már majdnem kiszaladt a számon, hogy nincs is kedvem ehhez a karácsonyhoz, hogy én ezt nem is akarom, de azt ténylegesen kimondani olyan borzasztó szomorú lenne, hogy én azt most nem tudnám elviselni. a dolgok nem mennem túl jól az utóbbi időben, ezt majd később elmesélem, most inkább a karácsonyról.
mostanában annyi minden történik, amiket szeretnék elmesélni a nagymamámnak, de nem tudom, mert nincs már nagymamám. néha félálomban kicsit elfelejtem, hogy már nincs, vagy nem hiszem el, nem tudom, de elkezdek azon gondolkodni, hogy hol a nagymamám, hova tették a nagymamát. amikor ébren vagyok, akkor meg csak vannak pillanatok, hogy meg akarom kérdezni tőle ezt vagy azt, és akkor mindig rájövök, hogy nem tudom már, már sose tudok semmit kérdezni.
az a csomó kimondatlan dolog, és minden amit már nem lehet megkérdezni, mert nincs tovább.
nem tudom, mivel pótoljam, nem tudom, hogy pótoljam, és ez nagyon rossz. miért nem lehet az ember nagymamáját valahogy pótolni? de hogy pótolnám a nagymamám, aki kedves volt, okos modern és karakán?

de mostanában egyébként is annyi mindent keresek, főleg magamat, a felnőtt életem, a megfelelő hanglejtést, a megfelő sálat, hogy hogy kéne viselkednem és mit kéne csinálnom, hogy hogy kell kibújni mindenféle feladatok alól. persze csupa olyan dolgokat, amiket a gugliban nem lehet megtalálni.

jaj nem tudom. nincs kedvem igazán otthon lenni, nincs kedvem sehol lenni. volt egy borzasztó vitám anyámmal kb két hete, újabban mindig azt csinálja, hogy ha valamiben nem értünk egyet, vagy valamiért mérges, vagy akármi, meg kell győznie valamiben, akkor elkezd arról beszélni, hogy meghalt a mama és minden borzasztó és most volt ott pakolni a lakásban, és ez úgy fáj. meg manipulatív, ezen meg se kell lepődni, anyám elképesztően jó a manipulálásban, és én vagyok a leggonoszabb ember a világon, hogy ezt kimondom.
csak hát az a helyzet, hogy ez nekem most épp már annyira rosszul esik, hogy nincs is igazán kedvem beszélni anyámmal, egyáltalán nem akarok elmondani semmit és nincs kedvem beszélgetni se.