home sweet home!

hallgassátok ezt


sum up

1 elveszett kardigán
1 tánc a múzeumban
1 starbucks duplacsokis muffin
1 ismeretlenekkel mulatott éjszaka
1 asztalontáncolós mulatság
2 lekésett komp
2 bárcak barátok lennénk barát
3 kedves barát
3 almabor
4 repülő
4 megvásárolt ruhadarab
5 kohuke
5 város
6 tojás
7 hostel
8 múzeum




Helsinkiben csak kétféle bankautomata van, bármilyen bankról is legyen szó, az Otto, meg a Nosta, és úgy működik, hogy ha csipes kártyád van, akkor a kék nyílásba teszed, ha nem csipes, akkor a sárgába. csak hogy, mi van akkor, ha csak a nem csipes kártyádat veszi be, aminek nem tudod a kódját, mert apád számlájához van kötve, és csak azért van, hogy legyen, és unott estéken könyveket vásárolj vele az amazonról. ilyenkor kezdek el sírni az utca közepén, majd hívom anyámat fel, aki hívja apámat, az egész család visít és nem tudjuk mi van, csak hogy 50 méterre találjak egy másik automatát 20 kellemetlen perc múlva.
ez unalmas volt, tudom én, de azért el kellett meséljem, mert én már csak ilyen vagyok.
5 perce tudtam meg, hogy én meg ma mulatni fogok, legalább felvehetem a szoknyát amit olyan sokért vettem a noa noánál, hogy bevallani sem merem, de már majdnem szekszinek érzem benne magam, de azért még elmondom azt is, hogy mi történt ez előtt. mert mondjuk tegnap 5 órát töltöttem a bécsi reptéren, csodás volt, meg kell valljam, de szerencsére voltak ezek a fotelek a Starbucksnál,és a könyv, meg néha szólt Mozart is.
arra is volt idő, hogy azon tűnődjek, 6985-ödszörre is, hogy nem csak magam elöl futok-e, és hogy csak magam, vagyis azt amit úgysem kaphatokmeg kísértem-e ezzel az ötlettel, hogy elmenjek Varsóba Poznan után, habár szerettem volna elmenni oda már hamarabb is, csak most vált igazán jó ötletté, vagy kivitelezhetővé, vagy nem is tudom. én rettenetesen félek a visszautasítástól, bár ezt úgyis tudja mindenki, félek attól, mások mit gondolnak rólam és az egész életem, de minimum a felét rettegéssel töltöm, amminek semmi értelme, mert aztán amikor megteszek valamit akkor mindig örülök, hogy végre egyszer mertem, megtettem, csak az a baj, hogy mielőtt megtenném, soha nem erre gondolok, hanem hogy mi van, ha visszautasítanak, és én ott maradok a szégyennel, mint valami ketrecbe zárt zsebtolvaj a középkorban. mert akkor amikor visszautasítanak, ami egyébként nem történik meg olyan gyakran, mint ezek alapján feltételezné az ember, nos, akkor mindig csak azon jár az eszem, hogy micsoda buta kislány vagyok, milyen végtelenül naiv, ó milyen naiv...
(félelmetes, hogy ezt már mennyiszer leírtam!)

most megyek, felhívom a fodrászt, vagy nem tudom, de megnéztem facebookon a képeket, és úgy nézek ki mint Hermione.