Amúgy ma van a berlini legjobb barátnőm 26. születésnapja, és egészen szentimentális-nosztalgikus vagyok. Valahogy eszembe jutott az az alkalom, amikor bementem a munkahelyére, ami pontosan az Alexanderplatz jobb oldalán lévő irdaházban volt, ez egy elég átlagos irodaház volt ez különben, kivéve, hogy rá lehet látni a tévé torony alján lévő kis éttermekre meg üzletekre meg a térre is, és kicsit olyan ez, vagyis nekem olyan ez, mint vmi szuperizgalmas kaland, hogy az ember a világ tetején van, de minimum a közepén. Ezután átmentünk a Vapianoba enni, meg egy jazzkoncertre, és habár most nem is tudom miért emlékszem erre ilyen pontosan, de olyan emlék ez, olyan jó tavasz volt, és mintha olyan felnőttek lettünk volna, pedig most, évekkel később se vagyok felnőtt, hahaha.
Másrészt meg, jaj ez a barátság kérdés, erről már sokszor nyafogtam, és feltehetőleg nem is tudok sok újat mondani ma se, de annyiszor eszembe jut ez a Constance, meg amikor a Balatonon tanítottam biciklizni, és aztán ültünk a kicsi strandon, én meg vettem vmi pálcikás jégrkémet, nyár volt és nagyon meleg, és valahogy az egész olyan tökéletes barátságpillanat volt, amiről azt hiheti az ember, hogy csak a gyerekeknek adatik meg, vagy egy Elena Ferrante regényben, mit tudom én. Szóval hogy igazán klikkelni valakivel, igazán érteni egymást fél szóból is, igazán kitalálni azt is, amit a másik nem is akar, hogy tudjunk, milyen csöpögős is ez, és mégis mennyire jó, mennyire fontos, mennyire szivárványszerű.
Néha elfelejtetem, hogy erre felnőttként is miylen nagy szükségem van, mennyire jó ez, de nekem iszonyú nehéz, pedig mintha az egész agyam mintha feléledne tőle.
Jaj jaj, most mindenki vegye elő a vödröket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése