2014. július 15.

egy csomó könyv



1. Egy könyv amit több mint három alkalommal olvastál? 
Szerintem ilyen nincs is. Vagy talán a Giddens Szociológia, vagy a Magyarázatok és elméletek a társadalomtudományban. Mondjuk kétszer többet is olvastam, az összes Harry Pottert, a Bűn és bűnhődést, Anne Frank naplóját.

2. Kedvenc könyv sorozatod?
Harry Potter? Mondjuk ezen, és a második részén meg kell valljam elég jól szórakoztam. Jó, a Tetovált lányból is olvastam az első másfelet, azok is elég jók, és készülök befejezni. Jane Austen, de gondolom, hogy az ő művei nem sorozat?

3. A sorozatból a kedvenc részed?
A HP-ből a harmadik. 

4. Boldog leszel ettől a könyvtől: 
Büszkeség és balítélet, vagy valami hasonlóan hepi end. Cecelia Ahern

5. Szomorúvá tesz:
az Undertaking vége, mert teljesen váratlan a befejezés, nem olyasmi amire bárki is számítana, jó, nem feltétlen szomorú, habár az egész köynv egy nagy érzelem, de utána el voltam szomorodva, és olyan, hát ennyi lenne az élet? érzésem volt. azért olvassátok el, mert nagyon jó, németül már láttam, hogy megjelent, remélem magyarul is meg fog.

6. Kedvenc klasszikus:
Azt hiszem, most Sylvia Plathtól az Üvegbúra, vagy Doris Lessingtől Az arany jegyzetfüzet, (ez a rendkívül közönséges borító ne tévesszen meg senkit, a fordításról nem tudok nyilatkozni) nem tudom, hogy akkor ezek most klasszikusnak számítanak-e, mert mindkettő 20. századi, de mindenképpen jók. Ja, vagy a Szép új világ.

7. Ami nem tetszett:
Alessandro Bariccotól az Emmaus, egy rendkívül nyomasztó és frusztráló könyv katolikus fiatalokról, Emmaus városában játszódik, a szerző egy pillanatra sem ítélkezik, és mintha a levegőben lógna az egész, mindenféle vélemény vagy értékrend nélkül. A témája egyébként elég jó lenne, ill. meg lehetett volna csinálni kicsit érdekesebbre is talán...?

8. Amit valaha szerettél, de most már nem:
hát szégyenteljesen Coelho-t meg kell említsem

9. Kedvenc író:
klisé vagyok, főleg mert évek óta nem olvastam Kunderát, de Kundera akkor is, mert a hangulat amit megteremt számomra egészen különleges. Paul Auster is tök jó ilyen szempontból. ja, és John Green, ő most nagyon trendi, én a Csillagainkban van a hibát ugyan nem olvastam, és a film sem érdekel igazán, de a a Paper towns, a Looking for Alaska, és az Abundance of Katherines című könyveit igen, metróra való,könnyed olvasmányok ugyan, de annyira érdekes, szeretni való karaktereket teremt, hogy fantasztikus.
Ja, és Khaled Housseini!! Én pont a Papírskárkányokat nem olvastam, de a másik két könyve az fantasztikus.

10. Kedvenc férfi karakter:
ezt nem tudom igazán eldönteni, és most nem is jut eszembe nagyon sok férfi szemszögéből íródott könyv...á, mégis, Donna Tartt A titkos történet című könyvéből a főszereplő fiú, Richard (ha jól emlékszem?), most veszem csak észre, hogy ez létezik magyarul, hosszú és lassú könyv, de nagyon különleges, olvassátok el. Raszkolnyikov is elég jó, perszehogy. 

update: Gatsby! hogy nem jutott eddig eszembe? hősszerelmes férfi, kell-e ennél jobb. gazdag.

11. Gyerekkori kedvenc:
Micimackó, hands down.

12. Régóta el akarod olvasni de még nem került sorra:
Betty Friedan Feminine mystique, A könyvtolvajt már elkezdtem,  Caitlin Moran könyve,(főleg hogy szombaton láttam az utcán!! és igen, tényleg van fura fehér csík a hajában), Ne bántsátok a feketerigót, Amerikai pszichó (tudom, tudom, ez elég gáz, hogy nem olvastam)

13. A karakter akivel leginkább tudsz azonosulni?
Bováryné, mert a valóság sose olyan jó és izgi, mint a képzelet neki sem.

4. A könyv ami megváltoztatta a gondolkodásodat valamiben:
nem tudom, hogy van-e ilyen, lehet-e ilyen.. a Biblia, bár ez gondolom, hogy egy elég csopögős kijelentés, Alexander Garland: A sziget
ja, és talán Feldmár András Most vagy soha. kedvelem az írásait, ill. párat olvastam az interneten, és rossz napjaimon néha azon gondolkodom, hogy akkor most ez az intelligensített oravecznóra-e, (ezért a kijelentésemért tuti a pokolra jutok...), és úgy éreztem, hogy ennek  a könyvnek a koncepciója nekem való, és érdekes a mondanivalója is.

15. Legmeglepőbb befejezés egy könyvben:
Gylian Flinn Holtodiglan (ez a magyar címe?) továbbá Forgách András 12 nő voltam című novelláskötetében minden egyes novella annyira váratlanul végződik, hogy szerintem fantasztikus. A sündisznó eleganciája című könyvet sehol nem említettem, úgyhogy itt most kénytelen leszek, mert eléggé szeretem. 1984? ezen is egy kicsit megdöbbentem, bár olvastam vagy 5-6 éve.

és ez ugyan nem tagelős mulatság, de ab, remélem kitöltöd! :D meg mindenki más is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése