Ébresszetek fel, ha rámosolyoghatok egy idegenre a metrón (covid memoárokba' 2.)

(A cím ebből a videóból van, olyan jó szerintem)

Még csak úgy két hónapja kaptam gutaütést ebben a covid helyzetben először rendesen, szóval tulajdonképpen egész sokáig bírtam, nem? Ez most valami self-care meg terápia eredmény? Mármint amúgy egyáltalán nem szeretném inkább kiszámítani, hogy mennyit költöttem eddig pszichiáterre meg pszichológusra, mert feltételezhetőleg az az élmény az összes fejlődést negálná, de értitek. 

Az unokahúgommal meg a kocsijával pedig amúgy is annyi minden történt, hogy le se merem írni, ahhoz képest velem semmi. Mindenesetre amúgy levitték a visszapillantó tükrét csak így az utcájukban, mivel Pesten semmire nincs hely, a tükör meg nem behajthatós, aztán mivel nem csináltatta meg időben, és így állandóan hátra kellett figyelnie, a kocsijával karambolozott kb márciusban a Rákóczi út közepént, mert előre akkor nem látott, amikor elment a szerelőhöz, hogy megcsináltassa a jól behorpadt motorháztetőt, kiderült, hogy az összes kereket ki kell cserélni, mert túl kopottak, de nem volt pénze az egészre, úgyhogy mivel ott állt a kocsija betört háztetővel, valaki ajánlatott tett, hogy megvenné a bontójába, a következő nap egy másik ember (vagy ugyan az, kit tudja) lelopta a rendszámot, és ugyan ezen a napon meg is büntették, mert nincs rendszáma. 

Huh, ezt leírni is fárasztó volt. 

Viszont most még amíg tart egy kicsit az ebéd utáni coffee high, írok már valamit. 

Igazából mondjuk csak majdnem történt valami, hogy majdnem találkoztam librarycat-tel, de aztán mégsem tudtunk, ami miatt csalódott vagyok egy kicsit, mert aznap tök jól állt a copfom. Meg olyan ritkán van alkalmam igazából ruhákat felvenni, hogy aznap elmentem még a boltba és vettem fagyaszott pizzát meg glutén mentes twix félét, és az is ünnepnek tűnt, bár egész végig azon szorongtam, hogy a fenekem akkora a szoknyában, hogy már önálló entitás. Meg amúgy azon szorongok, hogy nem sokára nyár lesz, és ugyan szerencsére megint esik az eső, és pulóverben fázom ha nyitva az ablak sokáig, de aztán már tényleg megint illene elkezdenem sportolni szorongani azon, hogy hogy nézek ki, és ez olyan fárasztó. Meg most már nem is csak azon szorongok, hogy A) kövér vagyok B) miért olyan vastag a karom hanem, hogy majd azt kell hallgatnom, ahogy az unokahúgom és a barátnőink hisztiznek azon, hogy hogy néznek ki (jól, de mondhatok én bármit), és akkor most már nekem is illene láthatóan elégedetlennek lennem magammal, mert én nézek ki a legrosszabbul? Valahogy beér amúgy a tavalyi lifegős szárú nadrágom, amiben amúgy tök nagy a hasam, de mindegy, most az a divat (nem a has, hanem a lifegős szárú nadrág), ami jó, mert legalább nem látszik benne a lábam.Úgy is lehet sejteni, hogy nem vékony a lábam, de jobb ha az ember csak sejtik, nem? Engem amúgy a khmm, testem alakját illetően az foglalkoztat a legjobban, hogy mi van, ha meghalok. Nem most, hanem mondjuk túl hamar, vagy mit tudom én. Még nem akarok meghalni, nem mintha most olyan fontosat csinálnék az életemmel, de még annak is eljöhet az ideje, nem? Ezügyben optimista vagyok.

Én amúgy most más dolgokkal akarok foglalkozni. Úgy hetente egyszer fél percre süt a nap, ez már nem olyan rossz. Kaptam oltást, lehet, hogy egyszer visszatér az élet meg a világ a normális kerékvágásba, ez szerintem remek kilátás.  Az az érzésem, hogy nem csinálok semmit fél éve, de igazából egy éve, sőt egész életemben nem csináltam semmit, és ez nem nagyon jó. Úgy értem, ha máskor nem, legkésőbb most, a Covid alatt rá kellett jönnöm, hogy nem csinálok semmit. Olyan félelmetes és lehangoló, hogy itt ez a járvány, az ember ki se megy a lakásból rendesen, az élet mégis megy tovább, az interneten azt lehet olvasni, hogy az emberek ezt már leszarják, mert valahogy tovább kell mennie a dolgoknak, és akkor ők most elmennek Dubajba vagy Párizsba vagy Bora Borára vagy nem tudom, én meg csak így gondolkodom, hogy melyik tréningnadrágom vegyem fel. Aztán meg gondolkodom, hogy bemenjek a Sparba, utálok bemenni a Sparba, mert állandóan iszonyú sokan vannak, és valaki aki nem vette észre még a járványt vagy azt a fogalmat, hogy "személyes tér" nyilván olyan közel fog állni hozzám, hogy az még az egészséges időkben sem valami jó érzés,( kivéve ha kiderül róla, hogy egy makkegészséges és gyönyörű fiú, de ennek meg mégis, mégis mekkora az esélye? 

Meg még az is volt, hogy az egyik nap a Sparban vásároltam egy kalap pénzért, de ilyen egészen drága dolgokat, hogy glutén mentes kenyér, vegán joghurt, avokádó, meg mit tudom én. Kb 1575 ft volt a visszajáró, és önkiszolgáló kasszáknál fizettem. Úgy láttam, hogy csak 75 ft-ot kaptam vissza, szóval szóltam a pénztáros néninek, hogy csináljon valamit. Vagy 10 percig nem történt semmi, majd előkerül a biztonsági őr, hogy látják, hogy elraktam az 1500-at, akkor most rendőrt hívjanak-e? Belenéztem a pénztárcámba, és tényleg elraktam csak elfelejtettem, de ez a fickó annyira felháborító volt, ahogy nekem esett, hogy most 1500 miatt kihívja a rendőrséget egy plázába, mert elfelejtettem ill. nem figyeltem, mintha legalábbis kamerák előtt akarnék ellopni ennyi pénzt? Nem tudom, hogy miért nem néztem bele előbb a pénztárcámba, de őszintén fel se merült bennem, hogy vagyok ilyen figyelmetlen. Á, mindegy, felháborító. 

Amúgy a facebookom szerint meg 10 éve voltunk Tenerifén, hát lehet, hogy jobb idők voltak azok.