2021. március 15.

life's a doozy (covid memoárokba')

 Bődületesen izgalmas az élet, ma az történt, hogy sikerült anélkül beraknom a ruhákat és a mosószert a mosógépbe, hogy a mosószer kifolyt volna a konyhaszekrény ajtajára, és én ezt ma sikernek élem meg. Továbbá szerintem olyan régen nem blogoltam, hogy az előbb csak egy másodpercnyi gondolkodás után fogtam fel, hogy a mosógépet azért húzza alá pirossal, mert nem mósó. De egyébként is, a feminizmus meg a lustaság jegyében nem borotváltam le a lábam kb... ki emlékszik már arra, szóval az egyik nap, amikor törölközőben kijöttem a fürdőből a hajszárítóért, esküszöm meglebbent a lábamon a szőr amikor kinyitottam az ajtót. 

Na jó, beszéljünk izgalmas dolgokról. hahaHA. 

A múlt héten veszekedtem egy influencerrel! Jó, nem, de majdnem. Én nem vagyok valami nagy internet kommenthuszár meg igazságharcos, de ez most valahogy kicsúszott a számon, vagy muszáj volt, nem is tudom. Az volt ugyanis, hogy egy lány, akit amúgy nagyon szeretek követni, mert értelmes és szépek a ruhái, és akkor elkezdett valamit hirdetni a Levis-ről az insta sztorijában, én meg megírtam neki, hogy jó, de amúgy a szlogenjük a kirakaton az, hogy "you're what you wear" (amit pont aznap láttam), és ez szerintem nem olyan pozitív. Szó szerint  ezt a kifejezést használtam, hogy nem annyira pozitív, és szerintem ez nem is őrülten támadó, de mit tudom én mi van mások fejében...? Mert amúgy el se hitte volna nekem, hogy ez a szlogenjük, ha nincs róla egy képem, ami szintén... eh, megkérdőjelezhető. Én azt hiszem ilyen rózsaszín szappanlelkű túlérzékeny ember vagyok, de még nem sokszor történt velem olyan, hogy valaki nekem esik, jobban mondva hát kifejti a véleményét de effektíve nekem esik, hogy így meg úgy. Szerencsére különben nagyjából egyetértek ezzel a lánnyal, mert ez a szlogen egy pozitív kampány része, ami arról szól, hogy újrahasznosított anyagokat használnak a cuccaikhoz meg csökkentik a farmereikhez felhasznált vízmennyiséget(megint csak nem tudom, hogy ez mennyire green washing és mennyire igaz). Csak az a baj, hogy ez a mondat kiragadva úgy, ahogy a kirakaton van, szerintem iszonyat gáz. Biztos azt akarták, hogy az emberek felháborodjanak és gondolkodjanak rajta és aztán megnézzék a honlapjukat, mert van a kirakaton még egy gigantikus QR kód is, csak én mégis úgy érzem, hogy ez túl sok érdeklődést meg kritikus gondolkodást feltételez az átlagos vásárlóról. Amúgy persze fogalmam sincs, hogy milyen az átlagos Levis vásárló, bár az a benyomásom, hogy elég fiatal, trendi, és fontos neki a márkajelzés, vagy legalábbis az, amit képvisel. (laza, de azért "véletlen" roppant stílusos? nem tudom, nem értem a világot eléggé)

Na mindegy, most rossz a szájízem az internettel meg az influenszerekkel kapcsolatban, szerintem ez a lány külön letiltott a levis-es sztorijairól, aztán meg pár szavazós kérdésbe berakta a "kötözködnék" opciót, amitől sértett vagyok és csalódott, hogy ilyen a világ, meg az internet, amiről nekem ennyire fogalmam nincs, hogy ilyen a világ meg az internet, hogy ha valami negatívat kommentálok, akkor az a minimum, hogy letörlik, hát, ő, bocsika....? Nem tudom, milyen influenszer lennék, de viseljétek már jobban az eltérő véleményeket meg a kritikát? 

A másik meg, hogy vannak ezek a középkorú sylist influencerek, akik közül mostanában láttam párat, és színtanácsadással foglalkoznak, meg mindenféle stílus oktatással, és őszintén, nem mindre mondanám ha elmenne mellettem az utcán, hogy ó, ez király, én is ilyen néni akarok lenni. (Pedig amúgy Budán őszintén sok ilyen néni van (és lassan én is néni leszek.... fúj.)) Na mindegy, szóval vannak ezek a nők, akik színtanácsadással foglalkoznak,  és biztos, hogy van, akinek az a vágya, hogy tudja melyik fajta neonzöld jó az arcához 50 évesen vagy akármikor, vagy milyen színű rúzst kéne hordania, de én ezt a fajta szakértelmet sajnos nem annyira érzem magaménak. Jobban mondva, lehet, hogy csak azért gondolom ezt, mert viszonylag fiatal vagyok, ránctalan, és nem annyira okoz tragédiát, ha fekete van rajtam, de én olyan színeket szeretnék hordani, amik tetszenek, nem olyanokat, amik állítólag, egy másik ember szerint jól állnak nekem. Bocsi, szerintem ez nem megy, habár gondolom részben azért nem, mert nem annyira szeretem a színeket. 

