egy tökéletes délutánhoz pedig csak a hátsókert kell(ahol egyébként nem lehet elférni, annyi a bokor) anyám, a nagynéném, és az unokatestvérem és a Vienetta, meg persze az, ahogy az unokatestvérem mindenki szórakoztatására azt meséli, hogy mit csináltam tavaly nyáron részegen a Dóm téren. csak hogy anyám felváltva szörnyülködjön és visítva nevessen vagy fél órán keresztül. mert én olyan vicces vagyok, és annyira szórakoztató.
vagyis hogy nyilván nem, mert vissza olvasok, és csupa panaszkodás ez az egész, és tisztára negatív, és már kezdem magam utálni amiért negatív vagyok, ami miatt állandóan negatív leszek, mert utálom magam, és akkor megint elkezdem magam utálni. (jól sejtem, hogy ennek semmi értelme?)
tegnap megnéztem a Harry Pottert, és jó volt, bárki bármit mond. hozzá kell tegyem, senki nem akarta megnézni velem (ahh, a népszerűség!)
a parti jó volt, mert végre egyszer nem fájt a fejem a szénsavtól, ingyenes volt, de hogy mióta ejtek fura táncokat félig ismeretlen lányokkal azt esküszöm, nem tudom. (most leírtam magam, jól sejtem...?) csak az a része nem volt jó, amikor azon kaptam magam, hajnal négykor, hogy majdnem felhívtam a fiút, akiről azt hittem már régen túlléptem, és hogy akár holnap tényleg fel is hívhatnám, hogy üljünk össze, mert a fél életemet el akarom mondani neki, mert szeretek neki elmondani sok mindent, mert mintha megértene. ezt is pont úgy el kéne felejteni, mint a kedves lengyel fiú barna szemét, és hogy én éppen Varsóba készülök 2 hét múlva. vagyis Poznanba, de a vonat éppen Varsón keresztül megy, milyen kellemetlen véletlen.
(A kép Tallinnból van)