszkodni valóm nincs. Jó, ez a karrier kérdés még mindig totál nincs elrendezve az életemben, fogalmam sincs, hogy mit csinálok, még mindig Benedek Ágota meg Joanna Goddard akarok lenni, és hát mondani könnyű, vagy mit tudom én, tenni is kéne valamit, de engem lefoglal, hogy minden nap kiérjek az egy buszhoz, ami oda visz a munkahelyemre időben, és hogy aztán ne legyen egy shitstorm az egész.

Azt hiszem, hogy a kapcsolatom a fiúmmal nagyon jó, és a barátságok még mindig egy kicsit nehezemre esnek, és nagyon rossz. Mint mondjuk, hogy pár hónappal ezelőtt egy kicsit (nagyon) elcsesztem a dolgokat az egyik barátnőmmel, akinek olyan sokáig nem válaszoltam az üzenetére, hogy az már teljesen kínos volt, és jól meg is bántam, bántottam, és nem tudom, hogy mikorra sikerül ezt egyáltalán helyrehozni. Már akkor is tudtam, hogy jó késő, amikor jó késő volt, és már akkor is bántam meg egy csomót szorongtam ezen, de közben meg mégse írtam neki mert egy görcs voltam, nem is értem magam teljesen. Aztán meg tegnap itt volt az egyik barátnőm és ettünk vagy 6 féle sütit, meg a fiúm is itt volt, és nagyon jól sikerült minden, és után a fürdőkádban meg azon gondolkodtam, hogy mennyire jók és fontosak a női barátságok, és ez nekem mennyire fontos, hogy legyenek jó barátnőim, és mégis, mégis miért nem teszek ennél sokkal sokkal többet?  

Meg egy kicsit arról is meg emlékezni, hogy milyen régen írom ezt a blogot, és tulajdonképpen mennyi mindent adott nekem, és mennyire örülök, hogy van, és a fiúm előtt idáig teljes mértékben titokban tartottam, most már fogalmam sincs, hogy mit csináljak, ti elmondjátok a partnereteknek, hogy van blogotok? Mi erről a kedves olvasók véleménye? 

Megemlékezésül pedig ide is linkelek pár régi szülinapi posztomat, mert némelyik viszonylag szórakoztató, és hátha nektek is az lesz: 

33

31

29

28

27

26

25

A többi túl ciki, bár úgyis megnézheti őket bárki. És hogy a népet  tovább idegesítsem azzal, hogy mit láttam youtube-on, el akarok mesélni, hogy van ez a Morgan Evelyn Cook, akit egyébként is kedvelek, de ez a videó tök jó, pedig én most 35 lettem, nem 30.