Aztán annyi volt még, hogy vagy egy hónapja, vagy mit tudom én, szóval akkor átmentem az unokahúgomhoz meg egy barátnőnkhöz társasozni délután, és olyan fárasztó volt. Ott volt még egy barátnőjük, akivel nincsenek is annyira jóban (asszem...? állítólag....? nem értem amúgy) meg ennek a csajnak egy barátja, akit egy korábbi buliról vagy nem tudom honnan ismerünk. Persze felmerül, hogy minek megyek oda, ha ott lesz ez a csaj, meg ez a fiú, akiket nem különösebben (=egyáltalán nem) kedvelek, de értitek, az elmúlt egy évből vagy öt hónapot a szüleimmel laktam/töltöttem, mostanában meg egyedül, ami egyáltalán nem olyan rossz, mint gondoltam, de valahogy emlékeztetnem kell magam arra is időnként, hogy képes vagyok emberi interakciókra, meg ez az egész élet dolog nem csak a fejemben van, volt, hogy még létezem, jesszusmaris. Momentán amúgy lassan társasági életnek tűnik, ha a szomszéd nővel beszélek öt mondatot, és ez így nem folytatódhat. Különben ma  szerintem ki vagyok öltözve, mert hajcsat volt a hajamban, és szintén a hajam szépen lógott ki a sapkám alól, miközben a boltba mentem. A covid különben ilyen remek gondolatokat is kivált belőlem, mint hogy ha valaki benyúlna a fülembe egy fertőző fülpálcikával (vagy akárhogy) mondjuk a boltban vagy a metróban, akkor az zaklatásnak minősülne-e, és ha igen, vagy ha nem, akkor is van-e vmi új eljárási rendje ilyen helyzetekre a rendőrségnek. (De persze most azt is gugliznom kell, hogy a fülben van-e nyálkahártya)

Ja, szóval így társasozunk békésen, már vagy három felest visszautasítottam, mert a covid alatt punnyadt lettem, és amúgy is délután 4 van, és öreganyátoknak még mindig fura este 7-kor részegen ülni a woltban, aztán este 7.30-kor részegen ülni otthon egyedül, mármint az alvásidőm kb 4 óra múlva kezdődik, mit csináljak egyedül részegen otthon? Részegen maszturbálni is csak annyiszor fun (hogy sehányszor). Amikor meg mindenki kiment cigizni meg pisilni vagy mit tudom én, eszembe jutott, hogy megnézem már az unokahúgom új táskáinak egyikét amit karácsonyra kapott a pasijától, és Michael Kors és nagyon szép. Szóval amúgy tényleg elég szép, bordó, és olyan steppelt mint egy Chanel táska, csak nagyobb, és a pántján nincs így összefűzve a pánt meg a lánc, hanem csak lánc van, ami miatt szerintem a lánc túl fényes és túl arany. De azért objektívan szép, és én biztos zavarban lennék, ha ez lenne a vállamon a metrón, és állandóan félnék, hogy valaki ráönti a poharas kávéját. Amúgy mi is táskát adtunk karácsonyra, ami egy sima szögletes fekete bőrtáska, ami valamiféle cserzett, kevéssé fényes és vastagabb bőrből van, és nekem nagyon tetszik. Már vagy kétszer láttam a vállán, úgyhogy ezt sikernek könyvelem el, mert az előző táskát, amit szintén mi adtunk is nagyon gyakran hordta. El ne felejtsem különben, hogy a Michael Kors ridihez tartozik még egy miniridi is, ami olyan pici, hogy nem férne bele egy telefon, de ahhoz is van lánc, steppelés, arany csat meg minden, és nagyon vicces és aranyos. Szinte már szeretnék egy olyat. Ezen kívül amúgy kapott még egy Guess hátizsákot és egy Fitbitet is, ami már olyan sok, hogy nem is lenne vicces még viccből se tejesdoboz pénztárcát adni, vagy Lidl papucsot (mert van egy Versace-ja, de Magyarországon ne hordja már azt, itt nem az a divat, és trollkodni akartam, de mondom, így már nem is merek. Mondjuk úgyse karácsonyoztunk együtt a covid miatt, szóval a probléma eltolódik jövőre, addigra biztos Louis Vuitton-ja lesz, azt már úgyse tudom/akarom überelni (de amúgy tudom, hogy a Versace Jeans nem is olyan nagyon nagyon drága, meg bánom is én. Igazán lehetne valami Gucci x Asda collab (Hermes x Waitrose? Bármilyen árkategóriát fontolóra vennék).  

