izé

vagy mi a frász, nem is tudom, az egyik volt osztálytársamat eljegyezték (persze a tökéletes lányt, ki mást, haha), és akkor én meg irigy lettem.
irigy. én nem is akarok házas lenni, meg ilyen gondolataim vannak, hogy még előttem az élet, és egyáltalán.

na jó, igazából csak bosszant, hogy neki minden úgy megy az életében mint ahogy kell.

a kibolyhosodott gumírozott frottír lepedőnél már csak a krepp ágyneműt  a farmeromat utálom jobban, ami befogja a ballonkabátom belsejét és a kanapé kárpítját is.

Nagy kár, hogy Molly Bloomnál nem lehet kommentelni, mert akkor most oda írhattam volna a téglagyári munkásokat illetően, hogy én meg nem csak az útlevelemen vagyok olyan ronda, hogy az nem igaz*, de még az IELTS-es papíromon is, úgyhogy komolyan csodálkoznék, ha valaha is felvennének bárhova dolgozni, vagy akármit csinálni.
Valaki nyílvánítson hátrányos helyzetű jelentkezőnek most,azonnal, nyaú.


Továbbá amikor egy órával tovább tart egy jelentkezés megírása, mint indokolt lenne, mert szó szerint nem merem elolvasni az egy hónapja írt motivációs levelem, annyira vacaknak érzem.




*magamhoz képest is, igen

ezerötért vinném

Idáig zacskóban éltem, vagy nem tudom, de én még csak most fedeztem fel, hogy nem csak az internetről (mit nekem Sheinside), de még a facebookról (tudom,tudom a facebook is internettel működik) is özönlenek a ruhák! Mindenféle ruhák, lopott (vagy csak koppincs) Nike cipőktől vintage akármicsodákig, és ez nagyon jó, nagyon érdekes, nagyon izgi. Csak az embernek egyrészt legyen szíve feladni a márkahűségét, meg úgy napi 3 órát az életéből, hogy biztos mindent megnézhessen. A kínálat tényleg végtelen, és vannak mindenféle niché csoportok goás ruháknak, használt orvosis könyveknek meg molett gyermek(???!!) és felnőtt ruháknak. Jó, én azt hiszem, hogy én a legnagyobb hibát akkor követtem el, amikor csatklakoztam egy molett csoporthoz, mert hogy L-es mérettől lehet itt árusítani akármit, és nekem van egy L-es méretű blúzom (vagy inkább tíz). Most nem tudom, hogy tényleg nem vagyok molett, vagy csak megszánt az ég, és egyáltalán, azelőtt szerintem még soha nem mértem meg magamnak a mellbőségem (ami, hahaha, alig nagyobb mint a modelleknek előírt) de rám ezekben a csoportokban minden nagy. No, nem mintha bánnám, főleg, hogy az átlagos ízlés ehhez hasonló. (De azért azóta tornázom.)

Két féle ember van ezekben a csoportokban, aki sokat akar kasszírozni, és aki nulla forintért mindent megvenne. Vagy ezerötszázért, de szinte mindegy, ha mondjuk egy márkás télikabátot akarok eladni, ami volt rajtam nagyjából kétszer.

Hát de mondom én.  Most nyilván midnenki azt hiszi, hogy túlzok, de az a baj, hogy annyira nem is. 

Az emberek még mindig nem ismerik a névmásokat, kiborulok. (persze csak másokat szabad kritizálni, én tökéletes vagyok, és a nyelvhasználatom is)

Álljunk meg egy pillanatra, és beszéljünk a bizniszelőkről is! Ez a kommentelő pont az ő kasztjukba tartozik, a pénzéhesebb fajtából,  (a képét véletlen jól otthagytam, de ezért remélem nem kel ki egy személyiségi jogi harcos sem). Úgy is mindenki koppincs Michael Korsokat árul, lépjünk túl, de akik különösen irritálnak, azok az emberek, akik a turkálóban kb. ezer forintért megvásárolt cuccaikat el akarják nekem adni 2500-3000 forintokért. Mármint gondolom, hogy megvehette a Marks and Spencerben is azt a szoknyát 15 ezerért, de a cuccai minőségén úgy is látom, hogy ez kizárt dolog. Mindenki várja, hogy majd jön egy szerencsétlen, és megveszi a használt zoknijá 2000 forintért, de ne nézzük már teljesen hülyének egymást, nem? Amúgy persze nem kell meglepődni ezen, tudom én, ez már évekkel ezelőtt is szokás vaterán, de akkor is, borzasztóan zavar.

