valami idült, már úgy is mindegy típusú boldogság lett most úrrá rajtam. mert nekem csak az kell, hogy várjak, hogy tudjam, hogy lesz valami, egyszer úgy is lesz, egyszer történik valami és akkor minden jó lesz.
mert én egész életemben mindent akartam, mindent meg akartam kapni és el akartam érni, csak ez nem megy mióta felnőttem, mert az életem túlságosan kitágult, túl sok mindenről akarok tudni és tudok is, túl sok mindent látok, mert látni akarom, és egyszerűen nem tudok ennyi mindent megszerezni és elérni, illetve, lehet hogy tudnék, csak akkor nem lenne idő és energia újabb dolgokról tudomást szerezni, amiket szintén feltétlen magamévá kell tenni.
ördögi kör ez, én mondom.
és anyám és köztem is ez a legfőbb különbség, ha jobban belegondolok, hogy ő a fél, ha nem az egész életét lemondással tölti, legyen csak a tied, kicsikém,, és aztán egy gonosz pillanatban ő is ugyan ugy vár valamit, nem is önzetlenség az egész. nincs is olyan, hogy önzetlenség. vagy legalább is nem teljesen. mindenki vár valamit.