Viszont megint elérkeztünk a tescós eljegyzési gyűrű* problémához, hogy remélem majd a jövendőbelim ismeri majd az ízlésem, vagy tippel valamit, vagy megkérdezi anyukám vagy valami. Habár őszintén nem tudom, miről beszélek, a legutóbbi delikvens aki bármilyen kapacitásban vonzónak talált egy elljegyzett csávó volt, mégis mi a francot képzelek, hogy ronda... ékszer.... hátizsák? Mi a bajom? 

Na, de visszatérve a másik csajra, nem nekem mi a bajom, neki mi a baja....? Én ilyen irigy nőt még nem láttam. Vagy ilyen csak a mesében van. Nem csak a mesében. Most nyilván tökre magas lóról beszélek, mert úgy könnyű nem irigynek lenni, hogy nekem nem is tetszik, arról nem is beszélve, hogy nekem is vannak szép táskáim otthon. De ez, ez kérem még nézőként is kínos volt. És akkor lett még kínosabb is, amikor a haver beszólt, hogy hát jó, de amúgy a Michael Kors az ilyen cigányos, nem? Mit tudom én? Szerintem a jozsón úgyis mindent hordanak a cigányok, de mindenki más is. Ugyanakkor meg, hogy lehet ilyet beszólni? A Guess pólód nem cigányos amúgy? Mondjuk az szerintem inkább prolis, de főleg mert eléggé giccses és ronda, de ez bárkinek a szempontjából mindegy, mert én ezt nem mondtam ki hangosan. (such erkölcsi magasló, kivéve, hogy gondolom az erkölcsi meg jóízlési színvonal kb.az asztal alatt van) Ez amúgy azzal folytatódott, hogy a csaj pasija, aki nem volt ott, mert szombat este 7-kor is dolgozik (hogy legyen elég pénzük, gondolom) vett neki egy Karl Lagerfeld papucsot, amire azt mondta neki, hogy vigye vissza a gecibe, mert nincs erre pénzük, mert most csak a fizetése felét kapta meg táppénzbe, ami csak 190 ezer. Mit tudom én, ki hogy él már itten, de ahhoz képest, hogy nincs is diplomád (már elnézést a sznobizmusomért, meg amúgy bánom is én, de diploma nélkül kevesebbet lehet történelmileg keresni), ha a fizetésed nem olyan rossz ha kétszer annyi mint a táppénzed, különösen, hogy nem is kell albérletet fizetned. Meg van aki annyiból él egész hónapban,  én nem, szóval az unokahúgom szerint semmi jogom bármit kritizálnom, de ez a blogom, és én az elvet akarom kritizálni, hogy tudjad má' a jódolgod az egyébként objektívan unalmas és semmilyen Tommy Hilfiger kabátodban. Tessék, most mindenkinek jól beszóltam. Gondolom csak nem vagyok hozzá a versengéshez, mármint jó, általánosban mindenki trapéz nadrágot akart, és akkor volt, akinek még virágos is volt a trapéz nadrágja, de nekem ez már valami újabb szintű versengés és rosszindulat, és olyan fárasztó, mint amikor eljött hozzánk a Balcsira, és ki akarta vasalni a ruháját, ami amúgy poliészter dzsörzé volt, amit nem is kéne vasalni, meg nem is kérte el a vasalódeszkát (vasaló VOLT NÁLA), és kicsit megnyúlt/olvadt, és ezt kellett hallgatnunk vagy fél órát. 

Egyszerűen csak szofisztikáltnak meg különlegesnek akarom tettetni magam, és nagyobb érzelmi mélységekre vágyom annál, hogy azt mondom a szeretteimnek, hogy menj a gecibe, meg ez a dolog, hogy kedvesség. Emlékszik még erre bárki a covid előttről? Kipróbálnám újra.

Amúgy meg csak olyan frusztrált és mérges vagyok, az unokahúgomat beoltották volna pár hete, de nem fogadta el. NEM FOGADTA EL. Én ezt nem tudom feldolgozni. Mármint... asszony, hol vannak az agysejtjeid? Mégis mit gondolsz, miközben azt gondolod, hogy jobb, ha nem vagy beoltva egy világjárvány ellen? Mit gondolsz, amikor azt gondolod, hogy okosabb vagy mindenféle, bizonyára  rendkívül okos a világ minden táján kutatómunkát végző orvosnál? És akkor odahívta a nyugdíjas apukámat, először, hogy szállítsa el az ágyát a harmadikról Józsefvárosból Budára (de amúgy az ő apja is ott dolgozik Bp-en, szóval nem értem(jobban mondva, nem lenne hajlandó rá) , majd hogy szerelje már fel a csillárt, amikor megérkezett vmelyik nap a pasija egyenesen Londonból? Ennyire hogy lesz valaki majom? 

