jaj olyan jó volt, ahogy tegnap vissza értem Oldenburgba és kinyitottam a hátizsákom, és akkor ott volt három rántott csirkecomb meg krumplipüré, a konyhában pedig még egy kis céklát is csórtam valakitől.
meg az is olyan jó volt, amikor a vonaton a büfésnénitől először hallottam igazi norddeutsch-ot, Moin, ik mach sofot oof!

másrészt meg, napok óta halálosan döbbent vagyok, a frissen házasodott barátnőm komolyan már most beteljesítette a kövérlászlói princípumát, és lehetőleg azonnal gyereket akar, azonnal!  az az érzésem, hogy ez nem egy túl átgondolt döntés, csak valami túlromanticizált képzet a gyerekvállalásról, de hát mit tudom én.
na és akkor tegnap a repülőn ült egy magyar fiú a német feleségével, meg a tipikus kis fehérszőke gyerekükkel, és az egész olyan irtózatosan cuki volt, hogy menten folyósra olvadok. a fickó egyfolytában az Iciripicirit szavalta a gyereknek meg az Altatót meg még valamit, amit most elfelejtettem, a nőtől meg csak annyit lehetett hallani, hogy nein, Julia, neim!! amikor a gyerek ököllel ütötte a repülő ablakát. (nem mintha egy féléves ki tudná törni egy repülő ablakát)
jaj nem tudom, nekem ez az egész gyerekvállalás olyan ijesztő, de ez a család olyan kis kedves volt, meg olyan szeretettel bántak egymással meg a gyerekkel, hogy az teljesen megható.
olvastam egy nő cikkét valahol a fura családjáról, aminek az volt a lényege, hogy ugyan a szülei szeretetben nevelték őket, sosem szűntek meg szerelmespár lenni, és az intimitás milyen fontos volt mindig, és volt valami olyan kapcsolatuk, amiknek a gyerekeik nem voltak részei. szerintem ez egy olyan szép gondolat, és azt hiszem, én is így akarok élni, bár persze fogalmam sincs ez hogy működik. arról sincs fogalmam, hogy a szüleim kapcsolata milyen, és hogy élnek egymás mellett. jó, azt látom, hogy elég jól, de egyrészt, gyerekként nem voltak kritikai meglátásaim a szüleim házasságáról, most meg már nem akarok ilyeneket kérdezni anyámtól. úgy értem, én holt biztos, hogy nem akarom megkérdezni anyámtól, hogy milyen a szexuális élete, bár bizonyára neki is épp olyan bizarr, hogy én egyszer megosztottam vele az enyémet, az meg, ahogy az unokahúgom elmondta nekem, hogy az anyja épp azt mesélte a délután (de ekkor voltunk vagy 12-13 évesek) hogy az anyja valahogy elmesélte valami film kapcsán, hogy leszopta a szeretőjét, no hát ez a morbidságok morbidsága.

jaj meg volt egy tök jó film élményem is, az Ernelláék Farkaséknál, az egész film másfél nap alatt játszódik, és semmi iszonyú megrázó nem történik, de valahogy az egész egy tömör magyarság élmény volt. mondjuk lehet hogy nem, és csak képzeltem mert mindig amikor Bp-en vagyok és egyedül kujtorgok meg aztán eszem a kakaóscsigám meg túrórudim a moziban, akkor erre vagyok kiélezve, hogy itthon vagyok, jaj nekem. azt hiszem ez az egyik fogadalmam 2017-re, hogy több jó magyar filmet akarok megnézni és könyvet elolvasni, meg egyáltalán akármilyen kultúrát fogyasztani.