Ha már itt tartunk,  az is hogy van, hogy én most megvettem valamilyen ruhadarabot jó sok pénzért (vagy nem sokért, ez szinte mindegy), ugyanakkor nem tudom eladni normális áron, mondjuk a bőr cipőmet, amit megvettem. és aztán felvettem kétszer, de nyomja a lábujjamat, vagy akármi, de senki nem veszi meg az eredeti árat még megközelítő pénzért sem.Tulajdonképpen pont ugyan az zavar, amit én is csinálok, még akkor is, ha úgy gondolom, hogy használt ruhát árulni más, mint mondjuk, egyszer hordott akármit. Borzasztó vagyok, de ilyen ez az emberi természet.

Hogy mit lehet eladni egy perc alatt? Megkérdőjelezhető szépségű vintage pulcsikat, magasderekú sortot/farmert akármit, New balance-ot, Nike air akárhányat, slip ont, vagy mindent, ami testrefeszülő, a magyar nép sosem változik.

mindenféle vicces dolgok

Már az egész internet Kimmy Schmidtről szól, úgyhogy kiszámítható módon nekem is posztolnom kell, mert ez valami fantasztikusan vicces egy sorozat! Amúgy már éppen meg akartam írni, hogy Tina Fey Bossypants cimű könyve nem is olyan  csodás, mint amilyennek mindenki mondja, de igazából rájöttem, hogy Tina Fey  tényleg vicces. Ez a sorozat abszurd, és vicces. és társadalomkritika egyben, továbbá a főcímdal annyira jó, hogy szerintem a True blood óta nem volt ilyen. Persze lehet, hogy jobban érteném a poénokat, ha New York-i lennék, de azért így is elég humoros.


És amik még viccesek:

Film:

Mortdecai

Nem elég, ha annyit mondok, Johnny Depp? Na jó nem, mert habár arról nem tudok nyilatkozni, hogy az angol akcentusa mennyire autentikus, mivel szinkronizálva láttam, de az egész annyira komikus, hogy végig kacagtuk az egészet az apukámmal. A történet tulajdonképpen annyira nem különleges, egy műgyűjtőről szól, akinek persze vaj van a füle mögött, és akinek egy lopott festményt kell megtalálnia a királynő megbízásából. Közben persze mindenféle gengszterek is a képbe kerülnek, meg egy közepesen haldokló házasság Gwyneth Paltrow-val. Külön szuper, hogy a film Londonban játszódik, napjainkban, de a díszlet jó része korhű.

Könyv: 

Hová tűntél, Bernadette? 

Ez a könyv egy nőről szól aki eltűnik, nem meglepő módon. Számomra nagyon érdekes volt a felépítése, különböző levelekből és emailekből áll, így az eseményeket több szemszögből is megismeri az olvasó. Azt nem tudom, hogy harsányan mulatságos-e, ahogy a borító szerint, de minden esetre én nagyon élveztem, kicsit görbe tükröt állít mind a szereplők, mind az olvasó elé. Helyenként tényleg vicces, van benne egy csomó kultúrális utalás, amiket biztos jobban értettem volna, ha amerikai lennék, és főleg, ha Seattle-ben laknék, de így is nagyon jó! 

Igazából szuper ez a könyv, mert hát ugyan most lerántódik a lepel, nem vágyom mindig szuper komoly irodalomra amikor olvasok (bár most épp egy Londonról szóló esszékötetet fejeztem be), de nem akarok egész nap romantikus lektűröket olvasni (vagy leginkább soha), és ez pont jó. Intelligens, egy cseppet sem felületes, de végig vigyorogtam.