Megint írtam egy egész posztot anélkül, hogy jóformán bármit mondtam volna, hogy mi történik velem. Semmi, nyilván. Elhatároztam, hogy levágom a hajam. Az egyik nap kimostam az egyik mosogatószivacsot 90 fokon a konyharuhákkal, és tök jó lett. (kb új volt, csak kávéfoltos, és így rosszul nézett ki). Aztán a mosogató kefét is fertőtlenítettem. Aztán elromlott a mosogatógép. Azóta értem a feminizmust sokkal jobban. Meg mindent ami a női egyenjogúsággal kapcsolatos, Betty Friedant, mindenkit. Ez az egész egy kicsit Marie Antoinette let them eat cake pillanat, mert most már nem csak a szegény néniket meg a szegényeket sajnálom, mert csak egy farhátat tudnak venni maguknak, de aztán még nekik is kell elmosogatni, és én nem annyira élvezem, hogy kb vennem kell egy gőzfürdőt, csak hogy ne ússzon a konyha a káoszban. Az is a meggyőződésem, hogy az edényeim sokkal jobban amortizálódnak ha kézzel mosom őket, a rózsaszín serpenyőm nyeléről véletlen ledörzsöltem a rózsaszínt, szóval most már rózsaszín és ezüst csíkos. Lehet, hogy most már a serpenyőm is cigányos. 

Na jó befejeztem, még én is csak azért maradtam ébren, mert a szemembe süt a fény.


*Szegeden a Tesco-ban nagyon vastag és giccses arany ékszereket lehet venni, amit gondolom 60 körüli vidéki asszonyságok szoktak felvenni, de legalábbis nagyon remélem hogy nekem soha nem kell olyat hordanom



(az a baj, hogy elfelejtettem, hogy ezt honnan vettem, aki tudja, megírná?)





5 megjegyzés:

  1. Malcolm in the Middle, S01E02, Red Dress - flies away.

    A lényeget megragadva én sem értem a színtanácsadás dolgot, követek egy környezettudatos-divatos bloggert és ő úgy adja elő, mennyit spórolhatunk vele, ha ilyen szinten tudatos a ruhatárunk és csak tökéletes árnyalatú ruhák vannak a szekrényünkben. De nekem sehogy sem áll össze a kép - időben iszonyú gazdaságtalannak hangzik, hogy most akkor vadásszak pontosan olyan árnyalatú akvamarinkék blézert, ami az elemzésen kijött, hogy kiemeli a szemem színét? Meg amúgy is mihez kezdek azzal az információval, hogy pl. a lila egy árnyalata tökéletesen hangsúlyozza az arcszínemet, ha amúgy utálom a lilát? Nem akarom senkinek sem az üzletét-szórakozását rontani, biztos jó móka meg kísérletezés ez sok embernek, csak nagyon nem értem :'D

    VálaszTörlés
  2. Ez az egész bejegyzés kurvajó 😁😁😁

    VálaszTörlés
  3. Az egyik barátnőm volt színtanácsadáson, azt mondta, olyan mint egy önismereti tréning, azt viszel haza belőle, amit szeretnél, és azóta is horja a színtípusának elvileg nem megfelelő ruháit. Ezekbe a középkorú hölgyekbe amúgy én is belefutottam instán, érdekes jelenség :D

    Pár éve a Milánóban hirtelen felindulásból beültünk egy belvárosi étterembe, és mellettünk egy srác kitett az asztalra egy vadiúj Versace táskát, amitől akkor csóró kelet-európainak éreztem magam. Jó tudni, hogy akár vehettem volna egy papucsot, ami belefért volna a költségvetésbe, jól menne a HO melegítőmhöz :'D

    VálaszTörlés
  4. Arra gondoltal mar amugy, hogy konyvet irj? Mert en olvasnam.
    Amikor mukodik a mosogatogep, milyen surun hasznalod? Mert nekunk van az albiban, de SOHA nem hasznaljuk, mert Pe szerint 2 emberre pazarlas, csak igy meg orakat allunk a mosogato mellett es folyik a viz, ami szerintem nem csak a vizzel pazarlas, hanem az idonkkel is - de mondjuk rengeteg hangoskonyvet vegzek ki kozben, szoval hasznositom. :) Na de, ha azt mondod, h szerinted szuk haztartasban is megeri a gep, akkor mar komolyan fontolora vennem, hogy az orra ala dorgolom az infot. :D

    VálaszTörlés