Először csak ezt a cikket akartam idelinkelni, amit véletlen láttam meg a napokban a Modorosblog facebookján, de most muszáj inkább erről a roppant kellemetlen helyzetről beszélnem, amibe kerültem az egyik barátnőmmel. Történt ugyanis, hogy tavaly, mikor elmentem Angliába kölcsönadtam a nyomtatómat, és most, amikor vissza akartam kérni, kiderült, hogy már két hónapja nem is működik. Tudtam, hogy ez a lány sokat fogja használni, viszont egyáltalán nem számítottam rá, hogy ez esetleg elromolhat. Ez lézernyomtató, és úgy gondoltam, hogy ez bármit kibír, de persze nem bírt ki bármit. Tulajdonképpen már nem is tudom mit hittem, nem volt semmiféle összetűzés, csak miután beszéltem a szüleimmel, és felhívtam (előtte csak emailben beszéltünk), és akkor félresiklott az egész, ő teljesen kiakadt azon, hogy én nekiestem (amúgy szerintem nem pont, de mindegy), és azt feltételeztem, hogy nem fog semmiféle felelősséget vállalni, se pénzügyileg, se sehogy, anyagiaskodtam, mert mondtam, hogy nem akarok tőle feleslegesen pénzt kérni, és egyáltalán, most abszolút én vagyok a rossz ember mindenféle szempontból. Most mondjuk annak is érzem magam, kivéve, hogy ő pedig bejelentette, hogy nincs pénze kifizetni (jaj de jó), egy új nyomtató árának a felét. Nekem ilyet egyáltalán nem lenne képem mondani, azt hiszem. Úgy értem, ez nekem mindenhogy pénzbe kerül, mert használódik a nyomtató akkor is, ha nem romlik el, valószínűleg ha én használom ennyit akkor is elromlott volna, de fogalmam sincs hogy kell ezt a helyzetet megbeszélni. 

Ezen a ponton már úgy gondolom, hogy ez az egész konfliktus, vagy akárminek nevezem, egymással és saját magammal is, főleg a bizalomról szól. Ez tulajdonképpen elég fájó, mert úgy  érzem, hogy saját magamban jobban csalódtam, mint a Canonban ebben a barátnőmben, fogalmam sincs, hogy hol tart most a barátságunk, és ér nekem egy nyomtatót ez az egész? Tulajdonképpen egy kicsit fárasztó ilyen elméleti síkon gondolkodni a barátságról, mint hogy bizalom, és hit, és hogy mégis miért feltételezném, hogy valaki akit ismerek 10 éve csak úgy lelépne a törött nyomtatómmal (amúgy ennek semmi értelme  nem lenne), de egyáltalán azt sem tudom, hogy meddig tart a barátság, és hol következem én, hát nem ugyan annyira vagyok én fontos magamnak, mint egy bármilyen más viszonyban, ahol nem annyira ismerjük egymást? Mármint most egy pillanatra úgy érzem, hogy dehogynem, nagyon is. Úgyis mindenki a saját érdekeit védi, ő akkor amikor bejelenti, hogy nincs pénze, én pedig amikor azt mondom, hogy fizesd ki a szerelési költség felét, vagy akármekkora részét. 

Továbbá az is a problémám, hogy van ez a képzetem arról, hogy ez az egész konfliktus  abban a pillanatban, hogy tényleg konfliktussá vált, egyben valami verseny is lett, hogy ki a jobb keresztény. Nyilván nem én, és ezzel ennek a barátnőmnek az összes érve és viselkedése érvényesítődik, habár a roppant kellemetlen beszélgetés alatt egyfolytában olyan gondolataim voltak, hogy mivé lettünk? hogy viselkedünk mi egymással? ki ez az ember? és végül, hogy én egyáltalán nem ismerlek. 

Annyival egyszerűbb lett volna ezt az egészet személyeskedés nélkül intézni, de fogalmam sincs, hogy lehet nem személyeskedni.

Hadd tegyem hozzá még azt is, hogy én mindig szívesen segítek másoknak, de ez már többször  katasztrófába fulladt, az anyukám pedig mindig azt tanítja nekem, hogy ne bízzunk senkiben, és ne várjunk semmi jót. Mindig azt gondoltam, hogy ez egy elképesztően szomorú megközelítése az életnek, és hogy egyáltalán nem akarok így élni, de talán most egy pillanatra ilyen voltam, és ez egy katasztrófa. Fogalmam sincs, hogy most pont az ellenkezőjét gondolom-e annak amit kellene, de most teljesen így érzem. Hogy kedvességgel többre viszem.